b) de a szó szabadsága sérelmét tárgyazta fölirástól a többség eláll, s az elvekhezi ragaszkodás mellett nádori közbenjárást vála…
b)
de a szó szabadsága sérelmét tárgyazta fölirástól a többség eláll, s az elvekhezi ragaszkodás mellett nádori közbenjárást választ. – A főRR a sérelmek vizsgálatát folytatják.
de a szó szabadsága sérelmét tárgyazta fölirástól a többség eláll, s az elvekhezi ragaszkodás mellett nádori közbenjárást választ. – A főRR a sérelmek vizsgálatát folytatják.
II. A szóllásszabadság első rendbeli sérelme 4-ed izben. – E tárgy július 31-én is vitattatván, a két napról összefoglalom jelentésemet. – A legújabban érkezett utasitások hire némi aggodalommal töltötte el a felirás barátit, midőn magános tanácskozásukban állásukat számitgatnák, mert előre tudva volt, hogy az eddigi úgyis csekély többség (július 20-án 27 megye)* ismét fogyni fog, mért idő közben Csongrád, Bács és Zólyom a felirásra nem kedvező utasitást küldöttek, – Beregh pedig, mellynek követjei ekkorig ellenkező értelemben voltanak, szintén Eötvös Tamás véleménye, azaz a felirás ellen nyilatkozott. S így csaknem előre látható vala, hogy ezen ügy is más többeknek sorsára jut, mellyek t. i. a követi többség személlyessége által erősen állottak; de utasitások miatt megbuktak.
Az előző szavazás eredményét l. előbb, 587. old.
Ezen állás előre tudván lévén, a főrendi izenet felolvasása után nyomban szavazat sürgetteték. Csak a kérdés mikénti feltevésének fontos tárgya adott némi élénk vitatásra alkalmat, melly közben DEÁK az Ocskay és Szluha javallották kérdéseket mesterségeseknek nevezé, min ők felakadván válaszul azt vevék: hogy a parlamentaris mesterkedés sem tilos, sem szokatlan. – OCSKAY t. i. igy akarta a kérdést feltétetni: Sérelemnek veszi e a többség e tárgyat vagy nem? – SZLUHA pedig igy: Áll e a felirásban felállított principium vagy nem?
NAGY PÁL ezen kifejezést nem itéli helyesnek. Ő e szó alatt principium olly axiomát ért, mely örök és változhatlan. A RR pedig soha se mondották, hogy elveiket örök időkre változhatlanoknak tartják, s igy helyesebb lenne igy mondani: „A most fennálló törvényeknek a RR értelme szerinti magyarázata”. – A szónok valamint ezen magyarázatban egészen soha meg nem egyezett, úgy azt egészen soha sem is tagadta. El nem ösmeré, hogy közgyülésbeni beszédért széksértésnél nagyobb büntetésnek helye nem lehet, de mindég vallotta és fogja is vallani, hogy hűtlenségi per súlya alá sem tartozhatik. Ő mind a két extremumot tagadta és tagadja, s jelenleg azt hiszi, ha valaha, most van ideje, hogy a törvény értelme eránt minden resolutiót elkerülni igyekezzünk. Tettleg olly kedvező alakba jött egy bizonyos körülmény által (mellyet nem akar bővebben magyarázgatni) a dolog, hogy méltán örvendhetünk, mert legmerészebb reményeinken is túlhaladott a valóság.* Nem szeretné ezen teljesült reményeket ismét egy bizontalan resolutió kétségének kitenni. Javalja tehát a RRknek, térjenek a nádori közbejárás törvényes útjára. Ne mondjanak le a sajátlanul úgynevezett principiumról, de ne is emlegessék azt, hanem mondják meg a fő RRknek, hogy elveik mellett megmaradnak ugyan, de azokat tovább fejtegetni nem akarván, a felirástól elállanak, hiszik mindazáltal hogy a fő RR, bármi légyen is a törvény értelme felőli véleményök, a szóllás szabadságán sarkalló nemzeti alkotvány fenntartását a RRkel egyetértőleg óhajtják, s azért nem fogják ellenzeni, hogy a nádor, ki éránt a nemzet bizodalommal viseltetik, s aki különösen a szóllás szabadsága ügyében 1807-ben sikerrel munkálkodott,* megkérettessék, hogy hathatós közbenjárásával a szabad szóllás sérelme felől támadott súlyos aggodalmunk eloszlatását minden következményeknek megszűntetésével eszközölni méltóztassék.
