Hentaller Lajosnak
Hentaller Lajosnak
22. Via dei Mille. Turin, 1889. ápril 21.
Tisztelt Uram!*
* Hentaller Lajosnak. K. F.
Vettem folyó hó 14-én kelt becses sorait. Köszönetet mondok Önnek azon (napjainkban szokatlan) gyöngédségért, hogy mielőtt a több mint ötven év előtt hozzám intézett azon levelek felől rendelkeznék, melyeket a véletlen Önnek birtokába juttatott, nekem hozzászólást engedett a dologhoz. Minthogy az a levélcsomag az én egykori törvényhatósági tudósításomra vonatkozik, Ön azon nézetben van, hogy a levelek akkor tévedtek el, mikor engem 1837-ben a budai hegyekben elfogtak. Én nem gondolom, hogy tévedés forog fenn. Én a dolog magyarázatát abban keresem, hogy a budai hegyekben történt elfogatásommal egyidejüleg az akkori királyi fiscus pesti szállásomra is rátört, s ott minden irást, minden darabka papirost felnyaláboltatott s hivatalába vitetett, aztán a zsákmányt inquisitori gonddal átvizsgálták, a miből üldöztetésem malmára csak egy csepp vizet is ki véltek sajtolhatni, gondosan a hivatalos acták közé tették, a minek pedig hasznát teljességgel nem vélték vehetni, csomagokba kötötték, a borítékra nevemet reá irták, s mint lajstromozásra sem méltó lomot félre dobták. Csak így lehet azt megmagyarázni, hogy a szállásomon elkobzott papirok egy része nem került a hivatalosan megőrzött acták közé, hanem hányódott-vetődött; mig belőle egy csomagot a véletlen az Ön kezei közé dobott. De épen ez erősít meg engem azon nézetben, hogy azok a levelek teljesen becsnélküliek. Maga is említi Ön, hogy azoknak politikai jellege s jelentősége nincs; ha ehhez hozzá veszem azt, hogy valamint egész életemben, úgy azon időben is elfoglaltságaim miatt s magányt kedvelő természetemnél fogva társadalmi érintkezésem csak igen szűk körre volt szorítva, én nem hihetem, hogy oly levelek, melyeket még az akkori »sbirek« is, mint haszontalan lomot félredobtak, kortörténeti anyagul szolgálhatnának. Maguk a törvényhatósági tudósítások igen: de azt nem hihetem, hogy azt a világosságot, helyet az akkori lázas állapotok korrajzához azok a tudósítások nyujtanak, holmi reájok vonatkozó magánlevélkék mécspislogása nagyon növelhetné. Magyarországon, úgy látom, az úgynevezett »reliquia-gyüjtés« gyarlósága, a józan discretio minden határán túlcsapong. A mikor holmi nadrág rongyokban, lyukas csizmákban, rongyos esernyökben leli gyönyörüségét, csak nevetséges, de mikor az újsághajhászat a magánviszonyok fesztelen ömlengéseit a piaczra hurczolja s még a házi élet szentélyébe is belefurakodik, azt én valóságos profanatiónak tartom, mely arczul csapja az emlékeknek tartozó kegyeletet. Ezt a megjegyzést csak az eszmetársulás lökte tollam alá, a fenforgó kérdéshez nincsen köze, hanem azt illetőleg azt a megjegyzést találom alkalomszerünek, hogy, ha azon levelekben volna valamely oly adat, mely az akkori kortörténetnek helyes felfogását könnyítheti, annak Ön, tisztelt Uram, hasznát vehetné, a nélkül hogy nyomdafestéket kellene vesztegetni oly magánlevelek tartalmának megismertetésére, melyek a megörökítésre bizony nem lehetnek érdemesek. Ön szives volt tudomásomra adni, hogy megismertetési engedélyem nélkül azokat a leveleket egyszerüen megsemmisítené. Lekötelezettnek tartandom magamat, ha azt megteszi.
Van szerencsém stb.
Kossuth Lajos.
