III. (Szavazatjoghistória.)*
III.
(Szavazatjoghistória.)*
(Szavazatjoghistória.)*
Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 86-ik számából. K. F.
Politikai religiónk alaptanjához tartozik a haladás ügyének s alkotmányunk és ezzel együtt semminek föl nem áldozható, semminek alá nem rendelhető nemzetiségünk kifejlődésének oly előmenetelt, oly győzedelmet óhajtani, melynek diadalíve nem a rettegtető megalázás, hanem a kibékítő érdekkímélés alapkövére épüljön, – ha ez óhajtásról megfelejtkezni képesek lennénk: némi kárörömmel mutathatnánk e s ama jelenetre, mint megannyi kiáltó bizonyságra, hogy nem tévedénk, midőn a dolgok felszínétől magunkat elkapatni nem engedők azokra nézve, kikről írva van: hogy meg fognak méretni és könnyűeknek találtatni. Azonban mi e történhetőségek végkövetkezményéről megmondók véleményünket a »kelet népérei Felelet-ben; s ha e véleményben valami jóslatszerü van, ne vegyétek, Uraim, kérkedésnek; hiszen csak azt mondók, mit a történetírás mindenkinek nyilt lapjaiból olvasánk, – azon lapokból, melyeknek tanuságáról igaz, hogy: »Die Lehre ist ewig, wie die Welt«. A minek ez örök tan törvénye szerint jönni kell, minden bizonnyal eljövend; mi tehát erre nézve magunkkal, hitünkkel és reményünkkel tisztában levén, mindíg és folyvást korszerűnek tartandjuk csekély fejtegetéseinkkel hozzájárulni: hogy a nemzeti kérdések megoldása a közvéleményben előkészüljön. –
A mennyire örvendünk őseink azon practikai bölcseségének, miszerint távol minden oligarchiai megkövesedéstől, egy egész néposztályt, a városi polgárok néposztályát az alkotmány sánczaiba fölvették: úgy másrészről politikai lételünk ama nagy palladiuma a nemzetiség és az alkotmányos fejlődés érdekében, szerencsétlenségnek és roppant veszteségnek tartjuk, hogy ezen fölvétel nem assimilatio, hanem inkább elszakadás s érdek elválasztás által, szóval: oly formák meghonosításával történt, melyek a magyar institutiók kertjében idegen növényként állanak. – Ha sz. k. várossá lenni honunkban kezdet óta nem annyit tett volna, mint a megyei rendszertől elszakadni, sőt az élet mindennapi viszonyaira nézve, annak érdekeivel úgyszólván ellentétbe jönni: ma már bizonyosan a sz. kir. városok is magyarabb városok volnának, és Kőrös, Kecskemét, Miskolcz stb. városok sem állanának kívül az alkotmányos élet sánczain; sőt például ns. Kőrös városának beligazgatása sem sínlenék azon nem épen örvendetes helyzetben, mint a melyben a kir. városi belszerkezet példájanak utánzása miatt sínlik; szóval édes honunk sem nélkülözné azon valódi, szilárd, önálló polgárrendet, melynek szabadság s civilisatio Európában oly sokat köszön.
De hiszen e jámbor óhajtásnak gyakorlati értéke csak annyiban van, a mennyiben egy kis vezérfonalat nyújthat a czélba vett elrendezésnél; jelenleg vennünk kell a kir. városokat úgy, a mint vannak; és pedig vennünk kell mint országrendet, melynek követei minden városnak az ország gyűlésen egy egész szavazatot követelnek. Mi azt gondoljuk, e követelés nincs az életre építve, melynek jövendője van; és azt gondoljuk, hogy e követelés a tenni akarókat az igazságban akadályozza, a nem-akaróknak pedig ürügyül szolgál szép szerivel semmit sem tenni. Azért hát a kir. városok érdekében vélünk közre dolgozni, midőn megmutatjuk, hogy e kérdést kár a »Corpus juris« tömkelegébe visszavezérleni; mert az avult törvények obscuritása e kérdésben a városok ellen fordul; mikép minap jobban megfontolva s egy kissé több vizsgálódás után mondottuk, mindazok vélnék, kik azt hiszik, a magyar publikumnak pénz helyett fagomb is jó, s a magyar jus publicum termésfájáról minden előkészület nélkül csak úgy téphetni gyümölcsöt, mint a berkenyét.
