a) 1834 július 26, 28 Kerületi ülések. Tárgy: A polgári törvénykönyv XVI. tc.-e: a fiscus örökösödése.
a)
1834 július 26, 28
Kerületi ülések.
Tárgy: A polgári törvénykönyv XVI. tc.-e: a fiscus örökösödése.
1834 július 26, 28
Kerületi ülések.
Tárgy: A polgári törvénykönyv XVI. tc.-e: a fiscus örökösödése.
Posony, Julius 30-án, 1834.
A 26-ik Juliusi kerületi ülésben napi rendre kerülvén a Fiscus örökösödését tárgyazta XVI-ik törvény czikkely;* e fontos tárgy feletti vitatásokat ily értelmü beszéddel kezdé meg
Proiecta, 3. s köv. l.
KÖLCSEY: Előttünk a tárgy, mellytől füg a nemesi birtoknak állandósága, vagy bizonytalanságban maradása, a nemzeti hitelnek felállitása, vagy semmivé tétele. A királyi Fiscusnak örökösödése a feudális rendszerből veszi eredetét, melly szerint az uralkodó csak haszon vételét engedi által a javaknak, a tulajdon jogát pedig magszakadás esetére magának tartja. Ezen europai feudális rendszer őseink előtt idegen vala. Őseink, midőn el, vagy visza foglalták e hazát, tribusokra valának oszolva, mellyek, mint hadakozó népnél kellett, vezérek alatt állottak. A hadvezértől feudális adományt várni nem lehetett, de lehetett várni, hogy a közös erővel nyerendő föld köz osztályra bocsájtassék. Itt tehát feudumrol szó sem lehetett, hanem inkáb agrária törvényről, millyet Mózesnél, a régi Rómaiknál s lakhelyt hóditva nyerő más nemzeteknél szemlélhetünk. Megtörtént tehát a hóditás, és a status szükségeinek fedezésére szolgálandó javaik kiszakitattak. Ez után Árpád nemzetsége megkapta a maga osztály részét, ugy valamint a többi 130 tribusok. Ezen osztálynál arrol ismét szó sem lehetett, hogy magszakadás esetére a Fejedelemre szálljanak a javak, mind azért, mert nem tőle eredtek, de kivált azért, mert nemzetet irtó revolutio nélkül képzelni sem lehet, hogy egy egész tribun kihalna, hamaráb pedig nem succedálhatott volna a Fejedelem. Ez a magyar birtoknak eredeti állapotja, melly Erdélyben székely atyánkfiainál maiglan is megtartotta eredeti typusát s ott a Fiscus örökösödése nem is divatozik, hanem magszakadás, és végrendelés hijánya esetében a szomszéd succedál.* A későbbi időkben ugyan törvény s alkotmány szelleme ellenére közikbe is bécsuszott a királyi adomány. De maiglan még soha sem volt eset, hogy a kir. Fiscus succedált volna. Ez után követvén a Donatiók alkalmával tett, de ide halasztott (148. és 149. leveleimben terjedékenyen közlött)* inditványának fonalát: ujra megmutatja, miképen Szent István 2: 5 törvénye szerint* első királyunk alatt a Fiscus magszakadásbol nem succedált, de sokat elajándékozván a Status javaibol, vesztegetésre, hajlandó utói pedig ezen javakat csak nem egészen kimeritvén, mikép kevesedtek annyira, hogy már Kálmán alatt a köz szükséget nem fedezhetnék; és e miatt kénteleniteték Kálmán oly törvényt hozni: hogy a status elidegenitett javai visza adassanak, s a Sz. István után kapott adományok magszakadás esetében a Fiscusra visza száljanak.* Nyilván kitetszik ebből: hogy Kálmán nem merte rendelését kiterjeszteni a még akkor fris emlékezetben volt első foglalási javakra, sőt még a Sz. István adományaira sem. A mint hogy hiven megmaradván a magyarok előbbi szokásaiknál, ezen bátortalan lépésnek soha sem is volt effectusa. 2-ik Andrásnak Arany bullája már merészeb lépést tett, mert a javak eredetének minden különböztetése nélkül örökösödést ad a királyi Fiscusnak, de csak ab intestato.* És igy teljes tiszteletben tartván, s hagyván a végrendelés szabadságát, nem vala nagy a veszély e rendelésnek miatta. 1-ő Lajos azonban 1351-ben a rendelkezési szabadságot is eltörlötte, ő csak a Fiscus örökösödésére törekedett, de idegen növény lévén hazánkban a feudumnak ezen csemetéje, az ősi javakbani örökösödést, a nemzetségek fentartását használta hitegető maszlagul.* Elhitték a jó magyarok, meg lőn téve a szembekötősdi, s bejött a kir. Fiscus successiója. – Hoc fonte derivata clades in patriam populumque, fluxit.