a) A majoratusok és senioratusok eltörlését elhatározó július 15-i kerületi ülés beszédeinek utólagos ismertetése.
a)
A majoratusok és senioratusok eltörlését elhatározó július 15-i kerületi ülés beszédeinek utólagos ismertetése.
A majoratusok és senioratusok eltörlését elhatározó július 15-i kerületi ülés beszédeinek utólagos ismertetése.
Posony, Julius 19-én, 1834.
Utóbbi levelemben igértem hogy a Majoratusokrul szólló, s kimenetelére nézve már terjedékenyen közlőtt 15-ik Juliusi kerületi ülés vitatásaiból még némellyeket közleni fogok. Mit ezennel teljesitek is.
DUBRAVICZKY: látván hogy az országos küldöttség maga is minő fontos okokat hozott fel a Majoratusok és Senioratusok eltörlésére,* valóban csodálkoznia kelletik, hogy fordithatott mind ezen okok ellenére ugy a végzésen hogy a fentartást javallaná. Mit annyival inkáb sajnál, mert nem kételkedik hogy ha ezen Országos küldötség az eltörlést initiálja, kedves viszhangra talált volna országunk legnagyobb részében. Hozott fel az országos küldötség a Majoratusok ellen több rendbéli gyámokokat, az ország védelmi rendszere, a nemzeti igaz kifejlődése, a természeti igazság tekinteteiből meritve. Mellyekhez azon egyet adja még: hogy ha meghagyatnék a Majoratusoknak és Senioratusoknak azon kiváltságolt természete, melly szerint valaki adóságot tehet, de azt sem maga, sem örökösei fizetni nem tartoznak, ez nem csak alig képzelhető anomalia lenne, de egyszersmind oly csalás is, mellyet a törvényhozás hogy pártolhat? meg nem foghatni. Hozzá járul hogy ily noli me tangere természetü magános birtok még aristocratiaban is nagyon igazságtalan. Végre oda jelenti ki Pest vármegye Rendeinek kivánságát, hogy az első szerzeményesnek rendelkezési szabadsága fenmaradjon ugyan az örökösödés sorára rendjére nézve, de ezen jószágok privilegialis ereje végkép eltörültessék. Igy reménlik hogy ha a Majorescók törvény oltalmával nem fognak csalhatni, egy félszázad alatt alkalmasint minden Majoratusok magokban megszünnek.
Az országos bizottság érveit olv. Kölcsey beszédében (320. s köv. l.), valamint az előző szám 6. jegyzetében.
BEZERÉDY: Practice tekintvén a dolgot, ugy látja hogy a Majoratusok még azon egyetlen egy czélt sem érik el, amellyre irányoztattak. Ugyan is, nézzük: miként eszközlötték a nemzetségek fényét? valjon az örökös sequestrum szintén a nemzetségek fényéhez tartozik e? pedig alapitásuk óta legtöbnyire azzal küzdenek! Mi jót szültek a Majoratusok, könnyen elszámlálhatjuk, ha van is gyéren egy két ily eset, nem az intézetnek, hanem egy két szerencsés individualitás typusának kell azt tulajdonitani. Ellenben a rossz kártékony temérdekséggel árad el hazánk felett, s magából az intézetből forrásozik. A nemzeti igaz kifejlésének akadályát, a nemzeti hitel megrontását már többen emlitették, s e részben elég annyit emliteni hogy bár mit mondjanak is, a Status nem képes azon roszat orvosolni, mellyet ezen tekintet szerez. De a Majoratusokból eredő temérdek rosszak között egy különös tekintetet érdemel, t. i. az absentismus.