a) Bérekesztés Erdély iránt.
a)
Bérekesztés Erdély iránt.
Bérekesztés Erdély iránt.
Pozsony, april 15. 1835.
Erdély ügyében, melly utóbbi levelemnek tárgya volt, még e következő szónoklatok történtek:
GÉCZY: Az előre haladott felvilágosodásnak legfontosabb következményei közé tartozik azon szorosabb kapcsolat; mellyben Európa nemzetei a XIX-ik század negyedik tizedében állanak. Képesek lévén t. i. az emberiség rendeltetésének magasb, fölségesb czélját, melly a nemzetekéivel ugyan azon ugy, felfogni, leronták elvégre amaz elfogultság s balvélemény emelte közfalat, melly embert embertől nemzetet nemzettől elszigetelt. Tekintsünk bár Európa első nemzeteire, s ez állitást igazolva találjuk. Megszünt az angol és franczia nemzetnek egymás elleni törése, melly mind a kettőnek kölcsönös előmentét hátráltatá; megszüntek a több századokon keresztül engesztelhetetlen gyülölséggel s kaján irigységgel vitt két vetélkedő társak ádáz harczai s a két nemzetbeli sok ezer elesett hősök sirja felett legszebb emlékként az áldott béke olajága zöldel. Ha ezen közelités idegen, nem egy eredetű nemzetek között létesült, mennyivel inkább kelletik léteznie két egy eredetű, egyanazon nyelvű, szokású, alkotmányú nemzetnél, értem a szomszéd Erdély hazánknak ifiabb testvérét, aki a nagyobb testvérrel, nemzeti létének európai kezdetétől jóban rosszban olly hiven osztozott. Mohács gyásznapjának vésszel telt időszakától e jelen időkig feljövén a történetek fonalán, számtalanszor találjuk évkönyveink lapjain feljegyezve, hogy midőn hazánkban a nemzetiségnek szent tüze mindinkább elhamvadott s alkotmányos életünk utósó vonaglásaiban senyvede, Erdély volt azon fellegvár, melly az erősségei mögé rejtezett magyar nemzetiséget minden fenyegető veszély között megóvta, s hiven feltartotta. Itt az alkalom, Te[kinte]tes RR, régi adósságink egy részének viszafizetésére. Emeljük fel tehát szavunkat mellette, s törvénykivüli állásának megszüntetése végett közbenjárólag fellépni el ne múlassuk. Én a nógrádi inditványt pártolom.
PFANSMID: Miután az erdélyi országgyülés tartása eránt kivánságunkat boldogult királyunk elébe már e jelen országgyüléséből felterjesztettük, arról, valjon e tárgy hatóságunk köréhez tartozik e? annyival kevésbé kételkedhetünk, mennyivel bizonyosabb, hogy királyaink coronationalis diplomájokban nemcsak Magyarország, de hozzá tartozó részei s igy Erdélyország jussainak is fenntartását igérvén, ez által azokat evictiónk alá teszik, az az Magyarországi Rendei ezen jussok fentartása felől kezességet vállalnak. Ezen szempontból indult az 1790-ki diaeta, midőn nyilván vallotta, hogy Erdélynek különös coronationalis diplomája nem lévén, jussai eránt egyedül a magyar király coronationalis diplomájában leli biztosságát,* s igy a Rudolf királlyal kötött tractatus következésében ugyan különválasztá, de mint Magyarországtól elválhatlan rész és az 1741: 18. t. cz. szerint* a magyar király jussával igazgattatik. Hogy tehát Erdélynek állapotja minket minden tekintetben érdekel, ezt csak az tagadhatná, aki állitani merné, hogy a törvények sérelme az országgyülését, a magyart rokon testvérének sorsa nem illeti. E részben tehát a véleményeknek közértelmét tévén fel, arra szoritom előadásomat, ha valjon közbenjárásunk szükséges e? Nógrád követének kettős a kívánsága: t. i. hogy Erdélynek mostani szomorú helyzete megszüntetvén, régi állapotba visszahelyheztetése kérettessék, s hogy Erdélyben újonnan országgyülés tartassék. Ami Erdélynek szomorú helyzetét illeti, ez két rendeletnek következvénye. Az egyiknek, melly az országgyülését eloszlatá, s a másiknak, melly Erdélyt törvénykivüli állapotba helyhezteté.*
Az 1790. jún. 18-i ülésben tárgyalták meg a rendek Erdély követeinek arra irányuló kérelmét, hogy a királyi hitlevélbe és eskübe Erdélyt is foglalják bele. Az erdélyiek kérelemlevelét l. az országgyűlés Irásai között, 38 kk.
