a) 1834 július 31, augusztus 1 Kerületi ülések. Tárgy: [I.] A polgári törvénykönyv XVII. tc.-e: a talált kincs tulajdonjoga. [II.…
a)
1834 július 31, augusztus 1
Kerületi ülések.
Tárgy: [I.] A polgári törvénykönyv XVII. tc.-e: a talált kincs tulajdonjoga. [II.] Indítvány a Fiscus örökösödéséről bányászati javakban.
1834 július 31, augusztus 1
Kerületi ülések.
Tárgy: [I.] A polgári törvénykönyv XVII. tc.-e: a talált kincs tulajdonjoga. [II.] Indítvány a Fiscus örökösödéséről bányászati javakban.
Posony, Augustus 6-án, 1834.
A Fő Herczeg Nádor visza még nem érkezvén, a fő RR üléseket maiglan sem tartanak.
Tolnának volt köztiszteletü érdemes követje Csapó Daniel helyébe, (kinek követi tisztéről lemondását közönséges sajnálkozás fogadta) azon nemes megye Rendei Jeszenszky János másod alispányt választák.
A KK és RR naponkénti kerületi gyüléseikben folyvást a polgári törvények javitásaival foglalatoskodnak. A tárgyak száraz volta mindazáltal e napokrul keves érdekes tudositásokra nyujt alkalmat.
A XVII-ik czikelynél melly a talált kincsekről szóll:* CSEPCSÁNYI inditványt tőn: hogy mivel a földes úr a rejtett kincset nem vette, de lételéről semmit sem is tudott, különben azt maga felvenni el nem mulatta volna; a királyi Fiscusnak követelése pedig épen semmi alapon sem épülne, alkottassák oly törvény: mellynek következésében a kincslelő tartozzék a megyének jelentést tenni, az pedig ország szerte közhírré tételről gondoskodni, hogy a netalán akadható tulajdonos értesitessék, ha pedig esztendő és egy nap alatt senki sem találkozik, a ki tulajdoni jusát bébizonyithatná, az egész kincs legyen a találóé, ellenben ha ez a megyének jelentést nem tenne, valamely közintézetű pénztár javára forditassék.
Az országos bizottság javaslatának 1. §-a szerint minden talált kincs, legyen pénz, arany, ezüst, vagy gyöngy, akár polgári, földesúri, egyházi, kincstári, akár bérelt vagy zálogos birtokon került felszínre, ha 150 frt-nál értékesebb, harmadában a megtalálóé, harmadában a földesúré, harmadában a fiscusé; a 150 frt-nál csekélyebb értékű levonás nélkül a megtalálóé. (Proiecta, 37. l.)
Ezen inditvány következésében több követek előadván utasitásaikat, mindenek előtt azon tárgy körül pontosultak ösze a tanácskozások, valjon a lelt kincsekből kapjon e részt a királyi Fiscus, vagy sem?
Ezen alkalommal BEZERÉDY és HERTELENDY MIKSA egyes eseteket is előterjesztettek, mellyek a Fiscusnak eddigi bánás módját nem a legszeb fénybe öltözteték, mert volt oly eset, midőn egy szegény szántó vető oly kincset lelt; melly most is fő ékességei közé tartozik a királyi Kincstárnak, s az tőle kecsegtetéssel elvétetett, a nélkül hogy a megye közbenvetése után is valami jutalmat kapott volna.* Egy más esetben pedig a szegény együgyű találó, olcsón adván el a talált kincset, nem csak az egésznek elvesztésére, de még az olcsó eladásbol a Fiscusra háramlott kárnak megtéritésére is kárhoztattatván, a kincs lelés mellett koldus botra jutott.
Bizonyára a torontálmegyei nagyszentmiklósi aranyleletre céloz, amelyet Attila kincsének tartottak és neveztek. Ezt 1799-ben Nákó Kristóf egyik román jobbágya árokásásnál találta s Bécsbe, a császári gyűjteménybe szállították. Ma is ott őrzik, a Kunsthistorisches Museum-ban.
VÁSÁRHELYI hasonlókép értesiti a RRket hogy a professionatus kincskeresők a k[irályi] Kamara által mikép pártfogoltatnak, s a nép kárával számukra még assistentia is rendeltetik, a mint ezt Csanádban tapasztalni lehetett; minthogy a Historia azt mondja hogy Attila nagyéntékü három koporsóba lett légyen eltemetve, a nép pedig azt hisz hogy a temető helye Csanádban a Dombegyházi pusztán légyen.*
Battonyától északra fekvő népes puszta, földesura ekkor az Edelspacher-család.
