d) Az úrbér iránt megvan az egyesülés, a kir. czimzet végett Ő Felségéhez intézendő felirás, és az előleges sérelmek iránt is. – …

Teljes szövegű keresés

d)
Az úrbér iránt megvan az egyesülés, a kir. czimzet végett Ő Felségéhez intézendő felirás, és az előleges sérelmek iránt is. – Erdély, s az ügyvédi vizsgálat tárgya felől még folyik az alkudozás.
Junius 12-én a KK és RR kerületi ülést tartották, mellyben e következőket végezték: 1.) Az előleges sérelmek tárgyában javalt módositását a fő RRnek elfogadták. – 2.) Erdély iránt azon kifejezéshez, hogy a fejedelem bizodalma a nemzettől megvonatott, s a törvényhatóságok jussaiktól megfosztattak, erősen ragaszkodnak, a többit elfogadták. – 3.) A királyi czímzet iránti felirás stylusában javalott móditásokban megegyeztek. 4.) Az ügyvédi censura iránt eredeti javallatjok mellett maradnak, – mert a fő RR által hozzátett egyik feltétel, t. i. a szokott Curialis praxis diaeta alatt lehetetlen, a másik t. i. a gyakorlat, in partibus pedig magában értetik, minthogy anélkül juratusnak sem vétetnek bé az ifiak.* – egyébiránt valamint ez napon, ugy június 13-án is, szerkesztési rostállaton kivül némelly pótolólag béadott sérelmekkel foglalatoskodtanak.
A főrendek válaszizeneteit a négy tárgyban l.: Iratok. IV. köt. 232. kk., a velük foglalkozó jún. 10-i főrendi ülés vitáit előbb, 486. kk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem