a) Az augusztus 19-i kerületi ülésben, a tized kérdésében elhangzott beszédek folytatólagos ismertetése.
a)
Az augusztus 19-i kerületi ülésben, a tized kérdésében elhangzott beszédek folytatólagos ismertetése.
Az augusztus 19-i kerületi ülésben, a tized kérdésében elhangzott beszédek folytatólagos ismertetése.
Posony, Aug. 23-án, 1834.
(Folytatása a dézma kérdését táragyazta 19-ik Augustusi kerületi ülésnek:)
PRÓNAY: A dézmát szintén nem teleintheti magános tulajdonnak, mert felőle a törvényhozás mindég szabadon rendelkezett, és a legszükségesbnek vélt czélokra forditotta, de különben is a tulajdon egyik legfőb ösmértető jelével, a szabad rendelkezéssel annyira nem dicsekedhetik az Egyházi Rend ezen dézmára nézve, hogy midőn egyéb javait annak adhatja haszonbérbe, a kinek akarja, a dézmát tartozik annak adni, kit törvényeink haszonbérlési elsőséggel felruháztanak.* Nem ereszkedik egyébiránt a dézma legelső eredetének feszegetésébe, de azt kétségbe nem vehetőnek állitja, hogy minálunk Sz. István törvényeből veszi eredetét; azt hiszi tehát hogy azon törvényhozó nemzet, melly látván az Egyházi Rend élelmétől való gondoskodás szükségét, ennek fedezésére a tizedet kirendelte, megszünvén immár az adományra inditó okot szolgáltatot szükség, ezt vissza is veheti. István első királyunk idejében ugyan is nagyon bizontalan volt a kereszténység behozatalában fáradozott érdemes férfiak élelme, javaiknak jövedelmét a katonás világnak rabló szelleme nagyon kétségessé tette, szükség volt tehát annak bizonyos kútfőt rendelni, s a dézma rendeltetett; de miután az önkény s fosztogatás idejére bisztosb társasági lét következett, miután az Egyház szolgái temérdek javakkal gazdagon dotáltattak, a törvényhozás nyomban máskép kezdett a tized felől rendelkezni s meghagyta ugyan a Clerusnál, de a katona tartást kötelességül melléje csatolta, mint ezt többek között Ulászló 5: 24., az 1547: 35., s az 1555: 5. t[ör]vények* bizonyitják. Sőt arra is vannak elég példáink hogy a Clerustol el is vetetett, s más czélokra, nevezetesen vár erősitésekre forditatott. Igy 1555: 15., 1598: 32., melly a mi több egyenesen a kormány önkényére bizza.* Ezen s más számtalan törvényeink kételkedni nem hagynak hogy nemzetünk a dézmát soha s sem tekintette a Clerus tulajdonának, sőt arrol idő s körülmény kivánati szerint mindenkoron szabadon rendelkezett. Csak az lehet tehát a kérdés: valjon szükséges e az eltörlés? Valamint eleink bélátták ezen szükséget, midőn a tizedet elvették a papság élelmétől és más czélok fedezésére forditották, úgy mi még jobban belátván a szerfelett gazdagon dotált állapotot, azon szükség felől nem kételkedhetünk. De nem csak szükséges, hanem igazságos is az eltörlés, mert védelmi rendszerünk az 1715: 8. törvény által gyökerestől megváltozott,* most azon terhet, mellyet ezen beneficiumért hajdan a papság viselt, már az adózó nép viseli, igazságos tehát, hogy a ki a terhet hordozza, az arra rendelt beneficium is azé legyen. – Annak okáért eltörlésre voxol.
Ezek a törvények, mint az 1546:55., 1547:35., 1548:60., 61., 1609:18., 1622:70. tc. a földesuraknak biztosítják a tizedbérleteknél az elsőbbséget.
Az 1504:24. tc. elrendeli, hogy a bandériumos és más, tizedbirtokos egyháziak tartsák készen csapataikat s azokat, ha a királyi haderő nem elegendő az ország védelmére, küldjék oda, ahol szükség van reájuk, az 1547:35, tc. 2. §. szerint tizedjövedelmeiket a főpapoknak, káptalanoknak és konventeknek, mindennapi szükségleteik kielégítésén kívül, csapataik ellátására kell fordítaniok, az 1555:5. tc. a tizedbirtokos egyháziak kötelességévé teszi, hogy a törökkel szomszédos váraikban vagy máshol katonákat tartsanak.
Az 1555:15. tc. elrendeli, hogy az egri püspökség tizedeit mindenki a királyi megbízottak kezéhez szolgáltassa be, mivel az uralkodó azokat, Eger, Sáros és Murány vára fenntartására rendelte, az 1598:32. tc. helyteleníti az egri tizedek elvonását, mivel a papoknak nincs miből élniök és kéri a királyt, hogy egyezzék meg a káptalannal.
