a) [I.] A délutáni kerületekben a megyék részes sérelmei bérekesztetnek. [II.] Verőcze, Szerém s Posega megyék, ugy Buccari sérel…
a)
[I.] A délutáni kerületekben a megyék részes sérelmei bérekesztetnek. [II.] Verőcze, Szerém s Posega megyék, ugy Buccari sérelmei a horvátországiaktól külön választatnak, s ezek is bevégeztetvén, a kir. városok sérelmei rostáltatnak.
[I.] A délutáni kerületekben a megyék részes sérelmei bérekesztetnek. [II.] Verőcze, Szerém s Posega megyék, ugy Buccari sérelmei a horvátországiaktól külön választatnak, s ezek is bevégeztetvén, a kir. városok sérelmei rostáltatnak.
Pozsony, május 12-án, 1835.
Folytatása a megyék egyes sérelmeinek, mellyek a május 7-ik, 8-ik és 9-ik napjain tartatott délutáni kerületi ülésekben kerültek tanácskozás alá. 31-ik szám alatt Győr vármegye panaszkodik, hogy magtalanul elhalt nemes Szarka Dániel után Győr városában maradt értéknek a városi magistratus által történt elfoglalása alkalmával közbejött kegyetlenkedések s kicsapongások* megfenyitésére büntető pert rendeltetvén indíttatni, az udvari Cancellaria ennek elitélését delegatum bíróságra bizta. – Melly ebéli rendelése az udvari Cancellariának a törvénykezés senki kedveért nem háborítható rendének sérelmét foglalván magában, a panasz köz értelemmel elfogadtatik.*
A panasz szerint az elhalt után maradt házakat és más értékeket annak osztályos atyafiától a városi magistratus 1831 okt. 4-én „borzasztó kegyetlenséggel, több nemes személyeknek s cselédjeiknek veszedelmes összetagolási, némelyeknek kötözve volt hurczoltatási, némelyeknek hosszabb idejü tömlöczözése mellett” foglalta el. L.: Iratok. II. köt. 168.
A rendek csak a küldöttség javaslatát hagyták jóvá, amely törvényekre való hivatkozással pontosan kimutatta a Kancellária rendelkezésében rejlő törvénytelenséget. L.: Iratok. II. köt. 169. kk.
32. szám. Bihar vármegye tapasztalván, hogy olly helyeken, hol eredetileg görög nem egyesült vallásúak laktak, későbben ha az egyesültek száma a nem egyesültekét csak eggyel is felülhaladja, ezek az általok épitett és használt templomtól megfosztatnak, ezen visszaélés meggátlására törvényt kiván alkottatni olly világos kitétellel, hogy ha valamelly helység lakosinak nagyobb része jószántából vallását megváltoztatná, a helybeli templomot el ne foglalhassa, hanem csak általa épitendő uj templomban tarthasson isteni szolgáltatot, hahogy fiókegyház gyanánt más parochiához nem kapcsoltathatnék. Az előbbi valláson maradottakra nézve pedig az illető világi és egyházi törvényhatóságok egyetértőleg határozzák el, hogy azok továbbá is parochiát vagy filialist képezzenek.*
A küldöttség ezt a kívánatot minden megjegyzés nélkül igazságosnak minősítette. L.: Iratok. II. köt. 171.
Ezen kivánat ellen ugyan senki sem szollott, TÖRÖK mindazáltal igazságosnak vélte, hogy a község köz költségén épitett templomnak birtokában maradandók a másik résznek költségeit aránylag visszafizessék. E kérdés felett némi vitatások támadtak. Voltak, kik a templomokat a vallás tulajdonának lenni álliták, olly értelemben t. i., hogy míg vannak a községben ollyanok, kik eredeti vallásukban megmaradván a templomnak hasznát vehetik, addig azt tőlök elvenni nem lehet, minthogy az épitőknek bizonyosan nem volt szándékában más vallásúak számára templomot épiteni; az alapitók czélzatának pedig, míg csak haszonnal s józan következéssel lehet, teljesittetni kell, amint ezt a fundatiók gyakorlatban is bizonyitják, mellyek azért, hogy valamelly alapitónak maradéki más vallásra tértenek, az alapitó által kijelelt czéltól elvonatni nem szoktak. – Másrészről ellenben czáfolatul mondatott, hogy a templomoknak mint isteni szolgálat helyeinek rendeltetése nem a puszta kőfalak használatlani fenállásában, hanem a község lakosinak használatában állván, azokat nem a vallás, hanem az emberek tulajdonának kell tekinteni, s az Isten tiszteletére aként fordítani, mint a lakosoknak vallás változtatás által változó szüksége hozza magával, különben a községi lakosok kisebb száma a többséget némileg kénszeritené, hogy előbbi vallásában meggyőződése ellenére inkább megmaradjon, mintsem meggyőződését követve, az isteni szolgálat módjainak hijánya miatt, a vallásnak malasztjait nélkülözni kénteleníttessék (melly gyámok ugyan megfordítva a másik részre is állani mondatott).
Ezen vitatások között azonban szembeötlőleg kitetszett, hogy az elvek, mellyek vitattattak, észlegi egész kiterjedésökben felvéve mindkét részről olly következményekre vezérelhetnének, mellyek az előzmények czélzatát messze haladhatnák. Amint tehát gyakorlati életben ezen elvek alkalmaztatásának a lélekösméret szabadságából következő türelem s keresztényi szelidség által mérsékeltetni kell, ugy másrészről jónak itéltetett, a Bihar vármegyei specificus feladást egyedül a kérdésbeni eset részes (particularis) szempontjából tekinteni. Igy tekintve pedig különös visszaélések fedeztettek fel, mellyek a görög nem egyesültek téritésében divatoznak. Történt t. i., hogy a görög egyesült vallású pap egy nem egyesült hitű helység temploma előtt toborzáskép felütötte a hordó pályinkát, s a járókat kelőket kinálgatva, mindenkinek egy forintot igért, ki az egyesült hitre tér; s ha eként igérettel s itallal a lakosok többségét megnyeré, a templomot azonnal elfoglalá. A kijózanodott lakosok azonban (kivált mivel a forintot sem kapták meg) rövid időn kinyilatkoztaták, hogy ők előbbi vallásukhoz hivek maradnak; de az egyesült hitű pap a templomot többé ki nem adá s eként indirecte az egész községet hitváltoztatásra kénszerité. Figyelmet érdemlő körülmény gyanánt emlitettett továbbá az is, hogy bár ha tiszta meggyőződésből történik is a kitérés, nincs itt valami architecturai nevezetességgel biró épületekről szó, hanem többnyire vastagon bárdolt gerendákból összeékezett templomokrul. Mind ezért tehát, mind azon elvnél fogva is quod aedes Deo sacratae, extra Commercium humanum constituautur, az aradi követ inditványa szótöbbséggel el nem fogadtatott, s Bihar vármegye javaslata ugy, amint áll, tisztán jóváhagyatott.
33-ik szám. Komárom v[árme]gye panaszkodik, hogy a Helytartótanács, ezen megye adózóit uj teherrel, t. i. a Noszticz ezered főtiszti karával akarván terhelni, mivel ezt a Vármegye el nem fogadta, az arány szerint ezen megyén fekvő katonatartás terhén felül még Fehér vármegyéből egy századot szállitott nyakára, kérvén kérelmének orvoslását annyival inkább, mivel már 1830-ban is hasonló sérelem lőn ezen megye részéről fel adva s az ország Rendei által elfogadva.*
Az 1830-ban beterjesztett és elfogadott azonos tartalmú sérelmet l. az országgyűlés Irásaiban, az általános sérelmek között 19. sz. alatt, 560. kk.
VAY ellenveti, hogy a sérelem igazsága felől csak úgy lehetne itéletét hozni, ha tudnók, mennyi katonát tartozik minden törvényhatóság tartani. MARICS pedig tagadja, hogy a panaszlott katona osztály mindég állandón Fejér vármegyében tanyázott volna, mert szállása hol ott volt, hol Komáromban, hol Veszprémben. De Komárom azáltal játszotta ki Fejért, hogy volt ugyan kebelében alkalmas tiszti lakháza, de azt eladta, s most a tisztikart béfogadni nem akarja. – Erre PÁZMÁNDY a dolog történeti folyamát részletesen előterjesztvén, megyéje sérelmét azon alkotmányos elve alapitja, hogy a katonatartás a vele összekötött deperditák s egyéb terhek miatt valóságos adó, s mint ilyen, országgyülési rendezés alá tartozván, a Consilium kéj szerint nem küldhet egy vagy más megye nyakára katonát.
FEKETE: Első alkalommal, midőn az ország a katonatartást elvállalta, ez az adózó nép iránti kedvezés alakjában jelent meg, mint könnyítés termesztményinek eladásában; de később a regulamentális és a neveledett folyó ár közötti különbségből deperditák eredvén,* az eleintén nem sulyos katonatartás az adónak legsulyosabb, legnyomasztóbb nemévé változott, s mint ilyes az országgyűlése rendelkezésétől el nem vonattathatik. Fel kell tehát ügyelnünk, hogy az országbani katonaság száma kéj szerint ne szaporittassék, különben az örökös tartományokban mindent folyó ár szerint készpénzzel tartozván a kormány fizetni, itt pedig adóba számitva a 4 ftos zabot 45 xrjával bonificálván, félni lehet hogy elöntik hazánkat katonával, s ezen uton az adót négyszerezve, ötszörözve is felemelik.
Vö. a 353. old. 25. jegyzetével.
KOCSI HORVÁTH ezen alapos nézeteket igazolva, örömest megegyezik abban, hogy a katonaság kéj szerinti szaporitása ellen közönséges országos sérelem tétessék. De particularis sérelemnek Komárom panaszát el nem fogadja, különben az következhetnék belőle, hogy a Komárom lábából kihuzott tövis a már különben is arány felett terhelt Veszprémnek lábába üttetnék.
KAJDACSY (Baranya) ettől nemcsak nem tart, sőt ugy hiszi, hogy Komárom sérelmének pártolása lesz út s eszköz azon igazságos kivánatnak az egész országra nézve kivívására, mellyet Pozsony követe helyesen előterjesztett.* Hogy azonban mind Veszprém aggodalma megszünjék, mind a szóló követ megyéje is biztosittassék, a szerkezet végére tétetni javalja, hogy a Helytartótanács az 1802-ki országgyülési elrendezést* szorosan tartsa meg.
Vö. Fekete pozsonyi követ felszólalásával.
Az 1802-i országgyűlés vitáinak központjában a katonai kérdés állott. Az udvar ugyanis ekkor terjesztette ki Magyarországra a Károly főherceg által megkezdett hadsereg-reformot, amely szakított a katonafogdosás és az élethossziglani szolgálat elavult rendszerével és a sorozást, valamint a meghatározott ideig – 10, ill. 12 évig – tartó szolgálatot vezette be. A rendek ugyanekkor a sérelmek sorában javaslatot terjesztettek elő az 1751-es katonai regulamentum megváltoztatására, különösen a katonaságnak kiszolgáltatott termékek rendkívül alacsony árának felemelésére, és az egyes vidékeket egyenlőtlenül terhelő katonai elszállásolás rendszerének megváltoztatására. A javaslat megvitatására az országgyűlésen nem került sor. Az 1805-i béke után azonban a király a megyék ismételt panaszara elrendelte, hogy a háború alatt megnövekedett katonai létszámot csökkenteni kell és a megyékben állomásozó katonaság ne haladja meg az 1803-i békeév létszámát.
HERTELENDY MIKSA azonban, ezt az elrendezést (Dietale regulamentumot), minthogy törvénybe nem ment, kötelezőnek el nem ösmeri. De KAJDACSY feleletül adja, hogy törvénybe sem az adó mennyisége, sem a porták elosztása menni nem szokott,* azért mégis kötelez.
Az adó összegének megállapítása és annak a megyék és törvényhatóságok között azok teherbíró képessége arányábani elosztása egyik legfontosabb tárgya volt a rendi országgyűleseknek; az e tárgyban hozott végzések azonban valóban nem öltöttek törvénycikk formát és nem kerültek be az országgyűlés által hozott törvények közé.
