Kossuth – gróf Csáky Tivadarnak.
Kossuth – gróf Csáky Tivadarnak.
Flórencz, 1866. julius 16.
Gróf Úr!
Julius 12-iki távsürgönye azalatt érkezvén meg, míg én Garibaldinál jártam – csak 15-én felelhettem reá.
Feleletem oda megy ki, hogy, ha nélkülem történnek porosz részről az intézkedések és az expeditio, én kénytelen leszek az azokkali soliditaritás suppositióját s az eredményérti felelősséget magamról nyilvánosan elhárítani.
Ismeri Gróf Úr szándékaimat hazánk felszabadításának esetére.
Ez így lévén, minden magyarázat nélkül is igényelhetném, hogy távsürgönyöm senki által ne tulajdonittassék személyes susceptibilitásnak; – mert a kinek személyes czéljai nincsenek, az nem lehet susceptibilis.
Hanem én veszélyt sejtek a hazára nézve, figyelmeztetni akarom Önöket e veszélyre, s azért kötelességemnek tartom okát adni, miért feleltem Ön távsürgönyére akként, a miként feleltem.
Én a dolgot úgy látom, hogy azért terveztetik porosz részről az expeditio az én kizáratásommal, – mert nem Bismarck gróf (őróla majd alább szólok), hanem a király és udvara nem 49-et akarnak, hanem csak azért szándékoznak invasiót tenni Magyarországra, hogy legyen mit concedálniok az osztráknak mint bért egy oly béke elfogadásáért, mely az osztrákot Németországból kizárandja.
Ha a March és Duna vonalat sikerülend a poroszoknak forcirozniok, megteszik az invasiót Magyarországra, s midőn megtették, ezt fogják az osztráknak mondani:
»Invasiónk még nem forradalmi természetű, nem czéloz 49-re – jele ennek az, hogy visszautasítottuk Kossuth ajánlkozását ez invasióval menni be az országba – hanem csak egy telegrammunkba kerül, hogy itt legyen, jelenléte visszavonhatlanul megadja invasiónknak a forradalmi, a 49-ki jelleget; – az osztrák ház elveszti Magyarországot s ezzel nagyhatalmi állásának örökre vége van.
Mi – ha nem kényszeríttetünk reá – nem akarunk enynyire menni. – Nem bánjuk, maradjon az osztrák ház nagyhatalom, csak nem német nagyhatalom; csak nem rivalisunk Németországon. – Régen tanácsoljuk, fektesse hatalmi állását Budára; keresse nagyságát a kelet felé.
Fogadja hát el az osztrák ház feltételeinket s mi nem poussirozzuk Magyarországban a mozgalmat a végletekig, meghagyjuk azt az osztrák birtokában; hanem természetesen a magyarok irányában morális kötelességünkké vált insistálni, hogy alkotmányuk helyreállittassék az 1848-iki alapon – a mi az osztráknak, a mint német nagyhatalmi czéljáról lemond, különben is érdekében van.«
Ez az, a mi történni fog. S mert én ezt tisztán igy látom, kötelességem az ezzeli solidaritást s az ezérti felelősséget magamról elhárítani.
Hozzá teszem ehhez, hogy meggyőződésem szerint Bismarck grófot egy ily eredmény ki nem elégítené, sőt sajnálná, ha erre szoríttatnék. Bizonyságát birom ennek azon – velem közlött – ingerülten boszús dépęchekben, melyekkel az itteni expeditio gyorsítását sürgeti.
És igen helyesen. Mert a tervet, melyet említek (okom van azt »terv«-nek mondani), csak is a Garibaldi által vezénylett olasz expeditio hiúsíthatja meg. Ha ezen oldalról megadatik a magyar mozgalomnak a 49-iki typus, nem álland többé hatalmában a porosz királyi politikának azt 48-ra redukálni.
Bismarck úr ingerült dépęchei engem éppen nem lepnek meg. Ő élesebb látású államférfiú, mintsem nem tudná, hogy az osztrákot semmi kötések nem fogják reá birni, hogy német suprematiai vágyairól őszintén lemondjon. Ezt csak hatalmának megtörése s ezt ismét csak Magyarország függetlenítése által lehet elérni.
Önök, Gróf Úr! nagy felelősséget vállaltak a nemzet és história előtt magukra, hogy – sejtve vagy sejtetlenül az irányt, mely a magyar elem felhasználási szándokában a porosz politikának alapeszméjét képezi – ahhoz kezöket nyujták.
Érdek képezi a hozzánki közelités kútfejét. S ez érdekben hatalom fekszik, melyet fel kellett volna használniok.
Sőt – engedje mondanom – tartoztak volna is felhasználni azon egyezségnél fogva, mely köztem s a pesti bizottmány közt – ennek magának indítványára – létre jött.