A törvénycikk kimondja, hogy az uralkodónak továbbra is joga van a nemesek insurrectióját és a bandériumok kiállítását elrendelni, mivel azonban az a haderő nem elegendő az ország megvédésére, s így szükség van rendes katonaságra, amely viszont fizetés nélkül, ez pedig adó nélkül nem biztosítható, a subsidiumok és adók kérédésben a rendekkel együtt országgyűlésen kell határozni.
POGÁNY ellenben a dézmát igazsággal el nem vétethetőnek nyilatkoztatja. Ha elveszzük, ugymond, hogy fog a birtok biztossága állani, hogy fog az annyira ohajtott nemzeti hitel felállapitatni? midőn senki sem lesz bizonyos, valjon törvényes tulajdona nem fog e nationalisáltatni. Különben is, miután a 9-ed megtartatott, a dézmát részrehajlás, és személyes indulatoskodás gyanúja nélkül el sem vehetjük. A kilenczed volt a nagyobb, a sulyosab teher, a dézmán országunk nagy részében megváltás utján könnyitve van, el annyira: hogy bizton el meri mondani, miképen a nép sokkal könnyebben megadhatja a dézmát ezen könnyitett állapotban, mint ahogy el lehetne nálla nélkül az abbol élő néhány plénános.
SZLUCHA: A magyar Clerusnak ezen jusát törvényeken, privilegiumokon, és 8 százados gyakorlattal megerősitett birtokon gyökeresedő tulajdonának hiszi, s azért szükségesnek sem látja, hogy eredete az Ó Testamentombul,* vagy Nagy Károly császár decretumából mutogattassék. El annyira szentnek, és sérthetetlennek tekintették őseink a Clerusnak ezen tulajdonát, hogy még 1609-ben is, midőn különös szükségek az Egri püspök tizedjét elvétetni parancsolák, annak kipótolásárol gondoskodtak a 10-ik czikelyben.* Mondják ugyan hogy banderialis kötelesség volt a dézma használatához csatolva, az pedig már megszünt, s igy a dézmának használatához csatolva, az pedig már megszünt, s igy a dézmának is meg kelletik szünni. Ugy de ha nem emliti is hogy a banderialis állapot elrendelése még systematicus felvételre várakozik,* bizonyos: hogy a királynak, a nemességnek javaihoz is szinte azon kötelesség volt csatolva. És valjon ki merné állitani, hogy annak megszüntével el lehet venni a nemesség javait? már pedig ha ezt nem lehet, az Egyházi rendét sem lehet, mert ezeket ő a nemesekével tökéletesen egy természetüeknek tekinti s attol tart, nehogy a dézma elvételével úgy járjunk, mint ama kertész, ki a négy ágú fának egyik ágát levágja, hogy a háromnak annál több éltető erőt juttasson, de nem vigyázván magát az anya eret is megsértette, s a levágott ág után az egész fa kiszáradt.
Mózes törvénye szerint tizedet kell adni a termésből, szarvasmarhából és aprójószágból, a tized Jehováé, ő azonban átengedi a levitáknak a frigyszekrény szolgálatáért. (Lev. 27., 30., 32. Deut. 14., 22., 23. Num. 18., 21., 24., 26.)
A törvénycikkben a rendek elismerik, hogy az ország felső részei végső pusztulásra jutnának, ha az egri káptalan tizedeit, a korábbi rendelkezésnek megfelelően, ismét egyházi célokra fordítanák, kérik tehát az uralkodót, hogy addig is, amíg a káptalan visszanyerheti jövedelmi forrását, Nagyszombatban jelöljön ki számára ideiglenes székhelyet, ellátásáról pedig kegyesen gondoskodjék.
Az országos albizottság banderialis munkálatát (Relatio sub-deputationis regnicolaris in objecto lustrae, et exercituationis nobilium, ac banderiorum ad mentem articuli 15. 1827. exmissae. Editio secunda. Posonii, 1831) az 1832 dec. 20-i királyi propositiók a tárgyalás sorrendjében az utolsó helyre tették. (Iratok, I. k. 5. l.)