BŐTHY osztozik Veszprém követének azon nézetében, hogy Komárom panaszának particularis sérelemkép felterjesztése valamely szomszéd megyének terhére válhatnék, mert a Komárom nyakára tolt századot az országból ki nem vinnék, s még kevésbé miatta az egész ezeredet. A felterjesztés tehát csak ugy állhat meg, hogy addig is, mig a katonatartás iránt az adó-biztosi Munkálatban rendszeres intézés tétetnék, a Helytartótanács az 1802-ki országos rendelést pontosan teljesitse. – PÁZMÁNDY ép arra alapitja panaszát, hogy egy megyére sem tolhat a Consilium több katonát, mint mennyit az 1802-ki országos regulamentum szerint tartani köteles.
PÉCHY az adó és porta tárgyávali hasonlítást helyesnek el nem ösmeri. Az adó mennyisége s feltételei repraesentatioba mennek, a Felség resolutiót ad reá s igy a törvényhozó hatalom egyesülése jő közbe. A katonatartás iránt ilyesmi az 1802-ki irományokban nem találtatik, ugy hogy ő e részben nem tud más regulamentumot, mint M[aria] Theresiának önkényes parancsát,* mellyet csak nem fognak a RR kötelezőnek vallani. A sérelem tehát csak közönséges gyanánt állhat meg. – Erre azonban BENCSIK egyes datumoknak előterjesztését tartá szükségesnek, mellyek kivilágositsák, hogy az országban több katona van, mint amennyinek lenni kelletik.
Az 1751. évi Regulamentum militare, amely a katonaság elszállásolásával és eltartásával kapcsolatos kérdéseket a parasztságra nézve rendkívül hátrányos módon szabályozta.
BERNÁTH: Hogy mennyi katonát köteles az ország tartani? annak kisütése végett nem szükség akár az 1802-ki, akár más iroványokra hivatkozni, mert magában igen világos, hogy Magyarország több katonát tartani nem köteles, mint amennyit a hazának kebléből, polgártársainak sorából felajánlott. Tudjuk azt is, hogy az uralkodó házzal az 1718-ki concursuson* kötött egyeség szerint az ország 80 escadron lovasságot vállalt el, a magyar lovasság azóta egy pár ezereddel szaporodott, s már ennek tartása sincs az emlitett alkuba foglalva. Nincs tehát egyéb hátra, mint az, hogy Komárom vármegye sérelmét a bihari követ javaslata szerint egész hazánkra közönségessé tegyük, aminek az sem áll ellent, hogy egyes numerica adatok ekkorig elő nem terjesztettek. Ha szükség lesz reá, ezt minden követ megyéje részéről megteheti; de nyugodt lehet Nyitra v[ármegye] követe,* általános panaszunkat sem fogja merni a kormány tagadni, mert bizonnyal 100 escadronnál is több van az országban. – Van azonban a sérelemnek egy más oldala is. Elvállaltatván t. i. a katonatartás, concentratiórul szó sem vala, hanem körülmény szerintén 4–5–10 legény számmal volt a katonaság helységenként felosztva, most négy öt megyéből is összegyüjtik (concentrálják) a katonaságot, s az adózó nép megyéről megyére kénszerittetik azt termesztvényekkel ellátni. Ezt az ország soha el nem vállalta, s ez indirecta adó nemü törvénytelen terheltetés.
A XVII. század vége óta volt szokásos, hogy sürgető veszély idején nem országgyűlésen, hanem a megyék küldötteinek, a nagyobb birtokosoknak és az ország előkelőinek sebtében összehívott gyülekezetében szavazták meg a hadi adót. Ezeket a nádor elnöklete alatt tartott concursusokat az 1715: 8. tc. törvényesítette.
Utalás Bencsik felszólalására.
Végzés: A sérelem a Helytartótanácsnak önkényes elhelyezgetései ellen az egész országra kiterjesztve közönségesnek vétetik.
34. szám. Borsod v[árme]gye panaszolkodik, hogy a Helytartótanács a helységek előljáróinak választása tárgyában, épen most, midőn országos tanácskozás alatt forog, a törvényhozó hatalom végzésének megelőzésével, s igy annak sérelmével bizonyos intézkedéseket tenni merészlett.
