a) 1834 május 12 A főrendek ülése. Tárgy: A három izenetből kettőt újból visszaküldenek, a harmadik letételét tudomásul veszik, a…
a)
1834 május 12
A főrendek ülése.
Tárgy: A három izenetből kettőt újból visszaküldenek, a harmadik letételét tudomásul veszik, az óvást nem fogadják el.
1834 május 12
A főrendek ülése.
Tárgy: A három izenetből kettőt újból visszaküldenek, a harmadik letételét tudomásul veszik, az óvást nem fogadják el.
Posony, Május 16-án, 134.
Azon izeneteket, mellyeket a KK és RR az előbbi számú levelemben részletesen közlött 10-ik Majusi ülésökből a másik táblához által küldöttek,* a Fö RR Majus 12-én tartott ülésöleben vették tanácskozás alá. Legelőbb is felolvastatott a sürgető felirás tárgyában költt 11-ik izenet
Iratok, II. k. 392. s köv. l.
B. MEDNYÁNSZKY pontonként fel veszi annak tartalmát. Igaznak lenni ösmeri ugyan in thesi, a mit a RR izenetjök elején mondanak, t. i. hogy a törvény megsértése annak éltető erejét el nem olthatja, de az alkalmaztatásban még sem következik hogy a foganatban, s gyakorlatban nem lévő törvényeknek ujabb erővel élesztetniök nem kellene, különben hasztalanoknak mondanánk mind azon erősitő törvényeket, mellyeket törvény könyvünkben nagy számmal olvasunk. Által megy az observare szóra,* mellynek támogatására azt hozzák fel a RR hogy ezen kifejezéssel a törvények bévezetéseiben, s végzetjeiben, úgy a Királyi hitlevelekben is élni szokás. Ezt is igaznak ösmeri ugyan, de nem igy magában állva, hanem ezen hozzá tétellel: et observari facere. Csak ezen két kifejezés kapcsolatában találtatik fel az alkotványos értelem, azokat tehát egymástol elválasztani nem is lehet, mert ha csak magában állapa az első kifejezés, t. i. hogy királyunk a törvényt megtartani tartozik, akkor az uralkodó leszállitatnék a magános polgárok sorába, mert hiszen ezzel kiki tartozik, ellenben ha csak a másik állana magában, t. i. hogy a törvényt mások által megtartatni tartozik, akkor maga az uralkodó kötelezve nem lenne, s despotává változnék. És igy csak a két kifejezés egyesitése foglal magában alkotmányos idaeát. De különben is a javallott kifejezés e tárgyra nem alkalmazható, 1-ör mert a megtartás kötelessége minden törvényt általában érdekel, 2-or, mert a kérdéses tárgyak között nem csak sérelmek vannak, mellyek törvény sértésből erednek, hanem kivánatok is,* mellyek még nem törvények, és igy meg sem tartathatók. Végre azt mondják a RR hogy ez nem puszta szó, hanem a dolog lelkét, s belső érdekét tárgyazza. Ugy de a dolog érdeke abban áll, hogy ő felsége a sérelmek igazságárol, s az orvoslás szükségéről meggyőzettessék; ha az elsőt maga az alapos felirás, a másodikat pedig ezen felirásnak egyéb részei nem képesek eszközleni, az observare szó kétség kivül se jobb, se hamarébbi választ nem eszközöl. Mindezeknél fogva kivánja a RRket ujabban is felszóllitatni, hogy attol eláljanak. Által megy már most az izenet utolsó részére, mellyben a tanácskozásba vétel késleltetése miatti figyelmeztetés foglaltatik. El nem titkolhatja mély fájdalmát, mellyet ennek olvasása felett nem csak mint ezen táblának tagja, hanem mint magyar honfi érez, kinek alkotványos szabadsága böcses. Megmutathatná hogy ebben mind azon követelt hijányok feltaláltatnak, mellyeket a KK és RR a Barsi felirásnak ellene vetettek, de mellőzvén ezeket, csupán az irányzat szempontjára tekint, melly nem más, mint az ország gyülésének partialis coordinatiója, még pedig igen rövid uton czélzott coordnatiója, tőbül kiforgatja az országgyülési rendet, sőt a kölcsönös értekezés megszüntetésével fenyegetődzik.