* Itt kapta eredeti magyar alkotványunk a végső halálos döfést, a szabad nemzetből feudális szolgákat csináltak, senki többé magát vagyona tulajdonosának nem mondhatá, a magyar nemes puszta usufructuariussá lőn a vérrel szerzett, vérrel védett hazában, a szabad adás vevés századrol századra nagyob korlátok közé szoritatott, a nemzeti hitel semmivé tétetett, szóval az 1351-ki törvény gyász következésekkel terhes kutforrása azon állapotnak, mellyet siralmasan szemlélünk. Azonban még ez is csak a donationalis javakra terjedett. És mikép történhetik, hogy a tegnap szerzett javakban is a Fiscus, és nem a mellékes atyafiak succedálnak? megfogni nem lehet. Ezen bitorolt örökösödés nem épül az 1351. t[ör]vényen, nem épül a dolog természetén, melly azon sarkallik, hogy az adományosnak magva szakadtával visza kell az adománynak térni az adományozónak kezéhez. És még is ugy szólván nagyob korlátok közé szoritotta a nemzet tulajdoni jusának kiforgatására intézett agyarkodás a nem királyi adománnyal szerzett javakat, mint a donatiónalékat, mert ezekben magszakadást kéntelen várni a királyi fiscus, amott az életben lévő testvér kezei közül ragadja ki a successiót, midőn a legtermészetesb praesumptio harczol a melett, hogy a véletlen halál által meglepett testvér inkáb rokonát, mint a Fiscust kivánta boldogitani. Látni való tehát hogy a Fiscus örökösödése in donationalibus, alkotmányunknak az 1351. törvény által eszközlött megrontása, in extradonationalibus pedig törvényen sem alapuló, ellenben a természettel ellenkező viszaélés. De ha áll azon törvényes axioma, hogy későbbi törvény ujabb törvény által semmivé tétetik, miután minden fejedelem megesküszik az Aranybullára, a resistendi facultas záradékját nyilván kiveszi,* de a szabad rendelkezést biztositó 4-ik czikelyt még soha egy fejedelem sem vette ki esküvése alól, igen világos hogy mostan országlátó királyunkig minden uralkodónk koronázáskori esküjével elrontotta az 1351-ki anticonstitutionalis törvényt. Könyörög tehát hogy a donationalis javak állapotját tegyék visza a KK és RR az Aranybullának helyzetébe, eztradonationalis javakban pedig kövessék a természeti szeretet rendjét, s csak azon esetekben adjanak helyt a fiscus örökösödésének általában minden javakra nézve, midőn valaki magzatok, ascendensek, özvegy és collateralis atyafiak nélkül, végrendelést nem téve deficiál. Nem is tudja, miért nem fogadná el ezen törvény javallatot a kormány! 30 évi közép számvetésből meg lehet mutatni, hogy a Fiscusnak örökösödése nem hoz bé többet évenkénti nyomorult 50.000 forintnál? nem méltán lehet e kivánni, hogy ily csekélység a nemzeti birtok állandóságának, a nemzeti hitel megalapitásának miatta feláldoztassék?, – de ha nem akarnánk áldozatot kivánni, nem lenne e méltó, hogy ama roppant hasznok tekintetéből kárpotlást szavazzunk!!
V. ö. e kötet 221. l. 4. jegyzet.
V. ö. e kötet 185. l. s köv. l.
Az idézett pont szerint mindenki szabadon hagyhatja javait feleségére, gyermekeire, rokonaira vagy az egyházra.
Kálmán I. decretumának 20. caputja intézkedik, hogy a Szt. István után nyert adományokat az apa után fia, majd testvére s ennek fiai örököljék, ha pedig testvér nincs, a királyéi legyenek azok.
Az aranybulla 4. cikke szerint a (királyi) serviens, ha nincs fia, birtokával, kivéve a leányt illető negyedet, szabadon rendelkezik, ha végrendelet nélkül hal el, közelebbi rokonai örökölnek, ha azonban nincs nemzetsége, a királyra száll a vagyon.
Az 1351-i decretum bevezető része mondja, miután az aranybulla 4. cikkét hatálytalanította: nemeseknek nincs joguk birtokukkal szabadon rendelkezni, „sed inter fratres proximos et in generationes eorundem ipsorum possessiones de iure et legitime, pure et simpliciter absque contradictone aliquali devolvantur”.
Horatius, Carm. Lib. III. 6.
Az 1687:4. tc. alapján. (V. ö. e kötet 325. l. 15. jegyzet.)
