a) 1834 junius 25 Kerületi ülés. Tárgy: [I.] A rendek a jan. 3-i leiratra készített választ tizedszer is átküldik a főrendeknek. …
a)
1834 junius 25
Kerületi ülés.
Tárgy: [I.] A rendek a jan. 3-i leiratra készített választ tizedszer is átküldik a főrendeknek. [II.] Az özvegyi jogról szóló X. tc. kiegészítése. Légyen-e ősiség a városokban is?
1834 junius 25
Kerületi ülés.
Tárgy: [I.] A rendek a jan. 3-i leiratra készített választ tizedszer is átküldik a főrendeknek. [II.] Az özvegyi jogról szóló X. tc. kiegészítése. Légyen-e ősiség a városokban is?
Posony, Junius 27-én, 1834.
[I.] Junius 25-én kerületi ülés. – Elnökség Ravazdy és Szalopek. Felolvastatott a Fő RRnek 9-ik válasz izenetjök, mellyet a még egyesülést nem nyert felirás tárgyában Junius 21-én által küldöttek.*
V. ö. Iratok, III. k. 1. s köv. l.
HERTELENDY (Torontál): Erős bizodalmát nyilvánositja, hogy a RR ezen tábla jusait, s az ezeket támogató törvényekhez ragaszkodást a főRR önkényének feláldozni nem fogják, és bár mi akadályoktul is el nem rettenve férfiasan megteszik, mit lelkiösméretök, törvényhozói helyzetük, s az országnak bennök vetett bizodalma kiván. A főRR azt mondják, nincs sérelem a királyi intésben, mert az királyi tisztből eredett.* Hová akarnak minket a főRR vezetni? jöhet egy királyi levél, melly által p. o. subsidium kéretik, mi fére tesszük, s haladunk a kitűzött ösvényen, nem sokára láthatunk ismét egy fulminatoriumot, mellynek majd kéntelenek leszünk engedni, mert királyi tisztből eredett. Ez a FőRR czélzata, de az ily országgyülés megszünnék nemzetünk organuma, s alkotmányunk védelme lenni, és az örökös tartományok példája szerint csupán a kormány parancsait teljesitő eszközzé változnék. A szónok mind azon törvényekhez, mellyek ezen táblának belső rendtartási jusait biztositják, álhatatosan ragaszkodik, a reájok hivatkozástul el nem áll s a RRket hasonló álhatatosságra szóllitja fel.
A főrendek érvelése szerint a másik, félretett feliratjavaslatot ők azért ellenezték, mivel a királyi leirat tartalmát „királyi igazból sőtt kötelességből származottnak lenni vélték; amit is itten az illető törvényeknek tsupán mellesleges és közben vetett külömbfélekép tekinthető egyes eset által erősíttetett magyarázatjával új kérdésbe hozni, tsak ismételt vitatás lenne és az ország gyülési költsönös értekezések természete által kijelölt ösvénnyel valóban öszve nem férne.”
Erre köz helybehagyás következvén, s ellene még csak egy szó sem emelkedvén, az Elnökség végzésnek jelenti, hogy a RR előbbi értelmök mellett maradnak.
SOMSICS: Az izenet szerkeztetése tekintetéből szükségesnek itéli a főRR okaira pontonként felelni, mellyeket is rendre czáfolás alá veszen, s a többi közt igy szóll: A fő RR azt mondják, hogy azon törvények értelmének, mellyekhez mi oly szorosan ragaszkodunk,* magyarázata soha sem lehetne kevésbé tanácsos, mint most, midőn az országgyülés elrendeltetésének egész tárgya a többi rendszeres munkálatok között országos tanácskozásinkra várakozik.* (Nevetés.) Előre bocsájtva hogy azon törvényeknek magyarázatna szükségök nincs, s tartalmuk nyilván mutatja, hogy a belső rendnek fentartása jusaink közé tartozik, s abba idegen béfolyást nem engedhetünk, tagadhatatlan hogy ha valaha az országgyülés rendbeszedése előkerülend, sok változtatni való fog elő kerülni, a szólló követ is soknak változtatását fogja kivánni, kivánni fogja p. o. hogy a két tábla közötti viszonyok megváltozzanak, hogy a personalis megszünjék ezen táblának elnökje lenni. De mit mondanának a főRR, ha most tetleg bémennénk a váltaztatásba, s azt mondanók: a personalis többé elnök ne legyen! Ez kétségkivül nem tetszenék s ha ez nem tetszik, hagyják ezen táblát a belső rend fentartásának jusa iránt is eddigi törvényeink állásában, mind addig mig a rendszeres coordinatio alkalmával talán más rendeltetnék.