Nagy Pál célzása homályos, talán tud már valamit az aug. 12-i királyi leiratról, amely a feliratok felküldésére kompromisszumos megoldást javasol (l. később, 653. old.) vagy a Balogh elleni eljárás megszüntetéséről lehetnek értesülései.
Vö. az 505. old. 3. jegyzetével.
PFANSMID ezen középútat örömest kész elfogadni, mert igy módját látja, hogy a KK és RR elveiket megmentsék a nélkül, hogy a nádort ugyanazon elvek következésébeni közbejárásra kényszeritenék. Ő meg van győződve, hogy azon elveknek csak a cselekvés ad életet; a cselekvés pedig itt abban áll, hogy a kérdéses elveknek tettleges czáfolására felállított hűtelenségi két per rögtön megszüntettessék. És mivel felirásunkat a másik tábla, állhatatosán ellenzi, ez csak közbejárás útján eszközölhető. Fog pedig a Nádor intermediálni nem kegyelem utján, mert ilyes közbenjárást mi törvényesen nem ösmérhetünk, hanem fog törvényes hatósága s kötelessége szerint a törvények értelmében. Ami annyival kivánatosabb, mennyivel igazabb Sopron követének aggodalma, hogy facto erősen állni látván bennünket, afeletti örvendését kétes resolutionak kitenni nem akarja.
BERNÁTH: Igen szeretné, ha Sopron követével örülhetne, aki azt hiszi, hogy ez a mi dolgunk valami igen jó karban van; de, hacsak nem sziveskedik magát bővebben kimagyarázni, örömében a szónok nem osztozhatik, mert nem igen örömre ingerlőknek látja a fő RR által közinkbe vetett elveket, minthogy azok bennünket egyenesen az absolutismus küszöbére vezetnek. – (Felolvassa némi részét a főrendi izenetnek) – Szóllanak itt a fő RR arról, mintha a kormányzás segédeszközeinek választása a fejedelem tetszésétől függne; – ha mégis személyekről beszélnének, csak haggyán volna, de azok közt az eszközök közt olyan is van, ami nagyot szóll mint az álgyu, s amillyen eszközökkel 1823-ben a megyék tanácspalotáit körülvétették, – a szónok pedig ezen eszközökben bizony nem nagy örömre talál. – NAGY PÁL válaszul adá, hogy ő az emlitett örömnek okát bővebben magyarázni nem fogja, – különben sem szorult reá Unghnak követe, – mert érti azt szintúgy, mint a szónok, aki megvan győződve, hogy a szóllás szabadságának semmivel többet nem árthatna, mint ha ezt bővebben magyarázgatná.
KUBINYI azonban Sopron követének örömében szintén nem osztozhatik, sőt állásunkat szomorúbbnak látja, mint valaha volt. Tudjuk, ugymond, mik történtek Bars v[árme]gyében, minő eszközökkel támadták meg a municipalis rendszert, alkotványunk ezen támaszát – a főispány s a kormány megbizott embere minő erkölcstelen módokhoz nyúltak, s hogy vesztegeték pénzel a nemeseket.* Mindezekben nem nagy örömre van ok, – ámbár annak ugyan örvendünk, hogy a moralis erő az emberi gyarlóságra számoló vesztegetésen diadalmaskodott, s ezáltal újabban meggyőződtünk, miképen municipalis institutióinknak nincs párja Európában.
Horváth M. idézett munkájában (I. köt. 461. kk.) színesen és részletesen ismerteti a kormány eszközökben nem válogató erőfeszítéseit, hogy a Balogh ügyével foglalkozó barsi megyegyűlésre kormánypárti többséget biztosítson.
