a) Néhány érdekesebb beszéd a július 26–29-i kerületi ülésekről, a fiscus örökösödésével kapcsolatban.
a)
Néhány érdekesebb beszéd a július 26–29-i kerületi ülésekről, a fiscus örökösödésével kapcsolatban.
Néhány érdekesebb beszéd a július 26–29-i kerületi ülésekről, a fiscus örökösödésével kapcsolatban.
Posony, augustus 3-án, 1834.
Folytatása a Kir. Fiscus örökösödését tárgyazta kerületi vitatásoknak: – Palóczinak előbbi levelemben közlött beszédje* után szólott
V. ö. előbb, 370. l.
HERTELENDY MIKSA: Mennyire ellen legyen a Status legszenteb czéljainak a kir. Fiscus örökösödése? e részben a minden napi tapasztalásra hivatkozik; s botránkozását nyilvánitja a leskelődésnek s árulkodásnak ama rendszere felett, melly minden lehető magszakadás közelitését kisérni, s követni szokta. Azonban a régi századok homályaira törvényhozói ellátásainkat épithetni nem vélvén, azon időkre, midőn még Tribusokra volt a magyar nemzet felosztva, visza menni nem is akar, csupán jelenleges állását kivánván a Fiscus örökösödésének törvényszerzés taglalat alá venni; Ily szempontbol indulva: 1. Ezen fiscalisi successiót magszakadásból, donationalis javakban fentartja, azon elvnél fogva, hogy a kormány tartozzék minden ilyes javakra érdemes hazafiaknak ingyen jutalmazására törvényeink értelmében forditani. – Ellenben 2. a felség sértés vagy hütlenség bünje miatt örökösödést eltörültetni kivánja. Mert ámbár igaz ugyan hogy az ily bünösnek keményen kell büntettetni, de a ki gyalázatos uton, a vesztő helyen hóhér keze által veszti életét, az iránt megengesztelődhetik a büntető igazság, s ha csak nemtelen bosszu characterét nem akarja magára ölteni, nagyob büntetést reá már nem szabhat. Meg is van a szónok több más követekkel egyetemben győződve, hogy ennek eltörlésére intézett javallatunk emberszerető Királyunk szivében kedves érzést fog támasztani. – Végre 3. mi a szerzeményeket, s extradonatianalis javakat illeti: valamint a királyi adományal nyert javakban van alapja a Fiscus örökösödésének, ugy a többiekben egyáltaljában nincs, sőt ezen successio nem csak hogy az igazsággal ellenkezik; de oly javakat is juttat a kir. Fiscus kezére, mellyekhez még csak az érdemes hazafiaknak ajándékozás sincs feltétlenül köttetve, s igy nem is szolgál egyébre, mint a különben is divatozó szerencsétlen depauperatio rendszere segéd módjainak szaporitására. Ezeknél fogva tehát mindenekben a szerint voxol, mint Pest vármegyének követe.*
Dubraviczky beszédét olv. az előző számban, 368. s köv. l.
SZLUCHA ellenben a Fiscus örökösödését ugy a mint eddig fenáll, továbra is fentartani kivánja. A Koronának ezen jövedelmét a Kormány jusai közé számitván, a status biztosága, s állandósága megerősitésének munkájában azon elvet tartja legalaposabnak, hogy valamint a hazának, úgy a királynak is jusai sértetlenül fentartassanak, különben egyik jusainak megtámadása a másikénak veszedelmét következtethetné. A régi századoknak bizontalan hitelü historiájánál, törvényhozói állasában többre becsüli az élő törvényt, s nagyob tekintetet érdemlőnek hiszi azon nézetet, hogy a Status szükségei nem kevesedtek és így az ezeknek fedezésére szolgáló jövedelmeket sem kell csorbitani. Ő tehát nem csak a donationális, de még minden más egyéb javakban is fentartani kivánja a kir. Fiscus örökösödését, mert ennél ártatlanab kutforrását a Status jövedelmének nem ismeri, s azokat praesumptiok, gyanusitások tekintetéből feláldozni nem akarja.