ALMÁSSY a kir. Fiscust ezentúl is részesiteni kivánván a talált kincsekből, állitásának támogatásaul azon gyámokkal él; miképen az ily rejtett kincsek hajdani birtokossairol méltán fel lehet tenni, hogy deficiáltak, ex defectu pedig a kir. Fiscust illeti az örökösödés. – Mire TÖRÖK azt feleli: hogy ha méltán lehet magszakadást feltenni, még méltóbban lehet prescriptiot gyanitani.
DEÁK pedig azt adá válaszul: Ha defectusnak kell a lelt kincsek esetét tekinteni, nehéz által látni, miért kapjon a Fiscus csak egy részt, s miért nem az egészt? Egyébiránt ha ugy tetszik Heves követének, ám legyen – tegyük azt egy cathegoriába a magszakadásbol eredő Fiscalisi örökösödéssel, de igy okvetetlen szükség lesz a Fiscusnak kötelességévé tenni, hogy a lelt kincsekre nézve is nem csak magszakadást s a deficiensnek birtokát, hanem juris próbát is bizonyitani tartozzék, a mint ezt nékie magszakadásboli örökösödésére nézve a RR általánosan kötelességül tették.*
A tárgyalás alatt álló kerületi törvényjavaslat 16. cikkének 6. §-ában, amely az országos bizottság javaslatának 3. §-án alapul. (Diaet. Extraser. 1834 CXIV., Proiecta, 3, l. V. ö. e kötet 374. l. 42. jegyzet.)
Voxolás utján döntetvén el a kérdés, 22 megye s a kerületek voxával 17 megyei vox ellen az határoztatott: hogy a talált kincsekből a kir. Fiscus ezentul részt ne kapjon.
Másnap, ugy amint Augustus 1-ső napján a tárgy folytattatván, azon kérdés tétetett fel tanácskozásra, valjon a földes ur kivánhat e részt a talált kincsekből?
BEZERÉDY kéri a RRket vigyázzanak hogy a tulajdon idaeája meg ne sértessék, mellynek egyik igen természetes forrása az inventio. Előre bocsájtván azt hogy a földes ur, ha nem akarja, nem tartozik földét túrni, vájni engedni, az engedelem pedig magános alku dolga, melly kirekesztőleg a szabad szerződések körébe tartozik, midőn valaki véletlen akad valami kincsre, p. o. a földmivelő szántás, vagy szőlő kapálás közben, ebből a földes urnak részt adni nem lehet, ha csak az inventionak, mint a tulajdon egyi ktermészetes útforrásának jusát megsérteni nem akarjuk. A véletlen eset hasznának s kárának egyenlő alapokon kell épülni. Ha én pénzemet véletlenül elvesztem, a föld urátol kárpotlást nem kivánhatok; s neki a véletlen eset nem árt, és igy abbol sem kivánhat részt, a mit véletlenül leltem; mert kinek a véletlen eset nem árthat, annak nem is használhat. Vigyázzanak a RR, ne hogy azt vethessék szemökre, hogy földes urak hozták a törvényt, s mindenkor csak a földes uri érdekeket óvták.
Ennek, s DUBRAVICZKY inditványának következésében, szélesre ágazó vitatások kezdettek a felett eredni, szükséges e különböztetést tenni a föld mélyébe rejtett, vagy földszint heverő, a keresve talált, vagy véletlenül lelt kincsek között. – Melly nem épen érdekes vitatások fonalát TÖRÖK mint elnök azon emlékeztetéssel meczette ketté: hogy tegnap, midőn a Fiscusrol vala szó, semmi különböztetésekre, semmi kétségeskedésekre nem találtak okot a RR, ellenben ma már a földes uri érdek kerülvén napi rendre, nagyon figyelmesen keresgetik a különbségeket. Ezen észrevétel egyszerre véget vetett a vitatásoknak, s voxoltak, a RR azon kérdés felett: valjon a talált kincs egészen a találóé legyen e, vagy pedig a földes úr is kapjon belőle részt? Csak Posony, Trencsin, Zala, Somogy, Honth, Mosony, Tolna, Verőcze, Szathmár, Békés megyék, az Egyházi Rend s a Kerületek voxoltak a földes úr kirekesztésére, és igy igen nagy szó töbséggel elhatároztatott, hogy a földes úr is kapjon részt a talált kincsekből.
