a) 1835. március 14, 16. Kerületi ülések. Tárgy: A március 2-i királyi leiratra készült válasz szövegének megvitatása.
a)
1835. március 14, 16.
Kerületi ülések.
Tárgy: A március 2-i királyi leiratra készült válasz szövegének megvitatása.
1835. március 14, 16.
Kerületi ülések.
Tárgy: A március 2-i királyi leiratra készült válasz szövegének megvitatása.
Pozsonyban, martius 18. 1835.
A KK és RR (mint már érintettem is) martius 14-én délután 4 órakor tartott kerületi ülésökben kezdették meg a kormányra lépett Felséges Királyunk 2-ik martiusi rescriptumára* válaszul határozott felirás* szerkeztetésének rostállatát. A vitatások hevesek és tartósak valának, de szavak felett folyván, közlésre kevéssé alkalmatosak. Legfőképen két tárgya volt a vitatásnak, amelly szavazat alá is került. – PALÓCZY t. i. mint a felirás tollvivője megemlité, hogy az elhunyt fejedelemben alattvalói is egy szeretett közös atyát siratnak, ki hiv magyarjait fiainak vallotta, emlitést tőn, mint veté ellen magát az uralkodásának alatta öszetornyosult veszélyek habjainak, s mint szerzette s tartotta fenn a békét hű népei boldogságára egész haláláig. Utánna tevé a végzés szerint, hogy szivök fájdalmát a RR is ugy, valamint Ő Felsége sokkal mélyebbnek érezik, mintsem szavakkal kifejezni tudnák, utánna tette még is, hagy 43 éves uralkodásának történetire ki nem ereszkednek, mellyek különben is az idők évkönyvei tulajdonává váltak: hanem fejedelmi fényes tulajdonságait hálás emlékezetben tartván, Felséges Urunk kijelentett gyászában azon igaz szeretetnél fogva is, mellyel a magyar nemzet Fejedelméhez viseltetni szokott, belső részvétellel osztoznak.
Vö a 236. old. 2. jegyzetével.
A felirat tartalmával kapcsolatos vitákat 1. 236. kk.
Ezekre nézve DEÁK ugy vélekedett, hogy midőn egyrészről fájdalmunkat szavakkal ki nem fejezhetőknek valljuk, másrészről a lefolyt időszak viszontagságira, az elhunyt Felség pacificatori érdemire hosszasan kiereszkedni, s még a 43 esztendős kormány történetit is emlitésbe hozni és a historiára is hivatkozni (ami magában különben is kétértelmű dicséret) sem az előrebocsájtott vallomással nem egyezik, sem a fájdalom mélységével össze nem fér, régi mondás lévén az, hogy curae leves loquuntur, ingentes silent.* A fent emlitettekből tehát csupán az elhúzott sorokat javallta a szükséges összekapcsolásokkal és szóbeli változtatásokkal megtarttatni, a többi pedig kitörültetni.
Curae leves loquuntur, ingentes stupent. Seneca, Phaedr. 607.
E felett heves vitatások kerekedtenek. GR. LA MOTTE azt hitte, hogy ő felsége a szóval ki nem fejezhető fájdalom iránt más helyzetben van mint mi. Ha V-ik Ferdinánd király az elhunyt attya által népeire háritott jótéteményeket emlegette volna, könnyen kérkedés vádja alá eshetnék, mi ellenben ha elhallgatnók, könnyen hidegséggel vádoltathatnánk. A jegyző által felhozott dicséretek, ugymond, mind érdemlettek, azért maradjanak. Ezen értelemben igen sokan osztoztak. – ANDRÁSSY kijelenté, hogy minden mély fájdalom mellett is