Aidinger Jánosnak
Aidinger Jánosnak
Turin, 1883. rnárczius 20.
Nagyságos kir. Tanácsos, Polgármester úr!*
* Aidinger János, kir. tanácsos, polgármesternek – Pécs.
Vettem becses értesítését, a melylyel tudtomra adni méltóztatott, hogy szab. kir. Pécs városának közgyűlése »a politikai pártok korlátain túl emelkedve« születésem 80-ik évfordulója alkalmából engem szives megemlékezésével s jó kivánataival megtisztelni kegyeskedett.
Fogadja s adja át – kérem – Pécs városa közönségének e kegyességért őszinte köszönetemet.
Ha engem, ki harmincznégy év óta vagyok távol hazámtól, a nemzedék, a melylyel személyesen nem érintkezhettem s melyhez szerény nevem csak a multaknak szájhagyományaiban suttog, ha azoknak fiai, kik társaim voltak (mert kevesek kivételével az egész nemzet társam volt), magyar hazánk történelme egyik lapjának betöltésében, jóindulatuknak kifejezésével hontalanságomban pártkülönbség nélkül felkeresnek: ez csak onnan eredhet, hogy azon korszak, melylyel az én közéletem összeesik, azoknak egyike, melyeknek emlékezeténél minden magyar kebel felmelegszik, mert minden magyar kebelben él a vágyódás azon nemzeti kincsre, melynek védelmében, melynek birtokáért azon korszaknak hős nemzedéke, oly dicsőségesen küzdött, oly magasztos hazafisággal vérét ontotta.
Az ut és eszközök megválasztásában lehet eltérés, de a czélban nem lehet, nincs.
Nekem úgy látszik, hogy a statisztika a maga megkérlelhetetlen számaival, az élet a maga nyomasztó tényeivel, a politikai számtan a maga calculusaival, a tapasztalás a maga tanulságaival, a történelem a maga logikájával s a létfentartás ösztöne a maga törvényeivel magukra vállalták az apostolkodást ott, hol az én gyönge szavam elhangzott, mint a pusztában kiáltóé; de még ha ez nem így volna is, nem volna helyén, a jóindulatot, mely Pécs városából pártkülönbség nélkül felém száll, az ut és eszközök körül fenforgó nézetkülönbségek vitatásával viszonoznom; annál kevésbbé volna helyén, minthogy nézeteim igen határozottan ki voltak fejezve azon válaszban, melyet Pécs városa választóihoz akkor intéztem, midőn engem országgyűlési képviselőjökké megválasztottak, de bár e nézetek később a többség helyeslésével nem találkoztak, még sem szolgáltak akadályul abban, hogy engem, kiről tudva van, hogy elveimhez tántoríthatlanul ragaszkodom, Pécs városának közönsége pártkülönbség nélkül szives jóindulatának kifejezésével megtiszteljen.
De a hálaérzeten kívül, melylyel e szivességért tartozom, van más is, a mi engem e nemes város iránt kiváló tiszteletre buzdít, van, a mire nézve köztünk nézetkülönbség nincs s a mi egykori munkásságomnak a társadalmi téren oly mozzanatait juttatja eszembe, melyek legkedvesebb emlékeim közé tartoznak: és ez, az áldott tevékenység, a vállalkozási szellem, a haladás, melyet Pécs városa az ipar és kereskedés terén felmutat.
Magyarország közgazdászati viszonyai a vállalkozási szellemnek legesleggyöngébben szólva – bizony nem kedvezők. Még a létező állapot legeltökéltebb pártosainak táborából sem hallottam soha ennek védelmére valami nagyobbat, valami meggyőzőbbet mint azt, hogy Magyarországon az ipar fejlődése a fennálló viszonyok közt »sem lehetetlen«. Nagyon szomoru helyzet az, melynek védelmére csak ennyit lehet mondani, hiában, két oly merőben különböző gazdasági egésznek, a minő Magyarország és az osztrák birodalom, egy kalap alá egyesítése olyan dolog, a mi lehetetlen, hogy rendkívülileg meg ne nehezítse azon félnek anyagi előmenetelét, melynél az ipar és kereskedés nemzedékeken át mesterségesen hátra tartatott, míg a másik félnél mesterségesen ápoltatott.
De hát mikor az újoncz panaszkodott, hogy kurta a kardja, az öreg huszár azt tanácsolta: »toldd meg, fiam, egy lépéssel!«
Pécs városában vannak, a kik megértették, hogy ez a jó tanács az ipar és kereskedelem terén is talál. Megtoldották a kurta kardot egy lépéssel. Munkával, értelemmel, kitartással törtek előre a mostoha helyzet nehézségei közt; iparvállalatokat hoztak létre, melyek versenyképesek a külföldön is; piaczokat kerestek készítményeiknek, s ha egy ajtó bezárult előttük, máson zörgettek, és lőn, a mint az irás mondja, hogy a zörgetőnek megnyittatik.
Nagyon vigasztaló jelenet ez, erőre, életre mutat, pedig meg vagyon irva, hogy az igazság istene nem holtaknak, hanem élőknek istene – »Dii laboribus omnia vendunt.«
Haladjon is e derék város közönsége értelemben, erősödjék nemzeti szellemben, gyarapodjék anyagi tehetőségben: e téren is minden lépés előre azon czél felé vezet, mely iránti vonzalom adott hozzám pártkülönbség nélkül intézett iratukra ösztönt: és ezen az uton, a mellett hogy erőt gyüjtenek a haza rendeltetésének betöltéséhez, – tövisek helyett, a mikből nekem oly sok jutott, rózsákat is szedhetnek, a jólét rózsáit, melyeket az ismeret terem s a kitartó munka családjaik küszöbére hint.
Fogadja stb.
Kossuth Lajos.