* Amaz ösmeretes delenda Carthago nagyon sokra, de kivált erre alkalmazható, mert alig van átok, melly sulyosabban nyomná hazánkat, mint a physicus és moralis absentismus átka. Miután tehát mind a theoria, mind a praxis azt mutatják, hogy ezen intézet magyar hazánkban káros, valjon mi tartóztathat, hogy a mit rosznak ösmerünk, azt el ne törüljük? és valóban figyelmeznünk kell, nehogy sokára haladjon az olyannyira szükséges gondoskodás, mert minden késedelem miatt jobban jobban öszebomlanak a viszonyok, s a segedelem módja mind inkább nehezedik. Azt vetik ugyan ellen hogy viszaható törvényt nem hozhatnak; de ezen ellenvetés teljeséggel nem áll. Viszaható törvényt nem alkotunk, senki jusát el nem vesszük, senki tulajdonát nem sértjük, csak jövendőre teszünk az örökösödés rendje felől intézkedést. És ha 1687-ben szabad volt a törvényhozásnak természeti igazság és ország törvénye ellenére oly változást tenni az örökösödésben, melly temérdek századokra előre hatólag sok törvényes örökösöknek jusát elzárta, mégpedig a Status czéljával ösze nem egyeztethető iránnyal zárta el;* hogy ne lenne a jelen törvényhozásnak jusa a felbomlott súlyegyent helyre állitani? Nem is mondjuk mi, hogy vegyük el a Majoratusokat a Status számára, hanem csak azt mondjuk; hogy a tulajdonosi jus, mellyet most magáénak senki sem nevezhet, azoké legyen, kik az első tulajdonost törvény és természet szerint reprezentálják. – Teljes eltörlésre voxol.
A nagy hitbizományok birtokosainak állandó, vagy huzamos külföldön tartózkodása; mivel birtokaik jövedelmét külföldön költötték el, mérhetetlen gazdasági kárt okoztak az országnak.
HERTELENDY (Zala): Hasonló értelemben szólván, emlékezteti a RRket hogy ezen intézet azon időkben támadt, midőn ököl szabott törvényt, s erőszak ellen kiki tennen magában volt kéntelen oltalmat keresni, de miután az állandó katonaság béhozása óta* ezen körülmény egészen megváltozott, a Status czélja egy-két nemzetség fényében nem állhat, annál kevésbé pedig abban: hogy ezen hiu fényt a nemzeti köz érdekek kárával tartogassuk fen. Végre dilemmát állit fel a Majoratusok káros volta iránt, ha, ugymond, jó gazdák a majorescok, baj, mert végtére még az egész országot majoratussá teszik, ha pedig pazarlók, az is baj, mert ezerek csalásával külföldön vesztegetnek.
Az állandó katonság felállításáról az 1715:8. tc. intézkedett.
PRÓNAY: Az ellenvetéseket czáfolgatva megmutatja, miképen nem csak jusa, sőt kötelessége a törvényhozásnak, hogy midőn a törvény következésében keletkezett factumot a Statusra nézve károsnak tapasztal, annak jövendőbeli foganatját megszüntesse. Megmutatja, hogy a majoratusok eltörlése nem ellenkezik az alkotmány elveivel, mert 1687 előtt is állott az alkotmány, ámbár a majoratusi intézet ösméretlen vala. Sőt állitja hogy maga a majoratus ellenkezik az alkotmány lelkével, mert általa a constitutionalis jusok birtokábol egy miatt sokan kizáratnak. Végre azon themának is fejtegetésébe bocsájtkozván, mennyire jó s tanácsos privilegumokon épült alkotmányal biró országban a privilegiumok eltörlésére fakadni; a salvo jure alieno záradék értelmét állitja fel demarcationalis vonalnak, s a 2-ik rész 12-ik czimjéből megmutatja, hogy a másoknak rettentő sérelmével öszekötött privilegiumok magának Verbőczynek véleménye szerint is erőtelenek.*
A Hármaskönyv II. 12. a privilégium megszűnésének nyolc módját sorolja fel. A negyedik: si privilegium in alternis enorme damnum redundat.
