a) Folytatás a fő RR 10-ik juniusi üléséről, Erdély, V-ik Ferdinándi czimzet, s az ügyészi visgálat ügyében.
a)
Folytatás a fő RR 10-ik juniusi üléséről, Erdély, V-ik Ferdinándi czimzet, s az ügyészi visgálat ügyében.
Folytatás a fő RR 10-ik juniusi üléséről, Erdély, V-ik Ferdinándi czimzet, s az ügyészi visgálat ügyében.
Pozsony, junius 13. 1835.
Országos ülés a főrendeknél, jún. 10.
Az erdélyi ügyet tárgyazta fölirás szerkesztésének 1-ő §-a iránt (utóbbi levelem szerint*) abban állapodván meg a fő RR, hogy azon szavak, mellyek Erdélyben a fő hatalmat (supremum rerum arbitrium) királyi biztos kezére bizottnak panaszolják, megmaradjanak, amik azonban a fejedelem bizodalmának a nemzettől lett megtagadását s a törvényhatóságoknak jussaikbóli kivetkeztetését emlitik, kitörültessenek, általmentek a fő RR a 2-ik §-usra; mellyben emlittetvén a rokonságnak, nemzetiségnek és jó s balsorsbani osztozásnak kapcsolati, mik által Erdély nem csak testvér, s társországgá, hanem velünk egy nemzetté tétetett: ismételve nyilatkoztatik az Ország Rendeinek azon való aggodalmok, hogy erdélyi atyánkfiai alkotmányos jussaiktól megfosztattanak.* A fő RR előbbi alkalommal ezen kifejezést is ellenzették.*
Vö. előbb, 483. kk.
Vö.: Iratok. IV. köt. 33.
A főrendek első válaszizenetét l.: Iratok. IV. köt. 204. kk.
PALUGYAY püspök most is kihagyásra szavaz, részint a fejedelem iránt tartozó tiszteletnél, részint azon oknál fogva is, mivel amik Erdélyről annyi magasztalásokkal emlittetnek, azokat nem minden időszakra nézve véli a történetirás valóságival összehangzani. Elösmeri ő, s örömmel ösmeri el, hogy a két hazának gyermekei több századokon keresztül jóban s rosszban híven osztozó testvérek valának; de a történetek viszontagságai által egymástól elszakitatván, békövetkeztek az idők, mellyeknek lefolytában, Magyarország Erdélytől sok keservest szenvedett. A szólló püspök azonban eme szomorú időszakot, mellyet könnyek nélkül nem képes olvasni, örök feledékenységbe óhajtván merítetni, most sem kivánja említeni, de azt sem tűrheti, hogy a történetek évrajzainak igazságai a valósággal ellenkező színben öltöztessenek. Ami egyébiránt Erdélynek alkotmányátóli megfosztatását illeti: újítja véleményét, melly abban áll, hogy ha lennének is Erdélyországnak sérelmei, azok a magyar diaeta tanakodásinak tárgyaivá nem lehetnek, minthogy Erdély alkukötések és diplomák által biztositott külön törvényhozással bir, annak okáért magokra az erdélyiekre kivánja bizatni, hogy az ön tettök által összerogyott status publicus helyreállításának eszközei felett csillapult indulattal s nyugodt lélekkel elmélkedjenek.
Az ORSZÁGBIRÁJA ellenben az egyesülést kivánván előmozditani, a jó s bal történetek együtt viselésére hivatkozást nem akarta ellenzeni, a jussoktóli megfosztás kifejezését pedig igy javallá módositani: in exercitio jurium et avitorum institutorum impeditam cernimus.
A TÁRNOK ugyan azt veté ellen, hogy azt általában nem lehet mondani, mert hiszen a nemesi kiváltságok teljes épségökben fennállanak! az igazság kiszolgáltatik!! a közigazgatás szakadatlan gyakoroltatik!! – Az Országbirájának véleménye mindazáltal elfogadtatott, s ez alkalommal jött közbe JORDÁNSZKYnak a NÁDOR által visszatorlasztott beszédje is, mellyet előbbi levelemben közlöttem.
A fölirás stylusára nézve fennforgott egyéb kisebb érdekű észrevételek iránt a fő RR, a KK és RR által adott feleletben megnyugodtanak.
III-ik tárgy volt 2-ik izenetjök a KK és RRnek azon fölirás érdemében, melly által megkérni óhajtják Ő Felségét, hogy mint magyar király V-ik Ferdinándi czimmel s jellel éljen.*
A rendek e tárgybani második izenetét l.: Iratok. IV. köt. 221. kk., magát a feliratjavaslatot: Uo. 35. kk.