CSEPCSÁNYI: Tagadhatatlan lévén hogy a papi dézma még Szt. István idejéből veszi származását, s hogy eddig régi törvény, s abbol eredő jus szerint a papokat illette, azt mutogatni kár, mert senki sem hozza kétségbe, de meg kell visgálni azon törvénynek czélját, s inditó okát. Adatott a dézma elébb az Isten dicsőségére, s későb a papok élelmére.* Most már ezen okok nem állanak, mert az Isten nem kivánja hogy neki a szegény ember véres verejtékével tömjénezzünk, hogy pedig a Magyar Országi papság dús gazdag jövedelmekkel bír, s a szegény embernek ezen keserves áldozatjára nem szorúlt, azt kiki tudja. De ugyan miért is vagyunk ezen organicus országgyülésére ösze hiva? Azért e hogy a régi slendrián törvényeket csak azért, mivel régiek, megerősitsük, vagy pedig hogy a jelenkor szelleméhez alkalmaztassuk, javitsuk, s a rosszakot eltörüljük? Valóban a miatt ugyan constitutionknak legkiseb baja nem lesz, hogy ha régi szennyeitől, s foltyaitol megtisztogatjuk. Nem tartja ugyan a szónok hogy a tizedbeli jövedelem a banderialis kötelességhez lenne szabva, de ha úgy volna is, már ezen ok sem áll, nem mennek már a püspökök háborúba, hanem az insurrectionalis és subsidionalis költségeket úgy viselik, mint más földes urak.* Békés vármegye Rendei remélik hogy a Papi Status engedély gyanánt önként lemond ezen jusrol, reménlik pedig annyival inkább; mert midőn az urbariomban concessiokrul vala szó, a Papi Status azokra nem igen szavazott. A midőn azonban eme felszóllitási kötelességét teljesiti, csudálkozással kellett hallania hogy a földes urakra homályos fátyol háramlik, midőn a kilenczedet el nem engedték és más status javaibol kivánnának concessiókat adni. Ha az urbariomban nyujtott engedélyeket tekintjük, nem oly csekélyek azok, mint első tekintettel látszanak. Csupán Békés vármegyét tekintve, az ugar dézmának, konyha adózásoknak, méh, bárány tizednek elengedésével, hosszú fuvar felváltásával* Békés vármegye esztendőnkénti jövedelemképen bizonyos számvetés szerint 100 ezer pengő forintot veszit. Ez jövedelem és interes, mennyit veszit még a tőke, mennyivel alább száll a jószág értéke? Azonban Békés Rendei ezt nem csak nem sajnálják, sőtt bátran hivatkozhatik a köztanácskozásokra, s a köz tudomásra, hogy még nagyobb áldozatok tételire is jó szivel készek voltak. (Tetszés.) Ha volna is tehát valamelly homályos fátyol; az bizonyára sokkal homályosabban illetné ép azon megyét, mellynek követe ezer szemrehányást tette, mint Békés vármegye lelkes Rendeit. – Továbbá a köz igazsággal is ellenkezésben látja a szólló követ, hogy olyan ember, aki azon papnak szolgálatjával nem él, ki tőle soha semmi jót nem vett, s nem is veszen, az ő pompájára adózzék. Kivánja végre Békés vármegye a papi dézmát elengedtetni egyformaság tekintetéből is, mivel azon megye oly boldog, hogy kebelében a dézma sem természetben, sem váltságban nincs divatban, s ezen jótékonyságot egyformán kivánná a többi megyék lakossaira is kiterjeszteni. Hallotta végre egy követ úrtol hogy szerencsétlen ország az, hol a papot a szegény ember fizeti. Szeretné a szónok, hogy ha majd szó lészen, honnan fizetődjenek az elnyomatott protestánsok papjai? oly szerencsés lehetne, hogy azon követ itt ezen a szerencsétlenségen segiteni kivánna. Igen is Békés Rendei is szerencsétlennek hiszik az oly szegény embert és ugyan azért ohajtanak rajta segiteni, s kivánják hogy a papi dézma örök időkre minden bonificatio nélkül eltörültessék.
V. ö. előbb, az 5. jegyzettel.
V. ö. 1805:1. tc. 6., 7., 8. §., 1808:2. tc. 11., 12. §.
Az országgyűlés úrbéri törvényjavaslatának említett rendelkezéseit a IV. cikk 2., 4., 7. §-ai tartalmazzák. (Iratok, I. k. 520., 522., 527. l.)
