c) 1834 szeptember 10, 11 Kerületi ülések. Tárgy: A resolutió által javasolt módosítások vitája a III. tc. 1. §-a: az irtások kér…
c)
1834 szeptember 10, 11
Kerületi ülések.
Tárgy: A resolutió által javasolt módosítások vitája a III. tc. 1. §-a: az irtások kérdése.
1834 szeptember 10, 11
Kerületi ülések.
Tárgy: A resolutió által javasolt módosítások vitája a III. tc. 1. §-a: az irtások kérdése.
September 10-én kerületi ülés. – Elnökség Tarnóczy, és Roskoványi. Következett az urbéri 2-ik t. cz. 8-ik §-ussa a zsellérekről. Itt a Resolutio Inquilinare constitutivum helyett Urbariale sessionum inquilinarium constitutivum kifejezéssel kivánt élni; továbbá ezen kifejezést: hogy csak azon zselléri állományok hagyassanak mostani valóságukban, quae jam urbvarialem tabellam ingressa sunt,* kihagyatni kivánta – De voxok töbségével mind a két javallat férle vettetett.*
A 8. § szövegének megállapításakor az alsótábla ezzel a mondattal hárította el, hogy a kuriális zsellérekre is kiterjedjen a törvénycikk kedvezménye. (Országgyűlési Tudósítások, I. k. 617. s köv. l.)
A rendek, indokolásuk szerint, azért nem fogadhatják el a resolutiót, mivel egyrészt nem minden zsellérbirtoknak van külső telki tartozéka, másrészt a módosítással „sem az urbéri és földes uri telkeken lakó zsellérek közti határvonatot felállítva, sem az ezen hiányt szükségkép követendő bírói önkényt valamelly biztosabb alapra szoritva nem találják”. (Iratok, III. k. 120. s köv. l.)
Következett a 3-ik t. cz. s ennek 1-ő §-ussa az Irtásokrul. Ennek első sorait Ő Felsége ily módon kivánja kifejeztetni „Cunctas exstirpaturas postfundualitatem haud ignressas, aut originarie uniceque pro subsistentia subditorum haud destinatas, subditi eousque donec via urbariali recipiantur, erga depensionem terragii vel census hucdum consueti usuabunt. Továbbá kivánja Ő Felsége hogy az irtásokra nézve az 1807-ik esztendő elválasztó időszaknak határoztassék,* oly módon, hogy a most nevezett esztendő előtt tett irtásokat visza váltani s a jobbágyoktul elvenni egyátaljában szabad ne légyen, az 1807 utánniakat pedig csak azon esetben, ha (a mint fenteb mondatott) postfundualitatem haud sunt ingressae, aut originarie uniceque pro subsistentia subditorum haud destinatae.*
Az 1807: 21. tc. 18. § ugyanis eltiltotta a jobbágyokat, hogy földesuri engedély nélkül erdőt irtsanak.
Iratok, III. k. 34.l.
Ezen nagy tekitnetü kérdések tárgyában RAVAZDY legelsőben azt tette inditványba, ne fogadtassék el a via urbariali kifejezés, hanem maradjon meg az Ország Rendei által megállapitott via juris.* Azomban szavazat utján 31 voxal 15 ellen, e részben a Resolutioban javalt módositás elfogadtatott.
A Via iuris kifejezéssel, amelyet az 1833. aug. 1.-i országos ülés Niczky indítványára fogadott el (Országgyűlési Tudósítások, I. k. 626. l.), a főrendek a törvényjavaslat tárgyalásakor semmiképen sem voltak megelégedve és ismételten a sua forma kitételt ajánlották. (Uo. II. k. 212., 351. l., Iratok, I. k. 309. l.)
