a) Kölcsey beszédének folytatása és a javaslatával kapcsolatos viták a május 30-i kerületi ülésben.
a)
Kölcsey beszédének folytatása és a javaslatával kapcsolatos viták a május 30-i kerületi ülésben.
Kölcsey beszédének folytatása és a javaslatával kapcsolatos viták a május 30-i kerületi ülésben.
Posony, Junius 4-én, 1834.
KÖLCSEY a Fiscus successiójának eltörlésére Május 30-án intézett beszédjét a következő rendel folytatá:
Tudom én, hogy immár sok van a magyar nemesi birtok között, melly Verbőczy szerint a koronábol ered, tudom hogy sok a koronához által ment, de hogy birtoki rendszerünk eredetileg feudalis lett volna, ezt tagadom, ennek ellenére kiált a Historia. Ösméretlenek voltak tehát eredetileg a Fiscusnak is azon jusai, mellyek a feudalismusbol eredtenek. Ebből eredett a Jus regium latens is, mellyet a birtoki biztoság elvesztése követett, és azon különös tünemény, hogy a magyar birtokos ősi javaiban nem tulajdonos, hanem csak usufructuarius. Nem czélom ez úttal a birtok bizontalanságának minden káros következéseit elszámlálgatni, csak emlékeztetni kivántam a RR-ket azon mindenenapi történetre, mint tart a K[irályi] Fiscus megyéről megyére ágenseket, kik a legcsekélyebb birtokú nemest is örökös vizsga szemmel tartják s elhúnytokkal félelmet, zavart, s háborodást árasztanak a békés familiákra. Ennek, s a birtok bizontalanságának mindennapi szemlélete nem fog e elegendő ingerűl szolgálni, hogy a magyar nemes tulajdonosi jusának, e javai biztoságának az Aranybulla rendelete szerinti visszaállitásárol gondoskodjunk? Az Aranybullának, első Leapold idejéig minden czikelyére, azóta pedig egyedül a resistendi facultas iránti pont kivételével hasonlóan minden czikelyére királyaink megesküdtenek, s a nemzet ott biztositott szabadságainak, és igy a végrendelkezési szabadságnak is épségben tartását eskü kötéssel fogadták. Midőn tehát a Fiscus successiojának ellenére szóllok, sem ujat, sem ollyat nem mondok, melly alkotványunkkal ellenkeznék, hanem azt ismételem, a mi birtoki rendszerünk eredetéből származik, törvényinkben foglaltatik, s minden királyaink esküvésével biztositatott. És kinek is ártana a Fiscus örökösödésének eltörlése? nekünk nem, mert mi állandó biztoságot szereznénk vele birtokainknak, de a Koronának sem, mert ez csak akkor történhetnék, ha hogy általa az uralkodónak hatalma csonkulna, vagy az innen eredendő hasznot a kár felül mulná. Hogy hatalma nem csonkúlna, mutatja a tapasztalás, mert korlátlan hatalmú kormányok álnak fen ilyen örökösödési jus nélkül. Jövedelmét pedig a mi illeti, ámbár nem vagyok a kormány titkaiba béavatva, meg tudnám mind az által mutatni hogy a Fiscus örökösödési jusából évenként bévett csekély jövedelem, az egész országra belőle áradó nagy kárral arányban teljességgel nincs. És ha igaz az hogy a kormány lételének czélja s természetes rendeltetése az ország boldogságának előmozditásában áll, ha igaz hogy a gazdag országnak fejedelme is gazdagabb és hatalmasabb, ily köz nemzeti haszonért méltán jusunk lenne a kormányt áldozatra is felszóllitani, én azonban áldozatot nem kivánok, a királyi Fiscus káratlanitásának nem vagyok ellene, s ha kárpotlást gondolnak a RR szükségesnek, arra is reá állok, csak az egyet kérvén: hogy a magyar nemes birtoki tulajdonát az Aranybulla állására emelni méltóztassanak.
