a) A Lánchiddal kapcsolatos január 24-i és 26-i főrendi viták további, részletesebb ismertetése.
a)
A Lánchiddal kapcsolatos január 24-i és 26-i főrendi viták további, részletesebb ismertetése.
A Lánchiddal kapcsolatos január 24-i és 26-i főrendi viták további, részletesebb ismertetése.
Pozsony, Januar 37. 1835.
(Folytatása a fő RR 24-ik januári ülésének a Buda-pesti álló híd tárgyában.)
B. BEDEKOVICS (Körösi főispán): Ilyes nemű practicus következésű tárgyaknál a sikert annál biztosabbnak, a czélérést annál bizonyosbnak tartja, mennél kevésbé halogattatik a vállalat. Ennélfogva tehát a kérdés alatt lévő hídnak nem csak hasznos, de szükséges volta felől is meggyőződve lévén, a tárgynak halogatás nélküli felvételében örömmel megegyezik, s miután a némellyek által eszközül javalt subsidium és önkénytes ajánlások czéleránytalansága felől az előtte szóllott ugocsai főispánnyal* egy értelemben nyilatkozott, a RR véleményét elfogadván annak, hogy ez a nemességnek sarkalatos kiváltságaiba nem ütközik, megmutatásába bővebben béereszkedik. Törvényeink bizonságára támaszkodva erősiti, miképen a nemességnek más praerogativái alól is, mellyek a vámfizetéstőli kiváltságnál nem kevésbé sarkalatosak, voltak mindenkoron kivételi törvények, részint ideiglenesek s részint örökösek is anélkül, hogy az alkotványban gyökerezett jussok sérelmet szenvedtek volna miattok. Igy az 1723-ik regeneratoria országgyülésén a nemesi privilegiumok megerősitettek, s mégis nyomban utánna tétetett, hogy az armalisták taxáltassanak.* A szónok általában nem abba helyhezteti a nemességnek legfőbb praerogativáját, hogy a nemes semminemű terhet ne viseljen, hanem inkább hogy csak azon terhet viselje, mellyet országosan öszegyűlvén önként elvállal. Igaz ugyan, hogy a vámfizetéstőli mentséget tekintve a maga nemében első eset ez, mellyet a KK és RR javallanak, de azon kivül hogy az ország rendei önként vállalják el a fizetést, azon kivül, hogy minden következtetések ellen a szokott ovakodó záradékkal* biztosítva lehetünk, aggodalmunkat különösen az is megnyugtathatja, hogy sokkal particularisabb a kivánt kivétel, mintsem hogy általa csak a vámtóli kiváltság jussa is nem mondja elenyésztetnék, hanem csak fel is függeszttetnék; mert egyetlen egy hídra szorittatik a fizetés, a többieknél kiváltságunk megmarad, és nem is minden nemesre terjeszttetik, hanem csak azokra, kik azon hídon önként áltmenni kivánnak. Midőn tehát a dolog velejére nézve a KK és RRkel megegyezik, egyszersmind kijelenti, miképen ő is egyetért azokkal, kik a nemesi kiváltságokat csupán nevezetes közhaszon tekintetéből vélik módosithatónak vagy felfüggeszthetőnek, de még azt is kinyilatkoztatja, hogy ha elfogadtatik is a RR által javaslott alapelv, a végzést absolute kötelezőnek nem fogja tekinteni, hanem azon feltételhez kötöttnek, hogy a kirendelendő küldöttség a szükséges költségeket, a két város körülményeit s minden előfordulható nézetet szorosan számba vegye, s a tarifa mind ezeknek fedezése mellett se legyen olly magas, hogy a kereskedés élénk forgásának akadályt vethetne; mert ha ez történnék, (amit ugyan hihetőnek sem gondolhat), úgy a most hozandó végzést absolute kötelezőnek el nem ösmerné, s az egész vállalat elmellőzését az ország Rendei szabadságában fennmaradni hinné.
Vö. Perényi beszédével, 152. kk.
Az 1723: 6. tc. első három §-a továbbra is biztosítja a nemesek adómentességét, a 4. § azonban kimondja, hogy „armalistae nihilominus, etiam in liberis regiis, montanisque civitatibus, confiniis, oppidis privilegiatis et non privilegiatis, et alibi in regno commorantes … pro domesticis comitatuum necessitatibus taxabuntur”.
