b) (I.) Prónay indítványa Erdély iránt nagy szótöbbséggel elfoglaltatik. (II.) Dubraviczkynak Wesselényi Miklós ügyében tett külö…
b)
(I.) Prónay indítványa Erdély iránt nagy szótöbbséggel elfoglaltatik. (II.) Dubraviczkynak Wesselényi Miklós ügyében tett külön indítványa a perbevétel idejéig függőben hagyatik.
(I.) Prónay indítványa Erdély iránt nagy szótöbbséggel elfoglaltatik. (II.) Dubraviczkynak Wesselényi Miklós ügyében tett külön indítványa a perbevétel idejéig függőben hagyatik.
Az épen most emlitett április 9-iki kerületi ülésben, a napirenden lévő tárgy befejeztével imigy szólott:
PRÓNAI: Előre* engedelmet kérek, hogy küldőimtől vett ujabbi pótló utasitás folytában kéntelen vagyok a napirenden lévő tárgytól eltávozni, s a T[tekintetes] RR kegyes figyelmét egy oly tárgyra vonni, mely habár édes hazánkat egyenesen érdekleni nem látszatik is, mindazáltal oly érdekes, hogy főkép a magyarnak legszivesb részvétét több tekinteteknél fogva érdemli. Inditványom tárgya Erdélyországnak jelen törvénykivüli igen sulyos helyzete, azon Erdélynek, melly majdnem minden viszontagságokban melyek édes hazánkat érték, szíves részt vett, de azoknak súlyaiban a magyarral testvérileg hiven osztozott is, azon Erdélynek, melynek hős vitézei vérökkel segitették kivivni, biztositani és fenntartani azon alkotmányos jusainkat, melyeknek fennmaradásában leljük valódi nemzeti boldogságunkat s létünket. Szóval, inditványom azon testvér magyar hazánknak ügyét tárgyazza, melynek velünk leendő szorosabb egybekapcsolása legforróbb nemzeti köz kivánatink sorába tartozik.
A Pronay felszólalását tartalmazó rész eredetiben végig idegen kéz írása.
Utasitásomnak rövid foglalatja következendő: Erdélynek országgyülése köztudomás szerént kir. elhatározás mellett eloszlatva s jelenvalóképen kir. biztos kormánya alatt lévén,* miután már most gyüléseket sem tarthatna s oly álapotban lenne helyhezve, hogy sérelmeit és panaszait sem terjeszthetné elő: a követek ez oknál fogva az országos Rket minden tehetségökkel oda birni igyekezzenek, hogy Ő Fensége Erdély országgyülésének egybehivását kegyelmesen elrendelvén, annak ezen szenvedő helyzetét hova elébb megszüntetni, és hogy sérelmeiket fenséges kir. széke elébe terjeszthessék, módot szolgáltatni méltóztassék.” Ezen utasitásomban érintett súlyos helyzete Erdélynek, azon közhírré bocsátott kir. leirásokból, melyek az erdélyi diaeta véletlen eloszlatása, s ezen országnak egy rendkívüli kir. biztos korlátlan hatalmú kormánya alá lett vetése eránt keletkeztek, sokkal inkább közönségesen tudva van, hogy sem annak körülállásosb leirásába bocsátkoznom kellene. Mennyire felelt legyen meg munkálódásainak egész folyamatában az eloszlatott erdélyi diaeta a közvárakozásnak? helyesek vagy helytelenek e mindaz vádak, melyekkel a feljebb érintett kir. resciptumokba az eloszlatott diaeta a kormány által terheltetik? Ezen kérdéseknek taglalásába s birásába bocsátkozni sem hiszem, sem czélom. Szabad legyen azonban őszintén kijelentenem, hogy habár mindazon okok, melyeket a kormány ezen diaeta eloszlatására rescriptumaiban oly bőven előadni igyekezett, helytállnának is, s ha elismerném is azt, hogy a kérdéses diaeta kitüzött pályáján folyvást csak azt követte el, mit a fennálló sarkalatos törvények szerént nekie addig, mig ily esetben is részemről a kormánytól ezen diaetára nézve egy kis további türedelmet, s e mellett nem csak lelkes, de szives vezérlést is, mintsem oly intézkedést vártam volna, mely nem csak Erdélyt, de bennünket is kétes aggodalomba ejtett.* Az ujabb időkben számtalan példák igazolják, hogy a legszelídebb fejedelem uralkodása alatt a kormány gyakran szinte a törvények szorosabb ösvényétől eltávozott, s a nemzeteknek legérdekesebb törvényes igazait igen érzékenyen sértegette; ezen sérelmek habár fájdalmasak valának is s azoknak elviselésére a nemzeteket törvényesen kötelezni egyáltalján fogva nem lehetett, mindazáltal a nemzetek tántoríthatatlan hűségöknél s buzgó ragaszkodásuknál fogva, mellyel szeretett fejedelmökhöz viseltettek, azokat csendes türelemmel elviselték, s egész elszántsággal bevárták sulyos helyzetöknek jobbra változását. Valamint tehát voltak sok oly esetek, mellyekben a kormány a nemzet szeretetébe, hűségébe vetvén minden bizodalmát, a nemzetek türedelmére reá szorult s arra számot is tartott: úgy szinte előfordulandó esetekben a nemzetnek is a viszonosság telyes jusán a kormánytól hasonló türedelmet méltán kivánhatnak, ily türedelmet pedig az erdélyiek a kormánytól annál inkább várhattak, minthogy 22 esztendők lefolytáig nálok több sürgetések után is diaeta nem tartatott,* s a legérdekesebb nemzeti szabadságoknak gyakorlásába a kormány önkéje által törvénytelenül gátoltattak. A kormánynak azon jusát, mely szerént a diaetát véletlen is eloszlathatja, kétségbe venni nem szándékom. Álljon bár hatalmában egy fenálló diaetának individualitása eránt bizodalmatlanságát a diaeta eloszlatásával tettlegesen kijelenteni, de ezen bizodalmatlanságot az egész nemzetre soha ki ne terjessze, mivel ez által a fejedelem és nemzet közt lévő szives kapcsolat, melynek biztositására s öregbitésére a kormánynak s a nemzetnek egyesült erővel folyvást törekedni szent kötelessége, tágulna inkább mintsem gyarapodna, ily káros bizodalmatlanságot jelent pedig ki a kormány a nemzet eránt, ha egy véletlen eloszlatott diaeta helyébe nyomban egy uj diaetát hirdetni