b) 1835. március 17. Országos. ülés. Tárgy: [I.] A nádor névnapi és születésnapi köszöntése. [II.] A válaszfelirat szövege Deák j…
b)
1835. március 17.
Országos. ülés.
Tárgy: [I.] A nádor névnapi és születésnapi köszöntése. [II.] A válaszfelirat szövege Deák javaslata ellenére változatlan marad.
1835. március 17.
Országos. ülés.
Tárgy: [I.] A nádor névnapi és születésnapi köszöntése. [II.] A válaszfelirat szövege Deák javaslata ellenére változatlan marad.
Martius 17-én kerületi ülés után, mind a két táblánál országos ülés tartatott 11 órakor.
[I.] Folyó hónap 9-én születése, 19-én pedig nevenapja lévén a Főherczeg Nádornak, a fő RR nevében GR. CZIRÁKY országbirája szokott classicus deákságu beszédben tolmácsolá az üdvezlést és szerencsekivánatokát.
A KK és RR táblájánál pedig közértelmet reménlt a PERSONALIS kijelenteni, midőn javallatba hozá, hogy a KK és RR magok részükről is diszes küldöttség által jelentsék ki a Nádornak hálás érzettel vegyes jó kivánatikat. – Javallata köz helybehagyásra talált, s a nyomban kinevezett küldöttség* nyomban át is ment a fő RR-hez. – NÉMETH esztergomi kanonok, mint a küldöttség szónoka jeles magyar beszédben üdvezlé a főherczeget, országunk Nádorát. Megemlité, hogy magas helyzete kizár ugyan mindent, mit a közönséges életben jutalomnak szoktak nevezni, van mégis egy, melly ő hozzá méltó, s melly minden egyéb jutalomnak becsét felülmúlja, s ez közjóra őszintén törekvő akaratból származott öntudat, az abból eredő belső, lelki megnyugvás és minden magyarnak hálája. Kivánta a szónok hogy Ő Herczegsége ezen jutalom örömében sokáig részesülve éljen! – A NÁDOR kedvesen vette a KK és RR szives érzelmeinek kijelentését, s kérte, tartsák meg eránta régi bizodalmukat (veterana fiducia). Ő ebben, s édes hazánk javára szánt tiszta szándékában fogja feltalálni ama vigasztalást, melly nélkül a jelen sulyos körülmények között, midőn legjobb királyi testvérét gyászolja, annyira szűkölködik, s mellyet más egyébben fel sem is találhatna.
A küldöttség névsorát l.: Jegyzőkönyv. X. köt. 254.
[II.] A viszatért küldöttség megtévén jelentését, BALOGH mint egyik kerületi elnök, a kerületileg szerkesztett válaszfelirás javallatát bemutatá, melly is felolvastatván, a PERSONALIS kijelenté, miképen teljes lélekkel osztozik a RR érzelmeiben, mellyeket a felirásukban kifejezni kivánnak, s azért nemcsak semmi észrevételt nem tesz eránta, sőt óhajtja s kéri a RRket, hogy annak diszét s becsét köz megegyezés által nevelni méltóztassanak. (Hangos maradjon!!)
DEÁK: Ezen felirás tartalma, a készitésében lefolyt tanácskozások, s a szomoru ok, melly reá alkalmat szolgáltatott, egyiránt meggyőznek a felől, hogy amit e felirásban a KK és RR mondani szándékoznak, nem puszta tisztelkedés, hanem valódi érzelemnek kifejezése, mellyet keblökben táplálnak. Midőn ezen érzelemben én magam is részt veszek, egyszersmind ama hűség, mellyel küldőimnek tartozom, s ama kötelesség, mellyel követi állásomban hazám javának minden időben, és minden alkalommal előmozditásához magamat csatoltatnak érezem, mellőzhetlen tisztemmé teszik, hogy a felirás tartalma felöl őszintén előadjam véleményemet.*
Deák a felirat kerületi tárgyalása alkalmával bejelentette, hogy akkor elutasított észrevételét megismétli országos ülésben. (L. 244. old.)
Elhunyt királyunk halála feletti fájdalmunkat kifejezik a felirásnak szavai és kifejezik a hódolást, mellyel koronás fejedelmünk iránt tartozunk, tesznek emlékezetet a bizodalomról, mellyel eránta viseltetünk és a reményekről is, mellyeket királyi biztositása következtében is kormányának igazságába vetünk, de nem fejezik ki eme reményeket olly őszintén, mint a nemzet képviselőihez illik, mint ama bizodalom kivánja, mint a kezeinkre bizott nemzeti jussok sértetlenségének tekintete parancsolja.
