Kossuth – Károlyiné grófnőnek.
Kossuth – Károlyiné grófnőnek.
Turin, 1866. augusztus 7.
Kedves Grófnő!
– – – – –
Mióta Csáky és Komáromy elmentek junius végével én egy betűnyi levelet sem kaptam sem egyiktől, sem másiktól, egy betűnyit sem. Hogy Komáromy itt járt Turinban, azt tudom, de hogy nekem nem irt, hogy meg sem jelentette ittjártát, az tény. A grófnő láthatott akármi levelet, de én meg mint tényt mondom, hogy az nem küldetett el. Nekem egy levelem sem vész el Olaszországban. Többet mondok: Csáky ide küldött egy porosz tisztet levelekkel Ricasolihoz, Usedomhoz, Bernhardihoz, de hozzám nem volt sem levele, sem izenete. Volt missiója, magyar tiszteket összeverbuválni, hirem, tudtom nélkül még a legióból is elvinni a név szerint kijelölt legjobb négy tisztet (én persze nem engedtem meg a legiót desorganisálni), mindezt hirem, tudtom nélkül.
Csáky küldött egy pár sovány telegrammot ily modorban: »Ezt tettünk, ezt fogjuk holnap tenni.« Mindez jó volna egy hirlap-szerkesztőnek újság gyanánt. De a köztünki szerződés nem azt tartja, hogy nekem újságokat irjanak, hanem hogy én rendelkezzem külföldön, mint az én hazamenetelemig ők rendelkeznek belföldön. Megfordítva tettek. Ők rendelkeztek külföldön (Poroszországban) és nem csináltak semmit benn az országban, absolute semmit, bár másfél millió frankot vettek fel e czím alatt.
Éppen most kapok hazulról tudósítást a forradalmi párttól, melyből azt látom, hogy nagy az ingerültség K. és Cs. ellen. Oly szavakkal illetik, miket nem akarok ismételni. Azt mondják, hogy ezek az urak completirozhattak talán egy kis aristokratikus és félaristokratikus körben, – de a forradalmi párt, az, a mely nélkül nem lehet mozgalom Magyarországon, nem tud semmi szervezésről, sőt teljességgel nem is bízik ezen urakban, hogy az ő szavukra egy bogár sem mozdul meg az országban stb.
Lehet, ez is exaggerálva van, mint exaggerálták azok az urak a maguk befolyásukat, de az tény, hogy egy kis mozgalom Magyarországon megakadályozhatta volna a békét, tény, hogy én erre őket mennyre-földre sürgettem, tény, hogy nem történt egy rikkantás is az országban. Hanem a helyett neveztek vezéreket és fővezéreket hirem, tudtom nélkül, avanciroztattak ezredeseket, alezredeseket utasításom ellenére, semmiben nemcsak rendeletemet nem, de még csak tanácsomat sem kérték. – Vetter praesentálja magát a világnak mint organisator hirem, tudtom nélkül, valami »provisorius kormány« nevében, Klapka azt az óriási humbugot követi el, hogy nagy hangosan kikiáltja mint »fővezér«, hogy »a nemzet őbenne helyezte bizodalmát«, s ezen gyönyörű manipulatio folytán elhatározták 1800 emberrel betörni az országba, miután az armistice megköttetett, miután Bismarck ide azt telegraphálta, hogy: »je ne saurais trop deconsailler toute tentative sur la Hongrie«, miután a porosz annyira megalkudott az osztrákkal, hogy még csak egy minisztert sem tartottak szükségesnek a békealáirás végett Prágába fárasztani (csak Mr. Brenner és Mr. Werther mentek oda), és miután a porosz insolentiáig menő pressióval nehezedik az olaszra s elhagyással fenyegeti, ha ez is meg nem alkuszik.
Ily körülmények közt, midőn az olasz szidja, káromolja a magyart léhasága miatt, midőn azt, hogy valaha még velünk egy kormány szóba álljon, csak az által menthettük volna meg, ha azt mondhatjuk: »ti is úgy akartátok, hogy Magyarország csak akkor keljen fel, ha az expeditio megtörténik, erre volt alapítva intézkedésünk, azon nem lehetett rögtön változtatni, legyen meg csak az expeditio, majd meglátjátok, mit teszen a magyar«, mondom, midőn ez volt volna a remény utolsó horgonya; azok az urak ott, úgy látszik, feladatul tűzték ki maguknak demonstrálni a világnak, hogy a magyar akkor sem kél fel, ha expeditio történik.