Második kérdésnek az tétetvén fel, hanyad részből áljon a földes ur ratalitása. Ámbár TARNÓCZY s némelly mások azon gyanut elháritani kivánták volna, hogy a fiscustol elvett 1/3 részt a földes urak magoknak kaparják, mindazáltal igen nagy szó töbséggel határoztatott: hogy a fundi dominus (ez a törvény kifejezése) ezentul ne 1/3 részt, hanem hason fél a részt kapjon a talált kincsekből.*
A kerületi törvényjavaslat 1. §-ának szövege megegyezik az országos bizottság javaslatával (v. ö. előbb, l. jegyzet), csak a felosztásról rendelkező rész módosult a határozat értemében: „in una dimida parte inventori, in altera vero fundi domine cedunt”. (Diaet. Extraser. CXIV.)
Most már a fundi Dominus szónak értelme került vitatás alá. HERTELENDY (Torontál) a telek földben, mellynek haszon vételét az ország tulajdonkép általengedte a jobbágyságnak, magát a jobbágyot kivánja minden nemü haszon vételre és igy a talált kincsekre nézve is tulajdonosnak tekinteni. Ennek ACZÉL ellene mond, mert értelme szerintén az usufructuatióval nem adatott által a föld tulajdona, már pedig a fundi dominus részesitése a föld tulajdonának idaeáján épül, különben majd a haszonbérlő is fundi dominus gyanánt tekintetnék.
OCSKAY és DESŐFFY a Hertelendy inditványát, GR. LA MOTTE s még némellyek az Aczél értelmét pártolók, különösen azt is okúl adván, hogy a jobbágynak csupán a termesztés általi haszon vétel legyen általadva. Ezt BEZERÉDY tagadja. Különben kavicsot, turfát sem lenne szabad a jobbágynak szednie, sem téglát vetnie. Egyébiránt utasitja az ellenvéleményüeket magára az országos küldötség munkájára, ahol is nem elég világosnak találtatván a fundi dominus kifejezése, ez actualis possessor szavak által magyaráztatott,* mellyek alatt a szólló követ mást nem érthet, mint a valóságos haszonvevőt. ACZÉL és SZLUCHA ezen magyarázatot elmés csavarásnak állitják, mire BEZERÉDY megjegyzi hogyha csavarásról kell szónak lenni, alkalmasint jobban kitünik a csavarás abban, hogy midőn a Fiscusról vala szó, máskép, s most ismét egészen máskép magyaráztatik a törvény értelme s mindég jobban jobban látszik, ahogy földes urak hozzák a törvényt.
Az országos bizottság indokolása így hangzik: „Pro fundi vero domino actualem possessorem, seu is haereditarius seu pignoratarius sit, non tamen arendatorem etiam, cui ceteroguin tantum ordinarii fundi proventus competunt, habendum esse, censet”. (Proiecta, 37. l.)
Azonban felkiáltás utján a fundi dominus kifejezés meghagyatott a szerkeztetésben, oly értelemben: hogy a föld urának a valóságos birtokos tekintessék, legyen az bár hereditarius, vagy hypothecarius, de a haszon bérlő egyátaljában ide ne értessék.*
A határozat az országos bigottság javaslata 2. §-ának elfogadását jelentette, amely tehát megegyezik a kerületi törvényjavaslat 2. §-ával: „Ne autem inter praetensos fundi domino quaepiam contentio oriatur, pro fundi domino actua s boni possessor considerabitur, seu sit haereditarius seu hypothecarius arendatorilus huc prorsus non intellectis”. (Proiecta, 38, l., Diaet. Extraser. 1834. CXIV.)
Mindazonáltal a 4-ik §-ban arrol lévén szó, hogy a ki kincset akar keresni, tartozik a föld urának engedelmét kikérni, DEÁK inditványt tőn, hogy a valóságos haszon vevő (actualis usufructuarius) engedelmét is ki kellessék kérni, mert igazságtalanság lenne hatalmat engedni a földes unnak, hogy jobbágya földének, mellyről az adózik és szolgál, turkálására az ő megegyezése nélkül engedelmet adhasson. – SZLUCHA ugyan elegendőnek tartotta a kárpotlás megemlitését, de ellenvettetvén hogy az ily kárpotlást számba venni alig lehet, kivált ha meggondoljuk, minő szörnyű dolog, hogy a jobbágynak udvarára menjen valaki, ott kut mélységü gödröket ásson, mi által kárt ugyan nem, de meg nem fizethető boszuságot s alkalmatlanságot okozna.
