Hentaller Lajosnak
Hentaller Lajosnak
Turin, 1890. november 2.
Tisztelt Képviselő úr!*
* Hentaller Lajosnak. – Lásd az 1888. év deczember hó 3-ról kelt levelet is a 268. oldalon K. F.
Október 20-ki levelét cselédem egy rakás hirlap közé vegyítve tette le szobám egyik asztalára. Részint elfoglaltságom s részint és főkép szemeim rohamos elgyengülése miatt hírlapokat ritkán olvasok; nem vettem észre, hogy levél van a lapok közt, hát úgy maradt ma reggelig, midőn az olvasatlanul rakásra gyülemlett hirlapok közül ki akartam a megtartani szokottakat válogatni s Képviselő úr felbontatlan levele kezembe került. Ez oka, hogy ily későn válaszolok.
1888. deczember 3-ki levelem azon másolatának, melyet Ön szíves volt nekem megküldeni, közzététele ellen nincs kifogásom.
Az első lapon, említve van, hogy nem contempláltuk azt, hogy csata fog vivatni.
Ez úgy van, bizony nem contempláltuk, hogy mennyire nem contempláltuk, ez kézzelfoghatólag kitünik Vinga elfoglalására Nagy Sándornak adott rendeletemből, mely »Irataim« II. kötetének 271., 272., 273. lapjain van előadva…
A dolog igen világos. Elrendeltem Vinga megszállását, hogy összekötő kapcsul szolgáljon a Dembinszky és Görgey által vezérelt két hadsereg egyesülésére. – Ha előfordulhatának, csak képzeltük volna is a két hadsereg egyesülése előtt a temesvári csatát, absurdum volt volna összekötő kapocsról gondoskodni, mert győzelmünk esetén nem volt volna reá szükségünk; megveretésünk esetén nem volt volna az összekötő kapocsnak objectuma; sem akkor, ha Dembinszky vert seregével Arad felé reterál, mert akkor ő maga jött volna Vingára s idébb, sem akkor, ha a vert sereg (a mint tevé) Temesvár alól másfelé menekszik, mert akkor közte s Görgey közt a győzelmes Haynau áll, s a mi két seregünk közt Vinga nem képezhete összekötő positiót. A hadműködési terv absolute kizárja Görgey valótlan állításának még csak lehetségét is…
– – – – – – – – – – – –
Az én utolsó beszélgetésem Görgeyvel azon nap késő estején volt, midőn Nagy Sándornak azt a másnap hajnalban végrehajtandó rendeletet adtam. Este azt természetesen megemlítettem Görgeynek. Helyeselte mint előgondoskodást a két sereg egyesülésére.
Akkori beszélgetésünk felől annyi viszontagságos évek után puszta emlékezetből nem mernék beszámolni, de kettőt a leghatározottabban állíthatok; az egyik az, hogy abban egyetlen egy olyan szó sem fordult elő, mely oly érzelemnek volt volna kifolyása, hogy szabadságharczunkat Görgey már akkor reménytelenül elveszettnek tekintette.
A másik, mire világosan emlékezem, az, hogy Görgey előhozta, miként meglehet, hogy a harcz folyamában Arad vára ostrom alá fog kerülni, én tehát ott nem maradhatok, mert a kormánynak szabadon kell mozoghatni, én hát magamat várba nem zárathatom, s kérdezett, mit szándékozom tenni?
Én véleményét kértem: ő azt felelte, hogy legjobbnak látná, ha Bemhez mennék Erdélybe. Én ezt a tanácsot csak annak rovására tartom, hogy ő soha sem szerette, hogy seregénél legyek. Gödöllőn is előhozta azt, hogy, ha seregénél vagyok, neki természetesen kötelessége személyes biztonságomról gondoskodni, s ez őt működésében genirozza. (A tápió-bicskei ütközet előtti éjjel Jászberényben háltunk; éjjel tűz ütött ki a városban, s én ennek lármájára szobámból ki akarván jönni, ajtóm előtt a földön Görgeyt láttam feküdni. »Mit csinál Ön itt?« kérdeztem. »Ide feküdtem – mondá, – mert felelősnek érzem magamat az Ön személyes biztonságáért.« Ennek rovására írtam azt, hogy Aradon azt tanácsolta, hogy menjek Bemhez.) Nem feleltem tanácsára, mert nem is álmodva a szerencsétlen temesvári csatáról, mely a hatalmat Görgey kezébe adta, nem tartottam a dolgot sürgetőnek. (Mellékesen említem, hogy azon utolsó találkozásunkon sem én, sem ő nem tudtuk, hogy Bem minő helyzetben van.)
Gondolom, nem volt felesleges ezt az incidenst megemlítenem.
Fogadja, Képviselő úr, kiváló tiszteletemet.
Kossuth Lajos.
