a) Az úrbéri legelő kérdésének folytatása.
a)
Az úrbéri legelő kérdésének folytatása.
Az úrbéri legelő kérdésének folytatása.
Pozsony, april 29-én, 1835.
April 26-án vasárnapi szünet jövén közbe, april 27-ik, 28-ik és 29-ik napjain Géczy s Budaházy elnökségök alatt tartott délelőtti kerületekben a KK és RR folyvást az úrbéri legelőnek sok érdekekbe vágó nehéz tárgyával foglalatoskodtanak. – A vitatások részletes közlése e napokrul is kevés érdekest nyujthatván, jelentésemben most is utóbbi levelem fonalát követem s a dolog érdemét összesommázva ezekben adom elő:
Miután a földesúrnak a legelő használatábóli ki nem zárása iránt az elvek ugy, amint megirtam,* elfogadtattak; mindenek előtt ezen elveknek miként leendő kifejeztetése került napirendre s hosszas vitatgatások után az állapodás e következőkben határoztatott:
L. előbb, 373. old.
„Hogy a legelő elkülönözése eseteiben a földesúri igazok semmi csorbulást ne szenvedjenek, nyilván kijelentetik: hogy a földesurat a legelő használatából sem a legelő szűke, sem az eddigi nem gyakorlat miatt kizárni nem lehet. Kivétetnek mindazonáltal
1.) azon határok, mellyekben a földesúr a legelő használatáról vagy az urbér béhozatala alkalmával lemondott, vagy későbbi rendbeszedés által abból kirekesztetett, vagy végre szerződések következésében attól önként elállott.
2.) Azon határok is, mellyekben a földesúrnak az urbérin kivül semmi belső vagy külső birtoka nincsen, és a legelő jusával eddig sem élt, egyszersmind a legelő oly csekély, hogy a jobbágyság azon vonós marhái részére, mellyek az úri szolgálatokra és urbéri földei mivelésére szükségeskép megkivántatnak, sem ád a föld minéműségéhez képest elegendő élelmet.
Ezen ekép megállapitott, s a legelőnek kiterjedésére nézve szűk vagy elegendő voltáról szólló 3-ik sectio helyébe* jövendő szerkeztetésben foglalt kivételek 1-ő fejezetében azon oknál fogva tétetett különböztetés az urbér béhozatalai, és későbbi rendbeszedési esetek között, mert az úrbéri V-ik czikkelyben már a törvényhozás minden stadiumán elfogadtatott azon elv, hogy amelly kérdés urbéri regulatio utján elintéztetett; az többé kérdésbe nem vehető,* következőleg ha ezen úton a földesúr valahol a legelőbül kizáratott, jövendőre is kizárva marad; ellenben ami az úrbért illeti, minthogy az nem birói itélet útján, hanem csak a kormány parancsát végrehajtó comissariusok által hozatott bé; sok követek lehetőnek sem képzelték az esetet, hogy ezen biztosok a földesurat akaratja s egyezése nélkül kizárhatták volna a legelőbül, de Pest v[ármegye] követei ilyes esetet megyéjökben találtatni mondván, nem akarták a RR elösmerni, hogy ezen biztosoknak hatalmok lett legyen a földesurat kizárni, s azért tették az úrbér behozatalához a földesúr megegyezését, a regulationál pedig csak kirekesztés szóval éltenek. A 2-ik fejezetnél pedig voltak némellyek, kik nem akartak a legelő szűk voltának úgy, amint a szerkeztetésben foglaltatik, körülirásával megelégedni, hanem még egy bizonyos arithmeticai mennyiséget is meg akartak állapitani; ez azonban voksok többségével elvettetett, s abban állapodtak meg a RR, hogy ahol a föld minéműségéhez képest, a telekmivelésre s jobbágyszolgálatokra megkivántatott vonó marhák élelmére sincs elegendő legelő, ott ha egyszersmind a földesúrnak sem allodiaturája, sem legelési használlata nincs (mind ezeket copulative és nem disjunctive vévén), a földesúr jövendőre is kizárva maradt.