A Deák inditványa tehát felkiáltással elfogadtatott,* úgy az is határozásba tétetett, hogy a ki sajátsági tulajdonát meg tudná a kincsre nézve bizonyitani, annak jussa mindenesetre sértetlen maradjon.*
A határozat értelmében a kerületi törvényjavaslat 4. §-a így alakult: „Si quispiam thesaurum querere cuperet et a canccrnente fundi domino et ab actuali usus eius fructuario indultum impetrarc tenetu” (Diaet. Extraser. 1834. CXIV.)
Az országos bizottság is javasolta ezt, mégpedig a 2. §-nál: „ita tamen, ut illis, qui quoad inventum thesaurum proprietatem edocere potuerint, ius salvum relinquatur”. (Proiecta, 38. l.) A rendelkezést a kerületi javaslat az 1. §. végére iktatta be ilymódon: „Iure eorum, qui respectu talium thesaurorum proprietatem edocere potuerint, in salvo manente”. (Diaet. Extraser. 1834. CXIV.)
ALMÁSSY még azon inditványt tette, hogy midőn histoxiai nevezetességü valamely régiség találtatik s azt a találó el akarná adni; a Nemzeti Museumnak más vevők előtt elsősége legyen. – PRÓNAY szivéből örvend a Nemzeti Museum gyarapodásának, de a javallott módot egy kissé nagyon kénszeritőnek, s a monopoliun rendszeréhez igen közelitőnek találja. K. HORVÁTH pedig nemzeti miveltség tekintetéből sem akarná, hogy minden ilyen kincs egy helyre halmozódjék. – Az inditvány tehát el nem fogadtatott.*
Mind az országos bizottsági, mint a kerületi javaslatnak van 5. §-a is, amely az illetékes bíróságot jelöli ki s a kincs megtalálójának részét, ha ez el akarta volna titkolni, a feljelentőnek juttatja, ha pedig ilyen nincs, megosztja a fiscus és a földesúr között, illetőleg a kerületi javaslat azt egészen az utóbbira itéli oda.
[II.] E szerint vége lévén a talált kincsekről szólló törvényczikkelynek, felvétetett PFANSCHMIDnek a bányászi tárgyakbani Fiscalisi örökösödésről benyujtott, s közleiratra bocsájtott javallata.
TOKROS in thesi kiván a tárgyhoz szollani. Maria Theresia önként lemondott a bányászi javakban a Fiscus örökösödéséről, s azt negyed izig az atyafiaknak áltengedé.* 1779-ben a szabad Bánya városok is hasonló lemondásra szóllitattak fel, de némellyek a felszollitásra nem hajlottak.* Igy került a tárgy 1790-ben törvényhozói elintézés alá.* Miután pedig ezen tárgy a Bányászi Codexben egész kiterjedésében előfordul,* és lehetnek oly esetek az örökösödés körében, mellyek a bányászi viszonyokba ereszkedés nélkül el nem intézhetők; Szepes vármegye inditványát a Montanisticum operatumra* halasztani kivánja.
Az 1779 július 23.-án kelt rendeletet közli Schmidt, Fr. A.: Chronologisch-systematische Sammlung der Berggesetze der österreichischen Monarchie. Wien, 1836. XIV. Bd. 263. s köv. l.
Az 1779 december 24.-én kelt okiratot 1. Schmidt, F. i. m. XIV. Bd. 292. s köv. l.
Az 1791:22. tc-ben a király méretet tett, hogy a bányatörvényeket a rendek közös tanácsával fogja megreformálni.
A bányaügyi országos bizottság táltal kidolgozott „Codex iuris metallici Hungarici” 122. Cikke szól „de fiscalitatibus in metallico-montanisticis”. (Relatio excelsae regnicolaris deputationis in re metallico-montanistica regni Hungariae articulo 9. 1827. exmissae. Editio secunda. Posonii, 1831. IV. melléklet. 96. s köv. l.)
Az előbbi jegyzetben említett bizottsági munkálat tárgyalását az 1832 dec. 20.-i királyi propositiók a hatodik helyen jelöltek ki. (Iratok, I. k. 5. l.)
