b) 1834 július 1–4 Kerületi ülések. Tárgy: A XI. tc. 2. §-a: a végrendelet ősi javakat illető része érvénytelen s ha végrehajtato…
b)
1834 július 1–4
Kerületi ülések.
Tárgy: A XI. tc. 2. §-a: a végrendelet ősi javakat illető része érvénytelen s ha végrehajtatott, megtámadható.
1834 július 1–4
Kerületi ülések.
Tárgy: A XI. tc. 2. §-a: a végrendelet ősi javakat illető része érvénytelen s ha végrehajtatott, megtámadható.
Julius 1-ő napján kerületi ülés. Elnökség Asztalos és Poszavecz. – Következett a Testamentom iránti 2-ik §. melly igy szóll: Testamenta, guibus talia quoque bona involuta sunt, de quibus testator disponendi activitatem non habuit, etiam post effectuationem, ratarumque acceptationem per successores condividentium invalidari poterunt, qui si intra 32 annos a divisione computandos litem eatenus suscitare intermiserint, actioni eorum praescriptum erit.*
Proiecta, 22. l.
Ezen javaslat több rendbeli fontos elveket foglalván magában, több inditványokra szolgáltatott alkalmat. Nevezetesen BORSICZKY javallá, hogy az ősiek iránt helytelenül alkotott végrendelés, ha e részben széltbomlik is, mindazáltal a szerzemények iránt megálljon. Továbbá hogy a 32 évek ne emlitessenek, mert még nem tudhatjuk, mi fog a praescriptio felől határoztatni.* Végre hogy a testamentombeli örökösödés, a mennyiben nem inactivum, rövid uton eszközöltessék.
A tárgyalás, alatt álló törvényjavaslat 35. cikke szól az elévülésről (Proiecta, 71. l.)
SZABÓ pedig azt kivánta, hogy midőn a testamentom a ráták elfogadása, osztály, vagy más ünnepélyes cselekedet által megerősitetik, a megerősitő örökössel azt többé fel ne bonthassák.
BEZERÉDY: A testamentombuli örökösödés eszközlésére a plana successio modját tartja már az 1-ő §-ban megálapitottak következésében leghelyesebbnek, fenmaradván kinek kinek a törvénykezés rendes utja. Azonban a másik kérdésre nézve, t. i. megsemmisithesse e a maradék attyának tettét, mellyel a testamentomot; s annál fogva az örökösödést elfogadá? legalább reménli, nem fogják a KK és RR terjeszteni, és sulyositani az invalidationak, és praejudiciumnak systemáját.* Felolvas egy Curialis decisiót (4. de invalid[atione] testam[entorum])* melly szerint maga, a Curia is megkülönböztette a testamentom tételétől az örökösöknek abbani megnyugvását, s az örökösödésnek a szerinti elfogadását, és ezen megnyugvás és elfogadás ellen keresetet a maradéknak nem engedett. Kéri tehát a RR-ket hogy még magának bár igen is az invalidatio systemája mellett állott Curiának elvei felett is ne hozzanak oly törvényt, melly az atyának tettét nem csak az irrationabilitásnál, hanem pusztán az ősiségnél fogva még az örökösödést eszközlő egyezésekben is a maradéknak megsemmisítő actiója alá vetné. Bizik is a követ, hogy mind azok, kik bár a testamentambeli szabad rendelkezést ellenzették, de egyszersmind ismételve kinyilatkoztatták, hogy az élők közötti szerződéseket az invalidatio alól ki akarják venni, e helyen, midőn már nem a testamentom, hanem az örökösödés iránti egyezés inter vivos forog kérdésben, nyilatkozásaikhoz hivek maradnak, és megóvják a véghez ment örökösödést a maradék megrontó keresetjétől.* Inditó okúl szolgál erre az adott szónak szentsége, melly nem csak halálig kötelez, és akár a hitel, akár az erkölcsiség, akár a fiúi pietás vétessék is tekintetbe, nem engedheti, hogy a fiú széltében megszegje azt, mit az apja kötött, s az atyai cselekedet kárhozatos voltát törvényszék előtt vitassa.
Invalidatio, hatálytalanítás, érvénytelenítés.