A III. tc. 3. §-ának 3. bekezdése: (Idézve előbb, a 371. old. 5. jegyzetében.)
Az úrbéri V. tc. 1. §-a megállapítja, hogy „azon régi kötések, mellyek az úrbéri rendszabás behozatala idejét felülmulják vagy eddig urbéri uton állapittattak meg, ennek utána sem vétethetnek kérdésbe”. L.: Iratok. III. köt. 519.
Következett tehát most azon kérdés, hogy miután a földesúrnak ott, ahol szűk ugyan a legelő, de vagy allodiaturája van, vagy legeltetési gyakorlata, kizáratnia végzés szerint nem lehet, – ily esetekbeni elkülönözés alkalmával minő arányban oszttassék fel a legelő úr és jobbágyság között. – Történtek e részben különféle javallatok, mielőtt azonban egyik vagy másik avagy csak vitatásba is vétetnék, – JUSTH azon kérdést kivánta eldöntetni, ha valjon olly helyeken, hol a legelő kiterjedésére nézve nagyon szűk, egyik vagy másik résznek kivánságára okvetlenül s kötelezőleg meg kell e az elkülönözésnek történne, vagy pedig csak szabad egyezésre biztatnia? S e kérdést mint alapost, annyival inkább szükségesnek vélte eldönteni, mivel az előbbeni országos szerkeztetésben csak azon helyekre határoztatott egy vagy más rész kivánatára az elkülönözés kötelezőleg béhozatni, ubi ratio situs et extensionis admittit.* Hogy a fekvés tekintete (ratio situs) p. o. ahol a legelő egészen erdőben feküvén, s ez vágások szerinti mivelés alatt lévén, csaknem minden éven változik, a legelő elkülönözésének ellene állhat, ebben most is ugyszólván köz volt az értelem; – de a kiterjedés tekintete ellenállhat e? már e részben különbözött a vélemény. Sokan kijelentvén, hogy nem képzelhetnek olly csekély kiterjedést, mellynek felosztatnia nem lehetne, következőleg, miután az elkülönözés általában mind igazságosnak, mind nemzeti ipar tekintetében hasznosnak is ösmertetett, fel is kell osztatnia, BENCSIK válaszul adá, hogy ő ezen állitás igazságát mindég elösmérte, de eddig csak azért nem pártolá, mert félt tőle, hogy általa az úr ép a legszükebb határokban minden legelőbül kirekesztetnék. Most a rendek ezen aggodalmat a fent előadott végzés áltál megszünteték, s igy nincs többé oka, hogy a legelő elkülönözését még a legszűkebb kiterjedésű határokban is kötelezőnek ne kivánja. – TÖRÖK ezen véleménynek támogatására azon okot hozta fel, hogy ha szükségesnek vélték a RR elkülönözés által leétetés ellen biztositani a jobbágy legelőjét, ott ahol bőséges a legelő, még inkább kell biztosítniok a szűk legelő eseteire. – Mások pedig általánosan azon elvet nyilatkoztatták, hogy mentől szűkebb a legelő, annál nagyobb szükség van a nomadicus legeltetés megszüntetésére, következőleg úr és jobbágy javai tekintetéből annál szükségesb az elkülönözés. – Ezen tekintetek győztenek, s igy 35 megye s a Kerületek voxával 10 megye ellen az határoztatott, hogy az elkülönözésnek a kiterjedés szűk volta soha ellent nem állhat, s bármi csekély legyen is a legelő, annak következőleg segregáltatnia kell.
„…a jobbágyi legelőt a földesurétól valahol csak azt a helyzet és kiterjedés engedi, ha azt a földesur, vagy a közbirtokosok közül egy, vagy végre az urbéri telekkel biró jobbágyoknak nagyobb része kivánja … elkülönöztetni rendeltetik.” (III. tc. 3. § bevezetése. Iratok. III. köt. 493.)