Vö. előbb, a 154. old. 24. jegyzetével.
ÜRMÉNYI (tengerparti kormányzó) úgy vélekedik, hogy miután a fő RR a véleményadás végetti küldöttség kirendelésébe minden óvás nélkül megegyeztek, a tárgynak érdemileg való felvételét többé elhalasztaniok nem lehet. Ami pedig a vállalatnak hasznos, vagy szükséges voltát illeti, ő nyilván megvallja, hogy a társaságos közjólét tekintetéből mindazt, a mi hazánk lakosinak hasznosb és kényelmesb lételére eszközül szolgálhat, nem csak hasznosnak, hanem általában szükségesnek is itéli s a kérdéses tárgyat is ezen eszközök közé számitja, s hogy ez nem új, nem is magános vélemény, ennek bizonyitványául hivatkozik az ország Rendeinek szorgos gondoskodására, mellyel a kereskedést, és élénken szabad közösülést több mint, 100 évek óta (fájdalom kevés sikerrel) ápolgatni törekedtenek.* Igaz ugyan hogy soknak hijával vagyunk még, mit az emberiség tekintete mihamarébb létesittetni parancsol, s ezekre nézve minden áldozatra ő is késznek nyilatkozik, mindazonáltal hogy a financzialis hasznot hajtó vállalatokat is szabad ajánlásokkal vigyük, ezt a kivánt siker tekintetéből jónak nem tartaná, annyival inkább, mivel ilyesekre nézve a társaságos szövetkezéseket leginkább czélravezetőknek a világ köztapasztalása régen elösmeré. Különben is ami a szabad ajánlásokat illeti, bátran meri kérdeni: hányadik akar annyit tenni, a mennyit tehetne? s viszont hányadik tehet annyit, a mennyit akarna? A subsidium pedig hogy igazságtalan mód lenne, senki sem tagadhatja, minthogy azokat is terhelné, kik az egész vállalatnak hasznát nem veszik. A RR javallata tehát minden kigondolhatók között a legigazságosabb, de nem is sérti alkotványunkat, mert a szónak teljes meggyőződéssel abban helyhezteti sarkalatos szabadságunkat, ut nihil sine nobis, de nobis: mi akarjuk, hogy fizessünk, a fizetés tehát nem árt szabadságunknak. És igy a RR javallatának elfogadására szavaz.
A vámkérdés rendezése, a kereskedelem akadályainak elhárítása, a gyarmati béklyók lazítása valóban szinte minden országgyűlésen megújuló törekvés volt, különös erővel jelentkezett azonban az 1791-i kereskedelmi országos bizottság tevékenysége óta. Külön említést érdemelnek az 1802 és 1807. országgyűlés erőfeszítései e téren, de 1796 óta valamennyi országgyűlés iratai közt megtalálhatók a kereskedelem és vámügy területén kezdeményezett lépések dokumentumai.
GR. KÁROLYI LAJOS van győződve, hogy azon cathegoriáju intézetektől, mellyek pénzbeli kamatozással öszekötve nincsenek, s inkább csak a nemzetiség, moralis kifejlés, tudomány, és emberiség magas tekinteteinél fogva kivánatosak, valahányszor honunk java kivánta, a felséges haza soha sem tagadta meg bőkezű adakozását,* s ily intézeteket jövendőben is csak nagylelkü ajánlások által lehet létesiteni. De egészen más tekintet alá jön egy országos materialis szükséggé vált hídnak felépitése, ennél haszon reményében áll a részvétel ösztöne, s ez bizonnyal fog vállalkozásokat teremteni úgy, mint a gőzhajóknál teremtett, mellyek önkénytes ajánlásokbul soha sem fogták volna Dunánk habjait hasitani.* Azokat tehát, mellyek a vámtarifát, s a dolognak technicai részét illetik, a KK és RR értelmével egyezőleg, a már kinevezett, vagy (ha jónak látszanék) még bővitendő küldöttségre* bizandóknak itélvén, minthogy jelenleg csak magáról az alapelvről van szó, erre nézve a KK és RRkel egyetért.
A számos ilyen jellegű önkéntes megajánlás közül a század eleje óta a Ludovika Akadémiával (1808: 7., 1812: 2., 1827: 18. tc.), a Nemzeti Múzeummal (1808: 8., 1827: 35. tc.), a Tudományos Akadémiával (1827: 11, 12. tc.) és a nemesi testőrséggel (1827: 36. tc.) kapcsolatos emelkedik ki.
