Nyilatkozat az »Iratok« újabb három kötetének megjelenése előtt.*
Nyilatkozat az »Iratok« újabb három kötetének megjelenése előtt.*
* Kapcsolatban az Athenaeum előfizetési felhivásának szétküldésével. K. F.
Turin, 1890. márcziusban.
»Irataim az emigratióból« czímü munkám III. kötetének végén említve lett, hogy a magyar emigratio működésének élén állott igazgatóság feloszlására következett években egészen addig, mikor a nemzet (a hamisan úgynevezett dualismus elfogadásával) a bécsi udvarral kiegyezkedett, az emigratióra nézve még két oly nevezetes esemény adta magát elő, mely történelmi érdekkel birt: az egyik az 1863-ki lengyel forradalom, a másik az 1866-ki porosz-olasz-osztrák háboru.
Az emberéletnek az irás szerint kitüzött határát túllépett 80 éves öreg ember voltam már akkor, midőn ez említést megirám; nem gondoltam, hogy még én reám hárulhat a feladat beszámolni a magyar emigratiónak e két nevezetes eseménynyel kapcsolatos viszonyairól, összeköttetéseiről s törekvéseiről. S mert ez számításomon kívül esett, azt tettem utána az említésnek, hogy a mint szemeimnek a lámpafénynél megerőltetését egy kissé kiheverem, időmet (ha van még e földön számomra idő fentartva) azon irományaim összeállítására fogom fordítani, melyek e nagyérdekü két történelmi eseményre vonatkoznak, miszerint azok, a kik utánam következnek a közzétételre, rendben találják az adatokat.
Nyolcz év folyt le azóta; s én nyolczvannyolcz év terhével roskatag vállaimon mindig élek! Ha ugyan életnek lehet mondani azt, midőn az ember magát egy-egy már regévé való mult oly romjának érezi, mely az újabb nemzedékek változott irányu korába teljességgel nem illik bele.
De tény, hogy még élek, s minthogy még élek, a kiadó czég, melylyel 1879-ben szerződtem, idejét látva további halogatás nélkül felvenni Irataim kiadásának fonalát, melyet kiméletből aggkorom iránt 1882 óta vesztegeltetni szíves volt, azon kérdést intézte hozzám, hogy nem akarnék-e magam vállalkozni a munkára, melyet, ha már nem élnék, utódaimnak kellene pótolniok.
Miután ekkorig várt, pusztán üzleti szempontból alighanem jobb számítás volt volna bevárni soká már nem késhető halálomat; mert a halál nagy, engesztelő; oly neveknél (minő az enyim), melyek az úgynevezett loyalitással koczczanásban levőknek tartatnak, pártállási tekintetek elválasztó mesgyéket hantolnak fel az érdeklődés mezején, a halál azokat elsimítja.
De én meggyőző tettleges bizonyítványait birom annak, hogy kiadóim ajánlkozására azon jóakaró figyelem volt befolyással, melyet, a mióta velük viszonyban vagyok, magánérdekeim iránt soha sem szüntek meg tanusítani s melyért lekötelezettségem érzetének ezennel nyilvánosan kifejezést adni tartozásomnak ismerem.
És nekem valóban nagy okom van nem vonakodni a munka terhétől, melynek elvállalására kiadóim felszólítottak. Ez az ok ugyanaz, a melyet Irataim I. kötetének előszavában tartózkodás nélkül előadtam, a »res augusta domi«, anyagi körülményeim szigorusága, csak hogy ez az ok, az azóta lefolyt tiz év nyomása alatt, nagyon megsúlyosodott. Nem válhatik – gondolom – szégyenemre bevallani, hogy az élelmi gondok nagyon megkeserítik aggkoromnak különben is mondhatlanul szomoru napjait. E gondok tisztességes enyhítésének kilátását ajánlották fel nekem kiadóim, midőn felszólítottak, hogy magam vállalkozzam Irataim három újabb kötetének összeállítására, melyet, a kiadás folytatása nem lévén szerződésileg időhöz kötve, e kényszerüség nélkül utódaimra hagyhattam volna; és én köszönettel fogadom el kiadóim előzékeny felszólítását mint az egyedüli kisegítő módot, – önérzetem tiltván eltérnem egyéniségem azon vonásától, hogy senki élőtől el nem fogadok olyat, a mi nem saját munkám becsületes keresete. Így éltem egy hosszu életen át, jó- s balszerencsében mindig ugyanaz; így akarok, így fogok meghalni.