Hátra van még a Fiscus successiója ex nota infidelitatis.* Voltak oly barbarus idők amidőn firol fira kiirtattak a Felség sértő bünösök nemzetségei, véres boszu foglalta el a büntető igazság thronusát, és borzadva kell emlékeznünk Visegrád tekintetében miképen a Zach nemzetség a különben mivelt Anjou ház kormánya alatt irtóztatón kiirtatott. Már a jelen idők szelideb erkölcsei megengedhetnék e hogy ily büntetést igazságosnak mondjunk? A szónok sok évek óta szerencsés volt magának azt felelhetni: hogy Magyar ország Rendjei azt igazságosnak nem mondhatnák. Kivánja tehát hogy a felség sértés vagy nota miatti confiscatio örökre eltörültessék. Ellenvethetik ugyan hogy csak saját rátáját veszi el a bűnös, ugy de ez nem őtet, hanem szerencsétlen nemzetségét sujtja, mert kit a vesztő helyre hurczolnak, annak nincs többé földi javakra szüksége. Hozzá járul még hogy ezen büntetés még a természetes örökösödés fonalát is megszakitja, mert bár kegyelmet kapjon is a bünös, utóbb szerzendő javaiban előbbi gyermekei nem örökösödnek. Büntettetni kell a bünösnek, de csak a bünösnek, nem ártatlan rokonainak, és nem oly büntetéssel, melly embertelen boszu characterét viseli.*
A hűtlenség fogalma és büntetése a XV. század előtt nem volt törvényileg határozottan körvonalazva; csak Mátyás alatt alakult ki az a gyakorlat, amelyet Verbőczy a Hármaskönyv I. 14-ben megfogalmazott. Ezen később az 1715:7., 9. az 1723:9. és 1791:56. tc.-ek változtattak.
V. ö. Kölcsey, VI. k. 167. s köv. l.
Julius 21-én Vasárnap. Szünet.
Julius 28-án kerületi ülés. Elnökség Borsiczky, Török.
Napirend: A Fiscus örökösödése tárgyának folytatása.
Legelső szóllott PRÓNAY: Kölcseyvel mindenekben egyetértőleg, t. i. csak azon esetben kivánván örökösödést adni a kir. Fiscusnak, midőn valaki ugy halt meg, mint nemzetségének legutolsó ivadéka, nem csak rokonok, de végrendelés nélkül is. Nem is kételkedhetik hogy a jelen törvényhozásnak sokkal nagyob, vagy legalább szintolly jusa van a Fiscus örökösödését magának alkotmányunk sarkalatos oklevelének, az Aranybullának értelmében is eltörülni, mint a minő jusa volt az 1351-ki törvényhozásnak azt az Aranybulla 4-ik czikelyének fenekestőli kiforditásával behozni. De a felségsértésből következett Fiscalitás eltörlését sem véli alkotmányunk elveivel ellenkezőnek. Igaz ugyan hogy a Királyi Szék bátorságositása ezen undok véteknek mentől keményeb büntetését látszatik megkivánni alkotványunk értelmében is, de minden alkotványnak igazságra kell épülni. Merő kegyetlen igazságtalanság pedig hogy a fenyiték sulya még az ártatlan maradékra is kiterjesztetik. Méltán is remélhetjük hogy ezen igazságtalan büntetésnek, a confiscatiónak eltörlésétől Ő Felsége sem fogja megvonni helybehagyását. Kezeskedik ezért Europa elött ösmeretes nagy lelküsége, s erkölcsisége, mellytől inditatva, ama szerencsétlen emlekezetü Martinovics féle esetben, a vétkesek javainak confiscatióját elengedte;* kezeskedik az is, hogy midőn örökös német tartományainak ön legfelsőb hatalmával büntető törvénykönyvet adott, 1803-ki September 3-án kört létesitő parancsolatjában nyilván ezeket mondotta. Die Folgen der Strafe sollen sich so wenig wie möglich auf die Nachkommen erstrecken.* Ez lévén Ő felségének saját jó szántábol nyilvánitott vélekedése, nem kételkedhetünk, hogy ezen gondolkozását annál kevésbé fogja megtagadni, mint hogy e részben dicső emlékezetű Attyának, a nagy 2-ik Leopoldnak példája is ösztönül szolgál.*
A Martinovics-perrel kapcsolatban kivégzettek vagyona az ítélet szerint a kincstárra szállt. Sigray gróf hagyatékát azonban a király átengedte özvegyének és kiskorú gyermekeinek, Hajnóczyét pedig nővérének. Martinovicsnak ingatlan vagyona nem volt, ugyanúgy a többi elítéltnek sem. A kivégzettek ingóságait 1795 aug. 10.-én a kincstár elárvereztette. (Országos Levéltár, M. Kamara Depart. Jurid. fons 48., positio 10-15.) 1804-ben Martinovics János ny. hadnagy folyamodott nagybátyja hagyatékáért, de kérését elutasították. (M. Kancellária, 4875., 7621/1804.)
A Ferenc által 1803-ban kiadott Strafgesetz über Verbrechen und schwere Polizeiübertretungen elég hosszú időre, 1852-ig nyugvópontra juttatta az osztrák büntetőjog reformjának Mária Terézia korában megindult folyamatát; jellege azonban éppen politikai vonatkozásban nem volt liberális, mert minden politikai mozgalmat s az államforma megváltoztatására irányuló kísérletét főbenjáró bűnnek tekintett.