Ezeknek közbevetésén kivül a vitatások elég hosszasan csak a kérdés körül forogtak, RAGÁLYI, PRÉNYI, PÉCHY FERENCZ mindég csak magát a principiumot, a dolognak sérelmi állását szerették volna hegybe állitva szavazatra tűzetni. – Amit DEÁK, BORCSICZKY, BŐTHY ellenzettek, – ez alkalommal GR. LA MOTTE első, aki szóba hozta, hogy ő az egész dolgot deponálni szeretné.
Végre a BŐTHY, KUBINYI s mások által sürgetett ezen kérdés: felirás e vagy más út? ellenében RAGÁLYI, PÉCHY FERENCZ és KAJDACSY is megegyezvén a DEÁK javallotta kérdésben, az voxolásra tüzetett eképen: Megáll e illy formán a felírás vagy nem? (Ezen kérdés a fő RR ellenvetéséhez volt illesztve, kik azt felelék izenetjök végén, hogy a felterjesztésre illy módon reá nem állanak.)
Igenre szavaztak: Abauj, Zemplén, Sáros, Ungh, Szathmár, Szabolcs, Borsod, Heves, Bihar. Békés, Temes, Torontál, Pozsony, Trencsin, Vas, Nógrád, Zala, Komárom, Liptó, Somogy, Bars, Győr, (SZABÓ igy szavazott: Én mindég sérelmet láttam a dologban, de a közbenjárásnak könnyebb útját választám, most látván, hogy intermediatióhoz a sérelem elesését kötik, a felirásra ilyformán szavazok) Hont, Tolna, Pesth, (PÉCHY: kérdé, mit értenek az ilyformán kifejezés alatt? ha sérelmet, (felkiáltás igen! igen!) úgy én felirásra szavazok. – Összesen tehát a felirást a megyék félrésze, azaz 25 megye azonkivül a Hajdú Kerület pártolá.
A másik részre minden árnyékolatokat, t. i. azokat, kik közbenjárást óhajtottak, kik a felirást máskép akarták, s kik sem felirást, sem közbenjárást nem kivántak – összevéve, Thuróczon kivül, mellynek részéről RUTTKAY sem egyik, sem másik részre szavazni nem akart, a többi megyék mindnyájan, az az 24 megye, s azon kivül még az Egyházi Rend s a Jászkun Kerület is szavaztak. A voxoknak ily kétes állásában, nehogy még a szavazatok resultatuma felől is diplomatiai viták eredjenek RUTTKAY több izben felszóllítatott, hogy szavazatát hátra ne tartóztassa, ki is több unszolás után végre a felirás ellen nyilatkozott, s igy végzésnek jelenteték – hogy a többség ily formán a felirást meg nem tartja.
Most NAGY PÁL felszóllitá az úgyis igen csekély többséget, hogy győzelmével mértékletesen éljen, s már fentebb közlött értelmében egy javallatot olvas fel, miszerint kivánná a fő RRket felszóllittatni, hogy az intermediatiohoz járuljanak.
