a) A fő RR a fölirási czimzet eránt 5-ör, a szóllás szabadságát tárgyazta kettős sérelemre nézve pedig 3-or előbbi véleményöknél …
a)
A fő RR a fölirási czimzet eránt 5-ör, a szóllás szabadságát tárgyazta kettős sérelemre nézve pedig 3-or előbbi véleményöknél maradnak.
A fő RR a fölirási czimzet eránt 5-ör, a szóllás szabadságát tárgyazta kettős sérelemre nézve pedig 3-or előbbi véleményöknél maradnak.
Pozsony, julius 29-én, 1835.
Országos, ülés a főrendeknél július 27-én.
A fölirások czimzete iránti 5-ik s a szóllásszabadsági kettős fölirást tárgyazta 3-ik izenetek a fő RR által július 27-én vétettek tanácskozás alá. Illy renddel
I-ör a fölirási czimzet tárgya (ötöd ízben).
Gr. PÁLLFY tárnokmester: Csudálkozik, miként csudálkozhatnak a KK és RR a felett, hogy a fő RR a szokásra hivatkoztanak*, holott tagadniok lehetetlen a szokást birni e tárgyban főleg eldöntő erővel. Ők magok is az 1830-ki gyakorlatba helyeztetik véleményök legerősb támaszát, mire azonban már többizben megmutattaték, mikép arra hivatkozni nem lehet, mert uralkodó királyunk akkoron még dicső emlékezetű attya életében császár nem vala, s mint csak magyar királynak V-ik Ferdinánd nevezettel kellett szóllittatnia; most azonban átvévén az örökségbe reá szállott császári méltóságot is, csak dicső őseinek több századokon át szakadatlan gyakorlatát követi, midőn az. európai diplomatia szabályai szerint azon névvel él, mellyet a császárság, mint főbb méltóság hoz magával; s az országgyülése is nem valamelly szokatlan újitást, nem helytelen változtatást tőn, hanem csak a bévett rendes ösvényen járt, midőn eddigi fölirásaiban Ő Felségét ugyancsak ezen névvel tisztelé. – Mondják ugyan a KK és RR, hogy ezen kevés számú történetek, nem birván a gyakorlat erejére nézve Verbőczy Előszavának 10-ik czimjében* kijelelt tulajdonságokkal, kötelező például nem szolgálhatnak. De ha lenne is ezen állitásnak némi ereje, az kétségkivül az 1830-ki gyakorlat ellen még inkább állana, mert akkor csak két fölirás küldetett Ő Felségéhez V-ik Ferdinánd név alatt, most pedig már több 1-ő Ferdinánd czimzettel, s a szónok legalább törvényszabálynak lenni tanulta, hogy a szokás ellenkező gyakorlat által eltörültetik. – Nem is gondol a RR azon állitásának erőt tulajdoníthatni, hogy az eddigi czimzések hirök s tudtok nélkül történtenek, mert ami jelenlétökben, nyilvános elegyülésben történik, az törvényes értelemben szólva tudtok nélkül nem történhetik. És ámbár privative a szónok sem tekinté meg a czimzetet, mert annak szőrszálhasogató vizsgálgatását szükségesnek soha sem itélte, azt az elvet mindazáltal örökké tagadni fogja: hogy ami elegy ülésben a nyilvánosság szokott rendje szerint közbejő, az a KK és RR tudta nélkül történtnek mondathatnék. – Ezen okoknak ellenére azon állitás sem mozdithatja el a szónokot véleményétől, hogy a KK és RR kötve lévén küldőik utasitásai által, azoktól, s a nemzet jussai felől azokkal párosulva táplált meggyőződésöktül el nem állhatnak, s hogy a fő RR, kiknek kezeik nem kötvék, csak azért is könnyebben áldozhatnak, mivel ők a RR által fontosnak vélt dolgot csekélységnek tekintik. – Igen is sokkal csekélyebnek tekintik a fő RR Ő Felsége nevének sorszámát, mintsem hogy általa országunk törvénynyel biztosított függetlenségét veszélyeztetni gondolhatnák; de nem tekintheti csekélységnek az ösvényt, mellyet a RR követnek, midőn azt, ami csak a fejedelemmeli kölcsönös értekezés útján elérhető, via facti kivánják gyakorlatba venni. És bár utasitások nem kötik is a fő RR kezeit, de kötve kell magokat érezniek azon kötelesség által, hogy mindenkoron azt tegyék, mit lélekösméretes meggyőződésök parancsol. A meggyőződés pedig talán még az utasitásoknál is változhatlanabb, mert a tapasztalás legalább ezeket szerfelett ingékonyaknak s gyakran változóknak mutatja. – És miután meglenne a szónok győződve, hogy a KK és RR (csak akarjanak) bölcsességök szerint nem egy, de több menekvő utat találhatnak, mellyen megbízóik aggodalmának is megfelelhetnek, s mihez meggyőződésük épsége mellett a fő RR is hozzájárulhatnak: azon törvényes szabályt, mellyre az országgyülési pertractatiók alapulnak, fel nem áldozhatja, s azért szilárd elhatározással kinyilatkoztattatni kivánja, hogy a fő RR táblája a RR kivánságára illy formában soha reá nem áll.