A dunai hajózás magyarországi kezdeteire l.: Országgyűlési Tudósítások. III. köt. 580. old. 11. jegyzet.
A küldöttség összetételére l. a 114. old. 15. jegyzetét.
GRÓF ZICHY KÁROLY (Vas v[ármegyei] helytartó) ellenben esküjének eleven emlékezetétől ösztönöztetve meg nem egyezhetik, hogy 800 ezer nemes társainknak szabadsága bizontalan hasznok miatt feláldoztassék. Különben is úgy vélekedik, hogy ezen sarkalatos szabadságok eltörlése az országgyülésének hatóságát haladja. Ellenvettetik ugyan, hogy a szabad akaratból elvállalt fizetés nem sérelmes, de ezen szabad akaratnak bizonyos jeléül a törvényhatóságok utasitásait nem veheti. Igaz ugyan hogy Széchenyi és Andrássy grófoknak e tárgybani értekezésök jóval ez előtt kinyomtattatott,* de mind e mellett is állitani meri, hogy a nemességnek nagy tömege a tárgyról voltakép értesitve nincs, s ha valaha, bizonnyal ezen tárgyban tartotta volna szükségesnek a marcalis gyüléseket* s a nemesség voxainak fejénkenti összeszedését. – Ámbár azonban a RR javallatát elhatározottan félreveti, úgy hiszi mindazáltal, hogy a Buda-pesti híd felépitése hasznos, és más móddal lehetséges is; van alkotványos életünkben egy törött út, azon út, mellyen a tudománytársaság alig gondolva már létre kapott,* s ez az út a szabad ajánlások útja, ő erre szavaz, s nehogy puszta szónál maradni látszassák, oly hídnak épitésére, mellyet nemes és nemtelen minden vám nélkül használhasson, ezennel tizezer ftkat ajánl. (Az érdemes gróf több millióknak ura.*)
Gróf Andrássy György és gróf Széchenyi Istvánnak a Budapesti Híd Egyesülethez irányzott jelentése, midőn külföldrül visszatérének. Pozsony 1833. A jelentést Széchenyi Cenken írta 1832. dec. 29-től 1833. jan. 1-ig. Németül is megjelent Paziaczi Mihály fordításában.
Marcalis gyűléseknek nevezték azokat a megyegyűléseket, amelyeken minden a megyében lakó vagy ott birtokos nemes egy márka büntetés terhe mellett köteles volt megjelenni.
A Széchenyi kezdeményezésére megalapított Magyar Tudományos Akadémia javára történt felajánlások összege az 1825/27-es országgyűlés végén 250 000 forint volt (vö. 1827: 11. tc.), ez az alap azonban tovább gyarapodott. Maga az Akadémia az előkészítő szervezési munkálatok elvégzése után 1830. nov. 17-én alakult meg.
A szónoknak többek között Pozsony és Nógrád megyében voltak tekintélyes birtokai. (Nem azonos Zichy Károly gróf kamarai elnökkel, az néhány héttel korábban halt meg; özvegyét, Seilern Crescencia grófnőt Széchenyi István vette feleségül.)
SZEGEDY (verőczei főispán) az előtte szólló által emlitett marcalis székekre hazánk alkotványos rendszeréből feleletül adja, hogy a megyék nemességének összessége követjei által repraesentáltatik, s a nemzet képviselőinek akaratját a nemzet akaratjától elválasztani nem lehet. De különben is meg van győződve, hogy fejenként szólittatnának bár fel az ország nemesei, csak úgy adassék a kérdés elejökbe, amint van, nem pedig egy korántsem létesülhető veszedelemnek nagyitott rém alakjában, alig lesz tiz között egy, aki meg nem egyezne s igazságosnak ne ösmerné, hogy a magános nagy költséggel épitendő hídnak aki hasznát veszi, fizessen. Ellenben alig kételkedik, hogy a nemességnek nagy többsége a haszonban résztvevőket vagy nem vevőket egyaránt terhelő subsidiumban meg nem egyezne, mi egyébiránt sokszor volt már felajánlva hazánkban anélkül, hogy marcalis székeknek tartása, s a voxoknak fejenkénti kiszedése szükségesnek találtatott volna. Ami pedig magát a tárgyat illeti, hasonlitásba hozza itt, a hydraulicus munkákról szólló 1807: 17-ik czikkelyt* melly azt rendeli, hogy ha valaki a vállalatból háramlandó haszonban részesül, s a költségekben részt venni nem akar, rátájának jövedelme zárlat alá vettessék mind addig, mig illetősége le nem róvatik. És ezen kénszeritő törvényt még senkinek sem jutott eszébe nemesi jussainkra sérelmesnek mondani. Annál kevésbé lesz tehát sérelmes a vámtóli mentségnek bizonyos esztendőkre szabad akaratból történt felfüggesztése, és igy a KK és RR javallatára szavaz.
