a) 1835. február 16. Országos ülés. Tárgy: [I.] Az urbéri vita befejezése. [II.] Kövér temesi követ inditványai. [III.] Balogh in…
a)
1835. február 16.
Országos ülés.
Tárgy: [I.] Az urbéri vita befejezése. [II.] Kövér temesi követ inditványai. [III.] Balogh inditványa országgyülési ujság létesitésére. [IV.] Kossuth egy megjegyzéssel kapcsolatban az Országgyülési Tudósitások irányáról.
1835. február 16.
Országos ülés.
Tárgy: [I.] Az urbéri vita befejezése. [II.] Kövér temesi követ inditványai. [III.] Balogh inditványa országgyülési ujság létesitésére. [IV.] Kossuth egy megjegyzéssel kapcsolatban az Országgyülési Tudósitások irányáról.
Pozsony, Februar 18., 1835.
[I] Február 16-án előbb Prónay és Bernáth elnökségük alatt kerületi, utóbb pedig országos ülés tartatott. – Országos ülésben napirenden volt a fő RR urbér tárgyabéli utóbbi válaszizeneteikre kerületileg szerkeztetett viszon felelet. – Már megirtam, hogy megvan ez egyeség a két tábla között, csupán az adatott tudtúl a fő RRnek, hogy a sclavoniai nevezetre nézve a fő RR Ő Felségének igazságszeretetére hivatkozván, a KK és RR viszont mindenkor és minden esetben a törvényekhez fognak ragaszkodni, mellyek ő felsége igazságszeretetének is egyedüli alapjai; – s a VII. art[icu]lus iránt, hogy az úr s jobbágy közötti minden kérdésekben kifejezéshez a KK és RR állhatatosan ragaszkodnak, s azt urbéri perekben kifejezéssel fel nem cserélik. – Ezen izenetek szórul szóra helybehagyatva, a fő RRhez által küldettek,* kik azt nyomban tanácskozás alá vevén, az itélő mester által szóval megüzenék a RRnek, hogy előbbi nézeteikhez ragaszkodnak ugyan, mindazáltal siettetés tekintetéből minden további észrevételektől elállanak. Egyszersmind az urbéri resolutio feletti tanácskozások kezdetével feltartott szabadságuknál fogva magának a felirásnak stylusa iránt elő fordult némi észrevételeiket tudaták a Rendekkel,* kik azokat kerületi tanácskozásra vitel végett köziratra bocsájtatni rendelék.*
Vö. a rendek hetedik izenetének utolsó pontjával és az utolsó, néhány soros nyolcadik izenetükkel: Iratok. III. köt. 406. kk., 408.
A stiláris változtatásokat célzó javaslatot élőszóval adta elő Platthy Mihály nádori ítélőmester. Vö.: Jegyzőkönyv. X. köt. 236. kk.
A febr. 16-i 297. országos ülés naplóját – téves febr. 15-i kelettel – l.: Jegyzőkönyv. X. köt. 228. kk.
[II. ] Egyébiránt ezen országos ülésben némelly más tárgyak is fordultak elő. Nevezetesen
KÖVÉR küldőinek egyenes parancsolatából, a volt temesi első követnek (Császárnak) két rendbéli nyilatkozásait, mint küldői akaratjával merőben ellenkezőket szórul szóra visszahúzott, és megsemmisitett. – Egyik az volt, midőn Bereg vármegyének követei; küldőik parancsolatjából, némely kijelentéseiket visszahúzták; akkoron Császár ezen visszahúzás parancsolatja ellen erősen kikelt, s kijelenté, hogy amint tiszteli küldőinek jusait, úgy a maga saját követi jusait is tiszteltetni kivánja, s ezek közé számitja, hogy ahol utasitása nincs, ott meggyőződését követheti, és kijelenté, hogy a kir. városok itélőszékei elrendezésének alkalmával a honoratioroknak városi biróhatóság alá vetésére szavazott.* – Most Temes v[ármegyi] Rendei ezen két szavazatot szórul szóra megsemmisiték.
A beregi követek bejelentése 1834. ápr. 7-én történt s 1833. júl. 18-i és aug. 5-i a jobbágyok szabad költözése és az úrbéri korcsmáltatás tárgyában leadott szavazatukat vonták vissza. Ekkor tette Császár az idézett kijelentést, az ápr. 11-i országos ülésben pedig a honoratiorok városi bíróság alá vetésére szavazott. Az eseteket Kossuth részletesen ismerteti: Országgyűlési Tudósítások. III. köt. 35. kk., 57. – Az országos naplókönyvben részletesen olvashatók mind Császár korábbi nyilatkozatai a napló szövege alapján, mind Temes megye közönségének Császár nyilatkozatait kárhoztató és megsemmisitő utasításai. L.: Jegyzőkönyv. X. köt. 228. kk.