Nem táplálok munkám anyagi eredménye felől túlságos illusiókat. A magyar olvasó közönség, bár ha (s ez culturális szempontból nagyon örvendetes jel) tekintve különösen az ország soknyelvüségét, nagyon tisztességes arányokra mutat is, egészben vége mégis csak kicsi közönség; aztán a mai kornak egyik sajátsága, hogy a már talán túlságba is vitt hirlapirodalom monopolisálja az olvasó közönség érdeklődését, komoly tartalma könyveknek, kivált ha kötetekre mennek, kicsi a publicuma. Azonban (hála a lekötelező előzékenységnek, melyet magánérdekeim iránt kiadóim, úgy a szerződésnél, mint későbben is folyton tanusítottak) ténynek tartozván elismerni, hogy az utóbbi nyolcz év alatt ellátásomat s tisztességes társadalmi állásom fentartását jórészt azon kereset fedezte, melyet Irataim három első kiadása nyujtott e tapasztalás némileg biztatólag hatna reám, ha az nem állana szemem előtt, hogy míg egyrészt (immár csak hajdaniaknak nevezhető) polgártársaim jóakaró részvéte az utóbbi időkben sűrübben s pronunciáltabb módon kusztatta fel a kegyelet repkényét arra a porladozó romra, melynek a neve Kossuth Lajos, másrészt ép ez a körülmény tette pronunciáltabbá bizonyos magasabb tájakon a nem tetszést: ez pedig némely körökben tartózkodásra intheti az embereket még munkám irányában is.
De hát ez leszen, a miként leszen! nekem, miután tartózkodás nélkül reá mutattam az anyagi jellegü kényszerüségre, mely elhatározott, hogy Irataim három újabb kötetének megirására vállalkozzam, még nyilatkoznom kell tárgyaik s tartalmuk felől.
Nem tagadhatom, hogy az anyagi munka már nehezemre esik, szemeim a hosszu használatban kifáradtanak, s a könnyü irótoll merev újjaim közt olyan súlyos, mintha valami sisakot döngető ősi buzogány volna.*
* Fiainak bármilyen kisérletét, hogy anyagi gondoskodással feleslegessé tegyék munkálkodását, mindig és a legnagyobb elhatározással visszautasította, s erről még csak hallani sem akart. K. F.
Ez a tekintet arra utalhatott volna, hogy Irataim újabb három kötetébe a magyar nemzet huszonkét év ótai közéletére vonatkozó azon irataimat gyüjtsem össze, mely jobbadán csak kikeresést, rendbeszedést, tárgyszerinti csoportosítást és átnézést, szóval oly mechanikai munkát kivántak volna, mely nem jár sok irással, mert fogalmazásokat nem igényel; hanem ez olyan munka, melyet utódaim vagy a kit ők azzal megbizandnak, halálom után is elvégezhetnek; mint szintúgy kiszemelhetik törökországi internálásom idejebeli irományaim lomjából a történelmi érdekű adatokat: s összegyüjthetik és magyarra fordítva, közzétehetik mindazt, a mit amerikai (valóban emlékezetre méltó) látogatásom és Angliában tartózkodásom alatt tartott beszédeimből s hirlapi dolgozataimból a magyar történelemre tartozónak s a magyar olvasó közönséget érdekelhetőnek itélendnek (a hová én a magyar kérdés ismertetésére vonatkozókon kívül különösen, különösen a még mindig megoldatlan keleti kérdés felől a krimi háboru idejében váltott levelezéseimet, irott czikkeimet és a hadjáratot hadtanilag biráló és a lengyel ügy érdekében tartott beszédeimet számítom, mely utóbbiak nemcsak az angol s skót nép magatartására voltak befolyással s más nyelvekre is lefordítottak, hanem a hatalmi körökből is polemiákat vontak maguk után). Azt gondolva tehát, hogy utódaimra vagy megbizottjukra (a ki, úgy hiszem, Helfy barátom lesz) hagyva azt, a mi nélkülem is elvégezhető, énnekem ott illik felvennem a fonalat, a hol a harmadik kötettel megszakadt, s minthogy az én Irataim közrebocsátását 1859-nél, tehát azon időszaknál kezdtem meg, midőn a magyar emigratio mint Magyarország függetlenségének a világ előtt zászlótartója s nemzete jogos aspiratiójának képviselője, tényező gyanánt vétetett számba az európai politikába s vele, mint ilyennel, hatalmak léptek összeköttetésekbe, melyek határozottan szövetségi viszony jellegével birtak, azt gondolom, én reám tartozik e viszonyok ismertetését addig vinni, míg meg nem szüntek annak következtében, hogy az európai kérdések, melyeknél a magyar kérdés szükség esetére mint tényező vétetett számba, oly megoldást nyertek s a magyar nemzet oly álláspontra szánta el magát, mely a magyar kérdést (hitem szerint) nem ugyan a jövendő kérdőjelei közül, hanem a függő actualitási kérdések sorából kitörölte.
