a) Még nehány vonás a szabad szóllás sérelme feletti kerületi vitatásokból.
a)
Még nehány vonás a szabad szóllás sérelme feletti kerületi vitatásokból.
Még nehány vonás a szabad szóllás sérelme feletti kerületi vitatásokból.
Pozsony, junius 24, 1835.
A báró Wesselényi Miklós személyében megsértett szóllásszabadság orvoslása végett Bihar vármegye részéről tett inditvány mellett szóllott még KLAUZÁL is. Ő úgy vélekedett, hogy ha nincs szóllás szabadsága, constitutio sincs. Ha azok, kik a törvényhozásba közvetve vagy közvetlenül béfolynak, gondolatikat szabadon ki nem jelenthetik, a törvényhozásbani részvétnek vége van. Kell ugyan korlát a szabadságban, korlátolták is azt őseink, ámbár a széksértés büntetését a gyűlésekre is kiterjesztő törvény* már nem azon időkben hozatott, midőn a nemzet még hatalmas vala, hanem midőn a gyengébb magyar már jussaiból is engedni kezdett volt. De miután mindezek csakugyan igy vannak, és miután a széksértésnek büntetése a hűtelenségitől szabályosan megkülönböztetett, hogy lehessen valakit törvényhozásbani részvét jusánál fogva közgyülésen mondott beszédért hűtelenséget bosszuló perbe vonni? a szónok megfogni nem képes. Kik velünk, ugymond, ellenkező véleményt táplálnak, igen sok alkalommal mondották, hogy mi követek csak eszközei vagyunk küldőink akaratjának, s otthon van az igazi törvényhozás. Ha ez igaz, s küldőink a szabad szóllást mégsem gyakorolhatják, akkor nemcsak ittlétünk egészen haszontalan, hanem egész alkotmányunk is csak veszedelmes illusio. Pedig az ön csalódásnál nincs egy nemzetnek szerencsétlenebb helyzete, nincs a szabadságnak kártékonyabb ellensége. Az önkény és despotismus járma alatt nyögő nép érzi bilincsének súlyait, s idő és körülmény kedvezvén, magát szabaddá teheti. De amelly nemzet magát századokig szabadnák álmodja, s mig álma mámorában örvend csalódásának, jussait egymás után letiportatni engedi: ez a nemzet a legszerencsétlenebb, ez a valódi szabadságtól legtávolabb van. Fájdalom, Te[kinte]tes RR! elrabolt jussainkból alig maradt már egyebünk, mint a szóllásszabadság; ez az, mellynek segedelmével talán az elvesztett kincseket is visszaszerezhetnénk. De ha nemzeti moralis erőnknek emez utolsó fillérjét is ki hagyjuk ragadtatni kezeink közzül, nem érdemeljük az alkotványos, nem a szabad nevet!! Ezután megmutatja, hogy a szóllás szabadságának a diaetán s a megyék gyülésein tökéletesen egyenlő állása van. Melly előzményből azon következtetést vonja: hogy ha akkor, midőn ide egy szabadabb szóért a kormány dorgáló rescriptumot küldött,* a KK és RR egész alkotmányunkat s törvényhozói állásukat veszélyeztetve lenni több izben kimondották, valjon nem fognak e most hasonló veszedelmet látni, midőn szintén legislativus részvétet gyakorlott gyülésen mondott szabad szóért nyaktilóval, jószág és élet elvesztéssel fenyeget? De kérdi a szónok, miként pótolja azt a kormány? A széksértésnek 100 ftnyi büntetése helyett Wesselényinek fejét, vagyonát kivánja! Gyönyörü súlyegyen, a praetendált bűn és büntetés, az elmulasztás s a pótlás között! A szónok nem Wesselényi személyét, ki eránt keblében forró tiszteletet érez, hanem a megsértett hazának szent ügyét tekinti, s azért elhatározottan kinyilatkoztatja, hogy ő ezen ügynek pártolásával csak akkor hagyna fel, ha küldői által nyilvánosan eltiltatnék.
Vö. előbb, az 503. old. 23. jegyzetével.
Vö. Tarnóczy esetével, 511. old. 22. jegyzet.
