a) Délelőtti kerületek, folyvást az úrbéri legelő tárgyában, melly egészen még sem lőn bé fejezve.
a)
Délelőtti kerületek, folyvást az úrbéri legelő tárgyában, melly egészen még sem lőn bé fejezve.
Délelőtti kerületek, folyvást az úrbéri legelő tárgyában, melly egészen még sem lőn bé fejezve.
Pozsony, april 25. 1835.
April 22-ik s 24-ik napjain Répás és B. Prényi elnökségök alatt tartott kerületi ülésekben délelőttönként az úrbéri 2-ik kir. válasz következésében folyvást az urbarialis legelő szövevényes kérdése vala napi renden, és hihető még néhány napig szőnyegen marad, anélkül hogy a tanácskozásoknak országos ülésben is biztosan helytállandó resultatumára számolni lehetne. – E tárgyban már sokszor és igen sokat közlöttem* s lapjaimnak nem a követi igazolás (legitimatio)*, hanem az országgyülési történetek felőli értesités lehetvén egyedüli iránya, az untatást mind tisztelt levelezőimnek, mind ön lapjaimnak is érdekében kerülnöm kelletik. Lehetetlen volna pedig unalmat nem szerezne, ha mindazon ezernyi terveket, mellyek a legelő kiosztása kolcsának tárgyában egymásra halmoztattak, s az ezernyi ellenvetéseket, mik a most újabban szőnyegre került javaslatok ellen megujíttattak ismételve, egyes előadások soros részletibe bocsájkoznék. Azért csak a dolog érdemére szoritom historicai jelentésemet.
A legelő nagyságának kérdését a rendek valóban a III. tc. 3. § minden előfordulásakor részletekbe menően megvitatták: először 1833. márc. 15-ével kezdődően nem kevesebb, mint 12 kerületi ülésben – l.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 281. kk. majd aug. 7-étől országos ülésben uo. II. köt. 27 kk. – később pedig – a főrendi válaszizenetekben való előfordulásáról nem beszélve – az első kir. válasz 1834. szept. 15-étől folyó kerületi (l.: Uo. III. köt. 521. kk.), és okt. 25-i országos ülésbeli vitájában. L.: Uo. 641. kk.
Tehát nem az, hogy belőle az olvasók megtudják, hogy vajon követük utasításának megfelelően foglalt-e állást az egyes kérdésekben.
S itt mindenek előtt figyelmeztetéssel tartozom, miként az ország Rendei már két izben oly tervet terjesztettek Ő Felsége elébe, miszerint alapelvül állitván fel azt, hogy a jobbágyoknak, mennyire a helybeli körülmények engedik, elegendő legelőt adni kelletik, s az elkülönbözésnek, valahol csak azt a helyzet s a kiterjedés engedi, a földesúr vagy a jobbágyság nagyobb része kivánságára kötelezőleg bé kell hozatnia: kiterjedésére nézve azon legelőt állitták elegendőnek, mellyből mind a földesúrnak, mind a jobbágyoknak gazdálkodásikhoz arányzott mennyiség juthat; ahol pedig a legelőül szolgálható plágák a határnak harmadrészét felütik vagy épen haladják, ott a legelőt bőségesnek nevezék.* – Jól megjegyezvén, hogy itt az ugar s tarló legeltetéséről szó nincs, mert ezekre nézve az elkülönözés elvénél fogva általános szabályul van immár a Felség megegyezésével is felállítva, hogy az uraság ugy, mint a jobbágyság saját földeit rétjeit kirekesztőleg használandja. – Ezt a legelő kiterjedése iránt eként megállapítván, minéműségére nézve 6 különböző osztályokat határoztak s ezen osztályok szerint a bőséges legelőbül 8, 12 és 16, – a szükebb, de mégis elegendő legelőbül 4, 8, 12 holdjával rendelték egy telek után a legelőt kiadatni a jobbágyoknak. És ezt, bármi különbözők légyenek is az országnak vidéki körülményei, s bármi nehézségek voltak is gyakorlati tekintetben előre láthatók, az egész országra általános sinórmértéknek rendelték, leginkább azon oktul vezéreltetvén, hogy a kormányszékek önkényének, melly itt a jobbágyok állapotját, amott a földesúri birtokot bizonytalan lábra tehetné, gátot vessenek. – Hozzá adván az első királyi válasz beérkezte után, hogy az igen nagy kiterjedésű legelővel biró községekben a maximum 22 holdra is emeltethessék. – Végre ahol épen nincs, vagy igen csekély a legelő, ily helyekre azt rendelék, hogy vagy egyezés tétessék úr és jobbágy között, vagy az elébi szokás maradjon.
