Kisdedóvás.*

Teljes szövegű keresés

Kisdedóvás.*
Az 1841-iki »Pesti Hirlap« 16-ik számából. K. F.
Hatodik év foly már, mióta a kisdedóvó-intézeteket Magyarországban terjesztő egyesület Festetics Leo gróf igazgatása alatt, halkan bár, miként erő s körülmény engedék, de mégis mindig haladva, mindig erősödve működik. Ha e dolog még azok közé tartoznék, melyek a nagy közönség előtt eszmében ismeretlenek, eredményökben bizonytalanok: szívünk melegébe szeretnők mártani tollunkat, hogy az ismeretet, mit e tárgyról tudunk, hogy a meggyőződést, mit keblünkben táplálunk, ájtatos buzgalom szent ihletével adjuk át mindenkinek; mert az ember gyermekinek gyámoltalansága épen olyan ma is, mint a minő volt, midőn Idvezítőnk ez igéket mondá: »Ki egy kisdedet az én nevemben befogad, az engem fogadott be«, mert e századnak emberszerető gondolatai között nem tudunk üdvösebbet, mint a kisdedóvás gondolatát, melyben kész könnyű segély, ajánlkozik az ezernyi szerencsétlenségek ellen, mik a gyermekvilágban a status, az emberi nem kiszámíthatatlan kárára mindennapiak; mely ép, egészséges gyermekké neveli azt, ki a mocsok és inség lakában csak hervadó növény maradandott; mely a szegény anyát megmenti a szomorú kénytelenségtől, magára hagyni a gyámoltalan kisdedet, vagy pedig munkátlanul éhezni vele; mely a gyönge korhoz mért játszi gyöngédséggel nyujt erényt és ismeretet annak, ki különben magát hon a sutban tunya, rest fajankóvá aszalta, vagy kün az utczán erkölcstelenség fertőjében fetrengett volna. De hiszen e dolgok már azok közé tartoznak, mikre még honunkban is világot lövelt a késő hajnal; és ámbár a gyermeknevelés általában hasonlít az elvetett makkhoz, mely csak évek során át mintegy észrevétlenül emelkedik hatalmas tölgygyé, míg lombjaiban az ég madarai megfészkelhetnek; ámbár hasonlag ehhez a gyermeknevelés sikere családban, községben, nemzetben, emberiségben és az unokák unokáiban ezrediziglen rejledez a kisdedóvás eredményeit még is oly szembetűnő fénykörrel áldotta meg a gondviselés, miszerint mondhatni, egy ily intézetet csak látni kell és a legszűkebb kebelben is felébred a szeretetnek istentörvénye. Ah! de emberben érzelem s akarat, szó és tett között nagy mélység tátong; és e nemzetben sokaknak adatott a pillanatnyi lelkesedés, de keveseknek tettre mindig kész vasakarat. Nem fognák-e azok, kik régi jó szokás szerint csak örökös magasztalást akarnak olvasni hirlapokban, kik apró tetteik nagy harangjával szendergésbe szeretik zúgni a kötelesség éber szemét, nem fognak-e neheztelő tekintettel mutatni egyesületinkre, mint megannyi kiáltó bizonyságokra, hogy szívünk melege nem szalmaláng? Igenis, Uraim, van e nemzetben egy-kétszáz ember, kiket csaknem mindenik közhasznu egyesület névjegyzékében föltalálhatni; és ezek közül van egy nem olyan, kiktől csak öt-hat forint is évenkint valóságos áldozat; mert csak épen annyijok van, és munkaveriték után van annyijok; a mennyi kell, hogy családjaikkal élhessenek. E hon millióiban pedig százezerek vannak, kiktől telhetnék és kik még sem tesznek; százezerek, kik büszkén mutatnak a fölébredt egyesületi szellemre, de magok szép csendesen kívül maradnak; százezrek kik amaz egy-kétszáz embert olyba veszik, mintha lerónák az egész nemzet kötelességét. Ime, Uraim! hat éve már, hogy a kisdedóvó anyaegyesület áll; és tagjainak száma e nemzet százezreiből nem volt képes nyomorúságos félezerre fölemelkedni: és ez ötszáznál kevesebb hatforintos részvényekből is 2664 pengő forint nincs megfizetve! – És ez pedig nem elkülönözett egyes jelenet. Kivévén azon egyesületeket, melyek közvetlen kézzelfogható anyagi érdeket is nyujtanak