b) Ugyanazon tárgy országos ülésben. Erős összeütközés a Personalis és követek között Balogh beszédje felett.
b)
Ugyanazon tárgy országos ülésben. Erős összeütközés a Personalis és követek között Balogh beszédje felett.
Ugyanazon tárgy országos ülésben. Erős összeütközés a Personalis és követek között Balogh beszédje felett.
Országos ütés a RRnél.
Legelőbb a már egyesülést nyert négy rendbéli felirás stylusa meghiteltetvén, – azok a fő RRhez átküldettek* – Ezután olvastaték a felirások boritékán használtatni kivánt V-ik Ferdinándi nevezetet tárgyazta 2-ik izenet, – melly ellen csupán Szluha, Répás, Friebeisz, Zmeskáll, Petrovics, Poszavecz és Markovics (Posega) szavazván, Frim pedig, Busán, Kricske, Péchy, Ferencz, Torkos és Jozipovics Gr. La Mottenak azon javaslatát pártolván, hogy a boriték minden szám nélkül csak igy írassék: Ferdinando Imperatori et Regi. Szalopek pedig a fő RR értelmére nyilatkozván s ez által követtársát Hegedüst azon kéntelenségbe hozván, hogy őtet elidálni kénszerittetnék. – Az izenet helybehagyatott, s a fő RRhet általküldetett.*
Az előleges sérelmek sürgetését, az Erdélyt, az V. Ferdinánd nevét és az ügyvédi vizsgálatok ügyét tartalmazó feliratokról van szó.
Az e tárgyban kelt második rendi izenetet l.: Iratok. IV. köt. 239.
Végre következett a Wesselényi személyében megsértett szóllás szabadsága ügyében készitett izenet.
A PERSONALIS ily formán nyilatkozott: Az eset maga törvényes úton van, arról tehát nem akarok, nem is fogok szóllani, csak az izenetben foglalt némelly generalis elvekre teszem észrevételeimet. A RR az 1723: 57. czikkelyben* elrendelt széksértés büntetését olly értelemben veszik, hogy a gyülésen tartott beszédért más biró előtt köz fenyitéknek helye nem lehet. Hogy a violatio sedis büntetésének, ha nyomban a gyülésben meg nem itéltetett, többé helye nincs, azt elösmerem, de hogy a másféle categoriába tartozó bűnért más büntetésnek helye nem lehetne, azt tagadom. A violatio sedis byrsagialis büntetés, mellyről azt mondja Verbőczy, hogy ha megvétetik is, a principalis keresetet meg nem szűnteti.* Innen van, hogy a széksértés megfenyitésének esetében is, a megsértett privatus keresete, a major vagy minor potentia s ha criminalitást foglalna magában, a criminalis actio is mindég fennmarad. – Ezeket kivántam az izenet általános elveire megjegyezni, a báró Wesselényi ügye pedig törvényes biró előtt lévén, kérem a RRket, méltóztassanak ezen inditványuktól elállani.
L. előbb, az 503. old., 23. jegyzetét.
A Hármaskönyv II. rész 72. címje szerint „actio principalis, ratione cuius causa ipsa mota fuit, ob iniustam huiusmodi querelam et expositionem perpetuo non amittitur”.
A Personalissal egy értelemben, s igy a felirás ellen szóllottak: ACZÉL, RÉPÁS, SZLUHA, PLATHY, BUSÁN, MARKOVICS, FRIBEISZ, ZMESKÁLL, RUTTKAY, OCSKAY, POSZAVECZ, PFANSMIDT, B. PRÉNYI, TORKOS és JOZIPOVICS, közöttök legterjedékenyebben Pfansmidt. – Az előadott okok többnyire a már kerületi ülésben is hallottak valának. – A felirás mellett szóllottak ALMÁSY (jeles okokkal, mellyeknek közlését fenntartom)* hasonlókép BUDAHÁZY is, – GHÉCZY pedig a nemzetek elnyomására czélzó kormánytörekvéseket, s ezeknek ellenében szükséges garantiákat a historiából mutogatva terjedékenyen. – Ezen beszédeknek a kerületi vitatások hosszas közlése utáni ismétlésével unalmat szerezni nem akarok, – s átmegyek azon részére a vitatásoknak, melly ujságánál fogva, s tán egyébként is érdekes.