A rendek korábbi izeneteikben különösen az 1625: 62. és az 1723: 7. tc.-kekre hivatkoztak, amelyek az országgyűlés rendjének megőrzéséről szólnak.
Az országgyűlés reformját tartalmazó publica-politicum operatum a munkálatok sorában a negyedik volt, a tárgyalások elhúzódása miatt azonban a rendek egyre kevésbbé bíztak abban, hogy ezen az országgyűlésen sorra kerül.
[II.] Ezután által menvén a Polgári törvények munkálatjára, minthogy utóbbi számú levelem foglalatja szerint a polgárok özvegyeinek törvényes jegypénze már elhatároztatott,* most BORSICZKY inditványára a honoratiorok és szabadosok özvegyeinek jegypénzé 50, a telkes jobbágyakéinak 40, a zsellérekéinek pedig 20 ftra állapitatott.* Ezután SOMSICS inditványt tőn hogy a nemesek özvegyeiről már megállapitott t. cz. szakaszai* pontrul pontra áltnézessenek, valjon és mennyiben alkalmazhatók a polgárokra. – A mi jónak találtatván a 2-ik §. felolvastatott.
V. ö. 261. l.
Az előző napi határozattal együtt a mostani mint a törvényjavaslat X. cikkének 19. §-a ily alakot öltött: „Dos legalis uxoribus civium in defectu dotis scriptae exsolvenda et aequalibus cum dote legali nobilium favoribus gavisura generatim in florenis 100, quoad uxores autem honoratiorum et libertinorum in florenis 50, colonorum 40, inquitinorum demum in florenis 20 defigitur.” (Diaet. Extraser. 1834. CXIV.)
Helyesebben: a törvényjavaslat most tárgyalt cikkének a nemesek özvegyeiről szóló s már megtárgyalt szakaszai.
Ez igy szóll:
Az irott jegypénz a törvényest mindég kizárja, s ha ennél nagyob, egyedül csak a szerzeményből, és soha sem az ősi javakbol kötelezhető, de a törvényes jegypénzt az 1-ő rész 103. czimjeiből illető superinscriptio kedvezésével sem bir.*
Proiecta, 19. l.
Ennek felolvasását egy közönséges maradjon követé – és ámbár BEZERÉDY figyelmezteté a RRket hogy a k[irályi] városokban ősiség, oly értelemben, amint azt venni szokás, nem is létez, következőleg a polgároknál a jegypénz kötelezését csak a szerzeményekre szoritani nem lehet; – és ámbár DEÁK, s TARNÓCZY által pártoltatott, a hatalmas maradjon! minden vitatásnak véget vetett, melly azonban csak mihamar érdekesen megújult; mert ugyan is (a 3-ik s 4-ik § ellenvetést nem szenvedvén) az országos szerkeztetéshez hozzá toldott 5-ik §. azt foglalja magában: hogy a törvényes jegypénzt meghaladó das scripta, midőn a szerzeményekből ki nem elégitethetik, törvényes summára lészen szoritandó!*
Annak idején Kossuth a 2 §. ismertetéséről a 8.-ra ugorva (v. ö. 258. l.) nem említette meg, hogy ez a pont miként került a kerületi törvényjavaslatba. (Dos scripta legalem excedens in casu defectus acquisitorum mariti ad legalem restringenda est. Diaet. Extraser. 1834. CXIV.)
BORSICZKY ezt a polgárokra ki nem terjeszthetőnek itélte, sőt világosan kitétetni kivánta, hogy nekiek szabadságukban álljon irott jegypénzt ősi, vagyis helyesebben szólva: örökösödésbe nyert javaikbol is tetszésök szerint kötelezni.