Vö. a rendi törvényjavaslatok többször idézett két változatának szövegével.
Ez volt a hetekre terjedett magános és köz tanácskozásoknak resultatuma, mellyről azonban, ha a vidéki s helybeli körülményeknek száz és ismét százfélekép különböző esetei emlitésbe hozattak, alig találkozott az állapodás legelhatározottabb védői közt is valaki, aki meg nem vallaná, hogy a határozás nem tökéletes, s hogy csak szükségből ragaszkodnak hozzá, minthogy ezen szövevények gordiusi csomóját alig lehet tökéletesen feloldani; határozni pedig még is csak kell valamit, mert törvény alatt élő statusban az önkény, s csak az önkény az, ami rosszabb mindennél.
Igy állott a határozás, midőn az első kir. válasz leérkezett: ez figyelmezteté az ország Rendeit mind azon gyakorlati nehézségekre, mellyek az előadott határozást követnék; figyelmezteté, hogy az egész országot ezen dologra nézve a priori egy rámára vonni nem lehet, s az egész dolgot, még az elkülönözés szükségét is az urbéri biróságok bölcs ellátásra kivánta bizatni.*
Az 1834. aug. 28-i első kir. válasz idézett véleményét L.: Iratok. III. köt. 35. kk.
Ezen királyi javaslat elfogadásának ujabban is az önkénytőli irtódzat állott ellene s bármennyire mutogatták is némellyek az országos határozat inpracticabilitását (ezeknek sorában állott különösen Nagy Pál, kezdet óta az 1790-ki országos küldöttség azon tervét védelmezve, hogy a földesúri s jobbágyi földek, rétek s marhák aránya szerint osztassék el a legelő) – nem találkozék mégis a törvényhatóságok utasitásiban egy második Oedipus, ki e kérdésnek a Sphinx rejtelménél is nagyobb rejtelmét feloldaná, s az ország Rendei előbbi határozatuknál maradtak.
Leérkezett a 2-ik királyi válasz, mellyben Ő felsége az első resolutio elveihez ragaszkodva, de némileg a RR javaslatához is közelitve oda nyilatkozott: hogy ám legyen 4 hold a minimum, és 22 hold a maximum; de ne tétessenek eme véghatárok közé semmi közép lépcsők, ne mondassék itt a priori hogy mi az elegendő vagy nem elegendő legelő (minthogy azt theoretice meghatározni talán nem is lehet) hanem „intra exassignandi pascui colonicalis necessitatibus subditorum et localibus adjunctis adtemperanda judicio concernentium urbarialium instantiarum relinquatur,” hozzátévén hogy a nagyon bőséges legelővel biró helyeken a fent kitett maximumnál többet is adhassanak az úrbéri biróságok a jobbágyoknak.*
Vö. a 367. old. 34. jegyzetével.