Nem én voltam, ki ezen egyezségre az első lépést tette. Önöknek meg kellett volna mondaniok, miként azt, hogy a porosz kormány csak ama bizottmány képviselőivel akar viszonyban lenni – Önök el nem fogadhatják, – mert a történt egyezség után azt elfogadni nincs hatalmukban; – s ha hatalmukban volna, sem fogadnák el, mert ép azért léptek velem oly egyezségre, mivel arról voltak meggyőződve, hogy nélkülem a magyar mozgalmat sem fel nem tarthatják, sem nem universalisálhatják.
Ezek nem az én szavaim – hanem a pesti bizottmány küldöttjének a flórenczi kormánymegbizottak előtt mondott szavai.
Ha Önök e mellett maradnak, tapasztalták volna, hogy nem Önök voltak volna azok, a kik engedni lesznek vala kénytelenek. Legfölebb a királynak személyes praeventiói képezhettek volna még némi akadályt. De a főczél biztosítva lévén, befolyásomnak épségben tartásával ez akadályt el tudtam volna. hárítani az által, hogy egyelőre nem személyes jelenlétemmel, hanem képviseletileg gyakoroltam volna azon befolyást – melyre nézve az kisebb tekintet, hogy egyezségünknél fogva jogom van, nagyobb az, hogy általa a 49 volt volna minden reductio ellen biztosítva.
Azonban őszintén megvallom, a hol nagy érdekek vannak a mérlegben, én nem hiszem, hogy a személyes praeventiók döntő súlylyal birhassanak. Sőt, ha a porosz kormánynyal viszonyban lévő magyar elemek e dologban csak öntudatlan eszközök valának, csodálkozom, hogy senkinek sem jutott eszébe, hogy, ha valaki azt, kit egy bizonyos czélra hatályos rugónak tud lenni, mellőzni kiván, ez már magában is elég bizonyítéka annak, hogy az a presentált czélt nem őszintén akarja.
De megtörtént. A dolgon ott többé nem lehet segíteni. Mondanom sem kell, hogy azt a positiót, melyet Ön távsürgönyében ekként definiál: »piu tardi č sua (de B.) intenzione invitare Kossuth a seguire la spedizione«, el nem fogadom.
Meglehet, hogy azon személyes praeventiót, mely ez équivoque politikánál indoknak mondatik (szerintem: mélyebben fekvő czélok takarására ürügynek használtatik), Önök valóban legyőzhetlen akadálynak vélték tapasztalni s azt gondolták: a haza érdeke nem engedi, hogy a hon felszabaditására vezethető combinatiók s különösen az expeditio e miatt hajótörést szenvedjenek.
Ez esetben akként lett volna a dolog közölhető, hogy a porosz kormánynyal a pesti bizottmány képviselője maradt volna érintkezésben. De viszont ezen képviselő nekem folyvást jelentést tett volna mindenről s az én utasításaimhoz alkalmazkodott volna, az intézkedésekben, úgy a dolgokat, mint személyeket illetőleg.
Ekként a porosz kormány is ki volna elégítve, s a köztem s a pesti bizottmány közt létre jött egyezségnek is elég volna téve – s nekem lehetségessé tétetett volna magamat Önök ottani működésével azonosítanom s hazánk érdekében megadnom ama működésnek mindazon nyomatékot, mely Önök saját állítása szerint is a nemzet véleményében nevemhez kötve lehet.
E helyett a dolog úgy áll, hogy Ön junius 28-án indult el innen, ma julius 17-ke van s én Öntől ezen egész idő alatt egyetlen egy levelet sem kaptam s általában semmi közlést azon egy távsürgönyön kivül, mely, éppen mert távsürgöny, csak igen általános lehet. Úgy hogy én e mai napig teljes tudatlanságban tartatom mindenre nézve, a mi ott történt, történik és szándékoltatik, úgy a dolgokat mint a személyeket illetőleg.
Sőt tudatlanságban tartatom az iránt is, a mi a hazában történik vagy szándokoltatik, még csak azt sem tudom, a comité küldöttje haza ment-e vagy nem?
Emlékeztetem Gróf urat egyezségünkre. Tudja Ön, hogy Önnek ép az vala rendeltetése köztem és a comité között a viszonos értesítést közvetiteni, s ezzel a külső és belső működés közti összhangzást biztositani.
Én, híven az elvállalt kötelezettséghez, a haza belügyeibe avatkozni szigorúan óvakodtam, mindamellett, hogy a mediationalis incidens folytán csaknem életkérdésnek láttam, s látom azt, hogy a magyar kérdés valamely belmozgalom által evidentiába tétessék s mintegy többé nem ignorálható quantitás soroztassék be a függő kérdések közzé. Még sem tettem erre egyenes lépéseket, mert azt a köztünki egyezség folytán a pesti bizottmány reservált teendőihez számítám.
Önök ellenben nemcsak arról nem értesítenek, hogy tettek-e s mit tettek ez irányban (ennek nemtudása nekem itt sok bajt s nehézséget okozott), hanem még intézkednek azon körben is, mely az én reservált működésemhez tartozik; a nélkül hogy eljárásukról még csak értesítenének is. Nem lehet ki nem nyilatkoztatnom, hogy ezt kénytelen vagyok kötelességmulasztásnak tekinteni.