van keblében annyi háladatosság, hogy azt szavakkal kifejeztetni kivánja, s azt is tagadhatlannak vallja, hogy minden jótétemények között, mellyeket egy fejedelem alattvalóira háraszthat, a béke olajága legnagyobb; és az az, amit az elhunyt felség nemcsak megszerzett, de haláláig meg is őrzött volt. Erre KOCSI HORVÁTH, ámbár Andrássyval együtt szavazott, mégis kötelességének érzé megjegyezni, hogy vannak olly drága áron vásárlott békék, mellyek annyira feszült állásba helyheztetik a nemzeteket és thrónusokat, hogy azoknak hosszas tartásuk a legnagyobb veszedelem. Ha tehát az általánosságon túlterjedve, az elhunyt Felség érdemei közül valamit különösen ki kellene emelni, ő e kiemelésre sokkal méltóbbnak tartana azt, hogy 1825-ben önmagát legyőzvén, nyilván elösmeré, miképen eltért légyen a törvények ösvényéről, s azoknak fenntartása felől ujólag biztositá hiv magyarjait.* – BERNÁTH elösmeri ugyan, hogy kell különbségnek lenni azon fájdalom között, mellyet V-ik Ferdinánd király érez, s amellyet mi érezünk, mert ő természetes atyát veszitett, aminek nincs surrogatuma, annak pedig, amit mi veszitettünk, csakugyan van surrogatuma. De valamint a szólló követ, ugy mások is sokan ugy vélekedtenek, hogy a mi fájdalmunk nemcsak eléggé ki van fejezve a zalai módosítás szerint; hanem sokkal komolyabban, ünnepélyesebben s illendőbben is, mert midőn azt mondjuk, hogy szeretett köz atyát veszitettünk, hogy fájdalmunk mélységét szavakkal kifejezni nem tudjuk s hogy Ő Felsége gyászában belső részvétellel osztozunk, ennél többet mondani lehetetlen, s ha mégis mondunk, a dolog becsét csorbító pleonasmusokkal élünk. – MAJTHÉNYI azonban psychologice igaznak vallá ugyan, hogy nagy fájdalmak közönségesen némák, de ez is személyességtől függ, mert a csacsogó ember mély fájdalmában is csacsogni fog és fájdalmát is el fogja csacsogni. Egyébiránt olly nagy e a mi fájdalmunk, hogy azt szavakkal kifejezni nem lennénk képesek? azt nem tudja, mert ez is individualitás dolga, de hogy fájdalmunk el nem némított bennünket, azt tapasztalja, és nagyon kételkedik, valjon midőn szavak felett debatirozunk, sőt félig meddig oratiókat is tartunk, nem adjuk e jelét annak, hogy tán szavakkal mégis csak kimagyarázható a mi fájdalmunk. A kérdést illetőleg pedig igen helyesnek tartaná, ha hogy a felirás ugy készült volna, amint most Deák javallá, de miután nem úgy készült, s nem ugy készülve forog száz, meg száz kezeken, már most kitörlésről van szó s ő ebben meg nem egyezik s készebb a jegyzői szerkeztetés mellett maradni.
Az 1825. nov. 28-i leiratban, amelyben a király, válaszolva az országgyűlés első feliratára, megnyugtatta a rendeket, hogy az elmúlt időszak törvénytelenségeit, amelyet atyai szívének is kellemetlenek (paterno Cordi Nostro aeque ingratos) nem fogja meg ismételni. (Az országgyűlés Irásai, 90.)
Deáknak inditványa szavazatra tüzetvén, 20 megye s a kerületek voxával 25 megye s az Egyházi Rend ellen kissebb számban maradt s a jegyzői szerkeztetés helybehagyatott.
