a) 1833 november 20 Kerületi ülés. Tárgy: Balogh javaslata a lengyelek érdekében.
a)
1833 november 20
Kerületi ülés.
Tárgy: Balogh javaslata a lengyelek érdekében.
1833 november 20
Kerületi ülés.
Tárgy: Balogh javaslata a lengyelek érdekében.
November 26-án Zmeskál és Ötvös Mihály előülésök alatti Kerületi ülésben, miután DESEŐFY az előleges sérelmeket sürgető felirást fel olvasta, és a RR azt köz leiratra utasitották vólna,* a halgatók sokasága feszült várakozási közt emelkedék
V. ö. az előző szám 21. jegyzetével.
BALOGH: Befejeztetvén imár az Urbéri munkálat, van még egy tárgy, meljet a jelen Ország Gyülése elein kétszer vala szerentsém a Kerületi illésekben mozgásba hozni*, de a T[ekintetes] RR bölcsessége azt az Urbéri munkálat elsőbsége miatt későbbre halasztotta. Most tehát küldötti kötelességemnek és utasitásomnál fogva sietnem kelletik e tárgyat, mely nem más, mint a maroknyi, de mégis nagy Lengyel Nemzet elnyomattatása és a nemzetek sorábul történt méltatlan ki töröltetése,* inditványba hozni. Miután ezt tenni szerentsém van, emlékeztetem a T[ekintetes] Rket azon gyász időkre, midőn e hős nemzet elnyomójával, a Muszka Auctocratával küzdött azon szabadság alkotványért, mellyet néki a Bétsi congressus garantirozott, mellyet neki Sándor Czár egy megbizottság által át adatott és a melynek fő vonásai valának a ministerek responsabilitása, a birák függetlensége, a személyes bátorság és a sajtó szabadság.* Milly borzasztólag tiprattak öszve mind ezen alkotványos intézetek azon Czárok által, kik előtt ötven millió scláv lélek reszketni szokott*, annak előszámlálásával a T[ekintetes] Rket kedvetleniteni nem akarom, elég legyen mondanom hogy olly szabadásért küzdött a bajnok Lengyel Nemzet, mellyet ha a Bétsi congressus nem garantirozott is, ha Sándor Czár alá nem irta volna is, valamint egyes emberek, ugy egész nemzetek szivébe öntött ama törvénynél idősb törvény, a természet törvénye. Midőn a kis vitéz nemzet a roppant északi kolosszal életre halálra küzdene és férfias bajnoki elszánással a rabszolgaság bilincseit lerázni igyekezne, akkor hazánk számosb megyéi, rész szerént azon sympathiából, mellyel a lengyelek iránt az egész mivelt Európa viseltetett, rész szerént azon aggodalomból, hogy egy szomszéd szabad Nemzetnek el nyomatásából ön szabadságunk is veszedelmeztethető, Ő Felségének alázatosan felirtak, méltóztatnék az uj veszélyhez közelitő Lengyel Nemzetet hathatón pártfogásával és közbenjárásával felsegélleni*, de mi lőn e felirások következése? az hogy a kormány azokat feleletre sem méltatta. S valjon ez nem az egész Nemzet megsértése e? és illy érzékeny megvetés nem sérelem e, én részemről annak tartom. Mert ha a megyéknek jussok van fel irni, a kormánynak kötelessége felelni, illy kötelesség elmulasztása pedig sérelem, főképen olly nemzet iránt, melly a legnagyobb készséggel és buzgósággal teljesíti, és mindég teljesitette kötelességét koronás fejei iránt. De elhagyván ezen sok feszegetésekre alkalmatosságot adható kérdést, tovább megyek a Lengyel Nemzet viszontagságain, s azt kérdem: Mi lett tehát azon Nemzetbül, mellyet részint sorsa érdemetlensége, részint az európai politica alacsonsága egy század alatt ugyszólván négyszer gyilkolt meg.* A felelet az: Azok kik vagyonokat, éltöket, mindenöket a haza és a nékiek biztositott, de későbben legázolt alkotvány fentartásáért feláldozták, most Siberia sivatagjait, és vadonjait népesitik, azok, kiknek a jövendőség emlék oszlopot emelend, most idegen földön koldulni kéntelenitetnek.* De még ezen koldulástol is a félénk politika által eltiltatnak, és ha azon halálos csendet, melly most Varschau felett lebeg, kérdenők, hová lett a hős lengyel nemzet? A felelet az lenne: A nagy szabad nemzet tüz hellyén a bárdolatlan muszka melegszik, és hát lehet e mind ezeket halgatással elmellőzni, lehet e hideg vérrel elnézni, hogy az európai civilizatiónak elő bástyái el törültetvén, a muszka kiterjedés vágyának szabad mező és kapu nyittassék. Egy szabad Nemzet alkotványának legfőbb garantiája a szomszéd nemzet szabadságának fenmaradása, valamint ennek eltörlése amannak megrenditése, s épen ezen nézet vezeti a szabad nemzeteket oda, hogy egymás sorsa iránt rokon testvéri érzelemmel és részvéttel legyenek. Ugyan tartna e hazánk más szabad nemzetek pártolására számot ha e nemzeti szomoru játékban, melly az emberiség szent jussainak olly rettentő eltiprásával végződött, csak néma halgatót jádzana? A kormány részéről pedig mért érdemlettek volna a Belgák, Olaszok és Görögök nagyobb figyelmet,* mint a hős lengyelek, a kikben most is él a ditső Szobieczky nagy lelke? és ha lehetett a kormánynak ama több évi conferentiákban, és rakásokra halmozott prothocollumokban részt venni: valjon nem méltó e a Lengyel Nemzet, mellynek sorsát nem csak Magyar Ország hanem egész Európa gyászolja, arra, hogy őtet a most olly hatalmas Austriai Ház legalább a diplomatia utján fel segitni, uj életbe hozni s igy Európának mély gyászát öröm és hála érzésekre át változtatni siessen, s éppen ez vala azon megyéknek, mellyek a zsarnoki hideg elmét is megrázó s az érző emberi szivet bámulásra gerjesztő Lengyel felkelés közepén Ő Felségének felirtak, kivánsága; ez most is lelkes küldőim forró ohajtársa, a mellyet a T[ekintetes] Rendek hathatós pártfogásába ajánlani szerencsém van s a mit ha a T[ekintetes] RR tenni fognak, nem csak az elnyomatása miatt Éghez Földhöz kiáltó Lengyel Nemzet, hanem Európa, és az egész emberiség öröm tombal fogja harsogtatni azt, ami ekkoráig hazánk falain tul nem igen hallatott: éljen a ditső Magyar Nemzet. (Éljen!)
