b) 1834 augusztus 19 Kerületi ülés. Tárgy: A polgári törvénykönyv XXV. tc-e: a papi tized kérdése.
b)
1834 augusztus 19
Kerületi ülés.
Tárgy: A polgári törvénykönyv XXV. tc-e: a papi tized kérdése.
1834 augusztus 19
Kerületi ülés.
Tárgy: A polgári törvénykönyv XXV. tc-e: a papi tized kérdése.
Augustus 19-én kerületi ülés. Elnökség Deák, Markovics. – Napi rendre került a XXV-ik t. cz. melly a Papi tizednek nagy érdekű tárgyárol, de decimis clericalibus ex usu et jure rendelkezik.*
Az országos bizottság által javasolt törvénycikk hét pontból áll: 1. Nem jár tized azon jobbágyföldekről, amelyek nemesi kézre visszakerütek, a visszavett földek kárpótlására szolgáló földek ellenben tizedkötelesek. 2. Természetben s nem pénzben keli a tizedet fizetni, ha a tized birtokosa igazolni tudja, hogy valaha természetben kapta azt meg. 3. A hely birtokosa, aki a tizedet bérli, nem kérheti az 1647-i állapotnak megfelelő bérösszeg megállapítását, ha újabban több éven át nagyobb összeget fizetett. 4. A tizedbérlet első sorban a jobbágyot illeti, kivéve, ha örökös szerződések máskép rendelkeznek. 5. A klérus a természetbeni fizetés megtagadása miatt a tized kétszeresét nem veheti meg azon, aki jóhiszeműen hosszabb időn át pénzben tett eleget kötelezettségének. 6. Irtványok után a klérust nem illeti meg a tizedszedés joga. 7. A tized megtagadása miatt mind a nemesek, mind a nem-nemesek ellen indított perben a megyei törvényszék illetékes. (Proiecta, 54. l.)
Legelső szóllott KÖLCSEY: Rövid emlékezetet tészen a dézma eredete felőli véleményekről, s azt minden esetre tagadhatlan axiomának állitja, hogy valamint a törvényhozó nemzet adta a dézmát az Egyházi rendnek, úgy jussa is van a nemzetnek elitélni, valjon nem érkezett e már el azon idő pont, mellyben minden esetre a nemzet rendelkezésétől függő adománynak elvételét a köz jó, s nemzeti köz érdekek sürgetve kivánják. Emlékezteti a Rket mind azon fényes előadásokra, mellyek az urbariom tárgyában a kilenczed ellen történtek* s mellyek egyenként és öszesen a dézma ellen is, sőt még nagyob mértékben szóllanak.* A dézma fenállásábol önként két kérdés következvén, t. i. hogy minő földekből és miként adassék? ezen kérdések minden esetre oly tömérdek nehézségekkel vannak öszekapcsolva, hogy Szathmár Rendei nem tudtak ezen nehézségek felfejtésére más módot találni, mint a dézmának általános eltörlését, mellyet is a szegény nép felsegéllése tekintetéből inditványba hoz.
Az úrbéri IV. tc. 2. §-ának tárgyalásai során. (V. ö. Országgyűlési Tudósítások, I. k. 311. s köv. l., II. k. 88. s köv. l.)
Ua. II. k. 100. s köv. l.