HERTELENDY (Torontál): Igaznak valja hogy a .magyar törvényszerben sok hiba létezik s hogy a szokáson épülő jusokkal sok balra magyarázat s visza élés történt; ez századok óta erősen hitt, de búsan is érzett igazság. És azért valamint azt, a min constitutionalis létünk alapúl, fentartani kötelesség, úgy makacsúl ragaszkodni a régihez csak azért mert régi, s minden ujat elvetni csak azért, mivel új: egy törvényhozásnak sem lehet iránya. Midőn az urbéri munkálat vala tanácskozás alatt, a szólló követ azon szerencsés helyzetben volt, hogy megyéje lakosinak boldogabb állapotját országunk többi részeire is kiterjeszteni kivánhatta;* most is hasonlóan szerencsés helyzetének örül, mert megyéjében a dézma ösméretlen dolog;* s ezen boldogságot is, kivánja hazánknak minden lakosával közölni. Igaz ugyan hogy a papi tized Sz. István törvényéből veszi eredetét, mert ott olvashatjuk: hogy kinek az Isten tizet ád, adja tizedikét az Istennek. De valjon a tizedik századnak emez általános elvéből ki lehet e húzni hogy a szegény földmivelő tartozzék véres verejtékkel nyert termesztményének tized részét a papnak adni? méltán kételkedhetünk. A tulajdontul vett okoskodást Esztergom követe a mint felhozta, úgy maga meg is czáfolta, nyomban megvalván hogy a tized nem az egyházi rend tulajdona, hanem a nevelés, és vallás öregbitésére rendelt jövedelem. A tized eltörlésével tehát a tulajdon nem sértetik. De homályos fátyol sem vonatik a kilenczedet megtartó földes urakra, mert egészen más, midőn a jobbágy ura földének használatátol adózik, és egészen más, midőn ura földjéből keserü munkával nyert gyümölcsének tized részét egy harmadiknak adni kéntelen, kinek soha jótéteményét nem tapasztalta, sőt tán soha sem is látta. Különben is, ha igazság hogy a tized az egyházi rendnek tulajdona, miért nem kapja azt a Bánságban, a Jász, Kún, Hajdú Kerületekben? és ha ezen helyekről nem kapja, miért ne közölnénk ezen igazságos szabadságot az országnak többi lakosival? most, épen most, midőn a jobbágy jobbsorsa felőli gondoskodást királyunk is legelső munka gyanánt különös figyelmünkbe ajánlá.* Meg is feleltünk e czélnak, mennyire tőlünk ki telhetett, jól mondá Békés követe, hogy az urbérben sok jövedelmekről, mellyek nem csak törvényes, de igazságos tulajdonunk is voltak, önként lemondottunk, és azon megyék, mellyek legtöbbet veszitenek, legszivesebben járultak ezen engedményekhez. Illő, lőtt szükséges hogy eltörölvén a dézmát, mellynek igazságos alapja különben sincs, s mellyre a gazdag egyházi rend úgy sem szorult; a szegény adózó nép job létét sikeresen előmozditni el ne mulasszuk.
L. Hertelendy felszálalását a telekvétel korlátozásával kapcsolatban l. Országgyűlési Tudósítások, I. k. 589. l.
Temes, Tereptál és Krassó megyében az urbárium szerint fizette ugyan tizedet a jobbágyok, azonban kilenced helyett, azaz ott a decima jobbágyi szolgáltatás volt. (Pauly C.: Constitutio rei urbarialis regni Hungariae. Viennae, 1817. 233., 390. l.)
Az országgyűlés tárgyait kitűző 1832 dec. 20-i királyi javaslatokban. (Iratok, I. k. 4. l.)
KOLEDA Buda városának rémitő terheltetése felett panaszkodva, bizonyos állandó mennyiséget határoztatni kiván. – VÁGHY a természetbeni tized káros voltát status gazdálkodási tekintetekből mutogatja, – DUBRAVICZKY eltörlésre nyilatkozik, – NÁVOY fel szollitja a papi rendet, hogy miután a tizednek eredeti rendeltetése megszünt, s hasznát immár töbnyire nem annyira maga, mint a haszonbérlők szedik: a tizedről önként mondjon le.
SZIRMAY jelenti hogy Zemplén Rendei nem csak a 10-ednek, de az uri kilenczednek is természetben adását kötelező törvény által általában megszüntetni kivánják, s a dézmára nézve különösen oly forma megváltást javallanak, mint ez a Tiszai részeken már sok helyütt divatozik.* És minthogy a dézmának eredete banderialis kötelesség, mellyek rendszere immár egészen megváltozott, kivánják hogy ama pénz váltságnak béke idejében is egy negyede, háboru idejében pedig fele a concurrentialis pénztárba forditassék,* a természetbeni tized szedésből élő papok élelméről pedig illető helyüt* gondoskodás történjék.
Minden bizonnyal erre a szokásra hivatkozik az országos bizottság indokolása, elmondva, hogy számos törvényhatóság, statutum alapján, a tizedet, a házipénztárból megváltja a jobbágyok számára („in nonnullis iurisdictionibus ex statuto, communi Statuum consensu perlato, invaluerit, ut decimae ex cassa domestica pro rusticis redimantur.” Proiecta, 53. l.), amihez magyarázatképen meg kell jegyeznünk, hogy a megyei házipénztárakat a jobbágyság adója táplálta.
Az 1808:2. tc., amely a következő évi nemesi felkelés felől intézkedett, az insurrectiós kiadások fedezésére pénztár felállítását rendelte el. (23: §.) A pénztárt azok befizetései táplálták, akik bizonyos kulcs szerint, vagyonuk és jövedelmük arányában, kötelesek voltak a kiadásokhoz hozzájárulni („quibus obligatio concurrendi incumbit.”) A nádor 1811-i jelentése szerint az egészbevétel 14,795.752 frtot, a kiadás pedig 14,495.752 frtot tett ki (Fényes E. Magyarország statisztikája, Pest, 1834. III. k. 149. l.)
Az egyházi bizottság javaslatának tárgyalásakor. (V. ö. előbb, 435. l. 31. jegyzet.)