Az 1832 dec. 28-i kerületi ülésen, amidőn arról volt szó, hogy új sérelmeket felvegyenek-e a praeferentiálisok közé, hozta elő a lengyel ügyet. (Országgyűlési Tudósítások, I. k. 41. l.)
1830 nov. 29-én robbant ki a lengyel forradalom s 1831 szept. 7-én Varsó kapitulációjával ért véget. Leveretése után Lengyelország elveszítette autonómiáját, mivel az 1832 febr. 26-i „szervező szabályzat” megszüntette a lengyel országgyűlést, hadsereget és minisztériumokat, Szentpéterváron pedig a birodalmi tanácsnak külön osztályát állította fel a cári Lengyelország ügyeinek intézésére.
Az orosz birodalom részét alkotó Lengyel királyságnak, az ú. n. Kongresszusi Lengyelországnak (Kongresówka) I. Sándor cár 1815 nov. 27-én adott, a bécsi kongresszuson tett ígéretének megfelelően, liberális szellemű alkotmányt.
Főleg I. Miklós cár trónraléptétől (1825) kezdve érvényesültek az elnyomó intézkedések.
Legelsőnek a Bars megye intézett feliratot a királyhoz. Az 1831 máj. 4-i közgyűlésen éppen Balogh indítványozta: kérjék az országgyűlés összehívását, hogy az döntsön a lengyeleknek nyujtandó segítség felől, addig pedig, amíg az országgyűlés összeül, legyen szabad fegyvert és élelmiszert kivinni Lengyelországba. Bars megye átirata alapján a megyék sorra foglalkoztak a kérdésssel s közülök az év nyarán 33 felirattal fordult a királyhoz. A feliratokat a kancellária válasz nélkül irattárba helyezte.
A három felosztással – 1772, 1793, 1795 – és az 1831-i forradalom leverésével.
A politikai menekültek főleg Franciaországba és Szászországba igyekeztek, ahol lengyel nemzeti bizottságok alakultak. Útjukban a magyar társadalom számottevő módon támogatta őket.
Belgium elszakadását Hollandiától (1830), a nápolyi és szardiniai felkelést (1820, 1821), a görög szabadságharcot (1821–1830) élénk diplomáciai tárgyalások követték.
Az elől ülő ZMESKÁL itt megjegyezni kéntelen, hogy e tárgy már a gravaminalis küldöttség előtt initiálva van,* s azért minthogy ugyan azon tárgyat két uton követelni nem lehet, tessék ezen inditványtol elállani.
A sérelmeket megvizsgáló és összeállító bizottság, amelynek Kölcsey is tagja volt, 1832 június 19-én kezdte meg munkáját. A lengyel kérdéssel a megyék felterjesztései alapján foglalkozott.
