Irányi – Kossuthnak.
Irányi – Kossuthnak.
Berlin. 1866. augusztus 7.
Tisztelt Barátom!
Azt hallottam, hogy Klapka 1600 emberrel (két zászlóalj gyalog és egy század lovassággal) augusztus 1-ről 2-ra éjjel a porosz kormány nyilvánosan kifejezett tilalma ellen, de, a mint mondják, hallgatag megegyezésével, bement Magyarországba. Gyalogság és lovassággal csupán, ennek is csak 60 tölténye volt; tüzérség pedig semmi. Erről Csáky, mint mondja, semmit sem tudott, az elindulás akkor történvén meg, mikor ő Bismarck után járt Prágába, s történvén az azelőtt hadi tanácsban történt megállapodás ellenére, mely szerint nagy többséggel az határoztatott volt, hogy az expeditio nem fog megtörténni.
Mi birta rá Klapkát, illetőleg Komáromyt a határozat megváltoztatására, arról Csáky, mint állítja, semmit sem tud. Mikor ez Csákynak tudomására jött, utána küldött két tisztet levéllel, ezek már magyar földön, a jablonkai szorosban találták a csapatot. Ez 3-án volt. Azóta mai napig semmi hir nem jött felőlük, míglen épen az imént esteli 6 óra tájban távirat érkezett, miszerint Klapka csapatjával visszatért és Ratiborba szállíttatott. – Ez rövid vázlata az expeditiónak. Megkértem Simonyit, hogy ő bővebben irja le Kormányzó Úr számára,* ő maga résztvevén volt a hadi tanácsban, melyben az elindulás ellen szavazott.
* Lásd a 469. lapon. K. F.
A mi már a Csákyhoz szóló megbizatásomat illeti, komolyan szemére hánytam Simonyi és Rényi jelenlétében magaviseletét, mind az övét, mind a Komáromyét, mely mind az ügyek jó menetével, mind a kötéssel ellenkezik. Csáky eleinte nagy hangon, később, mikor látta, hogy az nem használ, mértékletesebben mentegetőzött, többi között azt állítván, hogy minden lényeges dolgot táviratilag tudatott Önnel, sőt egy izben levelet is irt Éber által, de a mely kezéhez azért nem jött, mert Éber Marseillenek vette útját. Egyébiránt tagadta, hogy az lett volna Önök között a megállapodás, miszerint Ön vigye a külföldön az ügyeket; ezt szerinte csak azokra kellett érteni, a melyeket nem ők initiáltak.
Mivel azt látom, hogy a kötés lényeges pontját kétségbe vonja, s különben is idején láttam már a közlést, felolvastam Önnek hozzám intézett levelét. Erre ő aztán semmit sem szólt. Ma már sokkal kevésbbé fenhéjázó volt, s azt mondta, hogy szükségesnek látja, hogy a félreértések mellőztessenek s egyetértés jőjjön létre Kormányzó Úr és őközöttük. – Ez szerinte azon alapon lenne létesíthető, ha – a szerződés többi pontjai megállván – Ön vinné az olaszországi ügyeket, a poroszhoniakat ellenben hagyná meg neki. – Egyébiránt ezekre nézve is igéri, hogy az el vagy el nem indulásra nézve Ön határozna, valamint hogy hetenkint két levelet is fog irni Kegyednek, s minden lényeges dologban is akár Önnel, akár velem értekezni fog.
Erre nézve megjegyeztem, hogy ez mégis csak dualismus és eltérés a kötéstől, mit is én el nem fogadok, hanem megkérdezem majd Komáromytól, ha ő elismeri-e továbbá is kötelezőnek a szerződést. Minthogy Komáromy Klapkával ment, mindjárt ma este indulok Ratiborba.
Míg ezekkel nem hozom tisztába a viszonyt, addig jónak látom nem lépni összeköttetésbe a kormánnyal.
Mély tisztelettel
Irányi Dániel.
