Ábrányi Emilnek
Ábrányi Emilnek
22. Via dei Mille. Turin, 1890. április 4.
Képviselő úr! Drága Barátom!*
* Ábrányi Emilnek. K. F.
Engedje meg nekem e bizalmas megszólítást, mely azon érzelem kifolyása, a melynek hurját a mult nyári felejthetlen látogatás legmagasztosabb mozzanatánál, az Ön költői géniusa oly hatalmasan megrezegtette szívemben, hogy a mély megilletődés könyei tolulnak mindig szempilláimra, a mint el-elmerengek annak a szent ereklyének szemlélgetésében, melyet nekem – a haza által törvénnyel kitagadottnak – elhoztak a hazából, hogy bár idegen föld borítandja koporsómat, poraim mégis szülőföldembe vegyülhessenek.
Ön megmondta nekem, hogy az a föld, melyet Önök nekem születésem helyéről elhoztak, most »csak arra kér, hogy hajtsam fejem rája«. Úgy leszen! Csakis ez a feladat, a mely még reám vár. Más már nincs. Nyugasztaló kilátás ez, – és kedves az emlékezet, a mely hozzáfűződik.
Kérem, tekintsen Ön engem e kedves emlékezetért holtomig lekötelezett adósának s ne gondoljon arra a rég elfelejtett kis incidensre, mely félreértésből származott.
A mi az Ön márczius 26-kai becses levelének főtárgyát, az Önök pártja által az én kihazátlanításom kérdésében követendő vagy mellőzendő eljárást illeti: meg kell jegyeznem, miként tiltakozni vagyok kénytelen Önnek azon nézete ellen, hogy e dologban első sorban az én személyemről van szó. Dehogy van, dehogy van! A mint a kérdés most áll, az, hogy én ki vagyok taszítva a magyar állampolgárok soraiból, bevégzett tény, melyen Önök, bármit csináljanak is, többé nem változtathatnak. Ezen túl vagyunk. Consummatum est. Hiszen már a korona tekintélye is bele lett keverve a játékba. Ostobaság! Mert hát annak, hogy én Magyarország mostani állapotát törvényesített jogtalanságnak tekintem, mi köze lehet ahhoz a velem született s rólam lemoshatlan minőséghez, hogy magyar vagyok?
Azt megtehetik, hogy nem gyakorolhatom a velem született polgárjogot, ha csak e vagy ama feltételt nem teljesítem, de azt mondani, hogy elvesztettem a velem született minőséget, ez ostobaság!
Marius elhagyta Rómát, mert nem akarta magát Sylla hatalmának alávetni, de megszünt-e »Civis romanus lenni«, a mint Carthago romjain ült?
De hát a sarutalpnak még porát is kéjelegve nyalogató hyperloyalitás azt tartja, hogy az én visszahelyezésem a velem született magyar állampolgári minősége sértené a korona méltóságát!
A miniszteri változás azon az alapon lett kikomédiázva, hogy az engem kihazátlanító törvényt nem kell megváltoztatni.
Szapáry kijelentette, hogy ez az ő álláspontja; többsége bizonyos, mely ez álláspontot fentartja; nem hiszem, hogy lehessen ember az országban, a ki azon illusióban ringatná magát, hogy ebben a kérdésben a miniszteriumot meg lehet buktatni. Még ha az ország kormánypárti választói mindannyian egytől-egyig azt kérvényeznék is (a mit pedig egyetlen egy sem fog tenni), hogy adassék nekem vissza a velem született magyar polgári minőség, az a hiperloyalis többség még akkor sem merné azt megszavazni s az egész eredmény annak a (különben is tagadhatlan) ténynek eclatáns constatálására reducálódnék, hogy Magyarországon a képviseleti rendszer egy óriási humbug; de én azért nem szünnék meg kipolgárosított pária maradni.