HAVAS: Az ősiségnek két értelme van, egyik az: hogy az ősi javak elidegenitése ex praejudicio megerőtlenithető, ily értelemben a királyi városokban soha sem divatozott az ősiség, ne is divatozzék; másik értelem: melly az osztály utján kapott vagyonokbani örökösödést foglalja magában, s ez eddig is, megvolt a k[irályi] városokban, mert senkinek sem állott szabadságában, hogy ősi vagyonárol halála esetére szabadon rendelkezhessen, s osztályos atyafiait örökségüktől megfoszthassa. Ily értelemben jövendőre is kivánja az aviticitást megtartani, s mivel az irott jegypénz nem egyéb, mint halál esetére tett kötelezés, nem akarná korlátlanúl kijelenteni: hogy a polgár, törvényes örököseinek sérelmével határtalanul kötött jegypénzzel terhelheti ősi vagyonát.
KÖLCSEY: Pest városának követe maga is elösmeri hogy a királyi városi polgár a maga polgári vagyonának tökéletes tulajdonosa, s mint ilyen azt bár mi idegennek is eladhatja, a nélkül hogy osztályossai az eladást valaha felbonthatnák, vagy kérdésbe vehetnék. Már kérdem én, ha idegennek eladni szabad, hogy ne legyen szabad tulajdon hitvesének jegypénz fejében lekötni vagy is elidegeniteni? Ezt megtiltani annyit tenne, mint egy oly elvet felállitani, melly a városi polgárnak tulajdonosi jogát semmivé tenné, az aviticitás kártékony hatalmát közikbe is behozná, s azon egyetlen egy birtokot, mely ekkorig honunkban egyedül dicsekedhetett az állandóság s biztoság jóvoltából, a nemesi javak példájára örökös bizontalanságra kárhoztatni.
DÓKUS hasonló értelemben szóllván a Trencsényi inditványt pártolja, – s valamint Kölcsey, ugy ő is, magát a 2-ik §-ust is a polgárokra alkalmazhatatlannak itélé, annyival inkább, mert az ott kikötött superinscriptiónak a városokban helye egy átaljában nem is lehet, minthogy a mi ott eladatik, örökre s másolhatatlanúl el van adva.
Az inditvány legelőbb forma tekintetében elleneztetett, t. i. hogy a 2-ik §. végzésével ellenkezésben van, pártolói igyekeztek először amazt is megváltoztatni, de ennek a végzés szentsége vettetvén ellene, az itteni kérdés független pertractatióját legalább fentartották, mire sokat tett BORSICZKYnak azon magyarázatja, hogy a 2-ik §. csak azért semértetődhetik a polgárokra, mert az 1-ő rész 103-ik czimjére hivatkozik, a melly világosan csak a nemesekről szóll.*
A Hármaskönyv idézett címe, amely szerint az özvegy birtokait, ha férje elzálogosította azokat, a zálogostól visszakövetelheti, mivel „impignoratio non exeludit proprictatem et perpetuitatem iurium ipsorum posseosionariorum”, nem szól kifejezetten nemesekről.
E szerint a dolog érdemére szorulván a vitatás, az irott jegypénz kérdése, az aviticitás kiterjesztése roppant fontosságú kérdésének alakját öltötte magára.
A kir. városok közül GÁLL (Kőszegh), MUKICS (Szabadka) és POSFAY (Posony) a Havas értelmében szóllottak. – részükből egyedül VÁGHY (Sopron) nyilatkozott elhatározottan a Trencsényi inditvány mellé, nyilván declarálván, hogy az ősiséget, mellyet ő a nemesekre nézve is szerfelett károsnak tart, a királyi városokba behozni egyátaljában nem akarja. Ennek ellenére a többiek azt vetették ellen, hogy az ősisé ekkorig sem egészen ösméretlen a városokban, s POSFAY állitotta, hogy invalidatorius pert is tud t. i. bizonyos osztatlan javak elidegenitése iránt.