BEZERÉDY imigy vélekedett: Ha a valóságos tulajdon jövedelmeit a tisztviselőség accessoriumaitol (járandóságaitol) voltakép megkülönböztetjük, sok nehézség el fog a dézma kérdésében enyészni. A tisztviselőnek kétség kivül van jusa járandóságához, de csak addig mig azon járandóság fenáll, azt pedig a törvény a mint rendelte, úgy meg is változtathatja. Ha ezen idaeát szemünk előtt tartjuk, nem fog a dézma annak tetszeni, a mit tulajdoninak nevezünk, különben sem tartották tiszteletben a tulajdont, minthogy utóbbi időkben a dézma haszonvételét legnagvob részben másnak adták által, vagy pedig az következnék: hogy azon czélokat, mellyeket a dézmára nézve kijeleltenek, ugymint a nevelést, haza védelmét s a t. azoknak proprietásúl engedték, kiknek a dézma átadva vala; a mit csak senki sem fog állitani. Már csak az is, hogy különös köz czélra volt rendelve, mutatja: hogy a dézma nem tulajdon, hanem valóságos adó. Egy neme a köz adónak, melly a régib idő szelleme szerint bizonyos nemüségben bizonyos czélokra vala rendelve, és czélra forditás véget bizonyos személyeknek átadva. És igy itt is csak az adónak, és azon különös czéloknak elveiből lehet a tárgyhoz szóllani. – Kérdés tehát, jó e ezen adó? Hogy a dézma rosz neme az adónak, mutatni nem kell, mert ezt a Status gazdálkodás tudománya, maga a természeti elmének el nem fogult ereje, és a tapasztalás minden kérdésen felül emeli. De a dézmának, mint az egyházi rendü köz tisztviselők járandóságának egy különös rosz oldala is van, t. i. azon gyülöletesség, azon sokféle terhelő s boszantó baj, mellytől senki sem képes a dézma adást megmenteni; melly a dézmát igen odiosus adóvá teszi, s a törvény ezen odiumot a lelki pásztorok idaeájával ösze kapcsolja, Temérdek roszat szül ezen hamis tekintet a dézmát adó classisban. A szegény nép nem képes azt megkülönböztetni hogy adót ád, csak azt nézi, hogy termésének tized részét a pap elveszi. Nem kell e tehát iparkodnunk hogy a vallás malasztjának kiszolgáltatóit ezen odiumtol megmentsük? valóban a szónok nem arra kéri az Egyházi Rendet, hogy mondjon le a tizedről, hanem kivánja hogy ösmérje el, miképen a törvényhozás ezen odiumnak megszüntetésével az ő magas rendeltetésének tisztaságárol gondoskodott, mellyet a dézma feláldozásával oltsó áron veszen meg. – Miután tehát a dézma nem tulajdona az egyházi rendnek, hanem köz adói járandóság, mit a theoria s törvényeink hoszú sora igy tart, – miután továbbá. ez az adónak legviszásab, legkártékonyabb neme, mit az egész mivelt világnak egyet értése bizonyit: a kérdésnek első részére ugy nyilatkozik hogy a dézmának minden szinben, s tekintetben meg kell szünni. Sokat könnyit e részben hogy a dézma eredeti rendeltetésétől elvonatott, s a földes urak találtak módot ezen adózásnak valódi jövedelmét magokhoz vonni, a Clerusnak sok helyüt csak kis része, s mint egy csak képző jele maradván. Ha tehát áldozatrol lehetne szóllani, mondhatnók hogy a földes uri kar hoz nagyob áldozatot, mert ezen jövedelem legnagyobb részének ő van birtokában. Azonban itt áldozatrol szó sem lehet, mert a dézma szedés csak árenda lévén, a földes uri karnak tulajdona soha sem lehetett, s az ő jusok csak addig tarthat, mig az egyházi tisztviselők ezen járandóságát a törvényhozás meghagyja. – A kérdés második részére, t. i. a Clerus provisiójára nézve kijelenti, hogy a dézma eltörlésével a szükséges ellátást csonkitni épen nem szándékozik, s erről, midőn az egész systema öszesen felvétetik, a leghelyesb rendszert ohajtva igen is gondoskodnak Tolna v[ármegye] Rendei. Addig is azon kérést intézi az egyházi rendhez, hogy a dézmároli önkényes lemondással tegye a dolgot könnyebbé, s vidámabbá.