Ezen kivül KÖVÉR szintén utasitásánál fogva még 3 inditványt tőn 1.) Hogy az urbér mihamarébi bérekesztése sürgettessék; a 2-ik az igazság szolgáltatásának megakasztásából ered, melyre nézve most hozandó törvény által kivánják Temes Rendei elhatároztatni, hogy a Kir. Tábla országgyülés alatt nem csak büntető, hanem polgári perekben is itéljen; 3.) hogy ezen országgyülése, melly két esztendők alatt 8 törvényczikkelynél többet nem alkotott, a KK és RR által prorogáltassék, úgy mindazáltal, hogy a jövő országgyülésének rövid idő multára szabandó határnapja most megrendeltessék, s arra az ország Rendei minden meghivó levél nélkül összegyülekezni tartozzanak.
Első inditványuk Temes Rendeinek épen teljesülő félben lévén, az semmi vitatásra sem nyujtott alkalmat. – A 3-ik iránt PRÓNAY megjegyzé, hogy a diaeta prorogatiójának jusát kirekesztőleg királyi jusnak lenni elösmeri, s ő amint a nemzet jusaiból soha semmit engedni nem fog, úgy a királyi jusokat is tiszteletben kivánja tartani, így vélvén legbiztosabban alkotványunk épségét sértetlenül megóvhatni. Különben is más nemzetek példájára hivatkozva, nemcsak nem hasznosnak, sőt veszélyesnek is tartaná, hahogy az országos gyülések prorogatiojának hatalma a királytól elvétetnék. – MARCZIBÁNYI azonban a prorogatio hatalmát olly kirekesztő királyi jusnak lenni, hogy ahhoz a nemzetnek szóllása sem lehetne, egyenesen tagadá s állitásának bizonságaúl hivatkozott azon számtalan esetekre, midőn az országgyülésének helye, határnapja, s tartásának ideje felől törvény által, és igy az ország Rendeinek befolyásával történt határozás. – A PERSONALIS válaszúl adá, hogy Ő Felségének ezen jusát még egy diéta sem hozta kétségbe;* azon törvények pedig, mellyekre Trencsin követe hivatkozik, a királyi Felségnek megegyezésével, és igy jusainak sérelme nélkül hozattak. – Ezen inditvány egyebiránt szintén viszhangra találás nélkül elmellőztetett.
„…valamint az országgyülésnek összehivása és eloszlatása, ugy annak prorogatiója is világos, jelesül az 1723: 7. s más törvények szerént a fejedelem jussa, és ha bátor vannak is ollyan törvények, mellyek az országgyülésnek melly időben való megtartását meghatározzák, azok is szinte a fejedelem megegyezésével és jussának gyakorlásából hozattak.” L.: Jegyzőkönyv. X. köt. 235.
Azonban a megakasztott igazságszolgáltatás érdemében tett 2-ik inditványt 13 megye pártolá, nevezetesen Kocsi Horváth, Jeszenszky, Bárczy, Jékelfalusy, Patay, Marczibányi, Madocsányi, Almássy, Roskoványi, Vásárhelyi, Ghéczy, Budaházy és Majthényi.
Ellenben B. PRÉNYI, NAGY PÁL és PRÓNAY az inditvány ellen szóllottak. Okaik valának: hogy 1830-ban törvény alkottatott e tárgy felől, melly azt rendeli, hogy ezen országgyülés alatt a vármegyékben és kerületi tábláknál ugyan minden perek folyjanak, de a kir. Curia csupán a criminalis appellált perekben itéljen.* Ezen törvényt puszta diaetalis határozattal eldönteni nem lehet, hanem csak egy újab törvény által, törvényt pedig diaeta vége előtt sanctionálni lehetetlen, különben majd oda jutnánk, hogy a királyi kivánságok minden diaeta elején törvénybe mennének, az ország sérelmei pedig örökre orvosolatlanul, kivánati teljesitetlenül maradnának. És igy ha elfogadtatnék is a temesi inditvány, az csak országgyülése végével sanctionáltathatnék, e jelen diaetára tehát hatással többé nem lehetne. Különben is e tárgy a már épen tractatus alatt lévő törvényes munkálatban rendszeresen előfordúl, ott tettek is már iránta a RR javallatot;* és egyébiránt is a tapasztalás bizonyitja, miképen annyira el van a kir. tábla foglalva, hogy ámbár csak a criminalis perekben itél, még is azokbul sem tud egészen kimenekedni, ahonnan gyanitanunk lehet, minő lábon áll országgyülésen kivül a hon polgárainak élete s becsüllete feletti biráskodás. A dolog jelen állásának azonnali megváltoztatása tehát lehetetlen is, de nem is marad a hijány pótlás nélkül, mert egyrészt a criminalis perekre több gond fordittatik, pedig a személyes bátorság ügye minden esetre nagyobb fontosságú, mint a vagyoné, más az, hogy annyi jót csak lehet e jelen országgyülésétől várni, hogy az igazságszolgáltatás gátjait elháritván, amelly perek eddig 50 évig folytak, azok 5 évek alatt bé fognak végeztethetni. – MAJTHÉNYI ellenmondást is talált az (általa különben pártolt) temesi inditványban, mert a diaetát eloszlattatni kivánja, s mégis végzést óhajt, hogy diaeta alatt a perek folyjanak. Erre DESSEWFFY megfelel, hogy ellenkezés nincs az inditványokban, mert avégett is kivánja Temes v[ármegye], a diaetát egy bizonyos meghatározott rövid időre prorogáltatni, hogy ezen összegyűlendő országgyülése alatta perek folyhassanak, s evégett most törvény sanctionáltathassék. – Mellyet megalkotni annyival szükségesbnek vélt BUDAHÁZY, mivel különben ha váratlanul eloszlattatnék ezen diaeta, a jövő hosszas országgyülése alatt ismét ott volnánk, ahol most vagyunk. – Megemlitteték még, minő botránkozás az, hogy van oly ország, mellyben az igazság szolgáltatása esztendőkig meg van akasztva, s hogy az időközbeni sanctio elmellőzése nem nyujt jussainknak semmi kezességet, ha azt ön moralis erőnkben nem leljük fel. – Az inditvány azonban el nem fogadtatott. – Ez után
Az 1830: 6. tc. tartalmazta az említett rendelkezést.