Melly kérdést hahogy a RR nem csak mennyiben a donatiókkal van összeköttetve, hanem egész kiterjedésében itt kivánnák felvenni; a kereset javakra nézve sem látom ált, miért birjon a Fiscus örökösödési elsőséggel a collateralis* atyafiak előtt? józanon feltenni sem lehetvén, hogy valaki azért halt légyen meg végrendelés nélkül, mert véres verejtékkel szerzett, vagy szerenese nyujtotta javait atyafiai kizártával a Fiscusnak kivánta hagyni. A bánya városokban maiglan is divatban van, hogy mig negyed izigleni atyafiak találtatnak, végrendelés nem létte esetében a Fiscus a kereset javakban sem örökösödik.
Oldalági.
Ezeknek következésében tehát oda megy inditványom: hogy a keresményben, mind addig, mig collaterlis atyafiak találtatnak, a Fiscusnak örökösödése ne legyen, – az ősi javakra nézve pedig a végrendelés szabadsága (ha úgy tetszik a Fiscusnak káratlanitása mellett) helyre állitassék, csak azon esetre maradván fen a Fiscus successiója, ha hogy az ultimus deficiens javairol nem tett rendelést.*
V. ö. Kölcsey, VI. k. 167. s köv. l.
Ezen inditványnak BORCSICZKY a mult napi határozást veté ellene,* melly szerint a Fiscus successiójáinak kérdése akkorra halasztatott, midőn az országos küldötség munkájának során előkerülend.
A május 27-i határozatot l. 168. l.
HERTELENDY (Zala): A donatiorul (melly napi renden van) lehetetlennek tartja csak gondolkozni is a nélkül hogy a Fiscus successiójáról ne gondolkoznánk. Ez elválaszthatatlan kapcsolatban lévén egymással, az inditványt pártolja, s visza menvén a magyar nemesi birtok eredetére, mellyet az első foglalásban talál s megmutatván azt is hogy a törvényhozás mindég gyakorlatában volt a donatio körüli intézkedésnek, annyival helyesbnek látja a Fiscus successiojának egyedűl a tökéletes magszakadás, és végrendelés hijánya esetére szoritását, mint hogy jelenleg már adományozás úgy szólván nem is létez, mert vásárlás lépett helyébe. Kifejti az iparnak minő gátja fekszik a Fiscus örökösödési jusában, s így hiszi hogy midőn a birtoknak jelen habozó állapotjábol kiemelése a hazára véghetetlen hasznot árasztana, a koronának is csak tetszőleg okozná veszteséget, mert nyomorult szegény országtol nem várhat gazdag segedelmet a kormány a veszedelem óraiban.
Voltak kik a Donatiónak, s vele a Fiscus örökösödésének is teljes kiterjedésökben feltartására véleményöket egyenesen kijelentették, igy BREZOVAY és DÓKUS. BORCSICZKY is úgy nyilatkozott hogy az érdemes hazafiak jutalmazására kell valami eszköznek lenni. Másutt keresztekkel jutalmaznak, de ezen módot törvényeink nem ösmerik, hanem ösmerik a jószág adományozást, a melly helyesb jutalom is, mert egyszersmind módot nyujt az insurrectionalis kötelességek teljesitésére. – PLATHY úgy hiszi, hogy a Fiscus successiójának kérdése az adományozás jusát, sőt kötelességét semmivé nem teszi. Ad casum intestati maga Szathmár is fel kivánja azt tartani, s jelenleg is vannak fiscalis jószágok a koronának birtokában, pedig törvényünk van hogy a Fiscus azokat meg nem tarthatja, hanem érdemes honfiaknak tartozik ajándékozni. Bár mi végeztessék is tehát annak idejében a Fiscus successioja felett, a Donatiorul mindenesetre intézkedni lehet, és kell is.
Némellyek azt hitték hogy ezen örökösödés a Fiscusnak alkotványi tulajdona, azt tehát a törvényhozás tőle el sem veheti, – mire DEÁK megjegyzé hogy eddig is adhatott a fejdelem adományt azon ösméretes záradékkal legatariis et cessionariis,* melly által a Fiscus magát minden örökösödésből örökre kivetkeztette. Ha tehát ezt maga is tehette a Fiscus, annál inkáb van jusa a törvényhozásnak felőle intézkedni, mert ehez a fejedelem megegyezése is szükséges.
Haeredes et posteritates, akiknek örökösödési joga az örökhagyó intézkedésétől független; legatarii ef cessionarii, akik az örökhagyó intézkedése folytán örökölnek. – Kelemen (Institutiones iuris privati Hungarici, 1814. 711. l.) megjegyzi, hogy a „haeredibus, posteritatibus, succesoribus, legatariis item et cessionariis” formulát a legritkábban szokták a királyi adománylevelekben alkalmazni.