Planum Tabulare, 103. l.
V. ö. a végrendeletekről szóló tc. 1. §-ának vitáival, e kötet s köv. I.
Ide járul a birtok bizontalansága, melly eddig legalább csak az adásvevésre terjedett, de most már magát az örökösödést is érdeklené, annál nagyobb körü hatással, minél több a testamentom. Jó formán lassan lassan az ország legnagyobb része ily mód a bizontalanság, s invalidatiók átka alá kerülne, minek akár materialis, akár moralis, fájdalom köztünk oly érezhető kárait calculálni sem lehet. Legszomorúbb pedig, hogy a jelen időnek mindennemü kifejlődésében és haladásban kitünő gyorsasága az invalidatióban fenforgó csalásnak kártékonyságát még inkább neveli. Hajdan 32 év alatt nem annyira változott még is minden állapot, és így a jószág becse is mint most; annál viszásabb volna tehát most a tractatusnak méltányosságát (rationabilitását) a 32 évvel előhaladt időnek mértékével nézni.* Korunk mindenben, inkább szokik a gőz erőmivek sebességéhez, és valóban égbekiáltóvá válnék azon igazságtalanság, mellyet a későb idő mulva történt invalidatiókra nézve minden el nem fodúlt ember általában elösmerni kénytelen.
V. ö. e kötet 216. l. 27. jegyzet. A magánosok adásvételi ügyleteinél 32 év az elévülés határideje, amelyen túl már nem lehet pert indítani.
A legfőbb okot pedig abban leli a követ, hogy a familiák közt az egyenetlenségnek magvát majdnem kiirthatlanúl elhintené. Egyik rész örökké félne, másik rész örökké agyarkodnék, s 32 év alatt csak találkoznék egy osztályos, ki perre tudná vinni a dolgot. Itt a generatiókra terjedő visszavonás, itt a generatiókra terjedő bizontalanság, hogy egy sem tudja igazán mi az övé, itt a mindenkire terjedő félelem, hogy még ő is úgy jár, mint szomszédja. Familiákbol áll pedig a nemzet! Illy egyenetlen, visszavonó, belső agyarkodás, féltés, irigykedés, ellenségeskedés, perlekedésben élő, vagy inkább sorvadó familiák milly nemzetet fognak alkotni!! és az ily nemzetnek mi lesz a sorsa! Hoc fonte derivata clades in patriam populumque fluxit!!* És ha szomorún el kell ösmérnünk, hogy nemzeti characterünkben az egyenetlenség, a viszálkodás egy sötét vonást formál, valjon czélirányos e a helyett, hogy orvosláson iparkodnánk, még egy uj kútfőt, egy csak igen is bő forrást nyitni, mellyből ezen gonosz a familiákon ált szegény nemzetünkre még bővebben áradjon. Hányszor bűnhödött már ezért nemzetünk? A Mohácsi, s más több rokon veszedelmek nem elég hatalmas inditó okok e még? Kéri a RRket, ne hozzák e rövidke törvényt, melly ily sok szomorú következésekkel fenyeget, és ha a praejudicium, és invalidatio sytemáját nem mérséklik, legalább azt az örökösödésre ne terjesszék ki, és ezzel még vég nélkül kártékonyabbá ne tegyék.
Horatius, Carm. Lib. III. 6.
12 orára országos ülés lévén rendelve, a kerületi ülés minden végzés nélkül oszlott el. Ezen 1-ő Juliusi Országos ülést elöbbi levelemben már terjedékenyen közlöttem.*