MARCZIBÁNYI: A tizedet csak úgy tekinti, mint a régi homályos századok durva szüleményét. A nép adózásai minden nemének van alapja, van a jobbágyi adózásoknak, mert a földes ur földének használlatárol adatnak, van a köz adó viselésének, mert ily feltétellel adtak által a földes urak jobbágy telkeiket.* De a dézmának semmi nemü alapja nincs, fizettetik minden ok, minden igazság nélkül egy harmadiknak, ki a földnek nem tulajdonosa, s a termesztés verejtékében sem osztozott. Ellenkezik a magyar birtoknak alkotmányos szabadságával, mert a dézma nem egyéb, mint onus fundo inhaerens;* annak okáért bár privilegiumon épüljön is, annyival inkáb el kell törültetnie, mert minden privilegium csak annyiban áthat, mennyiben az örök igazság elveivel ösze nem ütközik. Különben is minden privilegiumok a törvényhozó nemzet intézkedése alá tartoznak, s a mellyek igazságtalanoknak, a köz jó kivánatival ellenkezőknek találtatnának, azokat eltörülni jusunk, sőtt kötelességünk. Mondhatnák ugyan ellene, hogy ki fogja az eltörlés miatt veszteséget szenvedő papokat kármentesiteni? ő tagadja hogy kármentésről gondoskodnunk kellene, de ha kellene is, a Statusnak erre elég módja van. Legczélirányosbnak vélné, hogy a hivek magok tartsák papjaikat, a mint legigazságtalanab hogy a dézmát sokhelyüt ép azok fizetik, kik azon egyházi férfiaknak lelki segedelmével nem élnek. – És igy ő is örökös eltörlésre voxol.
Ez az állítás történetileg helytelen s nem egyéb, mint a tényleges állapot visszavetítése.
A nemesek sarkalatos jogait, különösen az adómentességet biztosító 1741:8. tc. hangsúlyozza, ,,ne opus publicum fundo quoquo modo inhaereat.”
SZÉLL ellenben emlékezteti a RRket, hogy ámbár tömérdek törvényeink vannak a papi dézmárol, még is egy törvény sem veszi kétségbe hogy az egyházi rendnek jusa van a dézma szedéshez s csak a szedés módja felől intézkednek törvényeink.* És miután csak azon Status lehet boldog s boldogitó, mellyben mindenkinek jusai egyiránt tiszteletben tartatnak; és miután akármelly intézet, ha jó lenne is, de igazságos soha sem lehet, mig más kárával történik, Vas v[árme]gye Rendei a dézma szedés jusát megtartják, de a bészedés módjára nézve azt kivánják, hogy a természeti dézma általánosan eltörültessék, a praearendatio jusa mindenüt a jobbágyságnak adassék, és a már eddig kötött örökös szerződések aránya s hasonlata szerint a dézmának megváltása egész hazánkban közönségessé tétessék.
Így az 1411:5., 6., 1464:24., 1471:3., 1474:16., 1486:40–43., 1495:37–45., 1498:51, 52, 54. tc.
ANDRÁSSY: Oly tárgynak megszüntetését halván inditványba tétetni, melly már csak azon czélnak szentsége miatt is, mellyre rendelve van, nagy tekintetet érdemel, megvalja hogy a dézma eltörlésérnek kivánsága annyival inkáb fáj, minthogy onnan ered, honnan védelmet méltán várt, s reménlt. Megsérti ezen kivánság a tulajdonnak szentségét, mellynek szabad alkotmányi nemzeteknél minden sértés felett, állandó biztoságban kell helyheztetve lenni, különben önkény lép a szabadságnak helyébe. A szónok úgy vélekedik a szabadságrol, hogy az nem egyéb, mint személyünknek, s tulajdonunknak sérthetetlen biztossága, felől a törvénybe vetett bizodalom. Ahol ezen bizodalom megcsal s a társaság bár melly tagjának, vagy osztályának elegendő oltalmat nem nyujt, ott az alkotmány épülete tőben ingadoz. Vagy talán a dézmá nem tulajdona az egyházi Rendnek? sőt oly tulajdona, melly a tulajdon szerzés legerősb, leggyökeresb alapján nyugoszik, t. i. törvényen és privilegiumon. És ha tulajdona ez az Egyházi Rendnek, talán azért nem érdemel oly tiszteletet, mint más tulajdon, mivel nem egyes embernek, hanem egy moralis testületnek tulajdona? de ez különbséget vagy nem tehet, vagy a dézma mellet áll a különbség ereje, azon czél szentségének tekintetéből, mellyre rendeltetett. Ugyan is a dézma nem annyira az Egyházi rend élelmére, mint a vallás öregbitésének, s a népnevelésnek üdvességes czéljaira van eredetileg rendelve. (Zugás – az elnökség csendet kér.) Ha valaki ezen állitáson felakad, azt, úgy mond a szónak, számtalan törvényeink világos tartalmára utasitom, s azt teszem utánna, hogy ha netalántán a dézma törvényeink érzékeny sérelmével nem mindég és mindenütt azon czélra forditatott, mellyre törvénykönvvünk világos rendszabása forditatni rendeli, ez nem az intézet hibás voltára, hanem törvényszegésre mutat, itt kell segiteni; a törvénynek teljesitést kell szerezni, nem pedig eltörlést szavazva, a tulajdont, s általa a constitutionalis lét biztoságát megsemmisiteni. Mert valóban csudálkozással hallottam, hogy a dézma alkotványunk elveivel ellenkeznék, miután az alkotványos szabadság minden szabályainál fogva bátran állithatom, hogy nem a dézma, hanem a dézmának eltörlése ellenkeznék alkotványunkkal. És hogy ha netalántán politicai tekintetek a tulajdonnak sérhetetlenségétől eltérni javalnának, ha nem talán az adózó nép sorsa áldozatot kivánna; akkor azt vallom örök igazságnak, hogy az áldozat arányos legyen és kirekesztőleg egy osztályra ne szoritassék. Örömest el is fogadom ezen szempontbul a kilenczedre hivatkozást. Azon teremben szóllok, hol a kilenczed, bár a tizednek ellenébe vethető gyámokok ellen még erősben szóllottak, meghagyatott;* és meghagyatván, kérdem a RRket, nem vonnának e homályos fátyolt magunkra, ha az vettethetnék szermünkre, hogy midőn ön jövedelmünk forgott szóban, tulajdonunk sérhetetlenségéhez ragaszdokánk, s az adózó nép felségellésének tekintete bennünket áldozatra nem birhatott, most ellenben a másét könnyedén ajándékozzuk? Hogy a dézma régi, s úgy nevezett homályos századokbol veszi eredetét, nem tagaom; de az a kérdés, valjon nem épen jó oldala e ez ama századoknak? Én kivánatosnak tartom, hogy az egyházi rend mentve légyen az élelem súlyos gondjaitol, s igy jobban és könnyebben megfelelhessen magas rendeltetésének; ezen czélból tehát jónak, s üdvességesnek hiszem a régi századoknak eme maradványát. Csudálkoznom kelletik azon állitáson is, hogy legczélirányosb lesz, ha magok fognak a hivek papjaik élelméről gondoskodni. Én szerencsétlen statusnak hiszem azt, ahol ez igy van, ott a nép tehernek nézi papjait, s én ilyes intézet nyomára a világnak egy törvénykönyvében sem akadok, s csak azt látom, hogy a szóba hozott gondoskodás csak ott divatozik, hol a status nem gondoskodott, s a magánosok kéntelenek valának egyesülni a törvény tetemes hijányának pótolására. El nem titkolhatom végre csudálkozásomat: hogy a privilegialis tulajdon ellenére az örök igazság elveit hallom felhozatni egy oly követ által, ki a nemesi privilegiumoknak mindenkor erős védje szokott lenni. Én magam is constitutionalis kötelességemnek ösmerem a nemesi privilegiumokat védeni, de őszintén meg kell vallanom hogy azokat az örök igazsággal öszeegyeztetni képes nem vagyok. A mi végtére a dézma váltság iránti inditványt illeti, ez csak akkor lehetne a népre nézve jótékony, ha igen csekály fizetésre szoritatnék, de ezen esetben szint úgy sértené a tulajdont, mint az eltörlési – ha pedig hason értékü megváltás rendeltetnék, ez a népre inkáb káros, mint hasznos lenne, s különben is itt az országgyülésén el nem határoztathatnék. Annakokáért a dézmának megtartására szavazok.