A tc. kimondta, hogy árvízvédelmi munkálatok esetében a közös vállalkozásban részt venni nem akaró birtokosokat kényszeríteni nem lehet ugyan a részvételre, de az illetőknek a munkálatok folytán keletkezett hasznait a többiek zár alá vehetik mindaddig, míg az illetőre eső költségek meg nem térültek.
LÁNCZY (békési főispán): Soha sem számitotta e tárgyat annyira az első szükségek közé, hogy annak ily előlegesen kellene tanácskozásba vétetni, miután azonban a fő RR előmunkálat végett küldöttséget neveztetni minden észrevétel nélkül megegyeztenek, merő tiszteletből önnön értelmét fogságra veti, s már hinni kezdi, hogy ez a híd mindennél szükségesebb. És azért nem is szavazhat arra, hogy a kereskedési munkálatra utasittassék, mert ha megfontolja, mennyi időt foglalt el az urbariom, s hogy a kereskedési munkálat a sorban negyedik helyen áll, azt, amit a fő RR oly igen szükségesnek tartottak, ily messze időkre halasztani annyival kevésbé szeretné, mert megvallja, alig kiván önmagának valamit forróban, mint azt, hogy ezen híd még az ő éltében elkészüljön, s azon legalább egyszer fizethessen vámot, legalább egyszer legeltethesse rajta szemeit. Tudja azt is, hogy ilyes vállalatok közköltséggel nem igen szoktak létre kapni. Igen jól tudja végre azt is, miképen szokták mindazok, kik institutióink lelkébe figyelemmel nem tekintettek, alkotványunknak ellene vetni, hogy az minden jó intézetnek ellentáll, s hogy mihelyst fizetésről van szó, mindjárt a nemesi praerogativáknak sértethetetlenségét emlegetjük. Ezeknek azonban felelnünk lehetne, hogy az 1-ő rész 9-ik czimje a nemeseknek javaival szabadon élni megengedvén, ezen sarkalatos szabadsággal ellenkeznék állitani, hogy a magyar nemes mindenre költheti értékét, csak a közjó előmozditásával öszekötött vámfizetésre nem. De a KK és RR javallata azt tartja, hogy fizessünk ugyan vámot, hanem csak bizonyos évekig. A szónok ezt nem látja méltányosnak, s nem azért, mivel sok, hanem mivel kevés. Tegyük, hogy ez a bizonyos idő 25 esztendő lenne. Már ugyan mi jussal kivánhatja az, aki 25 év mulván a hídra lép, hogy azon mint szabad tulajdonán megálljon, mellynek teremtésére semmivel nem adózott? Ellenben 25 esztendők leforgásáig minden ember, még a házról házra kenyérért könyörgő koldus is csak úgy, mint a leggazdagabb mágnás vámot fizetvén, nem csak az épitésnek, hanem a kárpótlásnak is egész terhét viselje? A szónok azonban beszédje folytában kiereszkedik a technicai nézetekre, a munkának mechanicai részeire, ezek iránt minden terveket minden adatokat látni, visgálni kiván, s beszédjét azzal végzi: hogy 1. Buda s Pest közt álló híd épitessék, 2. minden e czélra szolgáló adatok bémutattassanak s ezután a tárgy nyomban elhatározólag tanácskozásba vétessék, alapelvül pedig elhatároztassék, hogy az építési tőke lefizetését egyedül a nemesi rend viselje, s mig ez lefizettetnék, addig szedjen a társaság vámot, de csak az adózóktul.
