Iparegyesület.*
Iparegyesület.*
Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 89-ik számából. K. F.
– A polgári álladalom egész testülete, bármi legyen is kormány idomja, míg normális állapotban van, kissé nehézkes mozgalmaiban, s ez igen természetes, s bizonyos határig jó és üdvös is; de a sociális lét kisebb terjedelmü szövetkezései, le egészen a családokig, fesztelenebbül mozoghatnak, haladásuk sebesebb, szemmelláthatóbb, bár definitiv értéköket végsőkép csakugyan a státus álláspontjára határozza. Olyanok törvény-kormányzotta szabad emberek közt az egyesületi mozgalmak, mint óraművön a perczmutató: míg ő sebesen mozog, előre mozdul vele a nélkül, hogy szemébe ötlenék az óramutató is, mely amannak időszámítási értékét tulajdonképen meghatározza. Igy függnek össze a tökélyesülés műkerekei, és ez összefüggésben rejlik az isteni rend. Ama sebesebb, fesztelenebb mozgalom, mely a státus-testületiek irányában az egyesületi szövetkezések sajátja, ezekét hahogy a közszükség sejtelmeiből fogamzott korszerü eszmék szülöttjei, – izgalom és fontolgatás stádiumain keresztül hamar eljuttatja a cselekvési mező sorompóihoz, hol rájok vagy áldást tenyésztő működés, vagy az ájultság csigaléte vár. Im az iparegyesület is e sorompónál! azért hát, Uraim! kérünk, olvassátok munkálati tervét a tenni-akarás figyelmével. Lenni kellene ügynek és dolgoknak, miknél a politicai rivalitások elhallgassanak, mik, mint az Isten egyháza, barátot és ellenséget, fehéret és feketét és mindazokat, kik megméretvén, súlytelieknek és könnyűeknek találtatvák, befogadjanak. Midőn ez egyesület nehány hónap előtt még csak egy eszme, csak embrió volt, akadtak kik aláírásra szólíttatván föl, imígy feleltek: »előbb a tervet, utóbb az ívet«; és midőn felelénk, hogy a terv gombakint nem nő, hogy annak jóságát az íven álló nevek föltételezik: »mondák, mint Pontius, hogy a mit mondottak, azt megmondották«. Jó! tehát itt van a terv, és itt van november 13-ka, midőn az egyesület összejövend, hogy e tervet vagy egyesületi törvénynyé tegye, vagy félrevesse. Már most, vagy jó e terv, vagy pedig nem jó; – ha jó: teljesítve van az előzvény, melytől a részvét egynémi által fölfüggesztetett; ha nem jó: ám ne írjátok alá, kik jobbat tudtok; de jelenjetek meg a gyűlésen, hogy bölcs tanácstok által más oly terv készülhessen, melynek valósítására jó lélekkel adhassátok neveteket és pénzeteket. A tervkészítésre megbízott egyesületi választmány elannyira nincs elfoglalva hiúságos előszeretet szenvedelmétől, hogy minden jobb tervnek, jobb gondolatnak épen ő leszen első védnöke. A terv tehát itt van; de buzgó részvétre van számítva, s ha ennek az íveken kevés nyoma lesz, amaz is megbukhatik: mert pénz kell hozzá, – pénz, Uraim! sok pénz; bár ugyan nem annyi sok, mennyivel például a nemzeti casino hol készpénzben, hol s pedig főképen restantiákban dicsekedhetik; nem, ennyi nem kell, 3, 4, 5 ezer frt évenkint; de ha ez nem lesz, a terv lézenghet mint egy árnyéklény, de vidor élet ő reá nem vár; – s ekkor tudna-e közöttünk örülni valaki, hogy egy jóakaratu törekvés ujólag dugába dőlt? Igen, de talán nem volt korszerü, nem volt merítve az életmezőnek forrásából, mert nem reális volt a hiány, melyet pótolni, a szükség, melyet fedezni kívánt? Olvassátok, Uraim! olvassátok a tervet, s legyen kifogástok egy vagy más ellen, legyen kifogástok az egész ellen; de hogy legyen, ki a szellemet, mely rajta keresztülleng, az irányt, mely felé minden betűje fordul, – hogy legyen ki ezt sem számítaná a korszerűek, a mulhatlanul szükségesek sorába, ezt – megvalljuk – hinnünk nehéz, tudnunk keserves volna.
»Kevés az intelligentia közöttünk« – panaszolják nemzetünk legjobbjai; pedig rég írva van, hogy a kiművelt emberfej a nemzeti kincsek legnagyobbika. Ez irányban közredolgozni tűzte ki magának feladatul az »iparegyesület«, oly mezőt választván munkálatára, mely közintézvények által minálunk teljességgel fedezve nincs, nagy részben pedig nálunk úgy, mint mindenütt, talán mindig egyesületi s magános törekvés feladata maradand.