DEÁK kötelességének ösmerte, s fogja is mindég ösmerni a felirást minden kitelhető erővel utolsó pontig védeni; – de miután a többség mást végezett, bármi szomorú eszköznek tartja is a legelébb Gömör követe által megemlített depositatiót, az intermediatiót mégis olly alakban, mint a minőrül itt szó lehet, olly módon, mint ahová az bennünket vezethet, a kegyelem utjára tudni illik, soha el nem fogadja, mert soha eszköze nem akar lenni, hogy a kormánynak kérdéses tette az ország részéről akármi cselekedet áltál törvényesnek elösmertessék. Tegyen a többség amit tetszik, a szónok mindég fel fogja szavát emelni annak vitatására, hogy a kormány cselekedeté törvénysértés. Az intermediatio pedig oda vezethetne bennünket, hogy kegyelem utján kérjük a perbe vonatott személyek feloldozását, s ezáltal a tett törvényességét elösmerjük. S ezt a szónok tenni soha nem fogja. Ha el akar a nemzet ön jussától állani, arról nem tehet, de kötelességében áll az ügyet el nem hagyni, s mintsem a kegyelem útjára vezethető közbejárást elfogadja, készebb az egész ügyet a nemzet jusainak világos óvásával letenni, olly módon: hogy a főrendi utolsó izenet egyes pontjaira felelvén, a felelet ily nyilatkozással rekesztessék-bé. „A KK és RR a M[éltósá]gos Főrendeknek nézeteiben nem osztoznak, s a főrendi izenetekben felhozott okok által állitásaik megczáfolva nincsenek, látván azonban eddigi sürgetéseik sükeretlenségét, a javallott felirás további sürgetésétől most elállanak, s egyenesen kijelentik: hogy ők ezen kérdés alatti hűtelenségi perek megrendelését a törvényekkel és a szóllás törvényes szabadságával egyenesen ellenkezőnek tartják, s nézeteinek meg nem czáfolt igazságát a nemzetnek és késő maradéknak igazságos itéletére bizatva, ezen egész dolgot ezúttal leteszik.”
BERNÁTH: A győztes többségnek kezében látván az ország boldogságát, elvárja, miképen fogja azt biztosítani. Hallotta ugyan, miként felszóllitotta azon többséget Sopron követe, hogy győzelmével mértékletesen éljen, de mi rejtezzék a mérséklés köpenyegje alatt? ő, ki szintén a győztes többséghez tartozik, javallatának előterjesztésével nyilván megmutatta, t. i. nemcsak a szóllás szabadságát, hanem a másik esetet is, mellyben egyszersmind az országgyülési bátorlét sérelme is bennfoglaltatik, s igy két nagy nemzeti just akarna egy csapással az intermediatio által kegyelem utjára kitenni. A szónok letételre szavaz. '
Most BŐTHY menydörgött szónoklati tulajdonságának egész erejével. A vallás tárgya után* ez volt talán legkedvesebb indítványa, ezt is sirba látván szállani, érzése sebes zuhatag gyanánt tört ki szavakban kebléből, úgy hogy én hallással sem valék képes, annál kevésbé jegyzéssel vele versenyt tartani. Ez mentségemül, hogy beszédjéből csak töredékeket közölhetek.
Beőthynek a protestáns vallási sérelmek tárgyában 1833. jan. 9-én tett indítványát l.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 88. kk.
Kevés napok előtt megmondottam, ugymond, hogy ha velem olyasmi találna is történni, mint ami tegnap Torontál követének irnokával történt,* az országgyüléshez panaszkép nem folyamodnék, mert méltán tarthatnék tőle, hogy a többség személyemnek – ki országgyülési követ vagyok – letartóztatásat sem venné sérelemnek. A mai szavazat kimenetele aggodalmamat megvalósítá, s midőn a nemzetnek ily roppant érdekét, ily részvétlen hidegséggel vétetni tapasztalom keblem elfogódik, s csaknem hibáznak szavaim, hogy az ügy méltóságához képest szólhassak. Én a közbenjáráshoz soha hozzá nem járulok. 