ALMÁSSY (gömöri főispán): Azt tartja, hogy ámbár a törvénykező hatalomnak jusa van törvényt hozni s eltörleni, de törvény és törvény között igen nagy a különbség, és vannak olyanok, mellyeknek könnyedén való megváltoztatása alkotványunk romlására vezethet. Ilyennek tartja ő a nemesi kiváltságokat biztositó 1741: 8. czikkelyt, mellyről egyátaljában nem hiszi, hogy csak a kormány elleni biztositás végett lett légyen alkotva, sőt teljesen meg van győződve, miképen ha valaha, leginkább most szükség ezen törvényt teljes kitelhető erővel feltartani, midőn korántsem a kormány, hanem a népek között uralkodni kezdő elvek fenyegetik alkotványunkat veszedelemmel. Ő tehát elhatározottan kinyilatkoztatja, hogy a KK és RR véleményében teljességgel meg nem egyezik.
Hasonlót nyilatkoztat JORDÁNSZKY czimzetes püspök is, aki attól tart, quod per pontem Pesthiensem pons erit structus ad subvertendas alias etiam nobilitares praerogativas. A töbnyire papiroson maradni szokott óvakodó záradékokban nem nagy erőt helyheztet, s beszédje folytában sok más egyebek között azon különös elvet is felállítja, hogy e tárgyról gondolkozni sem lehet, mielőtt Pest és Buda városokkal egyesség nem köttetik, ezen városok pedig alkuba sem ereszkedhetnek ő felségének világos engedelme nélkül, mert a királyi városok Ő Felsége saját tulajdona.
A Főlovászmester GR. ZICHY FERENCZ pedig hasznát sem látja a javallott hídnak mindaddig, mig utaink nincsenek s csak nemzeti monumentumnak tekinti. Ő azonban minden áldozatra kész, de csak sarkalatos törvényeink sérelme nélkül. Nem is hiszi ő, hogy csak a RR által javallott mód lenne egyedül czélirányos, sőt épen azt nem tartja czélirányosnak. Most a Buda-pesti hajóhid nem hoz bé többet 57 ezer váltó forintnál,* következőleg a szabad kereskedés kárával írtóztatón magasra kellenék a tarifát emelni, hogy az építésre szükséges roppant summák kamatja, a két város kárpótlása, s még magának a tőkének is bizonyos esztendők alatt lefizetése magából a jövedelemből eszközölhető legyen. Ellenben ha Tolna, Veszprém, Fejér vármegyék 1 1/2 millióba került vizszárítást voltak képesek véghezvinni,* nem kételkedik, hogy találkozni fognak nagylelkű hazafiak, kik bő adakozással ezen hídnak épitését is végbeviszik. Ő maga részéről is, nem akarja ugyan a summát előre kimondani, de erején felül is áldozni késznek nyilatkozik. Egyébiránt csekély tudománya szerint, mellyet magának a vizek regulátiójában szerzett, még azt is kétségesnek tartja, valjon lehetséges e azon hidat állandóságra számolva felépiteni? Mire nézve ő mindenekelőtt az épités tervét szeretné látni s megvisgálni.
Vö. a 117. old. 18. jegyzetével.
Vö. a 114. old. 13. jegyzetével.
Végre GR. BATTYÁNYI IMRE (zalai admin[istrator]) a nemesi praerogativák sérelmének tekintetétől vezéreltetve BELÁNSZKY püspökkel egyetemben subsidiumra szavaz, – GR. ESZTERHÁZY IMRE pedig az országbirájának véleményére nyilatkozik. – Ellenben
GR. CSÁKY KÁROLY (szepesi főispán) a magyar nemzetnek legfőbb alkotványos szabadságát egyedül abban helyhezteti, hogy jusa van országosan öszegyülekezni s fejedelmének hozájárultával hasznos törvényeket alkotni. A törvényhozásnak mint nemzeti jusnak eme hatóságában gyökeredzik az, hogy felőlünk nélkülünk rendelkezni semmit sem lehet és ez az, amit sarkalatos szabadságnak tekint, nem pedig a közjó előmozditása végett szükséges terheknek viselésétőli mentséget; sőtt úgy tartja, hogy midőn az ország Rendei szabad akaratból valamelly fizetést elvállalnak, nemhogy ártanának alkotványunknak, sőt constitutionalis hatóságukat épen akkor gyakorolják. A szólló főispán tehát a KK és RR izenetét egészen elfogadja azon egy megjegyzéssel hogy a kiküldendő választottság minden körülményekről részletes jelentést tegyen, mert azoknak fontolgatásába most még bocsájtkozni nem lehet. (Egyik minapi értesitésem pótléka gyanánt meg kell jegyeznem, hogy a szepesi főispán is azon kevesek közé tartozik, kik nemzeti nyelven szoktak a főRendek gyülésében szóllani.*)
Vö. előbb, 130. old.