nem mer. Ennek elkerülésére tehát, midőn a kormány kéntelennek vallja magát valamely diaetát minden siker nélkül eloszlatni, vélekedésem szerént köteles emellett a nemzetet alkotványos jusainak fennmaradására nézve azonnal megnyugtatni; ami tagadhatatlanul csak ugy fog sikeresen megtörténhetni, ha az eloszlatott diaeta helyébe nyomban egy ujabb diaetát hirdet, s ezáltal a nemzetnek alkotványos jusa gyakorlására hova elébb alkalmat nyujt. Kétes aggodalomban ejti a nemzetet, ha a diaeta tartását határozatlan időre elhalasztja; de annál sulyosabb helyzetbe szoritja azt, ha ezenkivül az országnak törvényes főbb hivatalait melyeket csak a diaeta befolyásával tartozik betölteni; törvényes állásukból kiemelve hagyja, az illető törvényhatóságokat törvényes tehetségöktől megfosztja, s a kormányt egy rendkívüli kir. biztos korlátlan hatalmára, önkéjére bizza. Ily aggodalomba ejtették Erdélyt a feljebb érintett kormány intézkedések, ezekbe minekünk is osztoznunk annyival inkább kelletik, mivel ami most Erdéllyel történt, mikor akkor velünk is történhet. Hogy tehát testvér magyar hazánknak alkotványos jusai hova elébb teljes épségökbe visszaállittassanak, s ez által egyszersmind tulajdon alkotványos állásunk is hasonló veszélyek ellen megelőzőleg biztosítassék: kérjük meg egy Felirásban a legszivesebb bizalommal Fenséges Urunkat s jó királyunkat, hogy Erdélyt törvény kívüli helyzetéből hova elébb felmenteni, s egy ujabb diaetának minél előbbi hirdetésével s alkotványos jusainak helyreállitásával minden támadt aggodalmakat sikeresen megszüntetni méltóztassék. Erre nemcsak serkent de kötelezi is azon buzgó háladatosságunk, mellyel Erdélynek tartozunk; kötelez továbbá azon lelkes kinyilatkoztatásunk is, melynél fogva az előleges sérelmek feletti országos értekezésekbe az országos iratok I k. 108. lap foglalt izenetünkben e jelen diaetán nyilván kijelentettük, hogy több fenálló törvények folytában is kötelességünk Erdélynek alkotványos jusait védeni;* valósitsuk tehát most ezen nyilatkozásunkat, s telyesítsük elösmert törvényes kötelességünket. Ezen nézetek lelkesitették küldőimet előadott kivánságaikban; azon biztos remény kecsegtet engem is, hogy ezen nézetekből a T[ekintetes] RR lelkes hazafiui érzésök szerént indítványomat szinte kegyesen pártolni fogják.
Az erdélyi országgyűléssel kapcsolatos fejleményekre l. a 232. old. 14. jegyzetét.
A mondat az eredeti kéziratban is ilyen zavaros.
A kormány az erdélyi országgyűlést 1811 óta nem hívta össze.
Az előleges sérelmek Erdélyt illető pontja körüli vitában hangoztatták a rendek a főrendekkel szemben, hogy „Magyarországnak az 1464: 13., 1492: 1. tc. s az 1595-ik békekötés 2-ik cikkelye 8-ik §-sa szerint kötelessége Erdély igazait és szabadságát védelmezni”. L.: Iratok. I. köt. 108.
DUBRAVICZKY: Nem lehet constitutionalis nemzet, melly egy másiknak alkotmányán, s nemzeti életén ejtett sebet mélyen ne érezné. Megmutattuk ezen állítás valóságát a lengyelek ügyében; mennyivel inkább kell tehát Erdély, a testvér hon iránt hasonlón éreznünk akkor, midőn ez oly állapotban van, mellynél boldogtalanabbat képzelni sem tudok, mert egy nemzetre nézve rettentőbb helyzet csakugyan nem lehet, mint az: ha törvénykivüli állásba tétetik. Nem akarom én a kormányt szemrehányásokkal illetni, annál kevésbé pedig, minthogy ezen sérelmes tettekben mostan uralkodó királyunk részt sem vett. Azt sem akarom részletes előadással fejtegetni, mennyire össze vannak Erdéllyel minden érdekeink kapcsolva; elég legyen azt mondanom proximus ardet Ucalegon. Midőn tehát Nógrád inditványát pártolnám, egyszersmind örömemre szolgál a tettes RR előtt kijelenthetni, miképen Erdélynek helyzete olly viszhangra talált küldőimben, hagy ők országos felirás általi közbenjárással sem elégesznek meg, hanem fényes országos küldöttség által kivánják Ő Felségét e tárgyban megkérettetni. Ezt tehát a KK és RR pártolásába ajánlom.
Utasitásomban e tárgy még egy mással is összeköttetett. Tudva van a Te[kinte]tes RR előtt, hogy érdemes hazánkfia Báró Wesselényi Miklós a mult novemberi szathmári gyülésen tartott beszédje* miatt ad poenam notae infidelitatis perbe idéztetett. Ezen történet küldőimet mély aggodalomba ejtette. Igaz ugyan, bajos a dologhoz szóllanunk, mielőtt tudnánk, mi adatik fel ellene, s az is igaz, hogy törvényes biró előtt van; de másrészről kétségen kivül van az is, hogy Wesselényi Miklós személyében a szóllás szabadsága támadtatván meg, ha részvétlen hallgatással nézzük az esetet, a szóllás szabadsága veszélybe kerül. Pest v[árme]gye Rendei tehát e részben is fényes országos küldöttség által kivánják Ő Felségét megkéretni: hogy vádlott hazánkfiát a hivtelenség rettentő vádja alól felmentve, kormányra léptekori kegyelmességének ez által is jelét adni méltóztassék.
Nem novemberben, hanem dec. 9-én volt Nagykárolyban Szatmár megye közgyűlése, amelyen Wesselényi is megjelent, hogy harcoljon a megyei követutasításnak az örökváltság tárgyában történt megváltoztatása ellen. (Vö. a 141. old. 9. jegyzetével. Wesselényi a közgyűlésen tartott beszédében leleplezte a kormánypolitikának azt a tendenciáját, hogy a jobbágyreformok ellenzésével a parasztság elkeseredését akarja a kitörésig fokozni, hogy végül az esetleges parasztfelkelés elfojtása árán a nemesség ellenzékiségét is megtörje. A kormány ezt a beszédet használta fel ürügyül arra, hogy meg kísérelje a nagy hazafi elnémítását.