1-ör azért, mert politicai cathecismusomban a garantiák sorában nem áll, 2-or mert én törvény oltalma alatt kivánok élni, pedig az intermediatio előttem mindég a kegyelem útjának alakjában tünik elő. – Azon szomorú helyzetben tehát, mellybe a szavazat kimenetele által jutottam, a letételnél egyeb módot hátra lenni nem tudok. Igen is tegyük le a szóllás szabadságának szent ügyét is, már hasonló állapotban nyugvó nemes testvéréhez* – szenderegjenek együtt békével, míg egy boldogabb hajnal derültével ismét fel fogja őket az erősb, a szerencsésb maradék ébreszteni. – Közénkbe szállott az égnek eme második szülöttje, mellynek segitsége nélkül azt az elsőt sem lehet soha kivivnunk, közinkbe szállott, hogy hű karokkal felfogva kebleinken ápoljuk. Mi nem adtunk neki maradandó szállást karjaink között, s eltűnt előlünk, oda térve, honnan származott! De legyen szabad eltüntekor egy pár komoly szót az ügyről szóllanom. Két biró előtt van a tárgy: egyik a meg nem vesztegethető közvélemény, másik a rendes biróság. Amaz már kimondotta itéletét, ki legközeléb Barsban, s ezen itéletet emberi hatalom nem képes megváltoztatni. Emezt, miután az első ily nyilván szóllott, nyugton elvárjuk. De vigyázzon a kormány, hogy a jót s tanácsost a szempillantásnyi indulatnak fel ne áldozza. Mert vannak dolgok, mellyekre nézve a hatalmas kormánynak is nagyon kell vigyázni. Ilyen az: hogy amit a közvélemény erénynek kiáltott ki, azt gyűlöletessé tenni ne igyekezzék, azt bűnnek ne hirdesse, különben könnyen következhetik, hogy amit a kormány erénynek szeretne tartani, a közvélemény azt fogja gyülölni, azt fogja bűnnek tekinteni. Ilyen az is, hogy üldözéssel ne kivánja igazolni tetteit, mert mentől több üldözést követ el a kérdés alatt lévő két személyeken, annál inkább fogja erántok a közvélemény sympathiáját, részvételét, tiszteletét gerjeszteni, s valamint a hajdan korban azokat, kik vallásukért a kormányok dühének áldozatjai lettenek a vallásos erények martyrjai gyanánt szentelte fel a közvélemény, úgy ezek is mentől több üldöztetést szenvednek, annál inkább a polgári erény martyrjainak fognak tekintetni, s végre az üldözöttnek nem marad más ellensége, mint üldözői, – pedig mennyire elvész e csekély szám a roppant mennyiségben! – Egyéb iránt a személyeken én is óhajtok segiteni, de nem erkölcstelen utakon, nem a nemzet jussai feláldozásával. A közbenjárás pedig ily áldozatra vezetne, s én erre felhatalmazva nem vagyok, én ily áldozatot tenni nem akarok. Ám szaporítsa a kormány zsoldosait, szaporítsa poroszlóit, szaporítsa tömlöcztartóit. A külső tetteket hatalommal könnyű zsibbasztó: törvények alá szorítani, de van a tiszta kebelben valami, – a lélek, ezt le nem bilincselheti, ez kivül fekszik a poroszlók hatalma körén, s ezt soha le nem győzheti. – Én a tárgy letételére szavazok.
Az említett írnok a közönségesen viselni szokott pálczát tartva kezében, akarván a postahivatal szobájába belépni, az őr katona emiatt személyéhez nyult, s le akará záratni. Az ifjúság közbe jötte által azonban meggátoltaték, s a dolog panasz útján van. (Kossuth jegyzete.)
Ti. a vallásügyi sérelmek ügyéhez, amelyet a rendek félévi vitatás és a főrendekkel való nyolcszori izenetváltás után 1833 július közepén letettek.
PÁZMÁNDY elösmeré, hogy voltak esetek, midőn az intermediatio kedvező sikerrel vétetett eszközlésbe, azonban hogy ily esetben valaha közbenjáráshoz folyamodtak volna az ország Rendei, erre példát nem tud. De hogy is lehetne az reánk nézve kedvező, midőn mi a közbenjárás elvei felett a főrendekkel merőben ellenkezünk? A szónok tehát őseink példáját követi, kik nem látván valamelly nemzeti ügy kivivására kedvezőknek a körülményeket, azt mi előtt végkép elveszítsék, inkább letették. Igy történt 1790-ben a nemzeti felségsértés bűne eránt,* igy 1825-ben a királyi szó meghallása végetti felparancsolás, s a hadizenet, és békekötés jussa kérdésében.* Mi lett volna a só tárgyából, ha azt készek lettek volna az ország Rendei inkább elveszteni, mint állhatatos ellenzéssel a nemzet jusát éltetni?* A magyar diaeták néha olly körülmények közé akadnak, hogy nagy nyereségnek kell tartanunk, ha nem vesztettünk. Ő tehát szintén letételre szavaz.