KÖLTSEY: Nekem T[ekintetes] R. Bars megye által a lengyel nép iránt tett inditványt pártolni kötelességem utasittásomnál fogva is, de azért is, mert azon harmintz és egynehány megyék közül, kik a még akkor utólsó elszánással küzdő Nemzetért felirásokkal folyamodtak, egyik vólt a megye, melynek képét a T[ekintetes] KK és RR sorába viselni szerencsém van. A mit külön s olly nagy szivvek kérdénk, illő most közösen melegséggel folytatnunk, ime magunkra vontuk Európa pillantatit, ugy tününk fel, mint a veszélyben forgott Ország rokon részvevői, s tettük a mit megyei helyheztetésünkben s környülményeinkhez képest tennünk lehetett; Hazánk határin kivül ugyan nem mehetünk, nem siethetünk, mint egy más szerentsésb ügyben más hazák gyermeki, ki fegyverben, menének el a régi Hellász omladékai közt és Myssolunghi sántzai alatt idegen nép szabadságáért meghalni.* Nekünk nem vala egyebünk parányi adományunknál, miket készen gyüjténk együvé, s könyörgő szavainknál, mikkel királyunk székéhez felsikoltottunk, hasztalan, a mi sikoltásunk siker nélkül elhangzott, hatalmas kezek verik le, s egész világ láttára verik le a nemzetet; mely vélünk együtt a kereszténység véd falának századokig méltán neveztetik, mely nélkül Bécsnek tornyai most romban feküdnének, s palotáit épen ugy, hiába keresné a vándor, mint Buda Várában Mátyás termeit. Ez vala a Nemzet, melynek szét taglalásával a mesze néző Catharina Európa szivébe döfé a gyilkot, és rajta sebet ejt vala, mi ha nem orvosoltatik, egyetemi halált okozandó lészen: ez vala a nemzet, mely hoszu szenvedéseken keresztül, még egyszer, bár kis részben is szabad alkotványra jutván, attól, mivel azt elnyomás ellen alkalmazni merészkedett, végkép megfosztaték, s önmagából kivetkezteték. És nem vólt e igazunk felszólalni a lengyel ügyben, mellyet más nagy béfolyásu népektől olly megfoghatlan hidegséggel elhagyatva szemléltünk? Ha mesze vidékeken, a föld kerekség egész más részein lett volna oda valamelly ország illy körülmények közt, még akkor is egész mértékben kivánná rész vétünket, most itt, határainkon s ily közel hatalom által követetik el az iszonyu tett, melly bennünket, mint embert, mint Nemzetet, mint alkotványi szabadság birtokosit akaratunk ellen riadásba hoz. Ember ember mellett és után szokott meghalni, de a nemzetnek ezredekig tartó életet ohajtunk és reményljük is, ez óhajtás és remény szivünk mélyében rázódik fel ha látjuk, miképen e szomszéd nemzetnek lehetett nem meghalni, de meggyilkoltatni, nem elsülyedni, de vad erőszak által öszve rázatni. Mik volnánk mi T[ekintettes] R, ha érzéketlenül néznénk elestöket azoknak, kik sirjok szélén remény és bizodalom tekéntetével fordultak felénk? Kik polgári éltöket egy hozzánk intézett köszönet irással végezték be, s kiknek idegen földön bujdokló maradványaink még most részvétünk után esdekelnek? Mik vólnánk, ha az eltapodott szabadság vég hörgése fel nem rezzentene bennünket, s ez oly közelről olly sok képen érdeklő ügyben férfias szózatot nem emelnénk? Igenis T[ekintetes] Rendek, kérjük a Fejedelmet, hogy a mit egyes megyéknek megtagadott, azt a nemzet egyesült ohajtásának tegye meg és a lengyeleken történt igazságtalanság helyre hozására utat keressen. Szabad nép királyának illik és kell magát nemzeti szabadságért közben vetni: szabad népnek illik és kell királyát nemzeti szabadság védelmére felkérni, s midőn ezt tesszük, Isten és ember előtt oly kötelességet teljesitünk, mit maga a természet metsze keblünkbe és minek eleget tenni haszon és dicsőség.* (Éljen!)
Missolungi (Mesolongion) Közép-Görögországban, a görögök főhadiszállása, amelyet a törökök többször sikertelenül ostromoltak, míg 1826-ban sikerült hatalmukba keríteni. 1824. ápr. 19-én itt halt meg Byron.
V. ö. Kölcsey, VI. k. 135. s köv. l.
ÖTVÖS TAMÁS: Ha Európa föld abroszát gondolkodva végig tekintem, ugy hogy minden nemzetet a maga heljére képzelem, észak felé gondolatom megakad, mert hiányt lát; s ime a lengyel hibázik a nemzetek sorábul, azon a nemzet, melly Európának örökös köz fala vólt a mindég előre törekedő zordon Északi hatalom, s a Napkelet duló csordái ellen, kitöröltetett az élő nemzetek sorából; mikor, kik által? tudva van; de miért, az nem; nem is akarok rajta gondolkozni, mert minél tovább visznek gondolatim, annál inkább nevekedik aggodalmam, hogy édes szeretett Hazám meg fosztatva véd szomszédjától, az elenyészéssel fenyegető szörnyü hatalom martalékja leend. De hogy is ne nevekednék aggodalmom, ha látnunk kell hogy azon roppant hatalom, melly fél hóld formán keriti már hazámat, a Lengyel Nemzet megszüntével uj táplálékot nyert. Eltörültetett Lengyel Ország az európai erő hatalom által, s ki adott valjon bárkinek is illy jogot egy független nemzet felett? A felelet rövid: „senki”. Mi után a szóló lelkesen előadná a kegyetlen elnyomattatást és a lengyeleknek mint meg annyi Leonidási hős tetteit szivreható szinekkel festené, melyeket mint mondá, pártolja e széles világ, jelen és jövendő kora? egyedül azt kivánja kijelentetni, hogy küldői kik Prága alatt* a Lengyel vért ontó ágyuk durrogásait hegyeiken vissza hangozni hallották, még 1832-ik Junius 20-án alázatosan felirtak, de feleletet nem kapván, a tárgy előmozditását követeiknek meghagyták. A szóló ezen szép előadását, mellyet egész kiterjedésében elő adni csak a hely nem engedi, igy fejezé be: Tegyünk ujonnan felirást, melyben esedezzünk Felséges Urunk előtt: szerezze vissza hatalmas befolyása által a lengyelek előbbi békességüket, had mehessen vissza azon sok ezer hazátlan vándor; had sirhassa még egyszer vissza áhitott hazája levegőjét, had szorithassa forró kebeléhez a sors vak játékéra hagyott kedveseit, s végre hogy megnyughassanak elhunyt tetemei azon szent földben, mellynek szabadságáért vérét ontotta. (Éljen!)