tagjaiknak, s ez érdeket pontos fizetés föltételezi, ezeket kivéve, hanyagság és pontatlanság csaknem mindenütt. Pirulni kellene minmagunk előtt, hahogy egyesek feszült munkássága vétkeinket nem takargatná. Beletekintvén egy kissé a dolgoknak gyakorlati bajaiba, úgy találtuk, hogy a részvétlenség s hanyagság ott legnagyobb, hol a képviselők, kik az egyesület czéljainak előmozdítására vidékenkint felszólítvák, a bennök vetett bizodalmat nem méltányolják. Vannak igen lelkes hazafiak ezek között, s ezeknek lépteiből szembetünő sikert s látunk fölvirágozni; vannak ellenben mások, kik az egyesület bizalomteljes felszólítására évek óta még csak nem is válaszoltak, sőt tudjuk mi, hogy az úgynevezett kunyorálást sokan igen kellemetlen munkának tartják, s ha e kellemetlenség érzelme erősebb bennök, mint a hon és emberszeretet; hahogy nem adatott nekik kegyelem, a szót felülről megérteni, nem fog az úr velök pörbe szállani; de elvállalni s nem tenni semmit, vagy még csak nem is válaszolni, valóságos bűn; mert nemcsak azon sikertől fosztják meg az egyesületet, melyet magok eszközölhetének; hanem attól is, a mit más lelkesebb eszközölhete, ha ők nyilván s halogatás nélkül kimondják, hogy a megbizást el nem vállalják. Azonban ily körülmények közt is megelégedhetik a hon kisdedóvó-intézeteket terjesztő egyesületünk munkálatival. Ekkorig ha megszólítánk valakit: miért nem állít jószágában ily intézetet? Közönségesen azt kaptuk válaszul, hogy nincs alkalmas kisdedóvója. Ez, Uraim, többé nem felelet; mert az egyesület tolnai képző-intézetében van alkalom kisdedóvókat képeztetni. Igaz, mindeddig nem nagy számmal jelentkeztek e pályára ifjak, ámbár az intézet hét-nyolcz száz ezüst forintot ad ki évenkint segélydíjakul: ez azonban csak arra mutat, hogy a kisdedóvókra még eddig, fájdalom, nem nagy szükség volt, mert ha volt volna, kétségtelenül akadandott ember, az ajánlkozott becsületes élelemmódot elvállalandó. Ha valaki kisdedóvó-intézetet készül állítani, vagy küldjön maga egy növendéket Tolnára, vagy értesítse szándokáról az egyesületet, s mikorra épülete készen lesz, bizonyosan kisdedóvója, is lesz. – Ne is gondolja senki, hogy egy példány, még inkább egy falusi kisdedóvóintézet létesítése valami szokatlan tömérdekbe kerül. Az egyesület tolnai intézete, igaz, olyan, minőnél tökélyesbet tán Skóczia sem mutathat; de azért olyan, mert országos példányintézet, ennek olyannak kellett lennie, hogy a legjobbnak is mintául szolgálhasson. Azonban a gyermekóvó szobától, melyben csupán arra van ügyelet, hogy a gyermekeket disznó vagy patkány össze ne rágja, míg anyjok mezőn élelmet keres, a Tolna példány-intézetig, úgy terjedelem, mint czél s eszközök, úgy fölkészítés mint tanítófizetés tekintetében, sok fokozat van, és mindenik, még a legalsóbb is, roppant nyereség. Csak akarni kell, Uraim, csak nem kell magunkat semmit-nemtevés álmába ringatni azzal, hogy mindent nem tehetünk. Minden és semmi közt van a valami. Az egyesület idei költségterve szerint egyébiránt, ha minden fizettetnék, a minek fizettetni kellene, 6979 frt 35 kra menne jövedelme; költségei pedig 3380 frtot tennének; és akkor negyedfél ezer pengő frt fölöslege maradna. Azonban (nem szégyen, nem nemzeti szégyen-e ez, Uraim?), annyira oka van nem bizni a pontos fizetéshez, hogy ámbár elvben elhatározá, minden évben egy-két helység közönségét kisdedóvó-intézetek állításában egy pár száz forinttal megsegíteni: határozatának végrehajtását kénytelen volt még ez év végeig elhalasztani. Mutassuk meg, Uraim, hogy csak egy emlékeztető szóra vala szükségünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem