Csernátony – Kossuthnak.
Csernátony – Kossuthnak.
Firenze, 1866. augusztus 29.
Tisztelt Kormányzó Úr!
Hogy még most sem felelnek a legiót illető javaslatára, azon én nem csodálkozom. Ezek az emberek au jour le jour élnek, akár béke, akár háború, akár fegyverszünet, akár pénzügy, akár choleraintézkedés, akár bármi álljon előttük. Politizálnak mindég, de politikájuk nincs soha semmi kérdésben, hacsak azt nem tekintjük politikájuknak, hogy semmit sem tesznek a maga idejében. A mi Ricasolit illeti, ő egyike volt, igenis, azon kevés számú olaszoknak, a kik tisztában voltak magukkal a legtöbb kérdés iránt s ezenfelül még némi kevélységet is helyeztek arra, hogy egyenes feleletet, tisztának, szilárdnak látszó, kristály véleményt tudtak adni a legfontosabb mint a legcsekélyebb viszonyok és dolgok iránt is. De Ricasolit is megzavarta az isoláltság, melyben Itáliát megpillantotta. Az Uomo forte enerválva áll, s kapkod ide s tova ő is. A fekete levest, melynek kotyfolásában La Marmorának teljes hatalmat és időt engedett volt, nem találja ugyan nagyon kellemesnek, de meg kell azt ennie, habár más főzte is. Mert én részemről az olaszok mindenfelüli felsülésének főokát abban látom lenni, hogy La Marmorának megengedtetett addig és úgy diplomatizálni és készülni a háborúra, a meddig s a hogy a háboru, folytatás lehetetleníttessék, s mikor minden kész volt a bukásra és elkésésre, akkor Ricasoli, ki addig méltóságosan félre állott – sziveskedék ministere lenni a felsülésnek. Bizony, mondom, nem csoda, hogy ő sem tudja már most, hányadán van. Aztán az olyan jellem, mint a báróé, ha egyszer kijön a sorából, még sokkal határozatlanabbá válik, mint maga a szokásos gyengeség. S minthogy az ily változást senki sem, de a büszke ember legkevésbbé hajlandó elismerni – mert a vallomás megalázó lenne, – nagyon hajlandóvá lesz másokat hibáztatni saját tehetetlenségeért s hamis alapon mutatni erélyt, melylyel valódi működésre többé nem rendelkezik. Kormányzó Úr megtette kötelességét úgy az ügy, mint a legio és legionáriusok iránt. Nem vonult félre sem akkor, midőn, bár akadályok és akadékoskodások közt, valami tér mutatkozott a működésre hazánk érdekében, sem pedig most, midőn a csalódás után csak az a feladat, hogy a tettre készült hazafiak ne bűnhödjenek nagyon, becsületes viseletükért, kitartásukért, nem saját hibájuk miatt. Mulasztásról tehát Kormányzó Urat sem a nemzet, sem a legio nem vádolhatja soha. A tett lépéseknél azonban többet tenni jelenleg, nézetem szerint, nem tanácsos. – A kormány részint nem bir, részint nem akar határozni a legio iránt, míg a békekötésen túl nincs s az osztrákok el nem mentek Venetiából.
Cerrutit nem láthattam nehány nap óta, bár többször voltam nála. Utolsó beszélgetésünk alkalmával a békealáirást biztosan várta e hó végére, s Venetia teljes felszabadulását és átadását szeptember 20-ig – a város, Velencze fogván utolsó lenni az osztráktóli menekülés élvezetében. Egyébiránt én nem félek attól, hogy Itália és Austria közt barátság legyen. Itt most a kormánylapok és emberek is beszélnek néha ily édes értelemben, de meglátja, Kormányzó Úr, mikép fognak beszélni, mihelyt beveszik magukat a várnégyszögbe. A másik körülmény, mit Önnek figyelmébe ajánlok (s szabadságot veszek magamnak ezen s hasonló figyelmeztetésekre csupán csak azért, mert a fővárosban irom őket) az, hogy a Napoleoni szövetségben való hit nagyon ingadozik s a porosz felé hajlás mindinkább accentuée. Ha Bismarcknak sikerül az absorptio, Itália szövetségese marad még a franczia ellenében is, mert a betegeskedő császártól kezdenek itt nem félni, vagy legalább nem várni egyebet Rómábóli elmenetelénél. – Természetesen minden attól függ, hogy a háború a francziák és németek közt (melyet én kikerűlhetetlennek látok) előbb tör-e ki, mintsem a porosz emésztés megtörtént légyen, mert ha Németország két vagy több részre lenne még szakadva, midőn az ellenségeskedések megkezdetnek, azon esetben az olasz magatartás kétségesebb volna. Egy dolog iránt tisztában vagyok nézetemmel, s ez az, hogy Porosz- és Olaszországok közt nincs semmi, a min veszekedhessenek, míg mind a kettőnek lehet casus bellije, úgy Austria mint Frankhon irányában.
Cerrutihoz elmegyek ma ismét, s ha bejuthatok, az utasítás szerint fogok szólani vele is, s holnap megirom az eredményt, mert én Kormányzó Úr rendelkezésére állok, ha mindjárt nézeteim olykor eltérők lennének is az Önéitől. Megmondom őszintén a magaméit, s teljesítem aztán, a mit reám bizni sziveskedik.
Az én editorom utolsó levele szerint nekem még egyszer Venetiába kellend menni, leirni a quadrilateralt s Velenczét az olasz bevonulás alatt és után. Megirom Kormányzó Úrnak azonnal, ha megyek. Akkor valami három hétig a király és Cialdini közelében fogok mozogni s ott is Önnek rendelkezésére lenni.
Különben mindenütt és mindig maradok mély tisztelettel
igaz híve
Csernátony L.
Csernátony L.