Tegyük föl egy pillanatra, hogy a kir. városok valósággal oly szavazattal birtak törvény szerint, mint akármely törvényhatóság: ki gyakorlotta e szavazatot? A varos maga, a polgárok összesége – »civium unitas« – mint Werbőczy szól. Mondók ugyanis, hogy kir. városaink országrendi állapotja országvédelmi tekintetből eredett: úgy kellett tehát belszerkezetöknek is alakítva lenniök, hogy ezen tekintetnek megfelelhessenek. És itt állanak elő a czéhek mint politikai institutó, népképviselő szerepökkel. Minden erősebb czéhnek vagy a gyöngébbek közül többeknek külön zászlójuk volt, mely alatt szükség esetén a városi kerítés védelmére fegyvert ragadtak; s így a dolog természete hozta magával, hogy kik a czéhek politikai testületében legnagyobb tekintélylyel, legnagyobb befolyással birtak, a város beligazgatásába, az úgynevezett választott polgárságba meg kellett hivatniok; különben ha a czéhek a választott községben kellőleg képviselve nem voltak volna, igen könnyen megtörténheték, hogy szükség esetében a városi előljáróság fogadós nélkül teszi számadását. Úgyde viszont a czéhek is tartottak külön testületi gyűléseket, s ebben részt vőnek azok, kik tekintetöknél fogva a választott polgárok között állottak; s mivel ezeknek erejök, befolyásuk a czéhek testületi szelleme által volt föltételezve; mivel közöttük a legderekabb is nem annyira Ön személye miatt volt erős és hatalmas, mint inkább annálfogva, hogy háta mögött egy organisált fegyveres testület állt s minden szavának e nyomadékot elkölcsönzé: – igen természetes, hogy a választott polgárság mindenik tagját megannyi népkövetnek lehetett tekinteni, s az országgyűlési követet, kit e testület választott, a városi polgárság követének; minélfogva mindaddig, míg a czéhek politikai jelentőségüket a hadseregek állandósításával el nem vesztették; nehezen tudnánk példára akadni, hogy midőn az országgyűlésen városi polgárok politikai jogairól volt szó, a polgároknak ily jogokbani tényleges részesítése ellen ép azok szólaljanak fel, kik magokat kir. városok követeinek nevezik, mint ez az utóbbi országgyűlésen nem egyszer történt. Ha ezen körülményeket figyelembe vesszük, ha meggondoljuk az idők fordulatát, miszerint a szilárdult socialis állapotban kellő védelmet találva, védszövetkezésre többé nem szorult ipar és szorgalom a szabadba vágyik, s e vágynál fogva királyi városaink lerontják lélekzetszorító bástyáikat, s behúzzák, vagy kertviránynyá változtatják sánczaikat, – azon bástyákat és azon sánczokat, melyeknek országrendiségöket köszönhetik; ha meggondoljuk, hogy a városoknak országvédelmi fontossága nem valamely hatalomcsapás, hanem az idők csendes folyamának mindenható ereje által megszünt, s ezzel egyszersmind a czéhek politikai nyomadéka is elenyészett, – azon politicai nyomadék, minélfogva a különféle módosítások változatai közt mostanig fenmaradott választási rendszer valóban népválasztás, s az ekként választott követ valóban a polgárság követe volt, – ha mindezt meggondoljuk: igen természetesnek fogjuk találni, hogy a városok országgyűlési állása nyomadékának is korántsem a többi országos KK. és RR. hatalmoskodása, hanem az időknek ép azon mindenható ereje által kellett csökkennie, mely elenyészteté az alapot, melyre azon nyomadék feneklett volt. És ha most a kir. városok visszakövetelik szavazatuk vélt hajdani nyomadékát: föl kellene a sírból támasztaniok mindazt, mi e nyomadékot feltételezé; és ha erre azt felelnék, hogy multat Isten sem varázsolhat vissza többé nem avas obscuritások holt betűire – nem avas obscuritások holt betűire tehát, melyekből idők viszontagságai az éltető szellemet elfuvallották, hanem az életre, melynek jövendője van, kellene építeni követeléseiket, s mindenekelőtt nem csak nem ellenzeni, de sőt előmozdítani, hogy követeik választása oly fenékre alapíttassék, minélfogva a városi követek nemes önérzettel mondhassák, hogy az ipar, szorgalom, nemzetiség s polgári szabadság érdekeiben egybeforrott polgárság összegének ép oly valódi képviselői mint elődeik hajdan képviselői voltak a városi védrendszer érdekében a czéhek politikai jelentősége által egybeforrott polgárságnak.
Egyébiránt, mint minden nemzetnél, melynek alkotmánya nem octroyirozott gyármü, hanem históriai fejleményü, az ősnépgyűlések képviseleti rendszerré igen lassan olvadnak át, s a törvényhozás részletes szabályozását igen sok egyéb előzi meg: úgy minálunk is ezen átolvadás, ezen átalakulás tökéletesen végbe maiglan sem ment; minélfogva az országgyűlési szavazatok egymás iránti súlya fölött nem is annyira törvények, mint inkább a körülmények ereje, s az idők logikája határozott. Azt, hogy kik legyenek a törvényhozás részesei, a törvények meghatározzák; de hogy a fejedelem irányában még mindig egyetlen testületet képező két tábla egymás iránt s azoknak tagja:i egymás között minő súly arányában állanak? világos törvény által elhatározva soha sem volt; mire nézve a habgyűrűzés phasisait – ha szükség lesz rá – kimutatni nem késendünk. Jelenleg elég legyen a mellett maradnunk, hogy az országvédelmi súly mutatkozván joghistóriánkban az országgyűlési jog arányosító nyomadékának, habár semmi kétséget nem szenvedne is, hogy a kir. városok hajdan egyenkint sokkal nagyobb befolyással voltak a törvényhozásba, ezt nem annyira törvényeinkből, mint inkább a már most gyökerestül megváltozott körülményekből magyarázhatni; minélfogva, például, midőn Kassa városa oly nagy nyomadéku fontos hely volt, hogy a ki Kassát birta, ez által Felső-Magyarország igen nagy részének urává lőn; midőn négy vármegye az országgyűlésre volt kénytelen Kassa városa nyomorgatásai ellen ótalomért folyamodni, s az ország rendei különös törvényczikkelyben kérték meg a királyi felséget, hogy ezen vármegyéket a kassaiak ellen ótalmazza (1546: 52.); midőn még 1647-ben is 13 megye panaszkodott az országgyűlésen, hogy Kassa városa a vidéki nemesség fölött »absolutam cujusdam respublicae authoritatem sibi usurpat«, – igen természetes, hogy a mely időnek körülményei a városoknak ily túlnyomó súlyt kölcsönöztek, azok a városok országgyűlési állását is bizonyosan igen emelték, a nélkül azonban, hogy a mi e szerint nem annyira állandó jog, mint puszta tény volt, egészen megváltozott körülmények közt visszaidézhető lehetne, vagy túlságos követeléseket gyámolíthatna. Egyébiránt az tagadhatlan, hogy a szavazatjog ismeretét az 1608-ki sarkalatos törvény határozza meg.