NICZKY azért kivánja mellőzni a kérdést, mert emlékezvén a Lajos és Sigmond alatti törvényekre,* nincs az inditvány sikeréhez reménsége, – mire SOMSICS csak futolag emlékezteti, minő szerencsétlenségekbe ejtették a hazát Lajosnak és Zsigmondnak érdeklett törvényei, s minő törvényeket kellett e miatt 1550. 1597. 1638. 1681. és 1715. esztendőkben hozni.*
Az 1435. évi II. decretum 17. cikke részletesen intézkedik a birtokok kezeléséről, amelyek magszakadás címén a koronára hárultak, de kétséges, vajjon nem illetik-e meg a leányágat vagy az oldalági rokonokat.
Az 1550:76. tc. szerint az uralkodónak azon birtokok elfoglalásánál, amelyek bármily címen reá hárulnak, meg kell tartania az elődei idejében szokásos módot. Az 155:27. tc. tiltakozik, hogy az elhúnyt nemesek birtokait a fiscus nevében erőszakkal elfoglalják s kívánja, hogy jogszerűen járjanak el. Az 1638:24. tc. értelmében a fiscus örökösödésének a legközelebbi országgyűlésen bekövetkező szabályozásáig az uralkodó nem engedélyez erőszakos foglalást. Az 1681:37. tc. elrendei, hogy a fiscus önhatalmúlag ne foglalja le az országlakosok javait, hanem jógát törvényes alapon igazolja. Az 1715:25. tc. részletesen szabályozza a fiscus eljárását.
BERNÁTH: Nem mellőzheti el azon megjegyzést, hogy még azon nyertes majoritás is, melly kivivta, hogy nem a Fiscus successiójánál, hanem a Donationál kell a munkát kezdeni, a donatiorul akarván szóllani a defectusrol, más szóval a Fiscus örökösödéséről beszél. Egyébiránt senki sincs a RR között, ki a Fiscus successióját végkép eldönteni akarná, mert jól elrendelt társaságban, midőn semmi más örökös nincs, más nem succedálhat, mint a Status Publicus, ő pedig a Fiscust másnak nem tekintheti. Ugy hiszi azonban hogy ha megáll is a felolvasott 1-ő §, az a Szatmári inditvány egész tisztaságában való fennmaradásának épen nem árt. – RAGÁLYI hasonlóan vélekedett, mert a §. nem mond egyebet annál hogy mig nem deficiált az adományos nemzetség, annak javait másnak ajándékozni nem lehet.
És csakugyan ily értelemben a Szathmári inditványt teljes épségében a maga idejére* halasztatott.
A Proiecta 16. cikke szól „de successiane fisci regii”.
BORCSICZKY figyelmezteti a RRket hogy az 1825-ki országos küldöttség az 1790-kinek munkájából a nélkül, hogy okát adná, egyszerüen elhagyta az 1-ő, 2-ik és 5-ik §-okat* mellyek a Cameralis inscriptiórul, a Fiscussal kötött transactiorul, és a nullum jus záradékkal történt Refassiórul szóllanak.* Kivánja hogy ezek itt halgatással el ne mellőztessenek, nehogy a Cameralis kötések iránt kétség maradjon fel, valjon birnak e adományi erővel, vagy a Fiscussal kötendő transactiokra ezen elhalgatásbol azon következés húzassék, hogy a fiscustol csak adományozás utján lehet állandó czimü birtokot szerezni, vagy végre az utolsó eset törvényes ellátás nélkül maradjon.
Repraesentatio regnicolaris iuridicae deputationis per articulum 67. 1791. ordinatae elaborata Pestini. Anno 1795. Posonii, 1802. III. rész 3. l.
Az 5. §. szövege: Neque bona avita, fassione mediante cum clausula: Nullum ius etc. alienata, si per fassionarium uni ex condividentibus fatentis successive vendantur, pro casu defectus fassionarii, cum praevia clausula fassionem recipientis, regiae collationi praescripto tituli 69. I-mae subsunt, nam in hoc casu venditio refassionem sapit, per quam ius haereditarium contra dispositionem tituli 59. I-mae alienatum, ad proprietariam familiam redit.