ANDRÁSSY: Kölcseynek beszédjét* cáfolólag állitja hogy nemzetünknek eredetileg Tribusokra lett felosztása s a javak birtokának mind egy köz osztályból következtetett származása ellenkezik Verbőczynek értelmével, aki nyilván mondja, hogy bona conferendi potestas kezdet óta a Fejedelemnél volt.* Továbbá hogy a Fiscus örökösödése némileg a feudalismushoz közelit és a tulajdoni just a rendelkezési szabadság tekintetében korlátozza, ezt elösmeri, de hogy a magyar nemes a maga javaiban csak haszonszedő lenne, s a tulajdonnak minden egyéb jóvoltával nem élhetne, azt soha el nem ösmeri. Nem tagadja azt is, hogy a denunciatiok divatba jötte kedvetlen dolog, ezen azonban lehet segiteni a nélkül, hogy a Fiscus örökösödése megsértetnék, mihelyt t. i. a feljelentés jutalma eltörültetik. Az iparnak és nemzeti hitelnek szempontjaiból tett ellenvetéseket csak egyoldaluaknak és igen részleteseknek itéli, mint hogy a Fiscusnak örökösödése is teherrel jár. Az Aranybulla 4-ik czikelyéből, s a királyi eskü levelekből merített okoskodásokra pedig azt feleli, hogy az Aranybullában más egyebek is foglaltatnak, mellyek a kir. hitlevelekben eskü alól in specie ki nem vétettek, de azért még sem állanak, mert részint későbbi világos ellenkező törvények, részint a nemzet javára bejött divat által megváltoztattak. Ide tartoznak a Nádor és Országbirója biráskodásáról szólló czikelyek,* ide tartozik különösen az Aranybulla 20-ik czikelye, melly egyenesen parancsolja hogy a tized (decima) nem pénzen, hanem természetben szedessék. A szónok valóban kiváncsi lenne hallani, miként fogná Szathmár követe ezen szintén egy királyi hitlevélben is ki nem vett czikelyét András bullájának védeni. Mind ezeknél fontosabbaknak tartja azon ellenvetéseket, mellyek a birtok bizontalanságának káros tekinteteinél fogva tétettek. Ugy de ha ezen tekintetek állanak a Fiscus örökösödése ellen, állaniok kell az ősiség (aviticitas) ellen is, és még is a RR töbségének bölcsesége az ősiséget továbbá is meghagyatni határozá.* Meg kell tehát amannak is maradnia, s általa a nemesi javak mindenkori ki s visza folyásának fentartatni.* Nehezeknek ösmeri az extradonationalis, vagyis szerzeményes javak tekintetét, de erre nézve is van egy észrevétele. Azon praesumptiot hogy kit kivánt legyen inkáb a végrendelés nélkül kimult személy boldogitani? meg kell különbözhetni az idő tekintetéből. A multra nézve ugyan is az a legtermészeteseb praesumptio, hogy a ki végrendelést nem tett, az javait a törvény értelmében hagyni kivánta, ez pedig a fiscusnak ád mellékes rokonok előtt örökösödést. De a jövendőt is a mi illeti, ha oda szoritatnék a javallat, hogy egy két izig a collaterálisok örökösödjenek, és nem a fiscus, talán nem lehetne a természeti szeretet rendjén épülő praesumptionak ellene mondani. De a messze távolságú atyafiakra nézve másként áll a dolog, itt már nincs elegendő ok feltenni hogy valaki inkáb kivánta legyen boldogitani azon személyt, ki iránt már nagyon gyenge a vér kapcsolata: mind sem a Fiscust, vagy is törvény értelmében szólva azon helyet: honnan a Fejedelem bölcs itélete szerint érdemes hazafiaknak jutalmazására kell javainak forditatni. (Zugás!.) – Én csodálkozom hogy ezen kijelentésem kedvetlenül fogadtatik, holott nagy polgárnak tartjuk ama Rómait, ki a polgári igazság szeretetének önön magzatját feláldozá,* és mi annyi polgári erényt sem akarunk magyar hazánkfiairol feltenni, hogy inkáb kivánnák érdemes honfitársaiknak jutalmazását eszközlendő köz kézre, mint gyakran igen is érdemetlen atyafiakra hagyni szerzeményöket! (Ismét zugás.) Én a polgári köteleket szint oly erőseknek tartom mint a vér köteleit. (Az ismételve megujuló zugást BORCSICZKY mint elnök ezen szavakkal csillapitá le: Én ugy hiszem a mi nem tetszik, azt még nagyobb figyelemmel meg kell hallgatnunk, minthogy azt meg fogjuk czáfolni!) – Ezek után ANDRÁSSY beszédjét folytatván által megy a nota infidelitatis kérdésére s a Fiscus innen eredő örökösödésének eltörlésében küldői részéről szintén megegyezik.