* Az ülések elhatározása, s a felveendő tárgyak rendszere egyenest a törvényes elölülő hatóságához tartozik, ha ebbe más hatalom bevág, oly jusokba vág mellyek őt nem illetik. Sokat mondhatna még e részben, de úgy véli, fel kell a tárgyal hagyni. Mindazáltal nem hagyhatja felelet nélkül a KKnak azon állitását, melly a törvényhozó test állományának megszüntetésével fenyegetődzik. Ezen állomány megkivánja hogy az egészitő részek között egyensúly létezzék, ez kölcsönős függetlenséget kiván, melly megsértetik, ha egyik rész a másik felett valamelly felsőbséget arrogál. Minő jótékony foganatu volt ama súlyegyennek felállitása, nem szükség sok okokkal mutogatni, tagadhatatlan hogy annak köszönhetjük törvényeinket, mellyek oltalmának alatta sok száz évek óta bizton nyugszik nemzetünk, tagadhatatlan hogy annak felzavarását külső elnyomás és két százados szolgaság követte, tagadhatlan hogy kül országokban (mellyekre jelenleg oly gyakori hivatkozás történik) ama súlyegyennek felbomlását sok ezerek halála s köz zavar kisérte, melly utóljára despotismussal végződött, tagadhatlan végre, hogy annak felbomlásával törvényt hozni nem lehet. Szükség tehát hogy ezen felzavarásnak gát vettessék, midőn első rés nyilik, s miután a KK és RR azt diplomatice kijelentik, diplomatice szükség válaszúl adni, hogy a fő RR ezt minden tekintetben érzékenyen veszik, egy táblának másik feletti felsőbségét semmikép el nem ösmerik, a kölcsönös súlyegyent mindég fel fogják tartani, és azért a K és Rendektől reménylik, de kivánják is, hogy a Fő RR alkotványos hatósága sértetlen épségben tartassék.
Az alsótábla tizedik izenetében javasolt kifejezés: Sikertelen minden törekvés, amíg az uralkodó a sérelmeket meg nem szünteti „sicque id, quod veneranda legum auctoritas exposcit, observare dignata fuerit”). (Iratok, II, k. 310. l.)
1833 márc. 30-i feliratával az országgyűlés az előleges sérelmeket és kívánatokat (gravamina et postulata) terjesztette fel. (Iratok, I. k. 163. l.)
A halasztás, mondották a rendek tizenegyedik izenetükben, „valamint hogy az ország gyülési eddigi szokással sem egyezik meg, ugy a költsönös értekezést nem csak végtelenül hátráltatná, sőtt viszonozva tökéletesscn meg is szüntetné s ezzel a törvényhozás rendét sarkábul kiforgatná”. (Iratok, II, k. 393. l.)
A TÁRNOK hasonló értelemben szóll. A nemzeti ohajtást a 4 Status egyesült ohajtásába helyhezi, s állitja hogy a FőRR óhajtásának hozájárulása nélkül nincs nemzeti ohajtás (votum), melly hogy a szavakhozi ragaszkodásban állana, egyenesen tagadja s csak abban helyhezi hogy az előleges sérelmek orvosoltassanak, mellyre helyesb mód a felirást elfogadhatóbbá tevő fő Rendi javallat,* az tehát a nemzeti ohajtás teljesitésre sikeresebben vezet. A fő RR mindéi készek az egyesülésre, a KK és Rendek mindenkor egyszerü tagadással felelnek. Stat pro ratione voluntas, – ha ily ösvényt követnek, nincs egyéb hátra, minthogy a tagadásra mi is egyszerü tagadással feleljünk, s vége az okoskodásnak. Az izenet második részét nem tudja intésnek, feddésnek, vagy kifogásnak nevezze e? (monitum, exhortatio vel exceptio), de van benne valami, a mit a törvényhozás egyik része a másik résznek, melly semmi tekintetben, mondom semmi tekintetben! nem alábvaló, teljeséggel nem mondhat. A RRnek tudniok kelletett volna, hogy a gyülések elhatározása s a tárgyak kitűzése az előlülő jussaihoz tartozik, észrevételök tehát oly formán hangzik, mintha azt egy idegen irta volna, kinek még csak idaeája sincs magyar országgyülési rendszerről. Ő (a Tárnok) maga részéről kinyilatkoztatja, hogy akár úgy, mint királyunk kegyelméből ország zászlósa, akár úgy mint ezen táblának tagja, a RRtől semmi nemü függést el nem ösmér, és meg van győződve hogy a fő RR jövendőben is úgy fognak munkállódni, a mint jónak látják. Dicsőségének tartja mondhatni: hogy az ország előtt nem áll oly hirben, mintha hizelkedő lenne, s azért őszinte hálával nyilatkoztatja, hogy a Fenséges Nádor ezen nagyméltóságu tábla tanácskozásait mindenkoron a haza javának, előmenetelének, s boldogságának kivánati szerint vezérlette. (Tetszés.)