Ezen sérelmet Palóczy már 1833-ban a september 7-ki országos ülésben előterjeszté, s az akkoron egy egész ülést huzott ki (lásd 78-ik számu levelemet) és 23 megye előleges külön felterjesztésére szavazott. Csekély többség által mindazáltal ide halaszttatván,* most közértelműleg elfogadtatott.
A kérdéssel kapcsolatos 1833: szept. 7-i országos ülésbeni viták ismertetését l.: Országgyűlési Tudósítások. II. köt. 176. kk.
35. szám. Ugyanazon megye a bészegellő helységek* iránt kiküldetni szokott országos biztosságok munkálódásának vezéreül bizonyos rendeléseket kiván tétetni.
Először az 1807: 28. tc. küldött ki bizottságokat az egyszerre több törvényhatósághoz tartozó helyek és az ún. „bészegellett helységek” (loca inclavata) ügyének rendezésére. Az 1827: 16. tc. kiegészítette a bizottságokat, az 1830: 11. tc. pedig úgy intézkedett, hogy a munka gyorsabb elvégzése érdekében a bizottságok minden országgyűlésen tegyenek jelentést munkájuk állasáról.
Ezen kivánság a Borsodi követ megegyezésével is akkorra halasztatott, midőn a Szathmár és Beregh megyék közt Tarpa iránt fennforgó kérdést tárgyazta irományok visgálat alá vétetvén,* egyszersmind a bészegellések elitélésének kérdése alaposan elintéztetik.
A Tarpa mezővárossal kapcsolatban Bereg és Szatmár között fennforgó vitára l. a 2. sz. megyei sérelem vitáját, 375. old.
36. szám. Nógrádnak értésére esvén, hogy az 1741: 44. cz[ikkely] által örökitett egri Foglár-féle intézet* megszünt légyen s annak felmaradt jövedelme egyedül a lyceumbeli tanitók fizetésére fordittatik, ezen fogyatkozás okaira nézve a kormánytól felvilágositást kér, s az ilyes közintézeteknek sikeres biztositását eszközöltetni kivánja.
Az 1741: 44. tc. törvénybe iktatta Foglár György címzetes püspök egri kanonok érdemeit, aki Egerben a nemes ifjak hazai jogban való oktatására jogi tanfolyamot létesített. Ebből az alapítványból fejlődött ki az egri érseki joglíceum.
FRIM előterjeszti a Foglár intézet históriáját. Ezt t. i. az alapitó 1738-ban természeti, s honi törvény és mathesis tudományok tanitására rendelte. Jósef császár által minden alapitványok béhuzatván,* ennek is hasonló sorsa lőn. Később azonban visszaállitása megengedtetett, ugy mindazáltal, hogy nemcsak az érdeklett tudományok, hanem mások is tanittassanak. Eszterházy püspök* tehát, ki az akkoron még fel nem osztott egri püspökségen* kivül a pápai és devecseri uradalmaknak is ura volt, a Káptalan segitségével az egri Lyceumot felállitotta,* mellyben a Foglár által alapitott cathedrákon kivül más tudományok is tanittatnak. És igy ámbár a Foglár alapitványának maradványai is odacsatoltattak, az intézet nem csak hogy meg nem szűnt, sőtt gyarapitatott; s azt csak nem fogják a RR sérelemnek venni, hogy több tudományok tanittatnak. És ámbár kérkedni nem akarván, örömest elhallgatná, a dolog e helyzetében kéntelen mégis kimondani, hogy midőn az egri püspökség három felé osztatott, a tanitási fundusból az ujon alkotott kassai, és szathmári püspökségek elvitték részöket, de a lyceumbeli 15 professor Egerben maradt, s azokat ujólag kellett dotálni. – 2-ik szörnyű csapás volt a devalvatio, mellynek következésében az egri clerus 106 ezer ftal pótolá a nevelés fundusát. – És igy épen ellenkezőn állván a dolog, mintsem hogy panasznak tárgya lehetne, Nógrád kivánatát kitörültetni kéri.