Mind az 1833 ápr. 16-i kerületi ülésben, mint pedig az aug. 22-i országos ülésben egyedül Borcsiczky foglalt állást a kilenced váltság nélküli elengedése mellet. (Országgyűlési Tudósítások, I. k. 304. s. köv. l., II. k. 90. s köv. l.
PALÓCZY: Borsod v[ármegye] a papi dézmának végképen való eltörültetését adván utasitásúl, mielőtt ezt követi kötelessége szerint okokkal támogatni indúlna, el nem múlaszthatja, hogy Esztergom követének észrevételeire melegében ne feleljen. – Ugyan is a papi dézma dolgának kedves oldalrol való rajzolgatása közben emlegeté Esztergom követe a szent czélt, mellyre rendeltetett: t. i. a nevelés fentartását, és gyámolitását. Vigyázzon azonban követ úr hogy szaván ne fogják, mert azon inditó ok egyenesen azt mutatja: hogy a papi dézmát el kell venni, s eredeti rendeltetése szerint az iskolák fundusául adni. Fenakadt továbbá azon követ úr az örök igazság emlegetésébe, s a privilegiumoknak elsőséget ad, úgy de az örök igazság annyit tesz, mint örökülvaló, ez pedig régib minden polgári positivus törvénynél, és Szent Istvánnak minden privilegiumánál. Végre benyomást látszott okozni azon argumentuma hogy a nemesi rend a kilenczedet el nem engedte. Ugy de egészen más az, mikor a jobbágy földes urának adózik, kitől oly világos feltétel mellet nyert urbarialis telket, hogy ahol szolgáljon s kilenczedet adjon, s egészen más az is, hogy a Clerus azoktul szedi a dézmát, kiknek rend szerint semmit sem adott, és semmit sem ád, s igy ott arat állandóul, a hol sem szántott, sem vetett. – Egyébiránt:
Már azon régi időkben is midőn még a keresztény vallás jótékony fénye nem világitott e földön, azok, kik az oltárnál szolgáltak, tudtak gondoskodni hogy az oltárbol éljenek. Innen eredtek a dézmák is. Már az ó Testamentomban is Levinek papokbul álló nemzetsége szedte a tizedet, de megosztozván Israel 12 nemzetsége Kanahán földével, Lévi maradéki a magok részét ki nem vették, s igy ott a dézma nem volt egyéb, mint a másoknak engedett jószág substitutuma. – Különben is ezen intézet a Theocraticum Regimen alatt divatozott, mai időben pedig az Isteni jóltevő gondviselés uralkodik ugyan a földöm, de a Theocraticum regimennek vége van, s azon theocrticus országlás, melly még Tibethben és Japánban uralkodni mondatik; alig ha többé által fog vándorolni Europába. – Ez után a szónok szokott historiai járatossággal előterjeszti a dézma systemájának Europában Nagy Károly idejében eredetét. Melly onnan ereden hogy Carolus Martellus idejében a frankoknak csak nem egész országa a papok kezében volt. Carolus Martellus tehát, kinek a lombardusokkal és görögökkel viselt háborúi miatt nagy szüksége volt a francus lovagokra s fegyveres szolgáikra, a papok jószágát 3-ik Gergely Pápa kéntelen elnézése mellett mind elszedte.* Mikor azután unokája, Nagy Károly a thronusra került, látván hogy a papok nagyon szegények, a dézmát adta nékiek, s jó példával akarván előre menni a maga földeit is dézsma alá vetette.* A dézma tehát itt is jószág helyett adott kárpotlás volt. Későbben azonban sok jószágot is szerzett a franczia Clerus, mig 1789-ben dézmáját s jószágait együtt elvesztette.* – Hazánkban Sz. István király adta a dézmát a papoknak.* De hiszen mit is nem adott volna oda nekiek Szent István!! Hogy ezen királyunk a gyenge lábon állott kereszténységet őrizte, s ápolgatta, azt igen jól tette, de valjon a papok ajándékozgatásában nem ment e túl a mértéken?; feleljen meg Sz. Adalbert püspök, ki a magyarokat keresztény vallásra téritette, s a ki maga intette Sz. Istvánt: ne adjon már többet a papoknak, mert végtére majd magának semmije sem marad.