Most következett tehát a kolcs, melly szerint ezen szűkebb legelőnek úr és jobbágyság közt fel kell osztania. Itt némellyek különböztetni kivánták az eseteket, amennyiben t. i. allodiaturája is, vagy csak legeltetési használata van a földesúrnak. – Mások javaslatokba ereszkedtenek. PÉCHY 6 esztendei számvetéssel a földesúr s jobbágyság által tartott marhák számát javallá kolcsul vétetni; aminek mindazáltal ellene vettetett, hogy ezen arány már eddig is legigazságtalanabb lehetett, nemhogy még állandó kolcsul vétethetnék. SOMSICS (aki épen most érkezett meg) a szűk és elegendő legelő között elválasztó vonalt huzatni kivánt s kiszabatni a minimumot, mellyet a legszűkebb legelőbül is ki kell a jobbágynak adni. – Ellenvettetett, hogy meglehet a legkisebb minimum is kimerítené az egész legelőt, pedig kimeríttetnie nem szabad, mert határozás, hogy az urat kizárni nem lehet.
LA MOTTE az úrnak az egész legelő egyharmadát akarná fenntartani, s 2/3 részt a jobbágyságnak kiadatni, olly hozzátétellel, hogy ha ez a földesúrnak nem tetszenék, a fokonkénti rendes kolcs szerint tartozzék a legelőt kiadni, de ha igy kiadja, minden ami azon felül marad, övé legyen. – Ezen javaslat értelmében némellyek egyenlő osztályt (mint a 8 hónapos távollét után most megérkezett RAGÁLYI), mások az úrnak 1/5 részt (mint TARNÓCZY), mások 1/9 részt javallottak (mint ZMESKÁLL), mások végre, hogy olly arányban álljon a földesúr legelője a jobbágyságéhoz, aminőben áll a legelő az egész határhoz (mint NAGY PÁL).
Ez alkalommal némellyek ismét a resolutiót védelmezvén, NAGY PÁL élénkebben kikelt ellene mint valaha. Mit tesz, ugymond, a resolutió? Magyarul csak azt teszi: Felséges Uram, nekünk vagy nincs annyi eszünk, hogy határozott szabályt hozhatnánk, vagy nincs annyi szorgalmunk, hogy e tárgyban tovább dolgozni akarnánk. Azért kérjük a kormányt, hogy mivel neki esze is több van, és szorgalma is, rendelje el teljes önkénye szerint az egész állapotot, s csináljon polgártársaink birtokának igen nevezetes részével amit neki tetszik, azaz kérjük őtet, önkény uralkodjék felettünk. Mit? Ez tehát ama nagy problema, mellynek megfejtésére küldött ide minket nemzetünk? Illő e ez törvényhozó testhez? És mi lesz belőle? Nem szóllok én csak a kormány önkényéről, szóllok magunkról is, ne vesztegessük mi magunkra dicséreteket. Tudjuk, gyáva ember az, aki nem tudna olly deputatiot összefaragni magának a vármegyében, aminőt kiván, s ezen mindenféle influxusnak kitett küldöttségek rendelgessék el egész országban a legelőt? Nem vezet ez immoralitásra is? Azt képzeljük, talán a Communitások, hogy minden telek után 16–20 holddal többet kaphassanak, a földesurak, hogy 20–30.000 holdnyi pusztát nyerjenek, kiméllni fogják gyengéded érzelmöket, s nem nyúlnak a demoralisationak megvesztegetésnek eszközihez? Aztán azt gondoljuk, a minden esetben különbözőt itélendő önkény meg fogja nyugtatni a nemzetet? Tudjuk mi történt Békésben,* és tudhatjuk mi fog történni másutt is, mert valóban ha itt 4 holdat, amott 24-et kap a jobbágy s csak azért mert a deputationak igy tetszett, mert a Consilium a subversantes Causae Circumstantiae leple alatt reámondta az approbatumot, ez nagy megnyugvást nem szülhet. Szememre vetik, ugymond, hogy nincs bizodalmam a vármegyékhez, – nincs igen is, – mint legislatornak nincs bizodalmam vármegyéhez, nincs királyhoz, nincs senkihez a világon, minden embert a legrosszabbnak akarok képzelni, s olly törvényt akarok szabni, melly a legrosszabb embernek is parancsol. Nem jöttem én ide bizodalmat contestálgatni, hanem törvényt hozni, azért pártolja akinek tetszik, a resolutionak sic volo sic jube tartalmát, én pártolni soha sem fogom. – ANDRÁSSY feleletül adá, hogy nem határozatlan birói önkényről van szó, hanem a körülményeknek megfontolása s a feleknek kihallgatása után hozandó igazságos itéletről. – BERNÁTH: Bírót rendelni, s annak törvényt nem szabni, hogy mi szerint itéljen: a Mehemet Ali* országában igazság lehet ugyan, de másutt nem; s a legrosdásabb kolcs is jobb semminél, használható legalább arra, hogy az önkény által reám rakott bilincsek lakatát felnyitni megpróbálhassam.