B. PRÉNYI (ugocsai főispán): Hazánk függetlenségét s az örökös tartományoktól elkülönözött önállását kétségbe senki által nem vétethetőnek itélvén, s a czimzet miatt legkisebb veszéllyel fenyegetettnek sem látván, ha az inditvány megtétele előtt véleménye felől megkérdeztetnék, kétségkivül azt felelné, hogy az egész dolgot hallgatással mellőzni legtanácsosabb; s azért nyilván mégis vallja, hogy akik e tárgyat meginditották, ez által előrelátó gondosságuknak s bélátásuknak nem nagy jelét adták.* És valamint ő nem a czimzetbe helyhezteti függetlenségünket, ugy teljesen hiszi, hogy az önállás jussainak tettleges gyakorlata nélkül a czimzetben magok a KK és RR sem nagy vigasztalást lelnének. Azonban az inditvány megtörtént, s az ellenzés gyakran csekélynek látszó dolgot is nagy következésre vezethet. Nincs a RR kivánságában semmi, ami akár a törvényel, akár a királyi jusokkal vagy méltósággal, akár pedig a fiúi hódolat tiszteletével legkevésbé is ellenkeznék; s mivel nem ellenkezik, habár alapja nem volna is, megérdemli hogy a fő RR által ne gátoltassék. Ő tehát a felirást elfogadja, de meddig terjesztessék a kivánság? erre nézve észrevételeit feltartja.
A vita alapjául szolgáló felirat elinditását l. 342. kk.
B. BEDEKOVICS: Az ország függetlenségének kezeskedő biztositását a királyi esküben s hitlevélben találja, s a historiai példák egybehasonlitására térvén, megvallja hogy nem foghatja, miben keresik a KK és RR erősségöket, midőn a római császárok idejéből vett példákat az Austriai Császárság czimjére azon oknál fogva nem vélik alkalmazhatóknak, mert amaz nem firol fira örökségben szálló, s nem is mindég az Austriai Ház körében maradott, hanem szabad fejedelmek szabad választásitól függő méltóság volt? A szónok véleménye szerint ezen különbség a példa erejét legkevésbé sem rontja, sőt a dologra nem is tartozik. Mert a fő RR argumentumának veleje abban áll, hogy a több koronákkal biró fejedelmek czimjöket attól mérték, melly az egész mivelt világ véleménye szerint magasb méltóságúnak tartaték. Valamivel több erőt lát a KK és RRnek azon állitásában, hogy „a római császári czim önállásunkat nem veszélyeztetheté, de az austriai császári czim több okot nyujt aggodalmunkra”. A szólló főispán azonban sokkal több bizodalommal viseltetik királyi házunk, s a magyarországi jövendő törvényhozások eránt, semminthogy hazánk függetlenségét amannak törvényessége s esküvési fogadásához való hűsége, emennek pedig hazafiúi gondoskodása által biztositottnak nem tartaná; és ha mégis a történetek viszontagságai annyira vihetnék valaha hazánk állapotját, hogy az Austriai Császárság tartományává változnék, ezen nem reménlt szerencsétlenség esetére megvallja, hogy a puszta név és czim a függetlenséget biztositó lánczban igen gyenge szem volna, s ha más nem; az bizonnyára önállásunkat meg nem oltalmazná. Különben is ha volt idő, midőn ilyforma aggodalomnak helye lehetett, az 1804-ki időszak lett volna az; de 1807-ben valamint Ő Felsége nyilatkozása tökéletesen megnyugtatá az Ország Rendeit, ugy ezek ki is jelentették, hogy a czimzet országunk függetlenségét legkevésbé sem sértheti.* A szónok tehát a felirást ugyan szükségesnek nem itélheti, mivel azonban reménsége nincs, hogy a KK és RR elálljanak, másrészről pedig Ő Felségétől minden bizonnyal oly választ reménl nyerhetni, melly habár nem egészen teljesitené is a RR kivánatát, mivel Urunk Királyunk e részben csupán ősei nyomdokát, s az egész Európa által felszentelt szokást követi, mindazáltal aggodalmunknak még árnyékát is el fogja oszlatni kivánná bizonságát adni, hogy ahol az ország jussai felőli gondoskodásról van szó, a fő RR soha hátra nem maradnak, s azért ha csakugyan ragaszkodnának a KK és RR kivánatjokhoz, ő a felirást gátolni nem szándékozik.
Vö. a 427. old. 8. jegyzetével.