FRIM Egri Kanonok előre bocsájtja hogy egyházi, világi, s természeti törvényeknél fogva tartozik lenni Cicero pro domo sua. Figyelmezteti a RRket hogy nagyon eltávoznak a tanácskozás alatt lévő törvényjavitásnak eredeti czéljátol, mellyet ezen szavakban tüz ki az 1791: 67. t[ör]vény: ad pleniorem possessorii securitatem.* Mert im hová jutánk: ad totalem possessorii ablationem. – Által menvén ezután szorosban a dézma tárgyára, állapitja: hogy annak az Egyházi Rendet illető birtoka szintúgy királyi adományon, privilegiumon épül, mint más akárni. A privilegium eltörlésére pedig törvényes uton csak e következő okok vezérelhetnek: 1. Si quis abutatur privilegio, ugy de az egyházi Rend nem abutált tized szedési privilegiumával, mert az eredetinek már harmad részét is alig birja. – 2. Si quis non utatur privilegio. A Clerus azonban élt vele szakadatlanúl, s ezentúl is kiván élni. – 3. Si quis renunciet. Ugy de a Clerus nem renunciál, nem is renunciálhat, mert keze nem csak egyházi, de világi törvények által is kötve van. – 4. Si revocetur: Azonban sok fergeteg vonúlt el már hazánk felett, de a tized szedés privilegiuma nem csak soha nem revocáltatott, hanem még 1609-ben a Bécsi, 1622-ben a Linczi békekötések alkalmával is megerősitetett,* igy 1791-ben is, midőn a 26-ik czikely stola fizetés alól felmentette a protestánsokat, de a tized adás kötelességét sértetlenül meghagyta.* – 1. Végre megsemmisitethetik a privilegium, si in enorme damnum aliorum vergeret. A mit szintén nem lehet a tizedről mondani, mert töbnyire nagyon csekélység, a mi ezen czim alatt az egyházi rendnek fizettetik. – De nem csak privilegiumon épül a papi tized, hanem törvényen is alapúl, s igy azon hatalomtul ered, mellytől a kilenczed vette eredetét, csak annyiban különbözvén ettől, hogy 3 századdal régib, s erőseb; mert a tized Sz. Istvántol, a kilenczed Nagy Lajostul származik. Mind ezen hasonlatosság mellet is azonban a kilenczed meghagyatott, s miután meghagyatott, minő logica szerint lehet állitani, hogy a kilenczed meg nem rontja a népet, de a tized megrontja. Nem kell ettől tartani, csak más szerfeletti terhek ne nyomják a szegény adózót. Csak egyedül ő ne csinálja az utakat, s hidakat, s vámot még is csak ő fizessem, csak állitassék a törvénynek hatalmas oltalma alá, s bizonnyal el nem fog pusztulni, a mint Nagy Lajos alatt el nem pusztult. Ekkor a már divatban volt tizedhez még az uri kilenezed is hozzá csatoltatott, s még sem volt Magyarország soha boldogabb, mint Nagy Lajos alatt, mi onnan is világos, hogy ezen időbül származik amaz ösmeretes köz mondás: Extra Hungariam non est vita* s a t. – A királyi dézma, mielőtt Sz. István által a Clerusnak adatnék, a király tulajdona volt. Mutatja ezt maga a név, mutatja amaz ösméretes historiai adat hogy mi előtt Kupával, Somogynak pártos vezérével meg ütköznék, fogadást tett: hogy a Somogyi tizedet a Pannonhegyi Apátságnak adja.* A magok tulajdonát ajándékozták tehát királyaink az Egyházi Rendnek, azt tehát senki el nem veheti. Ő Felsége elvenni bizonyosan soha sem fogja, mert megesküdött, hogy Eclesias in juribus et privilegiis conservabit.* Azt mondották ugyan némelly követ urak, hogy az Egyházi Rend nem tulajdonosa a tizednek, mert arrol szabadon nem rendelkezhetik. Ugy de valjon H[erceg] Eszterházy a maga Majoratusi 36 uradalmárol, a k[irályi] városok nemesi jussal birt javaikrol, sőt ő Felsége is a Coronalis uradalmakrol rendelkezhetnek e szabadon? bizonyosan nem, de azért senki sem állithatja, hogy nem tulajdonosai az emlitett javaknak. Ha tehát úgy az egyházi mint a világi javak egyforma törvényes praesidium alatt állanak, nem lesz e veszedelmes könnyedén egy tollvonással, egy voxolással az egyiket eltörleni? s nem fog e belőle az 1647: 31. törvény* ama jóslatának teljesülése következni: Ordine Eclesiastico confuso, necesse est reliquos etiam ordines confundi.
A törvénycikk a jogügyi bizottság feladatai közt említi oly javaslatok megszerkesztését, „quae forte ad pleniorem possessorum securitatem pro curandam … pertinebunt.”
Sem a bécsi, sem a nikolsburgi béke, amelyre az 1622-es évszám utal, nem erősíti meg a tizedszerzés jogát. Az 1609:18. és 1622:70. tc. (v. ö. előbb, 437. l. 1. jegyzet) a tizedbérlet régi gyakorlatának fenntartását hangsúlyozzák, függetlenül a békekötéstől. Ellenben a linzi béke, amint az 1647:5. tc. törvénybe iktatta, az országgyűlés feladatává tette a tizedbérletről szóló 1548:61. tc; megújítását és a végrehajtásáról való gondoskodást (11. §), amely kötelezettségüknek a rendek a 95. tc.-kel eleget is tettek.
Az 1791-i vallásügyi törvény nem tesz említést a protestánsok tizedfizetési kötelezettségéről, azzal azonban, hogy nem menti fel őket alóla, hallgatólagosan érvényben tartja a régi gyakorlatot.