Az 1791:56. tc. szerint II. Lipót a rendek kérésére hozzájárult, hogy felségsértés esetében a birtok elkobzása csak a bűnös osztályrészére szoríttassék.
DUBRAVICZKY: Azon elvet hogy ahol sem végrendelés, sem törvényes örökös nem találtatik, a Status publicusnak, vagy is a királyi Fiscusnak kell örökösödni, ugy véli, senki sem fogja tagadni. Ezt tehát mint kétségbe nem is vett dolgot, mellőzvén; a dolognak egyedül másik oldalát kivánja taglalat alá venni. Három féle tekintetben jelenik itt meg a Fiscus örökösödése. – 1-ő, melly adományos javakban magszakadásbol ered, 2-ik, melly hütelenség, és felségsértés büntetése gyanánt divatozik, 3-ik, melly az atyafiak közötti osztály után szerzett javakban ab intestato fenáll.
A mi az elsőt illeti: távolrul sem akarja ugyan tagadni, a mit Kölcsey mély tudománnyal, és combinatióval előadott, de minden pragmatica visgálatok mellett is csak ugyan tagadhatatlan hogy a Fiscusnak örökösödése donationalis javakban 1351 óta nem csak törvényesen létez, de követeltséggel is. Követeltséggel: mert valamint feltételül tétetik a királyi adományokban hogy az adományos nemzetség magvaszakadtával az adományozott javak viszakerüljenek a Koronára, ugy visza is kell kerülniök részint a törvényes feltétel miatt, részint mert törvény szerint ismét más érdemes honfiaknak jutalomul kell ajándékoztatniok; a mi ezen fiscusi örökösödésnek egyedüli, s eredeti alkotmányos rendeltetése. Gyakori panasz hallatszik ugyan, hogy az adományozásnak divatba jött módja ezen eredeti rendeltetésnek, s a törvény értelmének egy átaljában meg nem felel;* és ez oly ellenvetés melly a Szathmári követ által felhozott sajátsági és birtok biztosági tekinteteken felül alkalmasint legsulyosabb, azonban ezen méltányos sérelem orvoslására, mind az előleges tárgyakban,* mind a királyi adományokroli törvényczikely javallatában meg vannak téve a szükséges intézetek;* s minden visza élés, melly e részben tapasztalható, csak ugyan ellene nem áll azon elvnek, melly szerint az adományos nemzetség magva szakadtával visza kell a Koronára szállani minden donationalis javaknak, hogy (a mi fő tekintet) ismét más érdemes hazafinak ajándékoztassanak. A Fiscus örökösödésének ezen részét tehát Pest v[ármegye] Rendei megtartani kivánják. – De egészen máskép áll a dolog, a felség sértés, vagy nota miatti confiscatióra nézve. Ez oly tiszta tárgy hogy iránta nincs szükség hoszasan szóllani; igaz ugyan, régi törvényeken alapul ez is, de vétkezni gondolna mind a király, mind ezen tett ellen, ha kételkedhetnék hogy a századoknak hoszu igazságtalanságát egy nap meg fogja szüntetni. Kivánja tehát hogy valamint a büntetésnek ezen barbarus neme, ugy a fiscus successiojának 3ik része, melly az osztály utáni szerzeményeket tárgyazza, szintén végkép eltörültessék. Ez is igazságtalan törvény, s ilyet az idők hoszu sora sem képes igazságossá változtatni, különben is már ezen utolsó kérdés meg van előzve a fentebbi határozatokban, midőn t. i. a házastársi örökösödés minden szabad rendeletü javakra kiterjesztetett,* midőn a törvénytelen ágyból született gyermekeknek örökösödés adatott,* végre midőn a jobbágyok successiója tárgyában már végzésé vált, hogy a collateralis atyafiak az uradalmi fiscus előtt örökösödjenek.*
L. a június 5–10-i kerületi ülések vitáit, e kötet 221. s köv. l.
Az 1833 április 26-án felterjesztett előzetes sérelmek között a XIII. foglalkozott ezzel a tárggyal. (V. ö. Iratok, I. k. 146. s köv. l.)
A kerületi ülés ide vonatkozó végzését olv. e kötet 223. l. és 226. l.
L. az előző számban, 363. l.
V. ö. előbb, 353. l.
Olv. e kötet 307. s köv. l.