B. EÖTVÖS főpohárnok a többség akaratjának szivesen engedelmeskedik, szükségesnek látja mindazáltal ezen táblának ellen nézeteit az izenetben kifejteni, s a szónok ugyan egyenesen kinyilatkoztatja, hogy Ő Felsége egész Európa köz véleménye szerint V-ik Ferdinand nevezettel nem élhet. Midőn 1790-ben a királyi hitlevél iránt repraesentáltak az ország Rendei, s országunk függetlenségét különösen biztosittatni kivánták, dicső emlékezetű 2-ik Leopold királyunk a Pragmatica Sanctio következésében nyilván kijelentette, miképen Magyarország függetlenségét ugy kelletik érteni, hogy ezen országnak, a többi örökös tartományokkal elválaszthatlanul együtt kelletvén biratni, a birtoknak egyesülete, s szélt nem oszlatása soha kérdésbe ne vonattathassék.* Már pedig a szónok úgy tartja, hogy a czímzet is a birtokhoz tartozik. – Egyébiránt ő e részben azon ösvényt óhajtja követni, mellyen az 1807-ki országos Rendek jártának, akik nyilván kimondották: hogy az austriai császári czím mireánk teljességgel nem tartozik, arról tehát egyátaljában szóllani sem akartak.*
A koronázási diploma körüli 1790 szeptember-októberben lezajlott feliratváltásokat l. az országgyűlés Irásaiban, 158. kk., 179. kk., 194. kk., 234. kk.
Vö. előbb, a 427. old. 8. jegyzetével.
Az ORSZÁGBIRÁJA nem akarván a RR izenetének részlétes taglalgatásával a fő RR figyelmét terhelni, csupán némellyek állitásokra kiván felelni. Mondják ugyanis a KK és RR 1-ör: miképen a fő RRnek azon állitását, hogy az ország jussai és szabadságai egyedül csak a hittel erősitett királyi kötéslevelektől veszik erejöket s állandósagukat, soha el nem ösmerik. – Akárminő értelmet kivánjanak is a KK és RR ezen állitásuknak tulajdonítani, annyi minden esetre igaz, hogy minden törvénytudóknak s minden constitutionalis nemzeteknek egybehangzó itélete szerint az ország jussainak alapja a királyi esküvel megerősitett alkukötésekben helyheztetik, s minden egyéb kezességek, ebből, mint valóságos kutfőbül származnak. – 2-or mondják a RR, hogy különbség van a római s austriai császári czimek között, mert amaz egy uralkodóházhoz örökségkép nem tartozott. Úgy de nem arról van a szó, választási, vagy örökösödési méltóság volt e a Római Birodalom császársága, hanem arról, hogy Európának minden fejedelmei azon méltósághoz alkalmaztatták nevöket s czimzetjöket, melly közvélemény szerint elsőbb s fenségesebb volt. És hogy ezen szokás a mi uralkodóink által is mindenkoron megtartatott, erre a római császárok idejéből vett példák igen helyesen idéztettek.* – 3-or fájdalommal kéntelenítteték a szónok a KK és RR izenetében azon vádat olvasni, hogy a fő RR észrevételei arra vezetnek, mintha Magyarországnak önállása sem volna.* Ezt egyenesen tagadja, mert a fő RR csupán azt mondották, hogy jusainknak és szabadságinknak biztositását a királyi hittel erősített kötéslevelekben találják, és valóban igen szomorú helyzetben lenne hazánk alkotmánya, ha a királyi névhez vetett sorszám önállásunkat veszéllyel fenyegethetné. Ezeket kötelességének tartá megjegyezni, egyébiránt az ugocsai főispánnyal egy értelműleg szavaz.
A főrendek első válaszizenetében. L.: Iratok. IV. köt. 206. kk.
„A KK és RR … a Főrendek észrevételeihez még annál fogva sem járulhatnak, mivel ezek arra vezetnek, mintha Magyarországnak önállása sem volna.” L.: Iratok. IV. köt. 222.
A TÁRNOK siránkozásra méltónak itélné hazánkat, ha függetlenségünknek bármi csekély részét is a királyi névszám sérthetné; s ezt a RRnek adandó válaszban kifejeztetni csak azon oknál fogva is szükségesnek véli, mert ha Ő Felsége (amint gyanítani lehet) a RR kivánatát nem teljesiti, majd az következnék belőle, hogy az ország függetlensége sértve van, amit ő, bárminő királyi válasz érkezzék is, mindég tagadni fog. De épen azért, mivel a szónoknak sem örömet, sem szomorúságot nem okoz, akár miként fogja magát nevezni Ő Felsége, a felirást egyátaljában nem ellenzi.
