a) A báró Wesselényi személyében megsértett szóllásszabadság ügyében készült izenet és felirás tartalma közöltetik.
a)
A báró Wesselényi személyében megsértett szóllásszabadság ügyében készült izenet és felirás tartalma közöltetik.
A báró Wesselényi személyében megsértett szóllásszabadság ügyében készült izenet és felirás tartalma közöltetik.
Pozsony, julius 1-ő napján, 1835.
Junius 28-án és 29-én vasárnapi és ünnepnapi szünet lévén, – június 30-án a Balogh ügyében ismét conferentia tartaték, melly azonban a véleményeknek kicserélésén kivül egyéb resultatumra nem vezetett s állapodás nélkül oszlott el. – E napokról tehát nem lévén mit közlenem, tett igéretem szerint* azon izenetet és felirást, mellyet a RR a szabad szóllás ügyében határoztanak s a fő RRhez át is küldöttenek, annyival inkább közlöm, mivel ez a Balogh ügye eránti határozással is szoros kapcsolatban van.
L. előbb, 523. old.
Az izenet igy szóll:
„A szabad* alkotvánnyal bíró haza nemzeti szabadságának s ezzel egybekapcsolt boldogságának legbiztosb támasza s legfőbb őrje a szóllás szabadság lévén, ennél a nemzetnek becsesebb és féltőbb kincse nincs. Már maga az országgal szinte egy idős azon honi belső intézet is, mely az országot több egyenlő hatóságú és önállású megyékre osztotta fel, ezeket azonban minnyájokat az ősi alkotványban és törvényhozásban viszont s elválhatlanul egyesitette, a köztanácskozások és ezekből származó végzetek iránti bizodalom éltető gyökeréül a nyilvánosságot és szóllási szabadságot tévén, a hazai alkotvány [természete]* hozza magával azt, hogy a törvényhatóságok gyülésében, hol a fejedelem szolgálatját és haza javát érdeklő közigazgatási, s a törvény hozási tárgyaktól is folynak oly előleges tanácskozások, melyek minthogy a nemzet képviselőire nézve kötelező erővel bíró utasitások is belőlök származnak, a törvényhozási jus gyakorlatára [is] egyiránt kihatnak, a szólás szabadsága sértetlen legyen, különben a követeknek küldőik által adott utasitásaik sem lévén többé szabadok, maga az országgyűlésének szabadsága is valóság lenni megszünik.
Az izenet az eredetiben végig idegen kéz írása.
Kossuth szövegéből hiányzik, az Iratok szövegéből pótolva. (A későbbiekben is.)
A szóllási becses szabadságnak tulajdonosa a nemzet, a KK és RR pedig képviselői állásuknál fogva annak őrjei lévén, nem titkolhatják el annak elejökbe tett terjesztéséből eredő fájdalmas érzeteiket, hogy a Szatmár megyének mult 1834 dec. 9-én tartott közgyüléséből b. Wesselényi Miklós, a hazának egy oly polgárja, kinek ott szóllani jusa volt, véleményének a megyei követek számára adandó utasitások feletti tanácskozások folyamatja közben történt előadásaért, holott ezt törvényes fenyitéket érdemlőnek, sőt a jegyzőkönyvben érdeklendőnek is maga a szatmári megye közönsége sem tekintette, még pedig a többször említett megye közhitelességű jegyzőkönyve elmellőzésével véghez vitt nyomozások folytában, a kir. ügyek főigazgatója felperessége alatt hívtelenségi büntetést követő s már valósággal meg is indított perbe fogattatott.
A KK és RR ezen történetet a törvény és szólás szabadsága sérelmének tartják: ugyanis a törvény, jelesen a hármas részű törvénykönyv II-ik része 69. és 72. czimei a királyi udvari fő és megyei törvényszékeken tilalmas vagy becstelenkedő szavakkal élő,* az 1625: 62-es és 1635: 89. t. cz. pedig a köz összeülések helyein, és az országgyülésén valamely ótsárlásokat és méltatlanságokat elkövető személyeknek mind büntetésekről, mind megitélésök módjáról világosan rendelkezvén,* s szabályaikat az 1723: 57. a megyék gyüléseire is azon nyilvános határozattal terjesztvén ki, hogy a vétkes mindjárt a gyűlés alatt hevenyében büntettessék meg,* ebből nyilván következik, hogy a gyülés elmultával a közfenyitéknek, s a vétség esete más itélőszék elébe való vonásának annál kevésbé van, vagy lehet tovább helye, mivel az 1790: 14. sarkalatos t. cz. a megyék törvényes önállását és hatóságát telyes épségében fenntartatni rendeli.
Vö. az 503. old. 23. jegyzetével.
Vö. az 530. old. 20. jegyzetével.
Vö. az 502. old. 19. jegyzetével.
És így az ilyen esetek a hivtelenséget követő [kemény] büntetésre, az élet és jószág elvesztésére intézett súlyos keresetnek, melyet a közönséges állomány elleni nyilvános és magátalkodott feltámadás von maga után, tárgyai nem lehetnek, az pedig kérdést nem szenved, hogy az e részben fennálló törvények legszorosabb magyarázatúak lévén, ha valahol, tehát épen itt semmi önkéjes magyarázatna vagy tettlegi intézkedésnek helye nincs.