Hazánknak halomra nevekedett sérelmeit, miknek orvoslását olly sokszor siker nélkül szorgalmazánk, egyenkint s részletesen elszámlálni sem hely, sem idő sem alkalom nem engedik,* de teljesen is meg vagyok győződve, miképen sokkal mélyebben bé vannak azok a KK és RR kebelébe vésve, mintsem hogy az erántoki részvét felébresztése végett szavaimra szükség lenne. És ezen sérelemek, nemzetünknek eme sulyos sebei azok, mellyeknek orvoslását koronás királyunktól teljesen erős bizodalommal reménylem, és ezen remény az, mellyet a törvényhozó testhez illőleg őszintén kifejeztetni kívánok. Az őszinte, nyilt bizodalom az, melly az érzelemnek leghivebb tolmácsa, a bizodalom az, melly a mi érzelmünket is, hozzánk s királyunkhoz méltólag kifejezni képes és nem a tisztelkedés puszta hangjai; őszinteség nélkül pedig a bizodalom sértés inkább, mint tisztelkedés. Im itt az első szó, mellyel nemzetünk nevében királyunkhoz járulunk: s kivánhatunk e bizodalmat részéről, kecsegtethetjük bizodalommal részünkről, ha legelső felszóllamlásunkból hibázni fognak az őszinteség szavai? ha ki nem mondjuk azt, ami szivünkhöz legközelebben áll, és nem éreztetjük vele teljes mértékét ama reményeknek, mellyeket kormánya felől táplál kebelében nemzetünk.
Az országgyűlés által még 1833 tavaszán felterjesztett, de az udvar által válaszra nem méltatott előleges sérelmeket l.: Iratok. I. köt. 163. kk., a még megvitatásra váró közönséges sérelmeket: Uo. II. köt. 57. kk.
De megmondottuk mi, megmondották már sokszor előttünk az ország Rendei, miképen nemzetünk sérelmeiben feküsznek hazánk boldogságának legbokrosabb akadályai, s ezekben vannak a közjó előmenetelének legterhesebb gátjai, mellyeknek elhárítása nélkül a legüdveségesb intézeteknek sem lehetne sikert magok után huzniok. Ezen meggyőződésben lévén az ország Rendei, hogy lehet a közboldogság előmozdítására ennyire késznek nyilatkozó fejedelmükhöz intézett első felszóllamlásukban elhallgatniok ama reményeket, mellyeket e kártékony gátak elhárítása felől kebelökben táplálnak? Ez a remény az, Te[kinte]tes RR, mellyet én őszintén kifejeztetni, s annak kifejezésében nyilván és egyenesen a sérelem szót használtatni kivánom, s kivánnom is kelletik, ha csak koronás fejedelem iránt bizodalomra koránt sem mutató tartózkodással élni, ha csak annak, ami legforróbban van sziveinkhez kapcsolva, törvényes értelmét, sulyát és tekintetét megcsorbitani nem akarom. Nem is gondolhatom én, hogy ezen szó világos használlatának a fennforgó körülmények ellentállhatnának; midőn egy nemzet vigasztalódva néz a jövendőnek elébe, s koronás fejedelméhez szóllva nyilván kijelenti, hogy tőle várja, reménli mindazt, mi a közboldogság eszközlésére vezérelhet és mindannak elharítását, mi a közboldogságot akadályozza, akkor szóll legnagyobb bizodalommal, pedig ismét mondom, hogy az őszinte bizodalmas szó a legnagyobb tisztelkedés. Mindezeknél, de a nemzeti sérelmek orvoslásán való törekvésnek küldőim által hűségemre bízott kötelességénél fogva is, a felírásban nyilván kitétetni kivánom, hogy sérelminknek orvoslását Ő Felségétől teljes bizodalommal reménljük, és meg vagyok győződve, hogy ezen őszinte bizodalom lesz a legerősebb kapcsolat, mellyel a nemzetet ő hozzá, s őtet a nemzethez kapcsoljuk.*
Deák itt közölt felszólalása csaknem szószerint egyezik a Jegyzőkönyv szövegével, X. köt. 255. kk.