Varsónak a Visztula jobb partján fekvő külvárosa.
NOVÁK a Barsi inditványt egész kiterjedésében pártolván csak kettőt kiván még hozzá adni, 1-ör hogy a lengyelek részére most is fennáll a legitimitás, 2-or ha a belgákért, kiknek soha sem volt függetlenségök, közbejárhatott fejedelmünk,* mivel inkább a szabad alkotványal biró lengyelekért.
Belgiumot a londoni konferencia alakította önálló királysággá, azonban nem a Habsburgok, hanem Franciaország és Anglia támogatásával.
ACZÉL: Az Ország gyülése elein szinte pártolta a Lengyel ügyet, de miután akkor az végeztetett, hogy az Urbéri tárgy halasztás nélkül felvétessék, ő tovább nem sürgette. Most, miután már huzamos idő folyt el ennek tanátskozásában, más részről pedig a felveendő munkálatok fokozata is meg van alapitva és már felirás által is ő Felségének előterjesztve, a Barsi inditványt annál kevésbé látja maga helyén, mivel az egész lengyel kérdés ugyis már a gravaminalis küldötség által kimeritőleg felvétetett. Azért teljes meggyőződése szerént semmi másba nem kiván ereszkedni, mint a mi a felirásba foglaltatik.
ANDRÁSSY: Válogatott szép igékkel rajzolá azon viszhangot, melyre a Lengyel ügy keblében akadott, sőtt azt tartja, hogy igen nagy homályt vetne olly megyére, melly egy szabad nemzetnek elnyomattatását hidegen tekintené. A halgatók ezen ékes előadást hangos éljennel fogadván el, a szólló avval végzi hogy a háboru veszedelmes, a diplomaticai ut homályos lévén, az inditványt elmellőztetni és egyenesen a Juridicumra menni kiván. Erre oly közönséges és hosszas nevetés támadt, hogy a szolló végre maga is beleelegyedni kéntelen.
BÖJTY: Mindenek előtt némelly elenvetéseket czáfol meg „A tárgy már gravaminalis küldötség eleibe adatott s a t.” Ha valamely tárgy van a föld karikáján, mely azon küldötség eleibe nem való, ugy ez az. Véghetetlen nevetséges dolog hogy a Lengyel Nemzet mellett teendő felirás a rongyos bankók és a Siófok rendében áljon* s azon szerént kerüljön a Rendek eleibe, midőn már eddig is felette elkésett. Maga azon küldötség érezte ezen fonákságot és minden sérelmek eleibe tette,* ha honnan azt ki- s elő venni egyedül a T[ekintetes] R. akaratjától függ. Ugyanis az 1827-iki országgyülésére feladott egyes sérelme nemes Sopron megyének, az idegen bor bevitele iránt, lelkes követje által előlegesen külön felterjesztetni sürgettetett, és a felirás meg is készült,* de valjon a folyamatyában lévő tanátskozás ideje alatt nem ugyan ez történt e a magyar nyelvel is, mely szint azon kimerithetetlen örvénybe vala károztatva. De a RR bölesessége, elszánt egyes akarattal onnan merész kezekkel ki ragadta, és urunk királyunk elébe terjesztette,* bár ezek mind önmagunkat illessenek is, nem kevesebb tekintetet érdemel azon hős nemzet is. Szóllok most már magához az inditványhoz, ne várjanak a Rendek semmi theoreticai rendet előadásomban, méljen elfogódva érzésemnek szabad szóllást engedvén, bátran megeresztem gondolatim barna verebeit, had repüljenek minden tartózkodás nélkül. Ez előtt két esztendővel szóliták fel Bars lelkes lakosi küldőimet a Lengyel ügy pártolására, hasonlóul most ugyan azon megye lelkes követje szól hozzám és valamint akkor, ugy most visszhangra talál Bihar lelkes küldőinél, a mit kettős örömmel kijelenteni ez uttal kedves kötelességemnek tartom. Azon diplomaticai nézetekhez, a mellyeket Barsi követ eleinkbe terjesztett, szükségesnek tartom még némeljeket hozzá adni. A Bétsi Congressus magas feladásai közt nem a legutolsó helyre tartozott Lengyel Ország vissza álitása. Férfias erővel inditá ezt meg Lord Castlereagh* és rokon érzéssel támogatta a diplomaták Nestora, herczeg Teallyerand.* Az Austriai Ministerium, melynek az Orosz átölelése szinte nyughatatlanságot kezdett okozni, mélyen érezte azon helyreálitás szükségét, olly annyira, hogy ezen czél elérhetésére Lengyel ország tulajdon részét átaladni magát késznek jelenté. Sándor Czár, kinek fő érdekeihez tartozott az ugy nevezett Varchaui Herczegség, ki jelentette, hogy ő kész a Lengyel királyságot helyre álitni, annak törvényes alkotványt is adni, sőtt czélja elérhetésére tartományainak is egy részét feláldozni. A hatalmasságok hozzá is járultak ezen ajánláshoz, olly nyilvános kötés mellett hogy soha Lengyel Ország egészitő része az Orosz birodalomnak ne lehessen, és külön törvényes állás és kormány alatt létezhessen egyedül. Igy adta az elhunyt Czár 1816-ban* a Lengyel alkotványt és megtartására magát is hittel lekötelezte. A már előadott Ministerek responsabilitásán és a sajtó szabadságán felül még sok szép alkotványos