KOCSI HORVÁTH Pest vármegyével egyenlőn szavazván, ama két ösméretes szabályt teszi előterjesztése alapjának: Iustitia Regnorum fundamentum – és – Suum cuique. S kérdi, megegyez e ezen igazságokkal, hogy legyen a polgároknak egy osztálya, melly a hazának egy nevezetes részét birja itélet napig, bár pazarló legyen is, a nélkül hogy adosságaiért vagyonához nyulni lehessen, mig más, kit szerencsétlenség ért, ad peram et saccum kikoboztatik?
RAGÁLYI: Más fél száz éve hogy fenáll a Majoratus hazánkban és nem győzök eléggé bámulni, hogy az 1825-iki országgyülése volt az, melly legelsőben hallott az eltörlésre inditványt tétetni.* Sokkal kisebb azon idő, melly ez óta lefolyt, sem mint hogy a köz vélemény e tárgyra nézve mindenütt voltakép megtisztulhatott volna. Én az institutiokrul általában azt hiszem, mihelyt az értelem által felvilágosítatnak, opinionum cammenta delet dies.* És ámbár meg nem foghatom azon indifferentismust, hogy sok megyék, talán mivel a majoratusok kártékony hatását közvetlenül nem egyenlőn érezik, az feletti tanácskozásra tán ki sem terjeszkedtek; reménlem mindazáltal, hogy az értelem felvilágosítván a dolog alaptalanságát, nemsokára az egész kártékony intézet öszerogy. –Az országos küldötség felől helyes megjegyzést tőn Pest* v[árme]gye követje,* én ott is megtettem a mit tehettem, de oda ütött ki a dolog, hogy video meliora proboque, deteriora sequor.* Két tekintetből kell a Majoratusokat felvenni: 1-ör hogy egy atya századokra előrehatólag maradéki közzül csak egyet boldogit. 2) hogy mulandó javakra olly tulajdonságot ruház, mellyet tőlök a Gondviselés megtagadott, t. i. az örökkévalóság tulajdonát. Hogy egy atya minden egyéb maradékai kirekesztésével olyakat boldogitson, kiknek erkölcsi becséről előre képzelete sem lehet, kik talán a legérdemetlenebbek, ez az intellectussal ellenkezik. Már csak azon atyát sem lehet jónak nevezni, a ki gyermekei között nagy különbséget tesz, hát mit mondjunk azokrul, kik századokra előre tesznek illy különböztetéseket? A Majoratusok alkotása óta lefolyt 150 évek olly példákat mutattak, hogy az első alapitó, ha láthatná a következést, kétségkivül visszahuzná akaratját. Mutasson valaki csak egy példát, hogy a Majores képesek lettek vólna a Fundator érdemeit nem mondom felülhaladni, de csak utól is érni! és ha nem tud illy példát mutatni, nyilván károsnak köll lenni azon intézetnek, melly a Majoratust nem ösmerő időknek érdemeire fel nem emelkedhetik. Sőt ugy mutatja a tapasztalás, hogy azok, kiket egy név hiuságban sinlődő atyának természet elleni rendelése kitagadott, több érdemeket tettek a Hazának, mint a Majorescók tevének. Nem is hiszem én, hogy csak a temérdek javak birtoka köthessen szoros kapcsolattal Királyhoz, Hazához. Midőn az Ausztriai ház hatalma roskadó félben vólt, kik tettek Theréziánk koronájáért legtöbb érdemeket? Az Ausztriai ház által megfosztott Nádasdy ház,* s a még akkor birtoktalan Hadik,* kiket egy Majoresco sem ért utol.
Somogy megye kérte, utólag beterjesztett gravamenében, a hitbizományok megszüntetését vagy az ország védelmi rendszeréhez alkalmazását, arra hivatkozva, hogy az intézmény a nemességet meggyengítve, ez egyre kevésbbé tudja a lovas insurrectiós szolgálatot ellátni. Az országgyűlés a gravament vita nélkül a jogügyi és a publico-politicai bizottság elé tartozónak nyilvánította. (Az 1825/7-i országgyűlés Írásai, 1157. s köv. l., Jegyzőkönyve, V. k. 415. l.)