Amint a főrendek tizedik válaszukban megtették, a felirat ily módosítását ajánlva: „atque per id venerandam legum authoritatem novo robore animare dignata fuerit”. (Iratok, II. k. 390. l.)
JORDÁNSZKY (püspök): A miket a RR ezen felirásban ennekelőtte mondani kivántak, olyanoknak találta, mellyek nem egyeztethetők azon szokott alirással: Felségednek alázatos káplánjai, és szolgái, s örökösen hű jobbágyai, – sőtt inkáb illenék hozzájok azon aláirás: „nem hű jobbágyai”(zúgás, és roszallás). Továbbá felakad valamiben hogy nem jól van diákul, s kérdi hogy irhatnák azt alá a káplányok t. i. a magyar egyház, s hogy adhatnának okot azon gyanúra hogy nem tudnak diákul. Az izenet végét nem tudja azon tisztelettel megegyeztetni, mellyet a RR ezen tábla iránt mindenkoron mutattak, kivált miután az 1790-ki napló 45. lapján azt elösmerték hogy a főispányok itt úgy birnak voxal, mint a vármegyék pátronusai, kiknek tehát engedni kell.* És igy ő az intést el nem fogadja.
Az 1790/1-i országgyűlés kezdetén az alsótábla felszólította a főrendeket, hogy tegyék le az esküt, amellyel megfogadják az alkotmány megtartását. A főurak közül 139-en, élükön az országbíróval, vonakodva ugyan, de engedtek a követelésnek. (Az országgyűlés Iratai (Acta) 59. s köv. l.) Az izenetváltások során a rendek a főispánokat, mivel „a vármegyéinek szó szóllói volnának a tekintetes első-táblánál”, meghívták a kerületi ülésekre, hogy annál nyomatékosabban munkálkodhassanak a két tábla megegyezésén. (Az országgyűlés Jegyzései, 44. l.) Az intézkedés célja tehát éppen az ellenkezője volt, mint a felszólalás elképzelte: a felsőtábla befolyásolása és a rendek túlsúlyának biztosítása.
Ezért Püspök urat NÁDOR ő fensége előlülőleg megintette hogy a már bevégzett tárgyakra vissza ne ugorjék, és óvja magát a Statusokat olyakkal vádolni, a mellyek izenetjeikben nem foglaltatnak.
Ezután a PÉTSI PÜSPÖK szóllott oly értelemben mint B. Mednyánszky. Az utolsó §-ust illetőleg a RRnek tulajdonitja hogy a felirás mindeddig fel nem ment, mert a mire 10 izcnet váltogatása után reá állottak, azt mindjárt a második izenetnél elfogadhatták volna, és ha csakugyan 10 izenetre volt is szükség, még is vége lehetett volna a dolognak, mint Januar közepén, ha oly expedite dolgoznának a K és RR mint a Fő RR, kik a 10 izenet közül kilenczet tulajdon az nap vettek fel, melly nap által küldettek. A KK és RR ellenben 5-ik martiustol 19-ikig nem feleltek a 9-ik viszonizenetre.* A fő RR örömest dolgoznának, ugymond, de nincs mit dolgozniok, mert közel másfél év óta egyetlen egy dolgozatot kaptak a Statusoktul.
A felsőtábla kilencedik válaszát a rendek március 11-én kezdték a kerületi ülésben megtárgyalni, előzőleg azonban bizalmas konferenciákon vitatták meg. (Országyűlési Tudósítások, II. k. 719. s köv. l.)