jussokat foglalt ez magában, ugymint, az adót csak az Ország gyülésen lehet elhatározni, és csak annak jóváhagyásával beszedni, nemzeti katonaság; az oroszok minden hivatal viseléstől kizárva, az ország körében idegen katonaság soha sem tanyázva, és ha lengyel földön orosz katonaság keresztül menne is, azt a Czár maga költségein egyedül viheti véghez. Ezeken kivül a személyes bátorság ezen Kartában annyira vólt biztositva, hogy az elfogatott harmadnap alatt biró eleibe álitatván csak mi után „bünös”-nek ki mondatott, fogságba vissza vitethetett, különben őt előbbi szabadságába vissza helyhezni kelletik. Hajlandó vagyok hinni, hogy Sándor Czár meg vólt győződve az alkotvány fentartásának szükségéről, de fájdalom! csak hamar erőt vettek a homályt szerető tanátsosok jobb érzésein és egy szerencsétlen szempillanatban a Czár Constantin nagy herczeget oda küldötte kormányozónak,* ki képes vólt minden adott kedvezéseket rövid idő alatt megsemmisiteni. Ez ama személy, melly minden veszedelemnek, a Nemzet egész szerencsétlenségének kutfeje. Nem vala olly irtóztatóság, olly megalatsonyitás, mellyet el nem követett, a constitutionak minden részeit lábbal tapodva, tömlöczökre hurczoltatta a legtisztesebb lakosokat és a legjobb érzésü varsaui polgárokkal nyirt fővel utczát söpörtetett. Kegyetlenségei meg haladták azon mértéket, mellyet az ember eltürhet, türt is a Nemzet, mit emberi érzés türhetett, de csordultig lévén a pohár nem maradt egyéb hátra, mint „Markollj fegyvert te rég hevert dicső hősök hazája!” Ketté szakitattak azon kötelékek, meljek a kormányozottat a kormányozóhoz csatolják, és igy következett a közönséges felkelés! nem akarom azon ditső évet Grochovtól Osztrolenkaig meg futni,* innen már midőn nem a bünös lakolását, hanem az ártatlanokét látja, kik ezrenkint a következés, Varsau elesett és véle a civilisált Európának egy szebb jövendője, s nem a vitézség győzött a vitézségen, nem a hadi tudomány a hadi mesterség eránti járatlanságon, nem a sokaság a maroknyi lelkes, erényes hősökön: hanem az árulás, a csalárdság, ezen undok szövetségei a még undokabb hatalomnak. Hideg politicájába polyázva nézte ezt az Austriai ministerium, nem hatották meg az árvák és özvegyek jajjai, nem a haldoklók hörgései, nem Szobietzky árnyéka, ki mint hitelező zörgete adós ajtaján. Hasztalan! Oda hadja dülni, halni és igy el mulasztá azon szép szempillanatot adósága leszámitísára, melly ditsőségesebben ezen életben mutatkozni nem fog. Nem maradott más remény, mint a hóditó nagy lelkétől várni, mikép felelt meg e köz várakozásnak, megmutatta az 1832-ki esztendő 26-ik februariusba kiadott ukásza,* – bámulni kelletik, ezt olvasván, az emberi elme tévelygéseit, mellyet az Isten talán csak jóra teremtett, hogy gondolhat ki illyen Istentelenséget, midőn nem a bünös lakolását, hanem az ártatlanokét látja, kik ezrenkint ragadtatnak ki szüleik karjai közzül, Siberiakba hurczoltatnak hogy azon zordon ég hajlat alatt, hol nem tenyészik semmi, a Nemzetiséget és Haza szeretetet belőlük végképen kifagylalja. Ugy tehát a világ minden részeiben mint Izrael 12 nemzetsége bujdoklanak s aki erre adta magát, még boldogabb mint aki szerensétlen hazájában maradott. Minden nemzet enyhitheti szerencsétlen sorsokat, csak mi vagyunk olly mostoha helyzetben hogy tüzhellyeinkre fel nem vehettyük, nem részesithettyük világ szerte esméretes és betsült vendégszeretetünkben és csak azért, mivel mellettek a törvényes uton szólhattunk és jó Fejedelmünket a közbenvetésre megkerestük. Szerencsétlen bizodalmatlanság, de kutfeje minden rossznak! mikor fogsz valahára a Fejedelmek oldalai mellől eltávozni. És bizodalmatlanság a Magyar iránt, ki midőn a szükség ugy kivánja, ditsőségének tartja minden rajta elkövetett méltatlanságot megbotsájtani, fegyverhez nyulni és királyáért meghalni? Milly veszedelem fenyegethetné most már a nemzet sorsát, milly kivánatos vólna leginkább Austriának a Lengyel királyság helyreálitása által a védfal, azt Sopron megyének lelkes követje 1827-iki Ország Gyülése berekesztésével, küldőinek vitt sérelmében* nyomosabban előadá, mintsem azt ismételni szükség legyen. Berekesztőleg oda jelentem ki magamat: kérjük meg ő Felségét diplomáticai uton, legyen közbenjáró és igy vessen véget a Lengyel Nemzet szenvedéseinek. (Éljen!)
A sérelmi bizottság munkálatában a lengyel ügy 7. szám alatt szerepel, míg a 6. gravamen arról szól, hogy a gyenge papíron nyomott, könnyen szakadó papírpénzt a bank csak levonással váltja be. (Iratok, II. k. 81. s köv. l., Kölcsey, VII. k. 301. s köv. l.)