SZIRMAY: Valódi részvéttel értettem Nógrád érdemes követének előadását, mellyben a testvér Erdélynek ügyét, mostani szerencsétlen helyzetét s törvénykivüli állapotját szivrehatólag előterjeszté. Küldőim nékem ezen szent ügynek indítványba hozását szoros kötelességemmé tevék, megelőzött azonban Nógrádnak érdemes követe, s én örömest engedtem által az első szót, jól tudván hogy lelkes előadásával a szent ügy becse nevekedni fog. Midőn tehát a Te[kinte]tes RRket ezen érdekes tárgynak pártolására alázatosan felszóllitanám, bátor vagyok emlékzetetni, hogy 1833-ban november 23-án a derék lengyel nemzet ügye itt először inditványba tetetvén, csak egy-két megye szavazatjával lett a legközelébb napokban csakugyan végzéssé vált felterjesztés mostanra halasztva.* E derék nemzet nekünk csak szomszédunk, Erdély pedig testvérünk, nem kételkedhetem tehát, hogy a Te[kinte]tes RR egyezését elérni szerencsém leszen. Ami engem illet, én a nógrádi indítványt pártolom, s egyszersmind fogadom, hogy ha utasitásom nem lenne is, ha csak küldőim áltál positive eltiltva nem lennék, az alkotmányos szabadságnak ezen nemzeti közügyét pártolni legszentebb kötelességemnek tartanám.
Vö. előbb, 314. kk.
KAJDACSY (Baranya) azonban Nógrád követének inditványát magára Erdélyre nézve is károsnak itéli s attól tart, hogy olyasok fognának a két tábla közötti vitatások alatt kifejlődni, miknek az országgyűlési irományok között nyomát látni egyátaljában nem óhajtja. Mind ezért tehát, mind azért is, mivel a praeferentiális sérelmek sorában oly nyomosan kifejtették az ország Rendei Erdély iránti kivánatikat, a mikép azok ekkorig még kifejtve soha nem valának,* de végre azon oknál fogva is, mert küldőitől egyenes utasitása van, hogy a rendszeres munkákon kivül semminemű más tárgyak pertractatiojába ne bocsájtkozzék, Nógrád követének magára Erdélyre nézve is veszedelmesnek itélt inditványát egyáltaljában nem pártolja.
Az előleges sérelmek Erdélyt és a Részeket illető, Kölcsey tollából származó II. és III. pontját l.: Iratok. I. köt. 164. kk.
BŐTHY: Ha Erdélynek ügye valahol viszhangra talált, viszhangra kellett a határos, a rokon kapcsolatú Biharban találnia; semmit sem is késett az a pályára lépni, mert részvétét az elsők közt mutatá, midőn e részben követjeinek nemcsak utasitást adott, de sőt annak pártolására hazánknak többi törvényhatóságait is felszóllitotta. Örömest követem hát én is Nógrádnak érdemes követét, s inditványát teljes lélekkel pártolom.
Minden alkotványos statusnak életereje s fő organuma az országgyűlésében áll; ha ettől megfosztatik, attól fosztatott meg, ami testben a mozgást, természeti világban az életet szüli és ettől a szerencsétlen Erdély 23 évekig fosztva volt. Miután a kormány ön igazságtalansága sulyát tovább türni nem tudá, összehivta végre Erdélynek Rendeit; de midőn ekkor az alkotmányos ellenszegülésnek organumot nyert szelleme úgy fejlenék ki, mint a hosszas törvénykivüli helyzet után következni kelletett, ámbár az országgyűlése csak törvényes útra törekedett a kormány törvénytelenségeit visszavezérelni, ő azt hatalom paranccsal széltoszlatá. Nem tagadom én, hogy a kormánynak eloszlató jussa van; de azért oszlatván el a rég egyben nem hívottat, mivel a 23 éves zár után megnyitott gyűlésnek szelleme nem tetszett, kötelességében állott volna nyomban más gyűlést hirdetni; mert a dietának a kormány iránt kedvetlen szelleme miatt az egész nemzetnek szenvedni nem szabad különben az országnak vége van. Vegyük fel Te[kinte]tes RR, ha saját országgyülésünkben a minoritáshoz szokott oppositiónak szelleme szerencsés lenne majoritássá válni, s azt a kormány emiatt széltoszlatván, nemzetünket szabadságának őrjétől, boldogsága eszközlésénék fő organumától, nemzeti létének életerejétől megfosztaná, nem éreznénk e öszesen és egyenkint legszorosabb kötelességünknek, minden törvényes úton felszólamlani, s új egybehívást sürgetni? De Te[kinte]tes RR! Erdéllyel nemcsak ez történt. Nem akarom én borzasztó helyzetét, a különben is közesméretűt részletes ecsettel festeni; szerencsétlenségét e kevés szavakba foglalom: mit az éjszaki óriás a boldogtalan lengyeleken elkövetett, az austriai ház kormánya mindazt Erdélyen követte el; a testvér Erdélyen követte el, melly hazánkhoz minden tekintetben olly közel áll, hogy csak egy lépés kell még s hasonló sorsot várhatunk! A lengyel ügyben, Te[kinte]tes RR, kevés napok előtt közértelműleg felirást szavazánk* s mind mostanában, mind akkor, midőn elsőbb alkalommal* előlegesen felterjeszteni sürgeténk, a közbenjárásra nemcsak a nemesebb kebelből ki nem irtható részvétel érzése hevitett, hanem a példának veszélyes volta is ösztönzött; mert elösmerték a Te[kinte]tes Karok és RR, hogy Európa nemzeti közönségében egy nemzet sem fosztathatik meg alkotmányától és törvényeitől anélkül hogy minden alkotmányos nemzetek méltó aggodalomra ne ébredjenek. Im testvérhonunk, Erdély megfosztatott! s mit a lengyelekért tettünk, azt Erdélyért tenni kételkedhetnénk? A sympathiának hatalmas érzete szövetségre gerjeszti az embereket, nemzeteknek is ezen érzetre kell támaszkodniok; s ha részvétre hevülnek egymás iránt, a korlátlan hatalomra törekvő indulat, (állitani merem) korlátra talál.
Az ápr. 2-i kerületi határozatot l. előbb, 319. old.
Az 1833. nov. 20-i indítványt követő viták során. (Vö. a 314. old. 8. jegyzetével).