Almássy beszédét l. a következő számban, 528. kk.
BORCSICZKY a felirást ellenzők részéről ismételten hallván azon ellenvetést tétetni, hogy a kérdéses actio törvényes biró előtt van, s hogy annak igazságos itéletét nyugodalommal elvárhatni, – ezt valamint a kerületi ülésben, úgy most is felelet nélkül nem hagyá. Ő, ugymond, teljes tisztelettel viseltetik a királyi Tábla iránt, függetlenségére nézve mindazáltal különbséget tesz a magános személyek közötti perek és azon kérdések között, mellyek a kormányt is érdeklik. Az elsőkre nézve ő sem kivánja a királyi Tábla függetlenségét kétségbe vonni, de ami a kormány érdekeit illeti, ezekre nézve minden tisztelettel úgy vélekedik, hogy talán mégsem lehet azt egészen függetlennek mondani. Melly állítását tetleges adatokkal is kivánván bébizonyitani, megemliti azon esetet, midőn az ország Rendei által propter violationem salvi conductus rendelt actio tárgyábani itélethozástól a királyi tábla decretum által eltiltatván, annak engedelmeskedett.* Nem különben hogy ámbátor a magánosok pénzbeli szövetkezései tárgyában költ patentalis rendelés a hazai törvényekkel s azoknak teljesitésében álló birói kötelességgel merőben ellenkeznék, sőt az ország Rendei által több izben igen érzékeny sérelemnek panaszoltatott, mégis a királyi Tábla sok jólelkű hitelezőknek s más hazafiaknak tetemes sérelmével, folyton folyvást nem a törvények, hanem az ezekkel ellenkező patens szerint itél.* Melly valóságos és czáfolhatlan adatok tapasztalásánál fogva ő a királyi táblát mindazon kérdésekben, mellyek a kormányt érdeklik, egészen függetlennek nem mondhatja. Ezeken kivül már magának a kérdéses notae pernek eddigi folytatásában is törvénysértést lát a királyi Tábla részéről. Ilyen az: hogy a pert világos törvény ellenére diaetalis törvényszünet alatt levatába vette,* – s ámbátor az 1715: 7. czikkely a hamis delatorokra talio büntetését rendeli,* a Fiscus tehát, csak azért is hogy a vádlott fél magát voltakép védelmezhesse, a feladót megnevezni tartoznék,* a királyi Tábla mégis az actiót elfogadta anélkül, hogy a delator megnevezését a kir. Fiscusnak kötelességévé tenné.
Vö. előbb, az 503. old. 24. jegyzetével.
Az előleges sérelmek sorában a VIII. és XI. sz. alatt fordul elő ez a sokat panaszolt, és az előző két országgyűlésen is előlegesen felterjesztett kérdés. Vö.: Országgyűlési Tudósítások, I. köt. 85. és e kötet 36. old. 15. jegyzet.
Azaz: megindította.
Vö. előbb, az 513. old. 27. jegyzetével.
Az 1741: 26. tc. értelmében a Fiscus köteles lett volna az idézéssel egyidejűleg a feladó nevét is közölni a vádlottal.
A PERSONALIS csak annyit jegyzett meg, hogy ő a trencsényi követ elveiben meg nem egyezik.
(Közönségesen tudott dolog, hogy az ülésben kötelessége szerint jelen volt királyi Tábla ezen beszédet nagyon nehezen vette, s némelly tagjai másnap a nádornál is voltak, mint hirlelik hivatalaikról lemondandók; ha valami nem történik, mit a Tábla méltóságának fentartása kiván.)