A sérelmi bizottság 1. szám alatt az előző két országgyűlésnek azon gravameneit sorolta fel, amelyekre királyi válasz nem érkezett, nyomban utána pedig a magyar nyelv ügyét. (Iratok, II. k. 57., 66. l.)
Az 1827 aug. 6-i feliratot l. az országgyűlés Írásaiban, 1649. 1. Az ügyre vonatkozólag l. Országgyűlési Tudósítások, I. k. 225. l. 16. jegyzet.
Az 1832 dec. 27. és 28-i kerületi ülések határozata értelmében. (Országgyűlési Tudósítások, I. k. 40. s köv. l.)
Castlereagh St. H. R. viseount (Lord Londonderry) 1812-től az angol külpolitika irányítója. († 1816).
Talleyrand, Franciaország képviselője a bécsi kongresszuson.
Helyesen: 1815-ben. (V. ö. a 4. jegyzettel.)
I. Sándor cár öccse († 1831). Felesége lengyel grófnő volt, 1822-től volt a lengyelországi haderők főparancsnoka, majd helytartó.
A grochowi csata Varsó mellett 1831 febr. 24. Dibics orosz hadvezér vereségével, az osztrolenkai máj. 26-án győzelmével végződött.
A szervező szabályzatra vonatkozólag l. a 3. jegyzetet.
Az országgyűlés 1826 ápr. 17-i feliratával a praeferentialis sérelmek közt kérte Galicia–Lodoméria visszacsatolását és a harmincad megszüntetését, az 1827 ápr. 11-i resolutio azonban a rendeket, mivel felterjesztésükben csak a régi érveket ismétlik, az 1807 nov. 6-i királyi válaszra utasította. (Az országgyűlés Írásai, 314., 1116. l.)
Minden azután szolló követek, még azok is, kik Araddal és Esztergommal egy véleményben valának, vetélkedének a hős Lengyel nemzet iránti hajlandóságoknak és sorsok szánakozásának kifejezésében. S mivel ezeket egész kiterjedésökben tisztelt olvasóinkal nem csak a helly szüke miatt, hanem azért sem közölhetjük, mivel ezen ékes előadások töbnyire csak ugyan azon themának szép variatióji valának, csak a jelesbb gondolatokat tüntetvén ki, röviden előadjuk, hogy a Barsi inditványt még pártolák: HERTELENDY, noha nem kételkedett hogy ezen felirásnak is csak annyi sikere lesz, mint ama lelkes megyék kéréseiknek. DEÁK, ki szokott logicai tömöttséggel előadott beszédjének végén az előlülőnek azon álitását, hogy ezen tárgyat miután már a gravaminalis küldötség elébe került, két uton követelni nem lehet, czáfolván, azt feleli: hogy ez valamelly inditandó pernél igaz ugyan, de nem illy nemzeti kérdésnél, a hol illyen ellenvetésekkel a nélkül élni nem lehet, hogy gyanu ne támadjon, hogy a törvényhozó test csak procuratorokból áll, végre emlékezteti a rendeket azon vádra, mellyet annyiszor hallani kelletik, hogy a magyar csak rövid ideig buzog valamely dologért. BORSICZKY nemcsak mint követ, hanem mint becsületes ember is öröké pártolandja a Lengyel ügyet megyéje részéről, ezen tárgyat a Gravaminalis Deputatiora annál kevésbé hadhatja, mivel ott leginkább arrul tétetik panasz, hogy a Felség a megyék felirására nem felelt. Ezt küldőiről nem gondolhatja, kik valóban nyertek feleletet, de köszönet nem vólt benne.* GYCZY Barsnak Hazánkon tul ható és Európai inditványát pártolni nemkülömben SZIRMAY, B. SZTOLYKA, DESEÖFY leginkább nemzetünknek béke és hadi jogánál fogva, PATAY, JÁRMY, SZÁRITS, bár ohajtván, a kérdés felett ne oszlotak vólna el annyira a Rendek véleményei, CSAPÓ ki tanuja vólt azon lelkesedésnek, mellyel nemes küldői kérelmeiket felterjesztették, és BREZOVAY, BÜKK ékes és elmés beszédéből csak néhány gondolatokat hozhatok fel. Európa meg nem tudta fejteni a szerencsétlen Lengyel Nemzetnek három fele darabolását, a Nemzetek törvényének milly codexében, articulussában találtatik fel? Ezt megejteni mi is bajosan fogjuk, de nem is lenne sok haszna miután a Bétsi Congressus ezen feldarabolásra a helybenhagyás borzalmas pecsétjét reá ütötte, amelly helybe hagyásrul, (a mit függetlenségök vissza nyeréséért akkor ott könyörgött Velenczeiek és Genuaiak ex praxi tudnak) apellata non datur. Hollandiát és Belgiumot szinte azon Congressus alkotta egyé, gondolván hogy a kettőbül egy szép egész kelekedik öszve, ellenkezőt mutatván az ember vérrel megirt következés: Válaikra vették az öszve olvasztást elrendelt hatalmasságok a diplomaticus pennával, vagy ha nem elég vaskosan fogna, a bajonéttal való elintézését, s igy született a Londoni Conferentia.