Békés megye 1835. febr. 3-i közgyűléséből körlevéllel fordult a törvényhatóságokhoz: fájdalmát fejezte ki a parasztság felemelkedését célzó törvényjavaslatok bukása miatt, vádolta a kormányt és az oligarchiát, és felszólította a megyéket, hogy a maguk körében munkálkodjanak a parasztság felemelésén. A király máj. 1-én dorgálásban részesítette a megyét és Orczy Lőrincet küldte ki a határozat kezdeményezőinek kinyomozására. Jún. 4-én Orczyt felmentette, helyette Szirmay Ádámot küldte Békésbe. Az ügy Békés panasza folytán az országgyűlést is sokat foglalkoztatta az év őszén. (L. a következő kötetben.)
Mehemed Ali, 1805-től Egyiptom alkirálya, megtörte a mamelukok hatalmát és abszolutisztikus úton behozott reformjaival jelentős hatást gyakorolt Egyiptom fejlődésére. 1833-ban ura, II. Mahmud szultán ellen is háborút viselt s az csak orosz segítséggel tudta visszaverni.
Ezen kérdéseknek vitatása után legelébb azon javallat tétetett szavazatra: Kivánnak e (a mindég kérdés alatt forgó szűk legelők esetében) a KK és RR egy bizonyos quottát határozni, melly a földesúrnak a legelőbül kimeczszessék, vagy más elkülönözési kolcsról fognak gondoskodni? E kérdésre igen nagy szó többséggel egy bizonyos quottának meghatározása ment végzésbe.
2-ik kérdés lőn, hányadrészét kaphatja hát e szük legelőnek a földesúr? Itt azok, kik legalább a jobbágyoknak vonó marháit a földesúr legeltetési szükségének alája vetni nem akarták, legkisebb mennyiségre, (TÖRÖK 1/1000 részre) nyilatkoztanak: Akik ellenben 1/2 részre szavaztak, azon okkal éltenek, hogy olly helyekről lévén szó, ahol az úrnak allodiaturája nincs; de használata a legelőt, már igen nagy nyeresége lesz a jobbágyságnak, ha földjeit, rétjeit, többé az uraság marhája le nem tiporja. – Ellenben SZOMBATHELYI azt tartá, hogy ahol a legelő szük, ott a jobbágyság vonó marhájáról kell legelőbb gondoskodni, s míg ez fedezve nincs, addig az úr legeltetéséről emlitést sem kellene tenni, mert ő ezen haszonvételét az urbarialis szolgálatokkal cserélte fel. E szerint 19 megye szavazott a legkevesebb mennyiségre, – a sokfelé ágazott, de végre általmenetelekkel összepontositott voxok oda ütöttek ki, hogy 1/5-öd rész, és 1/10-ed rész között habozott a voxok többsége; e kettő tehát ujra szavazatra tüzetett, s azon esetekben, midőn allodiatura nincs, a köz legelőbül a földes úrnak kiszakitandó rész 24 voxal 21 vox ellen 1/10 részre határoztatott.
És eddig terjedett mai nap a tanácskozás.