Kölcsey beszéde az előző számban, 365. s köv. l.
A Hármaskönyv I. 3. 6. §. a középkori hatalomátruházási szerződés értelmében úgy tanította, hogy a keresztény hitre áttérve a magyarok Szt. Istvánt királyukká választották s ezzel „omnis nobilitationis et ex consequenti posscssionariae collationis, qua nobiles decorantur et ab ignobilibus segregantur facultas pleuariaque potesas in iurisdictionem sacrae coronae regül huius et per consequens in principem ac regem nostrum a communitate et communitatis ob auctoritate simul cum imperio et regimine translata est.”
A 8. cikk szerint a nádor nemesek ügyeit, ha fejük és jószáguk forog kockán a király tudta nélkül nem intézheti el, a 9. cikk értelmében pedig az országbíró csak a királyi kúriában ítélkezhet.
A törvényjavaslatnak a végrendeletekről szóló cikke tárgyalásánál. (V. ö. e kötet 284. l.)
Fluxus et refluxus bonorum, a kincstártól az adományoshoz és vissza.
Junius Brutus, a római köztársaság első konzulja, a Tarquiniusok elűzője. (Kr. e. 509.) Kivégeztette saját fiait, akik egy köztársaságellenes összeesküvésben vettek részt.
ZMESKÁLL ellenben a Fiscus örökösödését mindenekben védelmezi A felség sértést és hütlenségét oly iszonya vétkeknek tekinti hogy az ezektőli elrettentés végett mentől keményeb büntetést kivánna, felállitani. Különben is, ha állana azon állitás hogy minden büntetés igazságtalan, mellynek sulya a bűnös gyermekeire is kiterjed, ugy halálra sem kellene a vétkest itélni, mert a gyermekeket nagyob csapás nem érheti, mint az, hogy attyok vesztőhelyen veszti el életét. Egyéb iránt némellyek, ugymond, alkotványunk régiségeit fejtegetve Árpád idejét látszanak visza hozni akarni. De én azt hiszem, hogy ha bennünket az Austriai ház hatalmas keze nem oltalmazott volna, magyar hazánk földjét most is török patkó tapodná.