Ezt a tekintetet tartva szem előtt, Irataim IV. kötetében első fejezetül pótlékokat adok az előbbeni három kötethez, melyek ezeknek némely hézagait betöltik; viszonyomra a franczia császári s olasz királyi kormánynyal; és ez utóbbinak a miniszteri változásokkal kapcsolatos fázisaira világot vetnek; álláspontomat az olasz politika tárgysorozatával szemben indokolják; Magyarország akkori helyzetének fordulata, a horvátországgali viszony és a nemzetiségi kérdés felől táplált akkori nézeteimet megismertetik s a Magyarország felől magas hatalmi körökben fenforgott tévedéseket kiigazítják.
E pótlékoknál azonban nem szorítkozom az adatok és levelezési szemelvények közlésére, hanem »adalékok« czím a alatt változatos tárgyu fejtegetésekkel kisérem; melyek fontos államtudományi kérdésekkel magyar szempontból foglalatoskodnak s azokat tekintélyes európai államférfiak államtani nézeteinek idézésével illustrálják; III. Napoleon császár politikáját a bécsi udvar iránt taglalat alá veszik; a pápa világi uralmának fentartásához ragaszkodásának, a bécsi udvarral s Olaszországgal tervezett porosz-ellenes szövetség meghiusulására és a császárság megbukására gyakorolt befolyását constatálják; s alkalmilag más tekintetben is az európai viszonyok ismeretéhez adalékul szolgálhatnak.
Ez utóbbiak közt van Bismarck herczegnek egy igen nevezetes beszélgetése Saint-Vallier franczia követtel, mely a Szadovánál legyőzött Austria iránti kiméletet magyarázza, és reá mutat azon német érdekekre, melyek a Németbirodalom s a bécsi udvar közt létrejött szövetségi viszonyra vezettek.
E beszélgetésben 1848–49-ki elv- és bajtársamnak, gróf Andrássy Gyulának neve is előfordulván, kit – a nálamnál több mint husz évvel fiatalabbat, a minap kisért sírjába a nemzeti kegyelet – alkalmat veszek e IV. kötet e fejezetéhez csatolt »Toldalék«-ban közölni egy párt emigráns korában hozzám intézett leveleiből és egy tőlem elfogadott megbizatásához adott utasításomat, melyek, a nélkül hogy a magánviszonyok iránt tartozó discretióba ütköznének, elegendők lesznek eloszlatni azt a hírre kapott tévedést, mintha ő számkivetése idejében tartózkodott volna fentartani velem előbbi összeköttetését s folytatni politikai viszonyát.
Ugyancsak azon Toldalékban egy Mazzinira vonatkozó oly episod történelmén kívül, melynél nevemmel egy igen kellemetlen visszaélés történt, még azon incidensből, hogy a pótlékokban Nagy-Britannia kormányának külügyi kérdések körüli szabadelvüségére történik hivatkozás; alkalmat veszek közleni Cobden Richárdnak a krimi háboru idejében hozzám intézett egy érdekes levelét, melyből látni fogja az olvasó, hogy miként itélt a nagy emlékezetü s a közgazdászat terén halhatatlan érdemü angol államférfiu Anglia aristocratikus kormányának szabadelvüségü reputatiója felől s mi nézetben volt Angliának a kontinentális ügyek beavatkozása körül; – e levélhez csatolva van a hálátlanságnak egy undoritó vonása az emigrationális élet miseriáiból.
E pótlékok s a hozzájuk kötött fejtegetések és Toldalék után a IV. és V. kötet főtárgyát a magyar emigratio politikai összeköttetéseinek s törekvéseinek ismertetése képezi az 1863-ki lengyel forradalom s az 1866-ki porosz-olasz-osztrák háboru idejéből. Az elsőnél bevezetésül megismertetem a közvetlen okokat, melyek a forradalom kitörésére alkalmul szolgáltak, s reá mutatok az európai hatalmak viselkedésére, mely rokonszenves érdeklődést hangoztatva, a lengyel forradalmat czéltalanságra kárhoztatta s a hősies küzdelem kormányzatát Austria irányában oly politikai utjára terelte, mely mellett lehetetlenné vált, hogy az olasz és magyar ügy a lengyellel összekapcsoltathassék. – A másodikra, az 1866-ki háborura nézve pedig helyén levőnek véltem kiterjeszkedni az előzményekre, melyek a német ügyek vezérlete körül Berlin és Bécs között fenforgott versengést azon válságra juttatták, mely a Habsburg-Lotharingiai császári háznak Németországból kiszorításával fordulópontot képez Európa történelmében, Velenczének az olasz királysághoz csatolásával pedig a magyar emigratio szövetségi viszonyának az olasz kormánynyal véget vetett.