ORSZÁGBIRÓ: Hogy a törvények megsértése azoknak éltető erejét el nem olthatja, s hogy a fejedelem, ki ugy uralkodása kezdetén, mint minden törvényalkotáskor kezeskedik (spondet) hogy a törvényeket teljesiteni s teljesitetni fogja, azon törvények megtartásával szintén köteles; ezek iránt a K és Rendekkel tökéletesen egy értelemben vagyok, s hiszek a mindenható nagy Istenben, hogy egy tagja sincs ezen méltóságos táblának, a ki ellenkzőleg vélekednék. Nem is azon értelemben tették a főRR módositási javallatukat; mellyet a K és Rendek annak tulajdonitanak; mert ahol közös a tövényhozás hatalma, ott ha egyik rész meg nem tartja is a törvényt, ez azért erejét nem vesztheti; s azért nem is a törvényt magát, hanem annak tekintetét kivánták a főRR új erővel éleszteni. E kettő között van valami különbség; mert amint igaz hogy a törvények akkor vesztik el leginkáb tekintetöket, midőn meg nem tartatnak, úgy tagadhatlan hogy midőn teljesitetnek, tekintetök új erővel élesztetik. A mi magát ezen idaeának szavakba foglalását illeti: ha bár az illendőséget nem tekintem is (minthogy már annyira jutottunk, hogy ezt neheztelés nélkül nem is emlithetjük), csak annyit jegyzek meg, hogy az observare szó a postulatumokra épen nem alkalmazható. Hogy igen sok kifejezés van, mellyet az alkotvány lelkének megfelelőleg amannak helyébe tenni lehet, épen nincs kétségem, mondhatnók: conservare, effectu animare, s a t. A K és Rendek bölcsessége kétségkivül többeket, s tán jobbakat is találand, én csak annyit jelentek hogy az observare szót egyátaljában el nem fogadom. Az izenet végső szakasza bennem nagyob fájdalmat okoz, mint sem hogy azt kifejezhatném, s azért halgatva, csak a mondattakhoz ragaszkodom.
B. PONGRÁCZ: Azokhoz, a mellyek mondattak, valamit hozzá tenni akarni annyit tenne, mint a kalap tetejére süveget halmozni. Azonban legyen szabad végig futni, kik ülnek ezen, kik a másik táblánál. Itt érsekek, püspökök, országzászlósai, főispányok és született mágnások, – amott kanonokok mint káptalanok küldötjei, megyebeli tisztviselők, és birtokos nemesek, mint a megyék követjei, más nemesek mint a jelen nem lévő mágnások küldötjei s végre várasd követek. Már itélje meg akárki, illendő e hogy a kanonokok püspökjeiket, az alispányok főispányaikat, a királyi városok a magok Tárnokát, az absentium ablegatusok principalissaikat intsék hortentur et moneamt. (Kaczaj.)
NÁDOR: Úgy vélem hogy Báró Pongrácz ezeket vidámitás kedvéért mondotta, különben meg kellene jegyeznem: hogy a kiket emlitett, nem úgy vannak itt mint alispányak, tisztviselők s a t. hanem úgy mint a nemzetnek képviselői, és igy azon viszonyban mellyben az alispány a főispányhoz áll, teljeséggel nem tekinthetők. (Éljen.)
Miután még B. BEDEKOVICS szóllott, s különösen azt mutogatá, hogy azon beavatkozás, mellyet a K és RR ezen főtábla munkálódásiba magoknak tulajdonitanak, egészen példátlan dolog, senki sem akarván többé szóllani,
a NÁDOR imigy fejezé be a tárgyat: Az izenet első része iránt köz értelem, hogy a fő RR az előbbhez* ragaszkodnak, s a K és Rendeket felszóllitják hogy vagy álljanak el, vagy más elfogadhatób módositást javaljanak. A másik részt a mi illeti: minthogy a RR emlitést tesznek, hogy a jelen országgyűlésén ez már nem első eset, midőn izenetjök felvétele huzamosb időig elhalasztatott; erre nézve megmutathatnám hogy mihelyt kivánságuk tudtomra esett, azonnal tarhatott ülés a főRR tábláján, következésképen, hogy a RR állitása a dologgal nem egészen egyezik. De miután az országgyülés tekintete előttem mások felett is szent és sérthetetlen, non censeo partium mearum esse aliquid in publicum proferre, ami ezen test egyik vagy másik egészitő részének tekintetét kisebithetné (derogare posset). A főRR köz értelemmel kifejezték, ahogy az ország gyülési munkálódások rendje mind ekkorig a szerint vezéreltetett, mint azt a körülmények, hazánknak boldogsága, s a szükség kivánták, és magokkal hozták. Erántami bizalmuknak ezen ujab jelét hálás érzéssel fogadom, s kezeskedem hogy jövendőben is szorossan és szakadatlanul ezen előttem oly kedves közös hazánk javának, s a törvényességnek ösvényét követendem, s a köz jó gyarapitásának munkájában fáradságomat sajnállani soha sem fogom, őszintén ohajtván hogy minden mások hasonló szorgalommal, s a törvényhez való ragaszkodással kövessék tisztjök ösvényét. Azért tehát köz értelem szerint az fog a RRnek válaszoltatni, hogy figyelmeztetésöket fájlalva vették a főRR, hogy tanácskozásikban mindenkoron a törvényes rendet követték, és követik, s a mint a RR függetlenségét tiszteletben tartják, úgy magokra nézve is hasonlót várnak és kivánnak.*
Az 5. jegyzetben közölt javaslatukhoz.
