Kossuth – Csernátonynak Flórenczben.
Kossuth – Csernátonynak Flórenczben.
Turin, 1866. augusztus 27.
Kedves Barátom!
A mint Ricasoli azt mondotta: »mindennek vége van«, nyomban figyelmeztettem, hogy a legio s legionáriusok jövendőjéről gondoskodni kell.
Felhivott: adjam elé a részleteket mind erre, mind a financziális legombolyításra nézve Cerrutinak.
Megtettem – Cerruti az utóbbiakat rögtön elintézte – az elsőre nézve a hadügyminiszterhez utasított. Irtam volt Ricasolinak, hogy a legio iránti intézkedések részletei attól függnek, hogy megtartatik-e a legio vagy nem? Ez pedig politikai kérdés. Kérem, döntse el minél elébb – mert az eldöntés igen vagy nem-éhez képest szükséges a békealkudozásokban a legionáriusokra, kivált a volt hadi foglyokra s desentorokra reflectálni.
Mai napig is kikerüli a feleletet.
Nehogy az én mulasztásom nyakába vessék saját késedelmüket, irtam az uj hadügyminiszternek is, sürgetve kérve a legio ügyének elrendezését. Propositióim következők:
1. El kell határozni, megtartják-e a legiót vagy feloszlatják.
Okokat hoztam fel a megtartás mellett: »La paix n’est pas encore signée qu’on voit déjŕ surgir de nouvelles complications, dont il serait difficile d’exagérer la portée. D’ailleurs la paix qui s’arrange ne résout définitivement aucune question. Nulle partie n’en est satisfaite,« etc. etc.
2. Megtartás esetére:
a) meg kell határozni a capitulatio idejét (például két évre), mert a julius 2-kai decretum csak a háboru végeig kötelez szolgálatra;
b) azok számára, kik nem akarnának ujra szolgálatot vállalni, hanem haza küldetni kivánnának, legyenek volt hadi foglyok, szökevények vagy emigránsok, amnestiát kell stipulálni a békekötésben, s a francziát mint mediatort e stipulatióban interessálni és a desentorokat különösen megemlíteni, különben Austria nem érti őket bele a politikailag compromittáltakba s 60 bottal pecsételi meg az amnestiát, ha nem golyóval. – Igy tett 59-ben;
c) a julius 2-kai decretum által kilátásba tett gratificatiónak legalább minimumát megadni azoknak, kik hazamenést választanak s kormány költségén Peschieráig elszállítani őket becsületesen felruházva, nehogy a rongyokban érkezőket mustrául exportálják a magyar ezredeknek, mint Benedek tette 1863-ban.
3. Azon esetre, ha a legio feloszlattatik:
a) a legio-parancsnok s nehány compromittáltabb főtiszt számára aspettativát reserválni, ha csak a kormány nem preferálja őket a hadseregbe áttenni;
b) elhatározni, megengedtetik-e és milyen feltétel alatt az altiszteknek s közkatonáknak az olasz hadseregbe átlépni;
c) amnestia biztosítása ŕ plus forte raison;
d) elszállításon s becsületes ruházaton kivül a gratificatio maximuma úgy a tiszteknek mint a legénységnek.
Kértem még egy személyes favort. Mely annyiból áll, hogy Ihászt pensionálják (nem kerül pénzükbe, mert különben aspettativai fizetésben marad) s dobjanak neki tábornoki czimet – a mi, mert penzióba megy, senkinek nem praejudikál. Bemutattam a hiteles matriculát s état de service-t (37 évi szolgálat, csaták, sebek, érdemjelek, köztük olaszhoni és Demens a Savoie-rend).
Levelem augusztus 20-káról szólt – még nincs válaszom.
22-kén ujra irtam Cerrutinak, hogy beszéljen Ricasolival a legio meg- vagy nem tartása politikai kérdésnek eldöntése s az amnestia iránt – sürgető, mert l’incertitude agite les esprits – még ő sem felelt.