A törvényszékek elrendezéséről szóló munkálat eredetileg XIII., később XXIV. cikkelye szólt a törvényszünetekről; ennek 3. §-a szerint „az országgyülése alatt az ország s ehhez tartozó részek minden biróságai előtt (a királyi udvar főtörvényszékei és a báni Tábla is ide értetvén) valamennyi büntető és polgári pörök vétessenek visgálat alá és az ezekben hozott itéletek minden törvénynapokon szokott móddal hirdettessenek ki”. L.: Iratok. II. köt. 376. kk.
[III.] BALOGH egy új inditványal lépett fel eképen: Bátor vagyok egy tárgyat azoknak sorából feleleveniteni, mellyek a jelen országgyülésen a szerencsének sima karjaiból kicsúsztak, s mellyeknek eldőltével azt mondhatni, hogy ha bennünket azon édes remény nem táplálna, hogy amit e jelen törvényhozás tenni elmúlasztott, azt a jövendő a törvények szoros markába fogja szorítani, ha mondom magunkat egy boldogabb jövendő elérésével nem vigasztalhatnánk, úgy hazánknak jobbléte felett a Sz. Dávid hegedűje szomorú hangjait kéntelenittetnénk hallani. Előre tudom, hogy inditványom zöld ágra nem jutand, azt is tudom, hogy sokan a Tek[intetes] RR közül inditványom felett, amint azt kimondom, rögtön eltörik az élet vesszejét, reménlem azonban, hogy béketürésöket elnyerem, mert inditványom megtétele küldőim parancsa, mellynek hódolni köteles vagyok.
Midőn e jelen országgyülésére reménytelve összegyülekezénk, nem sokára az akkori tornai követ Gróf Andrássy György egy országgyülési ujság kieszközlését inditványba hozá;* tetszett az inditvány, mert azt csaknem mindén ellenmondás nélkül elfogadás követé. Örült minden hazafi szive, mert ily ujságtól várta hazánkban az igen hátramaradt értelmiségnek előbbre haladását; ettől reméllette a közdolgok iránti indolentiának nagyobb részvétellel leendő felcserélését; e kettőtül pedig nemzetünk lelki erejének, a maga csiga menéséből lehetőn sebesb felszabadultát. Az öröm azonban igen rövid vala, hasonló egy pünkösti királyság öröméhez, mert akkor kezdette már lassanként felemelni fejét ama szerencsétlen szellem, melly későbben a T[ekintetes] RR legszentebb intézeteit s legdicsőb határozatit semmivé tevé. A nagy hazafi lánggal pártolt országgyülési ujságból nem sokára egy rövid diariumbeli kivonat lett,* ebből pedig végtére semmi, s igy e tárgynak füstje ugyan nagy vala, de tüzének még csak egy szikráját sem valánk szerencsések láthatni.
Andrássy már az 1830-i országgyűlésen is indítványozta az országgyűlési újság létesítését; ezt az indítványt újította meg az országgyűlés első napjaiban dec. 22-én kerületi ülésben. Néhány napi vitatás után a rendek az 1830-ihoz hasonló határozatot hoztak: megvárják míg valaki indítani akar ilyen újságot, azt pártfogolni fogják és ha az udvar nem engedélyezné, akkor állást foglalnak mellette és orvoslást keresnek. Vö.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 27. kk., 91. kk.