A főrendek tizenegyedik válaszának végleges szövegét olv. Iratok, II. k. 394. s köv. l.
Következett a Barsi felirás tárgya, hetedszer és utólszor.
Gr MAJLÁTH (Zemplén): Örömmel tapasztalja hogy a K és RR elálván a felirástol, ujab jelét adták ősi alkotmámyunkhoz való ragaszkodásuknak. Azonban három óvást ragasztván elállásukhoz, minthogy ez új neme az alkotmányi jussok védelmének, ily régi épitménynek pedig minden változtatásnál, minden ujitásnál a legnagyob figyelem kivántatván, legyen szabad egy két szóval azon óvások belső sulyát fontolgatnia. Mindenekelőtt azon elösmért alkotványos elvet szükség előrebocsájtania, hogy ha van sérelem, annak orvoslására egyedül való út a felirás – és azért bár világosan nem mondják is a RR, nem kételkedhetni, hogy azért állottak el a felirástol, mert meggyőződtek hogy sérelem fen nem forog. A mi már az óvást illeti, az vagy a fejedelmet illeti, s ekkor a mint nem nagy belső ereje van, úgy haszontalan is, mert a fejedelem részéről nincs semmi sérelem; vagy illeti magát a törvényhozást s ekkor a mint meg kell vallani hogy erre több, s nem épen haszontalan példák vannak, ugy az is tagadhatatlan, hogy mind azon óvások az alkotványnak kevés erőt adtanak. Mutatják ezt a törhénetek évrajzai. Midőn legsürübben jelennek meg az óvások, akkor legtöbb volt a sérelem, leggyengéb a törvény bekintete. Az alkotványnak (a mint nevezni szeretik) garantiái közt, a Fejedelemnek vallásossága után legfőb polczon áll a nemzeti character és erő, ahol ez virágzik, ott óvások nélkül is védve vannak a nemzet jusai, ellenben a nemzeti character ereje nélkül minden óvás haszontalan. Annakokáért azt javalja a K és Rendeknek válaszúl adatni, hogy ezen tábla minden óvásokat szükség felettieknek tart, s a mint nekik tetszett ovással élni, úgy engledjék meg hogy a főRR ahoz, a mit szükségesnek nem látnak, hozá nem járulhatnak.
Az ORSZÁGBIRÁJA csak annyit kiván válaszúl adatni: hogy amint a RRnek már tetleg eszközlött óvását nem akadályozhatják a főRR, úgy ahoz nem járulhatnak s részt benne nem is vehetnek, mert sérelmet nem látnak, sem veszedelmet nem gyanitanak.
Szóllottak még: a TÁRNOK, a PÉCSI PÜSPÖK, a NITRAI PÜSPÖK, és B. BEDEKOVICS főispán. – A pécsi püspök különösen az óvások érdemének taglalgatásába is béereszkedvén, s a Felségnek azon béfolyását, menyet a RR tagadnak, maga részéről elösmervén és törvényesnek is állitván.