ALMÁSSY hasonló értelemben szólván, a magszakadásból eredő fiscálisi örökösödés védelmére még azon tekintetet is felhozza: hogy ha ez eltörültetnék, az adományozó kir. Fiscusnak mind a mellet is hogy a kiváltságok (privilegia) szoros magyarázatuak, kevésebb jusa lenne mint az oly eladónak, ki amaz ösmeretes „nullum jus” záradék nélkül adta el jószágát, ennek szabad lenne a vevő magvaszakadtának esetére örökösödését feltartani, a Fiscusnak pedig szabad nem lenne.* És ugyan ezen tekintet áll ellent a szerzeményekbeni collateralis örökösödésnek is, mert a fatens fentartott jusát semmivé tenni nem lehet. Különben is törvénykönyvünknek egyik alkotmányos sark elve hogy a collateralis örökösödés nem a természeti szeretet rendjén, hanem osztályon alapul, következőleg a melly javakban osztály nem volt, azokban collateralis örökösödés sem lehet. Végre mi a felségsértés, vagy haza árulás vétkéből eredő fiscalisi örökösödést illeti; ha gyakorlatban általában el lehetne fogadni azon állitást, hogy minden büntetés igazságtalan, mellynek sulyát az örökösök is érzik, ugy a nagyob hatalmaskodás diját, a byrsagiumokat s minden pénzbeli büntetéseket el kellene törülni, mert ezeknek sulyát is érzik az örökösök. De nem is lehet mondani hogy a büntetés ezen nemének, melly különben is csak a bünösnek tulajdon rátájára van szoritva, törvényszeres alapjai nem lennének, mert czélja a büntetésnek: hogy a ki tulajdon személyének veszedelmeztetésével nem gondolna is, legalább azon kár által rettentessék visza ezen büntől, melly tettéből gyermekeire háramland, rendeltetése pedig a büntetésnek abban áll: hogy hűség feltételéhez lévén a magyar nemzeti jószág birtoka köttetve, az a hütelentől elvétessék, s más hüséges hazafi jutalmazására forditassék.
Nullum ius, nullamque iuris et dominii proprietatem pro se reservando etc. Ha valaki ily záradékkal látta el fassionalis levelét, akkor a birtok többé nem száll vissza reá, hanem a másik fel magtalan halála után a fiscusé lesz. A záradék nélkül ellenben a birtok, amelyet elcserélt vagy szolgálat jutalmául adott át, ily esetben ismét az övé. (V. ö. Hármaskönyv, I. 62.)
SZALOPEK ellenben nem képzel oly embert, a ki igazságosnak állithatná hogy a bünért az ártatlan örökös is lakoljon; és ha megfontoljuk hogy lehet gazdag birtoka notorius, a kinek egyetlen egy fia van, kitől fenálló törvényeink szerint az egyéb birtoknak fele elvétetnék, lehetetlen meg nem győződni: miképen a már magában igazságtalan törvényt azon lágyitás sem védelmezheti, melly a confiscatiot csupán a bünös rátájára szoritja.* A szónok tehát valamint ezt, ugy a mellékes atyafiak előtt az extradonationalis javakbani örökösödését is a királyi Fiscusnak igazságtalannak tartja, következőleg, eltörültetni kivánja, – de az adományos javak iránt is úgy vélekedik: hogy a donatianalis rendszer megváltoztával az örökösödés rendjének meg kell változni. Hogy azon javakban, mellyek tiszta adománykép conferáltattak, megmaradjon a kir. Fiscusnak örökösödése, az alkotmányi rendszerünk állapotjánál fogva követeltséggel lehet kivánni; ellenben a pénzért adott javakra nézve merő igazságtalanság, hogy a Fiscus, a ki cameralis becslés, vagy gyakran árverés utján az ily javaknak teljes értékét már megkapta, s ezen felül még sok mellesleges, de bár mi törvényes ellátás mellet is bé nem bizonyitható fizetésekkel terheli az impetratort, azon javakhoz többé valamely just formálhasson; vagy a régibb mixta donatioknál* az eredeti summa egyszerű viszafizetésével káratlanithassa a magvaszakadt adományosnak leány maradékit, vagy végrendelési örököseit, holott a p. o. három század előtt fizetett 100 ezer forint időhöz mért becse most 300 ezerrel sincs voltaképen visza pótolva.
Amint az 1791:56. tc. tette.
