Simonyi Ernő – Irányinak.
Simonyi Ernő – Irányinak.
(Melléklet Irányinak – Kossuthoz irt leveléhez.)
Schillersdorf (Oderberg mellett), 1866. augusztus 1.
Kedves Barátom!
Tudom, hogy kedves dolgot teszek neked, ha azon fontos lépésről tudósítlak, a mely ma este itt történt, annál inkább, mert kétlem, hogy valaki ezekről oly körülményesen tudósítson benneteket, mint én.
Klapka ma estve négy órakor innen Magyarország felé indult. Vele vannak Komáromy, Mednyánszky, Mogyoródy, Scheiter, Grisza mint zászlóalj-parancsnok, Karacsay, a két Károlyi (Tibor és Pista), Bethlen Gergely, Scher-Tosa stb. Nyolcz század gyalogság és két század lovasság, mindössze 1500 ember, kiki 60 töltéssel. Czéljuk a Jablonkaui passuson betörni Trencsén megyébe, Zsolnát elfoglalni és onnan azután a körülmények szerint tovább haladni.
Ennyiből áll röviden az, a mit veled és általad Kossuthtal tudatni akarok; a végből, hogy már most Türr és Éber betöréseit minden módon sürgessétek, nehogy Klapka egyedül maradjon.
Ők ma indultak el és valószinüleg folyó hó 4-én Csáczán fognak lenni Trencsén megyében, 5-én vagy legfelebb 6-án pedig Zsolnán, ott néhány napig mulatandnak, hogy lássák, mi módon fogadja őket a nép és mi támaszt remélhetnek a hazában. – Még azt kell hozzá tennem, hogy összesen csak vagy 30,000 frankból áll pénzkészletük.
Már most elmondom, hogy a dolog mi módon történt. Azt tudni fogjátok, hogy a Neiszében szervezésben lévő magyar legio a királytól jött parancs következtében lefegyvereztetett, és a legénység hadi foglyokká tétetett, azaz előbbi helyzetükbe visszatértek, a tisztek úti költséget voltak kapandók, s további rendelkezés bevárandó. De mielőtt ez megtörtént volna, a fentemlített 1500 ember fegyveresen Oderbergbe rendeltetett az osztrák határon belül, és ezekre nézve semmi positiv rendelkezés nem tétetett. Klapka ezekkel már julius 27-én elindult Oderbergből és Orlauba ment Magyarország felé, de ott Komáromy a leghatározottabban ellenzette a betörést és visszajöttek jövőnap, azaz 28-án, de már nem Oderbergbe, hanem ide Schillersdorfba, a porosz Szilézia határhelységébe, Oderbergtől csak egy félórányira.
Itten Klapka, Komáromy s Csáky tudakozódtak a porosz ezredestől, a ki a legio mellé volt rendelve, hogy mondaná meg, vajjon mi rendelete van a magyar legióra nézve. Ő enigmatice válaszolt, mindig mondván határozottan, hogy őnekik a fegyvernyugvás alatt semmiképpen nem engedheti a betörést, és hogy, ha ezt mégis megtennék, a porosz kormánytól semminemű támaszra ne számítsanak; ők sem pénzt, sem fegyvert, sem ágyút vagy ruhát utánuk küldeni nem fognak. Ő nem engedheti meg, hogy a legio innen elmenjen, de nem ellenzi, hogy gyakorlati járatokat tegyen (Uebungs-Märsche). Deüring ezredes tisztjei azonban enigmatikus beszédekben bátorították a menetre és azt adták értésére, hogy az ő véleményük szerint azt a porosz kormány kivánja és őket sárba hagyni nem fogja, de ezek mind csak alárendelt tisztek, a főbbek soha sem nyilatkoztak máskép, mint hogy ők semmiképen nem engedhetik az expeditiót.
Ezen körülmények közt tegnap hadi tanács tartatott, a melyben 8 szavazattal kettő ellen az határoztatott, hogy Csáky menjen a király főhadiszállására és ott tudja meg ez iránt Bismarck akaratát. A legio pedig itten várja be a választ. Meg kell itten említenem, hogy Klapka sürgette a menetelt, Komáromy és Csáky pedig azt a leghatározottabban ellenzették és az ittmaradásra szavaztak, úgy mint Üchtritz is. Ennélfogva a dolog abban maradt, hogy Csáky elment, a legio pedig itt volt maradandó. De Csáky elmenetele után a situatio rögtön megváltozott. Komáromy minden áron indulni akart és az elmenetel el is határoztatott. Mi volt azon ok, a mely Komáromyt oly rögtön a menetelre indította, azt én nem tudom. Ő nekem csak azt mondotta, hogy egy hadnagy, a nevezett Deüring porosz ezredesnek a segédje, neki bizalmasan azt mondotta volna, hogy nekünk vakoknak kell lennünk, ha azt nem látjuk, hogy a porosz kormány kivánja a mi betörésünket Magyarországba. Ha vajjon már most ez a hadnagy volt vagy netán az ezredes maga, azt én nem tudom. Elég az hozzá, hogy az elindulás mára határoztatott és végrehajtatott; ha már most a porosz kormány ezt meg akarja állítani, elég módja van, mert három vagy négy nap előtt a magyar határszélt innen elérni nem lehet.