V. ö. Országgyűlési Tudósítások, II. k. 331. l. 2. jegyzet.
Ez az adat nem szerepel a Szent István korára vonatkozó legendákban és krónikákban.
Ferenc király koronázási esküjének szövegét az 1792:2. tc. iktatta törvénybe.
Sem az idézett, sem az esetleges elírás folytán szóbajöhető más telkekben nem szerepel ez a mondat.
Ezután által megy a szónok némi egyes állitások czáfolgatására. – El nem ösmeri hogy élelmi szükség miatt adatott volt István király által a tized, mert 1000-ik esztendőben a magyar Clerusnak már jószágai voltanak. Elösmeri ellenben hogy a védelmi rendszer 1715 óta sokban megváltozott, de kérdi valjon ez képes volt e reá birni a Rket hogy a kilenczedet eltörüljék? pedig ennek hasonló rendeltetése volt, mert Lajos király nyilván mondja hogy a végett állitja fel a kilenczedet: ut Regnicolae eo fideles possint nobis famulari.* – Mit tészen pedig a famulari szó? Sz. István király világosan megmagyarázza Imre herczeghez intézett eme szavaiban: illi tibi non serviant, sed militent.* – Továbbá Irlandnak példájával él annak megmutatására, hogy országunk távol van az ottani igazságtalanságtol, mert ott 8 millio lakos közül nincs több 500.000 protestánsnál, s ezen számnak is csak fele anglicanus, még is a 7 ˝ millio catholicus ezen 250.000 protestáns lakosok papjainak tartozik dézmát adni. Végre a köz ösméretü törvények tartalmának előszámlálásával megmutogatja, miként nincs Sz. István törvényében semmi szó a dézmátoli kötelességekről, minő kötelességeket csatoltak hozzá a régibb törvények, hogy szedetett hajdan és miként változott idő szakonként a dézma szedésének módja, s az 1553: 8. t. cz. szavaival végzé a dézmának, mint egyházi tulajdonnak sérthetetlenségére intézett beszédjét.
1351. decretum 6. art.
Intelmek, 4. caput.
SÁRKÖZY: A dézmát is csak azon átkozott feudumbol eredetnek látja, mellyből kivergődni nem tudunk, eredett t. i. a francosok Capitularéjábol, s adatott a papoknak, mert jószágok nem vala.* De mi nálunk okosabbak valának a papok, mert a dézmát is megtarták, s a jószágokat is. Kezdetben úgy látszik, senki sem volt alóla kivéve: Albert király idejétől azonban előbb a nemesek, utóbb a papok, később még a ráczok, minden schismaticusok és a falusi birák is kivétettek,* rendelkezett továbbá a törvényhozás szakadatlanúl hogy miből,* s hogy mikép adassék?* meghatározta hogy hová forditassék,* a mi együt véve világosan mutatja, miképen a dézma soha sem volt a papi Rend tulajdona, hanem az adónak egy neme, mellyet időszakonként változtatott az ország. Ezen adó eredetileg az Isten dicsőségére vala kirendelve, és igy, ha netalántán az örökös szerződések példájára váltságban meghagyatnék, eredeti czéljára, t. i. az Isten dicsőségére kellene forditatnia, de minden vallásnál egyiránt. Ő azonban kivált a természetbeni dézmát általánosan eltörültetni kivánja.
V. ö. 434. l. 25. jegyzet.
Az 1439:28. tc. mondotta ki, hogy a nemesek, akár vannak jobbágyaik, akár nem, tizedet nem kötelesek fizetni, az 1458:10. tc., a régi szokásra hivatkozva, biztosította a papok tizedmentességét, az 1481:3. tc. hangsúlyozta, hogy a rácok, majd az 1495:45. tc., hogy rajtuk kívül a rutének, oláhok és más schismatikusok tizedfizetésre nem szoríthatók, mivel a Krisztus tulajdonául felajánlott dézsma csak az ő híveitől, nem pedig a tőle elszakadt emberektől szedhető s mert az említett népek a király, a vajdák, s bánok biztosítása mellett telepedtek meg, végül az 1495:42. tc. állapította meg a falusi bírók tizedmentességét azon a címen, hogy a dézsmálóknak ők adnak szállást.
1481:1., 1498:51. tc.
Így az 1411:5., 1464:24., 1486:40., 41., 43., 1495:37., 38., 39.-tc.-ek.
Az 1498:15. tc. szerint az előkelőbb egyháziak, régi szokás szerint, tizedjövedelmeik és birtokaik arányában bandériumokat kötelesek kiállítani.
DESEŐFFY: Hálával nyilvánitja Temes Rendei nevében az uralkodó háznak azon atyáskodó gondoskodását hogy a török járom alól felszabadult Bánságban a dézmát tetleg általában eltörülte. Melly jóvoltát Temes megyének az egész országra kiterjeszteni ohajtván, a dézmának örökre való megszüntetését annyival inkáb kivánja, mivel a hozzá kötött banderialis kötelesség már régen megszünt.