Opinionis commenta delet dies, naturae iudicia confirmat. (Cicero, De natura deorum 2. 2. 5.)
Kossuth kézíratából itt egy lap hiányzik, ugyancsak hiányzik az egész 162. szám az összes eddig felhasznált másolatokból is. A hiányt a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárban lévő, Jogt. orsz. gyül. 8. t. 1. számú kéziratból pótoltuk, mely a hozzáférhető másolatok közül egyedül tartalmazza ezt a részt.
L. előbb Dubraviczky beszédét.
Ovidius, Metamorph. 7. 20.
A Wesselényi-féle összeesküvésben részes Nádasdy Ferenc országbírót 1671-ben fej- és jószágvesztésre ítélték és kivégezték; unokája, Nádasdy Ferenc tábornagy, horvát bán (1708-1783) Mária Terézia háborúiban egész sor diadalmas csata hőse.
Az egyszerű köznemesi családból származó Hadik András (1711-1790) huszárhadnagyból lett tábornagy, gróf, az udvari haditanács elnöke, Erdély kormányzója és sok más előkelő közjogi méltóság viselője.
Ez után áltmenvén a Szónok a beszédje elején felhozott tekintetek másodikára, azt mutogatja, hogy midőn a Majoratus egy nemzetségre akarja az örökös fény bélyegét ruházni, mások fölemelkedésének gyökerét vágja el, holott kétség kivül nem fénylenének a mostaniak, ha javaikban ennek előtte a Bánfyak, Ujlakyak s a t. nem fénylettek vólna, kiknek Majorátusok nem vala. Megemliti azt is, hogy a birtok el nem veszthetésének bizodalma minő ingert nyujt a pazarlásra, s hogy a pazarlónak vagyont adni kezébe annyi, mint a pazarlást törvény által előmozditani. Osztozik azon tekintetben is, hogy a fen álló Majoratusok eltörlése nem visszaható törvény, senkit szerencsétlenné nem tesz, senki jusát el nem veszi, senkinek a törvénybe vetett bizodalmát multra nézve meg nem csalja, hanem jövendőre terjeszti első pillanattól jótékony hatását. Biztosan is reményli a Szónok; hogy el fog dőlni azon intézet, melly az értelem helybenhagyását soha sem nyerheti, s mely lételének első órájától 150 év óta semmi jót nem szült.
BERNÁTH szintén meg van győződve, hogy Opinionum commenta delet dies, csak ezen axioma tekintetéből szóll tehát, mert szives ohajtása, hogy az Opinianum commenta deletura dies tisztán derüljön fel Hazánk egén, s tisztán boldogitva száljon le. Ha felvesszük, hogy 1687-ben alkottatott a Majoratust létesitő törvény, ha megemlékezünk azon panaszokra, mellyeket Sopron, Győr, Vas v[árme]gyék a Diaetának előterjesztettek, ha megemlékezünk: mint változott minden ugy szólván katonai szállássá, s minő menykövek dörögtek Hazánk felett, könnyü lessz itélnünk ama törvény eredete felől.* Megszületett tehát a 9-ik Czikkely Ad praecavendam a mint mondja, excelsorum procerum ruinam,* miben két veszedelmes elv rejtezik: 1. Hogy csak ezeknek fentartása fekszik a Status szivén, s nem az egész fenmaradásának édes gondjai. 2. Hogy bona privilegiis non aequaliter gubernantur, mert különbség van a mixta donatióval ujabb időkben vásárlott, és azon javak között, mellyeket pergamentjéről most is füstölög a hazáért ontott vér. Igy született alkotvány sértő vissza éléssel az 1687-ki 9-k Czikkely mellynek ellenére atyáink még 1723-ban letették méltó panaszaikat.* Familiák fényét hallunk itt emlegettetni. Ugyan Majoresco vólt e Szilágyi, midőn Mátyást thronusra emelé? Nincs fény végett Majoratusra szükség, és visszás fény az, mellyet csak Majoratus tartogat. Általános megszüntetésre voxol.