A rendek izenete szerint korábbi érveik után „váratlan volt előttök a Mélt. Főrendek izenetében azon ismét felhozott állitás, mintha a KK és RR kivánata a fennálló szokásnak önkényes változtatását tárgyazná”. L.: Iratok. IV. köt. 370.
Vö. előbb, az 507. old. 12. jegyzetével.
Báró ÖTVÖS főpohárnok teljes érdemök szerint méltatja ugyan az előtte szóllott Tárnokmester okait, – de miután e tárgy szóbeli izenetek által 7 izben, írott közlésekkel pedig már 5 ízben, s úgy a két táblánál összesen már 24 ízben forgott tanakodás alatt; már mégis idejét látná valamiről gondolkozni, hogy az ország gyülésének 31 hónapos együttléte után hivatatásunk fontosabb részének egy részben legalább az úrbér fölterjesztésével, megfelelhessünk. Ugy hiszi tehát, nem annyira de iure, mint de consilio kellene tanakodni. Illy szempontból indulva emlékezteti a fő RRket, hogy midőn 1790-ben Sándor Leopold főherczeg nádornak választatnék, az országos Rendeknek az iránti óhajtása nem fölirás utján, hanem a Personalis által adatott a király tudtára, ki egyszersmind az előre megállapított esküformát is bémutatá.* – Igy csakugyan 1790-ben a koronázás el nem mulaszthatása felől kezességet óhajtván az ország Rendei, dicső emlékű II-ik Leopold a koronázási lakoma felett szóval adá azon biztositást az ország Rendeinek, miképen nem ellenzi, hogy törvény alkottassék, mi szerint az uj uralkodó koronázása 6 hónapokon tul soha se halasztathassék.* – Ezeket példa gyanánt hozta fel a szónok, bizonságul hogy talán jelenleg is lehetne módot találni, miszerint az akadályt tévő kérdés elmellőzésével az urbariom legalább – mert ő a többi fölirásokkal nem sokal gondol – Ő Fölségéhez feljuthatna.
A valóságban II. Lipót negyedik fiának, a 18 éves Sándor Lipótnak a nádorrá választása nem a rendek kezdeményezéséből történt hanem az udvartól indult ki és az aulikusok kitartó agitációjának volt köszönhető. A nádori eskü kérdése sokáig akadályul szolgált: a király ragaszkodott a régi esküszöveghez, a rendek új, az alkotmányt jobban biztosító szöveget kívántak, végül azonban kisebb változtatással maradt a régi szöveg. A perszonális, Ürményi József valóban fontos szerepet játszott a rendek meggyőzésében. (A kérdés részletes feldolgozását l.: Mályusz E., Sándor Lipót főherceg nádor iratai c. munkájában, Bp. 1926, 38. kk.)
Ennek megfelelően az 1791: 3. tc. kimondta, hogy a koronázást trónváltozáskor az elhunyt király halála napjától számított hat hónap alatt meg kell tartani.
Az ORSZÁGBIRÁJA nagyon óhajtaná hogy bár soha ne jött volna e kérdés inditványba, s ha jött, ennyire legalább ne ment légyen, dolgainkat ennyire ne hátráltatná; azonban az engedést e tábla részéről a legfontosb okok ellenzék és ellenzik. Már fel voltak a KK és RR szóllítva, hogy módot találjanak, miszerint e hinárból kivergődhessünk, övék az inditványi jog; ii nobis haec otia fecerunt, ha hajlandók valami középútra (bár hajlandók lennének!!) bölcsességök szerint fognak a dologban módot találni. De e tábla hasztalanul tenne javaslatot; ő tehát a Tárnok előadásában foglalt okoknál fogva előbbi véleményéhöz ragaszkodik.