Az országos napló kivonatának ügye az újsággal párhuzamosan, majd annak a pótlására szerepelt az országgyűlés első időszakának tárgyalásain; szerkesztésére történtek is elékészületek, azonban az egész vállalkozás hamarosan elsorvadt. Vö.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 103, 152, 216. stb. – Ugyancsak tervbevették a rendek a kerületi ülések naplóinak elkészíttetését is, azonban ez a kezdeményezés is az előbbiek sorsára jutott. Összefoglaló ismertetését l.: Uo. 251.
T[ekintetes] RR! Véleményem szerint csak úgy lehetett volna az országgyülési újságra nézve semminél többet tenni, hahogy a T[ekintetes] RR annak nyomtatásába tettleg béereszkedtek volna. Ezen állitás első tekintettel talán merésznek látszik, de valjon van e csak egy törvény is, melly a T[ekintetes] Karokat és Rendeket ily cselekvéstől eltiltaná? Alkotványos országban a kormánynak, mint a nemzet fő tisztjének csak annyi jusa lehet, mennyit nekik a nemzet általadott; s a nemzet mindazon jusoknak gyakorlásával szabadon élhet, mellyeket a kormánynak által nem adván, magának fentartott. És igy a sajtó szabadsága sem lévén törvény által eltiltva, ez nemzetünknek el nem idegenitett jusai közé tartozik. Ha tehát a Tek[intetes] RR az országgyülési ujságnak nyomtatását tetlegesen sikerbe hoznák, ezen tettnek nem merészség, hanem törvényesség, s kérdést nem szenvedő nemzeti jus lenne alapja. Vagy talán attól félhetnénk, hogy a kormány ezt, ha máskép nem lehetne, erőszakkal is gátolná? T[ekintetes] KK és RR! Azon elvről, hogy midőn a kormány a nekie által adott hatalmat törvénytelenül vagy a nemzet jusainak eltapodására használja, akkor a nemzetnél feltámadt reactiót törvénytelennek lehet e mondani? ezen elvről mondom szóllani nem kivánok. Azonban jól tudja azt maga a kormány is, hogy az erőszak és hatalmaskodás, habár általok rövid időre czélt lehet is érni, későbben a legveszélyesebb következéseket szokták magok után húzni. Nem kell a nagylelkű szendergő oroszlánynak körmére vágni, mert felébredése a körülte lévőket megreszkedtetheti. Igaz ugyan, hogy a censura, az emberi ész legszebb szüleményeinek gyilkosa hazánkban az értelmiséget minden törvény nélkül rab lánczokon tartja, az is igaz, hogy a nyomtató intézetekről szólló kiváltságokat a kormány szokta osztogatni, és így ha valamelly egyes polgár nyomtató intézetet akar felállitani, erre a kormánytól privilegiumot szokott kapni; azonban különbséget kell tenni egyes polgárok, és az országosan összegyülekezett KK és RR között, akikről feltenni sem lehet, hogy a sajtó szabadságával valaha visszaélhessenek, még pedig annál kevésbé, mert hiszen az ily ujságnak úgyis a KK és Rendek körébül kiválasztandó tagoknak felvigyázása alatt kellene állani.
A kormány magát azáltal, hogy az országgyülési ujságnak életre hozását akadályoztatja, igen gyanússá teszi. Mert ezáltal azt mutatja, hogy fél azon igazságoknak közrebocsájtásától, mellyek a kormány igazságtalanságai ellen itt nyilvan kimondatnak; ezáltal azt mutatja, hogy titokban akarja a nemzet előtt tartani azokat, mellyeknek megtudása a nemzet szemeit felnyitná, s mély apathiájából felébresztené; azt mutatja, hogy a kormány ereje a nemzet oktalanságán nyugoszik; és azt mutatja, hogy a sötétséget tartja ama varázserejű eszköznek, melly által a nemzetnek természettül adott, de hazánkban csak imitt amott feltünő szabadság érzését a maga első csirájában el lehet fojtani.
És valjon mindezek által szerezhet e a kormány magának népszerüséget? melly ez idő szerint minden felsőségnek leghatalmasb istápja, s magoknak a királyi székeknek is legbiztosb támassza? Én részemről azt tartom, hogy nemzetnek kormánya eránti szeretete és bizodalma nem a kormány sok éveket haladt ősz korán, nem egyes polgárok eránt mutatott udvari nyájasságain, nem a sokszor adott, de soha meg nem tartott szép szavakon és igéreteken, hanem azon alapúl, hogy minden tettének nyilvánosságával mutassa meg az egész nemzet előtt, miképen örök igazságnak tartja azon megczáfolhatatlan elvet, hogy nem a nemzetek a fejedelmekért, hanem a fejedelmek vannak a nemzetekért. Régi mondás ez Tek[intetes] RR, de vajha minden fejedelmeknek ez volna minden nap első gondolatja, s reggeli imádsága! Vajha a nemzetek terhére létező sok udvari seregeknek minden tagja azon öntudattal fekhetne minden estvén selyem ágyába, hogy urának a régi mondáson alapult parancsait hiven teljesitette. És nem volna gyönyörű az illy tetteket, a kormánynak és embereinek ily dicső lépéseit a sajtó szabadsága mellett létező hirlapokban olvashatni a helyett, hogy most nemcsak az udvar tetteit titokban tartani, de még az országgyülési tanácskozásoknak minden ember által könnyen megszerezhető tudását is akadályozni kelletik.