PRÓNAY ellenben semmi akadályt sem lát, miért ne lehetne azon elvet itt általánosan kijelenteni, hogy miután a Bányászi jusok és vagyonok ingó javak gyanánt tekintődhetnek, mind azon szabályok, mellyek a polgári ingó javakbani örökösödés iránt az egyenes maradék, házastárs, szülők, mellékes atyafiak és fiscusra nézve rendeltettek, a bányászi javakra is kiterjesztetnek.
PFANSCHMIDT még fogna elégedni, hahogy a RR bár csak ezen általános törvényszabályt is elfogadnák. Minden nemü vagyonra nézve tettek itt a RR intézetet, miért hagymák egyedül a bányászi vagyont törvénykivüli helyzetben? Annyival is inkáb szükséges e részben is törvényt hozni, mert az örökösödés szabályait különösen a collateralis atyafiak és Fiscusra nézve a KK és RR tetemesen megváltoztatták, s ha nem terjesztenék ki intézkedésöket a bányászi javakra is, az lenne következése, hogy ugyan azon egy személynek polgári természetü szerzeményiben a mellékes atyafiak, bányászi javaiban pedig a Fiscus suecedálna.
BENYICZKY practicai ösméretekkel kifejti, hogy a bányászi és polgári javak között igen nagy különbség van s emennek elveit általánosan amazokra, is kiterjeszteni már csak azért sem lehet: mert az aviticitás ugy, a mint ez polgári értelemben minden következéseivel egyetemben vétetni szokott, a bányászi javakra egyátaljában nem alkalmazható. Azt sem lehet állitani hogy a bányászi vagyon törvénykivüli önkényes helyzetben állana, mert a Maximilianus Codex* ideiglenesen ország törvénye által el van fogadva,* s ha még is van némi önkény, az inkáb a publico politicai és perlekedés rendszeri ágakban található, mint a magános törvény (Jus privatum) körében. Egyébiránt igen természetesnek véli, hogy a bányászoknak mint ország polgárainak mindenekre nézve, mellyek a bányászat artisticai körébe szorossan nem tartoznak, a közönséges hazai törvények alatt kell állaniok, s ezt különösen ki is jelentetni épen nem ellenzi, de nem itt, hanem a polgári törvénykönyv végén, minden viszonyokra nézve általánosan.
A „Maximilianische Bergordnung”-ot II. Miksa király hosszas tárgyalások után melyek még I. Ferdinánd idejében kezdődtek, 1573 febr. 16.-án hirdette ki. A rendtartás, amely eredetileg az ú. n. felsőmagyarországi hét bányavárosban volt érvényes s csak később lett otthonos a többi bányavidéken és Erdélyben is, a magyar bányajog fejlődését a hazai hagyományoktól eltérő útra terelte.
Az 1723:108. tc. nem említi meg kifejezetten a Miksa-féle bányarendtartást azonban kétségtelenül reá utal, amidőn elrendeli: „Iudicia montanistica, secundum privatas eorundem leges ultraseculum stabilitas, in suo esse manebunt”.
SZUMRÁK a bányászi örökösödés tárgyában azt veli legfőb kérdésnek lenni: miknek kell a bányászi javakat tekinteni? ingatlanoknak vagy ingóknak, és olyasaknak e, mellyek ősi természetet ölthetnek magokra, vagy mellyek nem ölthetnek? A szólló követ véleménye oda megy, hogy müvészségnek kell tekinteni, oly művészségnek, a melly szerencse játékkal van összekötve. A mi ma semmit sem ér, holnap milliókat érhet, s mit ma pár ezerekre becsültünk, hólnap teher inkáb, mint vagyon. Ily értékre általánosan kiterjeszteni azon törvényeket, mellyek a polgári javakbani örökösödésről alkottattak, egyátaljában lehetetlen. A polgári örökösödésből osztály ered, osztálybol nova divisio, rectificatio, s más egyebek, a polgári örökösödéssel ösze van kötve az ősiség, ez bevág az elidegenithetés tárgyába, mind ezek s más ezen hasonló tekintetek a bányászi szerencse játékra épen nem is alkamazhatók; az inditványt tehát az egész bányászi tárgy rendszeres felvételének idejére halasztatni kivánja.
A minthogy, voxok töbségével oda is halasztatott.
PALÓCZY még azon okkal is pártolván az elhalasztást, hogy az ország többi lakosira nézve is azon rendet követték a KK és RK munkálódásikban, melly szerint előbb az itélő Székeket coordinálták, ugy fogtak a polgári törvények javitásához.