A PERSONALIS véleménye szerint midőn a javalt felirásban nyilván kifejezik a RR azon reménységöket, hagy amiket hazánk igazainak s boldogságának tekintetéből felterjesztettek, Felséges Urunk által teljesedésbe hozatnak, ebben már a sérelmek is bennfoglaltatnak, s azokat is lehet, sőt kell alatta érteni; s ha ezen remények bétöltetnek, tractatus utján kétségkivül a sérelmek orvoslásának is következni kell. Különben pedig egy tisztelkedő felirásban sem szokván a sérelmek emlittetni, kéri a RRket, hogy a módositástól elálljanak s felirásuknak diszét s becsét köz egyetértésökkel neveljék.
SZOMBATHELYI: Én sem tudom megnyugtatni magamat, hogy a jelen válaszfelirás igy történjék, a mint szerkeztetve van; mert leginkább azon szakassza, mellynek hazánk sérelmeit kellene tárgyazni, képzetem szerint fonákul látszik állani képviselői kötelességünkkel, sőt fonákul akaratunkkal és érzetinkkel is. Ugyanis midőn thronusra lépett királyunknak hálaérzettel fogadott legszentebb szándékában szintúgy, mint a nemzet óhajtásiban kitüzött nagy feladás, t. i. az országgyülésnek a közboldogság előmozditásával leendő folytathatása ellenében álló akadályokról, s az elősegítő módokrul tisztán szóllani elmulasztjuk, eleget teszünk e kötelességünknek, érzésinknek és akaratunknak? Azt tartom, egyiknek sem. Az országgyülése szakadatlan folytatása erányában, ha csak mind azt, mit a sérelmekről múlt esztendőben felterjesztett felirásunkban mondottunk, mit századok óta alkotványunkban gyökeredzett igazságnak vallottunk, most tettleg czáfolni nem akarjuk egymásra halmozott sérelminkben érezzük a sikeres előhalódhatás sulyosan nyomó fékeit. Fájdalommal hat reánk a mostohán elzajlott körülmények emlékezete, mellyek elhunyt jó királyunk szándékát lehetetlenségek körébe szorították s az orvoslást ennyire viszaejték. Nehezen esik három rendbeli kérelmeink betöltésének elkésése, azon kérelminknek, mellyektől annyi temérdek jót reméllettünk. Érezzük tehát, s ha nem éreznénk, a nemzet nevében éreznünk kellene, mik a nemzet bajai, mellyek alatt csak egy pillanatig is nyögni sok; tudjuk, mitől füg boldogságunk előhaladása, mitől munkálódásunk sikere, akarunk is felőle szóllani, de csak úgy, hogy más tapogatódzva érthesse, s ha akarja, ne is értse szándékunkat. Én legalább nem igy hiszem kötelességemet teljesíthetni; én az őszinte érzés s elhatározott akarat elveit nem látom vezérül vétetni és meg sem foghatom, hogy ott, hol bizodalmat ébresztő biztositással szóll hozzánk fejedelmünk s teljesitendőknek igéri, amiket fogadott; mi, a nemzet képviselői azt, amit kötelességünket teljesítve el sem hallgathatunk, amiért itt vagyunk, nem merjük, vagy legalább átaljuk kimondani. Valóban illy nézetek divatba jöttével nem csudálnám, ha az őszinteség egyenes szava visszán hangzana a kormány előtt, nem csudálnám, hahogy a férfiasan felemelt szózat sértés alakjában tünnék elő; nem csudálnám, ha az erős hazafi, ki honunk szent ügyéért hevültében a jövendők veszélyes képeit leplezetlen tartja előnkbe, lázítónak rágalmaztatnék; de az sem lenne csuda, ha naponként mindinkább nevekednének a szóllásszabadságának szorító korlátjai, mert hiszen íme, a nemzetnek vérző sebei forogván szóban, mellyeknek orvoslását remény és epedés közt köté szivünkre, az őszinteség egyenes szaván szólhatni kételkedünk. Tetteinknek, tántoríthatatlánságunknak varázs ösztöne, s küldőinknek hozzánk ragaszkodó bizodalma legalább