E helyzetben valóban nem is tudom, vajjon még létezőnek tekinthetem-e a köztünk létre jött egyezséget. Bevárom Gróf Úr levelét, melyet tegnapi telegrammom által sürgettem, mielőtt azt tenném, mit saját felelősségemnek a haza érdekébeni fedezése parancsol.
Ezek után értesíteni kivánom Önt s Ön által a bizottmányt a dolgok itteni állásáról.
1. Garibaldi nemcsak legforróbb óhajtásának vallja az expeditiót, de sőt azt feltételül szabta volt a kormánynak már akkor, midőn az önkénytesek parancsnokságát s velök mostani missióját (melyet »aride«-nek nevez) elfogadta.
Ricasoli a legnagyobb erélyt fejtette s fejti ki, hogy a főhadiszálláson a terv keresztülvitelét eszközölje. – Cialdini (ki néhány nap óta az activ operatiókat vezeti) tökéletesen egyetért. Lamarmora megszünt ellenezni.
A poroszok győzelmei s annak folytán Velencze átengedésének felajánlása (mi itt el nem fogadtatott) a hadi működéseknek itt oly irányt adtak, – minél fogva a mi expeditiónknak nem lesz többé szükséges az eredetileg tervezett hosszú körútat tenni.
A terv meg van állapítva közegyetértéssel. A bevezető mozdulatok már munkába is vétettek.
Hanem bizonyos okoknál fogva, mikbe itt nem ereszkedhetem s melyeknek pusztán gyakorlati természetű hátrányaik ellen hiában küzdöttem, 20 nap kell reá, hogy óhajtásaink teljesedésüket érjék.
Minden attól függ, nemcsak az én, hanem a kormány véleményében is, hogy ezen 20 nap alatt a porosz kormány ne fogadja el a fegyverszünetet s békealkuvási preliminarékat.
Itt félnek, hogy elfogadja.
Kövessenek el Önök mindent, hogy ez meg ne történjék.
Ettől függ minden.
Biztositsa Ön Bismarck grófot, hogy a Ricasoli-kormányra teljes bizonyossággal számíthat.
Sok nehézséggel kellett a bárónak küzdeni, hogy a háború első felvonásában a főhadiszállás által követett bal irányt legyőzhesse. Legyőzte. De a visszahozhatlan mult hibáinak gyakorlati helyrehozása némi időt kiván. Innen annak a fatális 20 napnak a kényszerűsége.
Ha azt hallanák Önök, hogy Trent felé történik némi hadjárati működés, nyugtassa meg Bismarck grófot, hogy ez nem szolgál a főtervnek, mely convergál a poroszszal, hátráltatására. – Úgy van a kettő combinálva, hogy amaz alárendelt operatio nem késlelteti emezt.
Csak fegyvernyugvás ne legyen porosz részen – ettől függ minden.
2. Kieszközlöttem, hogy a legio felrendeltessék a táborba, szaporítására itt nem nagy kilátásunk lehet, minthogy az osztrák nem ütközhetik, legalább nem az Isonzó-n innen, s így kevés hadi fogolyra számíthatunk.
3. Ott Önök több hasznát vehetik a magyar tiszteknek. Néhányat még oda indítok – annyival inkább, mert Makra hadnagy megbetegedett útközben, Hevessy pedig Turinba jött, az ifjú Balassa nevében is panaszolva, hogy mindeddig hiában várták Ön intézkedését. Én mondtam, hogy megkapták Öntől az úti költséget s útlevelet – tehát menjenek. De ő azt mondta, hogy sem az egyiket, sem a másikat nem kapták. Csodálkoztam. Arra utasítám, hogy várjanak Öntől izenetet.
4. Nagyon ajánlom, hogy az organisatiónál gond legyen egy kis tüzéri alakításra. Minden század gyalogságból ki kell vagy 14 embert választani s oktattatni az ágyú szolgálatában. 15 nap alatt tanulhatnak annyit, hogy szolgálatot tehetnek. Alkalmasint hiány van ott fenn tüzértisztekben. – Ezért szándokom Telkessi tüzér ezredest oda küldeni, kinek ott jó hasznát vehetik.
5. Tudja Ön, mi kevés pénz maradt rendelkezésemre s mi sok szükséget kell vele fedeznem, az e kis összegből előlegezett 20,000 frankra nézve tessék, kérem, intézkedni, hogy az nekem itt a követség útján mihamarébb megtéríttessék. Szükségem van reá pénzjegy-nyomtatás végett.
6. A császárnénak Pestre való lemenetelekor történt sympathikus nyilatkozatok is rossz hatással voltak. Nagyon fontos – de igen nagyon fontos, hogy hon ellenkező irányban a nemzet életjelt adjon. Nagyon lehangoló befolyással van a magyar nemzet passivitása.
Fogadja, Gróf Úr, őszinte hazafiúi üdvözletemet.
Kossuth.