DEÁK: Legelsőben a Fiscusnak magszakadásbol eredő donationalis javakbani örökösödéséről szólván, midőn annak eltörlését javalja, három szempontra figyelmezteti a RRket, mellyekre minden törvényhozásban tekintettel lenni kelletik: 1.) Valjon a hozandó törvény hasznos e a hazának? 2.) igazságos e? és 3.) alkotvámyunkkal nincs e ellenkezésben? – Senki sem kételkedhetik hogy a Fiscus örökösödéséből ered azon viszás állapot, mely szerint a latens jus regium* lehetősége miatt senki magát birtokában tökéletesen biztosnak nem érezi; melly bizontalanság annyira bészövetkezett minden viszonyainkba, hogy alig van valaki, a ki minden aggódás nélkül biztos sajátjának merné mondani birtokát. Nem is lehet tehát kételkedni hogy emez ipart, szorgalmat, köz hitelt rongáló bizontalanságnak megszüntetése a Statusra csak jót s hasznot áraszthatna. Lehetne ugyan ellenvetni hogy megszünnék ama fluxus et refluxus bonorum, mellyből az adományozás ered. De a legujabb idők kedvetlen tapasztalása bizonyitja, hogy a donationalis rendszernek nincs miért örüljünk, és ha megváltoznék is alkalmaztatási módjában az adománynak, vagyis inkáb drága eladásoknak eme rendszere, az abból eredendő haszon csekélysége, a temérdek per, az örökös bizontalanság kárának tekintetét fel nem ütheti. Igazságos is lenne tehát az eltörlés; igazságos a magánosokra, mert senki jussát nem sértené, de nem lenne igazságtalan a Fejedelemre nézve is, mert az ő megegyezése nélkül törvény nem alkottathatik. – Végre az alkotmány tekintetét a mi illeti, hogy ezzel nem ellenkezik az eltörlés, már Szathmár követe megmutatá,* annak előterjesztését tehát egész kiterjedésében pártolja. Által megy ezután a fiscus örökösödésének más két ágaira, s ezekre nézve még erősebben véli állani az eltörlést javalló tekinteteket. A felségsértés vagy hütlenség miatti jószág confiscatio ellenkezik az emberiséggel, a szelidséggel, a törvényhozás philosophiájával, melly ártatlant nem büntet, de ellenkezik magával az ősiség elvével is, mert elvágja az örökösödés fonalát. Reménli tehát, hogy midőn ennek eltörlését initiáljuk, a Fejedelem sem fogja megegyezését visza tartóztatni egy oly törvénytől, melly egészen hasonlit ahoz, mellyet más tartományainak ő maga törvényül adott.* Végre a szerzeményekbeni örökösödést ab intestato a mi illeti, ennek a Pest vármegyei követ által elszámlált eddigi végzések után követeltséggel fentartatni többé nem is lehet;* hozzá járul még azon tekintet is, hogy midőn a férfi ágot illető jószágokba fektetett épületekről vala szó, a K és RR azon praesumptionál fogva zárták ki a leányokat minden részesitésből, hogy a jószágok természete arra mutat, miképen az atya inkáb kivánta a fiait, mint leányait boldogitani.* Ha ezen gyenge praesumptio testvér gyermekek közt is törvényre inditó okot szolgáltathatott, még erősebben áll azon praesumptio hogy a véletlen eset miatt végrendelést nem tehetett acquisitor vérét rokonát inkáb kivánta boldogitani mint a kir. Fiscust. Nem kételkedik tehát hogy e részben a természeti szeretet rendét veszik a K és R intézetökben alapnak s ha Szathmár követének javallatát egész kiterjedésében el nem fogadnák, legalább ezen két utóbbi részét a fiscus örökösödésének végképen megszüntetik.*
L. e kötet 221. l. 4. jegyzet.
V. ö. Kölcsey beszédével, 365. s köv. l.
A Ferenc által 1803-ban megerősített Strafgesetz über Verbrechen (V. ö. 368. l. 13. jegyzet.) I. 52–60. §. foglalkozik a hűtlenség büntetésével. A bűnöst az esetleg okozott károkért teljes vagyonával felelőssé teszi, vagyonának elkobzásáról azonban nem szól.