KOPÁCSY (veszprémi püspök) a sarkalatos törvényből szintén nem véli következtethetőnek azt, hogy a nemesek, kiknek jövedelmöket tetszésök szerint használniok szabad, azt vámfizetésre ne fordíthassák, s hogy nemfizetési kiváltságuktól képviselőik által el ne állhassanak, mert különben a nemfizetés szabadsága magával a szabadsággal leginkább ellenkeznék. Azon törvények, mellyek a nemességet minden vámoktul felmentik, privilegialis facultativa rendeletek, nem pedig kénszeritők, hogy t. i. miattok a vámfizetés terhét szabad akaratból sem lehetne elvállalnia. Igy vállalta fel a nemesség 1625 táján a posonyi országházának költségeit,* igy 1613 után a koronaőrök fizetésének fedezését* anélkül, hogy emiatt alapos törvényeink sérelmet szenvedtek volna. A szólló püspök tehát a KK és Rendekkel egy értelemben szavaz.
Az említett célra először az 1613: 9. tc. útján vállalt egyszeri adót a nemesség; 1618-ban (40. tc.) újabb kétszer 60 dénárt szavaztak meg s részben erre a célra fordították az 1630: 6. tc. által megajánlott portánkénti egyforintos hozzájárulást is.
Az 1613: 9. tc.-ben ajánlottak meg a rendek először portánként egy forintot erre a czélra. Megismételték ezt az 1618: 39. tc.-kel, majd az 1622: 34. tc.-kel vetettek ki egyszeri megajánlásként a koronaőrök fizetésére portánként másfél forintot „ex propria dominorum terrestrium bursa”; az armalisták, menekült nemesek, kunok, jászok, a mezővárosok lakói stb. kevesebbet fizettek. Az 1625: 28. és 1630: 6. tc. ifjabb portánkénti egy forint adót vetett ki.
VURUM (nyitrai püspök) a RR által javallott módot hasonló kép legjobbnak s legigazságosbnak vallja, mivel azonban az 1741: 8-ik t. czikkelyt törvénykönyvünk pecsétjének tekinti, nehogy ez valamikép sérelmet szenvedjen, középútról gondoskodván úgy javallja a vámfizetésről hozandó törvényt alkottatni, hogy ezen terhet a nemesség önkénytes ajánlás képen válallta légyen el.
HERCZEG ODESCALCHI nyilatkozása azon értelmet foglalta magában: hogy szükségtelennek tartja mindazon hasznokat előszámlálni, mellyek az ország kétfelé választott részeinek szorosb összekapcsolásából eredhetnek, annyit mindazáltal megjegyez, hogy ha elfogadtatik a KK és RR javallata, mellyet ő teljes lélekkel pártol, ennek legszembetünőbb nyeresége abban fog állani, hogy megczáfoltatik azon balvélemény, mintha constitutiónk sarkalapja a nemesi Rendnek minden közintézetű terhektőli mentségében állana.
A RR és KK által javallatba hozott alapelvnek elfogadására nyilatkoztak még Gróf Zichy Ferraris győri és B. Vécsey Miklós szathmári főispányok, Gr. Nádasdy kir. tábla bárója, Károlyi István, Keglevics Károly és Viczay Károly grófok, öregebb s ifiabb báró Jeszenák és báró Szina. – Mire a NÁNDOR többség szerint végzésnek jelenté, hogy a KK és RR véleménye elfogadtatik.