A NÁDOR tehát köz értelem szerénti végzésnek nyilatkoztatván, hogy a repraesentatio felterjesztésében megegyeznek a fő RR, következett magának a felirás stylusának rostállata, – s e részben csupán a dolog velejét nem érintő egy-két csekély módositások tétettek. – A felirás végén elszámláltatván az ország kivánságának sommája, többi közt az is mondatik: hogy minden úgy polgári, mint katonai czimekben, és jelekben, V-ik Ferdinánd nevezet használtassék. – Ezt B. PRÉNYI olly messze terjedőnek itélte, hogy annak elfogadásához reménségünk sem lehet. – Azt tehát B. ÖTVÖSsel egyetemben kitörültetni javallák, mert (ugymond a Főpohárnok) az következnék belőle, hogy a magyar katonaság külön jelt hordana! – Az ORSZÁGBIRÁJA azonban nem tartá tanácsosnak a messze vezethető vitatásokra alkalmat szolgáltatni. – Az érdeklett kifejezés tehát a felirásban meghagyatott.
IV-ik tárgy volt azon fölirás, melly által az ügyvédi vizsgálat tilalmának megszüntetése sürgettetik.*
A rendek e tárgybani izenetét és a hozzá mellékelt feliratjavaslatot l.: Iratok. IV. köt. 222. kk.
A TÁRNOK MESTER ellenzé a fölirást. Okai valának, hogy ügyészségre törvényszéki gyakorlat kivántatik, ezt pedig az országgyülési praxis ki nem pótolja, mert magáról mondhatja, hogy amióta itt van a diaetán, a törvényből nemcsak hogy nem tanult, sőt felejtett – továbbá hogy az ügyészek szerfeletti nagy száma épen nem kivánatos, mert neki tapasztalása van, hogy tales esurientes advocati igen nagy csapás, – de különben is a censura dolga mindég a kormány kezében volt, s a törvény semmi mást nem rendel, mint azt, hogy aki ügyész akar lenni; magyarul tudni tartozik; végre pedig azért sem fogadja el a felirást, mivel az ügyvédi vizsgálat tárgya különben is systematica pertractatio alatt helyheztetik.*
A törvényszékek rendezéséről szóló munkálat eredetileg XXII., véglegesen XXIII. törvénycikke vonatkozott az ügyvédekre. 1834. febr. 15–18. közötti kerületi vitáit l.: Országgyűlési Tudósítások. II. köt. 662. kk.
A Tárnokkal egy véleményen valának a FŐLOVÁSZMESTER, B. BEDEKOVICS főispány, BELÁNSZKY püspök, PYRKER érsek és Báró PONGRÁCZ. Ellenben az ORSZÁGBIRÁJA figyelmezteté a fő RRket, hogy az ifjúságot a káros következésű henyéléstől elvonni s maga tökéletesitésére s élelem keresésére módot nyujtani nagyon kivánatos. A censurát adóknak legnagyobb része, nem lesz ügyvéd s a törvénykezési gyakorlatot különben is nemcsak a kir. Curia, ha nem az ország többi törvényszékei előtt is megszerezhetik. Legyen szoros a vizsgálat gyakorlati tekintetben is, s engedtessék meg diaeta alatt is, de csak azoknak, akik bizonságot tudnak mutatni, hogy azon gyakorlaton felül, mellyet a criminalis perek vizsgálata körében, magoknak a kir: Curiánál Diaeta alatt is szerezhettek,* más törvényszékeknél magokat a törvénykezésben elégendőleg gyakorlották.
A Curia az országgyűlés tartama alatt csak bűnügyekkel foglalkozott, polgári perekkel nem. (Vö. a 366. old. 30. jegyzetével.)
Ezen véleményhez állottak B. PRÉNYI, GR. KEGLEVICS JÁNOS és SZEGEDY főispányok, ÜRMÉNYI, gubernator, B. VAY MIKLÓS és átaljött Báró PONGRÁCZ. GYÜRKY főispán pedig a KK véleményét pártolá. – Végzésnek jelentetett, hogy a KK és RR javallata az Országbiró módositásával elfogadtatik, mely eként lőn kifejezve: hogy a kiadott rendeletek azokra, kik a szokott főtörvényszéki gyakorlaton felül (?) egy olly biróság előtt, melly az országgyülése alatt a polgári perekben foglalatoskodik, ki töltött sikeres gyakorlatról helyes bizonyságot előmutathatnak, megszüntessenek.