Ugyanis az iparegyesületnek kettős czélja van, mik ikertestvérekül a közirányban összeolvadnak. Egyik: hasznos ismereteket terjeszteni általában; másik ezt tenni különösen a műiparos néposztályban s az ipar és kézművek haladását és tökélyesítését előmozdítani. Az első oly szükség fedezgetésére van irányozva, melyet iskolák soha sem képesek kipótolni, – értjük a folytatólagos képződés szükségét. Ne menjünk ezuttal nézeteinkben le a polgári társulat legszélesb alapzatát képző tömeghez; maradjunk azon osztálynál, mely gyermekkorában, mint mondani szoktuk, tanult valamit. Egyik hamarabb, másik később a cselekvő életbe lép; ezt az élelem gondjai, amazt apjától örökölt szokásosság, egy harmadikat holmi hivatalocska slendiránja, oly kerékvágásba sodorják, melyben műszerileg hömpölyög sírja felé; napjának örök egyformaságu fáradalmaitól estve bizonyos lelki marazmus tespedésében pihengetve, vagy ama többé-kevésbbé unalmas, lelketlen piszkos valamiben, mit mulatságnak csúfolnak; így vész el élete örömtelenül, nem is sejdítve, mennyi nemes gyönyört nyujthat az élet osztályrészeül. S miért van ez így? mert a folytatólagos képződésre sem módja, sem környezetében ingere nincs; mit gyermekkorában szajkómód tanult, néhány év alatt rég elfelejté s így teng át az életen, a nélkül, hogy csak sejtelme is volna azon ismeretek első elemeiről, melyek nélkül rá a mindennapi élet legközönségesebb jeleneteinél – mondhatnók – örökös felakadás, örökös kár várakozik; mert minden lépésben homály, babona, előitélet környezik őt, a tudalom mennyei éldeletének veszteségét nem is említve. Pedig ez korántsem átalkodottság, korántsem idegenkedés, korántsem fogékonysági hiány. Emlékezzünk csak, kiknek e néposztály között szerencsénk vala gyermekkori tanulmányainkat nemcsak nem felejteni, de sőt továbbművelni, emlékezzünk csak, midőn a beszéd alkalma a tudalmak mezejére fordul, s a szerény házias körben például a természettan köréből egy-két népszerü szócskát ejtünk, mint hallgat mindenki, miként csügg ajkainkon az ismeretvágytól csillogó szem és elnémul a semmitmondó üres trécselés; már rég végezénk s mégis csend van, melynek elvégre kérdés vet véget: miből lehetne erről olcsó pénzért, kevés fáradsággal valamicskével többet érteni? Már most olvassuk meg az iparegyesületi terv első és második pontját; gondoljuk meg, hogyha a fiókegyesületek létesülnek, melyeknek létesítésére imitt csekély költség, másutt talán semmi sem kell; és mindazok, kik hallottak valaha az életbevágó tanulmányokról, mindazok, kik soha sem hallottak, de gyakorlati életökben szükségét érezik hetenkint egy-két estén tán családjok kiséretében is összegyülnek, hogy meghallgassák, mit az iparegyesület apró füzetkékben nekik megküld; a mit imitt-amott, például Miskolczon, Nyiregyházán, Kecskeméten, egy értelmes férfiú némi érdekes magyarázatokkal, egy-két aprólékos mutatványkával értesített; és gondoljuk meg, ha néhány úgynevezett casinóban ilyen kis felolvasáska s azt kisérgető beszélgetés divatba jő, lassankint mikép hagyják el a sereskancsós kártyaasztalt és hallgatják és egyet-kettőt a füzetkéből tán meg is vesznek és haza viszik, hogy családjoknak magyarázgassák, mit egy értelmesebb előbb nekiek magyarázott; gondoljuk meg, mennyi értelmet lehet így, csaknem észrevétlen apró csatornákon a nemzet testébe szivárogtatni; miként ébred az ismeretek utáni szomj, miként keres és talál kielégítést, miként veszi át az értelem sugárai melegítő lángját az életbe s mint száll az nemzedékről nemzedékre kamatozólag: – valóban lehetetlen hinnünk, hogy buzgó részvéttel ne találkozzék egyesületünk ügyekezete.