V. ö. előbb, Dubraviczky beszédének befejező részével.
L. e kötet 354. s köv. l.
V. ö. Kónyi: Deák Ferenc beszédei, I. k. 98. s köv. l.
PALÓCZY: Kölcseynek beszédjére felelvén, Anonymusnak s más egyebeknek, a rég elmult századak homályait fejtegető épen nem pragmatica historiographiáin törvényhozói állásában épiteni nem akar. Fekete szinekkel festi az Aranybulla születésének időkorát, s nem hiszi hogy annak feldicsért 4-ik czikelye nagyon jótékony lett volna a maga következéseiben, s ha csak azt tekinti is, hogy abban a leányok ugy szólván magzatoknak sem tekintetnek, s hogy az ott engedett szabad rendelkezés következésében a fekvő javak nagy része klastromokra szállott. Lajos király 1351-ki törvényének köszönettel gondol tartozni, hogy ezen naponként szélesebbre áradó gonosztol a hazát megmentette, s oda vitte a nemességet, hogy gyermekeiről, atyafiairol emberib módon lett légyen kéntelen gondoskodni. Magas dicséretekkel halmoza tehát a Nagynak nevezett 1-ő Lajos királyt, s ugy hiszi hogy ezen hatalmas fejedelemnél, ki Danczigtol Siciliáig, Posontul Várnáig, Brassotul csak nem Moskva kőfaláig uralkodott, alig ült a magyarra nézve igazságosab, nagyobb, jótékonyab Fejedelem a magyar Thrónusan. Nem is látszik a szólló Követ igen nagy véleményel lenni az Arany bulla felől, úgy hiszi, némelly 1790-ki törvények alkotványos jótékonyság tekintetében nagyon kiálják vele a concurrentiát, és sok is foglaltatik az Aranybullában, a mit képtelenség lenne maiglan is fenállónak hinni, ámbár a királyi hitlevelekben nyilván az eskü alól ki nem vétetik. Ellenben 500 évek szokása erősité meg Nagy Lajosnak 1351-ki törvényét, meg van tehát győződve hogy ennek egy napon egy tolvonással eltörlése a kegyes óhajtások körébe tartozik. És mivel a Fiscusnak örökösödését in donationalibus ex defectu különben is a Király és adományt nyerő nemes közötti Pactum Conventumnak tekinti, azt sértetlen fentartani, ellenben in extradonationalibus liberae dispositioni obnoxiis, csak azon esetre szoritani kivánja, midőn valakinek negyed iziglen sem atyai, sem anyai ágon rokonai nincsenek, s végrendelést sem tett. Hasonlókép eltörli a Fiscus örökösödését ex nota, mellynek azonban büntetését kész az által sulyositatni: hogy a ki ezen undok vétekbe keveredik, veszitse el végrendelkezési szabadságát. Bizik az Istenbe hogy soha sem jő többé visza a régi háborgásnak ideje, emlékezteti még is a RRket hogy a pártokra szakadt hazában minő általános zavar volt a confiscatio következésében.* A ki gyengéb lévén meggyőzetett, notoriusá lőn, s javait az erőst fél elfoglalá, majd ismét a másik fél fordult felől, s ekkor emez volt a notorius. Törültessék el tehát ezen embertelen büntetés, melly különben is a büntető törvén elveivel semmi tekintetben sem egyezik.
Valószínűleg a XVII. sz. végi vagyonelkobzásokra céloz.
(A folytatás következni fog,* most még csak egy beszédet közlök, melly sor szerint utolsó vala.)
A további beszédeket olv. a következő szám elején.
NAGY PÁL: Én egészen máskép gondolkozom, mint Borsod vármegye követje, a ki nem gondolja hogy az 500 esztendős rosz törvényt egy tol vonással el lehetne törülni. Én biz ugy hiszem hogy el lesz törülve egy penna vonással, ha most nem is, de nem sokára. Igaz, igaz, ez az emendatio legum* nem igen jól indul kezdet óta, és én meg is vallom a Te[kinte]tes RRrek hogy nekem az egész törvényes tárgyhoz nem igen nagy kedvem van, és nem tudom azt ugy con amore tractálni. Mert még sok dolgok nincsenek az országban egészen tisztában, s ebből csak az lesz, hogy szerencsénkre a mit most végzünk, nem igen soká fog állam, és nem adok neki sok időt, hogy egy uj Juridica deputiatiót fognak kiküldeni. Most a mint állunk, a Fiscus successiója annyi mint az aviticitas, az aviticitas meg annyi mint a Fiscus successiója. És ez a két portéka minden viszonyainkba annyira bele van szőve, hogy ha az a kettő bukfenczet vet minden reájok épült viszonyok is bukfenczet vetnek, ellenben mig azok állanak, addig bizan bajosan emendálunk, No ezt majd az egész ország által fogja látni, s ha áltlátta, akkor bizon eltörlik egy tol vonással az 500 esztendős törvényt, ha még egyszer 500 esztendeig élt volna is. Igy szokott az menni a világon. Mikor én 1807-ben azt mondottam, hogy a diák nyelvnek le kell a diplomatiai polczrul szállani, volt olyan öreg ur, kiről abban az időben igen sokat hittek, és nagy tekintetben állott, aki nekem azt mondta „Non loquatur talia stulta”,* ez volt a felelet, azonban én megint csak azt mondtam és 1825-ben is azt mondtam, hogy nem sokára kivetkezünk a deákosságbol, még akkor is voltak nagy tekintetü urak, a kik velem nem voltak egy véleményben,* s imhol ni! alig mult el egy decennium, már annyit felejtettünk az ezer esztendeig uralkodott diák nyelvből, hogy még egy decennium mulva majd magok a papok sem fogják érteni mit mondanak a misében. (Nagy nevetés: FRIM erősen contradicál.) – Tudnék több ilyen példákat is mutatni. 