* Urunk valóban atyai fejedelmi szivére vette a dolgot, mert Eszterházy után* Vessemberget* is amint én tartom segéd, a mint sokan pedig gunyolva álitják, vezető társaul oda küldötte, gustussa vólt Hollandiának Belgiumot körmei közül ki nem ereszteni és a diplomaticus tractatusok bizonytalansága adá magát nem adni; De a látogatóul oda beszálló Franczia seregek nyájas engedékenységre birták, semmi argumentum pedig nem vólt kezeikben csak a szelid capacitans Canonen jus,* az igazságnak vélekedésem szerint mindég igazságnak kell lennie, minden ember, de még a földön az Isten képét viselő koronás fők előtt és nem scalája az igazságnak az, valjon az ostorozott emberiség rovására makatskodó praetendens két ezer katonával fogja e álitását támogatni, vagy husz ezerrel? Ha igazság vólt az hogy a felzendült Belgium ügyét a hatalmasságok pártfogás és intézés alá vették, a Bétsi Congress actái és Nemzetek törvénye mellyik §-sa vetkeztette ki ezen igazságot? Akkor talán és csak azért, mikor és miért a Lengyel nép apellált nemzeti utolsó vonaglásában reá. Hiszen az ember vér csak talán mindenütt egy formán becses, hiszen a hazája omladéki alája temetett szegény lengyel öszve zuzott szivéből kifolyt a vér csak nem aláb annál, melly a belgák sebekből omlott; valjon Belgiumnak vólt e a Nemzeti felkelésre, vagy Lengyelországnak törvényesbb igaza? Az csak Isten és emberek törvénye szerént igaz hogy bár mi nagy legyen is egy nemzetnek polgári álitott vétsége, azt azért polgári halállal, kiirtással büntetni nem lehet. Ezrenként Siberiába vitetnek a szegény lengyelek, Orosz sanyaró patvarián megtanulni azt, hogy a határtalan hatalmu Autocratának határtalan parancsait, határtalan szolgai engedelmességgel nem fogadni mennyire nem tanácsos! és sirva néz elpusztult hazájára vissza, mellynek földjén talán egy négyszöges láb sints ollyan, hol a despotai önkény vére nyomai ne látszanának, ezekbül az okokbul, de még arithmeticus calculusbul is annál fogva, mert az Orosz birodalom az egész száraz földnek egy kilenczed részét teszi, nap kelet nap nyugat felé egy formán terjeszkedik, altera manu orientem altera occidentem contingit, az Austriai Monarchiát, közelébb hazánkat ölelő karjával már most is jó darabon át fogva tartja, a századokra való gondos előre nézés valóban szükséges! Lelkes küldőim a felirást kivánván, ezennel azt is nyilatkoztatják, hogy ha kérésök támogatására Felség Atyai Jó Királyunk által törvényesen fel fognak szólitatni, a czél eléréséhez vezető áldozatoktul, bár melly nagyok, bár melly tetemesek lennének azok, teljességgel nem idegenek, sőtt azokra igenis készek s ugy hiszik, valamint ők szinte aként az egész Haza is. (Éljen!)
Trencsén megye, mint néhány más megye is, a forradalom leveretése után ismét felírt a királyhoz a lengyelek érdekében. Mivel az 1831 okt. 10-i közgyűlésen felolvasták a lengyel forradami kormány köszönő iratát, különösen magára vonta az uralkodó neheztelését. Ez megrótta, hogy „a törvényes király ellen fegyvert ragadó lengyelek” mellett felszólalt, messze túllépve hatáskörét.
A nagyhatalmak követei 1830 novemberében ültek össze Londonban a belga kérdés megtárgyalására s 1831 január 20-án mondták ki Belgium függetlenségét.
Hg. Eszterházy Pál, az első magyar minisztérium külügyminisztere, 1815. Ausztria nagykövete, 1830–36. a bécsi udvar első megbizottja a londoni konferencián.
Br. Wessenberg János Fülöp 1848-ban osztrák külügyminiszter. 1811-ben müncheni, 1830-ban németalföldi követ.
Francia csapatok foglalták vissza Antwerpen erődítményét a hollandoktól. (V. ö. Országgyülési Tudósítások, I. k. 36. l. 3. jegyzet.)