Az iparegyesület ikerczéljainak másodika közelebb s különösen a műiparos kézműves néposztályt illeti, de általa közvetve az egész hont. Minő módokat vélt a választmány e tekintetben czélszerűeknek? Tervében részletesen olvashatni. Mi szükségesnek vélünk mindenek előtt egy észrevételt. Sokan, s különösen azok, kiknek javát tartja leginkább szem előtt az egyesület, kiknek még ehhez – mondhatni – egyenes anyagi hasznot is nyújt, mert a mellett, hogy tökélyesítésüket eszközölhetik, még alkalmuk is lesz technikai ügyességöket a közönséggel nagyobb mértékben megismertetni, mint máskép tehetnék; s ez által magok iránt bizodalmat, műveiknek kelendőséget szerezni; a mellett kitüntetésekben, jutalmakban, segedelmekben is részesülhetnek: kiktől tehát ha más indulatból nem, legalább önérdeküknél fogva legbuzgóbb részvétet méltán várhatánk; sokan ezek közül nemcsak vonakodnak, sőt ellenséges szemmel nézik az egyesületet, azon balhiedelem miatt, hogy ez a czéhek eltörlésére kiván munkálni. Ez nagy, ez igen szerencsétlen tévedés. Olvassák meg a munkálati tervet és látni fogják, mennyire csalódnak. Ne tévesszék össze a Pesti Hirlap elveit az iparegyesület czéljával, szándokával, munkálatával. E kettő egészen két külön dolog. Igaz, hogy a Pesti Hirlap a czéheket, a mennyiben egyedárúsági zsarnokságot űznek, kártékonyaknak; a mennyiben politikai institutio szinét viselik, elavultaknak; a mennyiben pedig a műiparnak mintegy gyakorlati tanodáját képviselik, nem oly tökéleteseknek tartja, hogy egy kis radical reform rájok ne férne: azonban ezekrőli meggyőződését, mely gróf Széchenyi »Hitel«-e óta édes honunkban épen nem újság, örökké azon javaslat kiséretében emlegeté s most is akként említi, hogy általában véve az ipar mezején első a szabad föld, miszerint a műiparos mezőre csak azon kezek forduljanak, melyek a földművelő ipar tökéletes fedezése után felmaradtak; nehogy ezt feudalisticus bilincsei közt tartva, amott pedig a vetélkedés korlátait lerontva, olynemü bajt idézzünk elő, minőt a testben vértolulásnak nevezünk. Azonban akármint legyen is ez, a czéhek el- vagy nemtörlésének kérdése politikai kérdés; az iparegyesület pedig kizárta munkálkodása köréből a politikát s a honi műipart általában és különösen a czéheket veszi, a mint vannak, s magát azokkal nemcsak ellenkező helyzetbe nem teszi; sőt a mint tervéből látható, többekre, nevezetesen a mesterinasoknak írás, olvasás, számolás és rajzolásbani tanítására nézve egyenesen a czéhek közredolgozására építé számvetését. Hallottuk a czéhek idegenkedésének azon okát is, hogy ha ily egyesületek segedelmével mesterinasok és legények a műiparos ismeretek köréből néhány hónap alatt többet tanulnak, mint a czéhrendszerü gyakorlat által éveken át, ez ismét oly eredmény, mely nekik épen nem kedvező. Ez különös egy ellenvetés. Az iparegyesület által czélba vett ismeretterjesztés, a kezelés gyakorlati fogásainak megtanulását feleslegessé ép úgy nem teheti, mint annak taníttatásába, miként varrják a sarut, miként gyalulják a deszkát, szóval: mit a műhelyek gyakorlati szorgalma nyujt, bizonyosan nem bocsátkozik; hanem oly tanulmányok terjesztésével foglalatoskodandik, melyek a műhelyekbe életet és haladást leheljenek, s miknek magok a mesterek is hasznát vehetik. A továbbművelés az emberi tudalom minden ágában nélkülözhetlen; a ki ezt szem előtt nem tartja, annak más minden bizonnyal elébe vág; a mi kézműveseink ily továbbművelődési alkalom hiánya miatt nincsenek azon helyzetben, hogy mások gondolatain s művein a magukéinak becsét mérhessék, hogy megóvják magokat olyasminek tökélytelen feltalálásától, mit mások talán tökéletesen már feltaláltak s a mi talán már el is avult. Méltán mondja lord Brougham, hogy a legjótékonyabb tanács, melyet kézműveseknek adhatunk, abban áll, hogy ismereteket szerezzenek az embert környező minden tárgyakról, de kivált a mechanikából. E tanácsot a műiparos osztálybelieknek soha sem kellene felejteniök. A mely kézműves műhelyének ószerű kaptáján túlra nem néz, az a változó időknek könnyen martaléka lesz; egyetlen divatváltozás megfoszthatja őt kenyerétől, mert minden tudományát semmivé teszi. Ellenben ha gyakorlati műhelye homályát a rokontanulmányok sugára világítja; ha el nem marad a haladó mesterség mögött, szerencséjének örökké kovácsa, sorsának örökké ura leszen; de sőt még oly feltalálásokra is képesíttetik, melyek nemcsak nemzetének örökös kincstáraivá emelkedhetnek, hanem az emberi nem kifejlésének évrajzaiban is mintegy tájékozó időszakkövek gyanánt állanak. Úgy vagyon; úgy; a mechanikai legfőbb tanulmányok a műhelyekben születtek; mert ott tünnek fel leggyakrabban véletlenül is oly tünemények, melyek a közönséges kézműves szemei előtt észrevétlenül surrannak el; de egy másiknál, kinek műhelyéből a technikával szoros kapcsolatban levő tanulmányok éltető szelleme kizárva nincs, oly termékeny gondolatokká fejlődnek, melyek a világkereskedést átalakítják. Száz meg száz példát tudnánk idézni. Ezek által emelkedett Anglia műipara oda, a hol áll; pedig ő reá nézve is volt idő, mikor Európában példabeszéd vala, hogy az angolok 10 krajczáron (4 pence) adják el idegennek a rókabőrt, csak azon gyönyör végett, hogy tőle a rókafarkot 10 garason (12 pence) visszavásárolhassák. Boldog Isten! mi tömérdek sok dologra nézve lehetne rólunk még ma is hasonlót mondani!