1784. szept. 10-én kelt II. Józsefnek az az intézkedése, amellyel az egyházi alapítványokat lefoglalta és jövedelmüket új lelkészségek létesítésére fordította. Vö.: Marczali Henrik: Magyarország II. József korában. II. köt. Bp. 1885, 152. kk.
Eszterházy Károly gróf (1725–1799) egri püspök, a II. József elleni katolikus ellenállás egyik vezére, a katolikus egyház előjogainak harcos védelmezője.
Az egri püspökség óriási területének felosztása és belőle új püspökségek létesítése hosszú előkészítés után 1804-ben történt meg: területéből kiszakították a kassai és szatmári püspökségeket, az egri püspökséget pedig érseki rangra emelték.
Az egri líceumot 1762-ben kezdte el építtetni Eszterházy Károly egri püspök, az épület 1766-ban készült el s a hittudományi, jogi és bölcseleti főiskolának lett az otthona.
SZOMBATHELYI feleletül adá, hogy az egri clerus ezen jeles adományozásának becsét épen nem akarják a RR csonkítani, de valamint egyrészről jussok van a köz alapitványok hová lett forditása felől a kormánytól számot kérni, ugy másrészről megnyugtatást méltán kivánhatnak, mert az 1741: 44. t. cz. másoknak is buzditásául örökiteni kivánván Foglárnak jeles intézetét, ezt hallgatással teljességgel nem nézhetjük, hogy a Helytartótanács a törvényhozó test elmellőzésével ama törvényt önkényleg sírba szállitsa, s az alapitásnak még csak neve se maradjon fenn. Nógrád v[árme]gye előterjesztése tehát annyival inkább megmaradhat, mivel az egri káptalan követe által előterjesztett felvilágositásokat is magától a kormánytól van jusunk megkivánni.
Ezek szerint némi vitatások után a nógrádi kivánat elfogadtatott.
37. Arad vármegyének Zaránd felé vezető posta menetel felállitása iránti kérelme elfogadtatik.*
A kérelem szerint a postajárat felállítása elé a Helytartótanács által gördített nehézségek elhárultak az illető földesuraknak abbéli nyilatkoztatásaival, hogy a postamenet valóságos megállapítása esetére birtokaikban a postát a szokott aerarialis fizetés mellett magok tartani kivánják, ha pedig azt vagy meg nem tarthatnák, vagy megtartani nem akarnák, segedelemül ezen célra egy belső telken kivül, mellyre egy alkalmas ház épittetne, egy egész sessio földet örök időre áltengedni készek”. L.: Iratok. II. köt. 177.
38. Szabolcs v[árme]gye sérelemnek veszi, hogy Polgár mezővárosának földes urasága, a kegyelem fillérből éldegélő agg katonákat is úrdolgára szorítván, a Helytartótanács ezt jóvá nem hagyta.* – Mellőztetvén a méltányosság kérdése, az előterjesztett sérelem a tulajdonosi jusok s így csupán törvényesség tekintetéből elfogadtatott.
A sérelem szövege világosabban elmondja a panasz lényegét: „Polgár mezővárosának földesurasága a kegyelemből nyert csekély fizetésök után élő agg katonákat is urdolgára kényszeritvén, különben még csak az uradalom határában való tartózkodásukat sem engedvén meg, s igy a nevezett személyek az agg vitézek házához visszatérni kéntelenittetvén, tartásuk a kincstárnak nagyobb terhére válna” – ezért a Helytartótanács utasította a megyét, hogy „a panaszos tárgyat az e részben fennálló rendszabályoknak foganatját eszközlőleg elintézze s miként történt elintézéséről jelentést tegyen”. Iratok. II. köt. 177. kk. – A megye a rendelkezést „a földesuri igazakba bévágó, s a birtokoknak a törvény által megállapitott szabad használlásával ellenkező”-nek minősítette és ezért adta be a panaszt. Valószínű, hogy a rokkantak zsellérek voltak s az uraság a robotkötelezettséget akarta megvenni rajtuk.
És ezzel vége lőn a megyék részes sérelmeit magában foglaló 2-ik osztálynak.
[II.] Következett a 3-ik osztály, melly Dalmát-, Horvát- és Tótországok alázatos sérelmeit és kivánatit foglalja magában. – Ezen czímből MADOCSÁNYI inditványára az alázatos szó mint a sérelem mellett épen rosszul hangzó kitörültetett.