Tek[intetes] RR! talán nem mondok nagy túlságot, midőn azt állitom, hogy van egy szabad nemzet, hol csaknem nagyobb az ujságirók száma, mint nálunk az ujságolvasóké – és miért? mert a censurának pusztitó kezei alatt nyögő néhány ujságaink mindenről többet irhatnak, mint az országgyülésünkről, s a haza köz dolgairól. A posonyi német és latin, a pesti két magyar ujságokban* olvashatni ugyan országgyülési határozatokat, de azoknak keletkezését, a tanácskozás alá vett tárgy mellett és ellen mondott okoskodásokat, azon surlódást, melynek a határozat szüleménye vala, a nagy közönségnek tudni nem szabad; mindezeknek elsikkasztása a kormány politicai alchimiájához tartozik. És e részben gyötrőbb és kinzóbb a magyar nemzet sorsa, mint az európai nemzetek legútolsójáé, a töröké. Ennek ugyan nem szabad, vagy legalább nem volt szabad mást olvasni, mint az Alkoránt, de el lévén szivében fojtva a tudás vágya, rabszolgai lelke magasbra nem is emelkedheték. Bennünk azonban, bár – meg kell vallani – nem ön erőnk; hanem más szabadabb nemzetek példája elszórta az értelmiségnek fő veteményét, t. i. a tudás vágyát, de a kormány ezt, mihelyt zöldelleni kezd, lelki rablásokbul élő censorai által tüstént leéteti. Igaz tehát, hogy sorsunk kinzóbb, mint a töröké, mert ez ugyan nem tudhat, de tudni nem is vágy, mi pedig tudni kivánnánk, de tudnunk nem szabad!!! Alkotványos országban, mellynek czélja mindenkit érdeme szerint boldogítani, mindenkinek jusa van tudhatni, ami a hazában történik. Azonban nálunk hogy áll ezen alapmondás? A kormány mindent tud, ami itt, s az egész hazában történik, sőt az emberi nevet lealacsonyitó titkos politia vislái által még az egyes polgároknak házi titkait is kiszagoltatja, ellenben a nemzetnék még csak azt sem szabad tudni, amit képviselői az országgyülésen mondanak. Pedig mi érdekelheti jobban a küldőket, mint követjeiknek kijelentései, s magokviselete? Mert akármit mondjunk a követek individualitásátol függ legtöbb az országgyülésén, és mégis ezt a küldők nem ösmerhetik, mert nálunk a nyilvánosság igen csekély, s ily mértékben, sajtó szabadság nélkül nem sokkal több a semminél. Mindezekre mintha előre hallanám a M[éltósá]gos Elnök úr azt fogja mondani: ezek nem ide valók, mindazok mellyeket a barsi követ emlitett, nem állanak; hiszen hazánkban az ország házának tereme mindenki előtt nyitva áll, hiszen van diarium! Ami az elsöt illeti, már azon segitett a kormány, mert az országgyülését Posonyba, az ország szélére rendelte, és jól tudván azt, hogy hazánkban vasutak, s gőzszekerek helyett nyaktörő kátyús utak, és az előfogat vagy úrdolgában kicsigázott gebék segedelmével alig mozdúlható szekerek divatoznak, örül szivében azon mohos törvénynek, melly a tartandó országgyülésének helyét szabad választására hagyá. Ami pedig a diariumot illeti, kérdem: hány embernek van módja azt magának megszerezhetni? Hasonló az egy drága kincshez, amelly ugyan árúba bocsájtatik, de csak az veheti meg kinek erszénye a kincs drágaságával idomban áll. Kérdem továbbá: hány embernek van ideje, s kedve a már egy kis könyvtárrá nőtt országgyülési napló könyvekben buvárkodni? Hasonlók ezek a szent legendához, mellynek olvasásában csak az fáradozik, akinek némileg kötelességében áll abból adatokat meriteni. – Nem akarom már talán hosszúra is terjedett előadásommal a Tek[intetes] RR figyelmét továbbá elfoglalni, mindazokat, mellyeket szerencsém vala mondani, a Tek[intetes] RR nálamnál jobban tudják, és mivel jól tudják, az általam ezennel ujólag javalt országgyülési ujságnak kieszközlésére nem kell más, csak akarat és az utasitások engedelme; kérem tehát mély tisztelettel a Tek[intetes] Rendeket, méltóztassanak inditványomat hathatós pártfogásukkal elősegélleni, és annak kivivásával az egész világ előtt kimutatni, hogy erős lenni a magyar nemzet is tud, ha erős lenni akar.*
A Pressburger Zeitung és a Posonienses Ephemerides Politico-Statisticae, ill. a Hazai és Külföldi Tudósítások és a Jelenkor.