BALOGH (aki 10 héti távollét után ma jelent meg először az ülésben) igy szóllott: Nézeteimet a szóllás szabadságáról akkor, midőn követtársamnak egykori lelkes beszédjére egy nem igen benignum Regium Rescriptum érkezett, szerencsém vala bővebben, és terjedtebben előadni.* – Ez alkalommal is azt tartom, hogy a szóllás szabadságát hathatósabban ki nem vívhatjuk, a kormánynak ellene intézett törekedéseit jobban meg nem czáfolhatjuk, mintha mi magunk, u. m. a nemzetnek képviselői, minden féltékeny tartózkodás nélkül szabadon szóllunk. Én tehát törvényes és alkotványos szabadságommal élni akarván ezennel kijelentem, hogy azt, amit Wesselényi Miklós a szathmári Gyülésben mondott, és a minek irott foglalatja ugy is a Te[kinte]tes RR között mindenkinek tudtával van, nemcsak nem kárhoztatom, nemcsak hűtelenséget bosszuló per tárgyának nem tartom, hanem talán akkor sem vétenék, hogyha az általa mondottakat helybehagynám, avagy az általa kifejtett elveket magamévá tenném. Továbbá azt tartom, hogy valamint az, aki egy alkotványos országban a Status ellen habár csak egy kötő vagy varró tűt felemel is, szigorú büntetést érdemel, úgy a szabadon szólló, avagy a kormány hibáit bár élénkebben is fejtegető soha semmiféle fenyiték alá nem vonathatik. Egy alkotványos országban, amillyen hazánk is, vak engedelmességet nem ösmerek, hanem a törvény az, mellynek király, kormány és minden egyes polgár hódolni tartozik. És épen ezt tette Wesselényi Miklós, mert törvényes szabadságával élt akkor, amidőn szabadon szóllott, de a kormány nem tesz hasonlót, midőn a szabadon szóllónak fejét le, jószágait pedig elvétetni törvény ellenére kivánja. – A sérelem rettenetes, a rögtöni orvoslás szükséges, az e részbeni felirást tehát pártolni soha meg nem szünök.
A Tarnóczy 1833. dec. 5-i beszédét és az azzal kapcsolatos dorgáló leiratot követő vitában (vö. az 511. old. 22. jegyzetével) Balogh többször is felszólalt; különös emlitést érdemel első, jan. 14-i felszólalása és a tárgy napirendről való levételekor, máj. 10-én mondott nagy beszéde. L.: Országgyűlési Tudósítások. II. köt. 565. kk. és III. köt. 131. kk.
PERSONALIS: Amiket Bars v[árme]gye követe a Báró Wesselényi beszédjére nézve mondott, nemcsak helybe nem hagyhatom, s nemcsak ide nem tartozónak, hanem privát véleményem szerint szabadosságnak tartom. A szabadosság értelme felett némi kétségesség látszatván támadni, kimondá Personalis, hogy licentiát ért, s beszédjét azzal végzi, miképen óhajtotta volna, hogy az ne mondassék.
MARCZIBÁNYI: A tárgyhoz nem kivánok szóllani, miután követtársam* kimerítette véleményemet. Ha szükség lesz reá, az általa felhozott adatokhoz még többeket fogok csatolni; most is minden esetre tagadom a kormánynak azon jussát, hogy gyűlésbeni beszédért notae actiót rendelhetne. – Egyéb iránt Bars v[árme]gye követe azt mondván, hogy talán nem vétene, ha a B. Wesselényi Miklós beszédjét magáévá tenné, ezt a M[éltósá]gos Personalis Úr szabadoskodásnak nevezte. Nem vagyok egészen tisztában, ha valjon ezen kifejezéssel B. Wesselényit, vagy pedig Bars v[árme]gye követjét kivánta e illetni. Ha B. Wesselényi ellen értette, ugy, azt praematurum judiciumnak tartom, mert itéletet hozott a M[éltósá]gos Ur anélkül, hogy az actákat combinálta s a vádlott fél védelmét meghallgatta volna. Ha pedig Bars v[árme]gye követje ellen értette, már akkor épen kéntelen vagyok megyém nevében kijelenteni, miképen Méltóságodnak egy megyei követ ellen intézett kárhoztatását egyáltaljában el nem fogadom.