E viszony megszüntetése az olaszországi magyar legio feloszlatásával lett befejezve; beszámolok e végzelmes esemény lefolyásáról, s a mennyiben az elémbe szabott tér megengedi, ezt a magyar legio szervezetére s történelmének főbb mozzanataira vonatkozó adatok közlésével akarom összekötni.
És ezekkel a magyar emigratio politikai történelmének végéhez jutok. Vannak azonban Irataim halmazában alkalmilag megkezdett, de közbevetődött akadályok folytán befejezetlenül félretett értekezések, melyeket sajnálnék csonkán hagyni hátra magam után, mert reájuk nemcsak tárgyaik érdekességénél s a bennök taglalat alá vett kérdések fontosságánál fogva: hanem különösen azért is becset helyezek, mert egy részök az 1848-ki állapotokra vonatkozván, az akkori viszonyok felől a kormányban a pártok álláspontja felől az országgyűlésen s némely befolyásosabb személyek egymás közti viszonya felől több oly hamis állítást s czélzatos elferdítést megczáfol s tévedést helyreigazít, melyek történelmi kutfők hirére vergődött forradalom utáni dolgozatok nyomán hitelesekül vannak elfogadva, pedig a valódi tényállásnak egyáltalában meg nem felelnek.
Rajta leszek, hogy ezen értekezéseket a IV. és V. kötet kiadása közben befejezhessem; s a felmerült napi kérdések felől alkalmilag papirra vetett jegyzeteimmel ez értekezéseim fogják a VI. kötet főtárgyát képezni.
A közönség előleges tájékozásul megemlítem némelyeknek czímeit. 1. Visszaemlékezések Széchenyi Istvánra 1847–48-ból. 2. Visszapillantások Wesselényi Miklós közélete végszakára (a nagyemlékü hazafi egy pár levelével), erre, megvallom, történelmi hűség tekintetében súlyt helyezek. 3. Magyar államtani tanulmányok Schlauch Lőrincz püspöknek 1884-ben a Szent-László-társaság gyűlésén tartott beszéde felett, melyben amellett foglalt állást, hogy a római kath. egyházi és iskolai alapok és alapítványok kezelése a felelős miniszteri hatáskörből s az országgyűlés ellenőrzése alul kivétessék. 4. Értekezés a parlamentárismusról, melyre Somssich Pálnak 1884-ben Kónyi Manóhoz intézett nyilt levelében tett azon nyilatkozat adott alkalmat, hogy szeretné tudni, miként gondolkozom most a parlamentáris rendszer felől. 5. Miként mutogatják Angliát mintának a magyar országgyűlésen. (Erre azon hivatkozás Anglia példájára adott alkalmat, melylyel az ötéves mandátum behozatala támogattatott) stb. stb.
A magyar olvasó közönségre tartozik megitélni: vajjon a fentebbiekben kijelölt tárgyakat az Irataim három újabb kötete iránti érdeklődésre méltónak találja-e? – Én e munkámat, agg napjaimnak utolsó termékét, azon meggyőződésben adom át a nyilvánosságnak, hogy a magyar emigratio politikai működése oly nyomokat hagyott hátra maga után a magyar nemzet életében, melyek nemcsak azon alkotmányosságnak, a melylyel jelenleg dicsekszik, visszaszerzésére voltak befolyással, hanem elévülhetlen állami jogainak terén a jövendőben is érezhetők lesznek, mely meggyőződésemhez azon nyilatkozatot csatolom, hogy saját nézeteimnek előadásánál s egy-egy adott tényből a következtetések levonásánál erős meggyőződéseim oly subjectiv bélyegével találkozandik ugyan az olvasó, mely az opportunismus mai korában sokaknál nem kelendő portéka Magyarországon; de az adatok közlésénél s a történteknek előadásánál a részrehajlatlan objectivitás kötelességét tartom szemem előtt s szavaim megbizhatósága felől kezeskedem.
Még csak azt tartozom megjegyezni, hogy az irályi szabatosság gondozását s a correctségre felügyelést, a mint az első három kötetnél tette, úgy ez újabb három kötetre nézve is Helfy Ignácz orsz. képviselő barátom volt szives magára vállalni, a miért neki annál nagyobb köszönettel tartozom, minél sajnosabban érezem, hogy nekem, ki nem iskolában tanultam a magyar nyelvet, hanem anyám tejével szívtam lelkembe, negyvenegy évi hontalanságom miatt nyelvünk tudományos szabatosságu fejlődésével lépést tarthatni nem volt módomban.
Kossuth Lajos.