Baranya vármegyének követje nem akar a felirásban megegyezni, mert jóslói lélekkel olyasmiket lát a két tábla közötti vitatásokból előkerülni, mikből Erdélyre kárt és veszedelmet jövendöl. Én jósló nem vagyok, én a jelen kivánatit követem s mit azon állásban magamnak más nemzettől várnék s óhajtanék, azt egy rokon nemzet iránt teljesiteni nem kételkedem. Jól tudom én, hogy Nógrád inditványának elfogadása a M[éltósá]gos fő RR előtt kedves nem lészen; tudom, hogy okokat is fognak ellene felhozni; de hogy vagy olyakat hozhatnának fel, mellyeket megczáfolni nem tudnánk, vagy hogy Erdélyt veszélyeztethetnénk, egyátaljában nem hiszem. Kérdem én, mi veszteni valója maradt még a szegény Erdélynek? Hiszen már mindenét elvesztette, egyedül becsületét nem; elvesztette szabadságát, el törvényeit és egész alkotmányát; törvénykivüli helyzetbe tétetve, minthogy ostromállapotba helyheztetik, s katonai kormány alatt áll. Ismét kérdem tehát, mije van, amit még elveszithetne? De kérdem azt is, ki adhat just a kormánynak, hogy az eskün s kölcsönös alkukötések alapjain nyugvó alkotmányt egy tollvonással eltörülhesse? Valóban senki, valóban semmi sem. Irjunk fel tehát, és szóllitsuk fel a kormányt, hogy amit hozzánk intézett legelső szavába önként megigért, jussaink és szabadságaink épségben tartását,* tettleg bizonyitsa be, s Erdélyt alkotmányos állásába visszahelyezvén, nyujtsa bizonyságát annak, miképen a volt kormány törvénytelen ösvényét nem követi, miképen igéretei nem puszta szavak; és szóllitsuk fel hogy adja vissza a nemzetnek, amit tőle csak törvénytelen erőszak hatalma vehet el.
Az új király, V. Ferdinánd tett erre ígéretet atya halálát és saját trónraléptét bejelentő márc. 2-i leiratában. (Vö. a 236. old. 2. jegyzetével.)
DEÁK a dolgot még egy más szempontból veszi fel, úgy tekinti azt t. i. mint magyarországi sérelmet. Állitásának bizonyságául kifejti, miképen Erdélynek Magyarországtól lett elszakitása fő sérelminknek lévén egyike, az egyesülést hosszas idők óta minden kitelhető erővel sürgeténk. A kormány panaszunk igazságos voltát nem tagadhatván, az orvoslást azon ürügy alatt halogatá, hogy Erdélynek is meg kell az egyesülés felől hallgattatnia. És ez volt az örvény, mellybe törvényes követelésünk temettetett, mert Erdélyben 23 évek óta országgyülés nem tartatván, az egyezkedés módja felől kölcsönösen nem értekezheténk. A jelen országgyülésen egybegyült KK és RR tehát nemcsak azért, mivel Magyarországnak törvényes kötelességében áll Erdély igazait, és szabadságait védeni, hanem azért is, hogy ezen fő sérelmek orvoslásának akadálya biztosan elháritassék; 1833 esztendei martius 30-áról költ országos felirásukban, megkérték Ő felségét, hivja ösze még e dieta folytában Erdélyországnak Rendeit, hogy az általunk kiküldendő országos biztossággal a két ország szorosb egyesülésének módjáról tanácskozhatni alkalmok legyen.* Ezen felirásunkra ugyan irott királyi válasz nem érkezett, de tettleg kedvező választ adott azáltal Ő Felsége, hogy Erdélynek Rendeit országgyűlésre hivta meg, s e lépés reményt nyujtott nekünk is, hogy tán közelébb állunk czélunkhoz, mert biztosan hittük, hogy mihelyt az erdélyi országgyülés törvényesen constituálva lesz, a két nemzetnek alkotmányos organumai egymással közösülésbe jönnek. Az erdélyi dieta azonban még mielőtt magát constituálhatná eloszlattatott, s ezáltal reményinknek is ujabban vége lőn. Nem akarom én (ugymond a szónok) ezen eloszlatásnak okait visgálgatni; hiba lehet az eloszlatás, még nagyobb hiba, hogy új dieta egybehiva nincs, de annyi csakugyan tagadhatatlanul igaz, hogy midőn mi az erdélyi dietanak eloszlatásával azon egyetlen egy törvényes eszköztül, mi által egyesülésünk felől kölcsönösen értekezheténk, megfosztattunk, ez ép annyit tesz, mintha Ő Felsége irott válaszban jelentette volna ki, hogy Erdély iránti sérelmünk orvoslását megtagadja. Már kérdem én, ha illy megtagadó válasz érkeznék hozzánk, akadhatna e csak egy is közöttünk, aki kivánságunk teljesítését sürgetni legfőbb kötelességének nem ösmerni merné? A dolog pedig ép ezen ponton áll, mert ha irott választ nem kaptunk is, kaptunk mindazáltal az erdélyi dieta eloszlatásában olly tettleges választ, melly a legelhatározottabb irott megtagadással is felér. Ha tehát kötelességünk volt az erdélyi dietának tartását sürgetni akkor, midőn összehíva nem volt, szintúgy kötelességünkben áll az most, midőn eloszlattatott. És igy én nemcsak azért, mivel Erdélyen segiteni kivánok, hanem azért is, mert nemzetünk egyik legfőbb sérelmének orvoslását csak ezen eszköz utján reméllem elérni, Nógrád inditványát pártolom.
A márc. 30-i felirathoz kapcsolt előleges sérelmek Erdélyről szóló emlitett pontjában kérték a rendek a királyt, hogy „…az ottani országgyülésnek még ezen magyarországi dieta folytában e végre leendő összehivása által az erdélyi Karoknak és Rendeknek a jelen országgyülésből kiküldendő országos biztossággal a két ország szorosabb egyesülésének módjáról kölcsönösen tanácskoztatni alkalom nyujtassék”. L.: Iratok I. köt. 175.
Pest v[árme]gyének követje emlitést tőn egy más tárgyról is, a szóllás szabadságának megtámadásáról, Báró Wesselényi személyében. E tárgy azonban Nógrád inditványától elannyira különbözik, hogy a kettőt összezavarni teljességgel nem kívánhatom. Véleményem e tárgyban az: hahogy azon actio csakugyan perbe találna menni, s ekép a szóllás szabadságának nemzeti jussa csakugyan megtámadtatnék, én részemről egy pillanatig sem leszek késedelmes nem úgy, amint Pest követe kivánta, a kegyelem utjára folyamodni, hanem mindazt megtenni, mit ezen szabadság szentsége mellett a nemzet és törvényhozó test méltóságához illőnek itélek, és szükségesnek annak bebizonyitására hogy a törvényes határok közt maradó szóllás szabadságát semminemű terrorismussal elnyomni nem fogják. Óhajtanám tehát, hogy egy kissé várakozva, e tárgyat az emlitett időpontig függőben hagynánk.
Ezen értelemben a KK és RR közönségesen megnyugodtak.