A Fő HERCEG NÁDOR igy fejezte be a tárgy iránti előterjesztéseket: Ha tekintjük a kérdést valódi fekvésében, méltán kételkedünk, valjon temen aggodalmuk eloszlatására helyes utat választottak légyen e a KK és RR? Ha aggodalmuk helyes és alapos lenne, azt csak felírás utján lehetne enyhiteni, ettől azonban elállottak, s miután elállottak, ovásokkal czélhoz nem juthatnak, mert azokat előnkbe terjeszték, mi pedig előbbi értelmünknél maradunk. Három része van a RR ovásának. 1. Hogy a kormány az orszáógyülési tanácskozásokba s végzésekbe csupán az értekezések szok ott rendes utján gyakorolhatja befolyási törvényes jussát. – Ezt általános értelemben senki sem fogja tagadni, de a jelen esetre alkalmazva a KK és RR annak oly értelmet kivánnak tulajdonitani, hogy a királyi propositiókon kivül azon szokott rendes út más nem lehet, mint a felirásra való válaszolás. Ezen értelmet megczáfolja a törvényhozás historiája, melly mutatja, hogy a Fejedelmek a legfontosabb tárgyakban is bocsájtottak királyi rendeléseket, a nélkül hogy az ország rendei a kibocsájtásnak ellene kivántak volná szóllani, mire több rendbeli példákat lehetne felhozni. – 2-ik óvásuk hogy az országgyűlési rend és méltóság fentartása egyedül a tanácskozó táblák hatósághoz tartozik. – Erre nézve is mást mutat a törvényes szokás, és gyakorlat. Igy 1729-ben actiót dictáltak a RR Pest, égis Veszprém vármegye követeinek, Ő Felsége megsemmisitette ezen actiót, az Országrendei repraesentáltak ugyan de nem a beavatkozás ellen, hanem az actio folytatásnak megengedéseért.* Igy másokat mellőze 1811-ben szintén actiót dictáltak Posony vármegye, és Poson városa bizonyos tisztviselői ellen, ez is cassáltatott, a RR tettek, ugyan iránta észrevételt, de ismét nem a beavatkozás ellen, hanem a dolog belső érdeméből.* Ily értelemben tehát ezen második óvás sem egészen áll. – A 3-ik óvás végre a szollás szabadságát semmikép sem korlátolhatónak állitja. – Hogy a törvényekhez szentül ragaszkodó Fejedelemnek czélzásában teljeséggel nem lehet a szóllás törvényes szabadságának gátat vetni, arrol épen nem kételkedhetünk. De ha ezen örvényes kérdés tekintetében a történetek tanitásira figyelmezünk, úgy találjuk: hogy ezen szabadság sokkal inkáb szoritatik azok által, kik azt zabolátlanságra forditják (libertatem in licentiam vertunt), mint sem a Fejedelmek által. És ha Europának egyik legrégib alkotványos országára, Angliára tekintünk, nagy hirű törvénytudósának. Blackstonenek* tanubizonysága szerint el fogjuk ösmerni, hogy még ott is határai vannak a szollás szabadságának. Igy van ez minállunk is, törvények irták körül nállunk is a szollás szabadsága határait, mint ezt csak maga az 1741: 8 czikkely is eléggé bizonyitja.* Nem lehet tehát azt oly határtalannak, oly korlátnélkülinek állitani, hogy a szollás szabadság örve alatt maga az alkotmány ellen dühösködni, s igy constitutionalis létünket veszélyeztetni büntetlenül lehetne. E részben is bizonyos az, hogy a törvények rendszabásainak az országgyülési tanácskozásokbam való pontos megtartása sokkal inkább kezeskedhetik a szóllás törvényes szabadságának s a nemzeti jusoknak állandóságárol, mint az előre nem látható jövendő féltéséből eredett bár melly óvások és ellenmondások. – Mindezeknél fogva a töbség értelme szerint válaszúl fog a KK és RRnek adatni: hogy a főRR sem szükségét, sem hasznát nem látják a közbetett óvásoknak, s hogy a főRR, kik a Statusok aggodalmára kezdet óta semmit okot sem láttak, az ovásokhoz sem járulhatnak.*
Az 1729. évi országgyűlésen néhány protestáns követet eltávolítottak az ülésből, mert nem voltak hajlandók letenni az esküt Szűz Máriára és a szentekre; közülük Kenesey István pesti és Bohus Sámuel veszprémi követet végleges kizárásra ítélték, Eördögh György turóci és Szentpétery András borsodi követet pedig az országgyűlés bírósága (Diaetale Judicium) elé idézték. A vádlottak a királynál panaszt tettek, mire az felfüggesztette az eljárást, királyi biztost küldött ki s a vizsgálat után visszaadta jogaikat azzal a megjegyzéssel, hogy az országgyűlést a követekkel szemben a kizárás és ítélkezés joga nem illeti meg. A nádor csak nehezen tudta rávenni a rendeket a királyi döntés elfogadására, viszont a követek ellen „ob factum per eos altissimo loco denunciationem” az 1723:7. tc. alapján a kir. Tábla előtt pert indítottak. (Az ügyre vonatkozó iratok összegyüjtve a nádori titkos levéltárban, Diaet. Extraser. 1833. XXIV. A nádor még a Tagen-üggyel kapcsolatban gyüjttette őket össze.)