Ezen inditványok iránt is többen szólván, az egész tárgynak más napra terjedett vitatása után a töbség oda ütött ki, hogy mind ezek másat fognak előfordulni, következőleg nem a napi rendre valók. – Ezekből DEÁK alkalmat vőn figyelmeztetni a RR-ket, mennyire zavarodik, s nehezedik mindjárt kezdetben a tanácskozás a miatt, hogy rendszert követni nem akartak a RR. A Donatio törvényes tárgyában ily rendel kellene menni: 1. ki adhat, 2. mit adhat, 3. kinek adhat, 4. miként adhat? – de már hiában! a rendszer nem tetszett a K és Rendeknek.
BORCSICZKYnek még azon inditványa is volt, hogy miután mindennapi tapasztalásunk szerint a nemesi joszág, s véle a nemesség is nem az érdemeseknek, hanem a divatba jött árverés utján annak adatik kinek több pénze van, s igy gyakran az ki pénzét a Status csalásával szerzene, érdemlett büntetés helyett még nemességet, s nemesi jószágot kap – ezen licitatiók annyival inkáb eltörültessenek, mert más tekintetben is valóságos csalások, mint hogy csupán a becs summa tekintetik investitiónak, s magszakadás esetére a fiscus csak ezt fizeti meg, a felül fizetett roppant summa pedig örökre elvész. Kivánja tehát hogy a Camara, ha csak ugyan el akarná valamelly jószágát adni, becsültesse meg azt, s igy adja a legérdemesbnek.
Ezen inditványt többen, de leginkáb HERTELENDY (Torontál) pártolá. Emlékezetbe hozta, hogy eleintén hire sem volt a pénzért osztogatott adományozásnak, az érdem lehetvén annak egyedüli kútfeje, később bejött a mixta donatio, az érdem tekintete azonban még akkor is megmaradt, most végre az érdem egészen elmellőztetik, s a birtokos nemesség, megszerzése mint valamely bitang dolog árverésre üttetik. Ez a nemességnek valóságas lealacsonyitása, s annyival sérelmesebb hogy a kormány azt országgyülési ismételt sérelmi felterjesztéseink* mellett is, valóságos gunyára az országgyülésének, most is folyvást gyakorolja, mint ezt az ujsagok hirdető lapjaiban naponként olvashatjuk, és a Helytartó Tanács, mellynek kötelességében állana a törvénytelenséget megelőzni, azt még elősegiti, utat nyitván a hirdetésekre. Orvoslásra hiában váró sérelmeinkkel maga a kormány is töbnyine az Országos munkálatokra utasit. Itt kell tehát ezen sérelmen segiteni, s minden ilyes az 1741: 19-ik czikely* által is tilalmazott árverési adományozást semmitérőnek nyilatkoztatván az érdemnek jutalmát, s a nemességnek dicsőségét biztositani.
Az 1825/7-i országgyűlés az előleges sérelmek közt terjesztette fel panaszát, hogy a birtokokat ritkán kapják érdemes hazafiak s akkor is fizetés ellenében. (Ez országgyűlés Írásai, 333. l.) A gravament megismételték a rendek 1833 márc. 30-i, ugyancsak előleges sérelmeket felterjesztő feliratukban. (Iratok, I. k. 183. s köv. l.)
A törvénycikk az uralkodó hozzájárulásával megszünteti a fiscalis javaknak koraibban szokatlan árverezését.
RAGÁLYI: Szeretné látni, minő törvényjavallatot ajánl a Trencsinyi követ, mert csak azt mondani: hogy ne pénzért, hanem érdemért adassanak a donatiók, czéliránytalan lenne, miután annak megitélése hogy mi a valóságos érdem? a kormánynál van, s mig itt szabályosan meg nem határoztatik az érdemnek értelme, tán ép ellenkezőért adatandnak jövendőben is az adományok, mint a mit érdemnek nevezhetnénk. – Mire BORCSICZKY azt válaszolja hogy ha Armalis kinyerésére is mulhatlan szükség két titkos tanácsosnak ajánlása, miért ne lehetne oly törvényt hozni? hogy donatiót azon megyének, mellyben az érdemek tétettek, ajánlása nélkül nyerni ne lehessen.
