Ifj. Kossuth Lajos – Kossuthnak
Ifj. Kossuth Lajos – Kossuthnak
Flórencz, 1866. julius 7.
Édes Atyám!
Épen most jövök a porosz követtől. A porosz elfogadja a fegyverszünetet, s így tehát mindennek vége van.
Ezen fordulata az ügyeknek azért lep meg, mert még ma délben azt mondotta nekem Blanc, hogy a porosz nem szándékozik reá állni a fegyverszünetre, egyenesen talán nem akarja visszautasítani az ajánlatot, de oly feltételeket kér, miket az osztráknak nem fog lehetni elfogadni. – A mediatiót, úgy mond, sem az olasz, sem a porosz elvben nem utasíthatják vissza. Napoleon mint békítő jön a háborús felek közé, ők nem mondhatják, hogy nem akarunk békülni, ők csak azt felelhetik: halljuk, micsoda alapon? . . . de hogy a tanácskozás által nyert idő alatt az ellenség ne jőjjön helyre a szenvedett csapásokból, szükséges, hogy a hadi operatiók folytattassanak, – különben a nyert előnynek nagy része elvész, így tehát majd egy oldalon verekszünk, ép úgy s ép oly elemeket használva fel, mintha semmi sem jött volna közbe, s mindenféle túlcsigázott kivánsággal húzzuk, halasztjuk a dolgot, s az alatt igyekszünk Francziaországra hatni, s reméljük, nem eredménytelenül.
Ez, mellesleg legyen mondva, talán csak Blancnak személyes nézete volt, mert Usedom tegnap még semmi dépęchet nem kapott kormányától, s így tehát, mikép tudhatná Blanc, hogy mit fognak tenni, mikor Olaszország magaviseletét a poroszé után fogja meghatározni s porosz részről még tegnap, mikor 5 és 1/2-kor Usedomnak átadtam a Klapkának szánt levelet, semmi tudósítás nem érkezett, reggel pedig Usedom nem szokott a városban lenni, elég az hozzá, akármint legyen is az, Blanc távozásomkor azt mondta: »Soyez sűr, les choses ne sont pas encore au plus mal, on a une difficulté a vaincre, mais on espčre y réussir parfaitement.«
Cerrutinál is voltam – ő hasonlólag nyilatkozott.
Egy órával vagy kettővel később Usedomhoz mentem. Már belépésemkor észrevettem, hogy valami rendkivüli történt. Usedom igen lehangoltan fogadott. Elmondtam neki, mit Irányira nézve mondani szükség volt, s felhatalmazást kértem a gróftól, neki Irányit bemutatni, s kérdém azután, nem kapott-e valami hirt, mit veled közölni szükséges volna?
Csákytól még semmit – úgymond, – de már értesültem, hogy Bismarck elrendelte, választassanak el a magyarok a többi foglyoktól s küldessenek Glogauba . . . . . de egyébiránt, adá hozzá, most már mind ez jelenleg haszontalanság.
Miért haszontalanság? – kérdém.
Mert a porosz elfogadta a franczia propositiókat, felelé.
A franczia mediatiót? – azt tudom.
S a fegyverszünetet is – mondá közbe. – Ez még nem a béke. – Nem, felelém, de a béke kezdete, a jegyzékivekkel majd betömik az ágyúk torkát.
Tartok tőle, mondta ő, s ezzel eljöttem neked telegraphálni, s tüstént utána Cerrutihoz mentem. Ő semmit sem tud erről. Behivatta a cabinethivatalnokokat (Blanc nem volt ott), ezek sem tudnak semmit; semmi üzenet nem jött Viscontihoz a porosz követségtől; – sajátságos, nem értem. Ma este visszamegyek Cerrutihoz, megkérdezni, értesíttettek-e már valamiről? Most még Irányihoz kell visszamennem.
Este.
Voltam a külügyminiszteriumban. Egész nap semmi üzenetet nem vettek Usedomtól; de ellenben kaptak Barraltól dépęchet, melyben az mondatik, hogy a porosz csak akkor fog reá állni a fegyverszünetre, ha Josephstadt, Königgrätz és Theresienstadt-ot az osztrákok nekik általadják, s különben a seregek megtartják mindegyik a maga positióját; Barral egyszersmind azt is mondja, hogy nem lehetetlen az, hogy e feltételek elfogadása előtt az osztrák most, hogy 3-ika óta egy kis szünet van a vezetésben, még egyszer meg szándékozik próbálni a fegyverek szerencséjét.
Így tehát a fegyverszünet még nincs elfogadva, s csak akkor lesz, ha e feltételeket az osztrák elfogadja. Úgy látszik, Usedom rossz kedvében nem akart sokat beszélni, s mikor azt mondta, hogy a porosz elfogadta a fegyverszünetet, alighanem azt értette, hogy: el, igen elvben, ha az osztrák rá áll a feltételeire. Ez persze némileg változtat a dolgon, különösen ha az, mit nekem Blanc mondott, igaz, talán a végső eredmény mégis az lesz, de eddig még nem absolut tény, hogy mindennek vége van.
Most egy szót Irányiról, kit ma reggel részletesen értesítettem egy hosszú beszélgetésben mind arról, mit tudnia kell az itteni viszonyok eredetéről, kezdetéről, kifejlődéséről s az előfordult incidensekről, s végre az egyezségről, mely egyrészt közted s a pesti comité között, másrészt közted s az olasz kormány közt létre jött. Ő mindent helyesel, kivévén a manifestumot, melyet természetesen neki felolvastam.
Erre nézve ő még a mai postával elküldi neked észrevételeit, így tehát én csak megemlítem a dolgot. Észrevételeit megtette nekem is, többnyire alaptalanok, s meg is feleltem neki, azt is mondtam, hogy már késő, mert már el vannak küldve kiadás végett a különféle példányok. Hiába, ő észrevételeinek nagy fontosságot tulajdonít s ezért megirja azokat saját maga.
Perczel igen nagy pénzzavarban kezd lenni, már többször Telkessytől kellett neki kölcsön kérni valamit – delicát kérdés – várom rendeletedet.
Csókollak Ferivel együtt
Lajos.