L. előbb Borcsiczky felszólalását.
PERSONALIS: Én nem a Báró Wesselényi beszédjét érintettem, mert én arról nem itélek, nem is itélhetek, minthogy azt nem is olvastam; hanem Bars v[árme]gye követjéről szóllottam, s amit erre nézve mondottam, az az én egyes véleményem, melly mellett most is megmaradok.
DEÁK: Figyelemmel hallgattam én is a M[éltósá]gos Elnök Úrnak azon magános, vagyis egyes véleményét, mellyet Bars v[árme]gye érdemes követének kijelentésére válaszul előadott, de világosan nem érthettem, ha valjon B. Wesselényinek a szathmári közgyülésen mondott beszédét, vagy pedig a barsi követnek mostani kijelentését nevezte e szabadosságnak? Most azonban, miután Trencsin érdemes követének kérdésére M[éltósá]gos Elnök Úr önmaga kinyilatkoztatá, hogy ő nem B. Wesselényinek említett beszédjét, mellyről nem itél, nem is itélhet, minthogy azt nem olvasta, hanem a barsi követnek kijelentését mondotta szabadosságnak, kéntelen vagyok megvallani, hogy ebben az összefüggést én legalább nem érthetem. Ugyanis Bars v[árme]gyének követe azt állitotta, hogy ő B. Wesselényinek a szathmári gyűlésen tartott beszédjét, mellyet olvasott, hibásnak nem találja, s talán nem vétkezne, ha azokat, mik ott mondva valának, magáévá tenné. Erre a M[éltósá]gos Úr azt feleli, hogy a Wesselényi beszédjéről nem itél, nem is itélhet, mert azt nem olvasta, azt azonban hogy Barsnak követe ezen beszédet, mellyet a M[éltósá]gos Úr nem olvasott, hibásnak nem tartja, sőt talán magáévá tenni sem vélné véteknek: – mégis szabadosságnak nyilatkoztatja. Ez pedig mikép állhat meg együtt, én valóban bé nem láthatom. (Harsány közönséges kaczaj.) Vagy ha talán a M[éltósá]gos Úr Bars v[árme]gye követének kijelentését csak azért mondá szabadosságnak, mert B. Wesselényinek emlitett beszédjét a kormány is kárhoztatja, akkor ezen elnöki kijelentést szó nélkül nem hagyhatom, s kötelességemnek vélem küldőim nevében is kinyilatkoztatni: hogy a kormánynak helybenhagyását, vagy helyben nem hagyását olyan sinórmértéknek, mellyel ellenkező véleményét a követ valamelly tettről nyilván ki ne mondhassa, soha el nem ösmerem. (Több szó: minnyájan, minnyájan!) Mert ha ez állana, akkor tanácskozásink megszűnnének, sőt még sérelmet sem lehetne a kormány tettei ellen soha felhoznunk, ez pedig csakugyan kétségbe sem vett jussa, sőt egyik fő rendeltetése az ország gyülésének. – Többnyire ami a fennforgó tárgy érdemét illeti, a felirásnak minden okai ki vagynak fejtve a kerületi izenetben, (ezt a főrendi pertractatio alkalmával egész terjedelmében közölni fogom,)* a sérelmünk világos és nem is tartom szükségesnek e tárgyat bővebben fejtegetni, csak azt jegyzem meg, hogy a szóllás szabadságát a törvények rendeletén túl, sőt azok ellenére korlátolni, s a szólló ellen önkényesen olyan büntetést kérni, mellyet törvényeink más vétkekre szabtanak, s igy a törvényeket megszegni, önkényesen magyarázni és másra vonni, a végrehajtó hatalomnak jusa nem lehet. Ezt tette a kormány a kérdés alatti pörnek megrendelésével, s ez a valóságos sérelem, mellynek orvoslását kivánván a kerületi izenetre szavazok. Az elnöki kijelentésre pedig fellyebbi megjegyzésemet s ellenkezésemet a Jegyzőkönyvbe igtattatni kérem. (Minnyájan, minnyájan!)
L.: Iratok. IV. köt. 240. kk.
