Kossuth – Irányinak.
Kossuth – Irányinak.
Flórencz, 1866. augusztus 13.
Kedves Barátom!
Itt ezúttal mindennek vége van.
A román expeditio magyarázatára megjegyzem, hogy Károly herczeg s miniszterei (még Bratiano és Rosetti is) desavouirozva minden tendentiákat Erdélyre, 40–50 ezer főnyi román hadat igért segélyül Türrnek* (az ő vagy Klapka parancsnoksága alatt), ha a porosz király kivánja s Bismarck Austria hatalmának megdöntésére ajánlkozik. Mit mondana erre az orosz és franczia? az más kérdés, mit a magyarok, székelyek, az még másabb.
* Lásd Kiss József 1866. julius 20-iki levelét a 439. lapon. K. F.
Most veszem aug. 7-iki levelét. Boszankodással látom Csákynak csalfa tagadásait, valótlan állitásait. Ily emberrel társulni nem lehet, nem fogok semmi feltétel alatt és semmi áron.
Komáromy azon mondása, hogy nélkülem 15 napig sem képesek a felkelést fentartani, nem Ricasoli előtt történt, hanem Cerruti és Guerrieri Gonzaga, mint Ricasoli által a velünk »bases de l’entente« megállapítására kinevezett kormányi biztosok előtt; azon este, midőn ezen básist Cerruti szobájában megállapítottuk. Jelen voltak: Cerruti, Guerrieri, Türr, Komáromy, Csáky és én. – Én azt proponáltam, hogy Komáromy a comité nevében kötelezi magát az expeditiók megindulásának hirére az országban mozgalmat létesíteni, »gueriala-harcz módra«. Erre Komáromy azt felelte, hogy nem erre, hanem kötelezi magát »kiüttetni a felkelést a legnagyobb mérvben«. Én figyelmeztettem, gondolja meg, mit igér. Ő azt felelte, hogy tudván, miként van minden elkészítve, igérni meri, annyival inkább, mert könynyebb nekik egy nagy felkelést kitöretni mint a mozgalmat kis háborúra redukálni.
Én erre azt mondám, hogy, ha ez így van, úgy hála istennek reám nincs szükség – mire ő azt felelte: »sőt igenis nagy van, mert nélkülem 15 napig sem volnának képesek a felkelést fentartani, annál kevésbbé azt általánosítani.«
Miután Csáky (ki jelen volt) ezt tagadni meri, miután továbbá még azt is tagadni merte, hogy a köztünki egyezség szerint, és pedig a comité nevében egyenesen általuk tett propositio folytán, a közügyeknek minden kivétel nélkül kizárólagos vezetése részemre lőn feltartva, és azt tagadni merte, annak daczára, hogy nemcsak ezt tudta, s az egyezkedésben jelen volt s az egyezségnek irásba tett példányát visszaadás kötelessége alatt magával vitte (mit tőle elő fog Ön követelni), de sőt a másolatban ide rekesztett utasítással, saját kivánságára küldöttem őt Berlinbe, a végett, hogy ezen egyezségről (melyet az 1-ső pontban Ön határozottan körülirva találand) Bismarck grófot értesítse s az utasításban foglaltak foganatosítását eszközölje, s miután ő ezen előtte felolvasott utasítás eszközlésére önként ajánlkozott s mégis most hallatlan, s őt semmi tekintetben nem illethető arrogantiával magát az egyezséget is kétségbe vonni merészkedik, igen világos: hogy ily emberrel többé viszonyba lépnem nem lehet; de másrészt azt sem engedhetem, hogy a hon ügyei akármi részben is ily ember kezében maradjanak, ki különben is arra semmi politikai multtal nem bir, kinek privát multja nem biztató, s ki magát ez állásra csak oly pretextusok alatt tolta fel a szövetséges kormányok véleményében, miket a következések hamisaknak lenni bizonyítottak.
