Unio.*
Unio.*
Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 22-ik számából. K. F.
Több hirlapok közlötték már gróf Zay Károlynak a két evang. felekezet egybeolvadására czélzó lelkes felszólítását »Néhány szó a Pesten felállítandó ref. főiskola ügyében« czím alatt. Mi úgy vélekedünk, hogy jobb rendben lesz a dolog, ha azon iskola létrehozásában munkás választmánynak hivatalos felszólítását bocsátjuk előre s miután ezt megtettük, nem kételkedvén, hogy a nemes grófnak időközben a Társalkodóban megjelent lelkes szózatára (melynek fontosságát nem kevéssé neveli, hogy az egyik evangelikus felekezet főkormányzójától jő) az iskolai választmány kétségtelenül felelni fog; a hatást véltük nevelni, ha mindkettőt együtt adjuk át olvasóközönségünknek; a mi lapjaink utolsó számában meg is történt. A szóba hozott »egyesülés« ajánlgatásába ereszkedni, annak hatalmas jótékonyságát fejtegetni szükségtelennek véljük; kinek keblében a rokon óhajtás hurja nem rezeg, kiben gróf Zay »szózatra« s a református választmány »visszhangja« meggyőződést nem támasztott, annak gyönge szózatunk úgyis hiába intene; mi csak szerencsélni akarjuk az ágost. vallástételt követő evang. magyarokat, hogy főkormányzójukban ily férfiúval dicsekedhetnek; és az indítványozott egyesülést elméletileg mindenki által, a ki nem szűkkeblü és nem vakbuzgó, elfogadottnak nézve – a dolog gyakorlati oldalához kivánunk egy-két szóval szólani.
Mindenekelőtt szükség elismernünk, hogy a különböző egyházfelekezetek egybeolvasztása ha »dogmákra« van intézve, igen sok gyakorlati nehézséggel jár. A hol ily egybe olvasztás kisérletével találkozunk, mindenütt azt látjuk, hogy az uniált felekezet mellett még egyik, mint másik részről ó-hitüek maradnak fenn, kik vallásuk históriai alapját elhagyni nem akarják: így hát két vallásfelekezetből három támad. A hol pedig az Unió mellett kormányhatalom is, mintegy kényszerítő tekintélylyel fellép, ott épen lelkiismereti szabadság utáni sóvárgás, sőt tömegestüli kivándorlás is ötlik szemünkbe; szóval: oly jelenetek bukkannak elő, melynek valamint a XIX-ik század jellemével, úgy a protestantismus szellemével is, a mely hit dolgában kényszerítést nem ismer, merőben ellenkeznek. Mi tehát őszintén megvalljuk, hogy a dogmákbani különbségeket csak a protestantismus alapelvét tevő szabad észhasználat lassu működése és semmi más által véljük elérhetni; azonban ily meggyőződésünk mellett is azt tartjuk, hogy az egyesülés nemcsak az evang. két felekezet, de ezek és a róm. katholikusok közt is lehetséges, sőt talán annál könnyebben lehetséges, minél inkább illetlenül hagyjuk a dogmákat, minél inkább visszatartózkodunk azon kényes mezőről, mely kényszerítést nem tűrhetvén, még a puszta tanácsló szónál is ingerültségre nagyon könnyen kész. Ha tehát Uniót akarunk, mindent, a mi dogma s mit a hivők felekezete dogmának tart (hogy tisztelt, barátunk, Bezerédy István szavát használjuk), mindenki számára »nyilt kérdésnek« kell hagyni, mint némely politikai kérdéseknél az angol miniszterium tenni szokott; és az egyesülést az iskolai népnevelés körébeni munkálkodás egyesítésével kellene kezdeni. Csekély nézetünk szerint csak ez úton lehet egykoron a vallásbeli felekezeteknek eljutni oda, hogy »egy akol legyen«, mint az írás szól. De lássuk már e tekintetben is a dolog gyakorlati helyzetét honunkban. Mi a mystifikatióknak nem vagyunk barátai s ezért őszintén kivalljuk, hogy akármit mondjunk bár szavakban, akármiként összeforrjunk bár: midőn