Januar 25-én vasárnapi szünet lévén, – január 26-án ugyanezen dolgot tárgyazta izenet többi részei felett folytaták a fő RR tanácskozásikat. – A végzéseket már előbbi levelemben megirtam,* most még a vitatásokból a következőket jegyzem meg: – Az a) pontban az lévén kifejezve, hogy a kérdéses hídon egy bizonyos ideig mindenki tartozand vámot fizetni, – a mindenki szó iránt különböző észrevételek tétettek. B. VÉCSEY emlékezteté a fő RRket, hogy ezen híd helyheztetve lesz két testvérváros között, mellyekben egyesülnek a közigazgatás különféle ágai, s oly folyón, melly egy vármegyét hasit két felé. – JORDÁNSZKY lehetetlennek vélte hogy kivételek ne történjenek, igy p. o. néplázadás, vagy tüzveszély alkalmával a katonaság, vagy tüzoltók csak nem fizethetnek vámot. GR. KEGLEVICS (Bars) Austria példájára hivatkozva a külföldi hatalmasságokat, s azoknak követjeit emlegeté. B. PONGRÁCZ attól tart, hogy ha Ő Felsége kincstára is köteles lészen az ország belsejébe vitetett sóért vámot fizetni, a sónak ára szegény népünk kárával nevekedni fog. Azonban ÜRMÉNYI s B. PRÉNYI az ostrom alá vett mindenki szóban csupán azon általános elvet szemlélvén, hogy a kérdéses hídvámra nézve minden privilegialis tekintetek, s a kiváltságolt osztályoknak praerogativai felfüggesztetnek, annak kihagyásában épen azért, mivel az alkotandó törvénynek alapját foglalja magában, annál kevésbé egyezhettek meg, mivel a tárgynak részletei különben is küldöttségre fognak utasittatni s annak jelentése az országos Rendeknek határozásáról fog függeni. – Maga a NÁDOR is ily véleményben lévén, a támadott aggodalmakat megszünhetőknek nyilatkoztatá, mire általmentek a főRR a következő pontokra, mellyekben egy állandó tarifának kidolgozása emlittetik, melly a meghatározandó esztendők alatt változtatás alá nem fog jöhetni. Erre nézve a különbözőleg nyilatkozott aggodalmaknak eloszlatása végett B. PRÉNYI kijelenté, miképen most nem lehet a tarifára nézve egyebet határozni mint azt, hogy a kirendelendő küldöttség munkálódásának alapjául a mostani tarifát vegye fel, mert csakugyan elkerülhetetlen szükség, hogy valami basison építse intézkedéseit. Az esztendők számát pedig ami illeti, ezt a válalkozó társasággal való alkudozástól függőnek véli, iránta tehát minden határozást idő előttinek hiszen.
L. előbb, 154. kk.
A NÁDOR igy nyilatkozott: Minthogy oda kelletik törekednünk, hogy az országgyülési előintézvények oly erősséggel birjanak, hogy biztosan lehessen a további munkálódást reájok épiteni, szükségesnek tartom némellyeket megjegyezni. – A KK és RR azt mondják, hogy 1. a tarifát országgyülésileg szükség kidolgozni, 2. az esztendők számát szintén itt kell meghatározni, 3. hogy a kiszabandó idő alatt a vámtarifa változás alá nem jöhet, s ezen elvekhez akarják a kirendelendő küldöttséget kötni. Én pedig úgy vélem, hogy a dolog még ezekkel kimeritve nincs. Három tekintet forog itt kérdésben, úgymint a tarifa, az esztendők száma, és a szükséges költségek mennyisége. A KK és RR ezen harmadik tekintetet egészen elmellőzik. Pedig hogyha mi a megkivántatott költségekhez való alkalmaztatás nélkül álapitjuk még a tarifát, még pedig változhatatlanul, meglehet hogy magasbra tesszük, mint a vállalat költségei kivánják, s ekkor a kereskedésnek árthatunk; meg lehet ellenben, hogy lejjebb szállítjuk, mint amennyihez képest vállalkozó társaság találkozhatnék. Annyi minden esetre bizonyos, hogy a vállalkozókkal való alku számára egy ignota quantitásnak fel kell maradni. Egy egészen új tarifának kidolgozását tehát nehéznek, de károsnak is itélném, mielőtt a költségekről voltakép értesitve lennénk. Annyival inkább, mivel a két testvérvárosnak körülményei sokakban nagyon különösek, sokakban inkább egy, mint két városnak lehet tekintetniök, úgy kell tehát a vám meghatározását intézni, hogy az a szabad forgás, azon élénk járás-kelés, mellynek egy város belsejében nehézség nélkül meg kell lenni, a vámnak szerfelettisége által