Megújultak a tanácskozások és megújult az országos végzésnek ellenszegülő gyakorlati nehézség s inpracticabilitás tekintete; s ennek következése lőn, hogy a mostani kerületi ülésekben a KK és RR 25 megye s az Egyházi Rend és kerületek voxával 22 megye ellen előbbeni végzésüktől elállottak s azt módositani határozták. – Módositani, de mikép? A resolutiót fogadják el? – Ismét ellentállott az önkénytőli félelem, és sokak előtt ellentállott ama kényes tekintet, hogy ámbár senki sem tagadhatá, hogy ahol legelő van, ott a földesúr tartozott adni legelőt a jobbágyoknak, mégis sokan szeretik hinni hogy a legelő nem úrbéri illetőség, nem telek osztályozat básisa, hanem csak beneficum, ámbár kénszeritett beneficium, de csakugyan az és nem constitutivum urbariale. Ezen téteményben vélték a veszélyel fenyegetve lenni gondolt földesúri jusnak istápját feltalálni, s azt annyival féltékenyebben őrzötték, mennyivel nagyobb aggodalommal látták a királyi válaszban, hogy midőn a legelő kiosztásáról szóll, csak necessitatibus subditorum et localibus adjunctis kivánja azt alkalmaztatni, a földesúr szükségére való tekintetről pedig emlitést sem tőn. – Ezek valának okaik, hogy ámbár a redactiótul elállottak, de 34 voxal 15 ellen a resolutiót is elvetették s uj módositást határoztanak.
Reméllem eme historica előadás, a dolog állását (mennyire a hosszú kérdést rövidre vonni képes valék) kellő világosságba helyhezteti.
Ezek szerint a legelőnek kérdése ismét bölcsőjébe visszaesett, s mint gondolni lehet, a már egyszer megfutott pályát ismét keresztül kasul futottuk; a tervek, mellyek kezdetben előadva helybehagyásnak nem örvendhettek, most, midőn megújult az alkalom, követi kötelesség szerint ismét sikra szállottak, és sikra szállott velök a czáfolat serege is ujólag. Ismét hallottuk a földesúri tulajdont egy részről, más részről a jobbágyság terheit s állapotja javitásának szükségét szintolly melegen mint valaha küzdeni; mérlegbe vettettek az engedélyek a sürgető kivánságokkal, a nyereség az áldozatokkal, taglaltaték a kormány czélzata, s az adózó fundus nagyítására nem a nép boldogitása, hanem az adó nevelése tekintetéből erányozott törekvése, egyenlitő vonal huzatott az igazság s méltányosság között, s PRÓNAY a többi közt állhatatos megmaradásra szóllitá a RRket, erős meggyőződést táplálván, hogy a kormány engedni lesz kénytelen az állhatatosságnak, mert midőn a RR négytől huszonként holdig adnak egy telek után legelőt, minél többet nem hiszi hogy isteni s emberi igazság szerint kivánni lehetne, s ezt (amit legnagyobbnak itél) többé vissza nem vehető, nem csonkitható tulajdon gyanánt adják a kormány indiscretio nélkül megegyezését meg nem tagadhatja.
Ilynemű volt a harmadnap ótai, s ilynemű lesz a következő napi vitatások tengere; azoknak részletibe tehát nem bocsájtkozom, mert érdekest keveset, ujat semmit sem mondhatnék. – Csak rövid emlitést teszek némely javaslatokrul. – NAGY PÁL, arithmeticai bizonyosságra akarván a legelő kiosztásának kolcsát vonni, (mint már emlitém) a földek rétek arányát felvétetni, s azt a marha szám arányával mérsékeltetni javallotta, ily formán: hogy ha p. o. a legelő 300 holdat tenne, a földesúr birná a határbeli földeknek egyharmadát, s ezen arány szerint a legelőbül 100 holdat kellene kapnia; a réteknek birja egy ötödét, s e szerint a legelőbül 60 hold, a marha szám összehasonlításához képest pedig 74 hold