Már most mindenek előtt az epocha kérdésének kellett eldöntetni, s e részben a kérdésnek mikép leendő fel állitásárol nem kevés vitatás jöt közbe. NAGY PÁL és RUDICS első kérdésnek azt kivánták: valjon szükség e az irtások viszaválthatására nézve valamelly epochát felállitani? kivánságuknak azon okát adván, hogy némelly megyék az 1807-ik, mások az 1790-ik esztendőt,* mások ismét az Urbariom béhozatalát* kivánják epochának álapitatni, ha ezen megyék ösze véve töbséget tesznek, akkor tagadni nem lehet, hogy az ország töbségének vezér elve az: hogy epochára szükség van, – már pedig ha elkülönözve tétetnek fel a kérdések, p. o. leg először az, valjon az 1807-ik epocha elfogadtatik e? ezen krédésre nem csak azok, kik epochát nem kivánnak, de az 1790-est vagy az urbariom idejét kivánók is nemmel voxolnának, s eként minden kérdésre nézve magok közt is megszakitatván, az ország töbsége kisebb számban maradna. – Ellenben VITÉZ és BERNÁTH ép abban találnának sérelmet, ha egy felekezet ellen három felekezet egyesitetnék, mert e szerint az epocha ellen voxolók, kik minden esetre többen vannak, mint akár mellyik rész a másik 3 közül, kiseb számban maradna, s három absoluta minoritás, egy absoluta majoritas ellen győzedelmeskednék.
Ezek felfogását az 1833. aug. 1.-i országos ülésben Borsiczky azzal indokolta, hogy 1791 előtt nem volt törvény, amely tiltotta az irtásokat, ellenben az 1791: 35. tc., bár ideiglenesen, törvényerőre emelte a Mária Terézia-féle urbéri szabályzatot. (Országgyűlési Tudósítások, I. k. 619. s köv. l.)
A helytartótanács 1767 jan. 23. bocsátotta ki az urbéri rendeletet. (Pauly C.: Constitutio rei urbarialis regni Hungariae, Viennae, 1817. 351. s köv. l.)
Végre csak ugyan igy tétetett fel a kérdés: elfogadtatik e Resolutio által javallott 1807-ki epocha* vagy nem?
Az 1807. évnek határidőül való kitűzése mellett az urbéri törvényjavaslat alsó táblai tárgyalásakor többek között Balogh, Beöthy, Kölcsey, Nagy Pál is felszólaltak. (Országgyűlési Tudósítások, I. k. 623. s köv. l.)
Szavatolás közben MARCZIBÁNYI nemre voxolván azon elvből indult, hogy az irtás föld a földes urnak tulajdona, mellyet tőle elvenni nem lehet, s erészben az 1807-ki törvény különbséget nem tehet, mert ha soha sem alkottatott volna is az irtást tilalmazó 1807-ki törvény, még is állott volna magában azon igazság, hogy a máséban irtani nem szabad; de különben is az irtást maga az 1709: 35. czikkely által ideiglenes törvény erejére emelt Urbariom is világosan tilalmazza.*
VIII. pont. 1. §.: „Subdito absque indultu dominii sui poena amittendae mercedis et refundendorum damnorum extirpaturas imposterum facere licitum non sit.” (Pauly i. m. 372. l.)