Az idézett tc. 1. §-a értelmében a felség „Transylvaniam, veluti ad sacram regni Hungariae coronam pertinentem, tam eadem, quam successores sui, qua reges Hungariae possidebunt et gubernabunt”.
Vö. a 232. pld. 14. jegyzetével.
Az első, ön véleményem s világos törvények szerint is, a királyi hatalom világos jusából eredett, s miután inditó okait bővebben magában foglalja,* el nem titkolhatom, hogy Erdélyország Rendei ezen eloszlatásra okot szolgáltattak (??) s bármelly mentséget találnak is abban, hogy 23 év óta egybe nem hivattak, mégis sokat tettek, ami megbánásra szolgálhat (!?), amit annyival sajnosabban tapasztaltam, mennyivel biztosabb példát nyujthatott hazánknak 1825-ki országgyülése, midőn mi is halálos sebekkel megrakva hoztuk tanácskozásink teremébe törvénykönyvünket, de orvoslásában határt s kört tartottunk. Ez eránt tehát közbenjárásunkat károsnak is tartván, az eloszlatást felirásunkban emlittetni nem kivánom. De más tekintetet érdemel a másodrendbeli parancsolat, melly Ferdinánd főherczeget, teljhatalmú igazgatónak nevezvén, Erdélyt rendkívüli törvénytelen hatalom alá rendeli; s erre nézve azt tartom, hogy a kormány a törvényes útból kibicczent, midőn saját önkényéből a törvényeket felfüggesztvén, mind az alkotmány szentségét, mind a nemzet méltóságát megsértette. Oly veszélyesek voltak e a körülmények, hogy Erdélynek hadi állapotba való kijelelése szükséges vala? abba nem ereszkedem, de azt kereken tagadom, hogy a kormány akár melly országban, melly csak árnyékával is bir egy alkotmánynak, azt a törvényben kijelelt eseteken kivül tehesse, és tehesse akkor, midőn az ország Rendei együt vannak, azoknak tudta s egyezése nélkül. Ha oly veszélyesek lettek volna is a körülmények, azokat tudtul kellett volna adni az ország Rendeinek, s alkalmatos orvosló eszközökrül velök egyetértőleg gondoskodni; mert akár minő gyanúszines volt is az ország Rendeinek állások a kormány előtt, mégis a honi csend és rend fenntartása legközelebb őket illeti; s bárminő elfacsart ideájok lett volna is ezeknek a sértett törvények orvoslásiról, az országbani csendesség s jórend ügyében, nem lelhet a kormány bölcsebb, hivebb, tántorithatatlanabb tanácsosokat, mint az ország Rendeit, kiket a törvény ezen hatósággal világosan felruházott. Erről tehát többet nem szólván bátran kijelentem, hogy én ezen parancsolatot másnak nem nézhetem, mint olyannak, melly a nemzetiségnek s erénynek minden kötéseit ketté töri s a constitutio valahai létének sejditését is lehetetlené teszi, és hogy Magyarországban és igy Erdélyben is, bárminő legyen az országgyülésének viselete, a kormány, tulajdon önkényéből a törvényeket fel nem függesztheti, sőt kötelességében áll az újon összehivandó ország Rendeivel a súlyos körülmények iránt maga rendjén tanácskozni, biztos lehetvén afelől, hogy a nemzet fontolóra vévén az országgyülés eloszlatásának okait, a követeket czélirányos utasitásokkal fogja felruházni. Erdélynek ezen törvénykivüli állapotja eránt tehát közbenjárásunkat szükségesnek tartom, s átmenvén amaz utósó kérdésre: ha most kell e ennek megtörténni? távol legyen tőlem, hogy valami határtalan bizodalom tompa álmába merüljek; vétkeznék mégis az igazság ellen, ha azt mondanám, hogy a kormány ellen fekete bizodalmatlanságot forralok, sőt azon édes reménytől vezéreltetem, hogy Ő Felsége elfogultlan helyzeténél fogva, a dolgok tökéletes ösméretéhez jutván, Erdélyt régi állapotjába tüstént visszahelyezteti, és igy ha rajtam állana, még egy kevéssé Ő Felségének ezen bölcs határozatát várva, nékie arra időt engednék, miután azonban Nógrád követe Erdélynek szomorú helyzetét, s a törvények sérelmét tudtunkra adván, pártfogásunkat kivánja, én, aki küldőimnek aziránt felelet terhével tartozom, hogy a tudtomra esett törvénytelenség rögtön orvoslatát eszközleni törekedtem, Nógrád inditványának kérésképen, s igy nem a trencsényi követ értelme* szerint, Ő Felsége elébe leendő felterjesztését pártolom.