tenné a földesúr illetőségét, ezen három summa összevetessék, s hárommal elosztassék, mihez képest közép számvetés szerint kapna a földesúr 78 hold legelőt. – BERNÁTH a föld, rét s marha szám arányát hajlandó volt kolcsnak elfogadni de ugy, hogy biztosságok által helységről helységre történjék meg a kiszámolás, ugy amint M[aria] Theresia urbariomának béhozatalakor a jobbágytelki állomány kiszámitásával történt. Ez megtörtént akkor, ámbár absolutismus önkénye hozta bé a rendszabást, mellynek közönségesen villám sebességű végrehajtásra van szüksége; annyival inkább megtörténhetnék tehát most, midőn törvényhozás utján vagyunk, melly az absolutismus villám sebességére nem szorult. – NÉMETH azon elvnek hasonlatosságánál fogva, hogy a jobbágy földjei terméséből urának 9-edet, a püspöknek 10-edet s igy összesen ötödöt ád, a legelőre nézve is alapelvnek kivánná felállítani, hogy annak legalább egy ötöd része minden esetre a földesúrnál maradjon, a többi pedig a resolutio értelmében urbarialis biróság utján a jobbágyságnak kiadassék, s a végre semmi minimum, a maximum pedig 42 holdra határoztassék. – GHICHY egyedül a majorsági és urbéri birtok arányát kivánja kolcsnak felvétetni, azon hozzátétellel, hogy ahol a földesúrnak allodiaturája nincs, ott ne kapjon legelőt. – Gr. LA MOTTE kész lenne a kir. resolutiót elfogadni, de azon hozzátétellel, hogy a földesurat akaratja ellen segregatiora kénszeriteni ne lehessen, s az minden esetben szabad akaratjától függjön. – DEÁK óhajt olly törvényt hozni, melly segregatiora, s a nomadicus gazdálkodási rendszernek míveltebbre leendő áltváltoztatására vezethet, de nem kivánna oly törvényt alkotni, melly ezen változtatásnak, meglehet a jobbágyság momentán kárával, egy pillanatban s egyszerre az egész országban béhozatalára ingert adjon; s ezen tekintetből elösmeri ugyan, hogy a resolutio önkényt foglal magában, s ez rossz szándék mellett rosszat szülhet, de jó szándék mellett practicabilis, a többi javallatok pedig ezernyi esetekben a legjobb szándék mellett is impracticabilisek. A resolutiót tehát, nem azért mintha szerelmes volna belé, hanem mivel a sok rossz közt legkevésbé rossz, elfogadja, azon hozzátétellel, hogy a bőséges legelővel biró helyekre se maradjon korlát nélkül a biróság önkénye, hanem maximum állapittassék, s a minimumra is szűk legelő iránt hasonlókép határozás tétessék, ugy hogy az elkülönözés ezen esetekben is eszközöltessék. – BEZERÉDY igy vélekedett: két elv között kell választani, 1.) vagy oly competentia a legelő, mint a föld, rét mellyet ki kell adni, akárhonnan veszi a földesúr, vagy pedig a telket leszállitani, 2.) vagy pedig oly beneficium, mellynek (ahol találtatik) arány szerint elkülönözve kell kiadatni. – Az első elvet a RR minden alkalommal elvetették s a másodikhoz ragaszkodtak, de ebben zavart szült azon tekintet, hogy midőn az állapodás alapjául proportio vétetett, a gyakorlati kivitelben bizonyos competentia idaeája uralkodott. Kéri a RRket, intézzék oda gondosságukat, hogy a kivitel nehézségeinek a principium tisztasága fel ne áldoztassék. A terv kidolgozása számvetéssel jár, ez in pleno nem történhetik, e végre tehát küldöttséget neveztetni javal.
Ezen, s több más ily javaslatok után abban állapodtak meg a RR, hogy mivel a redactiót módosittatni javallották, szakaszonként kell azt felvenni, s ekép elhatározni, mi marad meg a redactióbul és mi változik.