PERSONALIS: Én ugyan nem olvastam a B. Wesselényi beszédét, de hallottam itt a követ uraktól némelly elveket, melleket helybe nem hagyhatok. Sajnálom, ha a T[ekinte]tes RR véleménye az enyimmel meg nem egyezik, de én a magam véleményénél maradok.
BŐTHY: Az Elnök észrevétele olly szint von a tanácskozásra, melly az eddigitől egészen különbözik. Méltóságod hibáztatott és szabadoskodásnak nevezett egy olly beszédet, mellyben semmi sem volt egyéb puszta hivatkozásnál egy másik beszédre, mellyet M[éltósá]god saját szája vallomása szerint nem olvasott, melly azonban a kir. Tábla itélete alatt áll. Igy hát M[éltósá]god az egyiket megitélte, a másikat kárhoztatá, s mindezt egy olly dolog miatt, amiről (mint mondá) tudomása nincs. Igaz ugyan, hogy ezen hibáztatását csupán magános véleményének állitotta. De én M[éltósá]godat a kir. Tábla jelenleges elnökjétől, következésképen M[éltósá]god privát véleményét a kir. Tábla elnökének véleményétől megkülönböztetni nem igen tudom; ugy tetszik tehát nekem, mintha már a tudvalévő perben hozandó itéletből is hallottam volna ezúttal valamit. Ha pedig oly értelmet kivánt hibáztatásának adni, hogy a mire egyszer a kormány helybe nem hagyását kimondani tetszett, azt mi szabadoskolás (licentia) nélkül többé helybe nem hagyhatjuk: akkor meg kell vallanom, hogy mivel én a kormány dicséretével vagy nemtetszésével nem igen tépelődöm, és mivel én a kormányt a római pápával egyetemben csalhatatlannak nem tartom, következésképen tetteimben is korántsem az ő kegyelmes helybehagyását, hanem kötelességem érzelmét követem, egész őszinteséggel kinyilatkoztatom, hogy nemcsak a kormány által helybehagyott vagy helybe nem hagyott dolog felől, hanem magának a kormánynak bármelly tette felől is véleményemet szabadon kimondani constitutionalis jussomnak ösmerem, s midőn azzal élek, a szabadoskodás vádját különösen a fennforgó esetben is egyátaljában el nem fogadom.
Ami magát a dolog érdemét illeti: csudálkozásomat el nem titkolhatom, hogy csaknem minnyájan, kik a kerületi izenet ellen szavaztak, beszédeiket a szóllás szabadságának, mint alkotványunk őrjének s legfőbb nemzeti kincsének magasztalásával kezdik, de azért nyomban igen furcsa társaságba állitják, t. i. egy tömlöcztartót s egy veres ruhás embert adnak melléje. Engem ugyan ez a társaság elrettenteni nem igen fog; megvallom mindazáltal, hogy én a szóllás szabadságát ily escort kiséretében nem tudom képzelni. És valóban, ha már a szabad szóllás is bilincsekbe fűzetik, ugy hát nem tudom képzelni, mi hasznát vesszük magának a gondolkozás szabadságának is, a Teremtő ezen legfőbb ajándékának, melly embert a baromtul megkülönböztet, mert hiszem irni nem szabad, erről már régen tett az önkénynek bitorlott hatalma, szóllanunk közhelyen szintén nem szabad, mert nyomban notae perrel, s azzal a derék escorttal fenyegetnek, ha pedig magános körben szóllok, sarkamban lesz az árulás, s nem tudom melly pillanatban csipnek nyakon, melly pillanatban vonczolnak a vesztőhelyre. És igy Istennek legszebb ajándéka, a gondolkozó tehetség mennyi szikrája nem csak haszontalan, sőt kínommá változott.
