a) Délelőtti kerületek az urbéri legelő tárgyában.
a)
Délelőtti kerületek az urbéri legelő tárgyában.
Délelőtti kerületek az urbéri legelő tárgyában.
Pozsony, május 2-án, 1835.
April 30-ik s május 7-ő és 2-ik napjain, Géczy s Budaházy elnökségök alatt reggelenként tartott kerületi ülésekben folyvást az urbéri legelőnek bonyolódott kérdése vala szőnyegen.
Előbbi levelem tudósitása addig terjedett, hogy ahol annyira szűk a legelő, miszerint még a jobbágyság vonó marháinak szükségét sem fedezi, ámbár a földesúrnak azon határban sem belső, sem külső majorsági birtoka nincs, a földesurat mindazáltal ha ezelőtt gyakorlotta a legelő használatát, jövendőre sem lehet egészen kirekeszteni, hanem elkülönözéskor a közlegelőnek 1/10-ed részét a földesúr részére ki kell hasitani; 9/10 rész a jobbágyok – között kiosztandó.
Következett immár azon másik kérdés, hogy ahol szűk ugyan a legelő (ugy mint a fentebbi esetben) de a földesúrnak majorsági birtoka van a határban, minő arány szerint oszttassék fel az közte s a jobbágyság között? E részben lényegesen különbözőleg kétféle javaslat tétetett. – BORCSICZKY t. i. az allodialis és urbarialis föld rétarányát kész volt kolcsul fogadni. Mert a földet mívelni s erre marhát tartani kelletvén, igazságtalanság lenne egyik vagy másik részt kirekeszteni; sőt úgy hiszi, ezen kolcsnak szembeötlő igazsága a jobbágyi kart is nagyon meg fogja nyugtatni. Mások ellenben úgy valamint az előbb elhatározott esetben, itt is bizonyos quottát kivántak az úr részére kihasítani. – Az első javaslat ismét két árnyékolatra osztatott, BENCSIK elvül vette fel, hogy tegnapi végzés szerint a földesúrnak csak azért, mivel földesúr, ha allodiaturája nincs is, de legeltetési használattal birt, a szűk legelőnek 1/10-ed részét ki kell hasitani; ki kell tehát azon esetben is, ha allodiaturája van, s a fennmaradott 9/10-ed részt úr és jobbágy között föld s rét aránya szerint kiosztatni nem ellenzi. – LA MOTTE e mult napi végzés következésében már csak arra kiván legalább ügyeltetni, hogy az allodiaturával biró földesúrnak roszszabb sorsa ne legyen, mint másnak, kinek majorsági földje nincs azon határban. Ám oszttassék fel tehát ily esetben úr és jobbágy között a legelő, az urbéri és allodialis föld rét viszonyos aránya szerint, de olly módon, hogy a földesúr 1/10-ed résznél semmi esetre kevesebbet ne kapjon, s bár az említett arány kevesebbre mutatna is, az 1/10-ed részt minden esetre ki kapja; ha pedig töbre mutat, kapjon annyit, mennyit arány szerint kapnia kelletik. És ezen javaslat lőn voxok többségével elfogadva.
Vitatás közben RAGÁLYI (aki tegnap azt állitotta, hogy a resolutiót józan értelemmel pártolni nem lehet) most illy formán szóllott: Vegyünk fel egy helységet, mellyben 30 urbéri telek van, minek állománya körülbelől 1000 hold, de legelője csak 70. Eddig a földesúr a jobbággyal egyetemben az egész határban, és igy az 1000 holdon is, rét tiltás előtt, kaszállás után, tarlón és ugaron legeltetett, – most ebből jövendőre kitiltatik s a 70 hold legelőbül is 1/10-ed részre szorittatik, marad tehát 1070 holdnyi határból a földesúrnak 7 hold legelő. Ez igy lévén, ámbár én életemben az önkénynek barátja soha sem valék, de mintsem ily törvényhez álljak, melly a földesurakat százados jussaikból egyszerre kivetkeztetné, készebb leszek önkényhez nyulni; igy legalább a veszedelem nem bizonyos, s lehet reménlenem az igazság érzete oda fogja vezérleni a kir. kegyelmet, hogy százados tulajdoninktól meg ne fosztassunk. Hová is vezetnek amaz intézetek, mellyek a földesurat 1070 holdrul 7 holdra szoritják? Azon földesúr jutalmaztatik, aki elég kegyetlen vala birtokát inkább pusztán hevertetni, mintsem a néppel megosztani, azon néppel, melly a hazát védette, a haza terheit viselte, ellenben aki akkor, midőn az alföldöt török fegyver sanyargatá, a megfutamlott népet nyilt karokkal fogadta, s megosztá vele birtokát, most jutalomul százados jussaiból, maradék vagyonából kirekesztetnék. Ha ez igazságos, úgy azt kell mondanom határozzuk meg tehát az egész országra, mennyit tartozik minden földesúr allodiaturájából az adozó népnek kiszakitani. Ha pedig ezt nem akarjuk, a resolutiot leszek kéntelen elfogadni.