MAJTHÉNYI elösmeri hogy az érdemnek különös tekintetei vannak. Igy p. o. ha hogy közülünk kellene valakit érdem, tekintetéből ajánlaná, az érdemet egészen más szempontbul nézné az auditorium, másbol a követi kar, és ismét egészen máshol a Méltóságos főRR.
Utasitása következésében azonban nem a megye, hanem a diaeta ajánlását hozza javallatba.
ASZTALOS ezen inditványra megjegyzi: hogy törvényeink világosak, uj törvényre szükség nincs, hanem szükség van inkább az eddigiek teljesitésére, mellynek elmulasztása sérelem, s mint ilyen már fel is terjesztetett.
SISKOVICS hasonló értelemben van, hozzá adván hogy már Verbőczyben is nyomát látjuk a mixta donatiónak,* és ő nem akarná azt kijelenteni hogy csak tiszta adományozás útján szerezhessen magának a nemtelen ember nemesi birtokot, mert arra más utakat is nyitva hagyni kiván. A Honth inditványa pedig épen igen messze vezethetne, ha mi p. o. majd innen magunk közzül tennénk ajánlgatásokat.
Hármaskönyv, I. 13. 3. §.
Borcsiczkynek ezen inditványa különben is már sérelem* gyanánt fel lévén terjesztve ez úttal elmellőztehett.
Mint a XIII. előleges sérelem.
ACZÉL a vitatás alatt lévő törvényczikkely tárgyában mindenek előtt szükségesnek látná megállapitani, mellyek légyenek az adományozás czimjei (tituli donationis)? eddig törvényszerint csak kettő volt: ugymint a magszakadás és hűségtelenség (defectus et nota)* a jus armorum czimjét törvényesnek el nem ösmerhetvén. Az elsőt jövendőre is meghagyni kivánja, azt azonban hogy a notát jószág eleresztése kövesse, igazságtalannak véli, mert ezen büntetés az ártatlan gyermekeket, s atyafiakat sujtja.
A Hármaskönyv első részének 13. s következő címei részletesen fejtegetik ezt a kérdést.
PFANSMID: A mint elfogadja egyrészről hogy ex eventuali defectu erőtelen leyen minden adományozás, úgy a nota iránt is törvénybe tétetni kivánná hogy notoriusnak csak az tekintethessék, a ki itélet által volt ezen vétek sulyába lemarasztva.
DEÁK: A vitatás alatt lévő §-ban csak az eventualis defectus lévén kérdésben, a nota ide nem tartozhatik, mert eventualis nótárol szó sem lehet. Eddig ugyan köz véleménye volt a törvénytudóknak hogy nota facto incurritur non jure: s ezen törvény szabály következésében a ki hütelenség czimjéből nyert adományt, nem tartozott megmutatni, hogy a kérdéses személy itélet által volt notoriusnak kijelentve, elég lévén századok múlva is annyit bizonyitania hogy p. o. a Rákóczy pártütésének részese volt. Mind ezen igazságtalanságnak elmellőzésére, mind pedig a donatio tárgyának tisztába hozatalára szükségesnek látná kezdetben mindjárt azon elvet megállapitani, hogy csak oly jószágot ajándékozhat a Fejedelem, melly et jure et de facto a Fiscusra szállott. Tudjuk hogy a birtok bizontalanságának, s a juris perek nagyrészének valóságos kútfeje a jus regium latens czim alatti adományozás. Ha jusa van a Fiscusnak valamely privatus birtokához, inditson iránta pert, maga keresse ki, s adjon jószágot az érdem jutalmáúl, nem pedig pert vagy is just a perlekedésre, s a magánosok több százados békés birtokainak háboritására. Ez nem egyéb mint venundatio litis, a mi Verbőczy szerint minden egyes embernek tiltva van.* Jól tudja ugyan a szónak hogy Nova Donatio, s Consensus Regius által sem ád a fiscus valóságos birtokot, de az egészen más szempont alá esik, itt nem pert ád el a fiscus, nem ád just más birtokának zavarására, hanem a valóságos birtokost erősiti meg, le mondván a javaiban rejtezhető, vagy jövendőbeli magszakadásbol eredhető jusárol.
„tritum illud et vetustum proverbium, quod lites pretio venundori et coemi non possunt.” (I. 27. 5. §.)