Felvétetett tehát legelébb azon pont, melly a legelő kiterjedéséről szóll, t. i. mi az elegendő, mi a szűk, és mi a bőséges legelő? – A redactio (mint felylyeb is emlitém) nagy részben ahhoz méri a legelő elegendőségét, ha felüti e a határnak egyharmad részét vagy nem?* – Erre nézve sokan gyakorlatilag megmutatták, hogy a legelő elegendősége nem abstract idea, hanem a földesúr és jobbágyság szükségeihez van kötve, a priori tehát meg nem határozható, mert egy nota quantitásból két ignota quantitást kiszámitni nem lehet, s történhetik, hogy alig teszi egyötöd részét a legelő, az egész határnak, a helybeli körülményekhez képest mégis elegendő, másutt felénél is többet tehet; mégis szűk. – Ez tehát azt bizonyitá, hogy az elegendőség idaeáját pusztán egy abstract kiterjedés feltételéhez kötni lehetetlen; – de még más oldala is volt a dolognak, ami szembeötlő képtelenségre vezetetett, mellyet a legvilágosabban megmutatott MADOCSÁNYI a következő arithmeticus példával:
„A legelőt kiterjedésre nézve bőségesnek kell tekinteni, ha valamelly helység határában a gyepes és közlegelőül szolgáló erdős helyek (kivévén mindazonáltal az 1807: 21. tc. értelme szerént a kivánt nevekedést még el nem ért vágásokat) a határnak egyharmadát teszik, vagy felül is haladják, ahol pedig ezen gyepes és erdős helyek, a vágásokat szintén kivévén, a határ harmadrészét fel nem ütik ugyan, de olly kiterjedésüek, hogy azokból mind a földesurnak vagy illetőleg közös használattal élő közbirtokosoknak, mind a jobbágyoknak gazdálkodásaikhoz arányzott legelő juthat, illy legelő elegendőnek tekinthetik.” L.: Iratok. III. köt. 494.
Vegyünk fel egy határt, melly 5400 holdat tesz. Ebből föld, rét 3600 hold, legelő 1800, felüti a határ harmadrészét, következőleg bőséges, s igy a rendes esetek legnagyobb kolcsának esik alája, azaz: ha jó 8, ha pedig roszszabb 16 holdjával leszen minden telek után kiadandó. A 3600 hold föld és rétből 2400 hold urbéri birtok, 1200 majorsági; de mivel a telki állomány az országban nagyon különböző, ezen 2400 hold urbarialitás Liptóban tészen 100 telket, Bácsban csak 40-et, következésképen a legelő, s urbéri és allodialis birtok arányával tökéletes egyformasága mellett, egymással minden tekintetben egyenlő esetben, Liptóban a földesúr tartoznék jobbágyainak az 1800 hold legelőbül 1600 holdat adni, s magának csak 200 maradna, Bácsban pedig ugyanannyi legelőbül, ugyan annyi urbarialis földhez, réthez csak 640 holdat adna, s magának maradnak 1160. Sőt ha 22 holdjával adná is a bácsi földesúr, mégis csak 880 holdat adna s magának 920 holdat megtartana; pedig igen hihető, hogy a bácsi legelő felszántható gyep lészen, a liptói pedig fel nem szántható erdő, s igy amott 8 hold lesz az illetőség, itt 16,* következőleg midőn, az egészen hasonló esetben 1800 hold legelőbül a liptói földesúrnak 200 holdnyi maradna, akkor a bácsi földesúr 8 holdjával csak 320 holdat adna jobbágyinak, s neki 1580 hold maradna.
Azért, mert a jóminőségű, könnyen felszántható legelőből csak 8 hold, a homokos, köves, sziklás legelőből viszont 16 hold jár a törvényjavaslat szerint egy jobbágytelekhez abban az esetben, ha bőséges legelőről van szó.
A Liptói követnek ezen példája igen szembetűnőleg megmutatván azt, hogy a redactio ugy amint áll merő absurditás, a RR közönségesen megegyeztek, hogy az meg nem maradhat, de további kérdés volt, kell e a törvényben általános szabályt felállitani arról, hogy mi az elegendő vagy bőséges legelő, vagy pedig nem kell? vagyis más szóval egészen ki kell é hagyni a szerkezetnek ezen részét, vagy csak módosítani? A kihagyás mellett azon fentebb előadott ok szóllott, hogy ezen kérdés szorosan csak a helybeli körülményektől függvén, meghatározása a priori teljes lehetetlen. Ellenben a tökéletes kihagyás ellen azon tekintet harczolt, hogy csak egyedül itt, és sehol másutt nem lehet azon elvet megmenteni, hogy a legelő elegendőségére nézve nemcsak a jobbágyság, hanem a földesuraság szükségeinek is tekintetbe kell jőni, vagyis hogy a földesúr legeltetési érdekének nem a jobbágyságénak alája vetve, hanem attól függetlenül; vagy legalább amazt mérsékelve kell állani. Ezen utóbbi tekintet győzött, s egyetlen egy szótöbbséggel nem kihagyás, hanem módositás határoztatott. Eként hosszas tanácskozás után megint csak abban történt a megállapodás, hogy valamit kell tenni, s hogy ami eddig tétetett, az nem jó; de hogy mi a jó? s mi lesz hát a határozás? ez ujabb vitatás alá tartozott.