DEÁK ily formán szóllott: E tárgyban két fő tekintetet kell a törvényhozásnak szem előtt tartania. 1-ör hogy minden irtás a földes úrnak valóságos tulajdona. 2-or hogy az irtásoknak általános visza váltása sok ezer munkás ház népet élelmének egyetlen egy forrásátol megfosztva az inség örvényébe taszitna, s a tulajdonosi jusnak korlátlan használlása hazánk boldogságát veszélyeztetné. – Ezen második tekintet koránt sem példa nélküli a magyar törvényhozás történetében. Mert őisenk gondos figyelme is kiterjedett arra mindenkoron, hogy a földes urak tulajdonosi jusának korlátlan használlása, hazánk népének legszámosabb és leghasznosab osztályát, a szegény adózó népet nemzetünk köz kárával inségre ne juttassa, s alig van a jobbágyi adózásoknak valamely neme, mellynek időkénti szoros meghatározását törvényeinkben ne lelnék. Igy az 1514. és 1548-ban 52 napra határozott robot* 1553-ban 40 napra szállitatott.* Igy a füst pénz 1514-ben,* a kilenczed 1492-től kezdve számtalan törvényekben,* sőt 1715-ben maga az urbéri adózások közé nem számítható hegyvám is* hol meghatároztatott, hol megszoritatott, de a mi több 1715-ben a 101-ik czikkelyben a jobbágyok fizetetlen jobbágyi adózásainknak fele része alól is felmentettek.* Mind ezek s más számtalan törvények, – maga az urbariom és a puszták népesitését parancsoló 1723: 18. czikely is* – nem egyéb lévén, mint a sajátsági jusnak megszoritása, nyilván mutatják: hogy őseink soha sem késtek a korlátlan használhatásnak gátot vetni, valamikor azt a szegény adózónak sorsával szorosan ösze szőt nemzeti közboldogság szükségessé tette. Most sem az a kérdés tehát: van e jusunk őseink nyomdokát e részben követni, hanem csak az, ha jelen körülményink között az irtások viszaváltásának általános megengedése nem szüll e veszélyes következéseket honunkra? Mert midőn honunk boldogságának sülyedésétől félhetünk, a támadható rosznak törvények által gátot vetni nem annyira jusunk, mint kötelességünk. – Ezeknek előre bocsájtásával rövid rajzát adja a tárgy felett folyt országos tanácskozásoknak, ismétli akkoron senki által sem pártolt utasitásának tartalmát,* melly szerint nem regulázott helyeken a visza váltandó irtások negyed részének, sőt szükség esetében felének, sőt töbnek is, a lakosok közt kiosztatni kellene. Megemliti hogy akkoron Vas vármegye követe is tett egy inditványt,* oly értelmüt: hogy a jobbágyok élelmére szükséges irtások visza válthatók ne legyenek, mellyre midőn a szállitványok (colonisatiók) is szóba jöttek, a Vas vármegyei inditványon alapitva született azon országos határozás: hogy az eredetileg és egyedül a jobbágyok élelmére szánt irtásokat visza váltani ne lehessen,* melly végzés azonban az alapnak felvett vasi inditvány lelkétől annyira eltávozott, hogy igazán reá illenek a Római költőnek ama szavai: „Amphora coepit institui, currente rota sed urceus exit.”* Vas követe az élelemre szükséges (necessarie) irtásokat kivánta viszaválthatlanoknak nyilatkoztatni, a végzés azokat vette ki, mellyek élelemre szánvák (destinatae). Ha ennek értelme csak az irtványokra telepitett egész szálitványokat foglalja magában (mint némellyek magyarázták), akkor czél nem éretik, mert hazánkban sok helység találtatik, mellyben az urbér behozatalkor 3–4 telek volt csak, most azonban ugyan azon helységben csupán irtásokon sokszor több, gyakran egypár száz szorgalmas háznép találja élelmét.