Egy gyöngyösvidéki földbirtokosnak
Egy gyöngyösvidéki földbirtokosnak
Collegno (al Baraccone), 1879. május 21.
Uram!*
Egy gyöngyösvidéki földbirtokos Olaszországban kivánt letelepedni, Kossuthhoz fordult tanácsért, mire az illetőhöz ezt a levelet intézte. K. F.
Magyar ember, kit elvhűség kényszerít hazáján kívül élni, kénytelen magát megadni kötelességérzetből e keresztviselésnek, de mondhatom Önnek – tapasztalásból mondhatom Önnek, uram, – hogy e kereszt terhe nagyon nehéz teher, s az ut, melyen e kereszttel vállunkon járunk, egy rideg, szomoru »passio« ut, melyen nem nyilik örömvirág.
Ne lépjen ez utra magyar ember, ha nem kénytelen vele, vagy ha reá lép, legyen elkészülve, hogy szivén egy mardosó érzés fog rágódni, melynek neve »honvágy«, melyet nem enyhít idő, mely csak nő az évek számával, mint nő a pálmafa a teher alatt. Ne lépjen a búnak ez utjára, a ki nem kénytelen vele. Igaz, olyanok a hon viszonyai, hogy jelenében nincs vigasz, jövőjében nincs remény, s bizony érteni tudom, hogy magyar ember, a ki érzetével bir annak, a minek lenni kellene de nincs, nem találja honját a hazában. De hát mégis csak haza az, melyen kívül magyar ember számára nincs a világon hely, melyen kívül magyar ember semmi földben nem ver gyökeret, s nincs az a jólét, nincs az a kényelem, hogy magát idegennek ne érezze.
Nagyon keserves érzet ez, az ember resignálja reá magát, ha az elvhűség, hazafiui kötelessége parancsolja; de minden resignatio mellett is áldozat marad az örökké.
Ne keresse ez áldozatot, a kire azt a kérlelhetlen fátum reá nem parancsolja. Boldog isten! hisz’ mi magyarok oly kevesen vagyunk s ellenségeink oly számosak; s legyen ostobaság, legyen pulyaság, azok, kik a magyarok honának sorsát intézik, szelet vetettek, melyből láthatólag készül a vihar, mely a magyar faj ezredéves államéletét pusztulással fenyegeti. Nehéz munka lesz e viharral szemben helyt állani. És mi oly kevesen vagyunk. Ne fogyaszszuk számunkat önkénytesen, ha nem vagyunk rá erkölcsileg kötelezettek. Gondolom, Széchenyi mondá, hogy számunk csekélysége miatt, még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmeznünk. Gondolkozzék Ön e felett, mielőtt magát a »passio« utjára lépni elhatározná.
A mi Önnek azon kérdését illeti, ha nem tudok-e itt e vidéken oly gazdasági telepet, melyet 15–20 ezer lirával felszerelni s haszonbérbe venni lehetne? Én remete életet élek (ha ugyan élet ez), nem fogadok senkit, nem megyek senkihez, nem társalgok senkivel, senkit nem ismerek; de Ihász barátom sociálisabb természetü; vannak a szomszédban ismeretségei, közöltem vele Önnek (datum nélkül vett) levelét, melyben megkértem: tudakozódjék. Megtette s teszi, de még eddig sikertelenül. Itt e vidéken, mert Turin piacza közel van, a föld nagyon kapós, földmíves emberek, kik a földet nem napszámosokkal, hanem saját kezükkel mívelik, 60-tól 104 liráig is megadják a haszonbért egy »giornátaért« (körülbelől egy kis hold, mintegy 4000 méter, a mi 1000 öl körül jár) – ezekkel napszámos munka mellett bajos versenyezni; – igaz, rosszul szántanak, ekéjük, jármaik most is olyanok. mint a minőknek Virgilius leirta Georgiconjában ezer év előtt, de ezzel az ügyetlen szerszámmal földjeiket ugyancsak megmívelik, buzaföldeiket boronálás helyett meggereblyélik, mint nálunk a kertet, rétjeiket megtrágyázzák minden évben ürszékek higtrágyájával gondosan elkészített »terreau«-val, a minek nálunk hire sincs; – heteken keresztül nem alszanak másutt, mint a hígtrágyalé-hordó tetején, melylyel 15–20 kilométernyi körből is bejárnak éjjelenként Turinba embertrágyáért, és trágyáznak végnélkül, határtalanul, de aztán nem is hagyják a földet heverni egy perczig is; egyik oldalán a szántóföldnek még be sincs a lesarlózott buza takarítva, a másik oldalt már újonnan szántják s vetik, – rétjeiket irrigálják, trágyázzák, de aztán háromszor kaszálnak és szüretelnek is, selyembogarat is tenyésztenek, fűzgalyakat is nyesnek a – buzaföldről s a mellett – polentán élnek!! Hát biz’ ezekkel bajos versenyezni a haszonbérlőnek, a ki a béresekkel, napszámosokkal dolgoztat, ámbár munkás kéz van bőviben, s a napszám nem nagy (én 35 sout fizetek, mintegy 75 krt, a napszámosnak, ki kertemben a kertész mellett dolgozik), csak kaszáláskor, aratáskor emelkedik a napszám itt-ott két forintig is, egy littra bor ráadással. Hát biz’ én azt gondolom, hogy, ha egy idegen ember fog itt bele a mezőgazdaságba, nagyon megfizeti a tanpénzt, mielőtt a viszonyokba beleszokik. Különben Ihász barátom folytatni fogja a tudakozódást, s megirom, ha megtudok valamit. Venni itt gyakran lehet jutányosan, ha valaki a hely szinén van és vár, vár és leskelődik: nem keres, hanem lesi az alkalmat. Most is van itt halálozás folytán Collegnóban egy birtok eladó, derék, kényelmes lakházzal, nagy kerített kerttel, s gondolom 30 hectare (60 hold) föld s réttel, 50 ezer lirát kérnek érte, s megalkudnának is. Nekem házam s két holdas kertem került ennyibe s nem hoz be semmit (mert hát idegen voltam, nem értettem a várás-leséshez), míg annak az eladó birtoknak minden hectarjáért adna a munkás földmíves nép 100 lira évi haszonbért (de természetesen nem kevesebbre mint 9 évre a trágyázás miatt), s így a vételár 6 száztólija láblógázva bejönne s a derék lakház és nagy kert ingyen maradna. Most csak ennyit irhatok. Majd többet, ha tudok.
Van szerencsém Önt üdvözleni.
Kossuth.