És itt ismét nagyon különféle javaslatok tétettek, de kisebb-nagyobb mértékben mindeniknek ellene állott azon tekintet, hogy a legelőnek elegendő vagy nem elegendő volta nem csupán egyedül a kiterjedéstől, hanem a minőségtől is, és más helybeli viszonyoktól függvén, annak általános definitója lehetetlen. Azok, kik némi módositással a resolutio elfogadását tüzték ki czélul maguknak, eme szándékhoz hivek maradtanak, s minden lépésnél jobban és jobban kiőrlődvén a javallatok gyakorlati nehézségei, a resolutionak elfogadása annál hihetőbbé lőn, mentől inkább megoszlottak javaslatikban azok, kik nem kihagyásra, hanem módositásra szavazva, egy szó többséggel győztenek. S ez volt oka, hogy PRÓNAY megvallá, miképen bármennyire kivánja is a szerkeztetésnek módositott bennhagyását, a többséget mégis olly csekélynek látja, hogy ahhoz kevés reménsége van, mert a módositók kis többsége megoszlik, a resolutio védelmezői pedig vállhoz vetve egy csomóban maradnak.
A többi módositások között BERNÁTH csupán a földesúr legeltetési jusának fenntartására, mint a szakasz kihagyásának ellentállott alap gyámokra figyelmezvén, a szerkeztetésnek saját szavait némellyek kihagyásával megtartva, ily módositást javallott: „Ha valamelly helység határában a gyepes, és köz legelőül szolgálható erdős helyek (kivévén az 1807: 21. szerint* a kivánt nevekedést még el nem ért vágásokat) oly kiterjedésűek, hogy azokbul mind a földesúrnak, vagy illetőleg közös használattal élő közbirtokosoknak, mind a jobbágyoknak gazdálkodásaikhoz arányzott legelő juthat, ily legelő elegendőnek tekintetik.” – Ennek ellenében SZOMBATHELYI megjegyzé, miképen a javallat nem mond egyebet mint azt, hogy amelly legelő elegendő, azt elegendőnek tekinthetni. És ezt senki sem tagadja, de hogy ez munkálódásunk alapja lehessen, azt már egyenesen tagadja. – DEÁK általánosan semmi ilyes módositás kérdésére sem szavaz, mert az elegendőséget nem csupán a kiterjedéstől függőnek, s általában meg sem határozhatónak itéli. Az unghi javallatra különösen pedig azért sem szavaz, mert abban egy elvet lát rejtezni, mellyet el nem fogadhat. Zala Rendei t. i. nem akarják, hogy ahol annyira bé van valamelly helység népesitve, hogy a határbeli legelő még a jobbágyok vonó marháinak kitartására sem elegendő, a földesúr mégis a jobbágytelek mívelése s uri adózások szükségeinek fedezése előtt magának elsőséget kivánjon; mert a földesúr midőn jobbágytelkeket állitott nyilván vagy hallgatólag elvállalta azon kötelességet, hogy mindent kiad a jobbágyoknak, amit kiadni tartozik, s tőlök a törvényes szolgálatot és adózást megkivánja; különben ha a felállitott urbéri telkek szükségeit nem fedezné, mégis szolgálatot kivánna, magyar példabeszéd szerint egy rókáról két bőrt nyuzna, mi az igazsággal meg nem egyeznék.