JESZENSZKY Erdélyt diplomatiai szempontból is velünk egy nemzetnek itéli, s minden esetre testvérünknek, kit tőbül kiforgatott alkotványába, törvényes szabadságiba s municipalitásiba visszahelyezve látni minden tekintetben kivánnunk kelletik. Ennek eszközlésére szelidebb mód a nógrádi javallatnál nem lehet, azt tehát teljes lélekkel pártolja.
ÖTVÖS TAMÁS: Szorongatott szivvel olvastam én az erdélyi országgyűlést megszüntető, s a kirendelt királyi biztost teljhatalommal felruházó parancsolatokat; s ki ne érzette volna a szorongatott kebel érzelmét, midőn a velünk szinte rokon alkotmányú testvér Erdélyt az említett rescriptumok által constitutión kivüli állapotba helyeztetni szemlélte? És miért helyheztetett ezen állapotba? Mert a törvény szerint minden esztendőn tartandó országgyűlése 22 évekig egybe nem hivatván, a hoszas törvénytelen lét idejében meggyűlt sérelmek közepette, kezdetben mindjárt kivánt sikerrel nem munkálódhatott. Ezért szünteté meg azt a kormány, de nem törvényes módon; mert erre a fejedelemnek hatalma van, hanem ön tetszésétől felfüggesztett bizontalan időre s úgy, hogy egyszersmind a némelly részben már tettleg is jóváhagyott végzéseit megsemmisitené, s az egész nemzetet törvénykivüli állásba helyheztetné. Szabadabban kezd azonban lélekzeni szorongatott kebelem, midőn örvendve tapasztalom, mily élénk részvéttel óhajtanak a Te[kinte]tes RR Erdély vérző sebeibe gyógyitó balzsamot önteni; és mivel ezt Nógrád követének inditványában lelem fel, azt nem pártolnom nem lehet. S bármelly tekintetet nézzek is, kötelesnek érzem erre magamat. Mint embert az isteni morál amaz örök igazságú szabálya „szeresd felebarátodat” ösztönöz, hogy Erdélyen, a szenvedő testvéren segiteni törekedjem. Mint magyart ön hasznunk tekintete is hasonlóan indit, mert Erdéllyel egyesülésünk nemzetemnek forró óhajtása, ennek pedig teljesedését az erdélyi országgyüléssel való értekezés nélkül nem is reménlhetem. Mint követet küldőimnek az előleges sérelmek orvoslásán való törekedésre intezett parancsa vezérel, melly fő helyen állván Erdélynek tőlünk elszakasztott létele, annak orvoslása iránt az erdélyi dietát eloszlató kir. parancsban megtagadó választ szemlélni kéntelenittetem. Ezen tekintet annak is bizonságul szolgálván, hogy Nógrád követének inditványát pártolva, nem új inditványt, hanem csak a már felterjesztett előleges sérelmek égy nevezetes részének sürgetését pártolom, – követi állásomban az élő törvények megtartásának kötelességétűl is vezéreltetem, s azon tisztelettől mellyel az országos végzés eránt tartozom. Az 1464: 13., 1492: 1. s az 1595-ki békekötés 2-ik czikkelyének 8-ik §-ussa* nyilván bizonyitják, miképen a magyar törvényhozás Erdély törvényes jussainak biztositását mindenkoron kötelességének ösmérte, s ezen elvet a KK és RR jelen országgyülésünkön is a praeferentialék iránt tett felterjesztésökben ujolag magokénak vallották.* Midőn tehát Erdély alkotmányának épségeért közbenjárulni kivánok, csak a törvény szabályát, csak az országgyülési végzés ösvényét követem. Ezen már magokban is elegendő inditó okok sulyát, még más érzékeny tekintetek is tetézik. Olly nemzet fosztatott meg, Te[kinte]tes: RR alkotmányától, melly nemcsak velünk rokon szellemű constitutióval bir, de amellyel hazánknak számtalan polgárai, (s ezek közt enmagam is) vérszerinti öszekötésben állanak. S ezen rokon nemzetnek törvényhozásbani béfolyása a nemzet és fejedelem közötti alkotmányos szerződésnek ezen egyedüli alapja határtalan időre eltörültetett, legszebb, s legalaposb alkotmányi jogainak gyakorlásából; biráinak, tisztviselőinek választásából kivetkeztetett; ezeket most a teljhatalmú kormányzó tetszése szerint leteszi, s megürűlt helyeiket kedvenczeivel pótolgathatja; de még ez mind nem elég, mert az erdélyi megyék közgyüléseiknek tartásától, s igy a köztanácskozásoktól is eltilttatván, még azon módtul is megfosztattak, hogy óhajtásaikat egyenes úton fejedelmök elébe terjeszthessék, vagy csak mentségökre is felszóllalhassanak. De minek magyarázgassam én a tőbűl kiforgatott erdélyi alkotmány sebeit, midőn elég e végre Erdély polgári s katonai kormányzóját teljhatalommal felruházva tudnunk; ami más szóval annyit tesz, hogy Erdélynek többé constitutiója nincs, mert ahol teljes hatalommal bir a kormányzó, ott a constitutióbul semmi sem maradt. Nem is hiszem én, hogy testvér honunk eme siralmas sorsát hidegvérrel nézhetnők, kivált nem hiszen, ha magunkat az erdélyieknek helyzetébe képezzük. Én ugyan jelenleg hazánkat hasonló szomorú csapástól nem féltem, mert jó királyunk személlyessége által magunkat biztosítva hiszem, de nemzetek életében évek csak perczenetek, nem lehetetlenség tehát, amit bizonytalan jövendőrül szólva mondani akarok. Lehet hazánknak olly törvényhozó teste, melly constitutionalis szabadságinkhoz szerfelett ragaszkodand, s lehet ugyanakkor olly fejedelme hazánknak, aki ön jussait fogja kivánni terjeszteni, de lehet azon rosszabb eset is, hogy emberekből álló minden testület hibázhatván, törvényhozó testünk is túlléphet az alkotmány szabta határokon; valjon ha ekkor így szóllana királyunk: „A magyar nemzet törvényhozó teste túlhágott a határokon, azért én azt eloszlatom, s a nemzetnek constitutióját eltörlöm.” Nem kiáltanánk e illy esetben kelettől nyugotig déltől éjszakig segedelemért? nem igyekeznénk közbevetések által visszaszerezni elvesztett jussainkat? Kétségkivül igen is, s ha igen, úgy hasonló helyzetben sinlődő testvérink segedelmére fel nem szóllamlanunk nem lehet. És mi módon kivánjuk mi segitségre készségűnket kijelenteni? Úgy amint a hő magyar nemzethez illik; nyilt szivvel, s alattvalói hűséggel járulunk folyamodásunkkal atyai fejedelmünkhöz. Ezen fiúi bizodalmas szózat ő előtte kellemetlen nem lehet; én tehát ujólag is Nógrád inditványának elfogadására szavazok.