PLATHY: Nagy különbséget lát a permissivus állapot és a törvény világos engedelme között s ép ezért nem takarná korlát nélkül törvénybe foglalni a Tremcsényi inditványt, mert ezen engedelemmel sok bukáshoz közelgő kereskedő visza élhetne hitelezőinek kijátszására, mi által az ország hitele is csökkenni, a második házasságok pedig gyakran egészen tönkre juttathatnák az első házasságbol származott gyermekeket.
NAGY PÁL hasonló értelemben szóll. PÉCHY ugy hiszi, hogy ahol örökösödés van, ott ősiségnek is kell lenni, egyiket a másik nélkül képzelni sem tudja.
PÁZMÁNDY az inditványt pártolva felel, hogy más az örökösödés in haeredibate, és egészen más az aviticitas, ebből ered a praejudicium, és az adásvevések megerőtlenítése. Ennek a királyi város okban helye nem lehet, mert az egész praejudiciummak, s általa az aviticitásnak első sark lapja a Kir. Fiscus örökösödése; innen van, hogy az ingó javak egészen ki vannak az aviticitás képzetéből zárva, sőtt az ingatlanak közül is csak egyedül a tős gyökeres jusokra (radicaliltásra) lehet azt valódilag alkalmaztatni.
DEÁK: Törvényes értelemben hogy lehessen kétségbe hozni, hogy aviticitás nélkül lehet örökösödés, meg nem foghatom. Az örökösödés természeti szabály, melly a szeretet idaeáján épül, s oly fokonként száll, a mint feltenni lehet, hogy a megholt személy ezt amannál inkáb szerette, p. o. gyermekét testvérei előtt, ezeket a Fiscus előtt s a. t. De ezen praesumptio azt ki nem zárja, hogy valaki világos rendelkezés által szeretetét máskép ne nyilvánosithassa, s épen ebben van a különbség, mert az aviticitás az, melly a rendelkezési szabadságot korlátozza. Az örökösödés egész Europában meg van állapitva in casum intestati, a nélkül hogy a végrendelkezési szabadság sok országokban kizáratnék, vagy is az aviticitás ösmértetnék. És ez a dolognak valódi értelme, mert az elegenithetetlenség, s az ezen épült invalidatio az aviticitásbol nem következik, sőt merem állítani, hogy az egy oly monstrum, mellyet erőszakkal csavartak ki belőle némelly törvények, oly monstrum melly (bátran kimondom) egyenest csaláson alapul, t. i. hogy ha idők körülménye szerint az eladott jószág becse nevekedett, azt visza venni, különben pedig a vevőnek nyakában hagyni lehessen. Mit a királyi városok követei az eddigi szokásrol mondanak, az helyén lenne, ha valamelly eddigi eset elitélése véget birói széket ülnénk, de a törvényhozás szent helyén bennünket csak a hon javának tekintete, és nem az eddigi szokás vezérelhet. Liptó követének a hiteltől meritett ellenvetése állana, hahogy az irott jegypénznek más adósságok felett elsőség adatnék, de midőn nem adatik, egyedül a rendelkezés szabadságának elve forog itt kérdésben, pedig a tapasztalás tanit, hogy minden szabadság, melly a polgári társaság czéljával öszefér, leghatalmasb rúgója az igaznak, pedig egyetlen egy út a polgárok materialis boldogságára, és igy a szabadságnak mind ezen korlátozása, mellyet a társaságos lét meg nem kiván, nem csak a polgárok boldogságát sérti, de a társaságos viszonyok miatt korlátozást nem kivánó természeti jusokba is bevág. Ha tehát olvas mit határoznánk, a mi ily természet elleni korlátozást foglalnia magában, nem törekednénk a polgárok boldogságán, s törvényhozói kötelességünket sem teljesítenők. Szavazatom tehát oda megy, hogy ne hozzuk be a városokba az aviticitásnak egy uj nemét, s bár minő volt is némelly helyeken az eddigi gyakorlat, állitsuk fel itt, hol az irott jegypénzről van szó a rendelkezés szabadságát, részemrül ha majd a testamentom, ha majd az adás vevés előkerül, mindenüt elő adom hasonló tartalmu kivánságomat.*