Annálfogva hazafiúi kötelességemnek tartom Önt gróf Csáky Tivadar irányában a következőkre utasítani:
1. Magához vevén Ön néhány tiszta jellemű hazafit, szólítsa fel Ön Csákyt, minden haladék nélkül számot adni a haza javára a porosz kormánytól felvett másfél millió frankról, s adja Ön neki tudtára, hogy, ha e kötelesség teljesítésétől akármi ürügy alatt vonakodnék, én ellene tekintetben nyilvánosan fel fogok lépni és számot adni kényszerítendem.
Általános kifejezéseket – minő például ez, hogy ennyi s ennyi a hazába beküldetett, elegendő igazolásnak el nem fogadok. Tudtomra kell adnia, a követség útján, biztosan küldendő bizalmas levélben, hogy kinek vagy kiknek küldetett be az a pénz, miszerint az állítás valóságáról s a hováfordításról meggyőződhessem.
Nem fogadhatom el azon kifogást, hogy a neveknek titokban kell maradni, nehogy veszélyeztessenek az illetők. A ki életét egy Csáky Tivadarnak kezébe adni nem restellette, annak nincs joga titkát attól félteni, kit Magyarország egykoron a függetlenségi nyilatkozattal kormányzójának választott. Maga Komáromy 1851 óta, midőn először vett fel tőlem Londonban pénzt – conspirationális czélokra, – minden utóbbi phasisokon keresztül kezembe adta életét, szabadságát, s bántást még akkor sem szenvedett e miatt, midőn hátam mögött ellenem conspirált.
E számadást annál inkább követelem, mert Klapka betörése folytán is világos, hogy az országban semmi előkészület nem történt, a pénz tehát rendeltetésére nem fordíttatott, továbbá mert Poroszországból vád emeltetik Csáky ellen, mintha a pénzt, mely a hazáé, nagyrészt privát czélokra fordította volna. Én e vádnak, a vádlott meghallgatása nélkül, sulyt nem tulajdonítok, de okot látok benne, gróf Csáky privát becsülete érdekében is, igazoló számadást követelni.
2. Minthogy hazulról hiteles kútfőből oly tudósításokat veszek, melyek az állítólagos comiténak még létezését is kétségbe helyezik; azt pedig, hogy valami szervezés történt volna, egyenesen tagadják, mely tudósításokat az invasio folytáni tapasztalás is konfirmálja, követelem, hogy Csáky a maga megbizatását igazolja s nekem a comité elnökét, vagy ha ez nem volna az országban, helyettesét megnevezze, miszerint a comité létezéséről s irányáról magamnak positiv tudomást szerezhessek. Különben, nehogy áltatásokkal a magyar nép félrevezettessék; proclamatiókkal fogom értesíteni, hogy azzal a pretendált comitéval, melynek gróf Csáky Tivadar magát representánsául vallja, semmi közöm nincs.
3. Kivánom, hogy gróf Csáky Tivadar nyilvános botrányok elkerülése végett, valamely plausibilis szin alatt, a közügyekbei avatkozástól visszalépjen, s ezt úgy a porosz mint az olasz kormánynak is tudtára adja.
Ha ezt nem tenné, én azt fogom tenni, mit hazánk érdekében a honfitársaink biztosítására szükségesnek itélendek.
4. Ha a számadástól s megbizatása igazolásától vonakodnék, legyen szives Ön az ottani seregnek okadatoltan tudtára adni, hogy én gróf Csákyval semmi solidaritásban nem állok, s hogy azon forradalmi comitéról a hazában semmit sem tudok, a mely által ő magát megbizottnak állítja.
A mi Komáromyt illeti, én őt, úgy miként az, ki Önnek Berlinből irt, más szinben tekintem, hacsak magát a számot nem adás s nem igazolás tekintetében Csákyval nem identificálja, mert ha igen, úgy vele egyenlő szinvonalra helyezi magát.
Ha a comité létezése igazoltatnék (de nem valami szabadkőmivesi alakban, mire én semmit sem adok), követelem Komáromytól, hogy a comité más képviselőt nevezzen Csáky helyére, kivel az említett tagadások után viszonyban nem maradhatok.
* * *
Itt, a mint már említém, ezúttal mindennek vége van. Ricasoli ezt ma nekem határozottan kinyilatkoztatta; főindokul azt a szoros vizsgálat alapján szerzett meggyőződést (cruelle et douloureuse conviction) hozván fel, hogy az olasz sereg és flotta az osztrák ellenében harczképtelen.