Az utalás kétségtelenül arra a törvényjavaslatra vonatkozik, amellyel a rendek a felségsértés büntetését kívánták alkalmazni azokra, „… qui in convulsionem ac violamen constitutionis Regni sive consilio, sive facto qualicumque aliquid agere vel machinari attentarent”. A javaslatból az udvar ellenzése miatt nem lett törvény. Vö. az országgyűlés Irásaival 326.
Az első tárgyat a rendek többszörös izenetváltás után 1827. márc. 23-án vették le a napirendről, a második ápr. 7-én jutott hasonló sorsra. Az utolsó izeneteket l. az országgyűlés Irásaiban 955. 1100., 1111.
A sóár leszállításának a kérdése az 1825/27-i országgyűlés általános sérelmei között a 31. szám alatt szerepelt. L. az országgyűlés Irásaiban 415. – A rendek 1827. jan. 10-én kiemelték a kérdést a sérelmek sorából és külön országgyűlési megvitatás tárgyává tették, amelynek eredményeként végül a király július 31-én hozzájárult a só árának mázsánkénti 25 krajcárral való leszállításához. L.: Uo. 804. kk., 1647. kk.
SOMSICS hasonlóképen. Ő az 1807-ki példát (B. Vay Miklós esetét), mellyre a közbenjárás pártolói részéről most is, egyébkor is sok hivatkozást hallott, a jelen esetre alkalmazhatónak egy átaljában nem itélheti.* Akkor nem volt a Nádor diplomatice felszóllitva, hogy intermediáljon, hanem mihelyt a sérelem megtörtént, azonnal jó szántából interveniált, még pedig olly sietséggel, hogy míg a Rendek izenetet készítettek, a közbenjárás sikere már jelenteték. Ott tehát az intermediatióbul a nemzet jussaira semmi sérelem nem következhetett. S ha most is hasonló történt volna vagy történnék, a szónok nagyon örvendené. De máskép állunk most. Mi diplomatice kénytelenittetnénk azon utra lépni, s kényszeritve volnánk kérelmünket a fő RR ellenzésének, a Nádor el nem fogadásának kitenni. Már pedig ki merne előre biztositani, hogy a Nádor elfogadja az intermediatiot, ha a RR azt ugy akarják, amint remélni hogy akarják, t. i. eddigi elveinknek feltartásával. S ha el nem fogadja, lesz e a RRben annyi moralis erő, hogy miután már a Nádor személye is szóba jő, miután egyszer a kerékvágásba bésodródtak, képesek legyenek az elvet megtartani? S ha el is fogadná a Nádor, ki áll jót, hogy kedvező resalutio fog érkezni? S akkor ismét fel fogja e tudni ez a 25 vármegye az elvet tartani? A depositiónál az elv feltartása csak magunktól függ s az hatalmunkban van, a közbenjárásnál másnak is van hozzá szóllója. Ő tehát letételre szavaz ugy, hogy az 1791: 12. értelmében,* valamint a vallás tárgyánál, úgy itt is óvás tétessék,* különben a szóllás szabadsága bizonnyal resolútio alá kerül.
Vö. előbb, az 505. old. 3. jegyzetével.
L. az 535. old. 13. jegyzetét.
A rendeknek a vallásüggyel kapcsolatos ilyen értelmű óvását l.: Iratok. I. köt. 258.