Gr. Dessewffy József szabolcsmegyei követ szállása feltörésének körülményeiről olv. Országgyűlési Tudósítások, II. k. 560. l. 15. jegyzet. Az országgvűlés 1812 ápr. 24-i feliratában kérte az uralkodót, hogy vonja vissza a királyi táblához kibocsátott parancsát, amellyel megtiltotta a megyei és városi közegek perbevonását. (Az 1811/2-i országgyűlés Írásai, 434. s köv. l.)
Blackstone William († 1799), az angol közjog első rendszerezője.
A törvénycikk a karok és rendek jogait és kiváltságait oly megmásíthatatlanoknak nyilvánítja, hogy azok értelmezése felől a király és az országgyűlés nem is állapodhatnak meg, azaz országgyűlési vitatások tárgyaivá sem tehetők.
A főrendek hetedik válaszának végleges szövegét l. Iratok, II. k. 396. l.
Következett a 3-ik rendbéli felirás tárgyában költt, s a KK és RR által e mai nap által küldött 4-ik izenet.
Ezen felirásra a ézve kezdet óta megvan a két tábla közt az egyesülés, kivévén a 4-ik, 6-ik és 7-ik §-sokat,* mellyeket a főRR a másik két felirással szoros kapcsolatbam vélvén, részint el nem fogadtak, részint azon két felirás kérdésének eldöntéseig felfüggesztetni kivántak.* A 4-ik §. feleletül a királyi rescriptum illető pontjára a sérelmek orvosolatlan volta felől ujitja a RR panaszát. Ez nagy részben tulajdon azon szavakkal van szerkeztetve, mint a külön sürgető felirás, mellyre nézve az observare szót kivéve az egyesülés már megkészült. A 6-ik §. a rescriptum azon részére felel, melly nagyobb szorgalomra, s előhaladásra inti a RRket. Mellyre is válaszúl egyrészbem ismét a sérelmek orvosolatlan voltára hivatkoznak a RR, minthogy még az 1825-ki dietárol tett felterjesztésben kinyilatkoztatnék, hogy ezen sérelmek orvoslása nélkül, a rendszeres munkálatban biztos lábbal haladni nem lehet.* Melly §. egyszersmind az országrendei azon sarkallatos jusának biztositására is intéztetük, melly szerint szabadságokban áll a királyi propositioban kitüzötteken kivül akár melly más szükségesnek itélt tárgyaknak felvétele. A 7-ik §. végre a kérdéses rescriptumban ujjolag kijelentett dorgálásra és nagyob rendre, s mérsékletre intésre felel, nagy részbem a már elbukott Barsi felirás szavaival. Ezekben áll a két tábla közötti tanácskozás tárgya.
Az alsótábla felirattervezetét a főrendek már első válaszukban elfogadták, kivéve az említett pontokat. (Iratok, II. k. 35. s köv., 45. s köv. l.)
L. a főrendek második válaszát, Iratok, II. k. 56. l.
Az 1825 okt. 22-i feliratot l. az 1825/7-i országgyűlés Írásai, 52. l.
B. SZEPESSY pontonként felvévén ezen szakaszokat, részint a menynyiben a már elbukott felirással rokonok, meg nem egyezését jelenti, részént pedig módositást javall. – A TÁRNOK ellenben most is csak azon fekvésben látja lenni a dolgot, a mellyben eddig volt, t. i. hogy ez iránt tanácskozni nem lehet, mig a másiknak egészen vége nincs.