1825-ben e vármegye azt határozta hogy bizonyos törvénynek, ha meghozatik is nem fog engedelmeskedni. (Nógrád a jobbágy telken lakó nemesek adója tárgyában.)* S 1834-ben már maga is azon törvényre utasitást adott.* Még kevés esztendők előtt ha valaki az aviticitas eltörlését emlegetni merészlette volna, sok megye gyüléséből talán az ablakon hajitották volna ki, s im most már nem csekély számu megyék utasitásba adták hogy el kell törülni. Haladunk, haladunk és szerencsénkre a mit most még el nem törülhetünk, nem igen sokáig fog állani. Ezeket annak bizonságául hoztam fel, hogy midőn egyszer a köz vélemény valamelly dologra nézve megérik, azt többé 500 esztendős régiség sem fogja tudni egy tol vonás ellen fentartani. No már a tárgyhoz szóllva: A fiscus successiója azon időbül ered, midőn a Fejedelmek azt gondolták, hogy ők nem a végett vannak a világon hogy kormányozzanak, igazgassanak, hanem hogy ő miattok vannak a statusok e világon és ők mindennek urai, tulajdonosai. Az országot ugy nézhetik mint egy majort, az embereket pedig mint a majorban a birka sereget. Én tehát ezen csodálatos gondolkozáson épülő Fiscalisi successiot a maga három féle elágazásában ugy tekintem, mint egy három fejü sárkányt, melly hazánk szivét ugy mardossa, hogy mig mind a három fejét le nem vágjuk, édes hazánk soha boldog nem lesz. Ezen három fejü sárkánynak a fisci successio authocratiai, a majoratus és senioratus olygarchiai, az aviticitas aristocratiai része. Lássuk, mennyire mehetünk vele a mostani körülményekben. – A successio Filci ex defectu in donationalibus egészen egyre megy az aviticitással, a melly kérdést én még egészen eldöntetve lenni nem tartok, addig tehát nem is voxolhatok, mig nem tudom az aviticitással mi történik.* A mi az acquisitumokat, az extradonationalékat illeti, én ugy tartom hogy a Status egyes individuumokból áll, a Status javát és kárát tehát az egyes individuumok javától s kárától elválasztani nem is lehet; és igy azt hiszem hogy a Kormánynak vagy Fiscusnak, vagy nevezzék a T[ekintetes] RR ahogy akarják, nem is lehet oly jusa, a melly kárára van a statusnak, s ha van ily jusa, az nem jus, hanem egy neme a despotismusnak. Én ösmertem egy katona fő tisztet Sopron vármegyében, szép szerzeménye volt, testvérének gyermekeit magánál tartotta, nevelte, ápolta, mint tulajdon gyermekeit, meg is irta tulajdoni kezével a testamentomot hogy mindenében örököseinek tegye, azonban mielőtt annak rendi szerint aláirhatta, solennisálhatta volna, véletlenül kimult guta ütésben, s eljött a királyi Fiscus és az urasághoz szoktatott szegény atyafiakat kiszórta a házból s mindentől megfosztotta; és ezen embertelen igazságtalanságot fognánk mi Status jusának nevezni? De hogy is áll a Fiscus successiója más országokhoz való viszonyban? Ha valami meggazdagult szerencse vadász Keletindiában meghalálozik, Anglia nem rohan az ő vagyonára, hanem az egész világon publicáltatja halálát és ha még oly távol fokon álló atyafia találtatik is, örököse lesz, nálunk pedig itt bent a hazában szülötte földén nem succedál szerzeményben az atyafi. Ez valósággal botránkoztató dolog; hátra van még a nota infidelitatis. Már erről alig tudom, mit is kellessék mondani, ez már épen igen furcsa dolog és nem is illik a Kormánynak ily dolgokon kapkodni, mert a bizony csak ugy ütt ki, hogy midőn a nótoriusok elütik a fejét, a hóhér elveszi a mi rajta van, a Kormány meg elveszi a mije azon kivül van, s igy szépen megosztoznak. Ez embertelen egy dolog, mellyről lehetetlen nem hinnem, hogy eltörlésére intézett javallatunk szelid fejedelmünk előtt is kedves dolog ne legyen. – Végre még az Egri káptalan követjének ellenvetésére akarnék felelni;* feljegyeztem valahová a mit mondott, ha megtalálnám. – A mint hogy jegyzeteit által futva röviden válaszol s teljes eredetiségében egyátaljában tolra nem fogható beszédjét végezvén a köz tetszésnek zajos nyilatkozásai közt leült.
Az országos bizottságnak éppen tárgyalás alatt áldó javaslatát emlegették De emendatione legem civilium címen.
Horváth Mihály szerint (Magyarország történelme, VIII. k. 324. l.) az eset akkor történt, amikor Nagy Pál a só árával kapcsolatban az alsóbb néposztályok elviselhetetlen terheire hívta fel a figyelmet.
Nagy Pál ezen az országgyűlésen különösen a felvidéki szlovák megyék követeivel és a horvát követekkel vívott kemény szócsatákat a magyar nyelv ügyében.