A vitatás másik fő tárgya ebben állott: Megirtam annak idejében, miképen el nem fogadtatott Deáknak azon inditványa tétetnék a felirásba, hogy annyival inkább fájlaljuk az elhunyt király halálát, mert biztosan reménlettük, hogy sérelmeinket minden órán orvosolni fogja.* És mikép fogadtatott el Prónaynak javallata, ki a sérelmek helyett csupán a törvényes kivánatok általános kifejezését javallta használtatni. – A szerkeztetés tehát e szerint volt feltéve ily formán: Biztosan reménlettük, hogy már felterjesztett minden törvényes kivánságaink s hazánk java elővitelére eleibe adott egyéb czélirányos javallatink Ő Felsége által óhajtott teljesedésbe hozatnak. DEÁK feltartván jogát, hogy a sérelmek világos emlitése felőli inditványát országos ülésben megujithassa, most aként kivánta a fentebbi sorokat módositatni: Biztosan reménlettük, hogy mindazok, amiket hazánk igazainak s boldogságának tekintetéből felterjesztettünk, Ő Felsége által teljesedésbe hozatnak. – Módositásának okául adta, hogy a RR nem akarták ugyan a sérelem szót emlitetni, hanem oly általános szóval mégis akartak élni, melly alatt sérelmeink is értethessenek, e végre tehát törvényes kivánságaink kifejezés nem alkalmatos, mert ez bévett diplomatiai irás mód szerint csak postulatumokat jelent, s majd azon magyarázat adatnék felirásunknak, mintha mi sérelmeink orvoslását nem is vártuk volna. – PRÓNAY a szerkeztetést védelmezé s okul a végzéshez ragaszkodott és ahhoz, hogy ő a kivánság alatt, kivált midőn a törvényes epitheton is elébe tétetik, sokkal többet ért, mint postulatumot, mert a postulatum magyarul inkább kérelem mint kivánság, s ezen utolsó szó egyenesen azt fejezi ki, ami határozva volt t. i. legalia nostra desideria. BORCSICZKY feleletül adá, hogy ha én valakinek azt mondom, adj nekem 100 ftot, ez is legale desiderium; de ha ő azt feleli: nem adok, ez megint legale responsum. A Prónay javallata tehát még a postulatumokat sem fejezi ki, annál kevésbé a sérelmeket. BALOGH pedig megjegyzé, hogy a postulatumok ha nem egyebek mint kérelmek, azoknak teljesitése pusztán kegyelem ajándéka lenne, s nem kötelesség, pedig ugy hiszi, hogy a hon boldogságát eszközleni a fejedelemnek szoros kötelessége, és igy kötelessége azt is mind teljesiteni, amit e végre javallatba teszünk. A postulatum tehát sokkal több mint puszta kérelem, s még a kivánságnál is több következésképen a szerkeztetés voltakép még csak ezeket sem fejezi ki, nemhogy a sérelmeket kifejezné.
Deák javaslatát és a vele kapcsolatos vitát l. 237. kk.
Deáknak ezen inditványa 32 voxal 15 ellen elfogadtatott. – Az estvéli ülésnek hátra volt részét pusztán stylisticai vitatások huzták ki.
Martius 15-én vasárnapi szünet jövén közbe, martius 16-án ugy reggel, mint délután Balogh és Szilassy elnökségük alatt tartatott kerületi ülésekben a felirás megkezdett kezdett rostállata folytattatott s különösen a latin forditás temérdekdek időt huzott ki; végre mégis csakugyan bérekesztett s a szerint ledictálva másnap reggel 10 órakor tartatott kerületi ülésben hitelesités tekintetéből még egszer felolvastatott. – A 16-ik martiusi kerületi ülésben egyszersmind kijelenté az elnökség, hogy a Dunai részrőli két kerületi jegyzők elválasztására rendelt scrutinium következésében Zarka (46) és Tarnóczy (45 voxal) kerületi jegyzőknek választattak,* mire éljen felkiáltás következvén
Az előzményeket l. 251, 252. old.
TARNÓCZY ily formán szóllott: Minden jó czélra erányzott emberi foglalatosságnak a természet bölcsen jutalmakat rendelt. A kereskedő pénzt, a csata mezején érdem keresztet a katona szerezhet, aki hivatalra vágy, fényes méltóságot nyerhet. Mindezeknek egyike sincs szánva a hazafinak, ennek polgártársai bizodalma egyedüli jutalma, mit ha elnyerhete szerencsésnek mondathatik. S igy én is, midőn a Te[kinte]tes RR bizodalmát tapasztalhatni alkalmam lőn, szerencsésnek vallom magamat. Nincs is már e részben egyéb kivánságom, hanem hogy e bizodalomnak, hogy a közvárakozásnak némikép megfelelhessek. Mit ha mindazáltal utól nem érhetnék, előre is kérem a Te[kinte]tes RRket, hogy munkáimat minden személyes tekintet s minden kimélés nélkül akár egészen félrevetni, akár pedig hibáit bölcsességök szerint megigazítani méltóztassanak; mert, habár fáj is az embernek tehetségei gyengeségét érezni, inkáb fájna mégis a hazafinak, ha azt kéntelenittetnék tapasztalni, hogy tehetségének gyöngesége miatt akár e testnek méltósága, akár a közjó valamelly részben csorbulást szenvednének. Vegyek a Te[kinte]tes RR alázatos köszönetemet.
ZARKA hasonlókép köszönetet mondott a RR bizodalmáért.