Erre többen feleltenek. NAGY PÁL megjegyzé, miképen teljeséggel nem hallottunk ujságot, midőn igazságtalannak mondaték, hogy rendelkezésinkkel csak az urbéri földesúr sujtatik, a pusztai birtokosok pedig menttek minden áldozattól. Ezt mindnyájan régen tudtuk, s az a legcsekélyeb urbéri dologgal, meg a csirke tojás adózással is igy van. De mondjon hát Torna követe orvosló módot, s annak senki nem fog jobban örülni, mint Sopron v[árme]gye, mert egy megyét sem szállottak meg annyira az alföldnek megfutamlott népei; s ezért bizonnyal a nép sem fog haragudni, mert több kezek fogják a közterhet viselni. Ebből azonban épen nem következik, hogy a jobbágyságnak nem kell adni elegendő legelőt, sem pedig ez, hogy magunkat önkény karjai közé vessük. Igy az is, hogy a jobbágyság földein nem fog többé legeltethetni a földesúr, panaszra okot épen nem adhat, egy az mert szörnyű igazságtalanság volt a jobbágy földjét lelegeltetni, iparkodását meggátolni, más az, hogy a jobbágyság sem fog többé a földesúr földjén, rétjén legeltetni, s igy ez egymást kiegyenliti.
MARCZIBÁNYI hasonlókép Tornának felelve azt mutogatá, hogy a fent érintett végzés, melly Torna követét a resolutio elfogadásának készségére vezérlé, nem csak nem sérti az általa olly melegen védett földesúri jussokat, sőt azokat erősiti; mert eddigi végzésünk szerint, habár a határnak felét birta volna is allodialiter a földesúr, meglehet hogy a legelőbül egészen kirekeszteték, hahogy a megállapitott minimum az egész legelőt kimeritené. A mi többé meg nem történhetik.
SZOMBATHELYI általában azt kivánta volna, hogy míg a jobbágyság vonó marháinak szüksége fedezve nincs, addig a földesúrra semmi tekintet ne legyen, mert ő az ennyire inpopulált határnak hasznát az urbéri adózások haszonvételével cserélte fel. Magok elösmerték a RR, miképen ott, hol a legelő a jobbágyság vonó marháinak sem elég, mert a földesúr magának semmi allodiaturát fel nem tartott, s annyira inpopulálta a helységet, hogy emiatt maga nem is legeltetett, jövendőben is ki kell rekesztetnie, minő igazsággal kivánhatja tehát azon földesúr, aki szintén annyira benépesitette a helységet, hogy már a jobbágyi vonó marhákat sem képes legelővel ellátni, mégis magának vagy allodiaturát vagy használati gyakorlatot tarta fenn, hogy legelőt kapjon? Ezen végzésre áll igazán a tornai követ mondása, hogy az első rendű földes ur kegyességeért büntetést, a második rendű kegyetlenségeért jutalmat kapna. – Ezekre RAGÁLYI felelgetvén, többi között Szombathelyinek válaszul adá, miképen Békés követe olly gyengén támadta meg a szólló követ okait, hogy arra felelni sem tartja szükségesnek. Mire viszont SZOMBATHELYI: Ezen gunyolódásra azt felelem: miképen én igaz gyengéden támadtam meg Torna követe beszédjét, mert hiszen egész beszédjében nem volt semmi, aminek erős megtámadásra lett volna szüksége. Igy p. o. tegnap azt mondá, hogy a resolutiót józan értelemmel lehetetlen pártolni, ma mégis annak elfogadására késznek nyilatkozott. Már ezt kiki látja, hogy az ilyen beszédnek nem igen erős ostromlásra van szüksége. – Igy ment végig beszédének többi részein is, s azt végig taglalgatá.