Az esetre vonatkozólag olv. Országgyűlési Tudósítások, II. k. 539. l. az 5. jegyzetet.
Az évszámot a szónok valószínűleg csak felületesen használja, mert az úrbéri törvényjavaslat vitája 1833 novemberében első menetében lezárult s így 1834-ben nem volt lehetőség esetleges pótló utasítás küldésére Nógrád vm. részéről. A kérdés részletes vitájában 1833 szeptember 24-én Nógrád követe. Prónay valóban a fenti értelemben szavazott. Az országgyűlés elején a követeknek adott megyei utasításokat l. az Országos Levéltárban, Nádori titkos levéltár, Acta diaetalia 1832., Praeparatoria XVII. Instructiones ablegatorum Comitatensium. Az országgyűlés folyamata alatt érkezett pótló utasításokat l. uo. Diaetalia extraserialia 1934. CLVI.
Az ősiség kérdésének az országos bizottság javaslata 27. cikkének tárgyalásakor kellett napirendre kerülnie, amely „de praemonitione fassionibus praemittenda” szól. A bizottság az aviticitas változatlan fenntartása mellett foglalt állást. Felfogására jellemző a 30. cikk indokolásának következő mondata: „Superius iam … insinuatum est, bora nobilitaria avita ultro etiam peres antiquissimam, conservationi fami iarum innixam consuetudinem gubernanda esse”. (Proiecta, 64. l.) Ennek a cikknek a tárgyalására a kerületi ülésekben már nem került sor.
Frimm előbbi közbeszólására.
Eként befejeztetvén a vitatások, voxolás utján e következő végzések történtek:
1.) Igen nagy szótöbbséggel határoztatott, hogy az országos küldötség szerkeztetése el nem fogadtatik.
2-ik kérdés. Donationalis javakban birjon e a Királyi Fiscus örökösödési jusal ex defectu, ugy hogy az utolsó deficiens az ily javakról végrendelést ne is tehessen? – A végrendelési szabadság mellett, a Fiscus örökösödése ellen csupán Ungh, Szathmár, Szabolcs, Csanád, Temes, Nógrád, Zala, Somogy, Győr és Tolna vármegyék szavaztak, Békés, és Verőcze pedig csak tiszta adományok* esetére kivánták a Fiscus örökösödését szoritani. Baranya és Zólyom jelen nem voltak, s igy a többi megyék, az Egyházi Rend s a Szabad Kerületek voxával a Fiscus örökösödésének ezen neme továbra is meghagyatott.*
Pura donatio, amikor az adományos tisztán érdemeiért s nem pénz ellenében kapja az adományt.
A kerületi törvényjavaslat 1. §-ának szövege: „Bora ex collatione regia per donatarium pro se et descendentibus impetrata in defectu legitimorum deseendentium – hoc non intellectis investitionibus et melioratianibus – successionem fisci regit respicient”. (Diaet. Extraser. 1834. CXIV.)
3-ik kérdés. Minden névvel nevezett extradonationalis javakban, mellyekről a deficiens szabadon rendelkezhetett volna, ab intestato kisuccedál? a királyi Fiscus vagy a collateralis atyafiak? 32 megye és a Szabad Kerületek voxával 15 megye s az Egyházi rend ellen határoztatott: hogy a collateralis atyafiak.
4-ik kérdés. A collateralis atyafiaknak ezen örökösödése szoritatik e bizonyos gradusokra, vagy a legtávolabbakra is kiterjed az örökösödésnek törvényes rendje szerint? – Felkiáltással általi végzés: a legtávolibbakra is kiterjesztetik.*
Az említett javaslat a 2. §. szövegét két változatban tartotta fenn. Az áthúzott így hangzik: „Extradonationalia autem liberae dispositioni obnoxia seu perennali seu pignoris titulo et post divisionem quoque accuisita bona ab intestato sine prolibus deficientis; ita et universa eiusdem mobilis substantia salva ascendentium et mutua coniugum successione, ad fratres et consanguineos cum deficiente ab eodem stipite derivato, observato legali successionis ordine, his vero nec in remotioribus gradibus existentibus, ad fiscum regium devolventur”. A másik, amely az előbbi mellé a margóra került s így véglegesnek tekinthető: „§. 2. In cunctis extraordinationalibus bonis, prout et in universa mobili substantia ab intestato deficientis, salva ascendentium et coniugum legeli successione, consanguinei iuxta propinquitatis gradum fiscum praecedunt”. (Uo.)
5-ik kérdés. A Successio Fisci ex nota infidelitatis et crimine laesae majestatis megmarad e vagy eltörültetik? – 28 megye s Szabad Kerületek voxaival 18 megye ellen eltörlés határoztatott.*
A határozat a törvényjavaslat 3. §-a lett: „In perenne iustitiae ac clementiae regiae documentum bonorum notorii confiscatio in casibus criminis laesae maiestatis out notae infidelitatis locum amplius neutiquam sortietur”. (Uo.)