Csakugyan Csáky azt telegraphálja nekem Bivonar Annaberg (Oderberg mellett) julius 31-éről, hogy a mi erejük ott van (1600 ember), betörnek az országba »pour sauver l’honneur de notre drapeau« (mintha bizony a zászló becsületét egy óriásilag nevetséges fiascóval meg lehetne menteni), mely telegrammra nekem itt a legmagasabb kormány körben azt mondták: »il y a lŕ quelqu’ un qui trahit.«
Augusztus 11-éről pedig egy másik telegrammot kapok (nem tőlök), mely így szól: »Général Klapka et son état major sont a Schillersheim, proprieté de Mr. Rothschild, sur le territoire Autrichien.«
És ha igaz, a mit a bécsi Presse és Wanderer ir augusztus 2-áról, Klapka elment ahhoz a nemzethez, mely »bizalmát őbenne helyezte . . .« hová? . . . a trencséni tótok közé!! (c’est de la folie), és miután az a nemzet, mely bizalmát benne helyezé, még csak egy éljent sem kiáltott neki, nem hogy fegyvert fogott volna mellette, seregének egy része pedig elhagyta, a többivel »pour sauver l’honneur de notre drapeau« visszament porosz földre, a nélkül hogy csak egy puskát is elsütött volna az osztrákra.
Egyébiránt igaz-e ezen bécsi hir? nem tudom. Az én loyalis szövetségeseim nekem nem telegrapháltak semmit julius 31-ike óta. – De a dolog nagyon valószinű a premissák után.
Így játszani egy nemzet sorsával, sőt többet, »reputatiójával!!«
Meg tudom-e még hazánknak legalább jövőjét menteni? nem tudom. Megkisértem.
De ha egyszer a szenvedésekben neki dühödött nemzet ki talál törni, nem szeretnék nevet cserélni azokkal, kik őt otthon mákonyos álomba ringatva vele elszalasztattak egy alkalmat, minőt a kegyelem istene sem hoz vissza többé, végre pedig egy oktalan kalandor coup de main-nel még a nemzet jó hirnevét is compromittálták.
Ön, úgy látszik, nagyobb összeköttetésben van a »magyar táborral« mint én, tehát alkalmasint fölösleges is megirnom, mit én csak harmadik kézből tudok, hogy Klapka mellett van Vetter, két gróf Károlyi (fiai?), egy gróf Bethlen, gróf Scher-Toss (ez is magyar?), gróf Csáky, Komáromy, Mednyánszky, Simonyi.
A mi az itteni dolgokat illeti, ezek úgy állnak most is mint utolsó levelemben. Csak hogy az osztrák még nem fogadta el az armisticet, csak 8 napi »suspension« van 10-ikéig. – A háború még lehetséges, bár nem valószinű (bizony, még az osztrák rúg neki az olasznak), és mi harczkészen állunk.
Azon, hogy Cialdininél voltam, nemcsak nem kell aggódni, sőt örülni. – Nincs az ellentétben a Garibaldi-combinatióval. Au contraire.
Engedjen meg a Grófné, hogy az eventualis combinatiók fátyolát nem lebbentem fel. Terveket nem közlök senkivel. Hanem a háború folytatására igen kevés a chance.
De a béke után (nem quoique, hanem parceque) igen sok volna, ha meg tudnám nemzetünket azon gyalázattól tisztítani, mely most fajunkra hárul s mely minden bizalmat iránta semmivé tett.
Ha béke lesz, az amnestiának a compromittáltak iránt insistálni fogok, s gondolom, nem hiában. – Mily őszintén tartja meg az osztrák? az más kérdés.
Említettem 48-at is, a hol kellett. De az már nem az én dolgom, én 49-es vagyok. S azon nemzetnél, melyet úgy vezettek a »vezérek«, hogy ily alkalmat elmulaszszon, teljességgel nem hiszem, hogy a 48-ra 49 következik, kivált azon megnyirbálások után, melyeket – Deák et Co. elfogadnak, akár az ő, akár a Tisza projectuma fogadtassék el a közös ügyek iránt. – Egyik tizenkilencz, másik egy hiján husz. Állam- és nemzetgyilkolás mind a kettő. Még csak annyi kitartás sem volt bennök, hogy Deák 1861-iki programmjához ragaszkodnának. – – És Tisza baloldali pártvezér! és Komáromy azt mondá, hogy az egész baloldal benn van a szervezésben. Van, majd megmondom, miben!! – – De hadd, ne jőjjek haragba. Nem érdemes.
Fogadja a Grófnő szives baráti üdvözletemet.
Kossuth.