Az 1464: 13. tc. szerint „regnum Sclavoniae et partes Transylvaniae in omnibus antiquis bonis libertatibus, consuetudinibus et iuribus suis conserventur”; az 1492: 1. tc.-ben II. Ulászló a koronája alá tartozó országok mellett az erdélyi részek alattvalóinak jogait is biztosítja; az 1595-i békekötés 2. §-ának 8. cikkelye értelmében a király a koronázási eskübe Magyarország mellett Erdélyt is megemlíti.
A három tc-re való hivatkozást a sérelmi feliratban l.: Iratok. I. köt. 175.
BORCSICZKY hasonlókép a törvények épségének fenntartására adott utasitása következésében, mind az Erdély szabadságainak oltalmát kötelességünkké tevő törvényeknél, mind pedig Zala követének inditó okainál fogva az inditványt pártolja; s Baranya követének előadása folytában azt is nyilatkoztatja, hogy amire törvénynél fogva jussa van, azt illő méltósággal kivánni mindég fogja, de kikoldulni soha sem, mert ő a kormánytól nem kegyelmet, hanem kötelességteljesitést követel. A nógrádi inditványt is hasonló értelemben pártolja; s nem kegyelmet kérni kiván a kormánytól, hanem őt törvényes kötelessége teljesitésére felszóllítani; mert a nemzet és fejedelem közötti bilaterale pactum azt hozza magával, hogy kötelességének eleget tegyen, ha kivánja, hogy a nemzet is teljesitse amivel tartozik.
ANDRÁSSY annál nehezebbnek vallja e kényes tárgyban szóllását, hogy utasitása nem lévén, egészen magára hagyatva, azért amit mondani fog, felelettel tartozand. Igaznak vallja ugyan, hogy Erdély 22 évekig megfosztva volt jussai gyakorlatának organumától, s erre minden hazafi szomorúan tekinté. Később azonban teljesítvén a kormány kötelességét, senkisem volt közöttünk, aki nem örvendett volna, hogy alkotványa palladiumát megnyervén, dolgait a törvény útjára vissza vezérelheti. Örömünk azonban búval váltva volt, mert a nem haladás, s ennél is szomorúbb villongások, mellyeknek az irományok hijánya miatt itélgetésébe nem ereszkedhetünk, eloszlatást húzhatnak magok után. Bánattal értettük mi ezt minnyájan, de ismét vigasztalódnunk kelletett, midőn az eloszlató parancsban azt olvasánk, hogy mihelyt a rend közönségesen visszatér, mihamar ismét országgyülése fog hirdettetni. A dolognak illy helyzetében kétségben áll a szónok előtt, mi az, amit kegyelemkép, és mi, amit jus gyanánt lehetne e tárgyban kivánnunk. Tud ugyan eseteket, midőn köz sympathiájú tárgyakban a KK és RR utasítás nélkül is felszóllamlottak; de tudja azt is, hogy utasitás hijánya miatt, nemcsak kisebb tárgyakat, de olyast is felfüggesztettek, aminek törvényességét soha senki kétségbe venni nem fogja (a királyné koronázását érti).* A jelen tárgyban tehát bárminő sympathiájú legyen is, utasitása érkeztéig a felelet terhét magára nem vállalhatja. Mind e mellett azonban az előtte szóllott követek némelly mondásainak czáfolásába ereszkedett. Felveszi 1-ör Bőthynek állítását, mellyben Erdély ügyét a lengyelekéhez hasonlította. Ő, ugymond, minden hasonlitást gyűlöletesnek tart, s ezt épen leggyűlöletesbnek, nem is akar feszegetésekbe bocsájtkozni, csak azt válaszolja, hogy ő hasonlatosságot nem talál, s nem is kételkedik, hogy a hasonlitó követ úr e kettő közül inkább Erdély sorsát választaná. 2-or Deákkal nem tart a részben, hagy Erdélyre nézve visszaestünk volna azon állapotba, mellyben az erdélyi dieta egybehivása előtt voltunk. Akkor, úgymond, azon dieta felől semmi igéretünk nem vala most két rescriptumban olvashatjuk Ő Felsége királyi szavát, hogy Erdélynek országgyülését, mihelyt a közrend és csendesség visszatér, ismét összehivandja. 3-or Ötvössel sincs arra nézve egy véleményben, hogy mirajtunk is hasonló történhetnék, s hogy ekkor mindenhova folyamodnánk segedelemért. Miként fejlődhetik ki idővel a jus publicum? azt nem tudhatja,. s azt sem illetheti meg, minő fontos okok foroghattak fenn, mellyek Erdély országgyűlésének eloszlatását kivánták; annyit mindazáltal tud, hogy mig jus publicumunk igy áll, amint áll, az országgyülése eloszlatásának, s összehivásának jussa a kormányt illeti. Végre kijelenti, miképen ő olly különböző alakokban látja az inditványt előterjeszttetni, hogy nem is tudná mit pártoljon. Most tehát csak annyit mond, hogy a nógrádi inditványt ez alkalommal nem pártolja.
Az eset 1825-ben történt, Ferenc király negyedik felesége, Karolina bajor főhercegnő megkoronáztatása alkalmával; oka az volt, hogy a követek utasításában nem szerepelt semmilyen állásfoglalás a koronázással kapcsolatban. A szept. 25-i koronázással kapcsolatos iratokat 1. az országgyűlés Irásaiban, 9. kk.
HERTELENDY MIKSA csudálkozását jelenti, hogy Esztergom követe kétes helyzetben vallván magát lenni, mégis az ellenfél gyámokainak czáfolgatásába bocsájtkozott. Mert ha kétes állása aként találna elhatároztatni, hogy küldői Erdély ügyét pártolni parancsolnák, előterjesztése nem igen hangzanék ösze megyéje véleményével. Tagadta, úgymond, Esztergom követe a lengyelekkeli hasonlatot, de midőn erdélyi rokonaink törvényes állásukból. kiforgattattak, s egy katonai biztos önkényes rendeletei alá vettettek, mi lépés kell még, hogy a lengyelek sorsára jussanak? Miután tehát erdélyi testvérünknek felszóllamlásunk csak javára, s nem kárára válhat, s miután mi sokkal inkább kifejtettük e dieta elején Erdélyre nézve igazinkat, mintsem hogy azokat veszedelmezhetőknek hinni lehetne, miután a nógrádi követ által kifejtett nézetek a közbenvetést nem annyira javasolják, mint parancsolák, a szólló követek nem lévén e tárgyban utasitása, nincs ugyan utasitásból eredő kötelessége, de van királyunkhoz, hazánkhoz, törvényeinkhez és szabadságinkhoz való tántorithatlan ragaszkodásának kötelessége, s ennek ösztönétől inditatva, Nográd inditványát pártolja.