Balogh beszéde csaknem szószerint megegyezik a Jegyzőkönyvben közölt szöveggel. (X. köt. 238. kk.)
A PERSONALIS válaszúl adá, hogy ezen tárgy már pertractatio alatt volt s országos határozat áll ellene;* különösen a sajtószabadság kérdése is előfordúl maga helyén a rendszeres munkákban, s a RR ezt már oda is utasitották, egyszersmind a munkálatok sorozatját, s azt is hogy per excerpta dolgozni nem fognak, elhatározák.* Annak okáért az országos határozat ellen, és igy nem a maga során s rendjén lévén Bars v[árme]gye követének inditványa előterjesztve; a tárgy érdemére nézve teljeséggel nem is akar szóllani. Az inditványt tevő követ úr előadására mindazáltal megjegyzi, miképen teljeséggel el nem ösmeri, hogy a kormány a nyilvánosságnak valamelly akadályt tenne. Aminő nyilvánosság divatozott az előbbi országgyüléseken, az most is teljes mértékben fenáll. Ami pedig a diariumot illeti, az tulajdon magok a RR által felállitott elvek szerint vitetik s tennen felvigyázásuk alatt van. Testességéről azonban nem tehetünk, mert az a tanácskozás alatt lévő tárgyak roppant terjedelmének mellőzhetlen következése. Végre ami illeti azt, a miről (mint mondá] nem akar ugyan szóllani Bars v[ármegye] követe, de mégis előhozta, t. i. a resistendi facultast és reactiót, erre minden további feszegetés nélkül csupán az 1687: 4-ik t. czikkelyt* hozza követ urnak emlékezetébe s kéri a RRket, maradjanak meg előbbi végzésüknél.
Vö.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 91. kk.
A korábban is gyakran hangoztatott elv azt jelentette, hagy ne vegyenek elő soronkívül, kiragadva olyan kérdéseket, amelyek később a kilenc munkálat valamelyikében szervesen előjönnek.
Amelyben a rendek lemondtak az Aranybulla 31. pontjában biztosított ellentmondási és ellenállási jogról.
BALOGH ily formán válaszolt: Méltóságod előadásomat egy szóval megtoldotta, mellyet én nem mondottam, t. i. én resistendi facultast nem említettem, hanem egyedül reactiót, s mivel ki nem magyaráztam, hogy mit értek ez alatt, azt a M[éltósá]gos ur fel sem foghatta.
ÖTVÖS MIHÁLY pártolá az inditványt olly értelemben, hogy tettleg menjünk bé egy diaetalis ujság létesitésébe, pártolja pedig annyival inkább, mivel küldői ezen utasitásukat még vissza nem huzták.
Az inditvány pártolására nyilatkoztak még Csepcsányi, Palóczy, Somsics, Návay, Kövér, Clauzál, Hertelendy (Zala), Pázmándy, Ghéczy, Jeszenszky, Vay, Budaházy, Hegedüs, Bárczy, Bernáth, Szabó és B. Prényi összesen 19 megye, többséget tehát nem nyervén, az ülés eloszlott.
[IV.] B. PRÉNYI minden részrehajlás nélkül amennyire kivehettem, ily formán szavazott: Én, ugymond, pártolom az inditványt, hogy diaetalis ujság legyen, annyival inkább, mert ennek hija miatt irott tudósitásokra szorul a közönség. Ebben ugyan meg lehetne nyugodnunk, ha az ilyen magános értesitések minden részrehajlás nélkül kimeritők lennének; azonban tapasztaljuk hogy az egyik rész előadásai nagyon kiemeltetnek, a másik részé pedig vagy elhalgattatik, vagy épen nevetségessé is tétetik.* – Ezen előterjesztésre HERTELENDY MIKSA (Torontál) és ACZÉL, helyest kiáltottak.