V. ö. előbb, 284. s köv. l.
Julius 2-án kerületi ülés. – Előlülők Asztalos és Poszavecz. Folytattatván még némileg a tegnap magaszakitott vitatás, mi hamar voxolásra tétetett legelőbb is a következő kérdés: Midőn a testamentom nem csak szerzeményekről, hanem ősi javakrol is rendelkezik, s e miatt megerőtlenitetik, felbomlik e egyszersmind, vagy pedig meg áll e a szerzeményekre nézve? Ezen kérdésre 35 megye, az Egyházi rend, s a kerületek voxával 13 megyei vox ellen az végeztetett: hogy igen is megáll. – Azonban FEKETE már voxolás alatt esetet hozott fel, melly arra látszatott mutatni, hogy ezen végzés betü szerint véve bizonyos körülmények közt, igazságtalanságra vezethetne. Nevezetesen midőn egy bizonyos atya végrendelésében minden ősi javait egyik fiának, a másiknak pedig minden (meglehet nagyobb értékü) szerzeményét hagyja, hogy ha a mostani végzés betü szerint alkalmaztatnék, az következnék belőle, hogy a szerzeményekben örökösödő fiú az ősikre nézve felbontathatná az anya testamentomát, s azokbul a fejenkénti osztály részbe járuló illetőségét elvenné, ellenben a szerzeményben testvérét nem részesitené, mert az ősiekre nézve felbontott testamentom a szerzeményekre nézve állani határoztatott.
A casuistica kimerithetetlen tengeréből meritett ezen egy eset a kérdéseknek, kétségeknek, és eseteknek egész tömkelegét vonta maga után, melly csak nem három napokig foglalatoskodtatá a kerületi rendeket. A töbnyire casuisticus vitatások részletes közlése kevés érdekest nyujtana, igyekezni fogok elvekre vonva, a dolog érdemét (a mennyire felvehettem) közölni.
Legelsőnek azon kérdés támadt: valjon a fent előterjesztett esetben a szerzeményes örökös, mind a mellett, hogy az ősi javakbol reá háramolhatott osztály rész, a szerzemények által feleslegesen is ki van pótolva, felbonthatja e az ősiek iránt tett testamentomot? RAGÁLY úgy vélekedett, hogy igen is felbonthatja, mert az ősiről testamentomot tenni nem szabad, a törvénytelen dolgot pedig pártolni nem lehet, s ő nem is pártolja, és a következésekre soha se tekint. Épen ezért szigorún kivánná kijelenteni, hogy a ki ősi javakrol rendelkezik, annak végrendelése még a szerzeményekre sem áll. Ugy hiszi, ez elrettentene mindenkit attol, hogy a törvénynek ellenére ősi javairol is rendelkezzék, és minden nehézséget elháritana.
Ennek ellenére azonban sok fontos tekintetek hozattak fel. Már csak az is figyelmet érdemlő, hogy a törvénytelen tett következése itt nem a törvénytelent cselekvőre hatna, mert ő megholt, hanem az ártatlan élőkre. Hozzá járul hogy az ősiség nem is mindég oly tisztán áll, hogy annak összefoglalása egyenest törvénytelenségnek mondathatnék, nem is mindég atya és gyermek között van a kérdés, lehet hogy az utolsó deficiens, kinek ősi adományos javai a fiscusra tartoznak szállani, minden egyéb vagyonát köz nemzeti czélokra hagyta, s minö szomorú következések őrlődnének ki, ha a Fiscus kikutatván hogy ezen intézetbe valami csekély ősiség, p. o. egy gyürü is be van foglalva, e miatt az egész testamentomot felbonthatná? de kivált aprób birtokosoknál, kik vékányi földenként, kaszás rétenként szerezgetnek, néha valóban a legjobb akarattal sem lehetne ősit és szerzeményt szabályosan elkülönözni, következőleg az öszezavarást sem lehet véteknek, törvénytelenségnek mondani. Különben pedig legfőbb tekintet az, hogy az invalidatióra eddig sem volt elegendő ősiséget mutatni, hanem praejudiciumot is kellett bizonyitani, s igy a most megállapitott első §-ban sem mondották azt a RR, hogy az ősi javakról tett végrendelés semmi esetben sem áll, hanem csak in praejudicium legitimi successoris téve nem áll. – RAGÁLYI ebben sem értett egyet. A praejudicium ugymond, gyakran nem szembetünő, gyakran csak későb s jövendő körülmények által őrlődik ki, ő tehát továbbá is erőtelennek vitat minden testamentomot, melly ősiségről szóll. – SZABÓ ellenben úgy vélekedik, hogy a kinek ősi része