A szónok nyilván Carafa rémuralmára és a török elleni háborút megvívó idegen hadseregek pusztításaira céloz.
„Ad avertendam magnatum et procerum regni ruinam refraenandamque licentiosam attentari solitam bonorum abalienationem et prodigalitatem iusto statutum est."
Az 1723:50. tc. rendelkezéseiből lehet következtetni a panaszokra: A hitelezők nem károsíthatók meg, ezért a megyei közgyűlésen ki kell hirdetni és jegyzőkönyvbe kell vétetni a majorátus alapítását; a törvénycikk nem jelentheti a szabad rendelkezést biztosító alaptörvények korlátozását, ha pedig nemes akar majorátust alapítani, ő is folyamodhat az uralkodóhoz.
Igy voxol ZMESKÁL is, ki az igazsággal ellenkezőbb dolgot nem ösmer, mint a Majoratus, mert az nem csak a természeti jusokba, de a politicába is annyira bevág, hogy azt jól elrendelt Status egyátaljában meg nem szenvedheti.
SZLUHA látja ugyan hogy nagyobb tetzést nyernek az eltörlést kivánó nyilatkozások, de neki kötelessége ellenkezőn nyilatkozni. Fejér v[árme]gye Rendei nem látják a Majoratust olly veszéllyesnek, mint azt itt sokan festették. Sokszor veszélyeztették hazánkat azok, kiknek országunkban birtokjog sem vólt. Zapolya példája* tehát nem indithat. Különben pedig látjuk 1687 óta mennyire fejlett ki Hazánk minden tekintetben (nevetés), a mi nem történhetett vólna, ha hogy a Majoratusok illy károsak lennének. Egyéb iránt épül ezen intézet a szerzemény iránti szabad rendelkezés jussán, a Status java pedig nem a birtok egyenlő felosztásában, hanem a polgárok erkölcsiségében helyheztetik: végre ha rossz foganatját érezte volna Hazánk a Majoratusok intézetének, 1723-tan nem terjesztett vólna ki a nemesekre is.* Kivánja tehát, hogy mind az eddigiek fentartassanak, mind pedig jövendőre is 500 telek erejéig ujaknak alkotása a szerkesztetés értelmében megengedtessék.
Utalás Palóczy beszédére, 326. l.
L. előbb a 13. jegyzet.
TARNÓCZY: Midőn új törvény alkotásáról van szó, nem annyira a régi privilegiumokra, sőt nem is annyira az avitae constitutionis compagesre* köll tekinteni, mint inkább a természetre, mert ha amaz szent, ennek még sokkal szentebbnek köll lenni. A természetben két törvény uralkodik: 1. Hogy minden változó, de azért 2. semmi el nem vesz. A Magyar Fidei Commissumok mind a kettővel ellenkeznek, mert a birtokot változhatatlanná tenni kivánják, ellenben a sajátságot egészen elveszitik, nem lévén senkinek ezen birtok sajátsága, mivel azt sirba vitte magával az első alapitó: Esztergom követe* bölcsen emlité, hogy csak azon esetben lehet visszaható törvényt alkotni, midőn a Status veszedelmeztetik. De valyon nem épen ezen eset van e kérdés alatt? lehet e tagadni, hogy a Majoratusok és Senioratusok mind a nemzeti ipar kifejlését, mind a nemzeti hitelt szigoru bilincsekkel fenyegetik? A szóló követ nyilván kijelenti, hogy azon törvényt, melly csak átkot árasztott hazánkra, nem csak törvény könyvünkből, de az emberi emlékezetből is kitörülni kivánná, és soha meg nem szünik ismételni: denique Carthaginem delendam censeo.