A király a feloszlatás ürügyéül azt hozta fel a rendeletben, hogy az országgyűlés eltért a törvényektől és szokásoktól, amikor a királyi propozíciók helyett a sérelmekkel kezdett foglalkozni, s ezzel, valamint a tárgyalásokon kialakult légkörrel nem az ősi alkotmány fenntartását, hanem annak felforgatását segíti elő. L. az országgyűlés Irásaiban, 165. kk.
L. előbb 331. old. Borcsiczky felszólalását, aki azt javasolta, hogy ne kéréssel forduljanak a királyhoz, hanem követeljék tőle uralkodói kötelességének, a törvények és alkotmány megőrzésének betartását.
Szavazat közben BERNÁTH eként szóllott: Az, hogy Magyarországnak sarkalatos jusait feltartsuk, s a kapcsolt részekéit is, úgy tartom minyájunk utasitásaiban annyira benne van, hogy már akkor is benne van, midőn még egy betű sincs az árkus papiroson. Pártolom tehát Nógrád követének inditványát; nem is hallottam más ellenvetést, mint a baranyai követéét, aki azt mondá, hogy a Rendszeres Munkákban dolgozván, más tárgyakba nem bocsájtkozhatunk.* De Istenért! hát nem minden rendszer felett való rendszer e az, hogy míg az isteni gondviselés más rendszerre segit, addig a régi rendszert minden erőszakos bérontások ellen megőrizzük? Vagy talán ha eszébe jutna a kormánynak Magyarországot is törvénykivüli állásba helyheztetni, ekkor sem tartaná Baranya követe szükségesnek a felszóllamlást, minthogy a Rendszeres Munkákban dolgozunk? Isten őrizz illyes rendszert rontó rendszertől. Továbbá Trencsin követének azon kivánságára, hogy ne kegyelmet kérve, hanem kötelesség teljesitését követelve szóljunk e tárgyban Ő Felségéhez, a szónok azt felelé, hogy just követelve is a kérelem illendő hangján szóll a magyar törvényhozás, anélkül hogy jussát ez által gyengitené. Most is tehát a törvény teljesitésére kegyelmét fogjuk Ő Felségének kikérni, még pedig Szepes követének osztályozása szerint, a dieta eloszlatása iránt kegyelmet fogunk kérni, a másik részre nézve pedig a törvények teljesitésére felszóllítani.
Vö. előbb, Kajdacsy felszólalásával.
De BORCSICZKY ujólag is amellett maradt, hogy midőn kötelesség teljesitését van jussa követelni, akkor kegyelmet koldulni nem fog. Ezen értelmet BALOGH is támogatá. A szavazat resultatumát előbbi levelemben megirtam.*
L. előbb, 335. old. – A határozat eredményeként létrejött feliratjavaslatot és a főrendekhez intézett kísérő iratot l.: Iratok. IV. köt. 31. kk.