Az 1807: 21. tc. rendkívül részletes intézkedéseket tartalmaz az erdőpusztítás megakadályozása érdekében és zárlatot rendel el mindazokra az erdőkre, ahol az új növendékfák a legeltetés és a kivágatás ellen védelmet igényelnek.
Azonban ép a földesúr legeltetési jusának minden kigondolható esetbeni fentartása volt azon czél, mellyet a resolutiót ostromló résznek számos tagjai magoknak kitűztenek, azon elvet tehát a szerkeztetésbe nyilván kitétetni sürgeték, s azt annyira életkérdésének tartották, hogy p. o. JUSTH nyilván kimondotta, miképen ő a többivel nem igen sokat gondol, s a resolutiót is kész elfogadni, csak az tétessék hozzá, hogy a földesurat a legeltetésből semmi esetre kirekeszteni nem lehet, akár volt annak használatában, akár nem, akár van azon határban allodiaturája, akár nincs. – Ezt az elvet tehát bé is szőtte BERNÁTH fent előadott javallatába, de mielőtt eme lényeges elv bővebben megvitattatnék, először a javallat ugy, amint leírám, voxolásra tüzetett s voxok többségével szintén félrevettetett.
És ez a három napi tanácskozások sommás foglalatja.
Ma, april 25-én tartott kerületi ülésben az épen most emlitett alapos elv került tanácskozás alá; mellyet a földesúri tulajdon fenntartására sokan a szerkeztetésbe kitétetni sürgettek. Mások részint azt itt a maga helyén nem lévőnek, részint ha általános elv gyanánt szavazatra tétetik, némelly különös esetek miatt kedvetlen következésre vezethetőnek, mások ismét feleslegesnek nyilatkoztatták, mert a földesúri tulajdon nemcsak a legelőre, hanem minden urbéri birtokra általában is áll s a 4-ik t. czikkelyben ki is van jelentve,* de ezen tulajdonnak gyakorlata nem huzza maga után szükségeskép azt, hogy a földesúr saját marháit legeltesse a határban, amint azt sem, hogy a jobbágyok földeit maga vesse s arassa, hanem a jobbágyi adózások bészedésének jusában áll. Mindazonáltal közönségesen elösmerték a KK, hogy általában véve nem lehet a földesurat a legelőbül kirekeszteni, és különösen ha szűk is a legelő, nem lehet őt kizárni, ha allodiaturája nincs is, de a legelő a jobbágyok szükségét felülmulólag bő. Azonban valamint a földesúrnak ezen ki nem rekeszthetése általános elvnek elfogadtatott, úgy más részről némelly kivételek hozattak inditványba. Nevezetesen:
Vö. a tc. bevezetésével: „Minthogy a Jobbágy által mivelt föld tulajdona az uraságot illeti, az egyenes igazsággal megegyező, hogy attól adózások és szolgálatok tétessenek a földesurnak.” L.: Iratok. III. köt. 504.
PÉCHY FERENCZ kivételbe tette azon eseteket, midőn a földesúr 1.) az urbér béhozatala alkalmával, 2.) későbbi urbarialis regulatio által, 3.) barátságos egyeség utján a legelő használatából kizáratott.
NAGY PÁL pedig ezeken felül még azon esetet is kivétetni javalla (ANDRÁSYval egyértelműleg), ahol annyira bé van a helység népesítve, hogy a jobbágyok földeik mívelésére, s szolgálatainak teljesitésére megkivántatott vonó, és fejős marháik eltartására sem birnak elegendő legelővel, a földesúrnak pedig a határban sem allodiaturája nincs, sem ott ezelőtt nem legeltetett. – Ezen kivételnek igazságát igen sokan elösmerték, s azért HERTELENDY MIKSA mind a Pest vármegyéit, mind a sopronyit (a fejős marhák emlitésének kihagyásával) szerkeztetésbe foglalva javaslatba tette. Amint hogy a pesti közértelemmel, a sopronyi pedig voxok többségével elvére nézve el is fogadtatott, maga a szerkeztetés a munka folytatásával egyetemben jövő ülésre maradt.