helyett juxta valorem civilem a szerzeményből tökéletes hason érték adatik, annak nincs praejudiciuma s ha nincs, a testamentomot sem bonthatja fel. Ez volt eddig is a Curia értelme, jól megjegyezvén hogy a valor civilis nem csak a physicai kiterjedést, hanem minden más tekintetet is magában foglal. – Ezen tekintetek következésében több féle javallatok tétettek, a casuisticai vitatásokbol ki őrlődött nehézségek eloszlatására BORCSICZKY az 1-ő §. hasonlatosságára kitétetni kivánta, hogy csak in praejudicium legitimi successoris tett végrendelés felbontható. – PRÓNAY a praejudicium emlitését ki akarná kerülni. – BEZERÉDY ezen ominosus szó kikerülésével is világosan kimondhatónak hiszi a dolog értelmét, t. i. hogy annyiban nem áll az ily végrendelés, mennyiben az örökősök törvényes osztály részét csonkitaná. – Itt a praejudicium szónak határozatlan értelme, s az ebből eredő biró önkény megkorlátozásának szüksége ismét hoszas vitatásokra nyujtott alkalmat. Végtére szélesb eltérések után is csak ugyan a Fekete által felhozott esetre alkalmaztatólag, a körül pontosodtak ösze a tanácskozások, hogy a ki nem az ősisből, hanem kiegyenlitéskép a szerzeményekből kapta ki törvényes rendes illetőségét, azon sérelem felett nem panaszkodhatik, kérdés tehát, van e a praejudicium iránt további magyarázatra szükség, vagy pedig ennek hozzátételével megállhat a végrendeléseknek egy részben felbomlása, s másrészben állandósága iránti végzés? És ez volt azon kérdés, melly a kétnapi vitatások után Junius 3-án legelőbb szavazatra került. – TÖRÖK úgy vélekedett, hogy ezen kérdés más szavakkal annyit tesz: mi hozzunk e törvényt, vagy pedig a birónak önkénye legyen törvényszabály – mire nézve igen könnyünek látta a feleletet. RAGÁLYI a praejudicium specifica magyarázatát oly munkának itélte, mellyből ki menni lehetetlen, DEÁK hasonlóképen, s ily magyarázatra reá sem állana, mert ha 300 egyes esetet felhoznánk, s elhatároznánk is, más 300 bizonyosan ellátás nélkül maradna, – annak magyarázatára azonban, hogy értjük azt: hogy az ősi javak iránt felbontott végrendelés a szerzeményekre nézve fel nem bomlik, igen is reá áll. – A mint hogy voxok töbségével csak ugyan el is határoztatott, hogy magyarázat tétessék. Mikép történjék ezen magyarázat? e részben visza mentek a RR azon javaslatokra, mellyek mindjárt a vitatások, elején tétettek.*
L. Borcsiczky, Szabó és Bezerédy javaslatait a július 1-i kerületi ülésben, 284. s köv. l.
NAGY PÁL nevezetesen, mihelyt voxolás által eldöntetett, hogy bár az ősi javak iránt felbomlik is a végrendelés, azért a szerzeményekre nézve megáll, felfogta Feketének casuisticus előadását, azt figyelemre méltónak rajzolá, s csak úgy gondolt a dolgon segithetni, ha kitétetik, hogy a kitől a végrendelés felbontása miatt ősi javak esnek el, annak vesztesége a testator után elmaradott, s mint a thesisben felállitaték, a panaszkodó fél kezeinél lévő szerzeményekből kipótoltassék.
DEÁK ugy viselkedett, hogy midőn az atya ősi és szerzeményes javait commassálván, gyermekei közé végrendelés által osztályt tesz, a közönséges törvény elvei szerint ezen végrendelésben mindég benfoglaltatik az elfogadás feltétele (conditio acceptationis), mellyből következik, hogy a ki a neki hagyott rátával meg nem elégszik, az a testamentom favorára nem hivatkozhatik, és valóban senkinek sem is juthatna eszébe olyas mit állitani hogy a végrendelés ugyan azon egy személyre nézve álljon is, és ne is álljon.
TARNÓCZY tehát hasonló elvből indulna, a nehézségeknek eloszlatása végett azt kivánja a végzésihez tétetni: hogy aki a végrendelés felbontása végett törvénykezéshez nyúl, az a reá háromolhatott kedvezéshez nem ragaszkodhatik. – Mihez még SZABÓ azon ragasztékot tette, hogy ezen kedvezések a testator akaratjának leginkáb megfelelőleg, a többi végrendeleti örökösök közt felosztassanak. Voxok töbségével Tarnóczynak véleménye lőn ezen ragasztékkal elfogadva.
Julius 4-én még mindég a voltak előlülése alatt tartatott kerületi ülésben, ugyan csak a 2-ik §-ust illetőleg, azon kérdés került napi rendre: hogy az inactiva végrendelés megakaszthatja e a törvényes örökösödésnek eszközlésbe vételét, és a sérelmet érző örökös melly uton tartozik az ily sérelmes testamentom ellen fellépni? – Erre nézve csak nem köz értelemmel abban állapodtak meg a RR, hogy az ily inactivum testamentom, mi előtt végrehajtatnék, az ősi javak plana successio törvényes utján leendő felosztásának ellene nem állhat, következőleg nem szükség ellene hoszú per utjára fakadni.* Abban is megegyeztek a RR, hogy a kik a testamentom szerint megosztoztak, s rátájokat elfogadták, azok többé ellene perre nem fakadhatnak. (A testamentom ellen t. i. mert az osztálybeli hibák, vagy sérelmek kiegyenlitésére, itt is mint a plana successio minden eseteiben felmarad az orvoslás szabadsága.) Még egy harmadik kérdés volt tehát hátra, t. i. midőn a testamentarius örökösök a szerint megosztoztak, osztály részeiket elfogadták, s halálokig, birták is, mindezen megerősités ellenére maradékaik invalidáltathatják e azon végrendelést? – Ezen kérdést tárgyazta Bezerédynek fentebb közlött beszéde. Ennek ellenére sokan azt vetették, hogy ha igaz, hogy ősi javakrol in praejudicium legitimi successoris végrendelést tenni nem szabad, a sérelem orvoslásának utját apáink önkéntes cselekedete előttünk bé nem vághatja. – Ezt B. SZTOJKA oly világosnak hitte hogy botránkozását is jelenté, hogy lehet a már megállapitott elveknek homlok ellenére azt csak kétségbe is venni.
Proccssus longae litis.
Ellenben SZABÓ és DEÁK figyelmezteték a RRket, hogy itt már nem csak a testamentom invalidatiója forog kérdésben, hanem az örökösnek életbeni cselekedetje is, t. i. az osztály elfogadása, itt tehát két generationak tettét kellene invalidálni, már pedig az örökvallások iránt ekkorig is állott azon elv, hogy midőn a fiú attyának örökvallását megerősiti, az ellen az unokának többé ikeresete nem lehet. – BEZERÉDY újabban is kifejti, hogy Verbőczy szerint az invalidationak alapja nem pusztán az ősiség, hanem a praejudicium, mellyet Verbőczy ezen szavakkal fejez ki: csak a svadente Diabolo történt tettet lehet invalidálni,* – már ha mi egészen mellőzve s pusztán az ősiség idaeájábol indulva generatiokrul generatiokra fenhagyjuk a birtok háborgatásának szabadságát, olvas mit teszünk, mit a legsötétebb századokban sem jutott eszébe senkinek felállitani. – KÖLCSEY szintén a Curiának eddigi elveire hivatkozva, ugy nyilatkozik hogy ha már a statusi életben az is hátra lépés, midőn valamely status megáll, s előre nem megy, mit kellessék arrol mondani, a ki valóságos hátralépést tesz? Ő a conservativ elvekből indulva arra voxol, ahogy két generatiónak tettét a harmadik ne bolygathassa. – PALÓCZY példába felhozván Oláh Miklós primásnak hires testamentomát, melly ellen most 300 évek mulva invalidatorius pert kezdett egy valaki,* figyelmezteti a RRket, aminő bizontalanságba jönne csak nem minden birtok hazánkban a kérdésbe vetett elv felállitásával.
A Hármaskönyv I. 58. jelenti ki, hogy az apa nem idegenítheti el ősi fekvő jószágait és birtokjogait, s ehhez fűzi hozzá magyarázatul Werbőczy: Vannak a ugyanis akik gyakran szükségtől kényszerítve, de néha „nulla rationabili causa adurgente sed gula duntaxat et crapula commessationeque monente, interdum autem damnabili invidia contra fratrem concepta instigante, pariter et diabolo cooperant” törekszenek elzálogosítani vagy örökre eladni birtokaikat.