gátolva ne legyen, másrészről pedig az is igaz, hogy ha mindenek előtt a tarifát állapitanánk meg, ez a vállalatot nehezithetné, mert azt senki sem fogja állítani, hogy az épités költségeinek kell a tarifához alkalmaztatni, hanem inkább kiki meg lesz győződve, hogy a tarifát szükség a költségekhez illeszteni. Ily helyzetben tehát az a változás alá nem jöhető tarifa most még oly ignota quantitas, mellyre a választottság munkálodását nem épitheti, pedig valami bizonyosnak csak kell lenni, ami basisul szolgáljon. Ily basis lehetne a híd jövedelme. Alaposnak látom tehát az ugocsai főispánnak azon véleményét,* hogy a kirendelendő küldöttség a mostani tarifát mint bizonyos adatot vegye fel munkájában alapúl, számitsa ki szerintén a hídnak reménlhető jövedelmét, úgy hogy azokat is, kik eddigelé vámot nem fizettek, számvetésébe foglalja; ezt látván a vállalkozó társaság, meg fogja mondani, megállhat e mellette, vagy pedig a szükséges költségek kimutatásával nagyobb tarifát fog kivánni, ami aztán egyezés útján alku közben fel is emeltethetik, s csak az alku megkötésekor fog változhatlanul eldöntethetni. Ilyen tekintetbe jő az esztendők száma is, mire nézve szintén alapos Ugocsa főispányának véleménye, t. i. hogy ahhoz szóllanunk nem lehet mind addig, mig a válalkozók kivánságaikat ki nem nyilatkoztatják, s az alkudozásra nem kerül. Csak annyit lehet tehát most e részben kijelentenünk, hogy a vállalkozóknak bizonyos időre fog haszonszedés végett privilegium adatni, s az esztendők száma alku sorában fog megállapitatni.
Vö. Perényi beszédével, 152. kk.
A Főh[erceg] Nádornak ezen előterjesztése köz értelmüleg elfogadtatott. A következett pontban azt fejezvén ki a RR, hogy ezen híd dolga minden kormányszéki béfolyástól ment lészen, s egyedül országgyülési intézkedéstől fog függeni, sokan jobbágyi kötelességöknek s a nemzeti jusokkal egyiránt constitutionalis királyi jusok szentségének emlegetésével a legfelsőbb felügyelést világos törvény által fenntartatni sürgeték. Különösen JORDÁNSZKY még azt is emliti, hogy a cameralis béfolyást nem is lehet kikerülni, mert jöhetnek idegen rossz emberek tilos portékákkal, csak kell a hidnál valami cameralis tisztviselőnek felügyelés végett jelen lenni, mire a NÁDOR megjegyzé, hogy a püspök úr huzamos ideig lakott Pesten,* annál fogva tudhatná, hogy most sem szokott a hidnál semmi nemü cameralis tisztviselő jelen lenni.
Jordánszky Elek (1765–1840) ekkor a nagyszombati kerület érseki helynöke és címzetes tinnini püspök volt.
GR. CSÁKY a RRnek ezen javallatát oly óvásnak tekinti, melly által a nemesség magát biztositani akarja, hogy midőn fizetést vállalt el, a tárgy az ő tudomásátul és folyvásti szem előtt tartásától el ne vonassék. Mert valamint azon superinspectiót, úgymond, mellyet a kormány a nemzet és fejedelem közös értelmével hozandó rendszabások szerint gyakorland, kizárni nem akarjuk, úgy azt is megkivánhatjuk, hogy az ország Rendei időrül időre értesitessenek és rendeléseket tehessenek.
B. PRÉNYI és ÜRMÉNYI a RR értelmét szintén elfogadták, csak a kifejezést kivánják némileg módositani, mert miután az országgyűlése idején kivül is akadhatnak eldöntendő körülmények, nem gondolják, hogy a dolog technicai részére nézve is országgyűlési manipulátiót akartak volna a KK és RR megállapitani, vagy a legfelsőbb felügyelést kizárni. A technicai manipulatiónak Ürményi véleménye szerint, vagy a közigazgatás felvigyázása alá adatni, vagy pedig országgyűlési különös comissiónak rendeltetni kelletvén.
A többség végzése szerint a kormánynak felügyelési jussa a törvényben kifejeztetni kivántatik. Ezek szerint elkészittetvén a válaszizenet, az január 29-én a RRhez által küldetett.* Ez napon egyszersmind elegyes ülés is tartatván, ott a Duna szabályozást tárgyazta felirás* megpecséltetett, s ő Felségének felküldetetett.
A főrendi válaszizenetet l.: Iratok. III. köt. 371. kk.
A felirat véglegesen elfogadott szövegét l.: Iratok. III. köt. 375. kk.
