Zlinsky Istvánnénak

Teljes szövegű keresés

Zlinsky Istvánnénak
Collegno (al Baraccone), 1879. február 22.
Nagyságos Asszonyom!*
Zlinszky Istvánné beleegyezését kérte arra nézve, hogy Kossuth Lajos édes atyjának hamvait az új dabasi református sirkertbe vitethesse át, mert a 30 év letelvén, a régi temető »egyéb czélokra lesz fordítandó«. K. F.
A halál kényszerüségével szemben az ember vigasztalást keres azon gondolatban, hogy a sir menedékház, mely háborítlan nyugalmat ad.
Nekem, megvallom, nehezemre esnék e nyugalom megháborításának eszméjével megbarátkozni.
Nincs okom attól tartani, hogy, ha majd porrá leszek, valakinek eszébe juthat poraimat kizavarni akarni a sirból, melybe végnyugalomra fognak tétetni, ott, ama tengerfokon, a hol nőm és lányom hamvai oly régóta várnak reám. De az ily kizavartatás eszméje oly kellemetlenül hat érzelmeimre, hogy, ha legkisebb okom lehetne ily esélytől tartani, bizonyosan e szavakat rendelném vésetni sirkövemre: »hagyjatok békében! ne bántsatok!« Ekként érzek magamra nézve. Szegény jó atyámra nézve pedig a gondolat, hogy hamvainak ki kell zavartatniok azon sir nyugalmából, melyben már 40 éve nyugszanak, megvallom, annál inkább nehezemre esik, mert e hamvaknak, melyeket Nagyságod általam soha meg nem hálálható kegyelete a feledéstől megóvni vállalkozott, most annyi év után felszedése már csak azért is bajos feladat, minthogy az egyszerü fakoporsó, melybe zárva voltak, már alkalmasint rég porrá korhadt. Azonban Nagyságod arról értesít, hogy a temető, melyben atyám sirja van, már közel időben más czélra fog fordíttatni. Ez döntő körülmény, mely választást nem hagy fel és érzelmeimnek resignatiót parancsol. Mégis csak jobb a Nagyságod kegyeletes gondoskodása mellett az átszállítás mint azon kilátás, hogy a temetőnek más czélokra fordításával vagy atyám hamvai az ott nyugvó többi halottak földi maradványaival vegyesen valamely közös sirba jussanak, miként a csatákban elesettekkel történik, még ha a »névtelen félistenek« közé tartoznak is, – vagy pedig az ásó és ekevas szórja szét a föld porával összevegyült hamvakat.
Hát én e tekintetben is egészen szabad kezet hagyok Nagyságod kegyes jóindulatának. – Méltóztassék legjobb belátása és szivének csak nemesre képes sugallata szerint cselekedni.
Nagyságod engem örvendésének kijelentésével tisztel meg legutóbbi betegségemből felgyógyulásom felett. – Szives érdeklődését a legszivesebben köszönöm; a jó egészség bizonynyal nagy áldás az életben, s én annak becsét jobban érzem, minél több szenvedés jutott osztályrészemül; nagyon kínos állapot, ha ez még testi szenvedéssel tetéztetik. Hanem megvallom, sokszor azon kérdésen kapom rajta magamat, ha nem volt volna-e jobb, ha leküzdött kínos betegségem kigyógyít ama másik, még kínosabb betegségből, melyet életnek neveznek? – – – – Nagyságod pedig még nekem hosszu életet is kiván! Ugyan, kérem, minek? – – – – – A kinek életczélja meghiusíttatott, annak élete neki nehéz teher s másnak nem használ – hát ugyan minek? Ön azt mondja: annak, hogy »a haza jobb napjainak felderülését láthassam«. A mint a dolgok állanak, bizony soká kellene élnem, hogy ezt láthassam, ha ugyan még valaha látható lesz! Nem mondom, hogy nem lesz. Nemzetek élete nagyon szivós, igen nehezen halnak meg, még ha a loyalitást az önfentartási ösztönnek fölibe helyezve maguk állanak is be sirásónak saját sirjoknak megásásához. És nem mondom, hogy nem lesz, mert a történelem néha igen váratlanul kizökken a kerékvágásból, melybe az »intézők« mesterségesen beleterelték. Egy percz viharszele évek szemetjét seperheti el. Néha még századokét is. Volt példa reá. Hát isten tartsa meg nemzetünkben a reményt a jobb napok felderüléséhez. S a remény legyen anyja az önbizalomnak, s ez az erős akaratnak, melytől a cselekvés születik. – De a mennyire az adott helyzetből következtetni lehet, tartok tőle, hogy e derü nagyon sokáig fog magára váratni. Gondoskodtak erről Bécsben és folyvást gondoskodnak, s Budán ugyancsak tolják e gondoskodás szekerét nagy engedelmesen, s a Sándor-utczából ugyancsak kenik e szekér tengelyét nagy készségesen. Míg majd egy szép napon Bécsben is, Budán is, a Sándor-utczában is arra ébrednek fel, hogy – – – a muszka gondoskodik! Engem hát annak a késő derünek problematikus reménye nem engesztelhet ki a tehetetlen élet unott terhével. Úgy érzem, hogy vagy e kor nem nekem való, vagy én nem vagyok e korba való. Én halálommal nem hagyok ürt magam után. Hát bocsánatot kérek, de e hosszu élet kivánatát nem köszönöm. Szerencsére a 77-ik év nyomja vállaimat, s ez meglehetősen biztosít, hogy e kivánat nem is teljesül. De kérem, legyen Nagyságod meggyőződve, hogy az önkénytes, keresetlen nemes kegyelet, melyet atyám emlékének szentelt, Önt hálás emlékezetemben, a míg csak élek, mindig kiváló helyen fogja tartani.
Méltóztassék szivesen fogadni e biztosítást s vele nagyrabecsülésemet és tiszteletemet.
Kossuth.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages