Irányi – Kossuthnak.
Irányi – Kossuthnak.
Berlin, 1866. szeptember 3.
Tisztelt Barátom!
Fölkerestem Komáromyt, hogy üzenetét általadjam neki. Komáromy azt felelte az elsőre (t. i. hogy az ő magaviselete fáj Önnek), miszerint nem ő, hanem az otthoniak ellenezték Önnek vezérletét, ő inkább azon volt, hogy őket más gondolkozásra birja; ő maga alá is rendelné magát Önnek, de a többiek, régibb tapasztaláson okulva, féltek attól, hogy Ön vezesse az ügyeket kivülről stb. A megbizást illetőleg ő annak jó ideje nem vette többé hasznát, nem is szándékozik többet azzal élni, s azért vissza is fogja adni, most azonban nincs nála, hanem odahaza; csak láttamozott másolatát fogja megtartani, nehogy valaki azt mondhassa, hogy felhatalmazás nélkül járt el azon időben.
Elvégezvén a Komáromyt magát illető megbizást, mind a kettővel találkoztam együtt, hogy az őket közösen illető dolgokat tudassam velük.
Mindenekelőtt visszakértem Csákytól a 20,000 frankot. Erre Csáky azt felelte, hogy még nincs meg kezénél a pénz, – de Komáromy közbeszólt, hogy előállíthatja azt az összletet, s másnap Csáky csakugyan által is adott nekem 20,000 frankot franczia, ezres bankókban, miről, kérésére, két példányban állítottam ki neki nyugtatványt, az egyiket maga, a másikat Cerruti számára, mivel, úgymond, a status-titkár kezéből vette által ezen kölcsönt.
Azután kértem Csákyt, adja vissza azon eredeti iratokat, melyeket Öntől bir. – Ezt is megigérte, mihelyt Rakauba megy, a honnan el fogja nekem küldeni. Ezek között az eredeti kötés-tervet.
Erre nézve azt mondta, hogy mikor Kegyed felszólította, irná alá, ő azt megtagadta, nem lévén felhatalmazva akárminek is aláirására, s különben is ez nem egyezvén a szóval megállapított kötéssel. Jelen volt Türr is.
És mit felelt erre Kossuth? kérdém Csákytól.
Cs. – Semmit.
I. – Hiszen arra minden okos embernek azt kellett volna felelnie, hogy e szerint a kötés nem áll.
Cs. – Az meglehet, de arról én nem tehetek, hogy K. nem azt felelte.
I. – No már, hogy csakugyan olyan volt a kötés mint K. állítja, bizonyítja azon levél is, mit hozzád intézett junius 28-án s mit te általvettél, hogy Bismarckkal közöld.
Cs. – Kossuth azt a levelet egyéb csomó irománynyal elmenetelem napján este küldötte hozzám, s azért el sem olvastam, s nem tudtam, mi van benne.
I. – Ha nem előbb, úgy akkor minden esetre megtudtad tartalmát, mikor azt gróf Bismarcknak elolvastad.
Cs. – Kossuth Bismarcknak szóló levelet is adott volt által nekem, én először nem találván a minisztert odahaza, a K. levelét hátrahagytam neki, s mikor másodszor eljöttem s felolvasni akartam a nekem szólót, mely a propositiókat tartalmazta, B. azt mondta, hogy az felesleges, úgy is tudja már a K. leveléből, mi van benne, adjam csak én elő a kivánságokat, miután ő csak a bizottmány képviselőivel akar viszonyban lenni.
I. – Hát hogy üzenhetted mégis Kossuthnak táviratilag »le nostre proposte sono accettate« s miért nem tiltakoztál legalább akkor a kötés olyan magyarázata ellen, mint az ama levélben foglaltatik.
Cs. – Utána tettem, hogy »excepté celle concernant votre personne«. Nb. Csáky azt állitja, hogy ő francziául irta a sürgönyt és nem olaszul.
Az nap nem volt kezemnél a távirat, de másnap megmutatván neki, figyelmeztettem, hogy az ő reservátája nincs benne, hanem csak az, hogy K. még most ne jöjjön Berlinbe.
Szóba jövén az ő rackaui feltételeik, figyelmeztettem, milyen különbség van a közt: általvenni a kormányt és létező kormánynak élére lépni, mire végre Komáromy azt felelte, hogy arra az én erős föllépésem ragadta őket, miután én azt követeltem, hogy ismerjék el Önt főnökül. – Különben igen is úgy értik a kötést, hogy »kezébe veendi a kormányt«.
Ezután kijelentettem, hogy mind a multért, mind a jövőért őreájuk hárítom a felelősséget, mit Komáromy el is vállalt.
Másnap új találkozást sürgettem, hogy újra megkérdezzem tőlük, ha jól értettem-e meg válaszukat, mert jelentést készülök tenni Kegyednek.
E közben megkérdeztem Csákytól, micsoda propositiókat fogadott tehát el Bismarck, s különösen azt elfogadta-e, mely a király proclamatiójára vonatkozik?
Cs. – A proclamatiót csak a hadvezér adandotta ki. I. – E szerint, úgy látszik, csupán a legióra vonatkozó pontokat fogadta el Bismarck. Azt is mondtad, hogy veletek irásban szerződött Bismarck.
Cs. – Azt mondtam: a kormány.
I. – Tehát alkalmasint a legio szervezésére vonatkozó irományt érted, melyet a hadügyér irt alá.
Cs. – Azt.
Nb. Csáky ismételve azt vitatja, hogy ő járt előbb Berlinben, és hogy, mikor Kiss ide jött, Bismarck távirat útján kérdezte Csákyt, ha szóba állhat-e Kissel.
Megmutatván Csákynak az ő telegrammját, ő, úgymond, úgy emlékezik, betétette »excepté celle concernant votre personne« – egyébiránt úgy is, a mint van, körülbelül azt mondja. A mit én természetesen meg nem engedtem.
Komáromy azt is említette, hogy azért ment Turinba, hogy Önnel találkozzék, s mivel Ön már nem volt ottan, tehát irt Önnek, s meg nem foghatja, hogyan veszett el ezen levél. Csáky is azt mondta ez alkalommal, hogy ő is küldött Önnek tudósítást valamely küldött által, s nem érti, hogy nem jutott az Kegyed kezéhez. Valamely előbbi alkalommal azt mondta volt, hogy Éber útján küldötte, de hogy ez nem Olaszországnak, hanem Marseillenek vette útját.
Úgy látszik megtudták, hogy fölléptünk ellenök a kormánynál, mert azt mondta Csáky Vetternek: Kossuth fellépett ellenünk, de nem ért sikert.
Komáromy egy alkalommal azt mondta nekem, hogy oly amnestiát szeretnének kieszközölni, mely mindenkire kivétel nélkül kiterjesztetnék. A legio, úgy látszik, fel fog oszolni, s a haza menők egyenkinti menlevéllel elláttatni. A porosz kormány visszatetszéssel fogadta az olasz kormánynak minapi azon ajánlatát, miszerint valamennyi magyar tisztet kész volt ide küldeni Olaszországból. Azt is tudta Komáromy, hogy Klapkának irtam vagy irt más. »Rossz vért csinál, úgymond, mikor azt látjuk, hogy Klapkát is más párthoz akarják hajlítani.«
Azt kérdi tőlem Kegyed, mi rendszer követtetett a tiszti kinevezések-, illetőleg előléptetéseknél? Csáky, mint a bizottmány képviselője, kijelentette, hogy N. N. ez és ez rangjában elismertetik s ezt azután a porosz hadügyminiszter is aláirta, illetőleg elismerte.
Hogy Mogyoródynak és másoknak, a kik a legiónál alkalmazvák, el nem mondtam a dolgok állását (Mednyánszkynak azonban igenis), annak az az oka, mert, miután Ratiborban kiszálltak, rögtön másfelé vitt a vasút, s Mogyorody, Scheiter, Grisza más falukba szállásoltattak el, mint a hol a főhadi szállás volt. Hozzájuk meg kimenni azért nem akartam, mert nem akartam, – hogy azzal vádoljanak, hogy izgattam, s ha azután valami történt volna, engem okoljanak a porosz kormány előtt. Ezt annál kevésbbé akarhattam, mivel akkor még úgy állottak a dolgok, hogy a legio szaporíttatni, s ki tudja, talán a háború is újra megkezdetni fog. Ezért nem is irtam senkinek a legióhoz. Most azonban alkalmasint el fogván oszolni a legio, a fentebbi tekintet kisebb fontosságúvá lesz, s azért éretten meggondolom, ha magam menjek-e oda vagy pedig csak irjak Mogyoródynak. Minden esetre úgy akarom vinni a dolgot, hogy legalább jövendőre ne tegyem magunkat lehetetlenné a porosz kormánynál. A személyes elégtétel a haza ügyének alá van rendelve.
A mi a kormánynál teendő lépéseket illeti, azokat már előzőleg megkisérlettem. Mily eredménynyel, arról utolsó levelem megvitte Kormányzó Úrnak a feleletet.
Kiss titkára Rhau, mint magától tudom, pár hete Bécsben járt az itteni hadügyér és Csáky által küldve, hogy az ottani hangulatról hozzon tudósítást. Egyúttal Kiss utasításához képest Pestre is lerándult s ott Kissnek egy régi meghitt barátjával – az igaz a Deák-pártból – beszélt, többi között a »két úr« működése felől is tudakozódván, de a miről az semmit sem tudott.
Komáromy tegnap este elutazott Párisba, mint állította. Vetter, Telkessy, Benedikty még itt vannak, egyre sürgetve fizetésüket, hogy haza térhessenek. Holnap, legfeljebb holnaputánra biztatja őket Csáky.
Irányi Dániel.