Erre minnyájan!! fölkiáltás következett s a NÁDOR végzésnek jelenté, hogy a fő RR előbbi végzésüknél maradnak. Az itélőmesternek utasitásul azt adván a végzéshez miképen csak rövid izenetben szükség válaszolni, hogy a fő RR a KK és RR újabb okai által sem mozdittatnak, de a közjó előmozditására hajlandó indulatjoknál fogva újabban felszóllitják a RRket, nyujtsanak módot az egyesülésre, s a fő RR mindenhez, mi az országgyülési renddel, megegyeztethető, teljes készséggel fognak hozzájárulni.*
Az ilyen értelemben szerkesztett rövid válaszizenetet l.: Iratok. IV. köt. 379.
II-or felolvastatott a szóllás szabadságán ejtett első rendbeli sérelmet (B. Wesselényi ügyét) tárgyazta 3-ik izenet.*
L.: Iratok. IV. köt. 371. kk.
Gr. MAJLÁTH ANTAL zemplényi főispán feltagolván az izenet tartalmát, pontonként czáfolgatásba ereszkedik: Ami a RRknek azon állitását illeti hogy a gyülésbeni beszéd közben történő kicsapongások büntetésében a sokszor idézett törvények, által kiszabott határokat áthágni nem lehet, erre nézve hivatkozik már más izben is tett azon észrevételre, hogy a felhívott törvények disciplinarisok, s a disciplina eránti kihágások miatt azok szerint kell a fenyitéknek követeltetni; de ha más vétség jő közbe, a büntetésnek is másnak kell lenni, különben vagy azt kellene állitanunk, hogy gyűlésekben criminalis vétket elkövetni lehetetlen, vagy hogy ami máshelyütt bűn, gyülésben nem az. Az sem mozdíthatja a szólló főispányt ellenkező véleményre, hogy a KK és RR a magános keresetet a disciplinaris fenyiték mellett is felmaradónak elösmerik, ettől azonban a büntetési közkeresetet megkülönböztetik. Lehet példának okáért közgyűlésben emberölést elkövetni, s ki állítaná, hogy ennék a széksértésen kívül más büntetése ne legyen? Azonban minthogy a gyilkosság nem szóbeli vétek, hanem cselekvési bűn, e példával élni nem akar, hanem az istenkáromlást hozza fel egészen alkalmazható példának s kérdi, nem esnék e criminalis per alá, aki gyűlésbeni beszédjében ezen vétekre vetemednék? Átmegy ezután az izenet azon nevezetes részére, melly a fejedelem személye s a kormány közti különböztetésről szóll. És erre nézve, miután a RR nemcsak törvényeinknek, de a monarchia tiszta képzetének értelmében is önként elösmerik, hogy a főhatalom és országlás (imperium et regimen) a fejedelemnél legyen, nem szükség, ugymond, e tárgyról többet szólnia. Annak mindazáltal meg emlitését el nem mellőzheti, hogy a KK és RR a király tanácsosairól szólló törvényekből s a mult országgyülések adatjaiból kelletinél messzebb vonják a következtetéseket. A törvények ugyanis csak annyit mondának, hogy a fejedelem a magyar dolgokban magyarok tanácsával éljen; ebből azonban a kormány s fejedelem közti különböztetés koránt sem következik. Az idézett országgyülési adatok pedig világosan a fő RR értelme mellett harczolnak. Nevezetesen az 1812-ki május 17-éről költ felirás bérekesztése ezen szavakban: „Quodsi autem Majestas V[est]ra S[acratissi]ma voluntati suae pro inalterabili declaratae ultro inhaeserit, tunc quia vis imperii penes eandem esset – nos quidem reluctari non possumus, nyilván bizonyítja hogy a sérelem maga Ő Felsége ellen tétetett, s hogy a felirás elején emlitett ministerialis systema a Felség személyétől el nem választaték.