NAGY PÁL szeretné tudni, ki az a bölcs ember, aki érzés hevében soha sem mondott olyas valamit, amit maga sem akart, vagy legalább későbben megbánt volt? Már ezért mindjárt notoriusnak declaráltatni oly képtelenség, hogy az ember igazán nem tudja, bosszankodjék e inkább, vagy nevessen. Ha mégis utczán, kávéházban, vagy sétatéren mondott beszédért fogna perbe a királyi Fiscus, ez más volna, mert ott nincs törvényes biró, aki nyomban megfenyitene! De gyűlésen (már legyen az ország vagy vármegye gyűlése, mert az tökéletesen mindegy,) gyűlésen tett szóért ki hallotta valaha, hogy hűtelenségi pert kezdettek? Hiszen erre tett és valóságos cselekvés kivántatik. A köztanácskozásokban minden nemzetnek tacticája: én is sem első, sem utolsó nem valék, ki e tacticával éltem, hogy a fejedelem személye sértetlen hagyatván, a kormányról, a ministeriumról szóllunk, s annak tetteit taglalgatjuk, róvogatjuk, amint megérdemli. Ha ez sem szabad, akkor menjünk haza, mit csinálunk itt? minek töltjük az időt hasztalan! (Igazság! Helyes!) Én ugyan a Wesselényi beszédjéről törvényhozói állásomban annyit tudok mint Chináról, mert amit a promenádán, vagy a Casinóban hallottam, az engem itt nem vezérelhet; de ha csak ugy van a dolog, amint itt mondatik, t. i. hogy a kormányt egy kissé élesen megtaglalgatta, talán jobb lett volna ha gyengébben, lágyabban szóll, de akármint szóllott, hogy e miatt feje s jószága veszélyeztessék, ez valóságos nevetség. Meg is vagyok győződve, hogy ha magát a diariumból* akarná védelmezni, ott bizony igen sokra találna, ami ha nem keményebb, olly kemény bizonyosan van, mint az ő szathmári beszédje.
Az országgyűlés országos üléseinek naplóját tartalmazó Jegyzőkönyvből.
Ezeknek előre bocsájtásával az 1807-ki és 1825-ki példákat* követve a szónok azt javalja, hogy e jelen esetben is nem felirás, hanem nádori közbenjárás útja választassék. – És miután PÁZMÁNDY az akkori körülményeknek gyakorlati járatossággal lett kifejtésével megmutogatná, hogy a helyheztetés nagyon különbözik, – BORCSICZKY pedig ellenvetné, hogy a nádori közbenjárásnak csak akkor van helye, midőn a nemzet nem tud a kormánynyal megegyezni, igy 1825-ben is csak akkor nyultak a RR ezen módhoz, midőn a gravamenekre már kedvetlen királyi válasz érkezett. Ezeknek következésében a javalt közbenjárás iránt némi nemtetszés nyilatkozván, – NAGY PÁL kijelenté, hogy 1825-ben is az volt az egyetlen egy jó resolutio, melly az intermediatiora érkezett, s hogy ő ezen utat sem hizelkedőnek, sem alacsonyítónak nem tartja, hanem egészen constitutionalisnak; és mivel ő a vivat vagy pereat kiáltását csak olybá veszi, mintha szél fújna, véleménye mellett marad. Azonban ha ez a RRnek nem tetszik, és csak arról van szó, amint Bihar és Zala követei mondották, hogy Ő Felsége megkérettessék, méltóztatnék a szathmári történetekből a szóllás szabadsága felől eredett aggodalmunkat megszűntetni, s minden következményeket elenyésztetni: ő ily értelemben a felirást egyátaljában nem ellenzi.
Az 1807-i példára l. az 505. old. 3. jegyzetét; az 1825/27-i országgyűlésen akorábban törvénytelenül szedett adótöbblet beszámítása és a hátrálékok elengedése ügyében fordultak a rendek a nádor közvetítéséhez.
És ezen aggodalom szó volt az, mellyet B. PRÉNYI, RAGÁLYI és POGÁNY felfogtak, s e közt és a sérelem közt szorgos különböztetést tevén, az indítványt csupán aggodalom, és nem sérelemkép kivánták felirásba foglalni, s e végett Nagy Pálnak értelmét a Deákéval merő ellentétbe helyheztették. PÁZMÁNDY, ugyan DEÁK és mások ismételve kifejtették, hogy a két értelem között nincsen semmi különbség, mert az aggodalom ép onnan származik, hogy sérelem történt, következésképen a kettőt nemcsak lehet, sőt kell is összekötni, s a sérelemből eredett aggodalomnak elenyésztetését kérni. NAGY PÁL is kijelenté, hogy ő még életében soha sem érzett aggodalmat amiatt, ha megczirogatták, hanem csak azért, ha megsértették. – Mind e mellett azonban a nevezett három követ urak nemcsak az első szavazatkor kirekesztőleg a sopronyi követ mondására voxoltak, hanem az inditvány elfogadása után, még afelett, ha sérelemkép, vagyis a zalai követ. értelmében tétessék e a felirás? ujabb voxolást sürgettek, s akkor a sérelmek ellen szavazták – de (mint már megirtam)* kisebb számban maradtaknak.
L. előbb, 515. old.
A terjedékenyen előterjesztett vitatások következésében PALÓCZY által készitett izenet és felirás június 20-án kerületileg megrostáltatván, s BERNÁTHnak némi módositásával elfogadtatván, – minthogy június 21-én vasárnapi szünet volt, csupán június 22-én tartatott
