Szakmáry Donátnak
Szakmáry Donátnak
22. Via dei Mille. Turin, 1883. október 8.
Tisztelt Uram!*
* Szakmáry Donátnak. – Lucsivna.
Ön nekem szives jóindulata jeléül 81-ik születésnapomhoz királyi ajándékot küldött, négy üveg 1811-ki tokaji bort; képletileg nevezem királyinak; mert biz’ azt, a mit Ön a hontalan öreg páriának küldött, királyok csak hirből ismerik – annyira mythikus dologgá lett. – Köszönöm.
Egy üvegcsét gyüszünyi pohárként elfogyasztunk, a többi háromra reá irom, hogy csak huszonnyolcz év mulva bontassanak fel, a mikor a bor száz éves lesz. Hadd tudják meg, a kik akkor élni fognak, hogy mi történik a nektár szesztartalmával száz év alatt. Rengeteg comét iramlott az égen, a mikor szűrték, rengeteg comét (a Halley-féle) látogat ennek a hangyabolynak, melyet földnek neveznek, látkörébe ép akkor, a mikor ez a bor száz éves lesz.
A mikor azt a nektárt szűrték, az aszu szőlőt válogató szüretelők napjában négyszer is kénytelenek voltak megmosni kezeiket, hogy dolgozhassanak, úgy összetapadtak újjaik a czukros szőlőnedvtől, mintha biz’ enyvben markolásznának. Magam láttam, saját újjaimon is tapasztaltam, mert biz’ én akkor már kilencz éves ficzkó voltam, emlékezem.
Annak már hetvenkét éve! Az Ön édes atyja vagy, a mi valószinübb, nagybátyja befalaztatta borát, hogy megmaradjon; engem hánytak-vetettek a sors habjai, hajótörést szenvedtem az élet viharos tengerén, s mégis megvagyok; haszontalan rom, de még megvagyok; ha ugyan a lehetetlenség létnek nevezhető, s mi marad fenn számomra hossza életem végalkonyán? a meghiusult életczél bánata, a veszteségek keserve s az emlékezet üres szalmája.
Hanem a 11-ki bor, s Önnek és lakhelyének neve felelevenítette öreg agyamban gyermekkorom egy incidensének emlékezetét; s ez az: hogy én abban az időtájban, mikor azt a bort szűrték, úgy tetszik nekem, épen 1811-ben – az Ön ősi lakának vendége voltam Lucsivnán. Atyám anyámmal családom ősi fészkébe Turóczba utazott, megosztozni kis örökségén fivéreivel. Engem, gyermeket magukkal vittek. Első nagyobb utam volt életemben. Lucsivnát utba ejtettük. Atyám s Önnek atyja (vagy inkább nagyatyja, mert nagyon régen volt) ismerték egymást a hegyaljáról, barátságos viszonyban álltak; hát igénybe vette vendégszeretetét barátjának, egy napot töltöttünk Önök házánál Lucsivnán. Én, mint amolyan gyermek, össze-vissza futkostam kertjüket, s megrakva látván szép piros gyümölcscsel a ribiszkebokrokat, elcsodálkoztam, mert szeptemberben voltunk, a mikor nálunk amott a hegyalján a ribiszkének már rég hire sem volt; letéptem egy marokkal s berohantam vele a házba, azt kiáltozva: »Nézd csak, anyám, nézd, itt most érik a ribiszke!« És (csodálatos, mennyire feléled öreg embernél gyermekkorának emlékezete, míg a férfikoré elmosódik) tisztán emlékszem, hogy Önnek nagyatyja azt mondta: »Ez az én időjárási prófétám, ha itt a ribiszke szeptemberre megérik, személyesen megyek leszüretelni a hegyaljára, mert tudom, hogy akkor jó bort szűrünk, ha meg nem érik szeptemberre, akkor nem megyek, komisz szüret lesz.« Biz’ az így volt.
És ime, Ön hetvenkét év mulva, az Alpesek tövében, Turinban izlelteti meg velem azt a bort, a melynek kitünőségére a Kárpátok tövében, Lucsivnán a ribiszke hat héttel a szüret előtt reá vallott. Újra köszönöm.
A rakládácskán a négy üvegcse nektár pénzértékét 100 frankra láttam irva. Alant becsülte az Ön pinczemestere a szállítmányt. V. Ferdinánd koronázásához 1830-ban kerestek 1811-ki aszu szőlőbort a hegyalján. Találtak Szirmay Antalnál Tolcsván, Dráveczkynál Mádon, Szerviczkynél Tokajban. Ezer darab körmöczi aranynyal fizették átalagját. Holmi rongy bankóért nem volt eladó az arany bor, a mely pedig akkor még csak tizenkilencz éves volt, hát kérem, mennyivel fizetnék most, mikor már hetvenhét éves, s mennyivel fizetnék a legközelebbi koronázáskor, – ha ugyan még lesz koronázás, a mire nem mernék esküt tenni, – olyan nagy kérdőjel a jövő, több mint egy tekintetben.
Hát bizony királyi ajándék. Harmadszor köszönöm.
Szabadságot veszek magamnak, ide zárni egy photographiámat, hogy láthassa Ön, hogy minő miserabilis alak volt 81 éves korában az a haszontalan rom, vén ember, a ki Önnek szivességéből turini remete lakában 1811-ki borral köszönt Önre; kivánva Önnek hosszu életet, tartós jó egészséget s isten áldását; a lucsivnai fürdőnek pedig európai hirü jövendőt. Bizony ideje volna már Európa touristáit oda édesgetni a magyar Kárpátok gyönyörü hegyvölgyeibe s ideg- és izomedző levegőjébe.
Van szerencsém stb.
Kossuth Lajos.