* És valjon változatlanúl igazságosak e Sz. István rendelései? Nézzük Somogy v[ármegye] példáját: Kupa pártot ütött, s ezt rosszúl cselekedte, Sz. István királynak hogy a pártütőt megbüntette, igazsága volt, – de hogy Somogy vármegye lakossait arra büntette hogy örök időkig dézmát adjanak a Sz. Mártoni apátnak,* ebben már igazsága nem volt. Mert ámbár Somogynak akkori lakossai mint pártütők büntetést érdemlettek is, de a mostani lakosok, kik közül alkalmasint egy sem származik azon pártütőktül, mi okon viselhetik 800 év múlva az oly régi véteknek súlyos büntetését? megfogni annál kevésbé lehet, mert azon principiumot még csak nem is hallottuk: hogy Poena inhaeret fundo. – A tudós jesuiták, kik annak idejében hatalmas logicusok voltanak, szerettek azon mondásal élni: Quod oritur moritur. Igaz tehát szerintén hogy minden hosszúnak vége van egyszer, és igy a papi dézmának is csak el kell már egyszer törültetni. – Ennek ha eredetét tekintjük, a Clerus azt három tekintetből kapta: 1. Az egyházi szolgálatért, – 2. a banderiumok tartásáért, – 3. a falusi szegényeb plébánosok felsegélléseért. – A baderiumokat jó formán már azt sem tudjuk, hogy miből állottak, birtoki czimül tehát többé nem szolgálhatnak. Az egyházi szolgálatot a mi illeti: ugyan 300 évek óta mi jussal szedi dézmáját a Clerus, hazánk népességének fele részét tevő protestánsoktul, s nem egyesült ó hitüektől? kik egyházi szolgálatjával nem élnek, s élni nem is akarnak? És ha azt vetik ellen, hogy Eclesiae nihil potest decedere, ott a törvény, ott van Sz. István privilegiuma, valjon minek hivtak hát bennünket organica diaetára? – A vallás tárgya feletti vitatások alatt szerette az Egyházi Rend Irlandot emlegetni, mint ez elnyomattatásnak eleven paradigmáját.* Igen is, nem nagy bölcsesség kivántatik hogy áltlássuk, miképen égbe kiáltó igazságtalanság hogy az Irlandi catholicusok dézmát adnak az Anglicana Eclesia papjainak, – de már több, mint emberi bölcseség kivántatik annak megmutatására: hogy a mi túl a tengeren égbe kiáltó igazságtalanság a catholicusokra, az Europa száraz földén, s jelesen Magyar Országon a protestánsokra nagy igazság. – De magokra a catholicusokra nézve is igazságtalan a papi dézma, mert töbnyire azon tehetetlenek által fizettetik, kik úgy is már sokféle más, alig viselhető terhek alatt sinlődnek. – A mi végre a szegényeb plébánosok kármentesitését illeti, ezen tiszteletre méltó emberekről igen is kell gondoskodni. De az Eclesiasticumban elő fordulandó ezen gondoskodás miatt* a dézma kérdését is oda halasztani nem lehet, mert ha csak ugyan várakozni kell valakinek, könnyeb egy pár száz plébánosnak, mint néhány millió szegény embernek várakozni. – Különben is e tárgyat másuvá halasztani mindazért nem lehet, mivel az urbéri tárgyban végzés gyanánt lőn kijelentve hogy a dézma kérdése itt fog ex thesi el intéztetni,* mind azért, mivel az elhalasztással könnyen ama vitiosus circulusba eshetnénk, hogy az Eclesiasticumban majd azért nem rendelkezhetnénk felőle, mert itt már törvény van a dézmárol alkotva, de végre azért sem, mert a vallás tárgyibeli vitatáskor a Clerus által oly álhatatos ragaszkodással felhivogatott 1791: 26. t. cz. 6-ik -usa azt rendelvén hogy a protestánsok stolát és lecticálét a catholicus papoknak fizetni többé ne tartozzanak: a kárositott plébánosok fogyatkozásának kipotolását máskorra halasztotta,* s ezzel példáját adta, hogy mit a törvényhozás jónak, igazságosnak, és sürgetősnek lát, annak halogatásával nem köteles. Itt is tehát a dézmát egy átallában eltörültetni az abbol élt szegényeb plébánosoknak élelméről pedig majd a maga helyén rendelést tétetni kiván.