Valójában annak, ha olyatén intézkedések divatozhatnának, – ha továbbá, minthogy a gyülésekben minden megyei nemesnek az előfordulandó tárgyhoz szóllania törvényes jusa és szabadsága van, mind a mellett is, hogy az egyes személyeknek értelmi és gyakorlati kimivelődésök oly igen különbözik, még a gondolatok kifejezéséül szolgáló szavakat [is] az igaznak hitt vélemény pártolásától felmelegedett indulatok buzgólkodása közben kinek kinek latolgatva válogatnia, s még attól is tartania kellenék, hogy talán hirtelenségből kiejteni talált szavaiért, később idők mulva is nyomozás és hívtelenségi büntetést követő perbe vonatás alá eshetik, bal következéseit felszámitani, valamint azt is, hogy micsoda hatalom vagy biróság, s hogy foghat a szavak és szavak közt oly határvonatot huzni, hogy a megyék gyüléseiken egy vagy más szóval élni, más egyéb szavakat pedig hívtelenségi büntetés terhe alatt eltávoztatni kelletik? – meghatározni egyátalában nem lehet, annyit mindazáltal előre is egész bizonyossággal tudhatni, hogy a körülmények olyatén helyzetében a szóllás szabadsága miatt a köztanácskozások elősegélése iránt eddig viseltető buzgólkodást a félelem és remegés váltván fel, a megyék gyűléseitől sok tanácsos férfiak magokat elvonják, s a feladások és nyomozások miatt pedig a hazafiak közé s egymás iránt megöröklendő szeretlenség és bizodalmatlanság csúszván be, a gyüléseki köztanácskozások méltóságukat, és közhasznú foganatjokat, a honfiak bátor lelkességöket s nemzeti önállásukat, az ősi alkotvány jótékony kihatású erejét, s így végre a haza azon boldogságát vesztik el, melyeket eddig oly sok századokon keresztül a köztanácskozások közepette virágzott nyilvánosság és szóllási szabadság rendithetlenűl fenntartott.
Mindezekhez képest a KK és RR ide rekesztett felirási javalatukban Ő Fenségének törvény- és igazságszeretéhez folyamodni szándékozván az eránt: hogy a feljebb érdeklett esetből a szóllás szabadságára s így a törvényekre is kiható sérelmet orvoslani, s a tett rendeletek elenyésztetésével azon sérelemből eredő nemzeti aggodalmat is egyszersmind megszűntetni kegyelmesen méltóztassék, Ő cs. kir. Főhercegségét szives tisztelettel arra kérik, a Mélt. fő Rket pedig tellyes bizodalommal felszólítják az eránt, hogy említett felirási javalatukhoz való járulásukkal ezen nemzeti köz ügyét is munkásan elősegélleni méltóztassanak.”
A felirás tartalma e következő: „Fenséges sat. Midőn törvényeket alkotva és a törvények sérelmeit orvosolva hazánk boldogságát előmozditani, s igy kötelességünknek és a közvárakozásnak megfelelni törekedünk semmiről nem vagyunk inkább meggyőződve, mint arról, hogy a vélemények nyilvános kijelentésének szabadsága minden törvényes szabadságnak legfőbb oltalma. Mert ha a szóllás szabadsága megszűnik, el lészen akkor zárva a közdolgok folytatására és a hibák javitására nézve is minden tanácskozás; ugyanazért országunk egész rendszere parancsolja, s a közjónak tekintete megkivánja, hogy országgyűlésen is, de a törvényhatóságok nyilvános gyülekezeteiben is, hol a hozandó törvényekről szinte mint a törvények végrehajtásáról köztanácskozások folynak, szent és sértetlen maradjon a szóllás szabadsága.
Súlyos tehát fájdalmunk s egyszersmind aggodalmunk, hogy b. Wesselényi Miklós Szatmár v[árme]gye közgyülésén mondott beszédéért Fenséged kir. ügyeinek Igazgatója által hivtelenség büntetésére intézett kereset alá vonatott. Mert törvényeink, jelessen a Hármaskönyv II. r. 69. cz[ímje], az 1635: 89. az 1625: 62. és 1723: 57 cz[ikkelyek] még a rágalmazó és tilalmas szavak ellen is, melyek közülésekben mondatnak, meghatározott büntetést, a széksértésnek ugyanazon gyülekezet által tüstént elitélendő büntetését rendelvén, azokat a hívtelenség büntetésére intézett sulyos keresetnek; melyet egyedül csak az 1723: 9. t. cz.-ben kijelelt esetek* vonnak magok után, tárgyaivá épen nem tették. A megyék gyülésein hozott végzések, úgy az azokban nyilatkozó közvélemény az egyes polgároknak szóllásbeli szabadságuknál fogva kifejtett véleményeknek sommázatai. Ha tehát az ország lakosai az e részben szoros magyarázatú törvényeken kivül azokért, miket nyilvános ülésekben a haza boldogságáért buzgó tanácskozások között szólás szabadságában bizakodva mondanak, ezen terhes vétek vádja alá vétethetnének, úgy a törvényhatóságok az 1790/1: 14. t. cz. által biztositott önállásuk és törvényes hatóságuk, s az azokat illető, [fejedelmeink által is elösmert]* köz felszólalásbeli jusai kétségkivül sértve lennének.
L. erre az 502. old. 20. jegyzetét.
Ez nincs az Iratokban közölt szövegben.
Ugyanazért alázatosan és fiúi bizodalommal kérjük Fenségedet, méltóztassék az elkezdett pert, és mindazt, ami ezen tárgyban szinte a törvények ellen történt, eltörülni, s igy a sérelemnek valóságos orvoslása által azon súlyos aggodalmat, mely bennünk a szóllásnak szent szabadságát fenyegető veszély miatt támadott, kegyelmesen megszüntetni. Akik stb.”*
Az izenet és felirat szövegét – egészen jelentéktelen stiláris különbségekkel – l.: Iratok. IV. köt. 240. kk.