ZARKA igy szóllott: A tárgy érdeme ki lévén merítve, az egyszerű szavazatnál csak annyival szóllok többet, mennyiben azt az itt divatozó nyilvánosság miatt a magam igazolása szükségessé teszi. Nincs ugyan a kérdés alatti inditványra utasitásom, sőt meg van hagyva, hogy utasitás nélkül új inditványt ne pártoljak. Mindamellett csak úgy hiszem utasitásomat teljesíthetni, ha Nógrád inditványát pártolom. Mert más a Rendszeres Munkákban egy új törvényjavallatot pártolni, más az eddigi törvényeken ejtett sérelmek orvoslását sürgetni. Az új törvény hozatalában küldőink is részt venni óhajtván igen természetes, hogy minden újitást mi előtt törvénnyé tétetnék, tudni kivánnak. De a sérelmek orvoslását sürgetni minden követnek általános és természetes kötelessége, reám nézve legalább bizonyitja ezt küldőimnek azon meghagyása, hogy ahol utasitásom nincs, a fennálló törvények rendelését kövessem. De nem is lehet Nógrád inditványát újnak mondani, mert csak azoknak folytatása az, miket a KK és RR Erdély iránt az előleges sérelmek sorában már mondottak. Az unio eszközlése végett már akkor szükségesnek jelentették, hogy Ő Felsége még ezen országgyülés folytában Erdélynek is dietát hirdessen,* és sok törvényekre hivatkozva kimondották, hogy Erdély jussaira felvigyázni kötelességünkben áll. Mindazon törvényhatóságoknak tehát, mellyek az uniót sürgették, ha consequensek akarnak maradni, kötelességök az indítványt pártolni; sőt az unio országos végzéssé válván, az egész országnak kötelessége az erdélyi dietának egybehivását sürgetni, mert az unio igy eszközölhető, az előleges sérelmek orvoslása csak igy sikerülhető. Ami ezen tárgynak másik szempontját illeti: elmellőzöm én taglalását az erdélyi dietát széltoszlató rescriptumnak, melly a kifejlődő nemzeti jussok jelen szelídebb századjában, minden emberi kebelben csak iszonyodást gerjesztett. Egyetértek továbbá Esztergom követével, hogy Erdélynek a lengyelekkeli összehasonlitása fájdalmas érzést okoz, de én a gyűlöletest, a megtörténtek hasonlatosságában találván, a gyűlöltséget ezen történetek szerzőire háritom, s a hasonlatosságot mint valót itten megemlíteni maga rendjén találom, s ezeknek következésében csak azt kérdem: ha a KK és RR egy a durva erőtül letiport szomszéd nemzetnek ügyét méltán pártolásba vették, most midőn testvéreink foszttatnak meg alkotmányos szabadságaiktól, s polgári létöktül, hallgatni fognak é? Ha azon lengyelek sorsa, kik a szabadságnak mindenöket feláldozván olly szerencsések nem valának, hogy a forrón szeretett szabadsággal a csata mezején egy sirba szállhassanak, ha ezeknek üldöztetése a karoknál mélly részvétre talált, valjon a szerencsétlen erdélyieknek üldöztetése ellen, kiknek minden vétkök csak abból állott, hogy 22 évekig tartó törvénytelenségek után jussaik s kötelességök szerint meggyőződésöket bátran kijelentették, szavunkat nem emeljük fel? Ha akkor, midőn az orosz önkény a lengyel nemzetet elnyomta, s annak nevekedő hatalma minden alkotványos nemzeteket megrémitett, ha akkor alkotmányunk veszedelmeztetése eránt aggodalmunkat kijelentettük, most midőn egy testvér nemzetnek a miénkhez hasonló alkotmánya, melly szintén esküvel és számos igéretekkel biztosittaték, egy status csapás* által megsemmisittetik, ezt indolentiával nézzük? Valóban ha volt okuk a RRnek országgyülésünk elején, az erdélyi diaeta tartását sürgetni, most annyival inkább van, midőn ama szerencsétlen ország, politicai lététől megfosztatva, gyüléseitől eltilttatva, még csak organummal sem bir, melly által panaszát kijelenthesse. Miután tehát az erdélyi ügy inditványba jött, miután áltlátható, hogy ennek itteni eleste Erdélyre nézve is káros hatással lehet: követi kötelességemmel, de lelkiösméretemmel is egyebet egyeztethetőnek nem látok, mint azt, hogy a nógrádi inditványt pártoljam.
Vö. előbb, a 242. old. 10. jegyzetével.
Coup d’état, államcsíny.
BALOGH: Testvérünkön Erdélyen a kormány egy olly halálos sebet ejtett, mellynek általunki elhallgatása nemcsak testvéri rokonérzés hijányára, nemcsak részvétlenségre, sőt titkos ellenséges tetszésre, s a kormány tettének helybehagyására mutatna. A nemzetek ugyan a fejedelmek példájaként egymás között nyilvános szövetségre nem léptek, de ha szentnek nevezhetik a nyilvános fejedelmi szövetséget, mennyivel szentebb ama szövetség, melly a nemzetek sziveit minden kötés nélkül bizonyos isteni sugallás által egymás: iránti részvétre vezérli. Ezen mennyei szikra lobbantá fel az előttem szóllott érdemes követek kebleiben a lángot, mellyel Erdély országgyülésének szétoszlatását s ebben a kormány tettét kárhoztatva, a sok egymást érő csapások által elszomorodott erdélyieket pártolák.