Én beadtam számadásomat* – a felmaradt pénzt visszaadni ajánlván, ha csak a kormány nem preferálja nekem engedelmet adni annak akkénti kiadására, mint azt irásban proponáltam a kormánynak – részint a közügy, részint egyesek kártalanítása érdekében.
* Lásd a 456. lapot. K. F.
Sürgettem (s hiszem nem hiában) a legio megtartását, proponáltam az esetre a teendőket, mint szinte azon esetre is, ha a legio meg nem tartatnék.
A határozatokat holnapra várom. – Azok azonban csak elviesek lesznek, a végrehajtásnak a béke végleges megkötéséig függőben kellvék hagyatni.
Ha ezután semmi teendőm nem lehetvén, holnapután éjjel Turinba visszamegyek, – s mindenek előtt a hazának biztos és folytonos összeköttetésemet rendezem el – mert Önnek sürgönyei s levele, és Simonyi levelei után annak a pretendált comitének, pretendált képviselőivel, kik a kötést oly élesen megszegték, viszonyban semmi esetre sem maradhatok.
Hanem a kölcsönzött 20,000 franknak a kezelésem alatti pénztárba visszatérítését elengedhetetlenül követelem.
Az itteni események magyarázatára megjegyzem, hogy N. császár elfogadván a fegyverszünet végett az olasz által a katonai »uti possidetis« alapon tett feltételeket, miután azokat az osztrák határozottan visszautasította volna, Napoleon császár megelégedett azzal, hogy ezen visszavetést az olaszszal közlötte, azon kijelentéssel, hogy e szerint ő tovább nem mediálhat, hanem visszaadja az olasznak a szabadságot, tekintet nélkül az előzményekre azt tenni, a mit jónak lát.
Köszönöm az ily támaszt!
Erre az olasz kivonult Tirolból, s visszajött az Isonzótól a Tagliamento mögé, hogy az actuális »uti possidetis« akadály ne legyen a fegyverszünetben – mely azonban, mint Ricasoli állítja, a lombard-velenczei királyság histórikus határainak nem derogál, hanem csak az osztrák kezében lévő erősségek közül (Velenczét is oda értve) hét-hét kilométernyi térvonalt hagy fel az osztrákoknak, a béke megkötéséig azon határokon belül.
A mi a porosz kormányt illeti, az velünk evidenter kétszinűsködött. – Lefegyverezni a neissei magyar erőt – kinyilatkoztatni, hogy az oderbergi erővel a fegyverszünetet megtöretni nem engedheti – nem adni sem fegyvert, sem ágyút, sem munitiót – de e mellett holmi hadnagyocskák által invasióra bizgatni s annak útjúból kitérni – rosszabb mint kétes eljárás, – csak azon csudálkozom, hogy akadhatott sorainkban ember, a ki ily goromba kötésű hálóba bele ment.
Ha most, ámbár az osztrákkal már kiegyezett, a porosz kormány mégis fentartani, sőt szaporítani akarja a magyar legiót – meg vagyok győződve, hogy ez nem a mi érdekünkben, hanem csak vak eszközökül felhasználtatásunk végett történik, minek kulcsa egyrészt abban van, hogy a békekötés részleteinél a magyar szervezet wau! wau! gyanánt szolgálhat, de legfőképen abban van a kulcs, hogy Bismarck nem akarván a franczia compensationális követelésekre hajolni, – szem előtt tartja a lehetséget, hogy egy franczia-osztrák szövetséggel lehet baja.
Ez esetben a háború-kilátás csak ilyen lehet – franczia-osztrák egyrészről, porosz-orosz másrészről. – No, én megvallom, ily companiába nem vagyok hajlandó állani, mert akkor nem magyar, hanem szláv kilátást látok.
Ezekből nem azt következtetem, hogy az ajánlott organisatiót visszautasítsuk, hanem azt, hogy oly garantiákat keressünk, melyek biztosítsanak, hogy a magyar erő idegen érdekekben puszta eszközül nem fog használtatni.