* Ezen háznépek nem egész szálitványok, ha tehát tőlök az irtások elvétetnek, sok ezeren élelem nélkül, éhséggel, inséggel lesznek kéntelenek küzdeni, a legnépesebb faluk elpusztúlnak, s hazánk a köz jót előmozdító számos iparkodó polgár helyett ugyan annyi nyomorulttal terheltetik, mert ahoz kevés reménünk lehet, hogy ők a gazdag alföld termékeny térmezején földet nyerjenek. Ha pedig szórul szóra véve magyaráztatik az országos végzés, akkor nem lesz irtás, mellyet visza váltani lehessen, mert nincs oly föld a hazában, mellyet a jobbágy nem azért irtott eredetileg, nem azért irtott egyedül, hogy rajta élelmet találjon. Az országos szerkeztetés tehát kétszeresen káros, mert kétes értelme a kormányszékek önkényére nyit utat, s ezen önkénytől függeszti fel úgy a földes urak értékét, mint a jobbágyok sorsát, pedig valamint legnagyobb áldás a világos és határozott törvény, úgy legnagyobb átok bár melly nemzeten a biróságok önkényét megállapitó kétes rendelkezés. Ha az foglaltatnék a végzsében: hogy az irtásokra telepitett szálitványoktul az irtásokat elvenni ne lehessen, mert ezeknél az irtások birtoka mintegy természetes feltétele a telepitésnek, hogy továbbá azon egyes jobbágyok, kik telekföldet nem birván, egyedüli irtásokbol élnek, azoktol meg ne fosztassanak, különben élelem nélkül maradva, honunk köz kárával, sőt talán a polgári társaság fő czéljainak kockáztatásával inségre jutnának; azoktul ellenben, kik telek földet birnak, és igy az irtások élelmökre nem elkerülhetetlenül szükségesek, a földes úr minden irtást visza válthasson, mivel itt semmi győzhetetlen főbb tekintet a tulajdonosi jusbol származó szabad használhatás korlátolását nem parancsolja; kész volna a szónok elfogadni a javallatot, s ha remélhetné hogy a RR ezen országos állapodásnak határozott, és biztositó magyarázatot fognak adni, bizonyosan nem nyulna a Resolutio által javallott epochához, de a jelen körülmények között inkább elfogadja az epochát az originarie, uniceque szavak kihagyásával, mint sem hogy az önkényt erős lábra állitó homályos értelmü országos javallatban megnyugodjék. – Igaz hogy egy részben az epocha is önkényen épül, de azt a törvény fogja egyes kimondásban gyakorolni, és ha meghozatik a törvény, annak a rendelése többé nem önkény, hanem állandó bizonyos sinór mérték, az országos javallat ellenben az önkényt a végrehajtó és biróskodó főbb hatalom kezébe adja, melly azt minden egyes esetnél különösen ismételve, és hol igazságtalan kedvezéssel, hol fájdalmas sujtással gyakorolhatja, pedig mint sem hogy a birónak és főb hatalomnak szenvedhetlen önkényét megállapitsa, inkáb eltüri azt, mellyel más biztos alap hijányában a törvény valamit elhatároz, jól tudván hogy e féléknél az önkényt tökéletesen elkerülni épen nem is lehet. P. o. hatalmaskodás dija miért épen 100 ft* a tőke törvényes kamatja miért 6 forint száztól,* és nem 7, vagy épen 12 mint Rómában?* a tökélletes kor miért épen 24 esztendő?* mind ezek első megállapitásukkor némileg önkényen épültek!! – És igy addig mig küldőitül elüttetett első utasitása helyébe mást venne, az 1807-ki epochát, melly legalább az ezen esztendő utáni irások visza válthatását a földes uraknak is megmenti, s a jobbágyot is inkább biztositja, ezennel elfogadja.*
Az 1514: 16. tc. a jobbágy szolgálati kötelezettségét heti egy napban állapította meg, az 1548: 34. tc. ugyanígy minden birtokos jobbágyét, érintetlenül hagyván azonban Szlavónia régi szokását.
Az 1553: 11. tc.-ben.
Az 1514: 15. tc. értelében minden jobbágy, akár telkes, akár zsellér legyen is, földesurának évente egy aranyforintot fizet, mégpedig felét Szent György, – felét Szt. Mihály-napkor, ott azonban, ahol súlyosabb terhe, ez nem kisebbedhet.
A kilenced felől a következő törvénycikkek intézkednek; 1492: 47, 48, 49, 1495: 44, 1498: 41, 1500: 27, 29, 1507: 15, 1514: 18, 1518: 27.