Itt a Magyarország, és Croatia közötti keserű harcz ismét keserűn megujult. Ugyanis ezen osztályba lévén nemcsak a horvátországi 3 megyéknek, hanem Posega, Verőcze és Szerém megyéknek, s Buccarinak is sérelmei foglalva, HERTELENDY MIKSA és SOMSICS ezeket a magyarországi sérelmek sorába igtattatni kivánták, gyámokul hozván fel Horvátországnak azon törekvését, melly szerint nemzeti szabadságunkkal ellenkező municipalitásait, ön tartományának határán haladva tovább tovább terjesztgetni, s nemzetiségünk elleni szegülésének barátságtalan indulatát naponként nevelni s e szerint hazánk physicai és moralis integritását csorbitani törekszik.* B. PRÉNYI ugyan köz értelem szerint is magát Horvátországot is hazánk integráns részének vallván, tagadja, hogy a Croatiához csatolás Magyarország integritásának ártalmára lenne, de tagadja azt is, hogy Croatiának lehetne olly municipalis statutuma, melly a magyar törvényhozás rendelkezésének alájavetve nem volna. Ha tehát valamelly ilyes municipalitás káros volta szül a RRnek aggodalmat, ő a különválasztásban annál inkább meg nem egyezik, mivel azoknak erejét implicite sem akarja elösmerni. Kivánja tehát, hogy a kérdésnek publico-politicai eldöntéseig azon ösvényen maradjunk, mellyen az előbbi törvényhozások jártanak.
Az említett három megye hovátartozásának kérdése az úrbéri törvények vitái során is ismételten éles összeütközésekre adott alkalmat egyrészt a horvát követekkel, másrészt a főrendi táblával. E viták utolsó szakaszát a II. tc. 1. és 2. §-ával kapcsolatban a három megyének alsó Szlavónlával való azonosítása, illetve annak ellenzése képezte. Vö. előbb, 181. kk., 182. old. 28. jegyzetével. – Buccarival kapcsolatban már a törvényszékek elrendezésénél is vita tárgyát képezte, hogy pereit a báni táblára fellebbezzék-e, vagy a kir. Kuriára; e kérdés mögött is annak az eldöntése rejlett, hogy Buccari Horvátországhoz vagy közvetlenül Magyarországhoz tartozik-e. Vö.: Országgyűlési Tudósítások. II. köt. 655. kk., III. köt. 75. és e kötet 254. kk.
Erre azonban feleletül adaték, hogy az előbbi törvényhozásoknak némely nevezetek iránti engedékenysége minő következményekre nyujtott alkalmat? azt már e jelen országgyülésen gyakran vala alkalmunk tapasztalni.* PALÓCZY különben felszóllitá a RRket, menjenek csak mintegy 50 esztendővel vissza emlékezetökben és meg fogják látni, mint terjeszté Croatia lépésről lépésre, szelid és ártatlan szin alatt messze vágó czélzatait. Verőczét, sőt Fiumét is magáénak praetendálta, Buccarit szintén el akarja Magyarországtól idegeniteni. Valóban a 135 portás Croatia béke utján szeretne Magyarországtól hóditásokat tenni, szeretné, hogy ő parancsoljon ezen országban, mellynek védelméért a franczia kormány alól német kormány alá lett vetésekor* olly igen könyörgött; de abból bizonnyal semmi sem lesz. Nyugodjék meg a maga kicsinségében, éljen alkotmányunk jóvoltával, abban oltalmazni fogjuk, de magunk kárával hatalmát terjedni nem engedjük.
Vö. az alsó Szlavónia nevezet körüli, előző jegyzetben említett vitákkal.
Horvátország 1808-től mint a Napóleon által létrehozott Illyr Provinciák (Provinces Illyriennes) része francia közigazgatás alatt állott; a franciák 1813-ban kiürítették a tartományokat s a bécsi kongresszus 1815-ben jogilag is visszaállította a régi helyzetet, Horvátországnak a Szávától délre eső része azonban 1822-ig ennek ellenére is osztrák igazgatás alatt maradt.