SZIRMAY kéri a RRket, ne méltóztassanak a legközelébbi szavazattal elhatározott lépést intermediatióra csigázni akarni. Az intermediatio csak akkor érdemli meg e nevezetet, midőn az előrebocsájtott felirásra kedvetlen, vagy megtagadó válasz érkezik. Itt azonban a felirás még fel sem ment, nemhogy válasz érkezett volna reá; ez tehát nem intermediatio, hanem intercessio, supplicatio, vagy inkább gratiae imploratio. Ha Ő cs. kir. Főherczegsége az úgynevezett, de nem méltán nevezett közbenjárást magára vállalja, kinyeri reá a kegyelmet, – az érkezendő decretum vagy rescriptum stylussa igazolni fogja a szólló követ véleményét. Ő tehát a felirástól, melly lett volna az egyedül törvényes és diaetához illő lépés, elüttetvén, az intermediatiót annak lenni el nem ösmerhetvén, s kunyorálni, koldulni pedig szégyenelvén, ezen ügyet az izenetben kitett principiumnak fenntartásával szintén leteszi, – deponálja.
Ezeken kivül egészen ellenkező szempontokból is pártoltaték a depositio, voltak nevezetesen, kik a fenntartatni kivánt elveket már az elébi voxolás által elesetteknek nyilatkoztaták, azokat különben is magokénak soha sem vallották, s azért minden óvás nélküli letételt pártoltak, mint p. o. SZLUHA és ZMESKÁLL (kinek kijelentése miatt Tarnóczyval történt szóváltása, – s később szavazatkor követ társa, Reviczky! által közbejött elisiójának érdekes jelenete jövő levelemre marad.)* – Voltak mások is, kik ekkorig mindég a közbenjárást pártolják, most azonban szintén depositióra szavaztak, mint p. o. RAGÁLYI, aki nyilván kijelenté, hogy valamint azt hitte mindég, hogy az itt felállitott elvek mellett a felirás soha fel nem megy, úgy tulajdon azon elvek mellett a közbenjárást is lehetetlennek tartja. S valamint eleitől fogva úgy vélekedett, hogy annál többet ártunk a dolognak, mentől többet forog az szóban közöttünk, s ezen oknál fogva ekkorig nem a felirást, hanem a közbenjárást védelmezé, úgy most azon tulajdon oknál fogva nem az intermediatiót, hanem a depositiót pártolja.
L. később, 626. kk.
Illy különböző, sőtt ellenkező véleményekből állott azoknak száma, kik a letételt védelmezték. – Hasonlón különböző árnyalatokbul állottak azok is, kik a közbenjárás mellett szóllottak. Ily értelemben voltak nevezet szerint BORCSICZKY, TARNÓCZY, KUBINYI, BEZERÉDY, HERTELENDY MIKSA, ZARKA, LUKA, KLAUZÁL, nem különben ANDRÁSSY, PFANSMID, TORKOS, B. PRÉNYI, KAJDACSY s mások..
BEZERÉDY fájdalmas érzéssel szóll, midőn az elveket, mellyeket küldői, úgy valamint ő buzgón felfogtak, veszedelmeztetni, szemléli. Ő ezektől soha eI nem áll. Nem is gyümölcsét látja ő azokban alkotmányunknak, hanem magának a constitutiónak élet erejét, melly nélkül soha se gondolkozzunk arról, ha szedhetjük e gyümölcsét constitutiónknak, mert constitutiónk sem lesz. A letételt, ha töbséget nyerne is, minden esetre oly értelemben veszi, mint Zala követe előterjeszté, t. i. a principiumnak feltartásával, s ugy mint Bihar követe más alkalommal mondá, t. i. hogy nem halt meg a gyermek, csak aluszik,* de még illy értelem mellett sem lehet a letételnek barátja, s azt csak azon esetre fogadhatná el, ha némi jobb reményt nyujtó semmi nemű más mód fel nem marad, s ha az első adandó másik mód hazánk érdekével még inkább megütköznék. Mert fájdalom, a választás minden esetre csak rossz és kisebb rossz közt lehet. Ő tehát mi előtt magát elhatározná, in specie látni akarja a javallatokat s tudni akarja, minő elvekkel s minő kijelentésekkel köttetik össze a javallatba hozott közbenjárás. Ha látni fogja, hogy a principiumoknak feltartása, mellyet sok érdemes követek letétel útján akarnak elérni, közbenjárás mellett is megtörténhetik, s ezen móddal még a puszta theoriai óváson kivül más örvendetes resultatum is elérethetik, ehhez fog járulni. Emlékezteti is a többséget, éljen mérsékletten győzedelmével, mert nem vagyunk mi olly gyengék, mint a minőknek gondolnak. Csak legyen ideje s alkalma az országnak megfontolni, hogy életérdeke forog kérdésben, s állítni meri, nem fogják a törvényhatóságok legbecsesb kincsöket önként semmivé tenni, sőt nekünk minden hét, minden nap uj erőt adand. 1822-ben eleinte 8–9 megye állott a megtámadtatott nemzeti jusok mellett, – egy pár hónap a számot kettőztetve nevelé, s alig múlt el egy év, már csak egy szózat uralkodott a hazában közönségesen. E tárgy bizonnyal nem kisebb érdekű. Bizzunk a nemzetben, s ne vágjuk bé magunk előtt a cselekvés ösvényét.