Mivel a szónok előadásából nem derül ki sem a felperes, vagy alperes neve, sem a per tárgyát képező birtok, a királyi tábla pereinek mutatóiból nem lehetett a perre vonatkozólag bővebbet megállapítani.
BENE mind ezen fontos okok ellenére igy nyilatkozott: Utasitásom azt tartja hogy a maradék invalidálhassa a ráták elfogadásával megerősitett testamentomot is; ennek ellenére engem sem a Curialis decisiók, sem Oláh Miklós testamentoma, sem a felvilágosodás előhaladása nem capacitálhat, s utasitásomtul el nem mozdithat. – Ez nagyon nyomos argumentumnak itéltetett, s úgy látszik igen sokaknak kellett hasonló movens argumentummal (a mint Palóczy mondani szokta) kistafirozva lenni, mert vozoláskor csupán Sopron, Trencsin, Zala, Komárom, Somogy, Bars, Győr, Baranya, Tolna, Ungh, Szatmár, Borsod, Csanád, Temes, öszvesen 14 megyék és a Szabad kerületek voxoltak arra hogy a ráták elfogadásával megerősitett testamentom ellen a maradéknak invalidatorius keresete ne lehessen. – Következőleg igen szembe tünő töbség az invalidatiorius keresetnek, a praescriptio törvényes (majdan meghatározandó) ideje alatt fenmaradását határozá. – Ezen határozás azonban Koledának, és Havasnak, Kricske által ellenzett inditványa következésében a k[irályi] városokra ki nem terjesztetett.
Mindezek szerint e következendőkben állapodott meg a 2-ik §. iránti határozás: „A melly végrendelésbe ollyan javak is befoglaltattak, mellyek iránt a végrendelést tevő szabad intézkedés hatalmával nem birt, azon testamentum ezekre nézve erőtelen, és végrehajtás előtt az ősi javak plana successio törvényes utján eszközlendő felosztásának ellent nem állhat, a végrehajtás és illetőségek elfogadása után azonban az osztozó feleknek ellene keresetjök nem lehet, de a nemeseknél (és nem a polgároknál) az osztályosok maradéki a praescriptionak törvényes ideje alatt, törvény utján a megerőtlenitést (invalidatiót) kereshetik, úgy mindazáltal, hogy a ki ősi javakboli törvényes részének megnyerése végett akár plana suecessio, akár invalidatio utján a végrendelés ellen perlekednék, mind azon kedvezésekről, mellyekre különben a testator rendeléséből a szerzeményes javakban számot tarthatna, lemondani köteleztessék, azon kedvezések a testator akaratjának leginkáb megfelelőleg, a többi örökösök között lévén felosztandók.”*
Testamenta, quibus talia quoque bona involuta nunt, de quibus testator disponendi activitatem non habuit, inactiva sunt, de quibus testator disponendi activitatem non habuit, inactiva sunt; et ante effectuationem divisioní bonorum aviticorum via planae successionis suscipiendae obstare nequent, post effectuatianem vero, ratarumque acceptationem condividentibus equidem actio haud competet, per successores nihilominus condividentium nobilium (non item civium) intra legales praescriptionis annos a divisione computandos via iuris invalidari poterunt; ita tamen, ut is, qui scopo obtinendae ex avitis legalis ratae siva via successianis planae sive autem via iuris ad invalidationem processerit, eo ipso cunctis favoribus, quos secus ex dispositione testatoris in acquisitis consecutus fuisset caeteros inter haeredes testamentarios modalitate intentioni testatoris maxime congrua exaequandis et partiendis inomisse renunciare teneatur.” (Diaet. Extraser 1834. CXIV.)
Ezután által mentek a RR a 3., 4. és 5. §§-okra, melly alkalommal az Egyházi személyek végrendelkezési szabadsága iránt ismét nevezetes vitatás kezdődvén, – az jövő levelemben következni fog.*
A vitákat olv. e kötet 302. s köv. l.