* Igy 1825-ben azon felül, hogy ott a sérelem nem általában a kormány, hanem egyes személyék ellen tétetett, Ő Felsége 9-ber 9-ikéről költ kegy[elmes] leirásában nyilván kijelentette, hogy Consiliarios suos pro adjunctorum exigentia audire, non tamen aliud, quam quod recta conscientia dictat, decernere consvevit,* melly szavak kétségtelenül bizonyitják, miképen a legfensőbb kormányzást a Felség személyétől elválasztani nem lehet. – Ezen állitásának bővebb támogatására idéz még egy bizonyos adatot 1790-ből is, hozzátévén, hogy ha valamelly országgyülése, bizonynyal az 1790-ki volt az, melly a nemzet alkotványos jussai felőli gondoskodásról méltán magasztaltatik, és mégis elösmeré, hogy a kormány a királyi Felség kezeinél van. Mivel azonban a KK és RR magok sem tagadják, quod imperium et regimen apud solum Coronatum Principem légyen,* ezen egész kérdés további vitatásával felhagyni kivánna, – Végre még azon thesisre nézve, hogy menynyiben légyen a Kir. Fiscusnak Ő Felsége parancsolatjából hatalma büntető pert kezdeni, a RRknek adandó válaszul tulajdon azt hozza fel, mint a Statusok táblájánál a Personalis mondott volt. T. i. hogy a megyéknek jussok van a criminalis actiót határozni s megtörténik, hogy a vádlott fél a perben később ártatlannak nyilatkoztatik; azért még sem jutott senkinek eszébe az actio elrendelése miatt a vármegye ellen sérelmet felhozni.* Igy a hűtelenségi per elrendelésének hatalmát törvényeink Ő felségére ruházták, és szintúgy megtörténhetik, hogy az itélő biró a vádlottat felhozandja, de azért a perelrendelése sérelemnek tárgya soha, leginkább pedig a biró itélete előtt szintén nem lehet. – Ezeknél fogva újabban felszóllíttatni vélné a RRket, hogy miután itt a szóllás szabadságának korlátozása felől legkisebb aggodalom sem támadhat, a felirástól elálljanak.
L. az országgyűlés Irásaiban, 515.
L. az országgyűlés Irásaiban, 88.
A rendek izenete szerint „már magából a monarchia tiszta képzetéből is világos és nincs, de nem is lehet monarchia, mellyben a főhatalom és országlás nem a fejedelmet illeti, ez azonban alkotmányos országban nem zárja ki azon állitás valóságát, hogy ami köz tanácskozásokban a kormány intézkedéseiről mondatik, az nem a fejedelem személyének szentségét érdekli”. L.: Iratok. IV. köt. 372.
A személynök hasonló érvelését l. előbb, 601. old.
ORSZÁGBIRÁJA: Ezen izenetben, hol a RR a legfőbb hatalmat s országlást a fejedelemnél lenni magok is elösmerik, két kérdés ötlik előmbe: 1. Valjon a mi törvényeink szerint lehet e a kormányt, a kormányzó fejedelemtől külön választva tekintetni, 2. valjon ezen elválasztás és különböztetés nélkül száműzöttnek kell e lenni a szóllás szabadságának hazánkból? – Ami az elsőt illeti, soha se gondoltam volna oda juthatni, hogy olly axioma felől, melly mindenkoron hazánk alkotványa sark alapjának tartaték, magán az országgyülésén kétségeskedések támadhassanak! Hogy az országlás a királyi Felség kezeiben lakozik, azt eddig soha senki nem tagadá, s akik idegen nemzetek idegen institutióinak tanulmányait fonák igyekezettel reánk kivánják illeszteni, azon hibában vannak, hogy a kormányzást annak eszközeivel összezavarják. Én úgy vélekedem, hogy valamint a polgári társaság kormányzása a közigazgatási hatalom jussai s kötelességei közé tartozik, úgy ezen hatalom gyakorlatba csupán a törvények értelmében vétethetik. S hogy sokkal szélesebb a közigazgatás terjedelme, mintsem hogy a fejedelem által saját személyében egyedül elláttathatnék, s hogy segédeszközökre legyen szüksége, ezt minnyájan elösmerjük, de minálunk legalább aként van a dolog, hogy a kérdéseket végkép eldönteni, az igazgatás lépéseit kitűzni, a teendőket teljesedésbe vétetni, s a diaetalis ügyekben resolutiót adni, szóval az egész kormányzást vinni, intézni, vezérleni, egyedül a fejedelenmek van jussa. Alkotványunknál, törvényhozásunk historiájánál s az idézett törvényeknél fogva úgy tartom tehát, hogy a RR által felhozott különböztetés, melly más országokban is a végre látszatik fordittatni, hogy miket a Felség szentséges személyének sértésére szabott büntetés félelme miatt a zabolátlan merészség sem merne kimondani, a kormány név palástja alatt büntetlenül, s így annál vakmerőbben