nem látszik erősebben hatni reánk a complimentek divatjánál, s nehogy ennek sértésébe essünk, a nemzet sérelmeiről hallgatunk. Ha ez így lenne, akkor én örökös gyászt ölthetnék magamra, mert nem csak királyom halálát, de nemzetem méltóságának elhunytát is siratnom kellene. De azt mondják: úgy van szerkeztetve válaszunk a jó fejedelem legszebb alkalmat nyujtó kinyilatkoztatására, hogy abból ki kell érteni a gravameneket, vagyis hogy abból mást úgy sem érthetni, vagy hogy azokat is kell érteni. Ha ez igy van, ha ezt akarjuk értetni, mit tartózkodunk? Miért nem mondjuk ki nyilván, hiszen már a sértés bünét el nem kerültük, s azt tartom, a sértésre nézve mindegy, akár kimondjak valamit tisztán, akár úgy mondjak ki, hogy az alatt mást érteni ne lehessen. Igaz tehát, hogy akarunk emlékezni sérelmeinkről, de az is igaz, hogy csak úgy beburkolva ez pedig az őszinteség ellenére van, és épen ez az, amit én a nemzeti képviselőség, a törvényhozó test méltóságával megegyeztetni nem tudok. Azt tartják ugyan sokan, hogy a sérelem betétele illetlen, mert panaszt foglal magában az ellen, kinek kimultán bánkódunk. Ez nem ugy van, de ha úgy volna is, mit sértenénk? Nem annyira az illendőséget, mint az udvariság hiú szabályait, ellenben ha elhallgatjuk, nem sértjük e meg képviselő helyzetünket? nem e a bennük helyhezett bizodalmat? amit én életemnél töbre becsülök, mert ez olly tündér hatású valami, ami minden jutalmat felülmúl, s mellyen nemcsak magunk, de maradékunk boldogsága is nyugoszik. Mellyiknek sértésétől fogunk tehát inkább óvakodni? – De ugy tartom, az udvariaság hiú szabályait sem sértettük a világos említéssel, mert lehet e a hódolatnak szebb neme a bizodalomnál? Lehet e az igazság szeretetében való meggyőződés kijelentésénél kedvesebb egy olly fejedelem előtt, ki attya hamvait az által hiszi méltókép tiszteltetni, ha nemzetünket bölcs törvények által boldogíthatja.* Mit lehet egy fejedelemre nézve nagysága, és tiszteltetése tanulságául nagyobbat tenni, mintha egy nemzet, hozzá tett hódolatában, ügye igazságához ugy, valamint fejedelméhez egyiránt bizakodva, sorsát tartózkodás nélkül kezébe teszi s ekép szóll: Uram, Királyom, mi királyunk és atyád kimultán eredett nagy és méltó fájdalmidban tiszta szivvel osztozunk, de midőn szép szándékidról meg vagyunk győződve, vigasztalódva áldjuk a Mindenhatót, ki sorsunk igazgatásában tégedet örökösíte, mert törvényes és közvárakozással kisért határtalan bizodalmunk nem hágy kételkednünk, hogy felterjesztett sérelmeink és kivánatink, mellyek a mi törekvésünknek, s a te felséges atyai szándékodnak előmozdító eszközeit s terhes akadályait tárgyazzák, hová hamarébb kivánatosan elintéztessenek. Nem lehetvén ebben sértés, sőt válaszfelírásunk csak így lehetvén a Királyi Felséghez, s a mi hódolatunkhoz, állásunkhoz és a nemzet várakozásához méltó, én Zala vármegyének előterjesztését pártolom.*
A királyi leirat szavai: „…ita nobis firmissime persuasum habentes, non aliud dignius una esse testandae in divum Patrem nostrum jam Beatorum sedibus receptum gratitudinis genus, quam si legum, quarum in prosperitatem publicam rogandarum opportunitatem aperuit sapientia per nos Dilectionemque Vestram et Fidelitates Vestras quos ille, perinde filiorum loco habebat, piis eius manibus parentatum fuerit”. L.: Iratok. IV. köt. 2.
Szombathelyi beszéde csaknem szószerint egyezik a Jegyzőkönyv szövegével, X. köt. 256. kk.