A királyi propositiók sokat idézett mondata. (V. ö. Iratok, I. k. 4. l.)
V. ö. Andrássy beszédével, 328. l.
BÖTHY: Nehéznek vallja helyzetét, midőn ezen tárgyban, mellyet Európa köz véleménye már különben is annyira megbélyegezett, illy sok jeles beszédek után kell szólania,* nem is kiván okot adni a szerénytelenség vádjára, s csak azt fogja előterjeszteni, mit követi állása parancsol. Meg kell még is jegyeznie, hogy midőn Fejér v[árme)gye követe* olly hasznosnak és dicséretesnek rajzolá a Fidei Commissumok intézetét, logicai követeltséggel azt kelle várnia, hogy ezen jótékony intézet, melly egész hazánkra csak jót, fényt, áldást derit, a hazának minden polgárira egyenlőn kiterjeszteni és semmi korlátok közé nem szoritani kivánandja. De ezen dicséretekre válaszul elég legyen Európa köz véleményére hivatkozni, elég legyen Követ urat csak azokra is utasitani, mellyeket maga a Követ ur által olly álhatatosan pártolt Országos Küldöttség is a Majoratusok és Senioratusok ellen olly méltán felhozott. És midőn csudálkozását el nem titkolhatja, hogy az Országos küldötség mind ama fontos okokat egyetlen egy hiú nézetnek feláldozni képes vala,* csak azt jegyzi meg: miképen ovakodnunk kell oly törvény alkotástól, melly elégedetlen embereket szül. Kit sorsa elégedetlenségre kénszerit, az a fenálló rendnek legelhatározottabb ellensége, a polgári társaságnak legveszedelmeseb tagja, mert mindennek eltörlésére kész. És valóban reménlhetjük e hogy azon ember; kit az elsőszülötség praerogativája helyzetének minden jóvoltából kitagadott, hiv oltalmazója lehessen ama törvényeknek mellyek reá nézve oly igazságtalanul sanyaruk? Kivánta volna a szónok, hogy az Országos küldötség ne hivatkozott légyen külföldi példára* épen csak oly tárgyban, melly külföldön is szeny, igazságtalanság s gyalázat. Különben pedig ha kik attol tartanak hogy a fényes nemzetségek semmivé lesznek, még a legrosszab esetre is megnyugtathatják magokat, mert proletariusnak születni nem oly nagy szerencsétlenség. Egy Washington, egy Franklin, egy Napoleon, – a történetek évrajzainak tündöklő fényi majorescok épen nem valának. – Ily megjegyzések után előadja utasitásának tartalmát, melly abban áll, hogy jövendőre a majoratusok és senioratusok egészen eltörültessenek, a multra nézve azonban, bár immoralis részét ezen intézetnek Bihar Rendei rögtön meg nem szüntetik is, de fulánkját elveszik, privilegialis természetét tökéletesen eltörlik, s más jószágokkal egészen egy karba helyheztetik. Hogyha azonban oly kedvetlenül fordulnának a körülmények, hogy küldőinek ezen kivánságát ki nem vihetné, mint sem hitelt rontó kártékony kiterjedésökben megmaradjanak, készebb lesz utasitása lelkét követve eltörlésre szavazni.
A szöveg innen ismét Kossuth eredeti fogalmazványát követi.
Szluha előbbi beszédére utal.
Tapasztalás szerint, mondja az indokolás, „per successivas avitorum bonorom divisiones, progressu temporis, amplissimas quoque haereditates ita discerpi, ut florentissimae familiae fere ad classem proletariarum delaberentur”. (Proiecta, 24. l.)
Az előző jegyzetben közölt szöveg folytatásául: „ac ideo per naturam insito clarae posteritatis desiderio cepisse adquisitores illud consilium, ut aliarum nationum exemplo, meritis et fatigiis suis conquisitorum bonorum suorum destinatione dignitatem familiae in seram aetatem proferrent".