A szónok szerint a meglevő újságok szűkszavúsága mellett rendes országgyűlés újság kiadását javallja még az is, hogy annak helyét (amint közönségesen tudva vagyon) irott tudósítások foglalják el. Ezen tudósítások azonban tele vannak hijányosságokkal, különös célzatjok s tendentiájok van, egyoldaluak, részrehajlók és igazságtalanok exaltálva s fényes phrásisokkal adatnak elő, s kiemeltetnek ottan azok, mellyek a tudósitók célzataihoz alkalmatosak nemcsak, hanem (amit a Szólló az illynémü tudósitásokba kikerülni kivánna) a tudósitók magok bővitő észrevételeiket is hozzáragasztják – midőn az ellenkező nézetek vagy ki nem emeltetnek, vagy elhallgattatnak, vagy éppen nevetségesekké tétetnek, s ezáltal ki nem kerülhették azon gyanut, hogy célzatjok nem egyéb, mint egyoldalu nézetek terjesztése. A nemzet kivánja, s kivánsága igazságos, hogy mind azon nézetekről, mellyek itten előfordulnak, tudósittasson. Nem kiván részrehajlást, hanem igazságot s valóságot s igy pártatlan tudósitásokat”. Jegyzőkönyv. X. köt. 244. – A támadás kétségtelenül Kossuth tudósításai ellen irányul, s az a körülmény, hogy az egyébként ellenzékinek számító Perényi Gábor mondja el az ellenzék vezetőinek bizalmát és barátságát élvező Kossuthtal szemben, a baloldali Hertelendy és a jobboldali Aczél pedig egyformán helyesel neki, mutatja az ellenzék szervezetlenségét és ideológiájának, politikai gondolkodása kialakulásának kezdetleges fokát.
Ha Ugocsa v[árme]gyének érdemes követe nem engemet akart érdekleni, ugy semmi mondani valóm; ha pedig (amint Torontál érdemes követének felém intézett nyilatkozásából hinnem kelletik) ellenem irányzá nyilát; ezen esetre az önvédelemnek minden magános megtámadás elleni jogánál fogva meg kell jegyeznem: Miképen részre nem hajlásomnak világosabb jelét nem adhatom mint azt, hogy fentebbi kijelentését, amennyire megérthettem, szórul szóra levelembe igtatom. Egyébiránt mondhatnám ugyan, hogy tudósitásaim pusztán magános levelezés characterét viselik, s miként tetszik nekem levelezni? ahhoz senkinek semmi köze, mondhatnám hogy számadással a nagyérdemű urnak – kit én különösen tisztelek – nem tartozom, s minden sértés nélkül mondhatnám azt is, hogy az ő magános itélete még nem a közönségé; és mondhatnám, hogy előttem minden esetre nagyfontosságu véleményének ellenére azon sokaknak, kik levelezésemet évről évre bizodalomra, s azon, sokkal többeknek, kik olvasásra méltatják, véleményét, és megelégedésöknek nyalábokra terjedő levelekben előmutatható nyilatkozásait (épen nem rózsákkal hintett pályámnak eme legszebb s egyedüli jutalmát) mérlegbe vethetem. Nyilván elösmerem azonban, miképen a történetirónak kettős kötelessége van, egyik: ne quid falsi dicere audeat, másik ne quid veri non audeat; s hogy hamissan tudva még soha sem irtam, az igazat pedig megirni soha sem féltem, keblem tisztaságának érzelmében a közönségnek, s különösen azoknak, kik az ország gyülési tanácskozásoknak tanui, s leveleimet is folyvást olvasásra méltaták, megbirálására bátran hivatkozom. Mit tesz tehát ama részrehajlás, mellyet érdemes követ ur ellenem, a nyilvánosság töretlen ösvényén különben is temérdek akadályokkal küzdő magános csekély ember ellen, az ország képviselői előtt felhozni jónak vélt? Vagy azt teszi, hogy mindent, ami itt történik szórul szóra leveleimbe nem igtatok. Erre azonban feleljen meg helyettem ama körülmény, hogy az országos naplókönyv, ámbár az csupán a KK és RR országos üléseit foglalja magában, már vastag tiz kötetre nőtt, én pedig minden héten csak két ivet irhatok, s ezekbe a KK és RR országos ülésein felül még a fő RRnek tanácskozásait s a kerületi üléseket is bé kell szorítanom. Ez maga mutatja, hogy lapjaim nagy részben vagy csak kivonatokat, vagy csak azon részleteit foglalhatják magokban a köztanácskozásoknak, mellyek itéletem szerint legérdekesbek és meggyőződésem szerint a tárgyak érdemét leginkább világosságba helyheztetik. Már pedig a meggyőződés kénszeritést nem szenvedő különös egy dolog. Magyar közmondás, hogy magával mindenki meg van elégedve, és az emberek közönségesen legjobbnak szokták tartani azt, amit magok mondának, és gyakran azt hisszük, kincset vesztett a világ, ha ez vagy amaz tettünket szórul szóra nem tudja. Ezen öntudat azonban más emberek itéletének szabadságát rablánczra nem fűzheti, ha csak azon nem épen dicsőséges emlékezetű emberhez nem akar hasonlitani, a ki önmagától egészen eltelve halála órájában imigy kiáltott fel: Quantus artifex pereo!