A vallásügyi javaslat fölött tartott záróbeszédében. L.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 542. kk.
A közbenjárás melletti több előterjesztések helyszűke miatt jövő levelemre maradnak, – itt csak rövid kivonatban az előadottak közül némelly gyámokokat jegyzek fel: 1.) Ha vannak még a RR között a principiumnak annyi pártolói, hogy a depositiót annak feltartásával megtehetnék, a közbenjárást is hasonlóan megtehetik; most egyik úgy, mint a másik kezünkben van, jövendőre pedig, ha nem kedvező szint találna a közbenjárás magara ölteni, a letétel mindég kezünkben marad. A principium tehát intermediatio utján nem veszélyeztetik, annál kevésbé pedig – 2.) mivel az elvek sem intermediatio, sem resolutio alá nem bocsájtatnak. Azokra nézve csak az fog történni mi a letételnél történhetnék, t. i. kijelentik a RR, hogy azokhoz ragaszkodnak, s mellettük maradnak, de nem egyesülhetvén, a felirást leteszik, s kérik a Nádort, eszközölje, hogy a szóllás szabadsága felőli aggodalmunk a közbejött rendeletek megszüntetésével egyetemben eloszlattassék. 3.) Azon aggodalom, hogy a fő RR így reá nem állanak a közbenjárásra, nem tartóztathat, mert ezen okoskodás szerint a felirásba sem kellett volna soha belefogni. – Igy 4.) a resolutio felőli kétség sem, mert a felirásra is érkezhetett volna kedvetlen válasz, ugy mint a közbenjárásra. – Annyi igaz, 5.) hogy az elveket egyik úton úgy, mint a másikon fel lehet tartani, közbenjárás utján pedig még egyéb orvoslást is lehet reményleni, a depositiónál pedig semmit. – De 6.) magára az elvek feltartására nézve sem nyujthat olyan óvás nagy megnyugtatást a nemzetnek, melly a RRknél egy minden esetre nem csekély minoritásnak s az egész főrendi táblának ellennyilatkozásával és a kormány ellenkező tetteivel, az aggódtató perek folyamatjával, s végre még talán (legrosszabb esetben) birói itélet által is csonkitva, sebesitve lenne. – 7.) Az intermediatio világos törvényen épült diplomaticus ut s nem kegyelem utja. Ha pedig oda csigáztatnék, akkorra mindég felmarad a letétel, – és kijelentik e vélemény pártolói közül igen sokan, hogy kegyelem útjára soha nem térnek, de ezt kivéve minden más eszközhez készek nyúlni, hogy a személyek felmentésével a principium megmentessék.
Ezen okok győztek, s 26 voxal 23 ellen közbenjárás határoztaték. Augustus 1-őjén NAGY PÁL ledictálta javallatát, a RR az elveket feltartatni, s a fő RR némely okaira feleletet adni határoztak. Ezek szerint fog a majd megrostálandó izenet feltétetni. – A fő RR a sérelmeket folytatják.