Megjegyzem még BERNTÁHnak vitatás közbeni azon mondását, hogy nem kell a kolcs kidolgozásának nehézségeitől visszarettennünk, mert ha egy vagy másik rész magát az önkény karjai közé veti, nagyon könnyű átlátni, ha vallon az aristocratia lesz é nyertes, vagy a másik fél. De hiszem mi ha látjuk, hogy küldőink tulajdonát nem tudjuk máskép védeni, megvédjük azzal, hogy a „salvo Jure Dominali” záradék alá buvunk, a mi igen jó köpönyeg. De azt mondhatom, hogy az 1723: 18. czikkely* köpönyege alól kibúni senkit nem engedünk, mert hogy Unghban több conscribált helység legyen mint amennyi határ van, másutt ellenben száz meg száz puszták kimaradjanak az adóbul, igy nem játszunk, hanem ujra keverjük a kártyát, s ugy fogunk játszani. PALÓCZY is figyelmezteti a RRket, hogy eddig a legelő nem tekinteték constitutivumnak s igy bé se ment a portalis összeirásba, most az elkölönözés által; constitutivummá válik, s ha Békésben, Bácsban 22 holdat kap egy jobbágytelek, másutt meg lehet 4-et, ez olly különbséget tesz az adó fundusára, hogy valóban ujra fog kelleni a kártyát keverni. – Ennek igazságát SZOMBATHELYI nyilván elösmeré, RUDICS is, de utánna tevé, hogy a kártya keverés majd azt hozza magával, ha a bácsi telekért 104 napot dolgozik a jobbágy, a felföldi telekért ne kivánjunk szintannyit, ez lesz a kártya keverés igazságos következése.
Az idézett tc. a török alatt elpusztult helységek újbóli benépesítését megkönnyítő intézkedéseket tartalmaz.
A fentebb előterjesztett végzés által a szük legelőnek kérdése el lévén határozva, következett már most a rendes esetek elintézése. Erre nézve először voxok töbségével elhatároztatott, hogy a legelőnek rendes eseteiben, 4 hold legyen a minimum, I6 a maximum, melly egy telek után kiadatik, nem pedig 22 hold, mint a resolutio kivánta. – Utóbb a rendkivüli esetekről kelletvén rendelkezni, mellyekre nézve a resolutio határ nélkül a biróság elintéző hatóságát feltartani javalló, a többség szavazat nélkül nyilván arra mutatkozott, hogy a rendkivüli esetekre is maximumot kell határozni; s minthogy sokan ezek közül, (még az úrbér feletti tanácskozások első alkalmával egészen külön tekintetet érdemlőknek nyilatkoztatott Békés és Csanád vármegyék is*) a kir. válaszban csupán a rendes esetekre maximumnak állapitott 22 holdat rendkivüli esetekben kivánták maximumnak, ezen kérdés szavazatra tüzetett. – Azoknak száma, kik 22-nél maradtak, tökéletesen egyenlőn állott azokéval, kik nagyobb maximumot óhajtottak a rendkivüli közlegelővel biró s marhatenyésztésböl élő helységek számára rendeltetni; s igy lévén a dolog, ezen utóbbiaknak sorából PÉCHY JÁNOS (Abaúj) átment a 22 holdasokhoz, mire tehát végzéssé lőn, hogy 22 holdnál több legelőt a legterjedtebb határban sem köteles a földesúr egy telek után kiadni.
A két megye Csongráddal együtt a rendek törvényjavaslata szerint abba a kategóriába tartozott amelyben a legelő különleges bősége miatt minden jobbágytelekhez 22 hold legelőt kell kimérni. L.: Iratok. III. köt. 496.
Kérdés volt már most, valjon a rendes esetekre kolcsul megállapitott 4 minimum és 16 maximum határai közt szükség e az alkalmaztatásra bizonyos szabályokat felállítani, vagy pedig ennek az úrbéri biróság ellátásara kell biztatni? – Ezen utóbbi véleményt csak 11 megye s a Kerületek pártolták, és igy nagy szótöbbségel határozott szabály lőn végezve.
Ezen szabály az előadottak szerint kétféle lehetett: vagy olyan, melly a redactio elvein épüljön, (t. i. hogy a legelő minéműségéhez képest különböző osztályok kijeleltessenek s eként határoztassék el, hogy a 4 és 16 hold között mennyit kell az első, mennyit a többi osztályokbul kiadni) vagy pedig olyan, melly az allodialis és urbarialis birtok viszonyos arányára építtessék? (Az ugy nevezett, de NAGY PÁL által az 1790-ki küldöttségnek tulajdonitott, sokszor emlitett sopronyi javaslat.)* – A többség (34, 11 ellen) az elsőt fogadta el, t. i. az előbbi redactio elveit, bizonyos módositásokkal, mellyeknek meghatározása ezen, az unalomig vitatott, de valóban fontos tekintetű és sok érdekekbe ütköző kérdésben a jövő ülésre maradt.
Vö. Nagy Pál felszólalásával 370. old.