V. ö. e kötet 223. l. 16. jegyzet.
BEZERÉDY: Midőn magánosok közötti viszonyokat tárgyazta törvény felett tanácskozunk, méltán kell figyelmeznünk, hogy a privát jusokba ne ütközzünk, s jól elrendelt társaságban minden oltalomra méltán számot tartható magános tulajdont ne sértsük, de a vitatás alatt lévő törvénynél ily nehézségtől nincs mit tartanunk, mert a Fiscust nem lehet úgy tekinteni, mint egyes honpolgárt. A Fiscusnak jusát, tulajdonát a Statusétól elválasztani nem lehet, a Fiscusnak jó, s hasznos csak az lehet, a mi az egész Statusnak jó és hasznos; a jelen törvénynél tehát minden félelem, minden elfogultság nélkül tisztán, és teljes szabadsággal vizsgálhatjuk; hogy mit kivánjon a köz jó tekintete? Ily szempontból indulva egy oldalról 50, legfeljebb 60 ezer jövedelmet látunk, mellyet a királyi Fiscus örökösödése évenként béhoz a Kincstárnak, és ez a haszon tekintete. Más oldalról egész légiókban áll a belőle eredő kár tekintetének nyomatékos sulya. Ezen oldalon látjuk állani hogy a ki csak ma holnapi birtokosnak nézheti magát javaiban; az szükölködik az iparnak minden ingere nélkül, s mind az, a mit e kép tetlegesen és negative elvesztünk, elvész a nemzeti érték köz massájából. Itt látjuk hogy azon ösze forrasztó kapcsolat hellyet, mellyben nemzetnek kormányával állani kellene; a köz érzés, a köz vélemény örökös oppositioban van a királyi Fiscussal, vagyis a kormánnyal. Itt tünik előnkbe azon moralis tekintet is, hogy ezen oppositio következésében az utolsó deficienis mindenkép igyekszik a Fiscust kijátszani, s ezen igyekezetében a köz vélemény által elősegitetik; ide járulnak a birtoki bizontalanság s a nemzeti hitelnek ezzel együt járó ingadozása, a temérdek perek, mellyek a viszálkodás érzetét nevelvén nemzetünkben, a közös érdek kapcsolatival ösze csatolt nemzeti egésszé egybe olvadnunk nem engednek; ide járulnunk sok más ezekkel rokon tekintetek, mellyek ösze véve oly tömérdek rosszak summáját teszik, hogy valóban csudálkoznunk kell; miképen szenvedheti Magyar ország évenkénti nyomorult 50 ezer forint jövedelem miatt az átoknak ily nyomasztó sulyát? És ne is mystificáljuk magunkat a donationalis systéma jótékonyságával; megszünt ez már az lenni, a mi eredeti institutiojában volt, t. i. az érdem jutalma, s vele az érdem szerzés ingere. Elrepült az intézet lelke, azt a sirból többé visza nem idézhetjük, ne ragaszkodjunk tehát a holt testhez, mellybe többé lelket nem önthetünk. De méltó figyelmet érdemel az is hogy magában az ezen lelkéből kivetkeztetett donationalis rendszerben is szabad a Fejedelemnek legatariis cessionariis* záradékkal adni királyi adományt, s eként a Fiscus örökösödéséről örökre lemondani; ha tehát a Fejedelemnek szabadságában áll kivételkép a jószágok refluxusának utját bevágni; hogy ne lehetne a köz jó tekintetéből ezen kivételt általános törvényszabály erejére emelni?
V. ö. e kötet 207. l. 2. jegyzet.
A mi végre a nemzet, s felség sértés bünét illeti: e részben a javak confiscatioját nem is nézhetem büntetésnek, hanem nézhetem azon barbarus idő maradványának, midőn a polgári társaság tagjai örökös harcban lévén, egymást jura belli pusztitották. Engedjék meg a RR hogy e tárgyra nézve felolvassam egy jeles férfiu szavait, mellyeket válaszul ada egy Fejedelemnek, midőn a confiscatio iránt véleményadásra felszóllitaték. – Ő válaszul Arcadius és Honorius embertelen törvényét, és Mark Aurel ember szeretettel teljes ellenkező értelmü levelének kivonatját küldé meg. – Az Arcadius és Honorius törvénye ekként szóll:*
Cod. L. IX. Tit. 8. I. 5. §. 1, (Kossuth jegyzete, a Corpus Juris Civilis megf. helyére vonatkozik.)