Az 1715: 97. tc. a hatalmaskodást sujtó büntetés terhe alatt eltiltja a szőlőhegyek földesurait, hogy növelni merészeljék, a régi szokáson túlmenően, a ius montanum-ot, hacsak a művelés alatt álló terület nem növekszik.
A tc. egyrészt megtiltja a földesuraknak, hogy jobbágyaiktól beszedjék az elmúlt zavaros időkben elmaradt szolgáltatásokat ha ezeket törvénytelen uraik már megvették rajtuk, másrészt elengedi a még meg nem fizetett tartozások felét, másik részük fokozatos lerovására pedig időt engedélyez.
Vö. o. 492. l., 40. jegyzet.
Deáknak, az 1833 aug. 1.-i országos ülésben elhangzott indítványát olv. Országgyűlési Tudósítások, I. k. 621. s köv. l.
Niczky indítványát olv. uo. 619. l.
Országgyűlési Tudósítások, I. k. 626. l.
Horatius, Ars poetica, 21, 22.
Az 1833 október 11.-i országos ülésben Borcziczky említi, hogy Trencsénben vannak telkek, amelyek 64 részre vannak felosztva s ugyanannyi család él rajtuk.
Hármaskönyv, II. 67. 1. §.
Az 1647; 144. tc. engedélyezte a 6%-os kamatot, azt pedig, aki többet számított, mint uzsorást az 1723: 120. tc. tőkéje és a kamatok elveszítésével sujtotta.
Iustinianus előtt a kamat maximuma 12% volt, míg ő a kereskedőknél 6%-ban, másoknál 8%-ban állapította azt meg.
A Hármaskönyv I. 111. szerint a férfiak teljes korukat 24. évükben érik el.
V. ö. Kónyi: Deák Ferenc beszédei, I. k. 105. s köv. l.
Hasonló értelemben, vagy is az 1807-ki epocha elfogadására, némelly (még közlendő)* vitatásokkal csupán 11, név szerint Sopron, Zala, Somogy, Honth, Baranya, Szathmár, Szabolcs, Ugocsa, Csongrád, Békés és Csanád megyék voxolván, a Resolutio e részben el nem fogadtatott.
Olv. a következő számban.
Szeptember 11-én azon kérdés lőn szavatolásra föltéve, valjon más valamelly epochát kivánnak é a RR felállitani? Mire a fentebbi 11 megyék Szabolcson kivül minnyájan, azon kivül még Temes, Torontál, Trencsin, Bars, Mosony, Pest, Tolna, Bács, Posega, s igy öszvesen nem több mint 19 megyék igennel voxolván, az epocha el nem fogadtatott, a RR töbsége minden magyarázat nélkül megmaradván az originalice, és unice kifejezésnél.*
Iratok, III. k. 121. l.
Szeptember 12-én országos ülések tartattak, mellyekben a Fő RR által küldöttek* a KK és RRhez, az Itélő Székek el rendezése tárgyában készitett válasz munkálatjokat,* – melly is sajtó alá adatott.
A főrendi küldöttség tagjainak névsorát l. az alsótábla szept. 12-i, 234. országos ülésének hivatalos jegyzőkönyvében. (Jegyzőkönyv, VIII. k. 274. s köv. l.)
Iratok, III. k. 50. s köv. l.
Szeptember 13-án kerületi ülés. – A RR egész a legelő kolcsát illető szakaszig haladtak, – legnevezeteseb végzésök: hogy mivel a Resolutio azon helyeken, hol a jobbágyok a gabonáboli pálinka főzésnek ususában voltak, ezt továb is megengedtetni kivánta, a RR elfogadták ugyan a principiumot, de különböztetéseket tenni, s békeháboritó kutatásokra alkalmat nyujtani nem akarván, ezen szabadságot az egész országra kiterjesztették.*
Olv. részletesebben a köv. számban.
Hertelendy haza ment. Gyertyánfy, Borsiczky, Vay megjöttek.