közös ellenség fenyeget, az élet mezején a két evang. felekezet közt sok idegenkedés, sok félrehuzás, sőt némely helyütt olyasmi is van, mi a polgári életben nem épen barátságosnak nevezhető eredményben mutatkozik. Ehhez még két tekintet járul: a helv. vallástételt követők kitünőleg magyarok; az ágostai vallásuak között csakugyan van egy boldogtalan, mondhatnók, kárhozatos párt, mely vallását, mi nem tudjuk, minő képtelen okoskodás szerint, a »slavismus« érdekeivel törekszik ugyanazonosítani. Másrészről az ágostai vallástételűek egyházi beligazgatása szorosan és kitűnőleg néphatalom; a helvét vallásuaké pedig zártkörű főnökhatalom, melyben – nem kételkedünk nyilván kimondani – a hierarchialis irány gyakran a magyar nemzetiségi jellemhez hőn ragaszkodnak – és méltán; ugyanazok a hierarchialis suprematiától óvatosan vonakodnak – és ismét méltán. E két körülményt ki lehet, e két körülményt ki kell egyenlíteni és az uniótóli idegenkedés lágyítva, talán engesztelve lesz. Az elsőre nézve, úgy hisszük, a magyar nemzetiség érdekében határozottabban fellépni nem is lehet, mint az ágostai vallásuak érdemteljes főkormányzója, gróf Zay Károly fellépett; tudja nemzetünk, miként a derék hazafinak minden lépését, minden szavát a magyar nemzetiség lángcsillaga vezérli s hogy e részben vele hitsorsosainak legnagyobb része egyetért, mutatja a kitünő bizodalom, mely őt díszes polczára felkarolá, mutatja a mult évi nyárutó végével Pesten tartott egyetemes egyházi gyűlés minden tette, minden végzése s egész szelleme.
E részben tehát mindkét részről megvan a biztosítás, hogy az egybeolvadt erővel vezérlendő nevelés nemzeti alapokra építend. A mi pedig a másik körülményt illeti, e részben viszont a helvét vallástételt követők soraiban máris igen sokan vannak, kik erősen meggyőződvék, hogy a fentemlített irány a protestantizmus s az eredeti tiszta kereszténység szellemével egybe nem hangzik: itt is megvan tehát a kiegyenlítésre minden kellő biztosság. És így mi az ezerféle szempontból annyira kivánatos egybeolvadás eszközlésére első lépésül – csekély véleményünk szerint ezeket gondolnók: 1. Nyilatkoztassék ki egyetemesen, hogy hitágazati kényszerítés sem egyik, sem másik részről nem czéloztatik; hanem 2. iskolák felállítása s nevelési úgy intézkedés erkölcsileg s anyagilag, egyesített erővel történendik, a protestantismus közös szellemében, úgy mindazáltal, hogy a közös erővel alapítandó iskolákban hitágazati tanításra mind a két felekezetnek külön tanítója legyen. 3. Az egyesület czélul csak a jövendőt tűzi ki s azért a már fennálló tanodák alapítványai eredeti rendeltetésöknél sértetlen meghagyatnak; ezekre nézve vezérelvül a kölcsönös szeretet szellemében csupán az fogadtatván el, hogy a hittani oktatást kivéve, a tanítók alkalmazásában vallásfelekezeti különbségre tekintet ne legyen s a hol egyik felekezetnek iskoláját a másik felekezetből számosan látogatják, ott ezeknek számára saját hittanító széket alapíthasson. És ennyiből áll, mit mi, a körülményeknek gyakorlati szempontból irányzott komoly megfontolása után, az érdemteljes gróf nagyszerű óhajtása létesítésére jelenleg czélirányosnak tartanánk; s mit mi, hatósabban nem vélünk kifejezhetni, mintha ugyanazon lelkes szózat némely szavaival betüszerinti értelemben, de csupán szókapcsolati áthelyezéssel zárjuk be csekély előadásunkat, t. i. legyen egybeolvadás és ez történjék a pesti fő- és egyéb iskoláknak a két evang. felekezet összpontosított erejéveli felállításával.