Én részemről diplomatiai demonstratiókba nem ereszkedem, mert a diplomatia mindenütt ugyan, de kivált minálunk, olly labyrinthusi tekervényekkel teljes, hogy azokon biztosan járni, s el nem tévedni csak nem lehetetlen. Azt azonban bátran merem állitani, hogy egy nemzetnek országgyülését széltoszlatni, s azt munkálódásinak kezdetében félbeszakasztani azért, mert a kormány törvénytelen tettei ellen kikelni bátor volt, azért mert a 22 évekig. nyilvános törvény ellenére nem tartott országgyülést megelőzött viszaéléseket s törvénytelenségeket tovább nem türheté, azért mert egy katonai szigorú és vak engedelmességet kivánó királyi biztos útmutatása után indulni az alkotmányos szabadsággal össze nem férhetőnek tartá, azért végtére, mert a kormánynak a kölcsönös bizodalom megnyerhetése reményében sokban engedett, amiben engedni szoros kötelessége nem vala; mind ezekért mondom egy nemzetnek országgyülését a nélkül, hogy rögtön más hirdettetnék, felbontani, nem a diplomatiának, hanem az absolutismusnak tette s olly csalhatatlan jele, melly a leggyávább embernek is szemébe szökik. Nem volt ez, Te[kinte]tes RR, Istenben boldogult királyunk atyai szivének szüleménye, hanem fondorló tanácsosok bűnös fejökbül kirohanó diplomaticai szörnyeteg,. mellynek markába, hogy annál rémitőbb legyen, a polgári hatalom daczára ezer meg ezer fenyegető bajonettet adának, s így Erdélyt, a csendes Erdélyt ostrom alatti állapotba tevék.
Te[kinte]tes KK és RR! Ha két testvér nemzetnek egymásban garantiája nincs, ha a gyengébbnek elnyomattatását a hatalmasabb hidegvérrel szemléli, akkor nem messze van már amaz iszonyú nap, midőn a jelenleg hatalmasbnak is végórája ütni fog, s nemzeti előmentének különben is lassan forgó kerekei végkép megakadnak. Ha illy kormánytettek iránt viszatetszésünket ki nem jelentenénk, azt látszanánk hallgatólag nyilatkoztatni: hogy nem volt a kormány tette helytelen, vagy a testvér Erdélynek sorsa bennünket épen nem érdekel. Már pedig egyik úgy mint a másik olly bocsájthatatlan politicai vétek volna, mellyben én mint törvényhozó részes lenni nem akarván, az erdélyiek ügyében felküldendő fölirást igen is pártalom. Utasitásom ugyan e tárgyban nekem sincs, hiszen mindazáltal hogy kijelentésemmel küldőimnek kedves dolgot teszek; mert miután ők valának elsők az országban, kik a lengyel nemzet ügyében felirtak, sőt hasonló cselekvésre az ország minden megyéit felszóllították,* lehetetlen csak gondolnom is, hogy midőn rokonink, testvérink, az erdélyiek a kormány által rajtok ejtett illy halálos csapást szenvedni kéntelenek, akkor küldőim részvét nélkül hallgatni, ön érzéseiket megtagadni, vagy azokat más tekintetnek alája vetni képesek lehessenek, sőt tökéletesen hiszem, hogy hallgatásomnak küldőim viszatetszése lenne méltó dijja. Illy meggyőződésben lévén, a nógrádi inditványt újólag is pártolom.
Balogh indítványozta Bars megye 1831. máj. 4-i közgyűlésén, hogy kérjék az országgyűlés összehívását a lengyelek ügyében s addig is legyen szabad fegyvert és élelmiszert kivinni a szabadságukért küzdő lengyeleknek. Bars megye körirata nyomán még azon a nyáron összesen 33 megye fordult hasonló felirattal a kormányhoz. A feliratokat a Kancellária válasz nélkül irattárba helyezte.
Ezután PFANSMID az erdélyi dietát széltoszlató rescriptum és azt törvénykivüli állásba helyheztető másik parancsolat* között különböztetést téve, az inditvány mellett szólván, beszédjével tetszést nyert, és szavazat közben sokan értelmére hivatkoztanak. A tárgyat fontos érdekűnek vélvén, lapjaim a közlötték által már szokott terjedelmöken messze túlléptek; Pfansmid beszédjét tehát, melly a sorban utolsó vala, a Ghéczyével együtt jövő levelemben közlöm; most a szavazatról teszek jelentést.
Vö. előbb, a 232. old. 14. jegyzetével.
Minthogy 12 órára a Királyi Felség közelgő születése napja tekintetéből szavazott felirás* végett országos ülés vala hirdetve, SZABÓ mint elnök a vitatások folytatását másnapra kivánta halasztani, ennek azonban LUKA ellene mondott, s helybehagyásra találván eldöntő-szavazat rendeltetett, fennmaradván kinek kinek jusa voxolás közben is szóllani. A sornak Bács vármegyére kerültével RUDICS illyformán szavazott: Az idő halad, s más kötelesség vár reánk, pedig megvallom, Józsue hatalmával birva kivánnék felkiáltani: Állj meg nap, hogy Erdély mellett szólhassunk! A nap azonban kiáltásomra nem hallgatva halad, s igy nincs mást mit mondanom, mint azt, miképen nem sérttethetvén a rész anélkül, hogy e sérelmet az egész érezze, Nógrád inditványát annyival örömestebb pártolom mivel utasitásom nem lévén, szavazatom lelkem meggyőződésének őszinte következménye.
L. előbb, az aznapi ülés elejéről szóló tudósítást, 323. old.
Szavazat resultatuma: Voxaikat útasitás érkeztéig felfüggésztették: Péchy (Abauj), Várady (Mármaros), Aczél (Arad), Markovics (Krassó), Madocsányi (Liptó), Marics (Fejér), Andrássy (Esztergom), Reviczky (Árva), és Justh (Thúrócz), összesen 10 megye. Az inditványnak egyenest ellene szavaztak: Kajdacsy (Baranya), Torkos (Mosony), Markovics (Posega), Poszavecz (Szerém) és Busán (Horvátország) összesen 5. Ellenben az inditvány elfogadására voxoltak: Szirmay (Zemplén), Roskoványi (Sáros), Bernáth (Ungh), Becsky (Szatmár), Vay (Szabolcs), Pfansmid (Szepes), Gr. de la Motte (Gömör), Bük (Borsod), Bárczay (Torna), B. Prényi (Ugocsa), Bőthy (Bihar), Klauzál (Csongrád), Szombathelyi (Békés), Vásárhelyi (Csanád), Desewffy (Temes), Hertelendy (Torontál), Németh (Posony), Bencsik (Nyitra), Niczky (Sopron), Borcsiczky (Trencsin), Zarka (Vas), Prónay (Nógrád), Deák (Zala), Pázmándy (Komárom), Balogh (Bars), Sárközy (Somogy), Luka (Hont), Szücs (Győr), K. Horváth (Veszprém), Ghéczy (Zólyom), Jeszenszky (Tolna), Dubraviczky (Pest), Rudics (Bács) és Hegedüs (Verőcze), öszvesen 35 megye, nem különben Mihalkovics (Jászkún) és Nagy (Hajdú) kerületek követjei
Végzés: a nógrádi inditvány elfogadtatik. A jegyzői tisztet Palóczy teljesítette.