MADOCSÁNYI: A dézmát szintén adónak tekinti, s minden esetre olyannak, mellyről a törvényhozás mindég szabadon rendelkezett, s melly nem csak az adózásnak minden józan elveivel ellenkezik, de az egyházi Rend iránti bizodalmat esem neveli, s nemzeti szorgalom kifejlését pedig egyenesen gátolja. Liptó Rendei tehát általánosan kötelező törvény által parancsolt igen mérséklett megváltást kivánnak. – Frimnek Irland állapotjátol vett példájára azt feleli, hogy a mi ott igazságtalanság, nálunk is az. Továbbá azon mondására az Egri kanonoknak, hogy Nagy Lajos alatt volt Magyar Ország legboldogabb, mert akkor jött divatba azon köz mondás: Extra Hungariam non est vita, feleletül kérdi: valjon kikre érti ezen közmondást, azokra e kik akkoron Lajos törvénye által just kaptak a néptől kilenczedet szedni, vagy pedig azokra, kik kötelességet kaptak kilenczedet adni? Végre ha egy hiszi az Egri káptalan követe, hogy az egyházi Rendnek tized iránti privilegiuma azért non vergit in enorme damnum aliorum; mert némellv megyékben egy pár száz forintal megváltatik, önként következik, hogy ahol egypár száz forintal meg nem váltatik, ott vergit in enorme damnum plebis contribuentis. Kivánja tehát oly korlátok közé szoritatni ezen privilegiumot, ut nullibi vergat in damnum contribuentium, ekkor nem fog ellene szóllani.
TARNÓCZY imigy nyilatkozik: Az Egyházi Rend a maga javait nem birja mint tulajdont, nem bírja mint polgár, nem mint ember, nem mint pap, hanem csak úgy, mint tisztviselő, kinek fizetése felől a nemzet szabadon határozhat. Az Egri káptalan követe, úgy mond, maga elösmeri, hogy dézma szedési privilegiuma megszünnék, ha revocáltatnék, – értvén t. i. ha ő Felsége által revocáltatnék. Ha ezt elösmeri, kéntelen elösmerni azt is; hogy a törvényhozó nemzet méginkáb eltörülheti azt, mert a Felségnek több jura nem lehet, mint az egész törvényhozó hatalomnak, mellynek a király csak egy részét teszi. Azon jóslatot is emlité követ úr, hogy confuso clero, necesse est reliquos etiam ordines copfundi. Én, úgymond a szónok, hiszem: hogy a hit erős kapcsolat a Statusban, de vallom azt is: hogy a hit teljes méltóságában fenálhat a nélkül, hogy az egyházi rend szerfelett dúzs gazdag jövedelmekkel a pazarlásig legyen halmozva. Irland példája, igaz, nagyon szomorú. De hát valjon mi mindenüt, s mindég hátra moradjunk e, s nemzetünknek egész polgári életében soha egy fénypont se legyen, melly másoknak példa gyanánt szolgálhatna? – A szónoknak egyéb iránt utasitása, hogy az örökös szerződések a jobbágyokra által ruháztassanak,* s ahol még nincsenek, ott a már meglévőkhöz alkalmaztatva köttessenek. Különben oda fog voxolni, hová küldői czélzata, s önnön lelki ösmérete szerint 9 millio polgártársaink java kivánja.
Azokról a szerződésekről, amelyek alapján a földesurak bérelték jobbágyaik tizedét, az országos bizottság javaslata megemlékezik, elsőbbséget biztosítva számukra: „4. §. Praearendatio decimarum colonis prae aliis omnibus conpetit, salvis tamen perennibus eatenus initis conventionibus.” (Proiecta, 54. l.)
K. HORVÁTH: Szerencsétlennek vallatná azon hazát, melly a régi idők rablánczai által magát annyira lekötve érezhetné, hogy a régi századok szabályaitol az emberiség javára, a kornak szükségeihez alkalmazva eltérnie szabad ne legyen. Nem veszi ő kétségbe hazánk hajdani törvényhozóinak bölcsességét, sőt tiszteli azon körülményekben bizonyitott férfiúi elszánásukat, s mély bélátásukat, de tagadja hogy a törvényhozó testnek kezei örök időkre kötve lehetnének. Egyéb iránt ha e tárgy a Banderialére nem halasztatnék, a mit szeretne, hogy a jövedelem a kötelességhez irányoztathassék, a természetben adást megszüntetni, sőt az örökös szerződéseket is a jobbágyokra által ruháztatni kivánja.
(A vitatások folytatása más napra halasztatott.)*
L. a következő számban.
*
Reménlem nem teszek kedvetlen dolgot tisztelt levelezőimnek, midőn e nevezetes kérdést ily terjedékenyen közlöm, bár e miatt a napok sorában egy kettővel elmaradjak is.
*
Augustus 20-án ünnep.