Nem szokásuk manquer ŕ la convenance. Tehát rosszat sejtek. – Huzzák-halasztják a dolgot, hogy lássák, az osztrák nem fogja-e a legio szétoszlatását követelni. – Félek, az elismerendő Olaszország és Austria közti kibékülésnek (soyons bons amis, bons voisins) a magyar legio áldozatul esik.
A sürgetésben látok egy kis chance-ot.
Kérem, szóljon Cerrutival a dologról. Ha a hadügyminiszterrel takaróznék, kivánjon tőle egy bevezető sort Cugiához, melylyel Önt megbizottamul mutatja be és szóljon Cugiával. Szükség esetében ügyekezzék Ricasolival is szólani. Ő egyenesen szokott egyenes kérdésre felelni. A kérdés pedig ez: »Marad-e a legia vagy nem?« Orientáljuk magunkat.
Tapintson kissé üterére Cerrutinak a békealkudozások concomitens körülményei, s a lamarmorai (késő) félretolás és miniszteri modificatiók horderejére nézve.
Ön, gondolom, járatos Usedomhoz, kérem, látogassa meg, s tiszteletemet jelentve, kérdje meg, nincs-e valami üzenni valója nekem. Ő okos ember, de minden kenőcscsel végig kent complet diplomatiai humbug. Vegyen alkalmat említeni, hogy tudattam velök, hogy most a franczia semmi áron sem nyult volna fegyverhez – nem volt képes és félt. Meg lehetett volna törni Austriát – kár volt szavamra nem hallgatni. Nincs rosszabb politika, mint halálosan sérteni valakit s erőt hagyni kezében a boszura. Élni fog vele. Lesz franczia-osztrák alliance.
Napoleonnak nem sikerült a két Németország Bajorországgal – a dél már csatlakozni akar az éjszakhoz. A császár ezt semmi áron nem türi el; a compensatiót nem azért kivánta, hogy megkapja, tudja, hogy a porosz magát ölné meg a német nemzet szivében-lelkében, ha arra reá állana, kivánta azért, hogy a megzavart egyensúlyt avancirozhassa mint ürügyet arra, hogy az osztrákot visszasegítse elvesztett állásába, mint ellenmérget a porosz hatalom méreg ellen, s hogy a poroszt megnyirbálja, mert hiszen ő, ki a nemzetiségi elvet beirta az európai közjogba, nem mondhatná, hogy azért visel háborut, mert a német nemzetiség nemzet akar lenni. – Meggyül a baja a porosznak, de csak a párisi exhibitio után – előbb nem gondolom – azt mondom: »caveat consul Bismarck. Was man von der Minute ausgeschlagen, bringt keine Ewigkeit zurück.« Legyen őszintén, határozottan alkotmányossá – még pedig ugyancsak tág értelemben. Igy tán megmentheti Poroszországot – talán!!
Ha azt mondaná, hogy reánk is számítanak – feleletem az: »ça dépend«, nem azon az uton kell járni, melyen eddig jártak – képviselőmnek azt mondták Berlinben kormányilag: »eddig még Magyarország jövőjéről nem, hanem csak legio szervezéséről volt szó«, azért nem alkudtak énvelem. Értem – azok az urak ott persze mindennel megelégedtek, csak pénzt kapjanak kezökbe, s aztán lett belőle »trencsényi kudarcz«. – Annyit mondhatok, hogy egy osztrák-franczia alliance-al szemben egy magyar legiócska szervezésével nem fogják ám a magyart a forradalomnak neki ugrasztani. – Szélesebb alap kell arra és másnemü biztosítékok. Én kész vagyok értekezni és alkudni – de persze csak úgy, ha komoly akarattal találkozom – pedig bizony, nélkülem semmire sem mennek. Az eddigi összeköttetés mind »humbug«, nem ér egy fagarast. Ha az eddigi utat követik, jele lesz, hogy csak a gesztenyekaparó majom szerepét szánták a magyarnak. De hát ha én azt mondom a nemzetnek: »nem látom jónak, nincs részem benne«, tudják-e, mi lesz a következés?
Szives barátsággal
Kossuth.