BEZERÉDY maga is azt kívánja, hogy a felírás nemcsak illendő, de sőt azon gyengéded alakban legyen öltöztetve, melly helyzetünkhöz s a fennforgó körülményekhez olly igen hozzá illik. De az, amit Zala követe javal, nemcsak megfér az illendőséggel, sőt ez kívánja meg, hogy ami 43 évek óta leginkább szivünkön fekszik, azt el ne hallgassuk, sem máskép magyarázhatólag elő ne terjesszük. És miért is ne szóllanánk olly őszintén fejedelmünkhöz, mint mikép a boldogulthoz igen sokszor szóllottunk. Ez csak két ok miatt történhetnék vagy azért, mivel most nem látnánk már szükségesnek, ami életében gyakran szükséges vala, vagy azért, mintha nem mernénk őszintén szóllani, mert azt hinnénk, hogy az sérthetné mostani koronás királyunkat, a mi az elhunytat nem sértette. Amaz dicsőült fejedelmünk emlékének bántaná tekintetét, emez bizodalmatlanságra mutathatna, pedig mi minnyájan bizodalommal viseltetünk uralkodásra lépett felséges királyunkhoz. Ezen érzelemtől eltelve jelentvén irántai ragaszkodásunkat, az fogja complementumát tenni hódolatunknak, ha nyíltszivü bizodalommal kijelentjük, hogy az ország szívén fekvő sérelmek orvoslását nemcsak kérjük, hanem reményljük is. Annakokáért a zalai indítványt pártolja. – Igy KLAUZÁL is. – BORCSICZKY hasonlókép. Véleménye szerint nyiltszívűségben áll a bizodalom alapja, s ha nyiltszívűn nem szóllunk, bizodalmatlanságot mutatunk. Az ellenvetett illendőséget ami illeti, ennek tekintete vagy az elhunyt, vagy mostan uralkodó királyunkra nézve állhatna. De az elhunytnak emlékét nem sértjük nyiltszívűségünkkel, mert azt fejezzük ki, miképen teljes meggyőződéssel hisszük, hogy orvosolta volna sérelminket, hahogy közbejött halála meg nem gátolja. Ő Felségét pedig, mostani királyunkat még kevésbé sértheti, mert ő teljeséggel nem oka, hogy sérelmink orvoslásáért 43 esztendők óta remény s aggodalom között, hasztalan várakozánk, sőt midőn erős reményünket fejezzük ki, hogy a 43 éves elmullasztást ő fogja kipótolni a bizodalomnak legerősb kötelével füzzük nemzetünket királyi szivéhez. Ezen okokon felül a szónokot Zala követe inditványának elfogadására még az időnyerés tekintete is vezérli. Mert ha most meg nem emlittetnek a sérelmek, ezek miatt külön felirásra lesz szükség melly kérdésben a történt esetek tanusága szerint ismét holnapokat veszthetnénk, minthogy a fő RR szokásuk szerint addig fognák azt simítgatni, mig a sérelem kérelemmé változnék, s kérelem formában is elveszne.
(A vitatások hátra lévő része következni fog.) Zala követének inditványát azon 22 megye közzül, mellyek 227. számu levelem szerint* kerületileg pártolák, most csak 16 megye támogatá, minthogy Szathmár, Borsod, Temes, Ugocsa, Győr és Honth vármegyék az említett 22 közül hallgattak. – A felirás tehát egészen az izenet pedig azon hozzátétellel helybehagyott, hogy a hódolat végett felküldendő országos küldöttség mind felséges királynénknál, mind az özvegy császárnénál udvarlását tegye meg.*
A kerületi szavazás eredményét a javaslatra szavazó megyék felsorolásával 7. előbb 244. old.
A márc. 17-i 301. országos ülés naplóját l.: Jegyzőkönyv. X. köt. 254. kk.
A fő RR ezen hozzájok általküldött felirást* nyomban tanácskozás alá vették, s a dolog érdemében minden szó nélkül megegyezvén, a stylus eránt némelly módositásokat hoztak javallatba, azokat izenetbe foglalák, s másnap, martius 18-án a RRhez általküldötték.* Némellyek ezt nyomban pertractatióban venni kivánták, de BALOGH mint kerületi elnöknek DEÁK által támogatott inditványa következésében, kivált B. PRÉNYInek azon figyelmeztetésére, hogy a most ártatlannak látszó dolog a példának varázs erejénél fogva más alkalommal e tábla jusait csorbithatná, s a nemzetnek sérelmes lehetne, csakugyan köziratra bocsájtatni, és szokott módon kerületileg pertractáltatni rendeltetett. – Az ülés hátralévő részét, egy közbe vetett kérdés huzta ki, melly közvetetlen a Personalist s az országos küldöttségek választása vagy nevezése körülti hatóságot érdeklé. – Mellyről jövő levelemben teszek jelentést.
A rendek izenetét és felirat szövegét l.: Iratok. IV. köt. 2. kk.
A főrendek válaszizenetét a javasolt változtatásokkal l.: Uo. 6. kk.
*
A Szathmári uj követek, Darvay és Becsky, nem különben Baranyának a követségéről lemondott Siskovics e[lső] alispán helyébe választott uj követe, Kajdacsy megyéik székeit elfoglalák.