Végre még emlitést tesz arról is, miképen nem igen mély vizsgálodásra van szükség, hogy eltaláljuk a kormánynak valódi czélzatát, amelly nem egyéb, mint az, hogy az üldöztetésnek jelen példájával hazánkfiai a szabad szóllástól elriasztassanak. Pedig miután az értelmiség diadalma következésében mai üdőben már nem személyek, hanem elvek ellen foly a véleményi harcz, az pedig (szint az értelmiség diadalmánál fogva) nem forral titkos öszeesküvést, hanem nyilvánosságot keres: a kormánynak riasztási czélzata annál csudálatosabb, mivel e miatt maga magával ellenkezésbe is jött. Ugyanis 1830-ban önként megegyezett a kormány abban, hogy az Operatumok a törvényhatóságok által előlegesen szabad tanácskozás és vizsgálat alá vétessenek.* Már pedig ha nem igen nagy reformok is, némellyek azonban mégis csak előfordulnak ezen Operatumokban, mellyekről lehetetlen a nélkül szóllanunk, hogy a kormányt gyakran élesebben ne emlitenénk. Igy 1825-ben is a kormány volt az, amelly minden egyes nemesnek köztanácskozásokbani rész vétét ősi constitutionalis jus gyanánt emlegetvén, oda nyilatkoztatá akaratját, hogy a megyékbeni tisztválasztás felkiáltás utján történjék. Vagy talán már megbánta cselekedetét? Szeretne talán visszalépni? Szeretne magyarázgatni, hogy ő a szabad szóllást, mellyet maga hivott a pályára, nem így, nem eddig értette? De bizony csak emlékezzék meg a kormány ama latin eredetű mondásra, ami egyszer tetszett, annak többé nem tetszeni nem lehet.
A Rendszeres Munkálatoknak az 1825/27-i országgyűlési bizottságok által átdolgozott szövegét 1830/31 telén nyomatta ki a nádor, hogy a megyékben a következő országgyűlésig megvitathassák azokat.
Erre PFANSMIDT azon észrevételt tette, hogy ő a Personalisnak mint ezen tábla elnökének személyét a királyi Tábla előülőjének személyétől el tudja választani, itt velünk a hozandó törvények felett tanácskozik, amott törvény szerint itél. Egyébiránt megjegyzi, miképen Bars v[árme]gye követe épen most tettleges jelét adta annak, hogy a szóbanforgó hűtelenségi actio a szóllás szabadságát korlátozni nem képes.
KAJDÁCSY ezeket mondá: Midőn Bars v[árme]gye második követének beszédjére a tudvalévő kir. rescriptum érkezett* s az tanácskozás alatt volt, küldőim azon beszédet licentiának nevezték, s hogy annak nevezik, közgyülési jegyzőkönyvekbe is kijelentették. Én hűtelennek tartanám magam küldőim eránt, ha valamint ezt, úgy annak következésében azt is ki nem jelenteném, hogy én a M[éltósá]gos Personalis urnak Bars v[árme]gyei követ előadására tett észrevételét magamévá teszem.
Vö. az 511. old. 22. jegyzetével.
TARNÓCZY válaszol: Előre bocsájtva, hogy követtársam megyémnek voxát kinyilatkoztatván, arra nézve hogy annak minő magyarázatot tulajdonított, felelettel egyedül küldőinek és senki másnak nem tartozik: – egyebiránt megjegyzem, hogy amint Baranya vármegye Rendei jegyzőkönyvükben az én egykori beszédemet licentiának nevezték, ugy küldőim – amin felette örülök – azt annak egyátaljában nem vették. És mivel annak nem vették, én pedig ennek nagyon örvendek, Baranya vármegye akármit tart felőle, azzal egyátaljában semmit sem gondolok. (Nevetés.)
Miután még POGÁNY és PETROVICS a kerületi üzenet ellen, KLAUZÁL pedig és BÁRCZAY MIHÁLY mellette nyilatkoztanak, a mindég harsányabban megújuló maradjonnak engedni kéntelenittetvén, a PERSONALIS végzésnek nyilatkoztatá, hogy az Izenet helybehagyatik, mire a fölirás javaslata is felolvastatott és szórul szóra elfogadtatott.*
A két elfogadott iratot l.: Iratok. IV. köt. 240. kk. – A jún. 22-i 318. országos ülés naplóját L.: Jegyzőkönyv. X. köt. 446. kk.