„Filii vero eius, quibus vitam imperatori specialiter lenitate concedimus (paterno enim deberent perire supplicio, in quibus paterni, hoc est haereditarii criminis exempla metuuntur) a materna, vel avita omnium etiam proximorum haereditate, et suecessione habeantur alieni, testamentis extraneorum nil capiant, sint perpetuo egentes ac pauperes, infamia eos paterna semper comitetur, ad nullas prorsus honores, ad nulla sacramenta perveniant; sint postremo tales, ut his perpetua egestate sordentibus sit et mors solatium et vita supplicium.
Ellenben Mark Aurél levele igy szóll: „Non unquam placet imperatore vindicta sui doloris, quae etsi justior fuerit, acrior tamen videtur. Quare filiis Avidii Cassii et genero et uxori veniam daebitis. Quid dico veniam? Cum illi nihil fecerint. Vivant igitur securi scientes sub Marco se vivere, vivant in patrimonio paterno pro parte donato, auro argento vestibus fruentes, sint vagi et literi et per ora omnium ubique populorum circumferant meae circumferant vestrae pietatis exemplum.*
Sem Marcus Aurelius kiadott műveiben, sem a Corpus Iuris Civilis-ben nem található az idézet; a szónok is másodkézből használja.
Ezekhez nem szükséges egyebet tenni azon emlékeztetésnél, hogy tekintsünk visza a történetek évkönyveibe, és lássuk meg minő következéseket szült Arcadiusnak barbarus törvénye, minőt a bölcs Markus Aurelius rendszabása. Mellyeket ha megláttunk, nem fogunk többé kételkedni hogy minden érdekek egyiránt javasolják a büntetés azon nemének eltörlését, melly az ártatlan maradékot sujtja.
Engedjék meg végtére a RR hogy Esztergom követének felelhessek, ki a Fiscus örökösödését azzal védelmezé: hogy az ősiség már meg van állapitva. Midőn az aviticitásról vala szó, azt mondák, meg kell állania, mert a Fiscus örökösödésének egyenes következése;* most viszont azt mondják a Fiscus örökösödését nem lehet eltörülni, mert megállott az aviticitás. Ugyan mondja meg már nekem valaki, ezen vitiosus circulusban mellyik a principium, és mellyik a következmény? Mellyik a fundamentum, és mellyik az épület?
Az ősiséggel kapcsolatos viták ismertetése során (281. s köv. l.) Kossuth nem említi ezt az érvet.
Ezek szerint a szónok szavazatját, mindennekben Szathmár követjével* egyesitette.
Kölcsey beszédét olv. az előző számban, 36. s köv. l.
FRIMM: Ezen tárgyat annyival nagyobb fontosságunak tartja, minthogy ő felsége töb izben nyilván kijelentette, hogy valamint az ország jussit sértetlen fentartani kivánja, ugy nihil juribus suis Regiis decerpi partietur.* Mutogatja, hogy a Fiscus successioja egyidős alkotmányunkkal. A bullára lett hivatkozásra feleletül adja: miképen abban sok törvények vannak, mellyeket minden pragmaticai tudomány mellet is maiglan sem értünk, mások, mellyek nem állanak, mások ismét, mellyek sohasem is állottak. Ilyennek állitja a 4-ik czikelyt de libera disponendi facultate, s hivatkozik Kovacsicsra, miképen ezen jeles diplomaticus buvár több rendbeli diplomákkal megmutatta légyen, hogy azon czikely sohasem ment foganatba.* És ez az oka, hogy azt Nagy Lajos király egy tol vonással eltörülhette. A Fiscus örökösödését tehát ex defectu feltartani kivánja, de a felség sértés vagy noha büntetéséhez hozzá szóllani tisztén kivül tartja, s kéri az Istent hogy ezen iszonyatos vétkek soha elő ne kerüljenek.