kimondhassák, ezen különböztetés mondom, törvényeink előtt idegen, alkotmányunkra nem alkalmazható. – A 2-ik kérdésre, t. i. száműzve lesz e különböztetés nélkül a szó szabadsága hazánkból? nincs egyébre szükség, mint arra, hogy az András ideje ótai törvényekre s az országgyülési irományokra hivatkozzam. Aki ezen emlékiratokat csillapult elmével, s részrehajlástől ment indulattal megvizsgálgatja, temérdek adatokra találand, mellyek szerint gondos őseink a hivatal hatalmával visszaélő tisztviselők, a hazára kárt s veszélyt forraló tanácsosok, a szegényt s erőtlent zabolátlan kéjjel sanyargató hatalmasak, a népet nyomó s pusztító katonaság, sőtt magoknak a királyoknak törvényellenes tetteik ellen is tömérdekszer, és gyakran igen keserűn panaszkodtanak és sérelmeket tettenek; és meg fogja látni, hogy ezen szabad, de őszinte panaszok következésében születtek legidvességesebb törvényeink anélkül, hogy a kormány s fejedelem között különböztetés történt volna; sőt a nemzet characterének saját vonásai közé századokon át főleg az számíttatott, hogy a magyar az igaz szót nyiltan és szabadon mindég kimondotta, igazságos panaszait semmi tekintet miatt el nem hallgatta, de az igazságnak férfias szavát a koronás fő eránti hódolattal mindég tudta párosítani. Egyébiránt az idézett törvényekből vont következtetésekre nézve adni készült feleletemet a zemplényi főispán megelőzte, hogy a végrehajtó hatalomnak törvényszabta korlatjai legyenek, azt már előbbi izenetünkben megmondottuk végre a perkezdés jogára nézve a büntető (criminalis) perektől vont hasonlítás annyira fontos, hogy nekem egyéb mondani valóm nincs, mint annak kijelentése, miképen én ezen fő tábla elébbi véleményéhez ragaszkodom.
Gr. PÁLFFY tárnokmester maga is ugy vélekedik, hogy a kormány nevezet értelme felől nem szükség több vitatásba ereszkedni, mert a thesisre nézve, t. i. hogy a főhatalom és országlás a fejedelemnél légyen, a RR e táblával egyetértenek, az elv specificus alkalmazása pedig e pillanatban épen nem szükséges. Ő legalább úgy van meggyőződve, hogy aki sérelmet szenved s törvénysértést tapasztal, azt, legyen bár egyes ember vagy köztestület, Ő Felségének megmondhatja, meg kell mondania, ezt tenni szabad, sőt kötelesség, de azon tisztelettel, mellyel koronás fejedelmünk eránt tartozunk. Az emberi élet rendeltetésében fekszik, hogy kinek kinek saját véleménye van, s az a másokéval gyakran ellenkezik; azt nyiltan kifejezni az önérzés ösztönöz, de véleményünk kifejezésénél senkit nem sérteni, magános polgártársunk eránt is mellőzhetlen kötelesség, s kettős e kötelesség a fejedelem eránt, mellyet érezni a hű magyar nemzet soha meg nem szűnhetik. Hogy a királyi Felség azt, kiről adatokkal birni gondol, hogy a fejedelmi méltóságot megsértette, a sz[ent] Korona ügyvédje által perbe idéztetheti, ez a törvényekből igen világos. Hogy a köztanácskozásokban lehet olyast mondani, ami valósággal sérti a királyi méltóságot, s hogy ilyes sértés a magános sértésnél nagyobb tekintetet érdemel, ezt sem fogja senki tagadni. A dolog elítélése biróra tartozik. S a szónok valamint ha csak távolról is olly véleményt táplálna, hogy ezt vagy amazt a vádlevél súlyában le kell marasztani, magát törvényes állása határain túllépni vallaná, úgy ha végitéletet mondani hatalmában nincs, arra sem, érezheti magát felhatalmazottnak, hogy a keresetlevelet leszállító itéletet mondjon. Azért is a királyi Fiscusnak szoros kötelességei közé számitván, hogy midőn a királyi méltóságot sértve lenni gondolja, a törvény utját kövesse, a keresetlevelet pedig itéletnek nem, sérelemnek pedig még kevésbé tekinthetvén, újólag tudtokra adatni kivánja a RRnek, hogy a fő RR a fölterjesztéshez ily alakban járulni soha sem fognak.