Ez bevégzett tény. Tehát teljeséggel nem áll az, hogy e kérdésben első sorban az én személyemről van szó. Hogy a magyar nemzet magához illőnek találja-e vagy nem, engem polgárai sorából kidobni, az az ő dolga, nem az enyém, de annyi önérzetre, azt hiszem, jogosítva vagyok, hogy e kidobást felemelt homlokkal viseljem, s ne törekedjem a kéményhez felkapaszkodni, hogy lássam, ha nem ejthetem-e módját azon jutni be a házba, melyből a kapun kidobtak.
Nekem személyemre nézve nincs többé sem közöm, sem szólásom a dologhoz.
Hanem tekintve az álláspontot, melyet az Önök pártja e kérdésben kezdet óta elfoglalt, az csakugyan úgy a politikai következetességgel, mint a párt dignitásának elutasíthatlan érdekével ellenkeznék, ha Önök azért, mert a honossági törvény megváltoztatására nincsen kilátásuk, ezt a kérdést vagy egyszerüen elejtenék, vagy olyformán vennék fel, hogy a párt egész erejével eclatánssá tett discussio nélkül, egy-két beszéd után a kormány nyilatkozatának tudomásul vétele által a napirendről leszoríttassék.
Minő eljárást tarthatnak Önök a parlamentben czélszerünek, a felől én, ki a ház technikájában nem vagyok járatos, csak azt a nézetet koczkáztatom, hogy miután Szapáry már kijelentette, hogy a kormány nem fog a honossági törvény módosítására javaslatot tenni, Önöknek kellene egy formulázott javaslatot benyujtani, talán legalkalmasabban azon az alapon, hogy az állampolgárság az emberrel vele született minőség, mely csak lemondás által szünhetik meg, a ki tehát arról le nem mondott vagy valamely más állam iránt oly viszonyba nem lépett, a mely a lemondással egyértelmü, az a veleszületett állampolgári minőséget elveszítettnek nem tekintetik.
Azt hiszem, hogy erkölcsi súlyt adna az Önök fellépésének, ha a benyujtandó törvényjavaslatot a pártnak minél több, ha lehet, minden tagja aláirná.
Egy törvényjavaslat, melyet vagy kilenczven képviselő nyujt be, imposáns jellegü tüntetés szinében állana a világ előtt.
Ajánlani látszik ezt azon tekintet is, hogy minden benyujtónak joga volna a tárgyalásbavétel vagy nem vétel feletti vitatásban résztvenni; nekem pedig úgy tetszik, hogy az iránt nem foroghatván fel kétség, hogy a tárgyalásbavétel le fog szavaztatni az egyedüli gyakorlatias czél, mely a dolog jelen állása mellett Önök előtt fenforoghat, egyenesen csak az lehet, hogy a discussio minél eclatánsabb, minél hatalmasabb arányokat öltsön. Csak ez által lehet azt elérni, hogy, ha leszavaztatnak is (a mi egyébiránt nem teendi a helyzetet rosszabbá, mint a minő) a párt tekintélye növekedetten kerüljön ki a vitából s az erkölcsi győzelem a legyőzötteké legyen.
Hanem e nézetemet az eljárás módjára nézve csakis amúgy mellékesen említettnek kérem tekinteni, mert ismételni kivánom Önnek, a mit már Irányi barátomnak is megirtam, hogy Önöknek az eljárásra nézve egyedül és kirekesztőleg csakis pártjuk dignitásának s tekintélyének érdekeitől kell tanácsot kérniök. Én úgy különleges álláspontomnál fogva, mint azért sem érezhetem magamat hivatva ebbe beavatkozni, mivel pártjuk belviszonyait nem ismerem. De a legügyetlenebb eljárási módot is kisebb bajnak tartanám, mint a meghasonlást, mint a szakadást. »Domus in se ipsam divisa desolabitur«.
Beteg vagyok… de ez csak az én dolgom. Fogadja stb.
Kossuth Lajos.