Az ORSZÁGBIRÁJA ellenkező vélekedésben van, s okát a helyzet megváltozásábol meriti. A másik két tárgy közül az úgynevezett Barsi felirásnak már tökéletesen vége van, a sürgető felirás iránt pedig egyetlen egy szót kivéve megvan az egyeség. S igy a további halasztásra elegendő ok fel nem forog. Erre nézve tehát, t. i. a hol a praeferentialis tárgyaktul van szó, azt felelné a RRnek, hogy a melly kifejezések iránt a sürgető felirás érdemében megtörtént az egyesülés, nem ellenzik a fő RR, hogy azok ezen felirásba is a szerint bémenjenek. Az ismételt fejedelmi intés következésében érzett fájdalom kijelentését pedig a mi illeti, minthogy itt nem külön felirásrol, hanem a királyi k[egyelmes] rescriptum egyik pontjára adandó válaszrol van szó, különben is hogy azt RR érzékeny fájdalommal veszik, annyival inkáb elösmeri, mert megvalja hogy a megintetés önmagának is fáj; úgy vélekedik hogy némi változtatással ezen szakaszt is el lehetne fogadni. Melly végre módositást is javallott, s annak egyrészét olyformán szerkezteté, hogy a szerint a RR mintegy igéretet tennémek a rendnek jövendőbeni fentartása felől. – Erre a TÁRNOK megjegyzé, hogy ámbár ezen módositás az ő érzelmével megegyezik, de nem hiszi hogy azt a RR elfogadnák, s a Statusok helyén maga sem fogadná el, mert azt látszatik magában foglalni, mintha nyilvános vallomás tétetnék hogy eddig nem mindég történt meg az, a mit a törvényes rend és méltóság kiván. – Az ORSZÁGBIRÓ tagadja hogy ezt ily értelemben lehetne venni: hogy fáj az intés, az igaz, azt tehát meg is lehet mondani, hogy a rend fentartása mindenkori szándékjokban volt a RRnek, azt is meg lehet mondani, valamint végre azt is hogy a törvényt jövendőben is teljesiteni fogjuk. Nincs ezekben semmi kisebitő vallomás. De ha jó előre már magunk is ily kedvetlen értelmet tulajdonitunk egyesülésre czélzó javallatinknak, kétség kivül soha sem készül meg az egyeség. – Ezekre mélly halgatás következvén, a NÁDOR kéntelen volt a főRRket felszóllitani; jelentenék ki vélekedéseiket, mire oda látszott a töbség hajolni, hogy a dolog ábrázatja csak ugyan megváltozott, s már most további felfüggesztés nélkül lehet, sőt kell iránta tanácskozni. – E szerint felolvastatott a kérdésben forgó 4-ik §., mellyet ennekelőtte a FőR egészen kihagyatni javallottak,* többen most is pártolák a kihagyást, de az ORSZÁGBIRÁJA ezt a dolog rendivel meg nem egyeztetheti, s épen nem veszi rosz néven a RRnek, hogy a sérelmek iránti előbbi országos végzések következésében is értelmöket kifejezni kivánják; azért a §-ust, melly igy szóll: „dum enim accumulatis tanto a tempore regni gravaminibus, quorum tamen effectivam et inomissam singulis comitiis procurandam sublationem provocatae leges clare praecipiunt, nullam adferri medelam cernimus – dum porro vulnera avitae constitutionis* ipsam etiam salutem publicam afficientia progressu temporum ingravescere experimur, dum denique veneuandam legem sanctimoniam per tamdiu infermissam gravaminum medelam iterum laesam dolemus, gravior corda nostra subit sollicitudo* az elhúzott sorok kihagyásával, s a „nullam adferri medelam” helyett, medelam haud adferri tételével elfogadtatni javallá. – A mi el is fogadtatott, ellenben a 6-ik §-ban csak a 4-iknek ismételését vélvén a főRR feltalálni, azt közös értelemmel, nem különben a 7-ik §-ust is kihagyatni vélték, azon oknál fogva, mert a Barsi felirás ellen felhozott erőségek ezen §. ellen is szóllanak, s amazt elvetvén, ezt követeltséggel elfogadhatni nem gondolták.*
Kimaradt: nostrae.
Első válaszukban. (Iratok, II, k. 45. l.)
V. ö. Iratok, II. k. 41. l.
A negyedik válasz végleges szövegét l. Iratok, II. k. 396. s köv. l.