Én hajlandó vagyok ahhoz megegyezésemet s nevem tekintélyét adni, hogy Klapka legyen az ottani szervezet fővezére, de két feltétel alatt:
1. Hogy Komáromytól minden függést felmondjon, s Csákyval minden viszonyt megszakítson.
2. Hogy Önt mint képviselőmet s biztosomat fogadja el maga mellé; – kinek nevemben s utasításom szerint adandó felhatalmazása nélkül semmi hadi operatióba ne bocsátkozzék, s a szervezetet illetőleg és a tiszti kinevezéseknél az én confirmatiómnak szükségét ismerje el.
Ebben s ennek Bismarck általi elfogadásában találnám a nélkülözhetlennek vélt biztosítékot. Mondja meg Ön ezt Klapkának – ha elfogadja, tegyenek egyetértőleg a kormánynál lépéseket.
Ha pedig nem, én az ottani, nagyon is kétes szinű intézkedésekbeni részvétemnek még csak látszatját is el akarom magamtól utasítani, s ez értelemben fogok mind nyiltan nyilatkozni, mind a valódi 49-ki pártot a hazában értesíteni.
Minden esetre iparkodjék Ön Bismarckkal szólani – kérdezze meg, közölte-e véle Csáky a másolatban ide zárt s közölni igért utasítást – világosítsa fel a helyzetről, mondja meg: hogy, ha van ellenem személyes antipathia (a min ugyan ily nagy érdekek dolgában bámulnom kellene), én sem nem tolom fel magamat, sem nem ambitionálom a porosz kormánynyali érintkezést; de másrészt saját hazámfiaivali viszonyaimat a kormány antipathiájának feláldozni hazafiúi kötelességem annál inkább tilt, mert állásom reám ruházza a felelősséget, következőleg kötelességet, őrködni, hogy hazánk érdekei compromissiójával hazámfiainak vére s élete ne bocsáttassék árúba, merően idegen érdekekért. Innen eredt az, hogy minden idegen kormánynyali ösezeköttetésben mindig azon elvekhez ragaszkodtam s fogok ragaszkodni, melyeket Ön az ide zárt Csáky-féle utasításban is felemlítve látand, s melyek a kölcsönös érdek alapján hazánk függetlenségét mint coordinált czélt, mint önczélt biztosítják. Mondja meg Ön gróf Bismarcknak, hogy, ha ő is nem mint vak eszközt, hanem mint önczéllal biró szövetségest akarja tekinteni a magyart, nem lehet hajlandó annak közremunkálását visszautasítani; ki, ha nem is egyedüli, de minden esetre legnyomatékosabb tényezője a sikernek. Biztosítsa őt, hogy nálam, kinek személyes czéljai nincsenek s nem is lehetnek, minden menagementra készséget lelend, melyet a helyzetek kényessége parancsol, én csak saját hazámfiai irányában akarom azon autoritást gyakorolni, melyet a hon érdeke reám parancsol s melyről azért nem mondhatok le, mert az eltörölhetlen multnál fogva a nép véleménye nem képes azt elhinni, hogy magyar ember az én helybenhagyásom nélkül merjen a 49-ki irányban működni, s így vagy meg kell mondanom, hogy nélkülem s akaratom ellen történik (mi a sikert előre compromittálná), vagy minden történhetőkben a fő felelősséget nekem kell viselnem népünk véleményében. Mások tetteiért pedig magamra felelősséget nem vállalhatok.
Egyúttal nyilatkoztassa Ön ki gróf Bismarcknak, hogy nemzetünk becsületének érdekében kérem, követeljen, mint én is követelek, számadást az adott 1 1/2 milló frank kezeléséről.
Maradok szives tisztelettel
barátja
Kossuth.
Kossuth.
P. S. A Palazzo Vecchio diplomatái nagyon elborzadtak azon távsürgöny hivatalos elküldésétől, melyet Türrnek szántam. Csak annyi ment hát el, hogy a fegyverszünet megvan s az organisatiók fentartandók a béke megkötéséig. A többi levélre maradt. – Hosszú út. Egy julius 20-ikáróli levelet tegnap vettem. 24 nap! ennyi idő alatt egy világ változik meg.