Az ellenkező részt pártolók sokkal rövidebben adák elő véleményöket, ugy azomban, mint mondám, hogy közülök egy sem találtatott, ki a Lengyel Nemzet iránt a meleg részvétellét ki nem fejezné. PRÓNAY az országgyülése elein a lengyel ügyet minden erejével elő mozditotta, pótló utasitása következtében leginkább attól tart hogy ezen tárgy most már olly kérdések örvényébe vezetne, hol csak némelly követek szép előadásaikkal ragyognának, de sem a Lengyel nemzet, sem szeretett Hazánk semmit sem nyerne. Ezt PÉTSI pártolván azt teszi hozzá hogy miután a kérdés már mind a kerületi, mind az országos ülésekben elvetetett,* itt már az inditvány ismételésének nincs helye, ezen kifejezésre olly nagy zugás támadt, hogy az előlülő kéntelen a halgatókat meginteni. Folytatván a szólló, Europának itéletével nem annyit gondol, mint a Haza boldogságával, ezt pedig nem az ékes beszédek mozditják elő, nem szóval kelle vala eleitől fogva közbe járni, hanem máskép, sőtt épen a Franczia Camarában tartott szép dictiák, még magoknak a lengyeleknek is többet ártottak, mint használtak. Azért egyenesen a Juridiciumba kiván be menni. Franczia Ország iránti észrevételére azt feleli BŐJTI: ha nemzeti repraesentatiónk ugy volna el rendelve, hogy a felelettel tartozó Miniszter közöttünk ülne, nem aggódnék azon, mit tenne a kormány is a Nemzet betsületének megmentésére, meg elégednék annyival, a mit a Franczia kamara lelkes szónokja Bignon* e tárgyban nyert, midőn a Ministerium előadására kielégitőleg válaszolt, miért nem nyert a lengyel inditvány a kamarában töbséget, annak rövid oka csak az hogy a Doctrinaerek és a juste milieu* szinte felette megszaporodott. ROHONCZY a hatalom ellen, melly felénk siet, gátot emelni szükségesnek látja, és ha az Austriai politica megengedné, ő ősz fejével az első vólna, ki annak gátlására lóra ülne, (éljen) nem érdemli ugymond a vivátot, mert beszédének vége soknak nem fog tetszeni, ő Lengyel országnak veszedelmét akkor látta, mikor legelőször eldaraboltatott, kezet fog az előtte szolló követekkel, hogy egy alkotványos Nemzetnek elnyomása, a többieknek figyelmét érdemli, de kérdi, valjon ez az Urbér után való e. Tagja ő a Gravaminalis deputationak, felszólitja a többi tagokat, valjon Siófok és a rongyos bankók után adatik e elő a lengyel sérelem? Használják az időt, szép az elvégzett munka, de egy esztendőre nem sok, dolgozzon a gravaminalis Deputatio délutánokon és adja elő munkáját. Vivátot nem érdemlettem. (Éljen.) Hasonlóul vélekedik NYISZKY is (Vas) ki a tárgyat in serie postulatorum mindenkép pártolni fogja, a szánakodásról itt nem lehet szó, hanem az a fő kérdés, hol és mikor lehet hellye a felirásnak? Ezt pedig a már előadottaknál fogva most helytelennek látja. TORKOS: Igyekezzünk elébb a Nemzet negyven évi kivánságait teljesitni, s csak az után lehet körül tekinteni. BENCSIK fel szólitja a rendeket: Tegyék kezeiket sziveikre, lehet e már a Lengyel Nemzeten segiteni. GRÓF LAMOTTE hosszas beszédében arra figyelmeztet, ha a kormány elfogadná kérésünket, és háboru támadna Európának mostani veszélyes körülményeiben? A többi Nemzetek sem mozdulnak. Vigyázzunk, ha okai lennénk egy háborunak, miként tudnánk mostani lépéseinkre vissza emlékezni? Plathy, Szucsics, Jekelfalusy, Szalopek, Markovits, Marits, Vásárhellyi, G. Draskovits és Petrovay a Juridicumba menni kivánnak. ZMESKÁL későnek látja az orvoshoz folyamodni, mikor már a testét el hagyta a lélek. SISKOVITS szerént csak arrul lehet a kérdés, valjon a tárgy az operatumok közé való e, kérdi Nemzetünknek nints e szüksége belső elrendelkezésre? Vissza hellyeztetni nem lehet a lengyeleket, a szánakozás kifejezésére pedig későben is lessz idő. MAJTHÉNYI bajosnak látja akkor hosszasabban beszélni, ha a beszédnek foglalatja vivátok ellen van. Athenében mindenkinek véleményét ki kelle mondani, s a szolló szerént mindég charactert mutat, ha valaki a közvélemény ellen bátran szóll, a ki pedig ilyenkor halgat, nagyon gyanus, hogy csak hiuságbul beszél. Mi után rabszolgáinkról végeztünk, maga rendjén lenne, a külső rabszolgákról értekezni; ha az országgyülése elein el nem esett vólna az inditvány, ő lelkes küldőinek előtte ismert szándékánál fogva azt minden hévvel pátolná. De pótló utasitása azt tartja hogy a rendszeres munkálatok és előleges sérelmeken kivül semmibe se ereszkedjék. Ha valódi segedelem nyujtatnék a Lengyel Nemzetnek, a szóló is szeretne köztök lenni, mert elnyomattatása hallattánál lehetetlen fel nem hevülni, és még kardot is rántani, ez vólna valódi érdem, de most a folyamodás egy garast sem ér, néhány forint a szegény lengyeleknek ajándékozva többet ér, mint minden ékes beszéd.
Bizonyára oly értelemben, hogy az alsó tábla a magáévá tette a kerületi ülések elhatározását és a lengyel ügyet nem vette fel az előleges sérelmek közé.
Francia külügyminiszter. (V. ö. Országgyűlési Tudósítások, I. k. 43. l. 11. jegyzet.)
Lajos Fülöp belpolitikájának elve.
Szavazásra kerülvén a kérdés, mellette voxolt: Posony, Soprony, Szala, Trencsén, Bars, Zólom, Tólna, Abauj, Zemplén, Sáros, Zabolch, Szathmár, Borsod, Heves, Beregh, Torna, Ugocsa, Bihar, Máramaros, Békés, Temes, Torontál és a Hajdu kerület; Ellene Vas, Komárom, Nyitra, Győr, Baranya, Fehér, Nógrád, Liptó, Verőcze, Szerém, Ungh, Hont, Veszprém, Esztergom, Moson, Báts, Pest, Árva, Turótz, Posega, Horvátország, Szepes, Gömör, Csongrád, Csanád, Arad, és Turopolya s igy a töbség ezen tárgyat gravaminalis küldöttség munkálatára elhalasztani kivánta.