V. ö. Kónyi: Deák Ferenc beszédei, I. k. 89. l.
HERTELENDY (Torontál): Mindenek előtt elháritja magárol azon szemrehányást, mellyet Deák s mások is ismételtenek,* t. i. hogy ismét érezhető a vezérelvek előleges meg nem álapitásának hijánya. Kijelenti, hogy az aviticitást fel fogja tartani, de nem úgy mint a tulajdon korlátozását, hanem mint az örökösödés biztositását. Nem akarja azonban oly értelemben kiterjeszteni, mikép eddig a királyi városokban ne divatozott. De korlátlan megengedni a jegypénz kötelezhetését annyit tenne, mint a szegény árvákról, kiknek sorsárul gondoskodni a törvényhozásnak egyik legszenteb kötelessége, egészen megfelejtkezni.
Deák a törvényszékek elrendezésének befejezése után, a május 24-i kerületi ülésben indítványozta, hogy küldjenek ki egy bizottságot, amelynek feladata legyen, hogy „az országos küldöttség munkáját superrevideálja, nem is az hogy egyes törvényeket javaljon, hanem az, hogy a regnicolaris küldötség dolgozatját principiumokra vonja, s e szerint egyszerüzvén a kérdéseket, egy systematizált codexek csontvázát dolgozza ki.” (V. ö. e kötet 170. s kiv. l.)
És ez volt azon tekintet, mellyből az inditvány ostromoltatott. ANDRÁSSY Deáknak felelve azt állitá, hogy az ő javallata ép a haza javának szent czéljával ellenkeznék. A gyermekes apa második házasságra lépésekor a vak indulat pillanatjában adott kötelezéssel koldus botra juttathatná gyermekeit. Pedig nincs szentelt, nincs tiszteletre méltób kapcsolat az apainál. Ellenvetik ugyan, hogy ha lenne ily természet ellene indulatú apa, a második hitvesének későt is oda adhatná javait vagy maga elprédálhatná. Ez azonban nem áll, mert az elsőnek ellene van a vak indulat mulandósága, a másodiknak tennen érdeke. – RAGÁLYI hasonlóan vélekedett. Egyébiránt megjegyzi, hogy az el nem idegenithetésnek az avicitással felcserélése szülte azon zavart, meny a képzeleteken uralkodik, a kettőt voltakép meg kell különböztetni. Örökösödés volt a polgároknál eddig is, el nem idegenithetés nem volt, de atyárol kapott jószágábol osztályos testvéreit senki ki nem zárhatta. Ha tehát nem akarják a RR elrontani az örökösödési just, a §-nak a mint van, meg kell a polgárokra is maradni.
PRÓNAY: Ha megengedné is, hogy a korlátozatlan jegypénzi szabadság a gyermekek, vagy collateralisok kárára szolgálhatna; csak ugyan igaz marad, hogy az atyai szivet megtagadó atya, ha csakugyan ki akarná játszani, azt máskép is megtehetné. Nem arrol van tehát itt szó, hanem egy oly elvről, melly gyökerében elmetszené azon életerőt, melly királyi városainkat az iparnak tág mezején már eddig is oly szépen virágoztatá.
Végre voxolásra tétetvén a kérdés: voxolás közben LA MOTTE az indítvány ellen ekép szavazott: Ily gyalázatos hús vásárlásnak sem a gyermekeket, sem a collateralisokat kitenni nem akarom. – BENCSIK az inditvány mellet igy: ha valakinek pénz van, s feleséget máskép nem vásárolhat, a természet ösztöne kivánja, hogy vegyen hát pénzen. – SLUCHA pedig az inditvány ellen ily szavakkal: a ki mai világban ingyen nem tud kapni feleséget, megérdemli hogy ne is vásárolhasson. – Végre ANDRÁSSY: Ha lenne atya, ki gyermekei nevelésére szolgálható értékét egy állati ösztönnek feláldoztatná, nem vagyok barátja a halálos büntetéseknek, de az ily atyát akasztófára itélném.
Végzés: A Trencsényi inditvány 26 megye, s a Hajdu kerület voxával 20 megye ellen elfogadtatott, – és igy a királyi városi javakban aviticitas nincs.