Erre GR. DRASKOVICS némi keserűséggel válaszolt, vissza tudná, ugymond, ezen nyilakat taszitani, de a hely méltóságához illetlennek véli eme vetélkedést. Azért tehát Buccarira nézve csupán az 1791. törvényre hivatkozik, melly azt mindenkoron Croatiához tartozónak vallotta,* és hivatkozik a históriára, minél fogva tagadni nem lehet, hogy amint Fiume csak M[ária] Theresia alatt csatoltaték Magyarországhoz, ugy Buccari kezdet óta Horvátország része volt.
Az 1791: 61. tc.-kel az országgyűlés a korábbi törvények végrehajtásaként úgy intézkedett hogy mivel Mária Terézia „… partes maritimas regno Croatiae, ad quod ab olim spectabant ac per eam sacrae regni Hungariae coronae postlimino reincorporaverit” az intézkedést törvénybe iktatja, Buccarit pedig Porto Re-vel mint szabad kikötőt kiváltságos állásában meghagyja.
Ennek ellenében HERTELENDY MIKSA hivatkozik az 1596: 32. törvényre, melly nyilván bizonyitja, hogy Zrinyieknek tengermelléki birtoka (pedig nagyon szeretnek a horvátok erre hivatkozni) nevezetesen Hrelin és Bucca Dalmatiában feküsznek.* Lehetetlen tehát megfogni, hogy praetendálhatják a horvátok Buccarit, ha csak egyszersmind azt is nem állitják hogy Dalmatia szintén Croatiához tartozik. S e tekintetben csakugyan igaza van Borsod követének, hogy a horvátok napról napra tovább terjeszkednek követeléseikkel.
Az idézett tc.-ben a rendek kérték a királyt, hogy Zrínyi György dalmáciai birtokait és kikötőit mentesítse a fiumei tisztviselők és harmincadosok zaklatásaitól.
DRASKÓCZY* azt felelé hogy ő oklevelekre s törvényekre támaszkodva (mellyeket azonban elő nem mutatott) bé tudja bizonyítani, hogy azon háborús időkben Dalmátiának határai nagyon bizontalanok voltanak. – Mire azonban BEZERÉDY válaszul adá, hogy az idézett törvény nem bizonytalan adat, kivált mivel olly időből való, midőn alkalmasint jobban tudaték azon országnak határa. Egyébiránt valamint igaz, hogy ha még 6 megye csatoltatnék is Croatiához, az ország integritása nem veszitene, mert maga is a magyar Koronához tartozik, ugy azt sem lehet tagadni, hogy az ő institutionalis kormányzásukat egy talpalatnyival sem engedhetjük tovább terjedni, mint amennyire de jure et facto annak létezését megmutatják. A próba tehát őket illeti, de azt Buccarira nézve nehezen fognák teljesithetni; nem de jure, amint az 1596-ki törvénynél fogva hinnünk kell, s nem de facto, mert Buccari egyenest a Helytartótanácstól függő különös kormányzás alatt áll.
A kéziratban eredetileg Draskovics volt, Kossuth azonban átjavította Draskóczy-ra. Az átjavítás okát nehéz megmagyarázni, hiszen az előzményekből is látszik, hogy a követek Draskovics János gróffal, Horvátország követével vitáznak. Draskóczy nevű követ nem volt az országgyűlésen.
Végzés: A Posega, Verócze és Szerém megyék, nem különben Buccari sérelmei innen kivétetve a magyarországiakhoz csatoltatnak, s itt csak a horvátországiak maradnak, a czím is a szerint módosittatván.
Ezek következésében egyenként felvétetvén eme sérelmek, azoknak (ugyszólva) csupa felolvasása s jóváhagyása a 11-ik s 12-ik májusi délutáni kerületeket kihuzta, s bérekesztésökkel általmentek a RR a kir. városok sérelmeire, mellyekből szintén 8-at elvégeztenek.*
Horvátország, Dalmácia és Szlavónia III. osztályba tartozó sérelmeit és kívánatait l.: Iratok. II. köt. 179. kk., a IV. osztályt képező városi sérelmeket és kívánatokat Uo. 222. kk.