„quemadmodum iura regni salva esse volumus, ita iuribus nostris regiis, legalique autoritati regiae nihil unquam decerpi passuri …” Az 1833 május 20-i felirata 1834 január 3-án kelt rescriptum szavai. (V. ö. Iratok, II. k. 30. l.)
Kovachich a tc.-hez fűzött jegyzetében (Vestigia comitiorum apud Hungaros, Budae, 1790. 108. l.) azt nem tudja a rendelkezésére álló források alapján eldönteni, hogy a cikkben engedélyezett libera disponendi farultas egyformán kiterjed-e a szerzett, adományos és ősi javakra.
RAGÁLYI: Nem akarja vitatni, minő körülmények szülték Andrásnak aranybulláját, sem azt: melly okok birták reá őseinket, hogy azt 1-ő Lajos által megerősitetnék. Elég legyen emliteni, miképen ez is ujab tanuság arra hogy a nemzetek, ha birnak jusokkal szabadságokkal, jobban cselekszenek, ahogy azokat tetleg gyakorolják, mint sem hogy megerősitést keresve királyi resolutio alá bocsássák; mert im az Aranybulla 4-ik czikelyét épen azon király törlötte el, a ki az Aranybullát megerősitette. A szónok általában nem védi a Fiscus örökösödését, de általában nem is ostromolja, s csak azon meggyőződését nyilatkoztatja ki, melly szerint ezen intézkedésben igen nagy akadály, hogy a Fiscus örökösödése 500 évek óta rendes ága a status jövedelmének. Már most tehát, midőn roppant állandó seregek tartása töbnyire pénzetlenséggel küzködteti a kormányokat, egy Statusnak, melly ugy is nem igen nagy mértékben vesz részt a terhekben, lehet e oly törvényt initiálni? melly a Status rendes jövedelmét csonkitja? Ezen kérdés legalább igen gondos fontolgatást megérdemel. Szathmár és Tolna követei gyanitólag 50 ezer ftra tették évenként a Kormánynak ezen jövedelmét, én erről (ugymond a Szónok) bizonyost nem tudok, mert nem vagyok a Kormány titkainak avatotja, tudok mind azáltal, egyes esetet, mellyben az örökösödés szabadságának a királyi adományon tul terjesztéseért egyetlen egy személy tán kétszerezve is lefizette az emlitett 50.000 ftnak tőkepénzét. De legyen ez amint van, én minden esetre elfogadhatóvá kivánván tenni javallatunkat, gondolkoztam, mikép lehetne a statusnak ezen jövedelmét kipótolni? Ennek egyik módja lehetne, hogy subsidium gyanánt fizetnők le egyszerre a káratlanitási summát; ugy de ennek ellene van ama status oeconomiai tekintet, hogy az ily általános fizetések a szempillantat szükségeinek fedezésére forditatván, egyszerre semmivé lesznek, s a Status jövendő szükségei födezetlen maradnak. Másik ut maradna, hogy örökösödésének bizonyos részét kiki adná által a Fiscusnak; ez ismét annyira ellenkezik nemzeti érzelmünkkel, s a köz véleménnyel; hogy azt kivihetlennek kell mondanunk és igy meg kell vallanom, hogy én legalább, a káratlanitásra módot találni nem tudok. Legfeljeb tehát minden egyszerüséggel kérnünk lehetne ő Felségét, hogy jövedelmének ezen ágáról országunk magános hasznai tekintetéből mondjon le. Meg kell vallanom azt is, hogy én a Fiscus örökösödésének káros voltát nem oly rendel látom, mint az előttem szollott követek. Nevezetesen legártatlanabnak tekintem azon részét, melly a szerzeményeket tárgyazza ab intestato. Ezen része a Fiscus örökösödésének nem teszi birtokainkat bizonytalanná, s aránylag igen csekély számát érdekli polgártársainknak, t. i. csak azokat, kik annak