B. ÖTVÖS főpohárnok némelly már az előtte szóllók által felhozott okoskodások ismételésén kivül bizonyosakká teszi a fő RRket, hogy a törvényeknek egész légióit képes lenne előidézni bizonyitványul, miképen Ő Felségét a kormányzástól elválasztani nem lehet, s hogy tisztviselők által gyakorolja ugyan a közigazgatást, de legfensőbb határozatának fenntartásával. Idézi e végre az 1638: 16., 1657: 38., 1659: 40., 1741: 13. és különösen az 1569: 38. czikkelyeket.* – Ami pedig az 1825-ki országgyülése irományaira tett hivatkozást illeti, ő ugyan óhajtotta volna, hogy azon történetek, mellyek iránt atyai szivének fájdalmát Ő Felsége is kijelentette,* örök feledékenységbe meritessenek, s reájok hivatkozás soha se történjék; de miután történt; ő is a zemplényi főispány feleletéhez ragaszkodik s emlékezteti a fő RRket, hogy még egy másik pontja is van az említett királyi válasznak, mellyben Ő Felsége nyilván kijelenté, miképen eos, qui difficili provincia, nonnisi in sequelam positivi altissimi jussus assumpta, functi sunt, pro Justitia Thronique Regii dignitate semper tuituram, s csak annyiban teljesíti a RR könyörgéseit, ut ii, qui ardore abrepti, justos limites excesserunt, in sinum gratiae suae Regiae recipiantur,* mellyekből igen világos, hogy Ő Felsége a kormányzásnak egyedüli kútfeje. – Végre még azon állitásra, hogy a kérdéses esetek a hütelenségről szólló 1723-ki 9-ik czikkelyben* nem foglaltatnak, válaszul adja, hogy combinálván ezt az 1715: 7-ik cz[ikkely] 1-ő §-val* s következő 1723: 12-ik czikkellyel,* a hajdan hűtelenség vagy felségsértés súlya alá tartozó esetek közül egyetlen egyet sem tud, melly azon újabb törvény szerint is az alá nem tartoznék.
Az 1638: 16. tc. szerint a kancellár tartozik intézkedéseit döntés végett a király elé terjeszteni; 1657-ben nem volt országgyűlés; az 1659: 40. tc. egészen más tárgyról szól, az 1741: 13. tc. szerint a király gondoskodik arról, hogy a kancellária rendeleteinek végrehajtását más hatóságok ne akadályozzák, üresedés esetén pedig magyar birtokosokat nevez ki a kancelláriához; az 1569: 38. tc.-ben a király ígéretet tesz, hogy magyar ügyekben csak magyar tanácsosok meghallgatása után dönt.
Vö. előbb, az 595. old. 28. jegyzetével.
L. az országgyűlés Irásaiban, 88.
Vö. az 572. old. 11. jegyzetével.
L. az 513. old. 27. jegyzetét.
Vö. az 572. old. 11. jegyzetével.
Midőn a szólló Főpohárnok beszédjét a fő RR elébbi véleményéhez ragaszkodólag adott szavazatjának kijelentésével bérekesztené, a fő RR: közértelmű megegyezésöket felkiáltással nyilatkoztaták. – Mire
A FŐHERCZEG NÁDOR a végzést imigy jelentette ki: Köz a fő RR értelme, hogy a feladott esetet sérelemnek nem tekinthetvén, a felterjesztésre ily alakban reá nem állanak. A RR izenetében foglalt előadásokra nézve pedig oda megy a fő RR értelme, hogy miután a dolog érdemére, magára t. i. a thesisre nézve a két tábla véleménye között különbség nem lenne, a részletes alkalmaztatás pedig most idején nem volna, s dolgainkat elő sem is mozdítaná, nem szükség azoknak czáfolásába bocsájtkozni.
III. A szóllás szabadságán ejtett 2-ik sérelem. (Balogh ügye) iránt az elvek egyformaságánál fogva a fő RR minden vitatás nélkül szintén előbbi véleményöknél maradtak.
Ezek szerint az izenetek elkészíttetvén, július 28-án megrostáltattak s a KK és RRhez átküldettek. Mellyek közül a szóllás szabadságát tárgyazó első rendű válasz azonban a zemplényi főispán előadásában foglalt gyámokokra is kiereszkedik, s így a mellőztetni vélt kérdések egészen csakugyan nem mellőztettek.*
A főrendek két válaszizenetét l.: Iratok. IV. köt. 279. kk., V. köt. 1.