SÁRKÖZY emlékezetébe hívja a RRnek hogy mi forgott fen az 1687-ki országgyülésen, t. i: a hereditaria successio,* véleménye szerint ezért adatott oligarcháinknak jutalmúl a majoratus intézete, melly hasonlit az arany gyapjat őrző Colchisi sárkányhoz. Ellenkezik a sajátság idaeájával, mert a jószág senkié, ellenkezik a természeti igazsággal, mert csak egy testvért boldogít, ellenkezik a privilegiumnak nálunk divatozó értelmével, mert az alkotmányos jusokkal biró nemzeti test massájából kiemeltetik, ellenkezik a józan politicával is, mert azon Garák, kik királyt vetettek fogságra,* azon Rákoczyak, Tökölyek, kik az ország csendét felzavarták, kétség kivül dusgazdag dynasták valának, ellenkezik végre a nemzeti szorgalom kifejlésével is, mert az ipar tág mezején a tulajdonnak édes idaeáját, csudákat tevő varázs erejét semmi sem képes kipótolni.
V. ö. előbb, 325. l. 15. jegyzet.
Garai Miklós volt a vezetője annak a főúri csoportnak, amely 1401-ben Zsigmond királyt Visegrád várában fogságba vetette.
HAVAS több más ellenvetések czáfolása közben Sluchának azon állitására, hogy nagyon előre mentünk,* kérdi, valjon inkáb nem siralmas dolog e hogy ily hátra maradtunk? s ha egy két tárgyban tettünk is némi előlépéseket, ez nem egyebet mutat annál, miképen az Isteni gondviselés oly boldog állapotba helyheztetett, hogy ha polgári institutioinkban magunk nem vetnénk ily gátokat előmenetelünknek elébe, bizonnyal Európának első nemzetei között állanánk.
Szluha fehérmegyei követ beszédét l. előbb, 336. l.
Végre GR. LAMOTTE: Nem akarja ismételni, mint gátolják ezen majoratusok a nemzeti szorgalmat, hány jólelkű hitelezőt tettek semmivé, mint ingerelnek pazarlásra, feslett életre, mint kergetnek nyargalva keresztül a világ gyönyörjein, mig végre elégületlenül hal meg az iszákos sorsához hasonlón naponként erősb ingerszereket kivánó élet vesztegető; mint nevelik a gyermekek közötti egyenetlenséget, s mint gátolják magát a népesedést is, minthogy a kincsekbe fuladó elsőszülöttnek nyomorgó testvérei nem képesek egy becsületes nőt eltartani. Csak egy tekintetet ajánl a RR figyelmébe. A küldötség azt állitja, hogy aristocratiai szempontból kell a majoratust fentartani.* A szónok aristocratiai szempontbul ép ellenkezőt következtet, mert a nemzeti aristocratia nem ama néhány kedvencz nemzetségből áll, hanem az egész nemességből, mellynek bizonnyal kárára vannak ez intézetek, elannyira: hogy amaz ösméretes közmondások „nem jó nagy urral egy tálbol cseresnyét enni" és „nem jó azzal játszani, ki ellen csak veszteni lehet, de nyerni soha se" kétség kivül ezen állapotra leginkáb alkalmazhatók. Minél fogva a Majoratusokat jövendőre szintén eltörültetni kivánja.
A bizottság indokolása szerint a majorátus megfelel az alkotmány szellemének; "constat enim legum, de securitate avitarum haereditatum confirmanda latarum testimonio, conservationem nobilium familiarum regno semper curae fuisse, eius tamen sollicitudine adversos casus, cum interitu familiarum coniunctos praeverti non potuisse”. (Proiecta, 24. l.)
Illy vitatások után következett a már előbbi levelemben közlött voxolás rendje,* mellynek resultatuma lőn: hogy a Majoratusok minden különbség nélkül örökre etörültettek.
L. 331. l.