Martell Károly († 741) korában a frank egyház még nem volt alávetve Rómának, s így a pápa nem is szólhatott bele abba a valóban nagyméretű szekularizációba, amelyet Károly végrehajtott, hogy költséges háborúit folytathassa. Csak Károly halála után sikerült III. Gergelynek a frank egyházat Rómához s a pápasághoz kapcsolni.
Nagy Károly a szászok részére 775–790 közt kiadott capitularejában elrendelte, hogy a fiscusnak bármi címen fizetett adók, birságok tizedrésze az egyházat illeti s ugyanúgy mindenki köteles jövedelmének tizedik részét az egyházaknak és a papoknak adni.
A francia nemzetgyűlés 1789 aug. 4- nov. 3-i decretumainak 5. cikke rendelte el: „Les dimes de taute nature … possédées par les corps séculiers et réguliers, par les bénéficiers, les fabriques et tout gens de main-morte … sont abolies.”
II. decretum 52. caput.
Szent Adalbert már 997-ben vértanúhalált halt a poroszok földjén; szent István koránok forrásaiban sem szerepel a fenti adat. (V. ö. a köv. jegyzettel.)
Szent István, kisebb legendájának elbeszélése szerint, Somogy egész népét a pannonhalmi monostornak akarta ajándékozni, azonban a magyar urak rábeszélésére, „hogy a szegény nép le ne roskadjon a szolgaság terhe alatt és el ne pusztuljon szülőföldjéről”, megelégedett azzal, hogy a termés tizedét kapja a monostor.
V. ö. Országgyűlési Tudósítások, I. k. 403., 407. l.
Az egyházi bizottság „de dotatione parochiarum” szóló törvényjavaslatát olv. Opinio excelsae regnicolaris deputationis per artic. 8-vum 1827. ordinatae, super objectis ecclesiasticis et fundationalibus. Editio secunda. Posonii, 1831. s köv. l.
Az alsótábla 1833 aug. 23-i országos ülése Pázmándy indítványára mondta hogy a tized kérdésében a jogügyi bizottság javaslatának tárgyalásakor fog dönteni. (Országgyűlési Tudósítások, I. k. 102. l.)
A törvénycikk idézett pontja szerint a protestánsak a törvény kihirdetése után negyedévre stolát vagy lecticalet nem kötelesek fizetni, arra vonatkozólag pedig, hogy a katolikus lelkészek milyen kárpótlást kapjanak elveszített jövedelmeikért, az uralkodó a helytartótanácsot meg fogja hallgatni, azonban már most kijelenti: soha sem fog hozzájárulni, hogy kártalanítás címén akár az adózó népre, akár a királyi kincstárat valami teher háruljon.
(A vitatások folytatása következni fog. Végzés az nap nem történt.) – August. 20-án ünnep.