idejében el mulatták megtenni végrendelésöket. Ez tehát a status jövedelme nevezetesen kutforrásának nem tekintetvén, eltörlésében nem látok nagy nehézségeket s csak azt jegyzem meg, hogy ha csak egy két ágra akarjuk a collateralis örökösödést terjeszteni, alkalmasint sikert is érhetünk, ellenben mentől messzebre terjedünk kivánatinkban, annál kevesbet reménlhetünk. A Fiscus örökösödésének másik részét, t. i. ex defectu in donationalibus, tulajdon azon tekintetekből, mellyek előttem már bőven előterjesztettek, sokkal károsabnak itélem hazánkra; de a kárpótlás fenteti előterjesztett nehézségeinek miatta, eltörülhetőnek nem látom. A mi végre a nota infidelitatis kérdését illeti, itt már épen nem látom minő tekintetből lehetne a javak confiscátioját védelmezni? Ha nemzetünk történeteinek szerencsétlen emlékezetét elménkben megujitjuk, mély illetődéssel látjuk: miképen sok hazánkfiai csak azért lettek notoriusokká, mert birtokosok valának; az ármányos fortély és gonosz árulás számtalan ártatlanokat tudott vétek sulyába keverni csak azért, mert ezeknek javai az árulónak gazdag zsákmány gyanánt csillogtak szemébe. Ezt bátran megmondhatjuk Fejedelmünknek, mert kezénél vannak az irományok, állitásom valóságát bizonyitandók. Midőn tehát a confiscatio eltörlését initiáljuk, javallatunk biztositja ily árulók ellen a fejedelmi széket; engesztelő áldozatot nyujt ama szerencsétlenneknek, kik az árulás és fortély prédáivá lettenek; és egy cseppet sem kételkedem, hogy a mit a sziv, mit az értelem javaz, arra épitett javallatunkat Felséges Királyunk is kedvesen fogadandja.
Most következet Nagy Pálnak már előbbi levelemben közlött beszéde,* melly után voxolás sürgettetvén, Deák, Kölcsey, Bernáth és mások, kik az ellenvetésekre válaszolandók, magokat feliraták, a szóllástól elállottak; igy következett tehát a már szántén előbbi levelemben közlött szavatolás, és végzések rendje.*
Olv. előbb, 371. s köv. l.
L. 373. l.
Voxolás közben PÁZMÁNDY rövid rajzolatját adá, a felség és honárulás büntetése módjának, miként t. i. eleintén az ily bünök elitélése ugy szólván törvény s biró nélkül egyedül a Fejedelmek kényétől függöttek később külföldi comissiok kezére kerültek,* s igy fokonként, mig végtére kivivták őseink, hogy rendes törvény utján, rendes birák által kell itéltetniök,* melly fokonkénti emelkedésből azon egyenes következést huzza, hogy már most logicai követeltséggel nem is lehet mást tenni, mint a confiscatiot, mint a barbarus időnek korunkhoz nem illő maradványát eltörülni. – BORCSICZKY pedig némi humorral azt mutogatá, hogy a oonfiscatio, bár hacsak a bünösnek tulajdon rátájára legyen is szoritva, nem magát a bünöst bünteti, mert kinek a fejét elütik, annak már csak a mennyei javakra van szüksége, a földi javaknak elvesztését pedig nem is érezi.
A szónok nyilván a legközismertebb ilyen esetre, a Wesselényi-összeesküvés részeseinek elitélésére céloz.
1715:7., 9., 1791:56. tc.
A voxolás resultátuma ugy erről, ment a következett napról előbbi levelemből tudva van. – Én nem kedvetlen dolgot gondoltam tenni tisztelt levelezőimnek, midőn a következett napok casuisticai, s kevés érdekü vitatásainak hoszas leirása helyett eme fontos nagy érdekü tárgy terjedékeny előadására forditám lapjaim szük körét.