Meg kell még említenem, hogy tegnap Komáromy és én elmentünk Stahlberg tábornokhoz, ki itt és Magyarország határai közt áll hatezer emberrel, őt megkérdendők és megkérendők, hogy azon esetre, ha a legio Magyarország felé bemenni akarna, ő ezt ne hátráltassa. Ő igen szivesen fogadott és nagy sajnálattal kijelentette, hogy ő azt nem engedheti, azután segédjével más szobába távozván, néhány percz mulva kijött és határozott, majdnem parancsoló hangon mondá: hogy ő semmi esetre sem engedheti a betörést s a fegyverszünet megsértését, s azt tanácsolja, hogy mi itten bevárjuk a főhadiszállásról a választ; – de midőn a szót mondotta »várják be«, oly világos intést adott szemeivel, hogy az ellenkezőjét akarja, hogy azt félreérteni nem lehetett. Mi azután eltávoztunk tőle s a vár előtt sétáltunk, míg lovaink ettek, nem sokára kijött a tábornok segédje s elég hosszasan beszélt velünk. Beszéd közben meglehetős világosan tudatván velünk, hogy a porosz csapatok hol vannak elhelyezve, a miből az látszott, hogy útunkban sehol sem találkozhatunk poroszokkal, kivéve Jablonkauban, a hol egy porosz század áll az ő csapatukból; de hozzá tette, hogy ezen század minden pillanatban elmehet onnan. Egy szóval úgy beszélt, hogy, habár határozottan ellenzette is menetelünket és a bevárást tanácsolta, mégis mi mindketten azt értettük beszédjéből, hogy, ha megyünk, nem fogunk akadályra találni, és hogy ők szeretnék, ha mennénk.
Ezen alapokon határoztatott mára az elindulás, és Komáromy azt ma oly határozottan sürgette, a mint tegnap határozottan ellenzette volt. Klapka folyvást azért volt az expeditio mellett, mert azt mondá, hogy már olyannyira bele mentünk és a poroszok előtt annyit beszéltünk, hogy szégyen nélkül vissza nem léphetünk. Ő egyébiránt azt is reméli, sőt hiszi, hogy a poroszok pénzt és fegyvert utána fognak küldeni. Azt reméli továbbá, hogy, ha a betörés otthon meglehetős visszhangra talál s támogattatik, Bismarck azt fogja kivánni, hogy a magyar nemzet is bele foglaltassék a fegyverszünetbe és a békekötésbe, a mit azután az osztrák el nem fogadhatván, a háború újra megkezdődik. Mi alapja és mi okai vannak azt hinni, azt én nem tudom; remélem azonban, hogy az nem puszta képzelet eredménye, hanem alaposabb tudáson nyugszik.
Minden esetre azonban látjátok ebből, hogy a legnagyobb fontosságú dolog most az, hogy Klapka betörése egyedül s mint isolált eset ne maradjon, hanem hogy az ország más részeiben is történjenek mozgalmak, és ha csak lehetséges, Türr és Eber, vagy legalább az egyik, betörjön, vagy végre, hogy az olasz-magyar legio valami hasonló mozdulatot és betörést tegyen, mint milyen Klapkáé. Ezt tehát ti sürgessétek minden módon, mert innen az összeköttetés el van vágva, úgy hogy innen nekik üzenni semmit sem lehet.
Csáky elmenetelét én határozottan rosszalom, mert azt, a mit ő a főhadiszálláson leszen teendő, azt levél által is más valaki, például Scher-Toss által is megtehette volna. Roszszalom azonfelül határozottan a pénzkezelést, és meg nem foghatom, hogy ezen nagy fontosságú expeditióra csak 30,000 frank maradt, midőn én tegnap Csáky asztalán ennél nagyobb summát láttam heverni, a melyet ő magával vitt az útra. A pénzt itten kizárólag Csáky és Komáromy kezelték, mit tettek vele, azt nem tudom, nekem azt mondották, hogy egy millió frankot beküldöttek az országba. Ez nézetem szerint nagy hiba és a lehető leghaszontalanabb költség volt, mert én a benső organisatióban egy csöppet sem hiszek és én részemről 5000 frankot sem küldöttem volna be.
Én úgy voltam értesülve, hogy a legio 6000 emberből áll, 8 ágyúval, tizezer fegyverrel és tizezer emberre való ruházattal is. Ezen készlettel lesz megkisérlendő a betörés Magyarországba, én tehát, ki sürgöny következtében Griszával együtt julius 28-án Párisból elmentem és 30-án itt voltam az expeditióval a felső megyékben, – a hol ismernek, voltam mint kormánybiztos működendő. De itten csak a fennebb előszámlált csekély erőt találván, és a teljes pénz- és fegyverhiányt: én nem tartottam magamat jogosítva bemenni és ottani barátaimat s ismerőseimet bele vonni egy vállalatba, melynek sikerére több mint csoda kellene.
Továbbá nem hiszem, hogy most, a békefeltételek aláirása után egyrészt, és másrészt egy Andrássy, Deák s Eötvös-féle miniszterium kilátása mellett a nemzet felkeljen; de ha felkelne is, nem lévén fegyvere, se pénze, nem lenne képes nevelni azon csekély erőt, a mely betör és a melynek, ha egy pár nap alatt ki nem dobatik, requisitiókhoz kellend folyamodnia, a mi szomorú. Én attól félek, hogy ily csekély erővel compromittáljuk a nemzetet a világ előtt, ki azt fogja látni, hogy a nemzet fel nem kél, és hogy mi üres igéreteket tettünk és üres fenyegetéseket, és ezen s más okokból én nem mentem el az expeditióval, hanem holnap innen Berlinbe s Párisba megyek. – – – – – – – –
Őszinte barátod
Simonyi Ernő.
Simonyi Ernő.