* – Mivel tehát én mindent szórul szóra lapjaimba nem irhatok, s választásom csak annyira terjedhet, hogy vagy minden beszédeket kivonatba tévén, lapjaim érdekét száraz prothocollaris stylussal önmagam elenyésztessem, vagy pedig amit ámbár csalatkozható, de tiszta meggyőződésből eredett itéletem szerint a sokszor ismételve előforduló tárgyak unalma között érdekeseknek lenni vélek, azt egész terjedelmében, egy más beszédet pedig mellyet én (ismét csalatkozható) itéletem szerint kevésbé érdekesnek gondolok, velős kivonatban közöljek. Hahogy ezen választásban izlésem, s itéletem, a tisztelt követ ur izlésével s itéletével még nem egyezik igen sajnálom, mert itéletének nagy fontosságot tulajdonitok, de róla nem tehetek. Chacun est le maître dans son monde. – Vagy pedig azt teszi ama szemrehányás, hogy magános levelezéseim egy bizonyos szint viselnek. Igen is viselnek! Lelkem soha nem változandó meggyőződésének, keblem soha meg nem hidegülendő érzéseinek szinét viselik. Én ezt soha nem titkoltam, soha titkolni nem fogom, és kevélységnek látsszék bár, nyilván kimondom, miképen ezen érzelmekben büszke vagyok, s azokat, állitsák bár előmbe jutalmul a mennynek minden örömét, s rettentésül a pokolnak minden ijjedelmeit, megtagadni sohasem fogom. Itéletem a módok, az eszközök felől itt is fonák lehet, – mert gyarló, csekély ember vagyok, de hogy a hazát s emberiséget nálamnál valaki forróbban szerethesse, azt a mindent látó Istenségnek szine előtt kereken tagadom! Tudom én, hogy vannak kik eme szint vétkes szinnek tartják, én irántok hasonlóan türedelmetlen lenni nem akarok. És az engem részrehajlással vádoló érdemes követ ur sokkal nagyobb lelkesedéssel harczolt másfél évekkel ezelőtt a lélekisméret szabadsága mellett,* mintsem hogy teljes bizodalommal meg ne kérhetném: engedje lelkem üdvességét tulajdon hitem szerint kereshetnem. Egyébiránt emlékeztetésül azt is meg kell jegyeznem, hogy az óriás lapú Timestől s a változékony franczia ministerium hivatalos organumától, a Moniteurtől kezdve félívnyi Austriai Beobachterig* minden hirlapnak bizonyos szine van; miért ne lehessen tehát nekem is egy bizonyos szint adni leveleimnek? nekem? aki csak magános levelezéseket irok, s még ezekben is szinemmel az igazságnak még soha sem ártottam, amint e részben a legvitálisabb kérdések iránti jelentéseimre bátran hivatkozhatom. Leveleimnek szine titok nem vala, s azzal minden levelezőm könnyen megösmérkedett; kinek keblében viszhangra találtak érzelmeim, vagy aki legalább őszinteségemet méltánylani akarta, s megmaradván ten véleményi szabadsága, nekem is hasonlót engedett, az levelezésemet folyvásti bizodalmára méltatá, – ellenkező esetben kijelenté, hogy levelezőm többé lenni nem kiván; ez kinek kinek szabad, s én csak azoknak irok, akik irásomat úgy amint iratnak, vagy szeretik, vagy legalább eltürik. Számadással csak ezeknek tartozom, s eme számadás is csak addig terjedhet, hogy midőn többé bizodalmokra méltóknak nem találnak, összeköttetésünket megszűntethetik.
Nero, Lucius Domitius római császár (i. sz. 54–68.) mondta, amikor a kegyetlen uralma ellen támadt felkelés győzelme láttán öngyilkosságot követett el.
A vallási sérelmek féléven át – Beőthy 1833. jan. 9-i javaslatától júl. közepéig, a kérdés napirendről való levételéig – tartott vitáiban Perényi Gábor mindvégig az ellenzék haladó álláspontja mellett harcolt. A viták rendszeres ismertetését l. az Országgyűlési Tudósítások I. kötetében.
A Times ekkor a legnagyobb angol napilap, 1783-ban létesült, a kereskedelmi és pénzvilág lapja. – A Moniteur 1789-ben indult Párizsban, hamarosan a kormány hivatalos lapja lett. – Az Österreichishcer Beobachter 1809 óta jelent meg, az osztrák birodalmi kancellária sugallmazta, az egyetlen osztrák lap, amelynek – jó külföldi hírszolgálata mellett – belpolitikai hírei is voltak.
Ezeket mentségemül irám, s csak azért irám, mert sokkal inkább tisztelem a vádló személyét, mintsem vádjára hallgathatnék. Végezetre megjegyzem, miképen érzékenyen fájlalom, hogy tömérdek fáradsággal s roppant akadályokkal járó igyekezetem hazámban, melly a nyilvánosság világa nélkül olly igen szűkölködik, pártfogás helyett még azok között is ostromlóra talál, kik a nyilvánosság barátinak mondják magokat. Én az egyes vád ellenében tisztelt levelezőimnek kétéves bizodalmára támaszkodom.*
A febr. 16-i 297. országos ülés naplóját l.: Jegyzőkönyv. X. köt. 228. kk.
